You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

„Elsüllyesztette” vendégeit a VSK a BL-selejtezőben

Krónika (Románia/Erdély) - Sun, 02/10/2016 - 17:47

Csoportelsőként jutott tovább a Nagyváradi VSK férfi vízilabdacsapata a Bajnokok Ligája első selejtezőköréből, míg a román bajnok Steaua a négyese második helyéről továbblépve várja a második kör hétfői nyoni sorsolását.
Kategória: Sport

Gyilkossággal gyanúsítanak egy rendőrt

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Sun, 02/10/2016 - 17:37
POZSONY. Gyilkosság ügyében nyomoz Kelet-Szlovákiában a belügyminisztériumi felügyelet. A gyanúsított egy rendőr, aki állítólag leszúrta, felgyújtotta majd eltemette menyasszonyát - tájékoztat a Čas.sk portál. A rendőrség a holttestet megtalálta, s a rendőrt őrizetbe vette.

Teljes fegyverraktárra bukkantak egy ungvári lakásban

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sun, 02/10/2016 - 17:34

Térképeket, lőszereket, gránátvetőket találtak egy húszéves munkanélküli nő lakásán, aki azzal magyarázta az esetet, hogy albérlők laktak ott – tudatta a mukachevo.net szeptember 30-án.

2015-ben egy férfi élt a lakásban, aki augusztusban ismeretlen okokból elköltözött, s maga után hagyta a fegyvereket is.

A Kárpátaljai Megyei Rendőrség és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) közös akciója során egy egész fegyverraktárt találtak a helyszínen: 58 darab 7,62-es kaliberű lőszert, 32 darab 9 mm-est, hét, szintén 7,62 kaliberű fegyverpatront, tíz gránátaktivizáló kart, 29 vadászfegyverbe való töltényt, 188 különböző fegyverbe való lőszert, három teljes katonai ruházatot, 15 katonai kabátot, három fémsisakot, két mellényt, két katonai-taktikai térképet, távcső csövének tisztítására szolgáló tárgyat, egy doboz katonai lőszert, egy táska katonai felszerelést, RPG-gránátvető szállítására alkalmas eszközöket, Kalasnyikov fegyverhez való tartozékokat. Mindemellett számítástechnikai berendezéseket is lefoglaltak.

A rendőrség keresi a fegyverek tulajdonosát, hogy felelősségre vonják, és tisztázzák, hogyan jutott a harci eszközökhöz.

Csütörtökön Munkácson tartóztattak le egy nőt, mert gránátokat és lőszereket árusított a városközpontban.

Kárpátalja.ma

Kvótareferendum - Szerbiában pozitív fejleményeket várnak a migránsok

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Sun, 02/10/2016 - 17:19
BELGRÁD. A Belgrádban tartózkodó migránsok számukra pozitív fejleményeket remélnek a magyarországi kvótareferendum után - közölte az M1 aktuális csatorna tudósítója a helyszínről a vasárnapi Híradóban. Az M1 tudósítójának egy afgán férfi reményét fejezte ki, hogy "Allah segítségével" jó híreket kapnak Magyarországról.

Földi: muszlim katonák ezrei érkeztek Európába

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Sun, 02/10/2016 - 16:57
BUDAPEST. Földi László biztonságpolitikai szakértő szerint a tömeges illegális migránsáradatot kihasználva muszlim katonák ezrei érkeztek Európába.

Red Bull-siker Malajziában, Hamilton kiesett

Krónika (Románia/Erdély) - Sun, 02/10/2016 - 16:44

Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte meg a Forma–1-es autós gyorsasági világbajnokság vasárnapi Malajziai Nagydíját. 
Kategória: Sport

Ők a család gyökerei

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 02/10/2016 - 16:41

Amióta kilométerek, városok, folyók választanak el bennünket, alig várok minden velük töltött percet. Mindig is kötődtem a szüleimhez, de most szinte számolom az órákat, mikor jön el ismét az a hétvége, amikor megölelhetem őket. Ők jelentik számomra még így, felnőtt fejjel is a megnyugvást, a szüleim biztatása és támogatása adja azt az energiát, amivel a hétköznapok nehézségeivel szembe tudok nézni. 

