You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Földvásárlás kedvező hitelre

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 22/09/2015 - 22:50

Szeptember 29-ig lehet jelentkezni Szabadka Mezőgazdasági Fejlesztési Alapjának aktuális pályázatára, amelyre családi gazdaságok jelentkezését várják, célja pedig a mezőgazdaság fejlesztése, a mezőgazdasági termelés elősegítése. A rendkívül kedvező hitelfelvételi lehetőség ez alkalommal földvásárlásra, illetve ültetési és szaporítóanyagok vásárlására vonatkozik ezúttal.

A város Mezőgazdasági Fejlesztési Alapja tizenegy évvel ezelőtt alakult meg, azóta több mint harminc pályázaton ítéltek oda kedvező – mindössze kétszázalékos kamattal, továbbá egyéves türelmi idővel – hiteleket a kis- és közép nagyságú gazdaságoknak.

A legfontosabb, hogy a tanítványaim mindenütt megállják a helyüket

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 22/09/2015 - 22:40

A Magyar Művészetért Díjat 1987-ben alapították, ennek keretében a színművészet terén kiemelkedő teljesítményt nyújtó művészeknek pedig 2005-től osztják ki a Bubik István-díjat. A mostani díjról kérdeztük László Sándort.

Szoftverekkel is befolyásolhatók lesznek az emberek

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 22/09/2015 - 22:13

Oliviero Stock, a Center for Information and Communication Technology munkatársa és kollégái olyan szoftvereket fejlesztenek, amelyek az érzelmekre való ráhatással képesek befolyásolni az embereket. Jelenleg ez úgy működik, hogy a meglévő szövegeket úgy módosítják, hogy azok bizonyos üzenetet hordozzanak. A jövőben az intelligens algoritmusok képesek lesznek arra, hogy a humor és a kreativitás segítségével önállóan is működjenek. A reklámipar és a politika megpróbálja majd a szoftverekkel célzottan manipulálni az embereket. Az automatizált befolyás elleni védelem szintén intelligens programokkal valósul majd meg.

Emberkísérlet?

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 22/09/2015 - 22:01

„A legnagyobb emberkísérlet résztvevői vagyunk. Az elmúlt 5000 évben még sosem volt ilyen alacsony a kamatkörnyezet. Amerika megijedt Kínától.” Ilyen és ehhez hasonló címeket, kommenteket olvasni az amerikai jegybank szerepét betöltő pénzintézetnek, a Fednek a pénteki döntése kapcsán.

Nemzetbiztonsági kockázat

Krónika (Románia/Erdély) - Tue, 22/09/2015 - 21:58

Azt tartják, a városimázs építésének leghatékonyabb eszköze a sport és a kultúra.
Kategória: Vélemény

Megvesztegetett gének

Krónika (Románia/Erdély) - Tue, 22/09/2015 - 21:55

Kommerszfilmekbe illő, ahogy láncreakcióban adják fel egymást a különböző város- és megyeházak dolgozói egy ideje, de különösen mostanában, mióta bevitték a főpolgármestert. 
Kategória: Vélemény

Próbatüzet rak az SZNT Lakócán

Krónika (Románia/Erdély) - Tue, 22/09/2015 - 21:52

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által október 24-ére tervezett, Világítsuk ki Székelyföld határait elnevezésű rendezvény előkészítéseként a szervezet képviselői pénteken tüzet raknak Kovászna megye legmagasabb csúcsán, az 1777 méter magas Lakóca-csúcson.
Kategória: Erdélyi hírek

Antal Árpád: másfél év alatt öt évtizednyit fejlődött az infrastruktúra

Krónika (Románia/Erdély) - Tue, 22/09/2015 - 21:49

Másfél év alatt több infrastrukturális beruházásról számolt be Sepsiszentgyörgy önkormányzata, mint az elmúlt öt évtizedben összesen – közölte keddi sajtótájékoztatóján Antal Árpád polgármester.
Kategória: Erdélyi hírek

Szécsenyi út: egymásra mutogat a csíkszeredai és a megyei tanács

Krónika (Románia/Erdély) - Tue, 22/09/2015 - 21:39

Továbbra sem világos, hogy a csíkszeredai önkormányzat milyen pénzből fogja felújítani a lassan járhatatlanná váló szécsenyi utat.
Kategória: Erdélyi hírek

