You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Mától kedvezményesebben lehet átszámolni a svájci frank hiteleket az OTP Banknál

Erdély FM (Románia/Erdély) - Wed, 09/12/2015 - 14:13

A pénzintézet ma indította el az új hitel konvertáló programját, amely a bank alkalmazottai szerint lehetővé teszi, hogy az ügyfeleik csökkentsék a tartozásaikat. Az OTP Banknak jelenleg mintegy 10 ezer 500 olyan ügyfele van, aki svájci frank alapú jelzáloghitelt vett fel. Ők mind részt vehetnek a programban, azzal a feltétellel, hogy ne legyen 90 napnál nagyobb elmaradásuk a hitelrészletek törlesztésében. Aki ennél nagyobb késlekedéssel szerepel a nyilvántartásban, az előbb ki kell fizesse az elmaradásait, és csak utána kérheti a svájci frank hitele átszámolását lej hitelre. Az OTP Bank Románia vezérigazgatója, Diósi László szerint az új program lehetővé teszi, hogy az ügyfeleik 80 százaléka 17 és 25 százalék közötti értékkel csökkentse a még törlesztésre váró hitelének az összegét.

Idén százhuszonegymillió hrivnya hadiadót fizettek a kárpátaljaiak

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Wed, 09/12/2015 - 14:13

2015 elejétől 121 millió 208 ezer hrivnya hadiadót fizettek be a megyei adóhatóságok nyilvántartásában szereplő adófizetők – adta hírül a mukachevo.net hírportál december 8-án.

November folyamán Kárpátalja költségvetésébe 12 millió 814 ezer hrivnya hadiadó folyt be, ami közel 4 millióval haladja meg a tavalyi év azonos időszakában befizetett összeget.

Az Adótörvénykönyv módosítása értelmében a hadiadó addig marad hatályban, amíg a Legfelsőbb Tanács nem szavazza meg az Ukrán Fegyveres Erők reformjának befejezését előirányozó határozatot.

Egyidejűleg kiszélesítették a hadiadó alá eső jövedelmek listáját. Mostantól adóköteles minden, az Adótörvénykönyv 163. cikkelyében meghatározott jövedelem: fizetés, bér, lakbérből származó bevétel, ingóságból és ingatlan vagyon adásvételéből származó pénz, osztalékfizetésből, öröklésből, befektetésből és más bevételből származó jövedelem.

Kárpátalja.ma

Évközi viszonylatban csökkent a munkanélküliség

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Wed, 09/12/2015 - 14:13
POZSONY. A munkanélküliség az idei év első három negyedévében évközi viszonylatban 1,8 százalékponttal 11,6 százalékra csökkent. Az állástalanok száma ezen időszakban 318 100 fő volt, ami évközi viszonylatban 12,4 százalékos csökkentést jelent – derül ki a Szlovák Statisztikai Hivatal adataiból.