Bejött a brassói hokicsapat „egyszerű játéka” a galaciak ellen

Krónika (Románia/Erdély) - Sun, 02/10/2016 - 16:39

A romániai csapatok közül csak a Brassói Coronának volt oka ünnepelni hétvégén a jégkorong-Mol Ligában, ráadásul a Galaci Dunărea elleni sikerei a hazai pontvadászatba is beszámítanak.
Kategória: Sport

Köthető-e szerződés szolgáltatás nyújtására vállalatalapítás nélkül?

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sun, 02/10/2016 - 16:30

„Javítási-szerelési szolgáltatások nyújtásával szeretnék foglalkozni. Úgy tervezem, hogy a megbízások teljesítéséhez szükség szerint venném igénybe szakemberek segítségét, tehát amolyan közvetítőként lépnék fel. Kérdésem az volna, hogy ehhez a vállalkozáshoz melyik adózási formát válasszam? Kötelező ilyenkor szerződést kötni előbb a megbízóval, majd a felfogadott munkavállalóval is? Jogerős lesz az ilyen szerződés a bíróság előtt, ha nincs saját vállalatom? Köthetek egyáltalán ilyen szerződéseket-e természetes személyként?”

– Kezdjük a szerződésekkel! Az ön által leírt esetben kivitelezői szerződést (договір підряду) kell kötni, amely feljogosítja önt arra, hogy a munkálatok elvégzésébe további személyeket (alvállalkozókat) vonjon be.

Ukrajna polgári törvénykönyvének 837. cikkelye értelmében a kivitelezési szerződés alapján az egyik fél (a kivitelező) vállalja saját kockázatára bizonyos munka elvégzését a másik fél (a megrendelő) megbízása alapján, a megrendelő pedig vállalja, hogy átveszi és kifizeti az elvégzett munkát. Kivitelezési szerződés köthető valaminek a legyártására, megmunkálására, feldolgozására, javítására, vagy más munkák elvégzésére, melyek eredménye átadásra kerül a megrendelőnek. Egyes, a jogszabályok által megállapított munkálatok elvégzéséhez a kivitelezőnek (az alvállalkozónak) speciális engedéllyel kell rendelkeznie.

A 838. cikkely szerint a kivitelezőnek jogában áll – amennyiben a törvény másként nem rendelkezik – más személyeket (alvállalkozókat) bevonni a munkába, miközben a felelősség a megrendelővel szemben az általuk végzett munkáért változatlanul őt terheli. Ilyen esetben a kivitelező a megrendelővel szemben fővállalkozóként, az alvállalkozó előtt pedig megrendelőként szerepel. A fővállalkozó felel az alvállalkozó előtt, amennyiben a megrendelő nem vagy nem megfelelően teljesíti a kivitelezési szerződésben vállaltakat, valamint a megrendelő előtt az alvállalkozók kötelezettségszegései miatt. A megrendelő és az alvállalkozók nem támaszthatnak egymással szemben követeléseket a fővállalkozóval kötött szerződéseik alapján, amennyiben a törvények vagy a szerződések másként nem rendelkeznek.

Az ön által folytatni kívánt tevékenység vállalkozásnak minősül, ezért be kell jegyeztetnie magát vállalkozó természetes személyként vagy vállalkozást kell alapítania.

Javaslom, hogy amikor bejegyezteti magát vállalkozó természetes személyként, egyúttal írjon kérvényt, amelyben jelzi, hogy az egyszerűsített adózást választja.

El kell döntenie, hogy az egységes adót fizetők melyik csoportjába sorolják önt. Az első csoportba azok a természetes személyek tartoznak, akik nem vesznek igénybe bérmunkaerőt. Az éves jövedelem felső határa ennél a csoportnál 300 000 hrivnya. A 2. csoportba tartozó természetes személyek legfeljebb 10 bérmunkást alkalmazhatnak. Az ilyen vállalkozók által nyújtható szolgáltatások listáját megtalálja az Adótörvénykönyv 291.7-es alpontjában. Az éves jövedelem felső határa itt 1 500 000 hrivnya.

