You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Elektronikus osztálynapló bevezetését javasolják

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Thu, 09/06/2016 - 09:26

Ukrajna elnökének hivatalos honlapjára petíciót nyújtottak be, miszerint át kellene térni az elektronikus osztálynapló vezetésére – adta hírül az osvita.ua hírportál.

A petíció szerzője kiemeli, hogy az elektronikus napló bevezetése már számos európai országban megtörtént. A szerző arra is rávilágít, hogy az elektronikus napló kitöltése bárhol és bármikor megtehető, ahol van internet-hozzáférhetőség. Az újítás célszerű lenne a tanárok, az igazgatóság és a szülők számára is.

Kárpátalja.ma

Átadták a Fonogram-díjakat

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Thu, 09/06/2016 - 09:18

A Turbo, a WellHello, a Vad Fruttik, a Brains, Deniz, Kis Grófo, Szűcs Gabi, a Balázs Elemér Group, a Firkin és a Margaret Island is Fonogram-díjat kapott szerdán a Várkert Bazárban rendezett gálaesten. Az életműdíjat Frenreisz Károly és Hegedűs László vehette át.

A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége (MaHaSZ) által rendezett díjátadón tizenkét hazai és hat külföldi kategóriában adták át a szakmai zsűri által odaítélt Fonogram-díjakat.
Az év hazai klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele a Turbo Lullabies For Awakening című albuma (kiadó: Pongo Pongo Collective) lett, a hazai modern pop-rock kategóriában (akárcsak tavaly) a WellHello futott be, ezúttal Elnöki ügy/Gyere és táncolj/Késő már/Emlékszem, Sopronban című dalaival (Magneoton). Az év hazai alternatív vagy indie rock albumának vagy hangfelvételének a Vad Fruttik Tudom milyen (Megadó Kiadó) című lemezét választották.
Az év hazai elektronikus zenei albuma vagy hangfelvétele a Brains Stand Firm/Balance című két száma lett (Beats Hotel Records), a hazai rap vagy hip-hop felvételek között Deniz dalcsokra, A nép hangja/Csoda/Elegem van/Holnapután/Sehogysejó (DENIZ Music), a hazai hard rock vagy metál kategóriában az Ozone Mama Sonic Glory című anyaga (szerzői kiadás) győzött.
Az év hazai hagyományos slágerzenei albuma vagy hangfelvétele Kis Grófo Bulibárója (Snapsz-R) lett, a hazai kortárs szórakoztató zenei kategória győztese Szűcs Gabi és a Tűsarkú lépteim (1G Records), az év hazai gyermekalbuma Gubás Gabi Bergengóciából jöttünk-je lett, az év felfedezettje a Margaret Island (Gold Record).
Az év hazai dzsessz albuma kategóriában a Balázs Elemér Group 15/Örök szerelem című lemeze (Hunnia Records) bizonyult a legjobbnak, az év hazai világ- vagy népzenei albuma a Firkin Finger in the Pie (Pump Jump Records) című produkciója lett.
Idén is díjazták azon külföldi kiadók lemezeit, amelyek a hazai piacon is jelen vannak.
Az év külföldi klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele Adele 25-ja (XL Recordings/Bertus), az év külföldi modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele Ellie Goulding Deliriumja (Universal Music), az év külföldi alternatív vagy indie rock albuma a Tame Impala Currents-e (Universal Music) lett. A külföldi hard rock vagy metál kategóriában az Iron Maiden The Book of Souls című CD-je (Magneoton/Warner Music), a külföldi elektronikus zenei albumok között Kygo Firestone (Sony Music) című anyaga, a külföldi rap/hip-hop előadók között WEEKND Beauty Behind The Madness (Universal Music) című munkája futott be.
A gálaesten életműdíjat kapott Frenreisz Károly, a Skorpió alapítója, a Metro és az LGT egykori tagja, valamint Hegedűs László koncertszervező.
A rendezvényen fellépett Szűcs Gabi és a Stereoswing, az Ozone Mama, a Margaret Island Lotfi Begivel és Mező Misivel, a Budapest Voices Kowalskyval, duettet énekelt Hien és Pál Dénes, a Hooligans pedig Frenreisz Károllyal közösen játszott.
A Fonogram-díj valamennyi kategóriában egy művészi kivitelű aranyozott mikrofon. A könnyűzenei kategóriákban egy zenészekből, zenei szakemberekből, újságírókból álló jelölőbizottság, valamint egy szűkebb szakmai zsűri, a Fonogram Bizottság tagjai szavaztak.
A Fonogram – Magyar Zenei Díjat – Arany Zsiráf-díj néven – a magyar hanglemezkiadás kiemelkedő teljesítményeinek, valamint a nemzetközi hanglemezkiadás Magyarországon kiemelkedő sikerű és értékű albumainak díjazására alapította a MAHASZ közgyűlése 1992 szeptemberében. A díjra az elismerés odaítélésének évét megelőző két naptári évben Magyarországon megjelent album nevezhető.

