You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Többről van szó

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Thu, 18/06/2015 - 17:18

Ismét fellángolt a Magyar Szó körül a sajtószabadság-vita, ami azt jelzi, hogy továbbra sincs minden rendben vajdasági magyar közéletünkben. Hogy sem a szocializmus letűnése, sem a háborús diktátor bukása, sem az új törvények, sem a változó koalíciók nem hozták el a gondolat és a cselekvés szabadságát. Az elmúlt napokban sokan sok mindent elmondtak a vélemények harcának fontosságáról, és még azon kevesek is e mögé az álláspont mögé helyezkedtek, akik – vélhetőleg megbízatásuk folytán – az újságírókat hibáztatják az áldatlan állapotok miatt. Mit lehet a távolból mindehhez hozzátenni?

Éppen szülőföldemen utazgatva ért ez a váratlan, „mondjunk ki mindent”-hullám, s így a távoli nézőpont helyett nagyon sok résztvevővel és kívülállóval beszélgetve pillanthattam bele a történésekbe. Egyértelműnek tűnik, hogy az olvasót, a médiafogyasztót elsősorban olyan életbevágó kérdések érdeklik, mint a gáz ára, a tej felvásárlása, az iskoláztatás nehézségei meg a munkalehetőségek hiánya. Másrészt viszont minderről csak akkor tájékozódhat szabadon és eredményesen, ha van, aki ráveszi a politikusokat az egyenes beszédre, nem pedig azok az újságírót a „hivatalos vonal” támogatására.

Még Washingtonból nézve is közvetlenül érint a dolog, hiszen nem egyszer előfordult, hogy északi meg déli „fővárosainkban” ügyködő fontos emberek nép-, vagy éppen nemzetellenesnek minősítették a távolról érkező gondolatokat, és „megfelelő akciót” sürgettek azok közvetítője ellen. Szerencsére közvetlen környezetünkben nem lelt támogatásra a tiltó igyekezet. Mások viszont azt vetik a szememre, hogy mit keresek egy „pártlapban”. Nos, ilyen körülmények között is lehet az olvasót szolgálni párt vagy „tulajdonos” helyett. Ugyanakkor az utóbbiakra is szükség van bármilyen érdemi politikai cselekvéshez, még ha meg is kell próbálnunk másfajta viszonyt teremteni velük. Ezért vagyok szolidáris azokkal a kollégákkal, akik úgy érzik, hogy nem végezhetik a munkájukat lelkiismeretük szerint.

A (sajtó)szabadság és a demokrácia korántsem egyszerű dolog, ezt nap mint nap tapasztalom, még az Egyesült Államokban is, amely elsőként foglalta alkotmányba a véleménynyilvánítás és a sajtószabadság jogát. A sajtó és a demokrácia összefüggéseit tanítva is tapasztalom hallgatóim körében, mennyire bonyolult feltárni az összefüggéseket, megfelelni az elvárásoknak, tiszteletben tartani az emberiesség korlátait – és ugyanakkor hatékonyan szolgálni az olvasót.

Kisebbségi társadalomban hatványozottan jelentkeznek a nehézségek és buktatók, hiszen a médiaközönség érdekei nemcsak a hatalomtartókéval szembesülnek, hanem sokszor a többségi környezet ellentétes vagy éppen ellenséges viszonyulásával is. Ezért aztán hajlamosak vagyunk arra, hogy más mércével mérjük „saját táborunk”, illetve az „ellentábor” cselekedeteit. Autonóm cselekvési teret követelünk magunknak, ám nem ismerjük el, hogy ez a tőlünk függő cselekvő alanyokat is megilleti. Pártpluralizmust követelünk a központi hatalomtól, de „saját közösségünkön” belül az egyedi csalhatatlanság tévhitében élünk. Nem csoda hát, hogy negyed évszázad sem volt elég ahhoz, hogy a kisebbségi politika és média megtalálja a kedvező megoldásokat.

