You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Hatvan éve halt meg Hajós Alfréd, az első magyar olimpiai bajnok

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Thu, 12/11/2015 - 09:28

Hatvan éve, 1955. november 12-én halt meg Hajós Alfréd úszó, az első magyar olimpiai bajnok, aki építészként szellemi olimpián is a legjobb volt.
1878. február 1-jén született Budapesten Guttmann Arnold néven egy szegény zsidó családban, édesanyja öt testvérével együtt egyedül nevelte. Amikor tizenhárom éves volt, apja a Dunába fulladt, ekkor határozta el, hogy megtanul úszni. A vékonydongájú fiú a Markó utcai főreálgimnáziumban első tornaóráján felsült: nem tudott fölmászni a rúdon. A kudarc azonban nem kedvetlenítette el, inkább megacélozta, és néhány hét után a titkos edzések eredményeként fölmászott a plafonig. Amikor a Műegyetemre járt, tanulmányai mellett tornázott, futott és úszott – a kor ideálja a sokoldalú sportember volt -, és tizenhét évesen már magyar bajnok és Európa-bajnok volt.

Az első magyar olimpiai keretbe – amely mindössze hét sportolóból állt – tizennyolc évesen, egyetlen úszóként került be. Az 1896-os első újkori olimpián két gyorsúszó számban, 100 és 1200 méteren is elsőként ért célba, megszerezve a magyar sport első olimpiai győzelmeit. A versenyeket április 11-én rendezték a pireuszi tengeröböl 12 fokos vizében. A 100 méteres verseny résztvevőit gőzhajóval szállították ki az öböl közepén kijelölt rajthelyre, egy kifeszített kötélhez. Elsőként Hajós ért célba, 1:22,2 perces idővel, tiszteletére a trónörökös húzta fel a hajó árbócára a magyar zászlót, amelyet Hajós vitt magával Görögországba. A zenekar ezután belekezdett a himnuszba, csakhogy az osztrák Gott erhaltéba, amit a néhány magyar leintett, s ők énekelték a Himnuszt.

Bár nagyon fázott, újból bezsírozta magát, és a sűrű program miatt az 500 méteres távot kihagyva 1200 méteren indult újra. Úgy nyert vagy hatvanméteres előnnyel, hogy körülötte sorra adták fel a riválisok a versenyt a dermesztő vízben. Másnap a görög lapok Hajós Alfrédet mint a “magyar delfint” emlegették.

A görögök hatalmas ünneplésben részesítették, a király a fogadáson megkérdezte tőle: “Hol tanult meg ilyen jól úszni?” Mire Hajós nagy derültséget keltve csak ennyit válaszolt: “A vízben”. Győzelmeinek értékéből nem von le semmit, hogy angolok, németek, ausztrálok nem vettek részt az akkoriban még kis vonzerőt jelentő olimpián, amiként az sem, hogy az áprilisi hideg tengervíz sem volt mindenki számára csábító. Hazatérve folytatta egyetemi tanulmányait, 1899-ben szerzett építészmérnöki diplomát a Műegyetemen. Itthon kevesebb elismerést kapott, egyik műegyetemi tanára meg is rótta, hogy tanulás helyett léha emberként sportol.

Úszópályafutását 1897-ben, tizenkilenc éves korában befejezte, áttért a tornára és a labdarúgásra. Szerepelt az első magyarországi labdarúgó-mérkőzésen, a Millenáris pályán 1897. május 9-én a Budapesti Torna Club (BTC) csapatában lépett pályára. 1901-ben és 1902-ben tagja volt a bajnokcsapatnak, s 1902-ben az első magyar labdarúgó-válogatottnak ő volt a csapatkapitánya. Később játékvezetőként, 1906 őszén szövetségi kapitányként is működött. Az 1900-as évek elején neves újságírónak számított, a Sport Világ című lap az ő szerkesztésében jelent meg.

