You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Autókat és televíziókat exportál leginkább Szlovákia

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Sat, 06/06/2015 - 18:00
Előző évben a szlovák gazdaság fejlődését leginkább a hazai kereslet növekedése okozta, az export a korábbiakhoz képest visszaesett. Az Szlovákiában gyártott autók mellett a hozzá tartozó alkatrészek és kiegészítők is népszerűek voltak külföldön.

BL: A Barcelona ötödször vagy a Juventus harmadszor?

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 06/06/2015 - 17:56

Szombaton 20.45-kor a berlini Olimpiai Stadionban rendezik meg a Bajnokok Ligája 2014/2015-ös idényének döntőjét, amelyben a kétszeres BEK/BL-győztes olasz Juventus a sorozatot négyszer megnyerő katalán Barcelonával mérkőzik meg.

Mindkét együttes története nyolcadik fináléjára készül, a Barca a négy végső siker mellett háromszor bukta el a trófeát, a Juventus két győzelem mellett öt döntőben is alulmaradt – egy esetleges fiaskó negatív rekordot jelentene, a Benfica és a Bayern München is öt finálét veszített el. A katalánok egyébként pozitív sorozatban vannak, hiszen a Milan ellen 4:0-ra elveszített 1994-es döntő óta háromszor játszhattak a fináléban, és mindannyiszor meg is nyerték: 2006-ban az Arsenalt győzték le 2:1-re, 2009-ben és 2011-ben pedig a Manchester United ellen diadalmaskodtak 2:0, illetve 3:1 arányban. Az olasz bajnok éppen fordított utat járt be, elvégre az 1996-os, Ajax elleni tizenegyespárbajban kivívott siker óta sorozatban három döntőben maradtak alul: 1997-ben a Borussia Dortmund 3:1-re, 1998-ban a Real Madrid 1:0-ra győzte le őket, 2003-ban a Milantól tizenegyesekkel kaptak ki.

A berlini győztes a nyolcadik csapat lesz a futballtörténelemben, amely triplázni tud, azaz hazája bajnoksága és a kupagyőzelem mellett a Bajnokok Ligájában vagy elődjében, a BEK-ben is diadalmaskodik – a Barca és a Juve is elhódította már a bajnoki címet és a kupatrófeát idén. Ez először az 1966/67-es idényben a skót Celticnek sikerült, majd 1972-ben a Johan Cruyff vezette legendás Ajax vitte véghez ezt a bravúrt. Ezt követően 1988-ban a PSV, majd tizenegy évvel később – amikor már Bajnokok Ligájának hívták a sorozatot – a Manchester United triplázott. 2009-ben a Barcelona, 2010-ben az Internazionale, 2013-ban pedig a Bayern München csatlakozott ehhez az illusztris társasághoz. A két együttes korábban két alkalommal találkozott egymással a legrangosabb európai kupasorozatban: az 1986-os negyeddöntőben hazai pályán 1:0-ra nyert a Barcelona, majd a torinói visszavágón kiharcolt 1:1-es döntetlennel továbbjutott. 2003-ban szintén a negyeddöntőben hozta össze a sors a feleket: Torinóban 1:1-es döntetlen született, majd a rendes játékidőt követően a Camp Nouban is ezt mutatta az eredményjelző, mígnem a 114. percben Marcelo Zalayeta megszerezte a Zebrák továbbjutást érő találatát.