Menyasszonyparádé Ungváron

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Thu, 09/06/2016 - 09:00

Idén június 26-án, az ifjúság napján tartják a menyasszonyparádét Ungváron – olvasható a transkarpatia.net hírportálon.
A felvonuláson asszonyok, lányok és kislányok is részt vehetnek, csak esküvői ruhát kell magukra ölteniük.
A rendezvény lehetőséget teremt a nőknek, hogy minden évben felvehessenek egy fehér, habos ruhacsodát attól függetlenül, hogy férjezettek-e vagy hajadonok. Az előbbiek visszaidézhetik életük legszebb napját, a függetlenek pedig menyasszonyokká válhatnak egy napra anélkül, hogy bárkinek hűséget esküdnének.
Az eseményt többek között az UNE turisztikai klubja, a kárpátaljai KVN liga, a Diákköztársaság szervezi a Kárpátalja Megyei Állami Közigazgatási Hivatal, az Ungvári Városi Tanács, valamint számos szponzor támogatásával.
2014-ben az országban zajló események miatt a rendezvény elmaradt. Idén azonban a szervezők úgy döntöttek, hogy folytatják a hagyományt és megtartják a hetedik kárpátaljai menyasszonyparádét.

Kárpátalja.ma

Útvesztő a magyar–román határon

Krónika (Románia/Erdély) - Thu, 09/06/2016 - 08:56

Ugyan néhány kilométert leszámítva évek óta készen áll tíz, a magyar–román határon átívelő út, továbbra is használhatatlanok, mivel Romániát nem vették fel a schengeni övezetbe, az utakra viszont a csatlakozás reményében nem terveztek határátkelőket.
Kategória: Gazdaság

A Petőfi Sándor-programról tárgyalt a Máért szórvány szakbizottsága

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Thu, 09/06/2016 - 08:55

A Petőfi Sándor-program elmúlt egy évi tapasztalatairól és idei pályázatairól, valamint a temesvári szórvány oktatási központ tevékenységéről tárgyalt szerdai ülésén a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) szórvány szakbizottsága.

A nemzetpolitikai államtitkárság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az ülésen Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködéséért és fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos elmondta: a 2013 óta sikeresen futó Kőrösi Csoma Sándor Program mintájára jött létre a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program.
Kiemelte: a program fő célja, hogy azt az üzenetet juttassa el a szórványban élő magyar közösségekhez, hogy az anyaország nem kíván lemondani róluk. Hozzátette: a program rendkívül sikeres évet zárt, és abszolút támogatásra talált a kinti magyar közösségeknél, akik több helyről jelezték, hogy érdemes lenne növelni a kiküldött ösztöndíjasok számát. A kormánybiztos rámutatott: bár a program nem elegendő arra, hogy az asszimilációt teljesen megállítása, de sikerült életet lehelnie számos magyar közösségbe.
Bodó Barna, a Máért Szórvány Szakbizottságának társelnöke köszöntőjében úgy fogalmazott: a nemzetépítésben rendkívül fontos szerepet játszik a szórvány. Kiemelte az anyaországi és külhoni testvértelepülési programok jelentőségét, ugyanakkor arra is rámutatott: a szórványmagyar falvak és városok esetében, ahol sok esetben nem magyar a polgármester, szerencsés lenne ezeket a kapcsolatokat az önkormányzat helyett a településeken működő magyar szervezetekre építeni, hogy azokból ténylegesen a helyi magyar közösség profitáljon.
Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója előadásában bemutatta a szórvány oktatási központ tevékenységét, és azokat a programokat, amelyekkel sikerült egyre több diákot megszólítaniuk, és megerősíteni a térség szórvány közösségének magyar identitását.
A külhoni magyar közösségek képviselői hozzászólásaikban üdvözölték a Petőfi Sándor-programot, hiánypótló kezdeményezésnek nevezve azt. Egyetértésüknek adtak hangot a program folytatásának szükségességével kapcsolatban és javaslatokat fogalmaztak meg annak további szakaszait illetően – olvasható a közleményben.

Kutya találta meg a csempészárut az újlaki határátkelőnél

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Thu, 09/06/2016 - 08:39

Több mint hatszáz doboz cigarettát találtak egy magyar rendszámú autóban az újlaki határátkelőhelynél – közölte a mukachevo.net hírportál június 7-én.

A csempészáru megtalálásában egy szolgálati kutya segített a vámosoknak, amely még az ellenőrzés előtt kiszimatolta a cigarettát.

A törvénytelen árut és az autót lefoglalták.