Tehát attól függően, hogy mekkora éves jövedelemre számít, illetve hány munkást kíván foglalkoztatni (az alvállalkozók ilyen esetekben nem minősülnek munkavállalóknak), eldöntheti, hogy az egyszerűsített adózást választók 1. vagy a 2. csoportjába kéri a besorolását.

hk

Matovič alkotmánybírósághoz fordul, ha megfosztják mandátumától

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Sun, 02/10/2016 - 16:25
POZSONY. Az ellenzéki Egyszerű Emberek és Független Személyiségek parlamenti párt vezetője, Igor Matovič az alkotmánytörvény kétszeri megsértése miatt - állítólag feledékenységből elfelejtette felmondani vállalkozását - nem mond le parlamenti mandátumáról - jelentette ki a TA3 Politikában című vitaműsorában. Mint mondta, a kormánypárt részéről gyávaság felszólítani őt, hogy mondjon le képviselői mandátumáról.

Aki nem adta fel postán levélszavazatát, a külképviseleteken és a választókerületi székhelyeken még leadhatja

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 02/10/2016 - 16:09

Az a választópolgár, aki nem adta fel postán csütörtökig a levélszavazatát, az még ma, a szavazás ideje alatt leadhatja külképviseleteken, illetve az országgyűlési egyéni választókerületi székhelyek választási irodájában.

Aki élni szeretne, IMÁDKOZZON! – Kárpát-medencei református püspökök köszöntői

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sun, 02/10/2016 - 15:46

Virrasszatok és imádkozzatok! Gondolatok az imádságról Kárpát-medencei református püspököktől.

Örömmel köszöntöm a Kárpát-medencei Ifjúsági Imaéjjel szervezőit és résztvevőit. Nagy szükség van az ifjúsággal való komoly törődésre egyházi vonalon is. Sokak úgy vélekednek, hogy ez csak a lelkészek dolga, de ez téves hozzáállás! Olyan hitben élő fiatalokra van szüksége Krisztus Egyházának, akik Istent kereső vagy elkerülő kortársaik helyzetét, problémáit és nyelvét teljesen megértik és testvéri szeretettel, imádsággal igyekeznek a Szentlélek segítségével az Úrhoz vezetni őket.
Az egymásért mondott imádságnak, ha szabad így megfogalmazni, még nagyobb ereje van, ha nemcsak (önzően) magunkért könyörgünk. A Teremtő Isten áldása legyen az imádkozók életén és azokén, akikért hangzik, hogy a megtértek és keresők egyaránt hitet, békességet, megélhetést találhassanak szülőföldjükön és ők is hitben nevelhessék a jövő nemzedékét.
Mi horvátországi református magyarok is ezért imádkozunk, nemcsak az Imaéjjelen, hanem az év minden napján.

Csáti Szabó Lajos püspök
Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház

