Salamon- – héber eredetű; jelentése: békés, szelíd. Idézet „A pénz kitaláció, haszontalan papírdarab, ami csak attól értékes, hogy nagyszámú ember értéket tulajdonít neki. A rendszer hitalapon működik. Nem igazság vagy valóság, hanem kollektív hit.”
Paul Auster
EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:
Tomcsányi Vilmos (Bp., 1880. február 8. – Bp., 1959. május 7.). 1942-től 1944 májusáig Kárpátalja kormányzói biztosa. A gimnázium elvégzése után a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett jogászdoktori diplomát, majd Berlinben, Párizsban, Londonban és az USA-ban képezte magát tovább. 1906-tól miniszteri fogalmazó az igazságügy-minisztériumban. 1918-tól miniszteri tanácsos lett, majd helyettes államtitkár a külügyminisztériumban. 1920-ban nemzetgyűlési képviselőnek választották a vásárosnaményi kerületben, amelynek 1926-ig kisgazdapárti képviselője volt. 1920-22-ben igazságügyi miniszter, 1927-38 között kormánypárti országgyűlési képviselő.
Mint elismert jogász, az 1930-as évek elején ő képviselte Magyarországot a Hágai Nemzetközi Bíróságon. 1941 decemberének végén Kozma Miklós halála után nevezték ki Kárpátalja harmadik kormányzói biztosának. Megtanult ruszinul. Tisztségéről 1944. március 19-én, Magyarország német megszállásakor mondott le.
Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)
MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:
Ferenczy Károly festő (1862) a 20. századi magyar festészet egyik legjelentősebb alakja, aki Nagybányán és Budapesten alkotta a legjelentősebb műveit: Józsefet eladják testvérei, Márciusi est, Madárdal, Hegyi beszéd, stb.
Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.
ISTEN IRÁNYÍTÓRENDSZERE (2)
„Az alázatosakat igazságosan vezeti, és az ő útjára tanítja az alázatosakat.” (Zsoltárok 25:9)
Hogyan tanulhatjuk meg felismerni Isten vezetését? Háromféle módon: 1) Imádság által. Thomas Kelly írta: „Van egy mód arra, hogy rendet tegyünk gondolatvilágunkban, több szinten is egyszerre. Az egyik szinten talán gondolkozunk, megvitatunk valamit, látunk valamit… de egy másik, mélyebb szinten ugyanekkor imádságban vagyunk… és különösen fogékonyak vagyunk az isteni sugallatokra.” 2) Engedelmesség által. Mi haszna van Isten útmutatásának, ha nem vagy hajlandó követni? És mi a helyzet azzal az útmutatással, amit már megkaptál a Szentírásból, de nem cselekedtél aszerint? Frank Laubach, akinek az élete az Istennek való engedelmesség jegyében telt, azt írta: „Nem éltem igazán… amíg el nem jutottam odáig, hogy teljesen eltökéltem, és újra meg újra elhatároztam, hogy keresni fogom Isten akaratát, és meg is fogom tenni azt, még ha minden porcikám nemet mond is, és így a helyes gondolkodásmóddal megnyerem a csatát. Olyan volt ez, mintha egy mély artézi forrás fakadt volna fel a lelkembe… Pénz, dicsőség, szegénység, akadályok – mindez semmit sem számított, mert ezer év alatt ezeket mind elfedik, de az olyan lelkület, mely az eltökélt engedelmességből fakad, az örökké él.” 3) Hit által. Vajon visszaéltek már ezekkel a szavakkal: „hiszem, hogy az Úr azt mondta nekem”? De még mennyire! Néha a vallási vezetők bevetik ezt a trükköt, hogy megkapják, amit akarnak. De ne öntsük ki a gyereket a fürdővízzel! Az igazság az, hogy nem lehet lelkileg növekedni, ha elzárkózunk a Szentlélek vezetése elől. Hinned kell – bármennyire észbontóan hangzik is – hogy Isten képes szólni hozzánk, sőt, nemcsak hogy tud szólni, de tényleg meg is teszi.
A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.
Emiliáni Szent Jeromos, nevelő
1481-ben született Velencében. 15 éves korától kezdve katonáskodott. 27 éves korában, 1508-ban katonai parancsnokként fogságba esett, és a börtönben rettenetes elbánásban részesült. Csodálatos szabadulása után bilincseit Treviso-ban a Szűzanya oltárára helyezte, és az árvák nevelésére szentelte életét. 1518-ban, 37 éves korában pappá szentelték. Mint pap, megalapította a szamaszkai szabályozott papok társulatát a betegek gondozására, és az árva gyermekek nevelésére. 1537. február 8-án halt meg a pestisjárvány áldozataként. Sírja Samascában van.
bacskaplebania.hu
Bekérették kedden az ukrán külügyminisztériumba Ernst Reichelt, Németország kijevi nagykövetét, hogy adjon magyarázatot egy interjújában a Donyec-medencei válsággal kapcsolatban tett kijelentésére – hozták nyilvánosságra ukrán hírforrások.
