Karmesterünk ezúttal csak a második kérdéshez tartozó művek esetében kapott feladatot, miután figyelmesen meghallgatta a zongoraművészt aki az első műben csillogtatta meg hangszerének billentyüzetét. A repertoárt László Tibor javasolta. ...
A román diplomácia intenzív és sikeresnek tűnő tárgyalásokat folytat a Vatikánnal Ferenc pápa meghívásáról Erdély és Románia egyesülésének századik évfordulójára – értesült a Magyar Nemzet.
Kategória: Belföld
Szijjártó Péter külügyminiszter utasítására idén a román nemzeti ünnepen tartandó egyetlen ceremónián vagy fogadáson sem vehetnek részt magyar diplomaták és külügyi képviselők.
Kategória: Külföld
A közalkalmazotti bértörvény-tervezet 116 fizetési kategóriát javasol, eszerint az állami alkalmazottak számára előirányzott legalacsonyabb bér 1.625 lej, míg a legmagasabb 22.000 lej lesz. A közigazgatásban dolgozókat védő szakszervezeteknek is eljuttatott tervezet szerint a legkisebb alapfizetés é...
Számos beruházás valósult meg az idén Bácskossuthfalván, és több projektum kiépítése van folyamatban.
December másodikán, azaz pénteken a szabadnap ellenére is lesznek polgári esketések a kolozsvári polgármesteri hivatalban. A Lakosságnyilvántartó Hivatal zárva lesz a hét további részében, nem bocsátanak ki személyi igazolványokat, és nem is fogadnak erre vonatkozó kéréseket. Az Anyakönyvi Hivatal a...
Hátrányos helyzetű fiatalokat segít a hajtási igazolvány megszerzésében a MOL Románia. A gépkocsivezetői jogosítvány költségeit fedezik 35 olyan fiatalnak, akik nehéz anyagi körülmények között élnek. A vállalat és a Közösségért Alapítvány Jogosítvány a jövőhöz nevű társadalmi felelősségvállalási pro...
Állami támogatásban részesülnek jövő hónaptól azok a munkanélküliek, akik nem a lakhelyükön találnak állást, és emiatt költözniük kell. Az intézkedés része annak a december 3-án életbe lépő törvény-csomagnak, amellyel a munkavállalást ösztönzik – nyilatkozta november 29-én, kedden Liviu Iolu kormány...
A szakszervezetek november 30-án, szerdán reggel kézhez kapták az egységes bértörvény tervezetét. Jövő héten újabb tárgyalásokra kerül sor a pénzügyi tárca és az érdekvédelem között. Dacian Ciolos miniszterelnök és Dragoş Pîslaru munkaügyi miniszter november 28-án, hétfőn már egyeztetett az érintett...
Bálint Márta Magyarországon élő, erdélyi származású színművész Marina Vlady: A megszakított repülés, avagy szerelmem, Viszockij című monodrámáját játssza Csíkszeredában, majd Marosvásárhelyen.
Kategória: Kultúra
A szabadkai székhelyű Regionális Hulladéktároló 2017 júniusában kezdheti meg a próbaüzemet, ami azt jelent, akkortól megoldódik hét észak-vajdasági önkormányzatban a hulladék elszállításának és tárolásának kérdése.
BUDAPEST. A következő öt évben Magyarország folyamatos erősödésével lehet számolni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Magyar Diaszpóra Tanács VI. ülésén, Budapesten, a Várkert Bazárban.
STRASBOURG. Az ENSZ Kisebbségügyi Fóruma 2007-ben alakult az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa mellett. A Fórum célja és rendeltetése, hogy meghatározott, tematikus kisebbségügyi kérdésekben a résztvevők minden évben konkrét javaslatokkal járuljanak hozzá az ENSZ aktuális Kisebbségi Nyilatkozatának kidolgozásához, illetve véleményezzék azt. Mások mellett Kőrösi Ildikó, az MKP önkormányzati és közigazgatási alelnöke is részt vett a strasbourgi fórumon, ahol a felvidéki magyarság helyzete is téma volt.
LONDON. Páratlan szépségű, gigantikus méretű bronzkori aranyláncra bukkant egy fémkereső egy szántóföldön az angliai Cambridgeshire grófságban. A szakember szerint soha nem találtak ilyen tárgyat halott ember maradványainál, az nyilvánvalóan az élettel volt kapcsolatban.
KAIRÓ. Az Iszlám Állam "katonája" volt az a merénylő, aki az ohiói Columbus állami egyetemén késsel tizenegy embert megsebesített, s akit ezután a rendőrök lelőttek - mondta egy magát meg nem nevező forrás kedden a dzsihadista szervezethez köthető Amaq hírügynökségnek.
POZSONY. Két névtelen telefonos bejelentés nyomán a tűzszerészek az ország összes kerületi bíróságát, illetve a Nagyszombati Járásbíróság épületét is kénytelenek átkutatni. Az éppen zajló tárgyalásokat mindenhol félbe kellett szakítani, mert az épületeket ki kellett üríteni.
Év végéig várhatólag felépül a Vöröskereszt új raktárépülete Magyarkanizsán.
BUDAPEST. Ezennel lemondok, mert úgy érzem, hogy most ezzel segíthetek a legjobban - tudatta Gyárfás Tamás szerdán az MTI szerkesztőségével döntését, s egyúttal az alábbi nyilatkozatot tette közzé.
BOGOTA. A kolumbiai hatóságok 75-ről 71-re helyesbítették kedd este az ország északnyugati részén egy nappal korábban történt repülőgép-szerencsétlenség halálos áldozatainak számát, közölve, hogy a korábbi jelentésekhez képest négy emberrel kevesebb utazott a géppel. A fedélzeten így összesen 77-en voltak, s közülük hatan élték túl a katasztrófát.
POZSONY. Bemutatni a szlovákiai szélsőjobboldali és ultranacionalista színteret, valamint hozzájárulni sikere okainak leleplezéséhez – ez a célja a Közéleti Kérdések Intézete (IVO) legújabb tanulmányának, amelyet kedden mutatott be az intézet.
Pages