Böjte Csaba
MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:
Csengey Dénes, a rendszerváltozás időszakának egyik legtehetségesebb publicistája, 1953-ban ezen a napon született. „Ez a ha a miénk. Szegénységben, szeretetben, szabadságban. Ugye nem fogjuk szétmarcangolni?” – írta 1989 karácsonyának előestéjén. Korai halála ígéretes pályát tört derékba.
Budapesten felavatták a Széchenyi-hegyi tv adót (1958).
Megalakult a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Rt. (1895).
Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.
KRISZTUSHOZ TARTOZOL
„Eljegyeztelek titeket… Krisztusnak.” (2Korinthus 11:2 NKJV)
A bibliai időkben a gyűrűváltás sokkal többet jelentett, mint a mai eljegyzés: a házassági szertartás része volt. A jegyespár attól kezdve már egynek számított. A házasság elhálása azonban csak egy évvel később történt meg. A köztes időben a vőlegény felépítette új közös otthonukat, továbbra is udvarolt a menyasszonynak, igyekezett jobban megismerni őt, és engedte, hogy a lány is jobban megismerje őt. A menyasszony is felkészüléssel töltötte idejét, igyekezett megtudni mindent, amit csak lehetett a vőlegényéről, hogy majd minden vonatkozásban kedvére tehessen. Végül a vőlegény elvitte menyasszonyár új otthonukba, és megkezdhették közös életüket, mint férj és feleség. Mi értelme ennek az illusztrációnak? Egyszerűen ez: az Egyház Krisztus menyasszonya, ezért sóvárogva kellene várnunk azt a percet, amikor vele való egységünk beteljesedik, és részt vehetünk a Bárány menyegzői lakomáján a mennyben (ld. Jelenések 19:7). Addig is Jézus elvégzi az ő részét, helyet készítve nekünk, imádkozva és közbenjárva értünk, folyamatosan „udvarol” nekünk, elhalmoz szeretetének jeleivel, és segít hogy egyre jobban megismerjük őt. (ld. Efezus 4:13). És mi a mi részünk? Az, hogy tudatában legyünk annak: az életvitelünk őt tükrözi. Senki sem szeretné, ha a felesége hamis csekkeket állítana ki, illetlen beszélgetésekbe kapcsolódna be, nyilvánosan részegeskedne, vagy más férfiakkal flörtölne. Azt szeretné, ha távol tartaná magát az efféle viselkedéstől, mert szereti őt, és azt szeretné, hogy jó hírneve legyen. Azt akarja, hogy felesége jót tükrözzön róla és családjukról. Másként fogalmazva: az, hogy el vagy jegyezve Krisztusnak, azt jelenti, hogy többé nem önmagadnak, hanem neki élsz!
A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.
Szalézi Szent Ferenc püspök, egyháztanító
1567 augusztus 21-én született Sales városában, grófi családból. Tanulmányait Párizsban és Páduában végezte. Atyja hosszas ellenzése után 1593-ban pappá szentelték. Annecy-ben prépost lett, és püspöke utasítására 4 éven át Svájc déli határán missziós tevékenységet fejtett ki. Kb. 70 ezer kálvinistát térített vissza az Egyházba. 1599-ben Granier Annecy-i püspök segédpüspöke, majd 1602-ben utóda lett. Megszervezte a papnevelést, fellendítette a hitoktatást és a gyakori prédikációkat. Számos könyvet írt a lelki-életre nevelésről. Kiterjedt levelezést folytatott. Dijonban ismerkedett meg Chantal Szent Franciskával, akivel 1610-ben megalapították a Vizitációs rendet a betegek ápolására és az ifjúság nevelésére. 1622 december 18-án halt meg Lyonban.
bacskaplebania.hu
Brit források már a hétvégén előrebocsátották, ezen a héten hivatalosan is lezárulhat egy korszak a Forma–1 történetében, hétfőn meg is történt a váltás: Bernie Ecclestone az Auto Motor und Sportnak megerősítette, már nem ő a királykategória ügyvezető igazgatója!
„Ma felmentettek. Egyszerűen kirúgtak. Ez hivatalos. Már nem én vezetem a céget. A pozíciómat Chase Carey vette át” – nyilatkozta a 86 esztendős brit üzletember, aki jó négy évtizede irányította a Forma–1-et.
Ecclestone leváltása persze egy ideje már borítékolható volt. Hatalma az elmúlt években fokozatosan gyengült, s miután múlt szeptemberben bejelentették, hogy az amerikai Liberty Media felvásárolja a Forma–1-et, már sejthető volt, nem számítanak rá hosszú távon. A brit akkor még azt nyilatkozta, hároméves szerződést kínáltak neki az amerikaiak, akik fel akarták használni kapcsolatait és tapasztalatát. Az elmúlt hetekben viszont világossá vált, hogy napjai meg vannak számlálva az ügyvezető igazgatói székben.
A Liberty elnöksége a múlt héten zöld utat adott arra, hogy lezárják a kétlépcsős adásvételi eljárást, s kifizessék a fennmaradó összeget az F1 többségi részvényeiért. Egy nappal később az FIA is áldását adta a tulajdonosváltásra, mely ezzel az előzetesen jósoltnál hamarabb, már január végéig lezárul. Ezt követően már csak az volt a kérdés, mikor mutat ajtót Ecclestone-nak a múlt ősszel elnöknek kinevezett Chase Carey. Mr. E elmondása szerint január 23-án került sor rá.
Az Auto Motor und Sport kiemelte, az egykori médiavezér Carey elnök-vezérigazgatóként mostantól kettős szerepet tölt be az F1 élén. Ecclestone a múltban elért sikerei miatt (munkájának köszönhetően vált a Forma–1 egy egyszerű sorozatból a világ egyik legnagyobb és legnépszerűbb, jól szervezett prémiumsportágává) a folytatásban az elnökség tagja maradhat, s a Liberty tiszteletbeli elnöki címet ajánlott fel neki. „Az új pozícióm egy igazi amerikai kifejezés. Tiszteletbeli elnök – még azt sem tudom, mit jelent ez a titulus” – mondta ennek kapcsán Ecclestone.
Leváltása egyúttal egy korszak kezdetét is jelenti. Mostantól már nem ő, hanem Carey felelős a versenyrendezőkkel és tévétársaságokkal folytatott kereskedelmi tárgyalásokért, mely eddig Ecclestone asztala volt. Carey ugyanakkor átmenetileg vezeti egyedül az F1-et, várhatóan egy teljesen új struktúra szerint működő vezetőség lép Ecclestone helyébe, melyben a sportág szabályainak alakításáért várhatóan a Benetton, a Ferrari és a Mercedes egykori sikerkovácsa, Ross Brawn felel majd.
„Az irodában töltött napjaim mostantól valamivel nyugalmasabbak lesznek. Talán egy nagydíjra el is látogatok majd. Még mindig sok barátom van a Forma–1-ben. És elég pénzem van ahhoz, hogy megengedjek magamnak egy versenyen való részvételt…” – mondta a tőle megszokott fanyar humorral Ecclestone.
Hogy az FIA-n belül betöltött pozícióját megtarthatja-e, arról egyelőre nincs döntés. „Kétlem. De erről előbb Jean Todttal kell egyeztetnem” – nyilatkozta.