A Juventusnak négy olyan futballistája van, aki más klubbal már játszott győztes Bajnokok Ligája-döntőben: Andrea Pirlo 2003-ban és 2007-ben a Milannal, Patrice Evra és Carlos Tévez 2008-ban a Manchester Uniteddel, Álvaro Morata pedig tavaly a Real Madriddal – utóbbi futballista a negyedik olyan játékos lehet, aki két egymást követő szezonban két különböző klub tagjaként emeli magasba a trófeát Marcel Desailly (Marseille 1993, Milan 1994), Paulo Sousa (Juventus 1996, Borussia Dortmund 1997) és Samuel Eto’o (FC Barcelona 2009, Internazionale 2010) után. A 2011-es győztes Barcelonából kilencen még most is kerettagok: Daniel Alves, Gerard Piqué, Xavi, Andrés Iniesta, Javier Mascherano, Sergio Busquets, Pedro, Adriano és Lionel Messi. Az argentin világsztár lehet az első futballista, aki három BL-döntőben a kapuba talál, a négyszeres aranylabdás játékos 2009-ben és 2011-ben is gólt szerzett. „Messi olyan, mint egy földönkívüli. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy láthatjuk, ahogy játszik” – dicsérte Javier Mascherano, aki csapattársa a Barcelonában és az argentin válogatottban egyaránt. A katalán együttes hiánytalan kerettel készül a meccsre, egyedül Andrés Iniesta játéka vált kérdésessé az Athletic Bilbao elleni kupadöntőn összeszedett kisebb vádlisérülése miatt. „Meg sem fordult a fejemben, hogy nem játszhatok a fináléban” – nyugtatta meg a szurkolókat a középpályás. Az ellenfélnél viszont lesz nagy hiányzó: a szintén vádliproblémával küzdő Giorgio Chiellinire nem számíthatnak a torinóiak. Ez nagy érvágás a Juventusnak, mivel Chiellinire fontos szerep hárult volna a szezonban eddig 120 gólt szerző Messi–Luís SuárezNeymar trió megfékezésében.

Vajna: Öngyilkos lett a fiam, hogy mi ne szenvedjünk

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Sat, 06/06/2015 - 17:32
„Minket akart megmenteni a jövőtől a fiam!" – vallja Andy Vajna (70), akinek minden bizonnyal élete legnagyobb tragédiája, hogy édesapaként el kellett temetnie a saját fiát - írta meg a Blikk.

A kormányzati ciklus végére 117 kereskedőházat létesítenének

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 06/06/2015 - 17:30

A kormányzati ciklus végéig a magyar kereskedőházak száma a mostani 29-ről 117-re növekszik, vagyis eléri a nagykövetségek számát – mondta Magyar Levente a Népszavának.

A lap szombati számában a Külgazdasági és Külügyminisztérium külgazdasági államtitkára elmondta: a tárca folyamatosan vizsgálja azt, hogy a kereskedőházak tevékenysége kellően hatékony-e, megfelel az előre meghatározott követelményeknek, elismerve, hogy tapasztalnak gyermekbetegségeket is. Ugyanakkor hangsúlyozta: az üzleti alapon működő kereskedőházak működtetésére mindig a helyi viszonyokat jól ismerő szakembereket, üzletembereket kérnek fel.

Meglett a Londonban eltűnt zentai lány

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 06/06/2015 - 17:25

Fényszárosi Krisztina zentai húszéves lány, aki június 3-án munkába menet eltűnt Londonban, a mai nap folyamán életjelet adott magáról szüleinek. Krisztina az édesanyját egy londoni kórházból hívta fel, s azt üzente, hogy egy kórházban van, s hogy menjenek el érte.

Krisztina előkerülését, napilapunknak egy, úgyszintén Londonban dolgozó, nem hivatalos londoni információs forrásunk is megerősítette. A zentai lány három héttel ezelőtt egy ügynökségen keresztül talált munkát a brit fővárosban, szerda reggel viszont nem jelent meg a Royal Garden Hotelben lévő munkahelyén. Ezt követően egy, magyar munkavállalókat tömörítő Facebook csoportban jelent meg az a segélykérés, amelyet napilapunk is közzétett.

