You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

A betonba nem lehet gyökeret ereszteni

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 05/06/2016 - 18:40

A betonba nem lehet gyökeret ereszteni, a földbe lehet. Ha nem is tudta így megfogalmazni magának a gondolatot, mégis gyermekkorától ösztönösen kereste a földet, ahol gyökeret verhet.

Ferenc pápa két új szentet avatott

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 05/06/2016 - 18:12

Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter téren összegyűlt több tízezer hívő előtt szentté avatta az első lengyel szerzetesrendet megalapító Johann Papczynskit, valamint a svéd protestáns családból származó Elisabeth Hesselbladot, aki számtalan zsidót mentett meg a második világháború alatt.

Clavigo – a jubileumi ünnepség záróakkordja

Vajdasághírek / Szerbia - Sun, 05/06/2016 - 10:13

A Szabadkai Népszínház Magyar Társulata a 200 éves jubileumi ünnepségének záróakkordjaként szombaton este Goethe több mint kétszáz évvel ezelőtt írt szomorújátékát, a Clavigot mutatták be felolvasószínház formájában. A rendhagyó előadást Hernyák György rendezte. Gyarmati Kata művészeti vezető ünnepi köszöntőjében kiemelte, a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságát, A cikk folytatása …

Tovább….: http://pannonrtv.com/web2/?p=274577

      

Barack Obama: Muhammad Ali értünk harcolt

Vajdasághírek / Szerbia - Sun, 05/06/2016 - 01:49

Barack Obama és felesége – más amerikai politikusokhoz hasonlóan – közleményben gyászolja Muhammad Alit.

A cikk folytatása …

Tovább….: http://www.magyarszo.com/hu/3072/kulfold_nagyvilag/147709/Barack-Obama-Muhammad-Ali-%C3%A9rt%C3%BCnk-harcolt.htm

      

„Živković nem követett el adócsalást”

Vajdasághírek / Szerbia - Sun, 05/06/2016 - 01:10

Az Új Párt ma elutasította azokat az egyes médiumokban megjelent állításokat, melyek szerint Zoran Živković pártelnök adócsalást követett volna el korábban. Felszólította az illetékes állami szerveket, hogy ellenőrizzék a pártelnök korábbi üzleti ügyeit.

A cikk folytatása …

Tovább….: http://www.magyarszo.com/hu/3072/kozelet_politika/147706/%E2%80%9E%C5%BDivkovi%C4%87-nem-k%C3%B6vetett-el-ad%C3%B3csal%C3%A1st%E2%80%9D.htm

      

Hosszú Katinka két arannyal és egy ezüsttel indított

Vajdasághírek / Szerbia - Sun, 05/06/2016 - 00:25

Két arany- és egy ezüstérmet nyert Hosszú Katinka a Mare Nostrum elnevezésű nemzetközi úszóverseny-sorozat monacói állomásának szombati nyitónapján.

A cikk folytatása …

Tovább….: http://www.magyarszo.com/hu/3072/sport/147704/Hossz%C3%BA-Katinka-k%C3%A9t-arannyal-%C3%A9s-egy-ez%C3%BCsttel-ind%C3%ADtott.htm

      

Kövér László: A legmostohább trianoni sors a kárpátaljai magyarságnak jutott

Vajdasághírek / Szerbia - Sun, 05/06/2016 - 00:17

A legmostohább trianoni sors a Kárpát-medencében a kárpátaljai magyarságnak jutott, ezért a kárpátaljai magyaroké a legnagyobb teljesítmény is, hogy, bár nagy áldozatok és fájdalmas veszteségek árán, de öntudatos magyar közösségként megmaradtak a szülőföldjükön – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton Ungváron a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott színházi A cikk folytatása …

Tovább….: http://pannonrtv.com/web2/?p=274572

      

Királyhalmi megemlékezés a nemzeti összetartozás napján

Vajdasághírek / Szerbia - Sun, 05/06/2016 - 00:09

A négy éve ültetett almafa mellett emlékeztek meg Vajdaságban a nemzeti összetartozás napjáról, a királyhalmi Jézus szentséges szíve plébánia kertjében. Az almafa a magyarság közös múltját, a közös gyökereket és a közös jövőt jelképezi.

