You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Idén is segítenek szlovák rendőrök a Horvátországban nyaralóknak

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Sun, 07/06/2015 - 15:41
POZSONY. Az idei nyár folyamán is gondoskodnak majd szlovák rendőrök a Horvátországban vakációzók biztonságáról. Július 1-től augusztus 31-ig összesen nyolcan teljesítenek majd szolgálatot a szlovákiaiak körében is közkedvelt üdülőhelynek számító országban.

Négyszáz felett van a kínai hajóbaleset megtalált áldozatainak száma

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 07/06/2015 - 15:25

A kínai Jangce folyón elsüllyedt folyami kirándulóhajó áldozatai közül már 431 holttestét szállították a partra, 11 utas holléte egyelőre még ismeretlen, a túlélők száma 14 - jelentette a helyszíni mentők központjának tájékoztatása alapján a kínai állami média vasárnap.

A kínai hagyományoknak megfelelően a tragikus baleset hetedik napján Csienli településen gyászszertartással emlékeztek az elhunytakra. Százak álltak némán három percen át a Jangce folyó partján, miközben hajók kürtje szólt. A kínai központi televízió jótékonysági műsort sugárzott szombat estére tervezett népszerű szórakoztató programja helyett.

A 2200 tonnás, négyszintes, 76 méter hosszú Kelet Csillaga nevű hajó múlt hétfőn süllyedt el a fedélzetén több mint 450 emberrel, vélhetően a rossz időjárási körülmények miatt; a térségben tornádó tombolt. A baleset pontos okát még nem közölték, a hajó kapitányát és fedélzeti főmérnökét kihallgatták és őrizetben tartják.

A kínai miniszterelnök-helyettes személyesen is kifejezte a kormány nevében részvétét a tragédia miatt az elhunytak hozzátartozóinak és ígéretet tett a következmények megfelelő kezelésére.

Mindeközben a családtagok, akiknek nagy része a Hupej tartományi Csienli településre utazott, azt követelték, hogy a központi kormány mondja meg az igazat az elmúlt évtizedek legsúlyosabb kínai hajószerencsétlenségének okairól és körülményeiről. A tények ismertetése mellett a felelősök megnevezésére és megbüntetésére számítanak. Közölték a hajót üzemeltető vállalat vezetőjének bocsánatkérését nem fogadják el.

A több mint száz Nankingból érkezett ingerült hozzátartozó a városi kormányzat Csienlibe utazott képviselőitől például azt kérték, hogy a holttesteket a fennálló jogszabályokkal ellentétben hazaszállíthassák, ám az illetékesek ragaszkodtak ahhoz, hogy azokat helyben hamvasszák el. Az érintettek ugyancsak hiába kérték, hogy biztosítsanak az elhunytak számára temetkezési helyet. A családtagok ugyanakkor engedélyt kapnak arra, hogy a balesettől távolabb, kisebb csoportokban megemlékezéseket tartsanak. A találkozó végén vita kerekedett, az egyeztetés káoszba torkollott.

A kínai államtanács (kormány) már ígértet tett arra, hogy átfogó nyomozást folytatnak, és rendszeres tájékoztatást adnak és nyilvánosságra hozzák a kiderített információkat. Ennek ellenére a kapcsolódó hírek egyelőre még váratnak magukra, amelyet a polgárügyi minisztérium illetékese azzal magyarázott, hogy a történtek pontos kiderítéséhez, a végső következtetések levonásához több tényezőt kell figyelembe venni, viszonylag bonyolult esetről van szó.

Felszentelték Szent II. János Pál pápa szobrát Győrben

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Sun, 07/06/2015 - 15:19
GYŐR. Felszentelték Szent II. János Pál pápa bronzból készült szobrát vasárnap Győrben, a Szentlélek-templom előtti téren a templom alapkőletételének 30. évfordulója alkalmából.

Fico: az orosz szankciós jegyzék bevett diplomáciai gyakorlat

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Sun, 07/06/2015 - 14:52
POZSONY. Megszokott diplomáciai gyakorlat az a 89 európai uniós személyiséget érintő orosz jegyzék, amely megtiltja a listán szereplőknek az Oroszországba való beutazást – jelentette ki Robert Fico kormányfő, hozzátéve: nem kellene álszenteknek lenni.