Adománygyűjtést szervez kárpátaljai fiatalok étkezésének támogatására a Fidelitas

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sat, 06/06/2015 - 17:17

Adománygyűjtési akciót indít a Fidelitas a Kárpátalján élők megsegítésére, az október végéig tartó akcióban összegyűlt pénzt a kárpátaljai fiatalok étkezésének támogatására kívánják fordítani – jelentette be Böröcz László, a Fidelitas elnöke szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.

Mint mondta, a háborús helyzet miatt számos magyar család került nehéz helyzetbe Kárpátalján, a kialakult helyzet veszélyezteti a családok alapvető megélhetését és megnehezíti a fiatalok életét. A Fidelitasnak becsületbeli ügy, hogy segítsen – mondta.
Hozzátette: online adománygyűjtést indítottak, a www.karpataljaert.hu oldalon, illetve a www.karpataljaert.fidelitas.hu oldalon lehet bankkártyás vagy átutalásos módon adakozni. Aki a nevét is megadja, az megjelenik az oldalon, de lehetőség van anonim adományozásra is.
Böröcz István elmondta: az akció október végéig tart, az összegyűlt pénzt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség közreműködésével a Verecke Alapítványnak juttatják el, ők pedig az adományokat a kárpátaljai magyar fiatalok étkeztetésére fordítják. A facebook.com/karpataljaert oldalon nyomon lehet követni az adományok sorsát.
A Fidelitas elnöke beszélt arról is, hogy más módon is fel akarják hívni a figyelmet a kárpátaljai magyar családok nehéz helyzetére, ezért a Fidelitas-csoportok a város főbb pontjain fognak saját készítésű süteményeket árulni becsületkassza-alapon. Október elejére pedig egy koncertet szerveznek a fővárosban.
Mint mondta, a Fidelitasnak mindig fontos volt, a határon túl élők segítése, akcióikkal a fiatalság figyelmét akarják felhívni arra, hogy milyen nehéz körülmények között élnek a kárpátaljai magyar fiatalok.
Dobsa István, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ifjúsági szervezetének elnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt, a térség lakossága nehéz mindennapjait éli, az Ukrajnában kialakult háborús konfliktus, ha közvetlenül nem is, de közvetve erősen rányomja bélyegét az ott lakók mindennapi életére.
A kárpátaljai mentalitást soha nem a pesszimizmus, a panasz jellemezte – mondta, hozzátéve: a kárpátaljai magyarság most is szeretne szülőföldjén megmaradni, magyar közösségként, ahogyan teszi azt már több száz éve.
Dobsa István megköszönte a segítséget, ami Kárpátaljára érkezik ebben a nehéz időszakban. Hozzátette: külön öröm, hogy az anyaországi fiatalok nem közömbösek a kérdésben.

Nem iható a víz Pancsován: 23 óráig elkészülnek a legfrissebb eredmények

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 06/06/2015 - 17:16
A továbbiakig nem használható ivásra meg főzésre a pancsovai vezetékes víz.

MNT jogi tanácskozása: Útmutató a szakmai terminusok anyanyelvre fordításához

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 06/06/2015 - 17:05
A szakterminusok magyar nyelvre való fordítása, valamint ennek egységesítése volt a Magyar Nemzeti Tanács jogi tanácskozásának témája a második napon.

Sinkovits Imre-díjat kapott Kristán Attila

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sat, 06/06/2015 - 17:01

2014-ben a Nemzeti Színház négy új díjat alapított: a Szörényi Éva-díjat, a Sinkovits Imre-díjat, a Németh Antal-díjat és a Kulissza-díjat, amelyeket a társulat szavazatai alapján ítélnek oda. A díjakat június 4-én Budapesten, a Nemzeti Színház évadzáró ülésén adta át Vidnyánszky Attila igazgató.

Sinkovits Imréről, a nemzet színészéről elnevezett díjat az a férfiszínész kapja, aki az adott évad legjobb alakítását nyújtotta és emellett a színházért is feladatot vállalt. Az elismerést ez évben Kristán Attila kárpátaljai születésű színész nyerte el. (2014-ben szintén Kárpátaljáról származó színművész, Trill Zsolt részesült az elismerésben.)