A tanítványok szeme elnehezült a Gecsemáné kertjében, és átaludták azokat az üdvtörténeti perceket, amelyekben Krisztus Jézus földre hívja Isten országát. A tőle tanult imádság elmondásakor nincs az a szív, mely ne dobbanna erősebbet, nincs az a lelkiismeret, mely ne illetődne meg, amikor az értelem is felfogja a “jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod” mélységét és magasságát.
Mégis elnehezül szemünk, a sötétségben elszenderedünk, virrasztani képtelenek leszünk! Hiszem, hogy református ifjaink imaéjjele bűnbánat a nehezen leküzdhető meglankadásokért, valamint hála is, Urunk azóta is érkező ébresztő üzeneteiért. A napokban olvastuk a következőket: “Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. Éppen ezért: ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata. (Ef.5,15-17) Krisztus gyermekei képesek vigyázni, tudnak virrasztani és éberek egész éjszakán át. Ők azt is érzékelik, hogy ezt a statikus állapotot aktivizálni lehet és szükséges, azaz másokat is vigyázásra hívni, virrasztásra készülni és ébresztésre vállalkozni. Ott, ahol ilyen szolgálatra testvérek gyülekeznek csodák következnek, mint mindenkire kiterjedő figyelem, mint a testi-lelki megfáradás lankasztó közönyétől való kimentés, mint az új szív megébredt tulajdonosának másoknak is kívánatos ébresztő munkája. Manapság, amikor többet beszélnek a sötétség világáról, nekünk éppen a sötétségben kell a világosságot hordoznunk, másokkal megosztanunk és a világosság közöttünk való világát felmutatnunk. Isten országa közöttünk van, mert ez lett Isten akarata az Ő Fia áldozata nyomán.
A virrasztó ember vigyáz arra, miként él. Az apostol összefoglalja azt, hogy állandó útmutatóként előttünk álljon.
Esztelenül nincs áldás a vágyott életen, de Isten gyermekei rátalálnak a bölcsesség forrására. Mi vagyunk azok, akik ebben tanuljuk meg a vigyázat ismeretét. Alkalmas és alkalmatlan helyzetek állhatnak elő Isten Igéjének hirdetésekor, de elő kell állnunk, szólnunk kell, hogy a gonosz idők katasztrófái elkerülhetőek legyenek. Mi vagyunk azok, akik a kegyelem idejéről hitelesen szólhatunk. A türelmetlen korszak meggondolatlanságának bűneit és vétkeit csak az Isten akaratát felismerő és követő hívők vihetik az irgalom trónusa elé. Mi vagyunk azok, akik irgalomért esedezhetünk a Szabadító előtt, hogy mások is szabadságra jussanak.
Legyen a Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel virrasztása világra szóló, azaz, a teljes világ hitre ébredésének szolgálata!

Csűry István püspök
Királyhágómelléki Református Egyházkerület

Az idei Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel vezérigéjének nagyon fontos mondanivalója van: „Közeledjetek Istenhez és közeledni fog hozzátok.” (Jak 4,8)
Hiszem, hogy Isten Szentlelke adta ezt az igét, mivel nagyon fontos, hogy jelen világunk sok gondja, baja, problémái között keressük annak közelségét, aki egedül képes ezekre megoldást adni.
Amikor Isten népe nagy nehézségek között volt, vagy komoly megpróbáltatások előtt állt, tudták, hogy egy csodálatos eszközt kaptak az Istenhez közeledésre, akaratának tudakozására: az imádságot. Magasztalták, hálát adtak, dicséretet mondtak neki, felemlegették hatalmas tetteit – és életüket, sorsukat kezébe helyezték. Ebben benne volt az „egész ember”.
Áldott dolog, ha ezt mi is megtehetjük közösségeinkben. Hálásak lehetünk, ha van kivel együtt dicséretet mondani. Legyünk hálásak énekeinkért és imádságainkért, mert ezek drága eszközök arra, hogy segítségükkel felfakadjon szívünkből és ajkunkról az Isten magasztalása.
Még hálásabban lehetünk azért, hogy fiataljaink érzik a közösségi imádságnak, dicséretmondásnak az erejét és október 7-én az egész Kárpát-medencében sok helyütt kulcsolódnak majd imára a kezek.
Én azt kérem az Úrtól, hogy Szentlelke által fakadhassanak fel az imádságok. Kedves Ifjak, kérjetek, keressetek, zörgessetek.