Fogyasztható a víz Pancsován

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 07/06/2015 - 14:50

Alkalmas fogyasztásra a pancsovai víz, ezt mutatták ki a tegnap vett mintákon elvégzett elemzések a belgrádi Dr Milan Jovanović Batut intézetben. A hírt Pavle Radanov pancsovai polgármester közölte sajtótájékoztatón. Mint mondta, az elemzések szerit a városi vízvezetékben a víz literenként 31,57 mikro gramm trigalometánt tartalmaz, ami már jóval az engedélyezett 100 mikro grammos határérték alatt van.

A szerbiai törvények értelmében, egy liter ivóvízben ezek aránya nem haladhatja meg a 100 mikro grammot, Pancsován egyes mintákban ettől kétszer, sőt háromszor nagyobb koncentrációt mértek, ezért nem javasolták a vizet fogyasztásra és főzésr. Tegnap lajtos kocsikból osztottak vizet a lakosságnak.

A polgármester szerint amint megérkeznek a belgrádi és a pancsovai közegészségügyi intézetek elemzéseinek eredményei is, a városi válságtörzs dönt arról, hogy ismét használható ivásra és főzésre a víz.

Radanov arról is beszélt, hogy kivizsgálják, hogyan történhetett meg, hogy pénteken a pancsovai intézet elemzései a trihalometánnak a megengedettnél kétszer nagyobb értékét mutatták ki, miközben a belgrádi intézet eredményei egészen mások.

Mozi múzeum a kincses városban

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Sun, 07/06/2015 - 14:46
Kolozsváron létesítik az ország első Mozi Múzeumát a volt filmraktárban. Az ötlet a Transilvania Filmfesztivál szervezőitől származik. A kolozsvári polgármesteri hivatal a Művelődési Minisztériumhoz fordul majd, hogy kérje az ingatlan átutalását, melyet saját alapokból alakít át – mondta Oana Buzatu...

Átveszik a Gyógyszermúzeumot

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Sun, 07/06/2015 - 14:45
A kolozsvári polgármesteri hivatal megvásárolja a Gyógyszermúzeumot, hogy megmaradjon annak rendeltetése. Az ingatlan visszakapták volt tulajdonosai, akik most értékesíteni szeretnék azt. Az önkormányzat élni kíván elővásárlási jogával, és megvenné az épület alagsorát és földszintjét. Emil Boc polgá...

A miniszterelnök lemondását kérték

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Sun, 07/06/2015 - 14:43
A Népi Mozgalom Pártjának mintegy 500 tagja kérte ma Victor Ponta lemondását. A tüntetők a kormány épülete elé vonultak, annak ellenére, hogy nem volt meg a felvonuláshoz  szükséges engedélyük. A tiltakozás szervezői pénteken kérték a tüntetés engedélyezését, de mivel a kitűzött időpontig nem volt m...

Nem mond le a kormányfő

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Sun, 07/06/2015 - 14:42
Nem mond le tisztségéből Victor Ponta miniszterelnök. Mai sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy, továbbra is élvezi a koalíció támogatását, az ellene kezdeményezett bűnvádi eljárást pedig politikai indíttatásúnak minősítette. Victor Ponta ellen pénteken okirat-hamisítás, pénzmosás, adócsalásban va...

Halálos repülőbaleset történt Esztergomban

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Sun, 07/06/2015 - 14:37
ESZTERGOM. Két ember meghalt, amikor két vitorlázó repülőgép összeütközött a levegőben vasárnap az esztergomi repülőtéren - közölte a rendőrség a honlapján.

G7 – Elkezdődött a Hetek németországi csúcstalálkozója

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sun, 07/06/2015 - 14:33

Elkezdődött vasárnap délután a világ hét legfejlettebb ipari országát összefogó G7 csoport vezetőinek németországi csúcstalálkozója a bajor Alpokban fekvő Elmau kastélyszállóban (Schloss Elmau).

A házigazda Németország és az Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Kanada, Nagy-Britannia és Olaszország állam-, illetve kormányfője, valamint az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnökének részvételével zárt ajtók mögött hat munkaülést tartanak a hétfő délutánig tartó találkozón.

A Hetek a tervek szerint az aktuális világgazdasági és világpolitikai kérdések megbeszélése mellett elsősorban az idei két nagy ENSZ-konferenciát, a párizsi klímacsúcsot és a szegénység visszaszorítását szolgáló új fejlesztési programról szóló New York-i konferenciát készítik elő, de megfigyelők szerint előfordulhat, hogy más ügyek – például az ukrán válság vagy a görög államadósság-válság – kerülnek a középpontba.

A G7 csoport informális egyeztető fórumot alkot, így a tagországok vezetői nem hoznak konkrét döntéseket a csúcstalálkozón.