Kristán Attilát a Nemzeti Színház Kaszás Attila-díjra jelölte, amelyről bővebben ITT olvashat.

MTI/Kárpátalja.ma

Šešelj állapota súlyos

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 06/06/2015 - 16:50

Az elmúlt öt nap során drámai mértékben romlott Vojislav Šešelj egészségi állapota – mondta el a Danas napilapnak Milovan Bojić a radikális vezért kezelő orvosi csoport vezetője. Mint mondta, a politikusnak most elsősorban életéért kell küzdenie, addig meg szó sem lehet semmiféle politikai szerepvállalásról.

„Magas láza van, 40 fok körüli, a laboratóriumi elemzések minden szinten romlást mutatnak, naponta kap infúziót és vérátömlesztést. Szívritmuszavara van, az orvosok állandó jelleggel mellette vannak” – nyilatkozta Bojić.

Mint mondta, az orvosok komoly erőfeszítéseket tesznek, hogy Šešelj állapotát stabilizálják, a második kemoterápiás kezelést kezdi meg a napokban,de rossz állapota miatt ma még ez nem kezdődhet meg.

A macedón káosz

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 06/06/2015 - 16:30

Nincs az az író, aki annyira tudná bonyolítani a regényének cselekményét, hogy olyan összekuszált legyen, mint amilyenné a Macedóniában történtek álltak össze. Ha ezt a gubancot akarjuk kibogozni, akkor a hagyományos eljárást kell követnünk: egyenként kibogozni az összekuszálódott szálakat. Eközben még szembetaláljuk magunkat azzal a problémával is, hogy a néhány szál még külön is becsomózódik.

Egy londoni kórházból jelentkezett szüleinek az eltűnt zentai lány

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 06/06/2015 - 16:16
„Csak röviden jelentkezett, hogy ne aggódjunk és menjünk érte Londonba.

Lezárhatják Magyarország déli határát a bevándorlók előtt

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 06/06/2015 - 16:15

Eddig 400 ezren küldték vissza a bevándorlásról szóló nemzeti konzultáció kérdőívét, amiből több mint 200 ezret már fel is dolgoztak. Ezekből az látszik, hogy a nagy többség határozottabb, keményebb fellépést vár Magyarországtól és az Európai Uniótól bevándorlásügyben - mondta a kormányszóvivő szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kovács Zoltán közölte: az eddigi válaszadók 90 százaléka támogatja, hogy szigorúbb legyen a szabályozás a Magyarországra illegálisan érkezőkkel kapcsolatban mind az őrizetbe vételt, mind a visszafordítást illetően. Azzal pedig a válaszolók több mint 90 százaléka ért egyet, hogy az esetleg felmerülő munkaerő- és népesedési kérdéseket ne bevándorlással, ne a migráció engedélyezésével, hanem családtámogatási eszközökkel oldják meg - tájékoztatott a szóvivő.

A terrorizmussal kapcsolatos kérdésekre adott válaszokból eddig az látszik - folytatta -, hogy a magyarok alapvetően biztonságban érzik magukat, de elképzelhetőnek tartanak terrorcselekményt Magyarországon is. A válaszadók kétharmada gondolja úgy, hogy a jelenlegi brüsszeli szabályozás részben lehetővé teszi, hogy "a terrorizmus is megjelenjen mint fenyegetés az illegális migráció kapcsán" - tette hozzá Kovács Zoltán.

A sajtótájékoztatón Pósán László debreceni fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy Debrecen az egyik legérintettebb terület menekültügyben, és számos megkeresést kapott a helyiektől, akik egyöntetűen úgy vélekedtek, "ez így nem állapot, valamit tenni kell".