Az aktív sportolástól 1904-ben visszavonult. Előbb Alpár Ignác, majd Lechner Ödön irodájában dolgozott, 1907-től Villányi Jánossal közösen önálló irodát tartott fenn. 1924-ben Lauber Dezsővel készített stadionterve ezüstérmet nyert az olimpiai művészeti versenyeken Párizsban (az aranyérmet nem ítélték oda). A zsidótörvények hatálya alól sokáig felmentették, de a holokauszt idején neki is bujkálnia kellett. 1945 után már csak ritkán szerepelt nyilvánosan, de 1947-ben, az első magyar válogatott mérkőzés ötvenedik évfordulóján ő végezte el a kezdőrúgást az osztrákok elleni meccsen.

Alkotásai az eklektikától és a szecessziótól a modern formák alkalmazásáig terjednek. Az általa tervezett, ma a nevét viselő margitszigeti fedett sportuszodát (1930) a vasbetonszerkezet lehetőségének merész kihasználása, korszerű tér- és homlokzatformák jellemzik. Az ő tervei alapján épült többek között az újpesti Megyeri úti sporttelep, a debreceni Arany Bika Szálloda, a győri versenyuszoda és a Magyarországi Református Egyház székháza. 1945 után irodáját nem nyithatta újra, de ő vezette a Vajdahunyadvár, a Tőzsdepalota és több más középület helyreállítási munkálatait, még a sztahanovista kitüntetést is megkapta.

Szabadidejét gyakran töltötte sportember testvérbátyja sashalmi házában, ahol még idősebb korában is úszott, teniszezett, és a helyi sportélet, főként a foci felvirágoztatásából is kivette a részét. 1955. november 12-én, hetvenhét éves korában halt meg Budapesten. Életútja tökéletesen példázza hitvallását, mely a test és szellem harmóniáját állította középpontba. A Magyar Testnevelési és Sportmúzeum 1967-ben Hajós Alfréd egykori Báthory utcai lakásában kezdte meg működését.

A magyar sporttörténet legendás alakját 1966-ban az egyesült államokbeli Fort Lauderdale-ben beválasztották az úszás halhatatlanjai, az International Swimming Hall of Fame tagjai közé. 2002-ben posztumusz Magyar Örökség-díjat, 2010-ben posztumusz Ybl Miklós-díjat kapott. 2013-ban posztumusz beválasztották a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába. Nevét iskolák, utcák, emléktáblák, emlékművek őrzik. Tárgyi és szellemi hagyatékának ápolására 2002-ben létrehozták a Hajós Alfréd Társaság közhasznú egyesületet.

Vizsgálatot indít a DNA a Nagyszeben-Szászváros autópálya építésének ügyében

Erdély FM (Románia/Erdély) - Thu, 12/11/2015 - 09:27

A szállítási minisztérium értesítette a Korrupcióellenes Ügyészséget, miután megkapta az ellenőrző testülete jelentését, amely szerint felmerült a bűncselekmények elkövetésének gyanúja a Fehér megyei Koncát és a Szeben megyei Szelistyét összekötő sztrádaszakasz tervezése és építése kapcsán. A szállítási minisztérium azzal vádolja az Országos Út- és Autópálya Társaságot, hogy nem követte megfelelően a projekt lebonyolítását.

Még nagyjából 10 napig tartanak a felújítási munkálatok a Jeddi utat és a nagykórházat összekötő utcákon

Erdély FM (Románia/Erdély) - Thu, 12/11/2015 - 09:27

Ezt tagnap közölte Marosvásárhely polgármestere. Dorin Florea elnézést kér a lakosságtól a kellemetlenségek miatt, de azt ígéri, ha végeznek a munkálatokkal, ezen az útvonalon a közeljövőben biztosan nem lesznek hasonló, útlezárásokkal járó felújítások, hiszen most kicserélték a víz- és csatornavezetékeket is, illetve felújították a járdákat.