Cifra palota a Gyermeknapon

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Sun, 07/06/2015 - 14:21
Június 6-án, szombaton jókedvű gyermekzsivajtól volt hangos a kolozsvári Báthory-líceum kisépülete, udvara. Az Életfa Családsegítő Egyesület és a Szabadság napilap immár kilencedik alkalommal szervezte meg a Gyermeknapot, amely rendkívül népszerű, és nemcsak a közeli településekről vonzza a családok...

Ponta megerősítette, hogy nem mond le

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Sun, 07/06/2015 - 14:13
BUKAREST. Victor Ponta román miniszterelnök sajtótájékoztatón is megerősítette vasárnap, hogy nem mond le hivataláról, továbbra is élvezi a koalíció támogatását, az ellene kezdeményezett bűnvádi eljárást pedig politikai indíttatásúnak minősítette.

Dél-Koreában nőtt a koronavírusban meghaltak és a fertőzöttek száma

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 07/06/2015 - 14:07

Már öt halálos áldozata van a MERS-járványnak Dél-Koreában - jelentették be vasárnap Szöulban. Ezzel egy időben több mint húszezer külföldi turista mondta le útját a kelet-ázsiai országba.

Az ötödik halálos áldozat egy 75 éves férfi. Ugyanabban a kórházban kezelték, ahol 17 embert ápolnak, köztük két kórházi dolgozót - közölte a helyi egészségügyi minisztérium.

A vasárnap bejelentett 14 újabb fertőzésből tízet ez utóbbi kórházban regisztrálták. Korábban a kormány megnevezte azt a dél-szöuli kórházat, ahol az első koronavírusos megbetegedést megerősítették, valamint egy másik szöuli kórházat, ahol jelentős számú megbetegedést mutattak ki. A hatóságok ugyanakkor nem akarják nyilvánosságra hozni az összes, MERS-betegeket kezelő kórház listáját, mert gondokat okozhatna az egészségügyi ellátásban, ha az emberek elkerülnék a megnevezett intézményeket.

Csö Kjung Hvan miniszterelnök-helyettes kijelentette: nincs ok azt hinni, hogy a járvány jelentősen továbbterjed majd az országban. "Minden eddigi MERS-esetet kórházban kezelnek, más környezetben ez a kór nem fordult elő. Úgy vélem, hogy van esély arra, hogy a járványt sikerül ellenőrzés alá vonni".

Dél-Koreában a betegség május végén ütötte fel a fejét, vélhetően egy Szaúd-Arábiában járt férfi hurcolta be. A vírus ellen nincs védőoltás.

A járvány hatására már több mint húszezer külföldi mondta le útját a kelet-ázsiai országba. A visszaadott utazási jegyek alapján kiderült, hogy a visszakozók túlnyomó része kínai.

Nagy testű őscápa maradványaira bukkantak

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Sun, 07/06/2015 - 13:46
AUSTIN. Egy új kövület arról árulkodik, hogy 100 millió évvel ezelőtt kétemeletes épülettel megegyező méretű, óriási cápa élt a sekély tengerekben.

Parlamenti választás kezdődött Törökországban

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 07/06/2015 - 13:45

Parlamenti választás kezdődött vasárnap Törökországban, mintegy 54 millió szavazó járulhat az urnákhoz.

A szavazóhelyiségek helyi idő szerint reggel nyolckor nyitottak és 17 órakor zárnak majd. Húsz párt és 165 független jelölt vesz részt a megmérettetésen.

A választás legjelentősebb tényezői a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP), továbbá a szociáldemokrata Köztársasági Néppárt (CHP), a szélsőjobboldali Nacionalista Cselekvés Pártja (MHP). E mellé a három párt mellé jöhet fel az egyre népszerűbb kurdbarát tömörülés, az ellenzéki Népi Demokratikus  Párt (HDP), de csak abban az esetben, ha sikerül átlépnie a parlamentbe jutáshoz szükséges 10 százalékos küszöböt.

A 2011-es parlamenti választásokon még a voksok 49,8 százalékát megszerző, az  iszlamista gyökerű AKP népszerűség vesztéséhez a gazdaság gyengülésén túl számos tényező járult hozzá. Az utóbbi időszak a párt vezetőit érintő korrupciós botrányoktól volt hangos, amelyek kirobbantása Recep Tayyip Erdogan államfő szerint egykori szövetségese, az amerikai száműzetésben élő Fethullah Gülen iszlám hitszónok műve, mégpedig azzal a céllal, hogy megdöntse a kormány hatalmát. A társadalom egy részében ezenkívül a kormánypárt egyre gyakoribb tekintélyelvű megnyilvánulásai - köztük a rendőrök hatáskörének kiszélesítését célzó lépések vagy az internet feletti ellenőrzés szigorítása - keltenek rossz érzést. További ellenérzést vált ki az a törekvés, hogy az alkotmányt módosítva, az államfő jelenlegi jogkörét jelentősen kiszélesítve, elnöki végrehajtói rendszert vezessenek be. 