Magyarország azt szeretné, ha Brüsszel nem kényszerítene rá - és más uniós tagállamokra - olyan szabályokat, amelyek lehetetlenné teszik az érdemi fellépést a bevándorlás ügyében - közölte a kormánypárti politikus, aki szerint vagy nemzeti hatáskörbe kell adni a migráció kezelését, vagy az EU egészének kellene megoldást találnia az emberek megelégedésére.

A debreceniek azt a véleményüket is megfogalmazták neki - mondta Pósán László -, hogy fel vannak háborodva amiatt, hogy a magyarországi baloldal a kérdésben nem a magyar emberek oldalán áll, "válogatás nélkül beengednének mindenkit az országba". Hozzátette, a Jobbik sem kínál megoldást az ügyben.

A debreceni menekülttábor sorsát firtató kérdésre a kormányszóvivő azt hangsúlyozta, hogy Magyarország minden európai kötelezettségét betartja, ezért a debreceni vagy bármely más befogadóállomás bezárásáról akkor lehet szó, ha az európai feltételek adottak. Pósán László megjegyezte, tudomása szerint a tábor most is tele van.

Azzal kapcsolatban, hogy a Napi Gazdaság online kiadásában szombaton megjelent információ szerint lezárhatják az ország déli határát a bevándorlók előtt, a kormányszóvivő úgy fogalmazott: "bízunk a legjobban, de készülünk a legrosszabbra is". Megjegyezte, az unióban szoktak élni a határőrizet visszaállításának jogával. "A magyar kormánynak minden lehetőséget meg kell vizsgálnia" - közölte, hozzáfűzve ugyanakkor, hogy mást jelenleg nem áll módjában mondani, mert "nincs még az a helyzet, illetve ilyen lépést - az én tudomásommal - semmiképpen nem terveztünk azonnalra".

A bevándorlásról szóló, már zajló plakátkampányról és egyes hirdetések megrongálásáról Kovács Zoltán azt mondta: a plakátrongálás szabálysértésnek minősül, ezért azt várják, hogy az illetékes hatóságok fogják el a rongálókat.

A beruházást a gyermekeink maximálisan ki tudják használni

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 06/06/2015 - 15:49

Dr. Bojan Pajtić, a tartományi kormány elnöke és Nebojša Malenković, a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság igazgatója csütörtökön az újvidéki Danubius 1885 Evezősklubban sportlétesítmények megépítésének a támogatására 205 140 920 dinárt osztott szét. A finanszírozási és társfinanszírozási pályázaton részt vevő községek, Fehértemplom (Bela Crkva), Magyarcsernye, Begaszentgyörgy (Žitište), Petrőc (Bački Petrovac), Karlóca, Zichyfalva (Plandište) és Zenta képviselői írták alá a támogatásokról szóló szerződéseket.

Pajtić elmondta, hogy a tartományi támogatások nagy része a gazdaság fellendítésére és az új munkahelyek megteremtésére irányul, de nem feledkezhetünk meg a sport támogatásáról sem, amely a fiatalokat arra ösztönzi, hogy ne hagyják el a szülőföldjüket. Az elmúlt években Vajdaság-szerte több mint 3,8 milliárd dinárt fektettünk be a sportcsarnokok építésébe, emlékeztetett a tartományi kormányfő.

Malenković kifejtette, hogy a nehéz időkben segíteni szeretnék azokat a projektumokat, amelyek önerőből nem tudnának megvalósulni.

Zenta községben 2009-ben kezdődött a sportcsarnok kiépítése, amelynek munkálatai mára befejeződtek. A felszerelés még nagyon hiányzik az épületben, hiszen anélkül nem tud működni. Erre sikerült most megpályázni a tartományi támogatást. Több mint 8 millió dinárt kaptunk a felszerelésekre, és bízunk benne, hogy hamarosan át tudjuk adni a sportcsarnokot. Ez jelentős támogatás, de az összkiadások 20 százalékát a község fedezi – nyilatkozta Ceglédi Rudolf, Zenta polgármestere.

