You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Jelentés a tópartról

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Wed, 12/08/2015 - 19:43

Az időjárási viszonyok a korábbi lehűlést, esőzést követően ismét ideálisak a fürdőzéshez, és az előrejelzések szerint még a hétvégén is marad a kánikula. Ennek köszönhetően az eddigiekhez hasonlóan ismét hatalmas tömeg várható a Topolyai-tónál. A DTD Krivaja szakemberei szerint a víz jelenleg 29 ⁰C-os, a szintje pedig az intenzív öntözés miatt a maximálisnál harmincöt centiméterrel alacsonyabb. Korábban írtunk arról, hogy a topolyai helyi közösség a fürdőzés biztonságosabbá tételéért két vízi mentőt alkalmazna az idény teljes idejére, tehát mintegy két hónapra. A jelentkezőknek egy kötelező tanfolyamot kellett volna elvégezniük, hisz a megfelelő szintű úszni tudás mellett ismerniük kell az elsősegélynyújtás módjait, valamint a terepviszonyokkal is tisztában kell lenniük. Vidékünkön ilyen tanfolyamot a vajdasági Vöröskereszt szervez. A topolyai szervezet vállalta volna a közvetítő szerepét, hogy olajozottabban menjen a dolog. A feltételes mód nem véletlen: senki sem jelentkezett ugyanis, aminek minden bizonnyal több oka van. Információért a Telekrendezési Közvállalatba is ellátogattunk, az idény kezdetekor ugyanis ez a szervezet végezte a mólók, csúszdák javítását, és mint megtudtuk, ők is érdekeltek a tó körül történő dolgokban. A közvállalat igazgatója, Ivanics Zoltán elmondta, nem sok esélyt lát arra, hogy vízi mentőket tudjanak alkalmazni, amíg ugyanis a tulajdonviszonyok nincsenek teljesen tisztázva, és nincs kijelölve a fürdőzésre alkalmas terület, addig nem várható el senkitől, hogy felelősséget vállaljon a fürdőzőkért, akik a tó szinte egész területén előfordulnak, így lehetetlenné téve a folyamatos felügyeletet. Éppen ezért lehetetlen a szerződéskötés valamely vízi mentő céggel. Mondhatnánk, hogy eddig is megvoltunk vízi mentők nélkül, fürdőzés közben történt vízbe fulladásról sem hallottunk még, de figyelemfelkeltő, hogy korábban azt olvashattuk a világhálón, hogy a Velencei-tavon több szabad strandot bezárattak, mivel nem feleltek meg a közegészségügyi feltételeknek, és nem voltak sem vízi mentők, sem elsősegélynyújtó helyek. Nálunk szerencsére ez még nem következett be, de a törvények, előírások, szabályok változásával előbb vagy utóbb ez is megtörténhet, és akkor mindenkit felkészületlenül ér majd a dolog.

Megélhetési hattyúk

 Az elmúlt hétvégén kismillió fürdőzővel telt meg a tópart, szinte már a fákról is parkoló kocsik lógtak. Bevallom, a barátaimmal én is csatlakoztam a hűsölni vágyókhoz, s ha nem teszem, akkor egy különleges élménnyel maradtam volna szegényebb. Sétálgattunk, amikor arra lettem figyelmes, hogy egy kisebb tömeg vesz körbe egy hattyúcsaládot. Papa, mama és két kis hattyú. A körülöttük állók fényképezték őket, miközben ők rikácsolva nyújtogatták a nyakukat. Egy idő után ráuntak erre, és lazán továbbúsztak. Azt hittem, hogy ennyi volt, de később megdöbbenve láttam, hogy a fürdőzők között a part egy másik pontja felé tartanak. Gyorsan kiúsztam a telefonomért, hogy én is lefényképezzem őket. Amikor odaértem hozzájuk, rögtön megértettem a partraszállás okát: egy nénike etette a hattyúcsaládot. Ezek a madarak rájöttek, hogy ha a fiókáikkal kimennek a strandolók közé, könnyen összejöhet nekik egy kis kaja. Szinte emberi magatartás ez: már a hattyúk is a könnyebb utat választják. Attól félek, a következő lépcsőfok az lesz, hogy belépnek valamelyik pártba.