Megkapta az akkreditációt a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház

Erdély FM (Románia/Erdély) - Thu, 12/11/2015 - 09:26

Szeptemberben egy héten át öttagú értékelő bizottság járta végig a megyei kórház osztályait, ahol konzultáltak az osztályvezető főorvosokkal, főasszisztensekkel, emellett felügyelték a tevékenységet. Ezt követően a bizottság kielemezte az egészségügyi intézmény állapotát, és pontok szerint értékelte azt. Demeter Ferenc, a kórház menedzsere a Székelyhonnak beszámolt arról, nemrég az értékelő bizottságtól kaptak egy értesítőt, amelybe belefoglalták az akkreditációs folyamat során tapasztalt kifogásolható tényezőket. Az akkreditáció során a kórház jól teljesített személyzeti ellátás területen, hiányosságok pedig az infrastruktúra területén voltak: példaként a műtők korszerűtlen berendezéseit és a megyei intézmény csíksomlyói és városközponti létesítményeinek lehangoló állapotát említette.

Kihirdette az államfő a magyar nyelv napjának megünnepléséről szóló törvényt

Erdély FM (Románia/Erdély) - Thu, 12/11/2015 - 09:26

Az RMDSZ által kezdeményezett jogszabály Romániában is a magyar nyelv napjává nyilvánítja november 13-át. A tervezetet a szenátus júniusban, a képviselőház októberben szavazta meg. Ennek értelmében november 13-án a magyarlakta településeken különböző kulturális programokat szervezhetnek, amelyekhez a helyi önkormányzatok mellett a civil szervezetek is hozzájárulhatnak. A jogszabály szerint a közmédia is sugározhat az ünnepre hangoló műsorokat, a magyar tannyelvű iskolák ünnepélyes keretek között is megemlékezhetnek a magyar nyelv napjáról.

Kassa-vidék - Kezdődik a XVII. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - Thu, 12/11/2015 - 09:23
A Csemadok Kassa-környéke Területi Választmánya (Szepsi) 2015. november 12-14. között Szepsiben és Buzitán szervezi meg a XVII. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivált - adta hírül a Rozsnyóvidék hírportál.

Svédország bevezeti a határellenőrzést

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Thu, 12/11/2015 - 09:15
STOCKHOLM. Svédország csütörtöktől ideiglenesen visszaállítja a határellenőrzést.

Újabb tragédia Leszbosznál

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Thu, 12/11/2015 - 09:13

A tragédia Leszboszt a török partoktól elválasztó nyolc kilométeres tengerszoroson történt. A migránsok az éjszaka indultak útnak az északnyugat-törökországi Ayvacik térségéből Leszboszra, de csónakjuk felborult és elsüllyedt. A török parti őrségnek 27 embert sikerült kimentenie a vízből.

Kormányalakítás: az RMDSZ bizalomépítő lépéseket vár

Krónika (Románia/Erdély) - Thu, 12/11/2015 - 09:06

A magyar–román viszonyt javító és az erdélyi magyar közösség bizalmatlanságát oldó lépéseket szorgalmazott Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerdán a Dacian Cioloș miniszterelnök-jelölttel folytatott megbeszélésén.
Kategória: Belföld

Colectiv – 53

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Thu, 12/11/2015 - 09:05
53-ra emelkedett a bukaresti tűzvész halálos áldozatainak a száma. Két sebesült meghalt csütörtök virradóra a Floreasca Kórházban ápoltak közül. Testfelületük hatvan százaléka égett meg, de állapotukat súlyosbították a tűzvész alatt belélegezett mérgező gázak. Az szerdán este meghalt annak a zenekar...

Kihirdette a román államfő a magyar nyelv napjának megünnepléséről szóló törvényt

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Thu, 12/11/2015 - 08:51

Kihirdette Klaus Iohannis államfő szerdán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által kezdeményezett törvényt, amely Romániában is a magyar nyelv napjává nyilvánítja november 13-át.