Kárpátalja.ma

Munkácsi résztvevője is lesz a szakácsolimpiának

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Thu, 09/06/2016 - 08:19

Ljudmila Dubis cukrász képviselheti Ukrajnát a szakácsolimpián – adta hírül a mukachevo.net hírportál június 7-én.

Dubis a Bondarenko cukrászházban dolgozik. Csapatával két aranyérmet is szerzett a Csernyivciben megrendezett BestCookFest-2016 nemzetközi szakács- és cukrászművészeti versenyen.

A cukrásznő Édes szimfónia című csokoládéból készült művével varázsolta el a zsűrit.

Kárpátalja.ma

TIFF számokban

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Thu, 09/06/2016 - 07:42
79 ezer látogatója volt a 15. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválnak, ahol 248 filmet vetítettek, ami új rekordot jelent – olvasható az esemény szervezőinek közleményében. Tavalyhoz képest nagyjából 9 százalékkal nőtt a nézőszám. Idén nagyjából 1.100 meghívottja volt a fesztiválnak, akik közül egy...

23. Nagyszebeni Nemzetközi Színházi Fesztivál

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Thu, 09/06/2016 - 07:40
Nagyszebenben pénteken kezdődik a 23-dik Nemzetközi Színházi Fesztivál. A rendezvényre 70 országból várnak művészeket. A 10 napos fesztivál programjában nem csak színházi előadások, hanem tánc- és zenei produkciók is szerepelnek. A 9 millió eurós költségvetéssel rendelkező rendezvénysorozat méretét ...

Lövöldözés volt Tel-Aviv központjában, többen meghaltak

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Thu, 09/06/2016 - 00:49

Három ember meghalt, többen megsebesültek szerdán Tel-Aviv központjában egy lövöldözésben.

Két amerikai repülőgép-hordozó is a Földközi-tenger vizein lesz ebben a hónapban

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Thu, 09/06/2016 - 00:44

Két amerikai repülőgép-hordozó is a Földközi-tenger vizein lesz egy időben ebben a hónapban a NATO varsói csúcstalálkozója előtt, elemzők szerint ugyanis Washington ellensúlyozni igyekszik az orosz katonai mozgásokat, illetve fokozni akarja a harcot az Iszlám Állam ellen - jelentette a Reuters.

Brexit: kevésbé liberális, kevésbé atlantista EU

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Thu, 09/06/2016 - 00:36

Az Európai Unió az Egyesült Királyság nélkül anyagilag szegényebb, gazdaságilag kevésbé liberális, politikai irányultságát tekintve kevésbé atlantista lenne, s kevésbé lenne nyitott az unió további bővítésére - írja a Reuters hírügynökség.

2016. június 9., csütörtök

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Thu, 09/06/2016 - 00:00
Névnap Félix – latin eredetű; jelentése: boldog. Idézet „Minden felnőttben egy játszani vágyó gyermek rejtőzik.”

Friedrich Nietzsche

EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:

Vágner Lajos (Hosszúmező, 1815. február 10. – Huszt, 1888. június 9.). Botanikus, középiskoláit Máramarosszigeten és Kassán végezte. Máramarosszigeten dolgozott sószállító biztosként, majd kulcsárként. 1835-ben a máramarosszigeti királyi bánya-és jószágigazgatósághoz került. 1855 és 1870 között a huszti gazdasági hivatalnál volt ellenőr és pénztárnok. 1870-ben Rákócra helyezték, ahol nyugdíjazásáig a királyi erdőhivatal pénztárnoka volt. Nyugdíjazása után Husztra vonult vissza. Serdülő korától foglalkozott növénygyűjtéssel. Csak Máramaros területén gyűjtött, mégis Európa flóráját reprezentáló gyűjteményt sikerült összeállítania, mert cserekapcsolatban állt számos európai gyűjtővel. Több mint 40 ezer példányból álló herbáriumát a Magyar Nemzeti Múzeum növénytára vásárolta meg 1892-ben. A gyűjtemény 77 csomag virágos és 7 csomag Kryptogarnus növényt tartalmazott. Máramaros vármegye egyetemes leírásában ő ismertette a megye növényzetét. Máramarosszigeten létrehozta a Gyümölcstermelők Szövetkezetét. Vágner fásította és rendezte a nevickei vár kertjét, ahol érdemeit egykor obeliszk is hirdette. Róla nevezték el a Pytheuma Vágneri nevű növényt.

Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)

 MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

-         Hunfalvy János (1820) földrajzi szakíró, hazánk első földrajzprofesszora születése.

-         Széchenyi István kezdeményezésére megalakul a Nemzeti Kaszinó (1827).

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.