Sokba kerülhet a csalás a Volkswagennek

Krónika (Románia/Erdély) - Tue, 22/09/2015 - 21:36

Világméretű botrány robbant ki az autópiacon, miután kiderült: a Volkswagen csalt a környezetszennyezési adatokkal. 
Kategória: Gazdaság

Dizájnhét Sepsiszentgyörgyön

Krónika (Románia/Erdély) - Tue, 22/09/2015 - 21:33

A tradíció és az innováció a november első felében Sepsiszentgyörgyön megrendezendő Dizájnhét témája, amelynek kezdeményezői kedden sajtótájékoztatón ismertették célkitűzésüket. 
Kategória: Gazdaság

Mozgásra ösztönző programok a Mobilitás hetén

Krónika (Románia/Erdély) - Tue, 22/09/2015 - 21:26

Erdély-szerte szerveztek biciklizésre, mozgásra ösztönző felvonulásokat, akciókat a szeptember 16. és 22. közötti Mobilitás hete alkalmából.
Kategória: Színes

Mire kellenek a személyes adatok?

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 22/09/2015 - 21:26

Rodoljub Šabić, a közhasznú információk biztosa tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy a Belgrád víziváros egyik beruházója, az Eagle Hill ingatlancég a még meg sem épült, de már elővételben árusított lakások potenciális vásárlóitól a személyi adataikat is követeli.

Világunk az ifjú operatőr szemével

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 22/09/2015 - 21:01

Új rendezvénysorozatában vajdasági magyar filmes alkotókat hív vendégnek ebben az évadban a szabadkai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület. Az első vendég K. Kovács Ákos operatőr, a kérdező pedig Szerda Zsófia újságíró volt. Az esten három olyan filmet láthatott a közönség, amelyet az ifjú operatőr fényképezett, közöttük az El című alkotást, amely a 2014-es Berlinálén elismerésben részesült.

Olcsóbb, gyorsabb, de nem egyszerűbb

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 22/09/2015 - 20:55

Még a múlt évben módosították a felsőoktatási törvényt, amelynek a többi között az egyik célja a gyorsabb és hatékonyabb elbírálási rendszer felállítása volt a külföldön szerzett felsőoktatási dokumentumok honosítására, hogy minél több, külföldön tanult szakember állhasson munkába Szerbiában, és bár a külföldön szerezett diplomák honosításával megbízott állami testület (ekvivalenciabizottság) már felállt, a benyújtott kérvények felülvizsgálásához várhatóan majd október elsejétől lát neki.

Islamska saradnja

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 22/09/2015 - 20:34

Prošle nedelje su se u islamskom svetu desile dve zanimljive stvari. Prema prvoj, Organizacija Islamska konferencija sazvala je vanrednu sednicu u svoje sedište u Džidu u Saudijskoj Arabiji. Prema dnevnom redu, razgovaraće se o izbegličkoj krizi izazvanom građanskim ratom u Siriju. Poslednjih godina je iz Sirije od rata izbeglo više miliona ljudi, ali njihov smeštaj je problematičan ne samo u Evropi nego i u muslimanskim državama.

Organizacija Islamska konferencija je druga najveća međunarodna politička organizacija nakon UN-a, trenutno ima 57 država-članica, većinom zemlje u kojima je islam veroispovest većine. Vest je interesantna zato što su Saudijska Arabija i naftne monarhije iz Zaliva do sada dobile mnoštvo kritika zbog toga što uprkos svom bogatstvu do sada nisu htele da prime sirijske izbeglice. Zbog ozbiljnog međunarodnog pritiska, Saudijska Arabija je pre nekoliko meseci nešto menjala u svom stavu i odlučila da novčano pomogne bliskoistočne arapske zemlje koje primaju sirijske izbeglice. U međuvremenu se u Turskoj nalazi trenutno 2 miliona, u Libanonu 1.2 miliona, u Jordanu 1.4 miliona sirijskih izbeglica, mada su ove države takođe članice Organizacije Islamske konferencije.