Játszóházban, könyvközelben a nyári szünidőben

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Wed, 12/08/2015 - 18:37

A topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár az idei nyári szünidőben is lehetőséget teremt alkotó kedvű gyerekeknek tartalmas időtöltésre, könyvközelben, játszóházas foglalkozásokon. Augusztus 10-étől 14-éig a könyvtár padlástermében zajlik a Nyári Manótábor 2015 és a Nyári Tábor 2015 foglalkozássorozat mintegy harminc résztvevővel.

A kreatív, kézműves műhelymunka-sorozatok napközis táborok formájában valósulnak meg, és a szabadkai Baranyi Annamária egyetemi hallgató és a topolyai Kovács Emese könyvtáros vezetésével két csoportban, a 4-től 7 éves gyerekekre és a nyolctól 12 évesekre fókuszálva szerveződnek. Tizenharmadik éve folynak játszóházas foglalkozások a könyvtárban, az idő múlásával egyre nagyobb intenzitással, gyakorisággal. Ha egy kisgyerek játékos foglalkozáson való részvétel céljából betér a könyvtárba, és felszabadultan érzi magát az ismerős közegben, érdeklődni kezd az őt körülvevő könyvek iránt is, vallják a szervezők. 2012 tavasza óta a Manóház elnevezésű játszóház szervezésével a legfiatalabb, leendő olvasók felé is célzottan nyitnak, s ennek köszönhetően már a kiscsoportos óvodások is ismerkedhetnek az intézménnyel, könyvállományával, kisebb csoportokban, játszóházas foglalkozásokon.

A kezdeti időszakban, egy-egy ünnep közeledtével, alkalomszerűen szerveztek játszóházakat, következő lépésként havi rendszerességgel, körülbelül egy évtizede pedig a téli meg a nyári szünidő egy-egy hetében is szerveznek ilyen foglalkozásokat. Továbbra is mindenekelőtt kreatív és kézművesműhelyeket, a jelenleg folyó nyári táborok programja is ebből formálódott ki. A mostani foglalkozásokat is ismeretterjesztő célzattal rendezik, a finommotorikai képességek fejlesztésére irányul, a résztvevők különféle kézműves technikákkal és anyagokkal ismerkedhetnek meg. Az elmúlt tíz évben a kézművestáborokon kívül a könyvtár nyelvi táboroknak is otthont adott, az idén pedig első ízben a nyári szünidő alatt számítógépes ismereteiket gyarapítani kívánó gyerekeknek is szerveztek tábort a Juhász Erzsébet Könyvtárban. A kézművestábor programjáról, célkitűzéseiről Baranyi Annamária nyilatkozott lapunknak, aki tíz éve oktat mindenekelőtt kézműveskedni, kézimunkázni vágyó gyerekeket:

– A résztvevők kreativitását fejleszteni, fantáziáját serkenteni igyekszünk a kézműves foglalkozásokon keresztül, ahol olyan alapvető dolgokat is gyakorolnak a gyerekek, mint amilyen például az ollóval való munka. Véleményem szerint számukra a részvétel élmény, azt hiszem ugyanis, hogy sokan odahaza nem foglalkoznak kézműves dolgokkal. A szervezett foglalkozások alkalmával közösen dolgoznak, közösség formálódik, csapatépítés is megvalósul. Ezúttal elsősorban különféle papírral dolgozunk, olyan anyagtípussal, amely könnyen beszerezhető. Tevékenységünkkel egyben irányt is mutatunk: odahaza, önállóan is bármikor gyakorolható ez a fajta fejlesztő tevékenység, akár háztartási hulladéknak vélt anyagok felhasználásával is. A használati és dísztárgyak kialakításánál a nyári tartalmakra összpontosítunk, az évszakra vonatkozó motívumokat készítenek a gyerekek, pl. saját akváriumot, halformákat, vidám napocskát. Többek között só-liszt gyurmát csinálnak, azt díszítőelemként is hasznosítják, csakúgy, mint a például a tésztát, amit a kisebbek felfűznek, a nagyobbacskák pedig képkeretet dekorálnak vele.

Orvosi ellátás a menekülteknek

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Wed, 12/08/2015 - 18:32

A szabadkai mentőszolgálat orvosait és technikusait szinte mindennap riasztják a menekültekhez a város különböző pontjain. Mint azt Mihaela Budimskitől, a Szabadkai Egészségházak sajtószolgálatának főnökétől megtudtuk, a legtöbb esetben a Vöröskereszt aktivistáitól érkezik a hívás, akik a helyszínen segélycsomagok osztása közben figyelnek fel a menekültek egészségügyi gondjaira, illetve a rászorulók tőlük kérnek segítséget. Több esetben a rendőrségtől is érkezik hívás, de előfordult, hogy a menekültek maguk kértek sürgősségi ellátást az állomáson.