Mindennapok szerepei: nonverbális kommunikációs technikák Japánban

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Wed, 09/12/2015 - 13:59

Minden társadalom napi érintkezési szabályai – legyenek azok írottak vagy íratlanok – egyúttal jellemzik: 1) a társadalom értékrendjét, 2) szokásait, sőt 3) normáit.
Japánban sincs ez másként, mivel az értékrend lényegében csak az európai keresztény hagyományoktól tér el, de ez nem elégséges magyarázat. Nem segít minket a mindennapok működésének megértésében az sem, ha tanulmányozzuk a tizenharmadik századi szamurájok erkölcsi kódexét, s annak alapján próbáljuk értelmezni, miért viselkednek egymással a japán emberek úgy, ahogyan viselkednek.
A japán emberek viselkedését alapvetően egyfajta kettősség jellemzi: 1) a tatemae (..), vagyis az, ahogyan a dolgoknak meg kell jelenniük mások előtt, s 2) a honne (..), vagyis az, ahogyan a dolgok valójában vannak. Ez egy olyan kettős értékrend, amelyet a gyakorlatban mintegy természetesen sajátít el minden ember gyerekkorától kezdve.
Azok az erkölcsi, társadalmi, emberi értékek, amelyek egy-egy nemzet karakterét adják, hosszú évszázadok hagyományai és a mindenkori nevelés és oktatás révén válnak az emberi viselkedés építőköveivé: amelyek ma is igen meghatározóak mind a hétköznapi emberek társadalmi érintkezéseiben, mind a diplomáciai kapcsolatok teremtésében.
Az olyan, a japánokat hagyományosan jellemző értékek javarésze, mint a csoportszellem, fegyelem, közösségi elkötelezettség, szorgalom, kompromisszumkészség, alkalmazkodóképesség, tűrőképesség, engedelmesség, ügybuzgalom, kitartás, odaadás stb. a konfuciánus hagyományokhoz nyúlik vissza. Bár a háború után nagymértékben modernizálódott az ország átvéve európai és amerikai szokásokat, aminek következtében némileg meg is kopott a régi tradíció, ennek ellenére mostanáig is fellelhetőek és a mindennapok életében is használatosak azok a szigorú japán etikettszabályok, melyek a mi európai kultúránknak furcsának tűnnek.
Japánban rendkívül nagy szerepe van az etikettnek, tiszteletnek és a stílusnak, amit egyesek a japán emberekkel szemben képviselnek. Persze sok minden függ a felek közt fennálló társadalmi különbségtől, ismeretségtől.
A japán emberek gondolkodásában mély gyökerei vannak a társadalmi hierarchiatudatnak, s ez a nyelvben és viselkedésben egyaránt megnyilvánul: két ember kapcsolatában soha nincs egyenlőség, hiszen a partnerek, beszélgetőtársak neme, kora társadalmi pozíciója határozza meg az egymáshoz képest elfoglalt helyüket a képzeletbeli ranglétrán.
A szavak nélküli (non-verbális) kommunikációs formák a japán társadalmi érintkezésben legalább olyan fontosak, mint a nyelvi kifejezésmódok. Annak ellenére, hogy a japán emberek beszéd közben keveset és visszafogottan gesztikulálnak, a non-verbális kommunikációnak jelentős szerepe van az életükben. Egy nyelvileg tökéletes megfogalmazás is visszatetszést kelthet, ha azt nem kíséri megfelelő testtartás, mimika, gesztikuláció. A japán társadalomban a helyes nyelvhasználat feltételezi az udvariassági szokások ismeretét is, ezért a helytelen „testbeszéd” sértőnek is hathat. Ezzel szemben egy hiányos nyelvi megfogalmazás is szimpátiát kelthet kellő tartózkodással előadva. A japán emberek a nyelvhelyességnél jobban értékelik az igyekezetet, illetve az udvarias magatartást: a nyelvi kommunikációt.


Japán vállalatvezetők meghajlása (nyilvános bocsánatkéréskor) (Foto: 47news.co.jp)

Nem kell tehát félni a megszólalástól, mert japán beszélgetőpartnerünk a nyelvhelyességnél jobban értékeli az igyekezetet és az udvarias magatartást. A nyelvi kommunikációt alkalmanként helyettesítheti egy meghajlás vagy mozdulat is. Futó találkozáskor például egy könnyű meghajlás megfelel a köszönésnek, beszélgetéskor pedig a figyelem érzékeltetésére szolgál az ismételt bólintás.


A meghajlás stílusa és dőlésszögei (Forrás: Japán szokások és illemszabályok. Meghajlás. Japán szokások és illemszabályok. Meghajlás.Évszám, szerző és oldalszám nélkül. [Online dokumentum]).

Bizonyos kifejezésekhez meghatározott mozdulatok tartoznak. Ezek elmaradása, hibás alkalmazása zavart okozhat az egymás közötti kommunikációban. Egy ország szokásai, szabályai természetesen csak az adott társadalomra nézve kötelezőek, külföldiektől (idegenektől) nem várható el ezek ismerete és főleg azok helyes használata. Ugyanakkor tudni kell, hogy a nem nyelvi kommunikációs formák biztosítják a kapcsolat nyugodt légkörét, mondhatni, kulcsot jelentenek a japán társadalomhoz.