Ezért lenne fontos, hogy a mostani vita elcsitulása után egészen más elvek alapján közelítsünk egymás – kisebbségi politikum és sajtó –, illetve önmagunk felé. A ki nem mondott gondolat csak árthat, a kimondott véleménnyel viszont eredményesen vitázni is lehet. A közösség pedig majd felismeri azokat a „pálya széli” beszólásokat, amelyek nem számíthatnak érdemi odafigyelésre.

Nem fog ez a vita sem mindent megoldani, de legalább mondjuk ki, hogy mindenkinek, aki a köz érdekeit akarja szolgálni, kötelessége tisztelettel, nem pedig hatalmi szóval fordulni mindenki más felé, aki ugyancsak tisztességgel igyekszik saját munkája gyümölcsét letenni a köz asztalára. Pártok, tanácsok és sajtó egyaránt felelősséggel és elszámolással tartozik azoknak az embereknek, akiket szolgál – nem pedig az egyes, akár választott, akár háttérben működő hatalmasságoknak.

Kicsi és egyre zsugorodó közösség vagyunk, de ez senkit sem hatalmaz fel arra, hogy a bölcsesség egyedüli letéteményese legyen. Régóta fájdalommal szemlélem, hogy egyes romániai és szlovákiai magyar körökben mennyivel nyíltabb vita folyik kisebbségi és nemzeti kérdésekről, nálunk viszont – ahol a nyitott társadalmi gondolkodás lehetőségének sokkal nagyobb hagyománya van – a feltétlen összezárás lett a politikai akció megkövetelt kerete. Pedig ezzel csak veszíthetünk.

Túl sok hamut sem kell szórni azonban a fejünkre, mert bizony a magyarországi közmédia mai szellemi állapota cseppet sem jobb, sőt megkockáztatom, hogy rosszabb, mint a vajdasági magyar közmédiáé. Északon például elképzelhetetlen egy olyan „belső” vita, mint amilyen most nálunk kialakult. Onnan, ahol még a családtagjainak, sőt kiskorú gyermekeinek internetes tevékenysége is veszélyessé válhat egy közmédiában dolgozó újságíró számára, keveset tanulhatunk. Magunknak kell tehát feltűrnünk a nemzeti alsóneműt, és egymást elfogadva, egymásért nemcsak hatalmat, hanem felelősséget és szolidaritást is vállalva, úttörő munkát végezni a kisebbségi lét körülményei között. Sokkal többről van ugyanis szó, mint a Magyar Szó újságíróinak sajtószabadságvágya.

Extranyugdíj – Nem találtak fogást rajta

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Thu, 18/06/2015 - 17:15
Az ellenzék nem talált jogi alapot a honatyák nyugdíjpótlékát illető alkotmányossági óváshoz – közölte Alina Gorghiu, a Nemzeti Liberális Párt társelnöke. A politikus kijelentette: elképzelhető, hogy az államfő visszaküldi a jogszabályt újrafontolásra, de az is lehet, hogy kihirdeti. A liberális tár...

Egyesül Tăriceanu pártja Voiculescu PC-jével

Krónika (Románia/Erdély) - Thu, 18/06/2015 - 17:14

Egyesül a Călin Popescu-Tăriceanu volt miniszterelnök által alapított Liberális Reformpárt (PLR) és a Konzervatív Párt (PC) – tudatta csütörtökön, a fúzióról szóló tárgyalások lezárultával Tăriceanu.
Kategória: Belföld

A Fesztivál visszatér

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Thu, 18/06/2015 - 17:11
Nagyszebenben folytatódik a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál. Június 24-e és 28-a között, azaz szerdától vasárnapig összesen 40 filmet vetítenek le, részben nem hagyományos helyszíneken. A műsor a tiffsibiu.ro honlapon érhető el....

Györgyfalvi negyed – ismét lehet piacolni

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Thu, 18/06/2015 - 17:08
Kolozsváron újranyitották a Györgyfalvi negyedi mozgópiacot. Ez csütörtökönként várja a vevőket, a 3-as trolibusz végállomásánál, délután 3-tól este 7 óráig. A termelők délután 2-től rakodhatnak ki. A város másik mozgópiaca a Horia Demian sportcsarnok előtt működik, szombatonként reggel 7-től délutá...