– A mentőszolgálat eddig mintegy ötven alkalommal interveniált, az esetek többségében hasfájásra, lázra panaszkodtak a kisebb gyermekek, a felnőttek pedig gyengeségre, és sok esetben ájulásnál kellett közbelépniük az orvosoknak – mondta Mihaela Budimski. Kérdésünkre, hogy a menekültek ellátását megfizettetik-e velük, azt mondta, mindegyik beavatkozásról külön jegyzőkönyv készül, a beavatkozást azonban a menekültek nem kell kifizetniük. A rendkívüli helyzetekkel foglalkozó stáb talál majd megoldást arra, hogy ezeket a költségeket utólag fedezzék.

Információink szerint továbbra is 150-200 menekült érkezik Szabadka területére naponta, többségük a valamikori téglagyár területén tölt egy-két napot, amíg nem sikerül átjutnia a zöldhatáron. A gyár területén a város és a Vöröskereszt együttműködésének köszönhetően ivóvizet biztosítottak számukra, a nemzetközi segélyszervezetek pedig naponta több alkalommal is látogatják őket, élelmet visznek nekik, és ellátják őket tisztálkodási szerekkel, szükség esetén orvossággal.

A politikusok alakítják még a vadásznaptárt is

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Wed, 12/08/2015 - 18:26

Snežana Bogosavljević Bošković mezőgazdasági miniszter a vadgerlére két éves vadászati tilalmat hirdetett. A július 2-án megtartott képviselőházi ülésen Nenad Čanak (VSZL) arra kért magyarázatot a miniszterelnöktől, hogy miért hirdették meg a vadászati tilalmat akkor, amikor már több mint négyszáz olasz vadász volt bejelentkezve vadgerle-vadászatra, és a többi potenciális vadász is el fogja kerülni Szerbiát, ami miatt az ország jelentős devizabevételtől esik el. Čanak a parlamenti felszólalása után botrányos televíziós szereplésben is kifejtette, hogy miért kell fenntartani továbbra is a vadgerle vadászatát Szerbiában. Olyan sületlenségekkel állt elő, hogy a vadgerle nem is fészkel Szerbiában, hanem csak átvonul vidékünkön Afrikába vezető vándorútja során, és e közben még nagy károkat is okoz a mezőgazdaságban, mivel a gerlecsapatok megdézsmálják a napraforgót. Ezért aztán indokolatlan a természet- és madárvédők aggodalma e devizabevételt hozó madár védelmében.

Milan Ružić, a Szerbiai Madártani és Madárvédelmi Egyesület elnöke elkeseredésének adott hangot a sajtóban, hogy az állami szervek mindössze 8 nappal a vadászidény kezdete előtt megváltoztatták a korábbi döntésüket és mégis megengedték a vadgerle vadászatát az idei, az október végéig tartó gerlevadászati idényben és majd csak 2016-tól alkalmazzák a vadgerlére vonatkozó vadászati tilalmat.

Ahhoz, hogy a dolgok ilyen fordulatot vegyenek, a mezőgazdasági miniszterre Čanak, a miniszterelnök kabinetje és más politikusok is nyomást gyakoroltak, magyarázta Ružić, aki azt is hozzáfűzte, hogy az elmúlt 30 évben 80 százalékkal csökkent a vadgerle szerbiai állománya és a vadászat további folytatásával tovább fog apadni a vadgerle állománya hazánkban.

Felmerül a kérdés, hogy miért is jönnek Szerbiába az olasz gerlevadászok, hiszen ebből az országból vadhúst tilos az Európai Unióba szállítani. Nyilvánvaló, hogy a gerle lelövésének „élvezete” mellett annak húsára is számítanak, ergo folyik a vadhús csempészése Szerbiából. Gerlevadászat alkalmával gyakran „véletlen találat” ér egyéb, a gerlékkel egy csapatban vagy a közelükben tartózkodó más védett madárfajokat is.

Az ilyen járulékos veszteségeket azután ügyesen eltitkolják a vadásztató ügynökségek.