A dolgozat teljes változata letölthető itt:  Gabóda Eszter, Mindennapok szerepei (a teljes tanulmány)

Gabóda Eszter

Csúcson a levegő szennyezettsége Pekingben

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Wed, 09/12/2015 - 13:57
PEKING. A két napja kiadott "vörös" riasztás ellenére tovább súlyosbodott a légszennyezettség szerdán Pekingben, nyilvánvalóvá téve, hogy még ha a pekingiek többsége fegyelmezetten eleget is tesz a korlátozásoknak, néhány nap nem elegendő a tiszta levegőhöz jutáshoz.

A jól teljesítő tanulókat díjazzák

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Wed, 09/12/2015 - 13:54

A marosvásárhelyi önkormányzati képviselő-testület májusban fogadta el azt a határozattervezetet, amelynek értelmében az országos és nemzetközi tantárgyversenyeken kiemelkedő eredményeket elért diákokat díjazni fogják. A jutalmak kiosztása várat magára.
Kategória: Aktuális/Marosszék

Jelentős beruházással csökkentették az árvízveszélyt

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Wed, 09/12/2015 - 13:54

Maros megyében még mindig csaknem 10 ezer ember lakik árvíz veszélyeztetett területen – tudtuk meg a Maros Vízügyi Igazgatóság keddi sajtótájékoztatóján, amelyen többek között a 6,1 millió euró értékű projekt megvalósításáról beszéltek.
Kategória: Aktuális/Marosszék

Közel félmillió lej az egyházaknak

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Wed, 09/12/2015 - 13:52

A marosvásárhelyi önkormányzati képviselők 461 ezer lejt hagytak jóvá a legutóbbi ülésükön a városban működő egyházközségeknek.
Kategória: Aktuális/Marosszék

Marosvásárhely pályázatáról is döntenek

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Wed, 09/12/2015 - 13:50

Bukarestben mutatja be csütörtökön a Marosvásárhely Európa Kulturális Fővárosa 2021 elnevezésű projektet az a tíztagú küldöttség, amelynek meg kell győznie a zsűrit, hogy a pályázat egyike a legjobbaknak.
Kategória: Aktuális/Marosszék

Szabadon foghatóvá válhatnak a jelentős sportesemények

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Wed, 09/12/2015 - 13:39
GENF, BUDAPEST. Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (European Broadcasting Union, EBU) december elején tartott 75. genfi közgyűlésén deklarálta, legyenek szabadon foghatók - tehát nem kódolt, fizetős - a közérdeklődésre számot tartó sportesemények.

Nem cselekszik az állam az eltűnt csecsemők ügyében

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Wed, 09/12/2015 - 13:38

Tegnap kezdte, és december 10-éig vizsgálja az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága azt, milyen mértékben tesznek eleget az államok az Emberi Jogok Európai Bírósága által meghozott ítéleteknek, hogyan hajtják ezeket az ítéleteket végre, vagy végrehajtják-e azokat egyáltalán. 

Interneten is megtekinthető Beregszász főtere

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Wed, 09/12/2015 - 13:37

Már az interneten keresztül is ráláthatunk Beregszász főterére – új webkamerát szereltek fel a Beregszászi Művelődési Ház épületére december 9-én. A korábban működő kamerát az épületet fedő molinó elhelyezésekor el kellett távolítaniuk a szakértőknek. A városlakók kérésére tették lehetővé ismét az online megtekintést, mely most a Beregszászi Szent Vencel Borrend segítségének köszönhetően valósult meg.

Kárpátalja.ma

Idén már nem osztják ki az uniós élelmiszercsomagot az arra jogosultaknak

Erdély FM (Románia/Erdély) - Wed, 09/12/2015 - 13:22

Nagy Zsigmond Maros megye alprefektusa híradónknak azt mondta, hogy a közbeszerzési eljárás elhúzódása miatt halasztották jövőre az alapélelmiszereket tartalmazó csomagok kiosztását.