A törökök elégedetlensége 2013 nyarán robbant, amikor az isztambuli Gezi park tervezett átépítése elleni megmozdulások a kormány elleni tömegtüntetésekbe csaptak át. A heteken át tartó demonstrációk első ízben tömörítették egységes frontba a török baloldali csoportosulásokat, a kurdokat, a nacionalistákat, a feministákat és a homoszexuálisokat. Közöttük ma sok olyan akad, aki hajlandó az egyre népszerűbb kurdbarát tömörülésre, az ellenzéki Népi Demokratikus Pártra (HDP) szavazni.

A közvélemény-kutatások szerint az ország délkeleti részén élő 12 milliós kurd közösség mellett a török társadalom hátrányos helyzetű csoportjait is megszólító HDP jelenleg a negyedik legtámogatottabb párt, és akár a voksok 12,6 százalékát is megszerezheti.

Ha ez bekövetkezik, akkor az AKP-nak nem lesz meg az elnöki rendszer önálló bevezetéséhez szükséges kétharmados fölénye, és történetében először elveszítheti eddigi abszolút többségét is.

Amennyiben a HDP nem költözhet be az 550 fős törvényhozásba, akkor viszont a török választási rendszer értelmében majdnem az összes megszerzett mandátumát az AKP kapja majd meg, amivel a kormánypártnak háromötödös többsége lehet, s ez elegendő lehet arra, hogy a végrehajtó elnöki hatalom megteremtése érdekében módosítsa az alkotmányt.

Lemondott az EBESZ ukrajnai különmegbízottja, a kontaktcsoport tagja

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sun, 07/06/2015 - 13:25

Benyújtotta lemondását Heidi Tagliavini, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) elnökének ukrajnai különmegbízottja, aki a szervezetet képviselte a háromoldalú, orosz-ukrán-EBESZ összekötő csoportban – erősítették meg az EBESZ-nél vasárnapi ukrán híradások szerint.

Az összekötő csoportot a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus békés rendezésének elősegítésére hozták létre.

Kijevet Leonyid Kucsma volt ukrán államfő, Moszkvát Azamat Kulmuhametov megbízott nagykövet képviseli. Csak a kontaktcsoport folytat tárgyalásokat, illetve köt megállapodásokat a kelet-ukrajnai szakadárok képviselőivel, Kijev ugyanis közvetlenül nem tárgyal az általa terroristáknak minősített szeparatistákkal. Moszkva pedig ragaszkodik ahhoz, hogy nem résztvevője a kelet-ukrajnai válságnak, csak “segít” rendezni azt.

Az EBESZ-nél egyelőre annyit közöltek, hogy a svájci diplomata a “közeljövőben” távozik posztjáról, és jelenleg folynak az egyeztetések az új különmegbízott személyéről. Heidi Tagliavini nem hozta még nyilvánosságra lemondásának okát. Az összekötő csoporthoz közel álló források ukrán és orosz híradások szerint azzal magyarázták a diplomata döntését, hogy az utóbbi időben felbőszítette őt a felek kompromisszumképtelensége, és a tárgyalási folyamat egyes résztvevőinek “nem konstruktív hozzáállása”.

Az ukrán sajtó nem megnevezett forrás alapján arról számolt be, hogy kedden, a kontaktcsoport legutóbbi, Minszkben tartott üléséről kivonult az orosz képviselő, Kulmuhametov, ami miatt félbeszakadt a tanácskozás.

Heidi Tagliavinit 2014, június 8-án nevezte ki különmegbízottnak az EBESZ akkori, svájci elnöke, Didier Burkhalter, majd januárban meghosszította megbízatását a szervezet következő soros elnöke, a szerb Ivica Dacic.

A kontaktcsoport a kelet-ukrajnai szakadárokkal legutóbb február 12-én írt alá egy újabb megállapodást, amelynek szövegét az orosz, az ukrán és a francia elnök, valamint a német kancellár dolgozta ki szintén a fehérorosz fővárosban tartott tanácskozásukon. A rendezés lépéseit meghatározó megállapodás első két pontja, a tűzszünet és a nehézfegyverek kivonása a front menti övezetből azonban még most sem teljesült.