Lázár Jenő, Begaszentgyörgy község alpolgármestere elmondta, hogy az iskolák tornatermei és a sportcsarnok megépítésére hosszú évekig próbáltak pályázni.

A testnevelés, a klubsport és a szabadidősport fejlesztését szeretnénk elérni, amelyben a község területén jeles eredményeket értünk el. Több mint 66 millió dinár értékben a pálmajori (Banatsko Karađorđevo) Nikola Tesla Általános Iskola sportcsarnokának a kiépítésére pályáztunk sikeresen. A község 5 900 000 dinárral járul hozzá a projektum megvalósításához. Reméljük, hogy ezzel a beruházást a gyermekeink maximálisan ki tudják majd használni – magyarázta Lázár.

VaM

Ferences pap- és diakónusszentelés Csíksomlyón

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Sat, 06/06/2015 - 15:47

A Szent István királyról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány kettős ünnepére került sor szombaton a csíksomlyói kegytemplomban: Guia Hugó ferences testvért diakónussá, Portik Lukács Lóránd ferences testvért pappá szentelték.
Kategória: Aktuális/Csíkszék

„Vučićnak el kellene mennie Srebrenicára”

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 06/06/2015 - 15:41

Fontos dolgokat tett meg eddig Aleksandar Vučić szerbiai kormányfő a regionális stabilitás érdekében – jelentette ki Josip Juratović a német Bundestag képviselője, aki szerint hatalmas gesztus lenne, ha a szerb kormányfő elmennek Srebrenicára is.

A németországi Szociáldemokrata Párt képviselője szerint Slobodan Milošević volt elnök politikája és a radikális nacionalizmus katasztrófát indítottak el az egész térségben, amelynek árát a szerbeknek még mindig fizetik, ezért is lenne különösen fontos, hogy Vučić idén megjelenjen a srebrenicai népirtás 20 éves évfordulója alkalmából tartandó megemlékezésen.

A Danas újságírójának felvetésére, miszerint Tomislav Nikolić elutasította ezt a meghívást, a képviselő elmondta, a szerb államfő a múltból már jól ismert politikát folytatja.

„Azt hiszem, a németek részéről a második világháborút követően a legnagyobb gesztus az volt, amikor Willy Brandt Varsóban letérdelt az áldozatok előtt. Természetesen Vučićnak nem kell Brandt példáját követni, de fontos lenne, hogy megjelenjen ott” – magyarázta. Szerinte Srebrenicán a szerbek szörnyű gaztettet követtek el, egy ilyen gesztus pedig helyreállítaná a szerbekkel szembeni bizalmat a térségben és ezáltal számos dolog könnyebben megoldhatóvá válna.

Štefanek nélkül Bakuban

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 06/06/2015 - 15:35

A szerbiai birkózóválogatott befejezte kéthetes edzőtáborozását Porečban, s vasárnap elutazik Bakuba, ahol június 12. és 28. között rendezik meg az I. Európai Játékokat. A csapat hat főből áll majd, a világbajnok Davor Štefanek mégsem utazik el az azeri fővárosba, mert a Gedža-emlékverseny előtt megsérült a térde, s mind ez idáig nem jött helyre teljesen.

Nincs miért kockáztatnunk, Davornak a szeptemberi, Las Vegas-i világbajnokságra kell teljesen készen állnia, mert ott lehet olimpiai részvételt kiharcolni. Súlycsoportjában, a 66 kg-ban Aleksandar Maksimović indul majd, aki szintén bizonyított már ebben a kategóriában – nyilatkozta Željko Trajković, a Szerbiai Birkózószövetség elnöke.

Sztojan Dobrev szövetségi edző 12 versenyzővel utazott el Isztriára, ahol egyébként Magyarország, Horvátország, Szlovákia és Csehország legjobbjai edzettek még, előtte egy hetet Nagybecskereken, 25 napot pedig Bulgáriában készültek.