Égbevivő válaszok

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Thu, 18/06/2015 - 17:05
Hőlégballonos városnézésre invitál a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum. Ahhoz, hogy madártávlatból is megszemlélhessük a kincses várost, három egyszerű kérdésre kell válaszolnunk a szombat délután 6 órától, a Főtéren szervezett rendezvényen. A helyesen válaszolók egyedi arculatú bögréket, pólókat, szemüv...

Az adorjáni Bicskei Rebeka újabb sikere

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Thu, 18/06/2015 - 17:04

A diákotthonban lakó középiskolás tanulók évente megrendezésre kerülő céllövőversenyén az adorjáni Bicskei Rebeka, a Tisza SE legjobb leányversenyzője 2014-ben a tartományi és a köztársasági versenyen is a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel. A szabadkai diákotthonban lakó Tisza-parti lány az idén is megismételte tavalyi sikerét, és méltóképpen képviselte iskoláját, tovább öregbítve a kicsiny falucska sportlövő-egyesületének hírnevét, amely egyesület fennállásának 46. évfordulóját ünnepli. A közelmúltban Mitrovicán megrendezett tartományi versenyen Rebeka 187 körös eddigi legjobb eredményével nyerte meg a versenyt, és részvételi jogot szerzett a köztársasági döntőre, amelyet az idén Zlatiboron tartottak meg. Rebeka a köztársasági versenyen is helytállt, nem tudta ugyan megismételni a tartományi döntőn elért remek eredményét, de a 180 körös kiváló teljesítménye is elegendőnek bizonyult, és az erős mezőnyben a tavalyi sikeréhez hasonlóan újból a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel, nagy örömet szerezve ezzel iskolája, a diákotthon és az adorjáni Tisza számára is.

Átadták a terepet, épülhet a napelempark

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Thu, 18/06/2015 - 16:59

Az Előpatak irányába vezető, a közúttól távol eső területén épül fel Sepsiszentgyörgy napelemparkja. A munkálatokra a terepet csütörtökön átadták a kivitelezőnek. A beruházással várhatóan 85 százalékkal csökken majd az önkormányzat villanyszámlája.
Kategória: Aktuális/Háromszék

Bírálják és védik a magyar falat

Krónika (Románia/Erdély) - Thu, 18/06/2015 - 16:59

Miközben csütörtökön megjelent a kormányhatározat a magyar–szerb zöldhatáron felállítandó biztonsági kerítésről, az Európai Unió, az Európa Tanács és Szerbia illetékesei burkoltan vagy nyíltan bírálták a magyar tervezetet.
Kategória: Külföld

Jelentősen nőtt idén a menedékjogot kérők száma az Európai Unióban

Erdély FM (Románia/Erdély) - Thu, 18/06/2015 - 16:58

Az első negyedévben 185 ezer kérést regisztráltak, a legtöbb menekült Németországban és Magyarországon kért menekültstátust. A magyar határt átlépő mintegy 33 ezer menedékkérő döntő többsége, 22 830 fő Koszovóból érkezett. Az Eurostat jelentéséből az is kiderül, hogy az unióban Magyarországon a legnagyobb a menedékkérők aránya az ország lakosságához viszonyítva. Míg az unió egészében egymillió emberre 365 menedékkérő jut, Magyarországon 3322 menekült. Romániában tavaly összesen 1500-an kértek menedéket, idén az első három hónapban pedig 719 kérést adtak le.

Lakkcipőben: László Zsuzsa, egy táborvezető közgazdász

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Thu, 18/06/2015 - 16:54
A Zenetér Lakkcipőben június 17-i adásának vendége egy fiatal közgazdász, László Zsuzsa volt, aki egyébként a Yuppi-táborok vezetője és fejlesztési felelőse. A táborokat emberbaráti megfontolásból hozták létre, ezeken ingyenes táborozásban részesítenek olyan cukorbeteg, onkológiai betegségektől szen...