„Idén nem lesz már csomagosztás. Tehát a 2015-ös csomagokat jövő évtől kezdődően februártól fogják megkapni az arra jogosultak, és úgy néz ki, hogy két csomagosztás lesz, az egyik csomagosztás február elsejétől, a másik pedig mindenképpen a helyhatósági választások után.”

Ez nem azt jelenti, hogy a rászorulók jövőre két élelmiszercsomagot kapnak, hanem azt, hogy a 2015-ös segélycsomagokat csak februárban osztják ki, a jövő évi csomagokat pedig a helyhatósági választásokat követően, a nyár folyamán. Nagy Zsigmond azt is elmondta, hogy tavaly Maros megyében mintegy 130 ezren részesültek a támogatásban. Az alprefektus hangsúlyozta, hogy a segélyben részesülők a csomag kiosztásának időpontjában kell megfeleljenek az előírt feltételeknek, emiatt nem lehet még tudni a jogosultak pontos számát. Az uniós élelmiszercsomag 3 kg búzalisztet, ugyanennyi kukoricalisztet, száraztésztát, 2 liter olajat, 2 kg cukrot, 7 darab sertés- és marhahúskonzervet és 5 doboz pástétomot tartalmaz.

Csökkentené a kormány a katonai nyugdíjakat

Erdély FM (Románia/Erdély) - Wed, 09/12/2015 - 13:21

Emellett minden belügyminisztériumi alkalmazott nyugdíját is visszavágnák. Idén nyáron speciális nyugdíjat hagytak jóvá a katonáknak, amelyet egy féléves jövedelmük átlaga alapján számolnak ki. Az érintettek dönthették el, hogy az utolsó 5 munkaévükből, melyik féléves periódust vegyék alapul a 80 százalékos speciális nyugdíjhoz. Most azonban Dacian Cioloş technokrata kormánya sürgősségi rendelettel módosítaná a törvényt, ez pedig nyugdíjcsökkentést eredményezne. A módosítás szerint nem a katonák összjövedelmét veszik figyelembe a nyugdíj meghatározásakor, hanem az alapilletményüket. Emellett ennek sem a 80 százalékát kapnák meg, hanem 15 százalékkal kevesebbet. Az intézkedés a rendőrökre is vonatkozna, akik azzal fenyegetnek, hétfőtől utcára vonulnak, ha a kormány nem tesz le nyugdíjcsökkentésről.

Bírálják az oktatásra szánt költségvetést az egyetemisták

Erdély FM (Románia/Erdély) - Wed, 09/12/2015 - 13:20

A Romániai Diákszervezetek Szövetsége azt kéri a kormánytól, hogy elemezze újra, mennyi pénzt szán a tanügyre és az ifjúsági projektekre, mivel a 2016-os költségvetési törvényben szereplő összegek nagyobbak ugyan, mint az idei keret, de ha ezt az ország GDP-jéhez viszonyítjuk, akkor a támogatás aránya kisebb, mint idén. A diákok szóvá teszik, hogy a követeléseik közül alig párat teljesített a kormány. Az egyik pozitív példa, hogy jövőre 20 százalékkal növelik az egyetemisták ösztöndíj-keretét, a diákszövetség szerint azonban ennél is nagyobb növekedésre lenne szükség ezen a téren. Az egyetemisták kifogásolják, hogy a bentlakásokra és utazástérítésre szánt költségvetést nem növelik jövőre, így a hátrányos helyzetű diákoknak továbbra is megélhetési gondokkal kell küzdeniük. A diákszövetség közleményében azt is kiemeli, hogy az ifjúsági programok költségvetését jövőre 60 százalékkal csökkentik, ez is azt mutatja, hogy a kormánynak nem prioritás az ifjúság területe. Az egyetemisták felszólítják a kormányt, hogy tartsa be a tanügyi törvénybe foglalt ígéreteket, és fordítson több pénzt az oktatásra.

Szerbiával és Szlovákiával kiváló a kapcsolat

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Wed, 09/12/2015 - 13:14

Vegyes képet mutat jelenleg Magyarország Kárpát-medencei kapcsolatrendszere: vannak országok, amelyekkel még sosem volt ilyen jó a viszony, mint most, és van, amellyel még sosem volt ilyen rossz – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter meghallgatásán, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának tegnapi ülésén.