A gerlevadászattal gyakran párosul a fürjvadászat is. A vadgerle vadászatának betiltásával párhuzamosan félszáz szerbiai civil szervezet több mint tíz éve követeli az ugyancsak vészesen megfogyatkozott fürj vadászatának a betiltását is. Az még sincs rendjén, hogy a Szerbián keresztül vonuló vadgerléket és fürjeket nálunk a puskások hada várja, míg tőlünk északra biztonságban vannak, a természetvédelmi törvények a jogi, a természetvédelmi őrszolgálat pedig a gyakorlati védelmükről gondoskodik.

Az illegális vadhús kereskedelme több százmillió eurós üzletet jelent évente. Az elejtett vadgerléket és fürjeket megkopasztják és fagyasztott baromfiként, vagy más módon elcsomagolva viszik ki az országból. Egy-egy vadgerle elejtéséért 2,5 eurót fizetnek az államnak a külföldi vadászok, ami egy szezonban nem haladja meg a 20 ezer eurós bevételt, viszont a kicsempészett vadhúst akár tízszeres áron is eladhatják az olasz éttermekben, részletezte Ružić. A becslések szerint évente mintegy 200 000 lelőtt madarat csempésznek ki Szerbiából. Ha az állam csak az orvvadászatért behajtaná a büntetéseket, akkor 5 millió euró körüli összegre tehetne szert, de így több millió madártetemet szállítanak ki illegálisan, állítja a madárvédő egyesület vezetője.

Értékes pontokat hullajtott el az Artosz Zápszonyban

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Wed, 12/08/2015 - 16:56

Bő egy hónap után, augusztus 9-én ismét pályára léptek a csapatok a beregszászi járási labdarúgó-bajnokságban. A nyári hőségben megrendezett tizedik forduló nem szűkölködött a gólokban, hiszen a játéknapon megrendezett öt mérkőzésen összesen 20 találat született. A legtöbb gólt, ahogy várni lehetett, ezúttal is Badalóban látták a szurkolók, hiszen a listavezető házigazdák a papírformának megfelelően kiütéses 7:0-s diadalt arattak az utolsó előtti helyen álló FC Bakos felett. Szintén nagy vereségbe szaladt bele a hétvégén a sereghajtó FC Papi, amely Kígyóson 5:0-ra kapott ki. A játéknap legnagyobb szenzációja Zápszonyban született, ahol az ötödik helyen álló hazaiak bravúros játékkal 1:1-es döntetlent értek el a címvédő FC Gát ellen. A forduló rangadóján a 4. helyezett FC Kisbégány a harmadik helyen álló Talizmánt látta vendégül. A dobogó legalsó fokáért harcoló csapatok küzdelme végül a vendég nagyberegiek 3:0-s sikerével ért véget. A hétvége utolsó találkozóján a sokak szerint többre hivatott Csillag 2:1-re nyert az FC Borzsova otthonában.

 

Az ificsapatok eredményei a fordulóból:

FC Zápszony – FC Gát 0:1

FC Borzsova – FC Csillag 0:2

FC Badaló – FC Bakos 3:2

FC Kígyós – FC Papi 2:1

FC Kisbégány – FC Nagybereg 0:4

 

Tabella felnőttek:

№ Név Mérkőzés GY D V Pont 1 FC Főnix Badaló 10 9 0 1 27 2 FC Artosz Gát 10 7 2 1 23 3 FC Talizmán Nagybereg 10 6 2 2 20 4 FC Kisbégány 10 5 1 4 16 5 FC Csillag Beregszász 10 5 0 5 15 6 FC Zápszony 10 3 5 2 14 7 FC Borzsova 10 3 3 4 12 8 FC Kígyós 10 2 3 5 9 9 FC Bakos 10 1 2 7 5 10 FC Papi 10 0 0 10 0

 

Tabella ificsapatok:

№ Név Mérkőzés GY D V Pont 1 FC Főnix Badaló 10 9 0 1 27 2 FC Artosz Gát 10 8 1 1 25 3 FC Talizmán Nagybereg 10 5 3 2 18 4 FC Kisbégány 10 5 1 4 16 5 FC Papi 10 4 3 3 15 6 FC Borzsova 10 4 0 6 12 7 FC Kígyós 10 3 1 6 10 8 FC Csillag Beregszász 10 2 3 5 9 9 FC Bakos 10 2 2 6 8 10 FC Zápszony 10 1 0 9 3

 Kárpátalja.ma

Elromlott a légkondicionálás a szabadkai kórház veseosztályán

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Wed, 12/08/2015 - 11:19
Felforrósodott helyiségekben kell tartózkodniuk szabadkai kórház dialízisben részesülő betegeinek, mert elromlott a légkondicionáló berendezés.