Kolozsvári diplomata lett az ENSZ Környezetvédelmi Programját irányító Állandó Képviselők Bizottságának elnöke

Erdély FM (Románia/Erdély) - Thu, 18/06/2015 - 16:48

Pataki Júlia Románia kenyai nagykövete volt 2012 óta. A biztonságpolitikára szakosodott jogász további négy afrikai országban is ellátta Románia külképviseletét. 2000-2004 között az RMDSZ parlamenti képviselője volt, később uniós és nemzetközi szakértőként tevékenykedett, tájékoztat a Transindex portál. Irakban több évet töltött a Nemzetközi Jogi és Emberjogi Intézet munkatársaként, de számos egyéb szakértői megbízása is volt.

Tartományi pénz a „vizes ügyek” rendezésére Zombornak

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Thu, 18/06/2015 - 16:43

A zombori önkormányzat 43 millió dinárt kapott a tartományi költségvetésből a csatornahálózat, a vízvezeték és a szennyvízelvezetés karbantartására. Erről Zomborban írt alá szerződést Branislav Bogaroški mezőgazdasági, vízgazdálkodási és erdészeti titkár és Zombor polgármestere, Saša Todorović.

– Zombor fölismerte a vízgazdálkodási beruházások fontosságát, így saját eszközei mellé még 20 millió dinárt kapott, amiből a meglévő vízgyárban egy önálló vízfertőtlenítő üzemet alakítanak ki. A tartomány ötmilliót ruház be a nemesmiliticsi víznyerőhely fölszerelésébe, a termőföldek lecsapolására pedig 16 millió dinár jut, kétmillióból pedig a zombori Kapitány utcában építenek szennyvízelvezetőt – mondta a szerződések aláírásakor a tartományi titkár.

– Egy teljesen autonóm fertőtlenítő rendszert építünk a Jaros víznyerőhelyen, ahol a meglévő mellett hamarosan átadásra kerül az új vízgyár. Országunkban szinte minden vízvezetéket egy olyan szerrel fertőtlenítenek, amelyet az első világháborúban vegyi fegyverként vetettek be. Mi szeretnénk az új technológia pionírjai lenni, vagy legalábbis az elsők közt lenni, akik a természetes klórt előállító berendezéssel, káros vegyi anyagok nélkül tisztítják az ivóvizet – összegezte Saša Todorović.

A szerződéskötők egybehangzóan hangsúlyozták Zombor és a tartomány eredményes együttműködését.

– A város szinte minden tartományi pályázaton részt vesz, és jelentős társeszközöket tervez, ami lehetővé teszi a projektumok megvalósítását, ennek köszönhetően nyert most is a város mind a négy pályázata – nyilatkozta Bogaroški, és hozzáfűzte, hogy a tartomány és Zombor fontos partnerek egymás számára.

Éhesek a gyerekek a szabadkai óvodákban

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Thu, 18/06/2015 - 16:31

Azt követően, hogy pénteken a Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézmény igazgatója, Jašo Šimić sajtótájékoztatón is elmondta, a pénzhiány miatt arra kényszerültek, hogy ideiglenesen beszüntessék az óvodások egyik uzsonnáját, hétfőn a szülők azzal szembesültek, hogy egy uzsonnát sem kaptak a gyerekek, és az ebéd minősége is drasztikusan romlott. Maglai Jenő polgármester szerint politikai játszmák elszenvedői a gyerekek, míg az intézmény igazgatója nyugodt szívvel nyaralását tölti.

A szülők a helyi portálokon közölték felháborodásukat, miszerint a legkisebbek étkeztetésén spórol az önkormányzat. Több szülő is arról beszélt, hogy a gyerekeik azzal fogadják őket a nap végén, hogy éhesek és azonnal adjanak nekik valamit enni. Sok óvónő otthonról vitt ételt a gyerekeknek, mert tudták, hogy a növekedésben lévő kisfiúk hamar megéheznek majd a reggelit követően.