A kijevi hadműveleti parancsnokság vasárnapi tájékoztatása szerint az éjjel csaknem harmincszor nyitottak tüzet a szakadárok az ukrán katonák állásaira, illetve lakott településekre a frontvonal mentén.

Donyecknél, a frontvonal ukrán oldalán lévő településeket 120, illetve 122 milliméteres, a minszki megállapodás által tiltott, nagy kaliberű aknavetőkkel, valamint harckocsikról lőtték a szakadárok. Szintén nagy kaliberű aknavetőkkel támadták a két megyeszékhely közötti térségben Artemivszk környékét, továbbá vasárnap reggel az Azovi-tenger partján fekvő Mariupol kikötővárostól mintegy 20 kilométerre keletre, közvetlenül a frontvonalnál lévő Sirokine települést.

Egyre kevesebb külföldi turista üdül Szlovákiában

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Sun, 07/06/2015 - 13:12
POZSONY. Egyre csökken a Szlovákiába látogató turisták száma, az idegenforgalmat csak a belső turizmus védheti meg. Jelentősebb mértékben az ország propagálását szolgáló uniós támogatások sem segítettek. A kedvezőtlen adatok az ukrajnai konfliktussal és a vetélytársak létével is indokolhatók. A Statisztikai Hivatal adatait a Szlovákiai Utazási Irodák Társulása ismertette.

U20-as labdarúgó-vb: Kikaptak, de nyolcaddöntősök a magyarok

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 07/06/2015 - 13:10

A magyar U20-as labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a nigériai csapattól az Új-Zélandon zajló korosztályos világbajnokság vasárnapi játéknapján, de csoportjának harmadik helyezettjeként így is bejutott a nyolcaddöntőbe.

Bernd Storck együttese ezzel a vereséggel az E csoport harmadik helyén végzett, de így is továbbjutott, a legjobb 16 között pedig Szerbiával találkozik majd szerdán.

A magyar U20-as labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a nigériai csapattól az Új-Zélandon zajló korosztályos világbajnokság vasárnapi játéknapján, de csoportjának harmadik helyezettjeként így is bejutott a nyolcaddöntőbe.

Bernd Storck együttese ezzel a vereséggel az E csoport harmadik helyén végzett, de így is továbbjutott, a legjobb 16 között pedig Szerbiával találkozik majd szerdán.

 

Eredmény, E csoport, 3. forduló:

Nigéria-Magyarország 2-0 (1-0)

New Plymouth, 3000 néző, v: Zambrano (ecuadori)

gólszerző: Awoniyi (33., 54.)

sárga lap: Popov (90.)

Nigéria:

Enaholo - Musa, Bello, Ndidi, Mustapha - Idowu, Ifeanyi - Bulbwa, Sokari (Iheanacho, 82.), Godwin (Isaac, 66.) - Awoniyi (Simon, 74.)

Magyarország:

Székely - Osváth, Kecskés Á., Talabér, Forgács - Nagy Ádám, Berecz - Nagy Dominik (Oláh L., 67.), Németh M., Zsótér (Popov, 62.) - Mervó (Kalmár, a szünetben)

Jól kezdett a magyar csapat, volt néhány lehetősége is, a nigériaiak azonban az első negyedóra végére átvették a meccs irányítását, s a játékrész hajrájához közeledve Awoniyi révén meg is szerezték a vezetést.

A magyarok a szünetig nem tudtak válaszolni a nigériaiak találatára, ám a második félidő elején majdnem sikerült nekik, az afrikaiakat azonban kisegítette a kapufa. Néhány perccel később aztán nagyot hibázott a magyar védelem, ezt Awoniyi kihasználta, így megduplázta saját maga és csapata góljainak a számát.

A lefújásig hátralévő időben már nem történt érdemi esemény a pályán, a magyaroknak pedig ez a kétgólos vereség is belefért a továbbjutás szempontjából, a hat csoport első két helyezettjei mellett ugyanis a négy legjobb harmadik is nyolcaddöntőbe került.

Villámcsapás miatt megsérült 33 fesztiválozó Németországban

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Sun, 07/06/2015 - 12:51
BERLIN. Villámcsapás miatt megsérült 33 ember egy németországi zenei fesztiválon szombaton. Valamennyien kórházba kerültek, de állapotuk kielégítő és legkésőbb vasárnap elhagyhatják a kórházat.

Pages