Szétválnak Pásztor és Pajtić útjai?

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 11/08/2015 - 18:53
Kicsi az esélye annak, hogy az év végén esedékes tartományi választások után a VMSZ a demokratákkal folytassa az együttműködést, nyilatkozta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Kurirnak, hozzátéve, a választásokat még nem írták ki, így korai lenne a részletekről beszélni.

„Legyen a montenegrói nyelv hivatalos használatban Verbászon”

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 11/08/2015 - 16:18
A montenegrói nyelv és írás hivatalos használatba vételéről nyújtott be hivatalos kérelmet Verbász községnek a Montenegrói Nemzeti Tanács.

Még lehet jelentkezni az EMMI és a Balassi Intézet közös pályázataira

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 11/08/2015 - 12:49
A szabadkai CMH irodában még várják azoknak a pályázók jelentkezését, akik a Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet három közösen meghirdetett pályázatára.

Közlekedési baleset Bartrovcinál, két nő és egy gyermek meghalt

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 10/08/2015 - 22:16
Három személy, köztük két nő és egy gyermek életét vesztette, nyolcan pedig megsérültek abban a balesetben, amely ma történt Pecsince (Pećinci) közében, a Szávaszentdemeter (Sremska Mitrovica) és Belgrád közötti úton.

Magyar Szolidaritás Tüze a Kárpát-medencében az összetartozás jelképe

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Wed, 15/07/2015 - 09:40

A Külföldi Magyar Cserkészszövetség augusztus 20-án, este kilenc órakor szervezi meg a Magyar Szolidaritás Tüze alkalmat.

Az 1933-as gödöllői jamboree idején a Cserkészszövetség Magyar Szolidaritás Napot rendezett. Az előre megbeszélt napon cserkészek tábortüzeket gyújtottak egész Magyarországon és az elcsatolt területeken. A megbeszélt időben lobbantak fel a szolidaritás lángjai Gödöllőn, a Hargitán, a Tátrában, a Mecsekben, Szabadkán, a Bakonyban. Mindenfelé, ahol magyar cserkészek voltak.

2003 augusztusában, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség felújította ezt a kezdeményezést. Ennek nyomán otthon, a Kárpát-medencében és a föld minden magyarok által lakott részein fellángoltak a tábortüzek, vagy gyertyácskák. A szervezők idén nyáron újra megszervezik a Magyar Szolidaritás Tüze alkalmat. A kezdeményezéshez még lehet csatlakozni.

A gyertyaláng vagy a tábortűz mindenhol a helyi időszámítás szerint, augusztus 20-án este 21.00 órakor lobbanjon fel a nemzetközi dátumvonaltól nyugatra, tehát New Zealand, Ausztrália vonalától keljen útra és végig kísérve augusztus 20-át, Honoluluban aludjék ki.

Így, amikor Budapesten felröppennek a Szent István napi tűzijáték első rakétái, a Magyar Szolidaritás Lángja már 11-12 órája van úton a világban. Nincs olyan időzónája a Földnek, ahol nem élnének cserkészek illetve más magyarok, így csak szervezés kérdése a megvalósítás – olvasható a Külföldi Magyar Cserkészszövetség közleményében.

Mint a szervezők megjegyezték: a világot bejáró láng a szétszórtságunkra és az együttérzésünkre emlékeztet. A trianoni határokon kívüli és az otthoni magyarság egy napra a világ minden pontján legalább lélekben egymásra talál. Ha módjában áll, tisztelettel felkérjük a felhívás közlésére, illetve terjesztésére – hangsúlyozták a szervezők.

Sokan egyetlen napot sem tudnak elképzelni mobiltelefon és internet nélkül

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Wed, 15/07/2015 - 09:32
POZSONY. Sok szlovákiai polgár egyetlen napot sem bírna ki maroktelefon, világháló és számítógép nélkül, egyötödük nagymértékben függ mindezen eszközöktől. A Közéleti Kérdések Intézetének felmérése rámutatott: mobiltelefon vagy okostelefon nélkül a megkérdezettek 36 százaléka egyetlen napot sem bírna ki.

Súlyos válságba került az Európai Unió?