Az intézmény vezetősége februárban arra hívta fel a figyelmet, hogy több mint 17 millió dinár hiányzik ahhoz, hogy az év végéig biztosítani tudják a gyermekek számára a napi négyszeri étkezést. Megoldás azonban csak a költségvetés módosítása után születhet.

Mint azt Šimić a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, ígéretet kaptak a polgármestertől, hogy 9 millió dinárt a lehető legrövidebb időn belül biztosítanak az iskoláskor előtti intézménynek, az e heti menü azonban továbbra is uzsonna nélküli.

Az intézmény honlapján közzétett étlap szerint a szabadkai óvodások hétfőn teát, halas-sajtos szendvicset reggeliztek, valamint lekváros-grízes tésztát ebédeltek. Sem délelőtt, sem délután nem kaptak uzsonnát. A keddi menü a következő volt: joghurt, kukoricapehely reggelire, bab és kenyér ebédre. Szerdán teát és pástétomos kenyeret ettek a gyerekek, ebédre pedig tejfölös-sajtos tésztát. Ma a terv szerint tejberizs a reggeli, az ebéd pedig zöldbabfőzelék disznóhússal.

Ugyanezen a héten egy magyarországi, nevezetesen egy alsóörsi óvodában például így néz ki a menü: uzsonnára tej, briós, aztán tea, virsli, másnap kakaó ital, löncs, rozsos zsemle, zöldség. Ebédre lencseleves virslivel és sajtos makaróni, másnap csontleves, finomfőzelék, csirkemell, kenyér, majd paradicsomleves rizses hússal. Minden ebéd után desszertként gyümölcsöt kapnak a gyerekek.

Maglai Jenőtől, Szabadka polgármesterétől azt kérdeztük, hogyan fajulhatott idáig a helyzet, ki ezért a felelős és van-e pénz a gyermekek étkeztetésére.

- Az önkormányzat részéről az uzsonnákra szánt pénz biztosítása egy pillanatig sem volt kétséges és kérdéses. Az a tény, hogy az iskoláskor előtti intézmény vezetősége képtelen ezeket a dolgokat úgy kezelni, ahogyan kellene, úgy gondolom, hogy magáért beszél. Abban a pillanatban, amikor az igazgató úr bejelentkezett hozzám, a legrövidebb időn belül fogadtam és 15 percen belül megoldottuk a problémát. Az intézmény vezetőségének a munkájával egyáltalán nem vagyok elégedett, és ezt elmondtam már egy évvel ezelőtt. Ez az egyik reakció az egészre, hogy az uzsonnák beszüntetésével próbálják sarokba szorítani az önkormányzatot, és próbálnak ott is botrányt csinálni, ahol nem kellene. Ez egy politikai játszmának a része, amely során úgy gondolom, hogy nem kellene a gyerekeket felhasználni és megengedni, hogy ez megtörténjen. Szabadka költségvetése stabil. Az a gond, hogy valaki megengedi magának, hogy ignorálja azt a kommunikációt, ami szükséges. Ehelyett, amikor pénteken megbeszéltük és megoldottuk a kérdést, hétfőn még jobban lecsökkentették a gyerekek uzsonnáztatását, az igazgató pedig elutazott nyaralni. Nekik állandó beszállítóik vannak, éves kontingensekben dolgoznak, ezeket nem lehet egyik napról a másikra módosítani. Hihetetlen, hogy milyen felelőtlen viselkedés! Három hónappal ezelőtt küldtem egy átiratot az intézmény közgyűlésének, amelyben felhívom a figyelmet arra, hogy a költségvetési felügyelőség milyen törvénytelenségeket jegyzett a költségvetésükben, el is küldték a feljelentést. A mai napig válasz nem érkezett erre az átiratra. Amíg ez a vezetőség marad az intézményben, addig az a szakadék felé halad. Ezért viszont nem a polgármester felel, az intézménynek van egy közgyűlése – amelybe három tagot az önkormányzat, hármat a szülők, hármat pedig maga az intézmény delegál. Ezeket a lépéseket nekik kell megtenni – magyarázta Maglai.

A Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézmény igazgatója szabadságát tölti, helyetteseivel, a közgyűlés elnökével és tagjaival lapzártánkig nem sikerült kapcsolatba lépnünk. A témát lapunk hasábjain az elkövetkező napokban nyomon követhetik.

Premiernek számító porcszövet beültetést hajtottak ma végre Marosvásárhelyen

Erdély FM (Románia/Erdély) - Thu, 18/06/2015 - 16:26

Az országban újdonságnak számító beavatkozással elkerülhető, hogy a beteg protézisre szoruljon, tájékoztatott Bățaga Tiberiu professzor. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanára szerint az új beavatkozás alkalmazása azért is fontos, mivel egyre gyakoribb problémát okoznak az ízületi sérülések. Az orvos szerint ennek egyrészt az az oka, hogy egyre többen sportolnak, és sokan túlerőltetik az ízületeiket. A kezdeti ízületi sérülések nem megfelelő kezelése pedig sokszor oda vezet, hogy az érintettek térd-, csípő- vagy bokaprotézisre szorulnak. A Marosvásárhelyen ma alkalmazott új technológia szükségtelenné teszi a protézist, és olcsóbb is ennél. Miközben egy csípőprotézis például  1500 euró, a porcbeültetés csak 800 euróba kerül. A beavatkozás fedezésére egyelőre nincs állami támogatás, de az orvosok kezdeményezni fogják egy országos program indítását, hogy Marosvásárhelyen, Temesváron és Iasiban állami támogatással végezhessék el ezeket a műtéteket.

Mihai Covaliu az új hokielnök

Krónika (Románia/Erdély) - Thu, 18/06/2015 - 16:23

Egy érvénytelen voks mellett egyhangúlag választották meg Mihai Covaliut a Román Jégkorong-szövetség (FRHG) elnökének a csütörtöki közgyűlés küldöttjei. 
Kategória: Sport

Annával a Múzeumok Éjszakáján

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Thu, 18/06/2015 - 16:20

Előadások, kiállításmegnyitók és vetítések lesznek szombaton, június 20-án a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban az idei Múzeumok Éjszakája alkalmából.
Kategória: Aktuális/Udvarhelyszék

„A táncost ki kell nevelni”

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Thu, 18/06/2015 - 16:16

Hitelességre van szüksége a közönségnek – véli Orendi István, aki tavaly április óta tölti be az Udvarhely Néptáncműhely menedzseri posztját. Noha számos kihívással találkozott, az intézményvezető úgy értékeli, sikeres évadot zártak.
Kategória: Aktuális/Udvarhelyszék

Megosztó drótkerítés

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Thu, 18/06/2015 - 16:11

Szerbiában, és ezen belül elsősorban Észak–Vajdaságban, szinte bombaként robbant a hír, hogy Magyarország feltehetőleg falat, vagy drótkerítést emel Szerbia irányába, hogy annak segítségével állítsa meg az országba özönlő illegális menekülteket. Magyarország természetesen nem a hivatalos határátkelőket zárná le, hanem a zöldhatárt erősítené meg 175 kilométernyi szakaszon négy méter magas építménnyel. Megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy hogyan befolyásolja majd mindez Szerbiában a közel-keletről, Észak-Afrikából, vagy máshonnan érkező és az Európai Unióba tartó menekültekkel kapcsolatos helyzetet.

Megnyílt a sepsiszentgyörgyi strand

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Thu, 18/06/2015 - 15:47

Bár a nagymedence még felújítás alatt áll, a fürdőzni vágyókat már négy kismedence várja a sepsiszentgyörgyi élményfürdővé átalakított strandon. A belépők ára a tavalyi évhez hasonlóan nem változik, és idén is bérelhető napágy.
Kategória: Aktuális/Háromszék

Pages