Fazekas László püspök
Szlovákiai Református Keresztyén Egyház

Közeledjetek az Istenhez és ő is közeledni fog hozzátok! – Így bíztat bennünket Jakab apostol az Istennel való bensőséges kapcsolatra. Kiváltság ez, mert azt jelenti, hogy szabad bejárásunk van Istenhez, bármikor közeledhetünk Őhozzá. Közeledjetek Istenhez! Nem céltalan, fejvesztett menekülés, hanem céltudatos közeledés szükséges Istenhez, visszatérés oda, ahonnan elcsavarogtunk. Nem össze-vissza jajveszékelés, hanem célzott kiáltás szükséges. Ezt kéri az életünk mélységeiig közelítő Úr. Ennek felismeréséig olykor hosszú út vezet. A tékozló fiú az atyai háztól való távolságot csak a moslékos vályúnál mérte be. De, amint rájött a távolságra és ráigazította lábát a visszavezető útra, atyja is elkezdett jönni felé, így két irányból csökkent a távolság. A tékozló fiú elé odafutott az atyja, Zákeus fája alá maga Jézus lépett oda és lehívta, mert nála akart megszállni. Az elkószálás, a tudatos menekülés után add meg magad, s közeledj tudatosan visszafelé. Isten kész nagyobb ütemben csökkenteni a távolságot! Az imádság a legnagyszerűbb közeledési útvonal, ahol Isten mindig, éjjel és nappal hallótávolságon belül van. Az imaéjjelen is bizonyosan közeledni fog hozzátok, hogy tisztán hallja és értse a hangotokat, a gondolataitokat és a legtitkosabb érzéseiteket!
Bátor közeledést kívánva köszöntöm minden kedves imádkozó testvéremet!

Dr. Fekete Károly püspök
Tiszántúli Református Egyházkerület

Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra. (1Thessz 5, 16–18)
Milyen sok lehetőség van egy péntek éjjelben! Biztos vagyok abban, hogy azok akik ezeket a sorokat olvassák, számtalan helyre mehetnének – talán a következő hét péntekén már mennek is. Azonban akik ma este a Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjelen együtt imádkoznak, azok egészen különös helyen lesznek: Isten színe előtt.
Mi ennek az estének a különös lehetősége? Gondoljunk csak bele, hány helyen kell sokféle elvárásnak megfelelnünk, mennyi szerepet kell játszanunk a hétköznapokban, mennyire magukkal ragadnak a mindennapi dolgok.
Isten színe előtt, az imádság által nem kell elvárásoknak megfelelni, szerepeket játszani. Szabad őszintének lenni – sőt csak így érdemes imádkozni. Szabad felszabadultan örülni és hálát adni. Szabad őszintén elmondani, amit legszívesebben elhallgatnánk, ami bűn, sötétség az életünkben. Nyugodt szívvel el lehet mondani azt, amivel nem tudunk mit kezdeni, amiben tehetetlenek vagyunk, ami megoldatlan gubanca az életünknek. Szabad „közbenjárva” odavinni másokat, akiket szeretünk, és azokat is, akikkel küzdelmeink vannak. És miközben mindezt odavittük, megtettük önkéntelenül is felfakad belőlünk Isten magasztalása és dicsérete, amely átszövi egész imádságunkat!
Áldott lehetőség ez a péntek éjjel, hiszen most semmi másra nem kell figyelnünk mint az imádságra, és az imádság által a Szentháromság Istenre! Különösen nagy ajándéka Istennek, hogy ezt közösen, az egész Kárpát-medencében egyszerre élhetjük meg!
A nyár elején, a Labdarugó-Európa-bajnokságon sokszor hallottuk az éneket: „Az éjjel soha nem érhet véget.” Adja az Úr, hogy a Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel is folytatódjon: „szüntelenül imádkozzatok!”

Steinbach József püspök
Dunántúli Református Egyházkerület

Imádkozni számomra azt jelenti: beszélni Istenhez, újra közelségben lenni, újra biztonságban lenni, értékelni azokat, akik körülöttem vannak, akikkel közösségben lehetek. Megköszönni embertársaimat és élethelyzetemet. Belátni gyengeségeimet, gyarlóságomat és segítséget kérni. Jövőbe tekinteni, tervezni, rádöbbenni arra, hogy nem én vagyok Istennel, hanem Ő van velem.
Imádkozni azt jelenti – lélegezni, tehát élni. Aki élni szeretne, IMÁDKOZZON!

Zán Fábián Sándor püspök
Kárpátaljai Református Egyházkerület

Sokan megsérültek egy dél-spanyolországi gázrobbanásban

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Sun, 02/10/2016 - 15:42
MALAGA. Gázrobbanás történt egy kávézó konyhájában a dél-spanyolországi Vélez-Málaga településen, 90 ember megsérült, közülük öten súlyosan - közölték a helyi hatóságok vasárnap.

Bozsóki Mátyás, az élő történelem (2.)