Prema stručnjacima, ima više razloga zbog kojih sirijske izbeglice radije biraju Evropu nego bogate zemlje iz Zaliva. Ove su države daleko od centra konflikata, a pored toga izbeglice bi morale preći ogromnu pustinju kroz koju ne prolazi put izgažen pre više hiljada godina. Istovremeno su bogate države Zaliva ranije primile veliki broj palestinskih intelektualaca tako da novopridošlim izbeglicama ne bi mogli osigurati zaposlenje. Za nižerazredne poslove ne bi mogli da angažuju svoji braću u veri, za te radove se angažuju gastarbajteri iz Istočne Azije. Pored toga, zalivske države ne primaju izbeglice na svojoj teritoriji. Saudijska Arabija na primer nije ratifikovala međunarodni ugovor o izbeglicama iz 1951. godine, u državi je nepoznat sistem azila, a u Evropi se dobija i socijalna pomoć. Glavni argument je što im ove države pomažu da ostanu u blizini granica jer je na duge staze najbolje ako se izbeglice nakon završetka borbi lakše mogu vratiti u svoju državu. Uzdržanost zemalja Zaliva objašnjava i što su aktivni učesnici u sirijskom građanskom ratu: islamističku miliciju pomažu sa puno para i oružja i zbog toga je za njih realnija pretnja da bi eventualnim prihvatanjem izbeglica u svoje zemlje pustile i sirijske sabotere, eventualno čak i teroriste Islamske Države. Ovim monarhijama nije potrebna anarhija i zbog toga, prema sopstvenim tvrdnjama, radije troše više miliona dolara za pomoć izbeglicama. Iz tog ugla interesantno je pratiti gde će stići sa izbegličkom krizom.

Sledeća vest na prvi pogled može biti prava senzacija: više medija je prenelo vest po kojoj se više od hiljadu indijskih muslimanskih verskih naučnika pridružilo u sredu onoj fatvi (verskoj uredbi) koja je džihadsku organizaciju Islamska Država okarakterisala kao protivnika islama. Više stotina verskih zvaničnika je fatvu potpisalo zajedno sa rukovodiocima obrazovnih institucija i civilnih grupa. U fatvi stoji da je Islamska Država u suprotnosti sa osnovnim učenjem islama. Versku uredbu je izdao Mohamed Mansar Hasan Asrafi Misbai, verski vođa iz Mumbaja a dokument su potpisali svi verski predvodnici svake značajne džamije u Indiji. Verske vođe su istovremeno upozorile da pravi vernik islama ne može biti ubica, ne može rušiti svetkovine i mora da osudi terorizam.

Dokument je poslat rukovodiocima i državama sveta, odnosno generalnom sekretaru UN-a Ban Ki Munu. Od 172 miliona muslimana koji žive u Indiji, većina pripada umerenoj liniji islama i osuđuje aktivnosti Islamske Države i međunarodne terorističke organizacije al-Kaida.

Protiv Islamske Države fatvu su izdali i verski učitelji Egipta, Saudijske Arabije ali i muslimani iz Velike Britanije. Vest je svakako dobra jer je ovaj korak učinila ogromna muslimanska zajednica, samo što to u razjedinjenom islamskom svetu nije dovoljno. Terorizam ukorenjen u radikalnom islamu se može pobediti samo potpunom islamskom saradnjom i svaka muslimanska država i svaki verski vođa bi morao da stane uz tu saradnju. Odgovor bi mogao biti ujedinjenje islama, ali bi to istovremeno značilo i novi problem. Do tada će međutim, islamski svet morati da povede još jednu borbu, kulturnu, u kojoj će umerene ideje prihvatiti jedinstveno ili barem u širokom krugu. To je međutim, po mom mišljenju, prilično daleko zbog interesa pojedinih država i zbog regionalnih interesa svetske politike.