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Wed, 15/07/2015 - 09:31

A görögországi helyzet alakulása révén súlyos válságba jutott az Európai Unió – véli az Európai Parlament (EP) elnöke, aki szerint irányváltásra van szükség, el kell indulni a közös uniós kormány kialakítása felé. Sajtóinformációk szerint a Nemzetközi Valutaalap csak reális terv esetén venne részt a pénzügyi mentésben.

Martin Schulz a német Sternben szerdán megjelenő interjúból a hírmagazin honlapján kedden közölt részletek szerint elmondta, hogy a felelősségi körök, kompetenciák egyértelmű elhatárolására van szükség. „A központi, fontos európai kérdések megoldását nem szabad többé a nemzetállami kormányfőkre bízni. Ehhez közös intézményekre van szükségünk, és egyszer szükségünk lesz egy európai kormányra” – mondta a német szociáldemokrata politikus. Hozzátette, hogy a világkereskedelem, az éghajlatváltozás, a migráció, az adókerülés és a monetáris politika ügyeivel egyetlen nemzetállam sem tud egyedül megbirkózni.

Az EP német szociáldemokrata elnöke szerint az uniós tagországok állam-, illetve kormányfői a nemzetállami vonatkozásokat helyezik előtérbe, a közös intézmények rovására. „Ami jó, az nemzeti, ami pedig rossz, az európai. Rendre a nemzeti érdek nyer elsőbbséget. Helmut Kohl (volt német kancellár) és Francois Mitterrand (volt francia elnök) ezt soha nem engedte volna meg. Kohl minden pórusából a közös európai politika iránti elkötelezettség áradt” – mondta Martin Schulz.

„Egy másféle EU-t akarnak”

A július elején tartott görögországi népszavazás – amelyen a többség elutasította a nemzetközi hitelezők akkori ajánlatát – „talán egy jókor érkezett figyelmeztetés volt”, hiszen a felmérések azt mutatják, hogy a görögök többsége hazájuk euróövezeti tagságának megőrzését szeretné, a népszavazáson leadott voksokkal pedig azt fejezték ki, hogy „egy másféle EU-t akarnak” – fejtette ki az EP elnöke, rámutatva, hogy „sokan már nem kapcsolják össze az Európa-eszmét az Európai Unióval”.
Martin Schulz védelmébe vette Angela Merkelt azokkal a vádakkal szemben, amelyek szerint a német kancellár a Görögországgal kapcsolatban követett politikájával meg akarja osztani az Európai Uniót. „Merkel soha nem tartozott a Görögország-gyalázók közé, a célja mindig is az volt, hogy Görögország az euróövezetben maradhasson” – mondta az EP elnöke, hozzátéve, hogy Görögországban elkerülhetetlenek a szerkezeti reformok.

„Kétségtelenül súlyos válságban vagyunk” – mondta Schulz az utóbbi napok fejleményeiről. „Ilyen sok frusztráció, csalódottság és kölcsönös meg nem értés ekkora intenzitással még nekem is új, pedig már régen a szakmában vagyok” – mondta a német politikus. Ugyanakkor „Európa nincs a halálán” – tette hozzá.

Martin Schulz a Sternnek azt is elmondta, hogy mit jegyzett fel naplójába a hétfőn reggel véget ért euróövezeti csúcstalálkozó után, amelyen 17 órai tárgyalással jutottak megállapodásra egy újabb görög támogatási program feltételeiről. „Egy kis időre bepillantottunk a szakadékba. Megláttuk, hogy milyen pusztító ereje van a bizalmatlanságnak. Miután ezt felismertük, találtunk egy közös megoldást, amely mindenkinek jó Európában” – áll Martin Schulz naplójában.

Az IMF-nek kételyei vannak?

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) csak abban az esetben tud részt venni a Görögországnak nyújtandó harmadik pénzügyi mentőcsomag biztosításában, ha az európai uniós hitelezők egyértelmű tervet készítenek az ország adósságának kezelésére – jelentette ki az IMF egy meg nem nevezett magas rangú tisztségviselője, amikor kedden Washingtonban újságíróknak nyilatkozott.
Az IMF – amely az Európai Bizottsággal és az Európai Központi Bankkal (EKB) együtt részt vett az első két pénzügyi mentésben – részleteket szeretne arra vonatkozóan, hogy az EU elképzelése szerint a hétfői megállapodás Görögországgal hogyan lesz képes stabilizálni az ország pénzügyeit rövid és hosszú távon, és biztos akar lenni afelől, hogy Athén vissza tudja majd fizetni a hatalmas adósságot.