A tervezetet júniusban a szenátus ellenszavazat nélkül szavazta meg, októberben pedig a képviselőházban 264-en támogatták, tízen ellenezték, míg 19 képviselő tartózkodott.
Az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciója által közösen kezdeményezett jogszabály értelmében ezen a napon a magyarlakta településeken különböző kulturális programokat szervezhetnek, amelyekhez a helyi önkormányzatokon kívül a civil szervezetek is hozzájárulhatnak. A tervezet kitér arra, hogy a közmédia is sugározhat az ünnepre hangoló műsorokat. A törvény kihirdetése után a magyar tannyelvű iskolák ünnepélyes keretek között is megemlékezhetnek a magyar nyelv napjáról.
A törvénytervezet indoklásában a kezdeményezők megemlítik, hogy miután az ENSZ 1999-ben február 21-ét az anyanyelv világnapjává nyilvánította, a román parlament több kisebbség esetében is törvényt fogadott el az illető közösség nyelvének napjáról. Romániában például szeptember 28. a cseh, december 13. pedig a tatár nyelv napja.
A törvény kezdeményezői rámutattak: a Kárpát-medencében november 13-án ünneplik a magyar nyelv napját, és a romániai magyarok is csatlakozni szeretnének ehhez az ünnephez.
A magyar Országgyűlés 2011-ben nyilvánította a magyar nyelv napjává november 13-át, a magyar nyelvet az államigazgatásban és a közoktatásban hivatalossá tevő 1844. évi II. törvénycikk elfogadásának napját.

Megújult Szímő főtere

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Thu, 12/11/2015 - 08:49
SZÍMŐ. Ünnepélyes keretek között átadták Szímő község felújított főterét. Az új utak és járdák mellett egy szódásszifon alakú szökőkutat is létrehoztak a Vág menti településen.

A Saul fia kapta a fődíjat, Vidnyánszky Attila a legjobb rendező díját a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Thu, 12/11/2015 - 08:44

A Saul fia kapta szerdán a 15. Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál fődíját, a legjobb rendezését járó elismerést Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója vehette át A szarvassá változott fiú című filmjéért.

Vidnyánszky Attila az MTI-nek telefonon nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a nyugati parti amerikai nagyvárosban megrendezett fesztivál nagyon fontos megjelenési helye a magyar filmnek, amely hozzájárul ahhoz, hogy a magyar kultúra minél ismertebb legyen külföldön.
Mi sohasem leszünk gazdasági nagyhatalom, de kultúrában igazán erősek vagyunk, büszkék vagyunk arra, hogy milyen teljesítményekre vagyunk képesek annak sok-sok területén” – mondta.
A magyar művészmozi-hálózatban decemberben műsorra kerülő, díjnyertes filmének eddigi nemzetközi fogadtatásáról elmondta, hogy az nagy sikert aratott egy szentpétervári zártkörű szakmai vetítésen, de külföldi fesztiválon most mutatták be először.
Kitért arra, hogy a nyár elején elkészült filmje Juhász Ferenc A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából című elbeszélő költeménye, illetve az abból készült színházi előadáson alapul, amely eredetileg 2003-ban, Törőcsik Mari és a beregszászi társulat közreműködésével jött létre. A darabot ma is játsszák a Nemzeti Színházban és több fesztiválon szerepelt szerte a világban.
A film teljesen önálló forgatókönyv alapján készült, nem az előadás felvétele, bár benne van a színház, színházi közegben zajlik a történet nagy része. Különleges művészfilm született, úgy gondolom, a magyar művészfilmek, nagy hagyományát folytatva” – mondta a rendező, kiemelve, hogy a magyar filmkultúrából Huszárik Zoltán gyakorolta rá a legnagyobb hatást.
Ez egy különleges film, különleges filmes nyelven, a színházról szól. Úgy gondoltam, ha már színházról szól az egész, akkor a színház felé kellene elmozdítani az egész filmes nyelvet, a megszólalási módot, a színészmozgatást, az egész látványvilágot” – tette hozzá.
Vidnyánszky Attila kedden egy, a Los Angeles-i magyar főkonzulátuson egy, a magyar kulturális életről megrendezett beszélgetésen bejelentette, hogy 2017 tavaszán szeretné a Nemzeti Színházat vendégjátékra elhozni az Egyesült Államokba.
A fesztivál közönsége csütörtökön tekintheti majd meg a Nemes Jeles László rendezte Saul fiát. A szavassá változott fiú pénteken kerül bemutatásra.
Kálmán László nagykövet, Los Angeles-i főkonzul a szerdai díjátadó szertartást követően az MTI-nek elmondta, hogy a fesztivál másfél évtizedes történetében nem volt még ilyen rangos fogadtatása a magyar mozgóképnek a film fővárosában.
Az eseményen jelen volt Michael Barks, a Sony Classic Pictures társelnöke is.