KIISMERNI A KÍSÉRTÉST (3)

„Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésbe estek” (Jakab 1:2)

A sátán tudja, hogy ha felismered, hogy ő a kísértés forrása, azzal elveszíti az előnyeit. Tudja, hogy megérted, hogy ő kezdeményezte, akkor gyorsabban visszarettensz tőle, mint ha azt hiszed, hogy te vagy a forrása. Ha a sátán úgy közelítene: „azért jöttem, hogy rávegyelek, hogy vétkezz, aztán kárhoztasd magad”, akkor nem lennél olyan könnyen sebezhető. Ezért nem fog ilyet mondani – de ha te ezt észben tartod, akkor előnyben vagy vele szemben. Pál ezt így fogalmazza meg: „Az ő szándékai ugyanis nem ismeretlenek előttünk” (2Korinthus 2:11). Egy másik téves felfogás a kísértéssel kapcsolatban, hogy az idő- és erőpocsékolás. Ha hosszú ideig ér minket kísértés, úgy érezhetjük, hogy elveszítettük lábunk alól a talajt, és nem nyertünk semmit. Tévedés! Ha ellenállunk a kísértésnek, azzal a „nemes harcot” halrcoljuk (ld. 1Timóteus 6:12), és ilyenkor fejleszti Isten a jellemünket. „Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudván hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez. Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül.” (Jakab 1:2-4). Az örökkévaló jutalom, melyet e lelki fejlődéssel nyersz, bőségesen kárpótolja majd mindazt, amit ki kellett állnod érte. „Ezen örvendeztek, noha most, mivel így kellett lennie, egy kissé megszomorodtatok különféle kísértések között, hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, dicsőségre és tisztességre.” (1Péter 1:6-7). Ne feledd Isten dicsőséges garanciáját: „Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek” (Jakab 1:12).

A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

Szent Efrém diakónus és egyháztanító

306-ban született keresztény családból. Szerpapként hazájában és Edesszában működött, ahol teológiai iskolát alapított. Aszketikus életet élt, nem szűnt meg prédikálni és könyveket írni kora tévedései ellen. 373-ban halt meg. A szolgálat szelleme erősödjék bennünk életpéldájából.

bacskaplebania.hu

 

Putyin a brit térségbe küldött tengeralattjáróval buzdítja csapatát az Eb-n

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Wed, 08/06/2016 - 23:39

Vlagyimir Putyin új, rakétákkal és torpedókkal felfegyerzett tengeralattjáróját a brit haditengerészet, HMS Kent fregattja követi vasárnap óta, amikor elindult Oroszországból a brit partok felé.

Autóba rejtett pokolgép robbant egy rendőrőrs mellett Délkelet-Törökországban

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Wed, 08/06/2016 - 23:21

Autóba rejtett, nagy erejű pokolgép robbant a délkelet-törökországi, főként kurdok lakta Mardin tartomány Midyat városának egyik rendőrőrse előtt szerdán.

Ada: Megalakult az új összetételű községi képviselő-testület

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Wed, 08/06/2016 - 23:08
Ünnepélyes keretek között tették le a képviselői esküt az adai községi képviselő-testület tagjai a kkt ma esti alakuló ülésén, amelyen megválasztották a testület elnökét, elnökhelyettesét, valamint titkárát is.

Zombor: Megalakult az új képviselő-testület

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Wed, 08/06/2016 - 22:55
Megtartotta alakuló ülését Zombor város 61 tagú új képviselő-testülete.

ENSZ: a korábbi becsléseknél jóval több civil rekedhetett az iraki Fallúdzsában

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Wed, 08/06/2016 - 22:48

A korábbi becsléseknél jóval több, mintegy 90 ezer civil rekedhetett az iraki kormányerők által ostromlott, az Iszlám Állam (IÁ) kezén lévő Fallúdzsa városában - közölte szerdán Lise Grande, az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló hivatalának (OCHA) iraki megbízottja.

Nevet kapott a periódusos rendszer négy új eleme

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Wed, 08/06/2016 - 21:53

A kémikusok nemzetközi szervezete (IUPAC) szerdán javaslatot tett a periódusos rendszer négy új elemének, a 113-as, 115-ös, 117-és és a 118-as elemnek a nevére, három elem földrajzi nevet kapott, Moszkva, Japán és Tennesse állam után, a 118. elemet az orosz fizikus, Jurij Oganesszján tiszteletére nevezték el.

Két kisebbségellenes törvénykezdeményezést utasított el véglegesen a román szenátus

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Wed, 08/06/2016 - 21:40

Két kisebbségellenes törvénytervezetet szavazott le szerdán a román szenátus: az egyik betiltotta volna a kisebbségi nyelvek közigazgatási használatát, a másik pedig megfosztotta volna mandátumuktól azokat a polgármestereket, akik megtagadják a román nemzeti zászló kitűzését vagy a nemzeti színű vállszalag viselését.

Pages