A Bakuba utazó szerbiai keret, 59 kg: Frísz Krisztián. 66 kg: Aleksandar Maksimović. 75 kg: Nemes Viktor. 80 kg: Báló Petar. 85 kg: Dejan Franjković. 130 kg: Nemanja Pavlović.

Birkózó viszi a magyar zászlót

A magyar birkózókat az a megtiszteltetés érte, hogy Magyarország zászlaját a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Veréb István szabadfogású versenyző viszi majd. Legutóbb 23 évvel ezelőtt, a barcelonai olimpiai játékokon fordult elő, hogy birkózó vigye a magyar zászlót, akkor Komáromi Tibort érte ez a megtiszteltetés, aki egyébként a mostani különítmény egyik csapatvezetője. Magyarországot 200 sportoló képviseli majd, s a birkózóké a legnépesebb tábor. A legtartalékosabb keret a kötöttfogású, ott a legnagyobb ászok a vb-re készülnek gőzerővel, de így is érmet várnak a gárdától, csakúgy mint a szabadfogásban és a nőknél is.

A magyar csapat, kötöttfogás, 59 kg: Knipli Csongor. 66 kg: Jäger Krisztián. 71 kg: Korpási Bálint. 75 kg: Szabó László. 80 kg: Kéri Zoltán. 85 kg: Szabó Patrik. 98 kg: Varga Ádám. 130 kg: Lám Bálint. Szabadfogás, 61 kg: Molnár József. 65 kg: Lukács Norbert. 70 kg: Gulyás Zsombor. 74 kg: Nagy Mihály. 86 kg: Veréb István. 97 kg: Szmik Attila. 125 kg: Ligeti Dániel. Nők, 53 kg: Dénes Mercédesz. 55 kg: Jäger Szimonetta. 58 kg: Barka Emese. 60 kg: Sastin Marianna. 63 kg: Sleisz Gabriella. 69 kg: Vanesza Wilson. 75 kg: Németh Zsanett. 

Területek a megyehatáron túl

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Sat, 06/06/2015 - 15:28

A Csíkszentmárton községben működő Aklos Közbirtokosság erdős területeinek kétharmada Bákó megyében található, ennek a résznek a hatvan százaléka védett terület.
Kategória: Faluszerte

Hamarosan falugyűlés

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 06/06/2015 - 15:16

A bajsai helyi közösség tanácsának legutóbbi ülésén három lényeges témáról is tárgyaltak a tanácstagok. Lackovics Károly, a tanácselnök arról számolt be a médiának, hogy az ülésen döntés született, hogy hamarosan falugyűlést tartanak.

– A tanács döntése nyomán június 12-én, pénteken 19 óra 30 perckor fogunk falugyűlést tartani. Három napirendi pont lesz, elsőként az eddigi tevékenységek és beruházások költségvetéséről fogunk részletesen beszámolni. Második pontban a helyi közösség tíz évre szóló terveit fogjuk ismertetni a polgárokkal, harmadikként pedig a Krivaja folyó szennyezését fogjuk megvitatni. Ez nagyon komolyan sújtja a bajsai embereket, mondhatni a helyzet kibírhatatlan, és napról napra romlik. A polgárok úgy vélik, hogy a helyi közösségnek határozottabban kell reagálnia, ezért most közösen próbálunk konkrét megoldást találni – mondta el Laczkovics.

A tanácsülésen arról is szó volt, hogy az idei évben a szokásosnál későbbi időpontban tartják meg a falunapot.