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 02/10/2016 - 15:37

Az 1928-ban, a vajdasági Péterrévén született, ma Újszegeden élő Bozsóki Mátyás nem mindennapi kalandokkal tarkított, mozgalmas élete során annyi hazai és külföldi államférfival, politikussal, miniszterrel, történelmi személyiséggel találkozott, hogy a legmerészebb kalandorok is megirigyelhetnék. Olyan 20. századi események részese volt, hogy a történészek, közírók akár több ezer oldalas könyvet is írhatnának visszaemlékezéséből. Életéről Amerikában már régen filmet forgattak volna.

Jó-e a költségvetési többlet?

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 02/10/2016 - 15:19

Az év első nyolc hónapjában több jövedelmünk volt, mint kiadásunk – legalábbis ez derül ki az államkassza jelenlegi mérlegéből. Ezeknek az eredményeknek a Nemzetközi Valutaalap örülni fog, de még fontosabb lenne, hogy elégedettek legyenek az ország polgárai, hiszen egyrészt az ő fizetésük és nyugdíjuk megcsorbításának is a következménye a költségvetési többlet – nyilatkozta a B92-nek Jurij Bajec közgazdász.

Fatolvajok szenvedtek balesetet Kárpátalján, ketten meghaltak

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sun, 02/10/2016 - 15:16

Négyen utaztak abban a teherautóban, amelyben illegálisan kivágott farönköket szállítottak, s amely szeptember 30-án az esti órákban szenvedett balesetet a Técsői járásban – adta hírül a pmg.ua hírportál a Técsői Járási Rendőrkapitányság kommunikációs osztályának közleményére hivatkozva.

A fatolvajok sietségükben a rakományra vonatkozó alapvető szállítmányozási előírásokat sem tartották be, emellett a gépjármű sofőrje megszegte a közlekedési szabályokat is – ez vezetett a tragédiához. A ZIL-131 típusú teherautó a rögös földút lejtőjén felborult. A kabinban lévő két személy könnyebb sérüléseket szenvedett, azonban a gépkocsi rakterében tartózkodó két utas életét vesztette.

A teherautó sofőrjét őrizetbe vették, vizsgálják a baleset körülményeit.

Kárpátalja.ma

Pellegrini: a párton belüli kritika nem tartozik a világhálóra

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Sun, 02/10/2016 - 15:07
POZSONY. A párton belül történtek bírálata nem tartozik a világhálóra - jelentette ki a TA3 Politikában című vitaműsorában Peter Pellegrini, az Irány - Szociáldemokrácia alelnöke Boris Zala és Monika Flašíková-Beňová európai parlamenti képviselők kritikus hangnemük kapcsán.

Schulz: a magyar népszavazás elsősorban belpolitikai jellegű

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Sun, 02/10/2016 - 14:42
BRÜSSZEL. Elsősorban belpolitikai jellegűnek nevezte a magyarországi kvótanépszavazást az Európai Parlament szociáldemokrata elnöke egy vasárnapi német lapinterjúban. Martin Schulz úgy vélte, a népszavazással Orbán Viktor miniszterelnök meg akarja szilárdítani hatalmát.

Erzsébetlak

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 02/10/2016 - 14:28

Szibériainyírfa-sor ágai borulnak egymásra a keskeny főút két oldalán a közép-bánsági Erzsébetlakon. Szokatlan az effajta, gondosan megkomponált látvány faluhelyen, meghitt hangulatot áraszt, és kellemes árnyat nyújt, Gergely József kollégám azonban nem dől be a csalóka látványnak: mifelénk nem őshonos, törékeny fafajta a szibériai szil, közterületekre nem ajánlott az ültetése. A falubéliek viszont kedvelik, a fák törzsét évente fehérre meszelik, mert szerintük így még szebbet mutat a fasor. A falu tényleg szép: takaros porták, gondozott házak sorjáznak, előttük lenyírt pázsit. Az üresen álló házak is legfeljebb a lehúzott redőnyökről ismerszenek meg, nem pedig elhanyagoltságukról.