A cikk folytatása …

Tovább….: http://www.magyarszo.com/hu/3072/kozelet/147705/Kir%C3%A1lyhalmi-megeml%C3%A9kez%C3%A9s-a-nemzeti-%C3%B6sszetartoz%C3%A1s-napj%C3%A1n.htm

      

Babverseny volt Temerinben

Vajdasághírek / Szerbia - Sun, 05/06/2016 - 00:05

Nem kevesebb mint 170 csapat nevezett be a temerini Idegenforgalmi szervezet által ma megtartott babversenyre. A cikk folytatása …

Tovább….: http://www.vajma.info/cikk/magazin/8998/Babverseny-volt-Temerinben.html

      

Sváb bál Zomborban

Vajdasághírek / Szerbia - Sat, 04/06/2016 - 23:59

Minden várakozást felülmúló érdeklődés nyilvánult meg az első vajdasági sváb bál iránt, amelynek a zombori Szent Gellért Német Egyesület adott otthont. A cikk folytatása …

Tovább….: http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/20191/Svab-bal-Zomborban.html

      

Ismét tízezrek tiltakoztak Lengyelországban

Vajdasághírek / Szerbia - Sat, 04/06/2016 - 23:55

Ismét tízezrek tiltakoztak szombaton Varsóban a tavaly hivatalba lépett lengyel kormány intézkedései ellen. A tiltakozó menet élén az ország két korábbi elnöke, Aleksander Kwasniewski és Bronislaw Komorowski vonult.

A cikk folytatása …

Tovább….: http://www.magyarszo.com/hu/3072/kulfold_eu/147703/Ism%C3%A9t-t%C3%ADzezrek-tiltakoztak-Lengyelorsz%C3%A1gban.htm

      

Kövér László: A legmostohább trianoni sors a kárpátaljai magyarságnak jutott

Vajdasághírek / Szerbia - Sat, 04/06/2016 - 23:55

A legmostohább trianoni sors a Kárpát-medencében a kárpátaljai magyarságnak jutott, ezért a kárpátaljai magyaroké a legnagyobb teljesítmény is, hogy, bár nagy áldozatok és fájdalmas veszteségek árán, de öntudatos magyar közösségként megmaradtak a szülőföldjükön – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton Ungváron a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott színházi A cikk folytatása …

Tovább….: http://www.vajma.info/cikk/karpat/11308/Kover-Laszlo-A-legmostohabb-trianoni-sors-a-karpataljai-magyarsagnak-jutott.html

      

Sváb bál Zomborban

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 04/06/2016 - 21:59
Minden várakozást felülmúló érdeklődés nyilvánult meg az első vajdasági sváb bál iránt, amelynek a zombori Szent Gellért Német Egyesület adott otthont.

A nemzeti összetartozás napja "gyász és örömünnep egyszerre"

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 04/06/2016 - 19:04
Szentmisével, majd művelődési műsorral emlékeztek meg Királyhalmon a nemzeti összetartozás napjáról.

Szabadka: Gulág konferenciát tartottak a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 04/06/2016 - 18:11
Gulág konferenciát szervezett szombaton, a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából a MILKO Egyesület a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon.

A Háló elutasítja a Kollár mozgalmból távozó képviselőkkel a közös frakciót

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Sat, 04/06/2016 - 10:12
POZSONY. A Háló több parlamenti képviselője nem akar közös frakciót a Család vagyunk mozgalom három képviselőjével, Peter Marčekkel, Martina Šimkovičovával és Rastislav Holúbekkel, akiknek a munkájával nem elégedett Boris Kollár mozgalma. A Háló képviselői a sajtóban megjelentekre reagáltak, amelyek az esetleges közös klub kialakításáról szólnak.

Száz embernek még nincs nyoma Kréta közelében

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Sat, 04/06/2016 - 09:47
ATHÉN. Folytatódtak szombatra virradóra a mentési műveletek a görögországi Kréta déli részén, Líbia partjainál viszont 117-re emelkedett a tengerből kihalászott holttestek száma.

Meghalt Muhammad Ali

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Sat, 04/06/2016 - 09:26
PHOENIX. Hetvennégy éves korában elhunyt Muhammad Ali ökölvívó - közölte egy, a legendás bokszoló családjához közel álló forrás.

Véget ért az idei Duna Menti Tavasz

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Sat, 04/06/2016 - 09:02
DUNASZERDAHELY. Az idén 41. alkalommal rendezték meg a műkedvelő gyermek báb- és színjátszó csoportok seregszemléjének, a Duna Menti Tavasznak az országos döntőjét.

Pages