Az EU és az IMF egyetért abban, hogy Görögországnak 2018 végéig 85 milliárd eurós külső finanszírozásra lesz szüksége, de az unió szerint ehhez kell az IMF mint finanszírozó partner és a program végrehajtásának ellenőre.

A nyilatkozó tisztségviselő szerint a hétfői megállapodás „nem nagyon konkrét”, néhány fontos kérdést nem tisztáztak a felek. „Ez semmi esetre sem egy átfogó, részletes megállapodás” – jelentette ki.

Az egekbe szökhet a gomba ára

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Wed, 15/07/2015 - 09:18
SZOMBATHELY. Napokon át kellene az esőnek esni ahhoz, hogy bátran el lehessen indulni gombászni Magyarország nyugati határának mentén. Az eddigi kevés termés miatt valószínűleg aranyárban mérik majd a gombát.

Martin Schulz: európai kormányra van szükség

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Wed, 15/07/2015 - 08:55
BERLIN. A görögországi helyzet alakulása révén súlyos válságba jutott az Európai Unió - véli az Európai Parlament (EP) elnöke, aki szerint irányváltásra van szükség, el kell indulni a közös uniós kormány kialakítása felé.

Észbontó nyertesek

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Wed, 15/07/2015 - 08:43
Telefonos vetélkedőnk, az Észbontó júliusi, évadzáró játéksorozatának nyertesei: A szegedi Hunguest Hotel Forrás Gyógy-és Wellness Szállodában Bálint Lehel (Szászfenes) tölthet el kettesben egy hétvégét. Az Ideakonyvter.ro online könyvesbolt honlapjáról Sebők Csaba (Kolozsvár) válogathat, míg a Retr...

Több mint tízezer diák vett részt a külső független tesztelésen idén Kárpátalján

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Wed, 15/07/2015 - 08:39

Mihajlo Motilcsak, a megyei közigazgatási hivatal oktatási és tudományügyi osztályának vezetője július 14-én sajtótájékoztatót tartott az idei külső független tesztelésről – adta hírül a mukachevo.net hírportál.

Idén több mint tízezer kárpátaljai diák vett részt a megmérettetésen. A szám szerint 10 614 diák közül 8 962 jelentkező idén fejezte be középiskolai tanulmányait – közölte Motilcsak.
A vezető beszámolójában elmondta, hogy a kötelező ukrán nyelv és irodalom vizsgán 10 302 diák, azaz a jelentkezők 97 százaléka vett részt.
Francia nyelvből 30-an, német nyelvből 167-en, spanyol nyelvből pedig 5 diák írt külső független tesztet.
Kárpátalján 567 érettségizőt jelöltek éremre. Közülük 400-an, vagyis 70,5 százalékuk nem rontotta le jegyeit a külső független tesztelésen.
Csapon és a Perecsenyi járásban az éremre jelöltek 100 százaléka az elvárásoknak megfelelően teljesített a vizsgákon. Huszton a jelöltek 80 százaléka, a Nagyszőlősi járásban 81, a Munkácsi járásban 92, a Nagybereznai járásban 87, Munkácson 82, Ungváron pedig 86 százalékuk kapta meg az érmet – közölte Mihajlo Motilcsak.
A Beregszászi járásban a jelöltek mindössze 16, az Ilosvai járásban 48, a Rahói járásban pedig 43 százaléka kapott érmet.
Motilcsak arról is beszámolt, hogy Kárpátaljáról huszonhárom diákot zártak ki a külső független tesztelésről mobiltelefon használata miatt.
A huszonhárom személy közül tizennyolcan az ukrán nyelv és irodalom külső független tesztelésen használták a mobiltelefonjaikat.

Kárpátalja.ma

Botrány a nyitrai Mariatchi-bárban: bíróság elé állnak a vádlottak

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Wed, 15/07/2015 - 08:36
NYITRA. A Nyitrai Járásbíróság kitűzte azon vádlottak tárgyalásának a napját, akik 2013-ban és 2014-ben rátámadtak a nyitrai Mariatchi-bárban szórakozó vendégekre és annak tulajdonosára. Mário Pivarči, a Nyitrai Kerületi Bíróság szóvivője elmondta, hogy a tárgyalás szeptember 25-én lesz.

Pages