Meglesz-e a száz százalék?

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Wed, 09/12/2015 - 13:07

A magyarkanizsai, a szenttamási és a nagykikindai községi vezetők 2014 szeptemberében aláírtak egy protokollt, melyben egy indítványt fogalmaztak meg a szerbiai földgáz- és kőolaj-kitermelésre vonatkozóan, melynek kilencven százaléka éppen e három község területén megy végbe. Az indítványban a községek kérik, hogy a NIS, azaz a kiaknázást végző vállalat által befizetett bányászati illeték száz százaléka a legyen a községeké. Az elképzelést a VMSZ parlamenti frakciója törvénymódosítási indítvánnyal támogatja, a miniszter rábólintott, de még nem szavazta meg a képviselőház.

A parlament jóváhagyta a terrorellenes törvények csomagját

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Wed, 09/12/2015 - 13:06
POZSONY. Többnapos vita után a parlamenti többség szerdán jóváhagyta azt törvénycsomagot, mely alapján jelentősen szigorodnak a terrorizmus elleni harccal összefüggő biztonsági intézkedések, illetve megerősödnek a rendőrség, a titkosszolgálatok és a hadsereg hatáskörei. A szigorúbb szabályozás szükségéről a kormány a párizsi merényleteket követően döntött. A jogszabálycsomagot 78 kormánypárti képviselő támogatta.

Kettős jubileum a Kárpátaljai Megyei Filharmóniában

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Wed, 09/12/2015 - 13:03

Tízéves jubileumát ünnepli idén a kárpátaljai fúvószenekar és a kárpátaljai szimfonikus zenekar. Megalakulásukról ugyanazon a napon, 2005. november 25-én döntöttek – tette közzé a zaholovok.com.ua hírportál.

A fúvószenekar fennállásának tízedik évfordulóját nagyszabású koncerttel méltatták november 26-án az ungvári filharmóniában. Az alkalomra az esztrádzenekar új műsorral készült, melyen különböző stílusú és műfajú zenét hallhatott a közönség. A színvonalas előadás, mint mindig, most is nagy sikert aratott.

A szimfonikus zenekar jubileumi koncertjét december 10-én rendezik meg. A műsorra tűzött művek listája és a vendégelőadók névsora ugyancsak nagyszerű estet ígér a zenekedvelőknek. Händel, Dvořák, Muszorgszkij, Albéniz, Elgar darabjai hangzanak fel Viktorija Canyko karmester vezényletével. Ismert szólisták lépnek színpadra ez alkalomból, többek közt Olekszandr Szadvarij (tenor), Ukrajna érdemes művésze, Marjana Havrilko (szoprán), Miroszlava Svah-Pekar (szoprán), Diana Havata (cselló), Szvitlana Hleba (szoprán).

A Cantus akadémiai kamarakórus Beethoven 9. szimfóniájából az Örömódát adja elő. Vezényel Szakács Emil.
Az est házigazdája Natalija Picur zenetudós.
A koncert közép-európai idő szerint 17:30-kor kezdődik az ungvári filharmónia nagytermében.

A szimfonikus zenekar érdeme, hogy az elmúlt tíz év során megismertette és megszerettette az ungvári közönséggel a komolyzenét. A zenekarnak és vezetőinek köszönhetően számos ukrajnai és külföldi előadó léphetett fel Kárpátalján.

A megyei szimfonikus zenekar megalakulása óta számos versenyen és fesztiválon vett részt.

Kárpátalja.ma

Hétvégén is bevizsgálják a disznóhúsmintákat

Székelyhon.ro (Románia/Erdély) - Wed, 09/12/2015 - 12:56

Noha már bőven kínálnak eladásra malacot és kifejlett sertést az udvarhelyi állatpiacon, a gazdák, kereskedők szerint még nem tombol a disznóvágási szezon Udvarhelyszéken.
Kategória: Aktuális/Udvarhelyszék

Pages