– Olyan döntés született, hogy a júniusban esedékes falunap dátumát egy kicsit elmozdítjuk, és július 18-ára halasztottuk el. Ekkor fogjuk kiosztani a szokásos díjakat és jutalmakat is, viszont maga a falunap egy kicsit másképpen fog kinézni. Szerényebb keretek között tartjuk majd meg, és nagyobb mértékben számítunk a civil szervezetekre. Ennek a változásnak elsősorban takarékossági okai vannak – mondta el Lackovics, majd végezetül arról is beszámolt, hogy az ülésen téma volt a helyi járulék újbóli bevezetése is. A topolyai községi képviselő-testület döntése nyomán a bajsai polgárok június végén ismét szavazhatnak erről a kérdésről. Az előző szavazáson hiába szavazott a többség a járulék bevezetése mellet, nem vettek elegendően részt a voksoláson. A tanácselnök szerint nagyon fontos, hogy a polgárok ez alkalommal megszavazzák a helyi járulékot, mert nélküle megállhatnak a fejlesztések és a szokások munkálatok, valamint a különböző pályázatokon sem tudnak majd részt venni, mert a járulék tette ki az önrészt. Az előző helyi járulék január elsején szűnt meg, de a helyi közösség máris komoly problémákkal néz szembe. Például nem tudják elvégezni a közvilágítás rendszeres karbantartását és az utcák kiárkolása is szünetel, noha nagy szükség lenne rá, mondta el Lackovics.

„Szeretünk pápa”

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 06/06/2015 - 15:09

Mintegy hetvenezer hívő előtt szólított békére és a háborúk elítélésére Ferenc pápa szombaton Szarajevóban, ahol kiemelte: egyesek szándékosan akarnak összeütközéseket kelteni a különböző kultúrák és civilizációk között.

Szentbeszédében a katolikus egyházfő kiemelte, hogy a béke Isten ajándéka és terve az emberiség számára, de mindig ellenkezésbe ütközik. Emlékeztetett arra, hogy a békére törekvés mindig szemben találja magát a háborúkkal, és jelenleg is több háború és fegyveres összeütközés folyik a világban, és több területen is háborús légkör” tapasztalható. Vannak, akik szándékosan szítanak ilyen légkört, és összeütközést akarnak kelteni különböző kultúrák és civilizációk között, például azok, akik azért találják ki” a háborúkat, hogy fegyvereket értékesíthessenek.

A háborúval azonban együtt járnak a menekülttáborokba kényszerített gyerekek, öregek és asszonyok, a háborúval együtt járnak a lerombolt épületek, az otthon kényszerű elhagyása, de a háborúval együtt járnak a tönkretett életek is, amit a Bosznia-Hercegovinában élők pontosan tudnak. Ezért fontos, hogy Szarajevóból hangozzon fel a kiáltás: "soha többé háborút" - nyomatékosította Ferenc pápa.

A 3,8 milliós Bosznia-Hercegovina lakosságának körülbelül 15 százaléka katolikus. Ferenc pápa egynapos szarajevói látogatására azonban nemcsak Boszniából, hanem Európa számos országából érkeztek zarándokok. A Kosevo stadionban mintegy 70 ezren követték a szentmisét, emellett pedig a pápai látogatás többi helyszínén is reggel óta rengetegen gyülekeztek, hogy üdvözölhessék a katolikus egyházfőt.

A pápai szentmise oltárát a Kosevo stadion egyik oldalán állították fel 25 méteres magasságban. Az emelvényen emellett helyet kapott egy 250 kilogrammos kereszt is a megfeszített Jézussal, amely erre az alkalomra készült.

Az a domborműves szék is külön erre az alkalomra készült, amelyen a pápa a mise alatt ült. Két bosnyák asztalosmester készítette a széket, amelyre vallási szimbólumokat, a pápa címerét és a három boszniai katedrális képét faragták.

Mindezek mellett a misére szólító harang is teljesen új. A 82 cm átmérőjű, 320 kg tömegű harang először a Kosevo standionban szólalt meg, a jövőben pedig a szarajevói Loyolai Szent Ignác templom tornyába kerül. A harangon egyebek mellett Ferenc pápa címere kapott helyet.

Pages