A megtisztító szenvedés

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 22/09/2015 - 20:32

Teréz anyát bemutató írásomban már megjegyeztem, hogy az elmúlt száz év egyik legnagyobb példaképe, akit a nyilvánosság szinte mindig csendes imába merülve, mosolyogva látott, életének utolsó évtizedeiben súlyos kételyekkel vívódott. Teréz anyát ismertük is, meg nem is. Csak nagyon kevesen tudhatták, miként viselte a nyomort, hogy gyűjtött erőt újra és újra ahhoz, hogy az elesetteken, a nincsteleneken, a betegeken segítsen. Kívülről úgy látszott, erős hite, lelkiereje minden nehézségen átsegíti, ám korántsem volt ez így, sokat kételkedett. A vallomásainak napvilágra kerülésével számos egyházi személy és laikus –pszichiáterek és az ateizmus szószólói – próbálkozik megfejteni, mi lehetett az oka ennek a szellemi szárazságnak. E kételyekkel kapcsolatban voltak, akik ateistának nevezték a boldoggá avatott szerzetesnővért, sőt megesett, hogy ezeket a kételkedéseket tartották annak bizonyítékaként, hogy a vallás nem más, mint emberi találmány.

Eksperiment na ljudima?

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 22/09/2015 - 20:31

„Učesnici smo najvećeg eksperimenta na ljudima. U proteklih 5000 godina još nikad nije bila toliko niska kamatna stopa. Amerika se uplašila Kine.“ Ovakve i slične naslove, komentare možemo čitati nakon odluke američkog Fed-a donete u petak. Odluci su prethodila velika očekivanja svugde u svetu, ali je Fed prilično lako, sa 9:1 odlučio da održi sadašnji nivo kamatnih stopa. Većina analitičara je računala na takvu odluku, ali su očekivali tešnji odnos glasova. Nakon odluke, Dženet Jelen predsednica Fed-a je istakla: jasno im je da se kamatna stopa od nula procenata ne može održati na duge staze. U pozadini njene izjave stoji da je stabilnost svetske ekonomije ugrožena spolja. Već je i formulacija kontradiktorna, jer osim svetske ekonomije zapravo i nema nikakvog privrednog okruženja, privrednih kretanja. Naravno, predsednica nije htela da zbija šale, a ni da ukazuje na eventualne strašne makroekonomske podatke neke eventualne vanzemaljske civilizacije. Prvo je dobro zaplašila tržišta, a posle su mogli da se vide znakovi smirivanja. Kamate su na toliko niskom nivou od 0–0,25 procenata već osam godina, od izbijanja svetske krize 2008. godine. Zaista ranije nije bilo ovakvih slučajeva. Zaista možemo izjaviti da ovakvih slučajeva nije bilo u proteklih pet hiljada godina kao što je to pokušao da predstavi i jedan američki istraživački institut sa svojim grafikonom. Sve to može da se shvati i kao to da Fed vrši eksperimente i gleda dokle može da zateže.

U Bačkom Gradištu novi krst podseća na nevine žrtve

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 22/09/2015 - 20:28

Od petka na groblju u Bačkom Gradištu, novi krst podseća na nevine žrtve sela iz 1944. godine. Postavljanje novog krsta na mesto starog, oronulog inicirao je drvorezac Atila Filep. Njegov rad su podržali lokalna samouprava Bečeja, Udruženje drvorezaca Ars in Lingo, kao i privatna lica iz Bačkog Gradišta. Članovi udruženja su rad počeli u jednom letnjem kampu za drvorezače gde su za nekoliko dana napravili novi krst koji svojim motivima podseća na žrtve.

O žrtvama iz Bačkog Gradišta na raspolaganju je malo verodostojnih podataka, najviše se zna iz priča meštana i članova porodica žrtava. Ervin Rogač, jedan od inicijatora postavljanja novog krsta kaže da se bez temeljitih istraživanja za sada ne može proceniti ni tačan broj žrtava iz Bačkog Gradišta, a ni tačna lokacija gde su zakopani.

Osveštenje novog krsta će se obaviti za Sve svete, prilikom podsećanja na žrtve.

Értékes dokumentumok kerültek elő egy budapesti lakásfelújításnál

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Tue, 22/09/2015 - 20:16
BUDAPEST. Több ezer oldalnyi irategyüttes került elő a vészkorszakból egy fővárosi, Kossuth téri lakásfelújításnál, az iratokat a megtalálók Budapest Főváros Levéltárába juttatták.

Pages