Kaczynski: szuverén nemzetállamok együttműködése szükséges Európában

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Thu, 12/11/2015 - 08:38
VARSÓ. Lengyelország nemzetállam kell, hogy legyen, Európában szuverén nemzetállamoknak kell együttműködniük - hangsúlyozta szerda este Krakkóban a Függetlenség napja alkalmából elmondott beszédében Jaroslaw Kaczynski, az új lengyel kormányt alakító nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke.

Kárpátaljai Vándoregyetem a Rákóczi-főiskolán és az Ungvári Nemzeti Egyetemen

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Thu, 12/11/2015 - 08:37

Immár negyedik alkalommal rendezték meg a Soós Kálmán Ösztöndíjprogram egyik alprogramjaként megvalósuló Kárpátaljai Vándoregyetemet a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében. Az ösztöndíjprogram 3 alprogramból tevődik össze:
1. Kárpátaljai Vándoregyetem
A vándoregyetem célja, hogy a kárpátaljai magyar nyelvű felsőoktatásban dolgozó tanárok és kutatók valamennyi, Kárpátalján magyar nyelven oktató felsőoktatási intézményben bemutathassák kutatási témájukat vagy olyan tudományos eredményeiket, melyek széleskörű érdeklődést válthatnak ki.

2. Magyar nyelvű oktatási jegyzetek és magyar nyelvű szaknyelvi szótárak készítése
Az alprogram célja, hogy azoknak a felsőoktatásban oktatott tárgyaknak az esetében, amelyekhez magyar nyelven nincs vagy hiányos, esetleg nem megfelelő az oktatási jegyzet- és szaknyelviszótár-ellátottság, támogassa a magyar nemzetiségű oktatók jegyzet- és szótárkészítését.

3. Kárpátaljai vonatkozású kutatások támogatása
Azok számára szól a pályázat, akik az elmúlt két tanévben magyar nyelven írták és védték meg szakdolgozatukat valamelyik kárpátaljai felsőoktatási intézményben, és szakdolgozatuk témája kapcsolódik vidékünkhöz, azaz Kárpátaljához.

2015. november 9-én Beregszászban, a Rákóczi-főiskolán szervezték meg a vándoregyetemet, mely során két szekcióban mutatták be az előadók saját szakterületükön végzett tudományos munkájukat, eredményeiket. Az előadók közt voltak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Karának oktatói. A vándoregyetem két helyszínen valósult meg, így november 11-én az Ungvári Nemzeti Egyetemen szintén megtartották az előadásaikat az oktatók. A program beregszászi és ungvári megnyitóján Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója köszöntötte az előadókat, kollégákat, érdeklődőket, ismertetve a program célját.
Az ösztöndíjprogram megvalósulását a Bethlen Gábor Alap támogatta.

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány

„Halál a tálibokra!”

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Thu, 12/11/2015 - 08:35

Ezrek vonultak utcára tegnap reggel Afganisztán fővárosában, Kabulban, hogy tiltakozzanak a tálib erőszak és egyúttal a kormány ellen, amely szerintük képtelen garantálni a biztonságot az országban. 