Több mint 100 millió forint adomány gyűlt össze Mága Zoltán jótékonysági fesztiválsorozatán

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sun, 02/10/2016 - 14:15

Több mint tízezer embernek segített Mága Zoltán hegedűművész szombaton zárult jótékonysági templomi fesztiválsorozatán összegyűlt, mintegy 100 millió forint értékű adomány – tájékoztatta a művész kommunikációs ügynöksége az MTI-t.

A Hangok és Harangok című, 25 koncertből álló klasszikus zenei fesztiválsorozatot a Prima Primissima-díjas hegedűművész augusztus 21-én a budapesti Szent István-bazilikában indította útjára. A hatalmas sikerrel, zsúfolásig telt templomokban megrendezett fesztiválsorozat 25 állomásán, Magyarország nagyvárosaiban, valamint Kárpátalján, Erdélyben, a Vajdaságban és a Felvidéken egyaránt világhírű zeneszerzők művei csendültek fel.

A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes fővédnöksége, és Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere védnöksége alatt zajlott templomi hangversenysorozat ünnepélyes záróeseményét szombaton a Partium fővárosában, Nagyváradon tartották.

A záróhangversenyen jelen volt Tőkés László európai parlamenti képviselő is, aki a zsúfolásig megtelt Nagyvárad-olaszi református templomban arra is felhívta a figyelmet, hogy az év legnagyobb jótékonysági koncertsorozatának záróeseményével Erdélyben az 1956-os forradalmi emlékhónap is kezdetét veszi. “Azzal a sokatmondó üzenettel, hogy: legyünk egyek az emlékezésben, egyek a szeretetben és a szolgálatban, egyek a kultúrában és a jókedvű, közcélú adakozásban”. Megjegyezte azt is, “ezekben a nehéz időkben választás előtt áll a nemzet: ha széthúzunk, védtelenek vagyunk – de hogyha összefogunk, a lehetetlennel is sikerrel megbirkózunk” .

A Kossuth-díjas művészek közreműködésével katolikus, református és evangélikus templomokban, zsinagógákban rendezett koncerteken csaknem 30 ezer ember vett részt.

Mága Zoltán a sok ezer kilométeres utazással teljesített ökumenikus templomi fesztiválsorozatát úgy értékelte, hogy a magyar nép ismét tanúbizonyságot tett önzetlenségéről, és a felebaráti szeretet fontosságáról.

A közlemény szerint a hegedűművész elmondta, “bejárva Magyarország legnagyobb és legszebb templomait, látva a közönség őszinte mosolyát, hallva a szűnni nem akaró vastapsát, ki kell jelentenem, a magyar népben valóban van hit, remény és szeretet, és a megtapasztalt összefogás azt bizonyítja, hogy lélekben, ha nem is a világ, de Európa legerősebb nemzete vagyunk”.

A hegedűművész kezdeményezéséhez a magánszemélyek százai mellett mecénások és a hegedűvirtuóz rendszeres támogatói is csatlakoztak, így már a nyitókoncerten közel 20 millió forintnyi támogatásból tudta elindítani karitatív misszióját, és a szeptemberi tanévkezdésig több ezer hátrányos helyzetű tanulónak sikerült segítséget nyújtania.

Mága Zoltán a fesztivál keretében rendezett jótékonysági koncertsorozatának bevételéből több mint 5 ezer, Magyarországon, a kárpátaljai Beregszászban, a Vajdaságban, a délvidéki Bácsfeketehegy környékén élő rászoruló gyermekeknek ajánlott fel cipőket, iskolatáskákat és tanszereket. A hegedűművész hátrányos helyzetű gyermekekkel foglakozó és szociális étkeztetésekkel is segítő alapítványoknak is támogatást nyújtott, így több mint 5 ezer gyermek mindennapi gondoskodásához, ellátásához járult hozzá.

A hegedűművész jótékonysági sorozata ezzel nem ért véget, mert több településen tartott koncertjén ígéretet tett arra, hogy a 2017. január elsején rendezendő Budapesti Újévi Koncertjének bevételéből több millió forinttal támogatja a hangversenynek otthont adott templomok felújítási munkálatait.

Pages