Nem tudni, ki végzi majd a laboratóriumi vizsgálatokat

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Thu, 12/11/2015 - 08:34

Nemsokára lezárulhat a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház laboratóriumi vizsgálatokra vonatkozó közbeszerzése. A nyertes céggel való új szerződés megkötéséig meghosszabbították a szerződést a régi szolgáltatóval.
Kategória: Aktuális/Csíkszék

Diákok a nem anyanyelvi szintű román oktatásért

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Thu, 12/11/2015 - 08:33

Egyetlen este alatt több mint ötszáz diák válaszolt a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége azon felhívására, amivel a román nyelv oktatásáról szóló közvéleménykutatásukat népszerűsítették.
Kategória: Aktuális/Marosszék

Lemondott Dmitro Jaros

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Thu, 12/11/2015 - 08:29

Lemondott Dmitro Jaros az ukrán radikális nacionalista Jobb Szektor (PSZ) éléről. A Majdan-tüntetések alatt létrejött, időközben párttá alakult szervezet vezetője szerdán jelentette be döntését Facebook-oldalán.

Jaros azzal magyarázta döntését, hogy a kelet-ukrajnai harcokban szerzett sebesülése után hosszú gyógykezelésre szorult. Ez idő alatt megbízta a szervezet irányításával néhány, hozzá közel álló társát. A mozgalom vezetése azonban olyan ideológiai irányba indult el, amellyel ő nem ért egyet.

“Vezetőként személyes felelősséggel tartozom mindazért, ami a szervezetben történik, és nem akarom a felelősséget másokra hárítani” – indokolta lemondását Jaros.

A Jobb Szektorban egyesek úgy vélik, hogy a szervezet néhány vezetője saját üzleti érdekei és ambíciói miatt szándékosan teremtett olyan helyzetet, amelyben Jarosnak nem maradt más választása, mint a lemondás a vezetői tisztről. A szervezet olyan döntéseket és új “forradalmi stratégiát” fogadott el a múlt vasárnapi értekezletén Jaros jelenléte nélkül, amellyel ez utóbbi nem érthetett egyet. Sajtóértesülések szerint egyebek mellett a szervezet vezetése illegitimnek minősítette a jelenlegi kijevi vezetést Petro Porosenko elnökkel az élen.

Elemzők szerint Jaros volt az a személy, aki a sokféle nézetű és vérmérsékletű tagokat egyesíteni tudta az alulról szerveződött, nem oligarchák vagy politikusok által létrehozott Jobb Szektorban.

A szervezet az európai integrációért és a Janukovics-rezsim elleni kijevi Majdan-tüntetéseken jött létre a demonstrálók önvédelmi egységeinek tagjaiból. Főként olyan veteránok alapították, akik korábban harcoltak Afganisztánban, továbbá Csecsenföldön vagy Grúziában az orosz csapatok ellen. Először akkor hallattak magukról, amikor a szervezet magára vállalta a 2014 januárjában kirobbant utcai összecsapásokban való részvételt a rohamrendőrökkel szemben.

A 44 éves Jaros tavaly ősztől független parlamenti képviselő, 2015 áprilisától pedig az ukrán fegyveres erők vezérkari főnökének tanácsadója.

Megnyílt a Mária Rádió muzslyai stúdiója

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Thu, 12/11/2015 - 08:28

A Mária Rádió tizenhárom éve van jelen Szerbiában. A Szerbiai Mária Rádió magyar szerkesztősége pedig egy éve önállósult. Az anyastúdiója Szabadkán van. Újvidék után kedden Muzslyán is nyitottak helyi stúdiót, amely az Emmausz fiúkollégiumban kapott helyet. A stúdiót – a kollégium kápolnájában megtartott szentmise után – Német László nagybecskereki megyéspüspök áldotta meg.

Pages