A diplomata az RBK-Ukrajina hírportálon kedden közölt interjúban azt mondta: meg lehetne tartani a választásokat a szakadár ellenőrzés alatt lévő kelet-ukrajnai területeken anélkül, hogy kivonulnának onnan az orosz katonai csapatok.
A nagykövet szavai komoly felháborodást keltettek kijevi politikai körökben, több parlamenti képviselő is tiltakozott, és követelte a külügyminisztériumtól a diplomata kérdőre vonását.
Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter a Twitteren reagálva kijelentette: “Elég volt az orosz fegyverek árnyékában rendezett vásári komédiákból”. Emlékeztetett arra, hogy Ukrajnában már kétszer rendeztek orosz katonai jelenlét mellett törvényellenes és szabálytalan választásokat: előbb a Krím félszigeten, majd a Donyec-medence két önkényesen kikiáltott szakadár “népköztársaságában”.
Ukrán hírforrások arról is beszámoltak, hogy a német nagykövetségen a német-ukrán diplomáciai kapcsolatok 25. évfordulója alkalmából keddre összehívott nagyköveti sajtótájékoztatót a nap folyamán lemondták.
Öt évvel ezelőtt rendezte meg első jótékonysági bálját a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ) a beregszászi Arany Páva étteremben.
Az évek során egyre népszerűbbé váló programon idén február 4-én is szép számban vettek részt a Beregszászi Görögkatolikus Esperesi Kerület hívei és papjai, továbbá a civil érdeklődők. Ebben az évben a kerület hittanosainak táboroztatását támogathatták a belépőjegyekkel, az adományokkal, valamint az árverésből és tombolából befolyó összegekkel a bálozók.
A farsangi eseményre érkezők a Beregszász Dixieland Band zenéjére sétálhattak fel az egykori Úri Kaszinó lépcsőjén, abban a hitben, hogy közreműködésükkel egy estére a közös mulatság hangulata töltheti be a termeket.
A több mint 350 vendégből álló társaságot a magyar Himnusz eléneklése után Lődár Jenő, a GISZ elnöke, Levcsenkó Róbert espereshelyettes köszöntötte, majd Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja, dr. Lukács Angéla, valamint Magyarország Ungvári Főkonzulátusa részéről Kuti László vezető konzul és Buhajla József főkonzul szólt az egybegyűltekhez. Beregszász városának nevében Nagyija Lovha alpolgármester asszony üdvözölte az eseményt. A köszöntők sorát Marosi István görögkatolikus pap, főiskolai lelkész pohárköszöntője zárta, mely egyben a bál hivatalos kezdetét is jelentette.
A Miatyánk eléneklését követően svédasztalos vacsora mellett hangolódhattak a vendégek a vigasságra, a zenei aláfestést továbbra is a Beregszász Dixieland Band szolgáltatta.
A bálok elmaradhatatlan programját, a nyitótáncot a hagyományoknak megfelelően idén is a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum végzős diákjai biztosították, akik keringőjükkel megnyitották a rendezvény táncos részét.
Rövid időn belül megtelt az étterem táncparkettje, ahol a Két Kanál együttes mulatós zenéjére rophatták a táncot a résztvevők.
Az est folyamán többször felcsendült Sztojka Vanessza, a batári származású fiatal énekesnő hangja.
A görögkatolikus bál visszatérő programjai, az árverés és a tombola idén is nagy sikert arattak. Összesen ötvenen ajánlottak fel egy vagy több tárgyat nyereménynek.
Ezúttal tizenegy értékes tárgyra – a többi között faragott címerre, festményre, ikonra, házi pálinkára, ajándékcsomagra, könyvre – licitálhattak a jelenlévők.
A tombolasorsoláson pedig kézi készítésű ékszerek, imafüzérek, ikonok, ruhák, fürdőbelépők, könyvek, színházjegyek és más ajándékok találtak gazdára.
A jótékonysági rendezvény hivatalosan hajnal kettőig tartott. A bál lebonyolításában a GISZ húsz önkéntese vett részt.
A szervezők elmondása szerint idén – a költségek kifizetése után – 30 000 hrivnyát sikerült elkülöníteni a gyerekek táboroztatására, amiért a GISZ és Beregszászi Görögkatolikus Esperesi Kerület háláját fejezi ki minden báli résztvevőnek és támogatónak.
Marosi Anita
Kárpátalja.ma
A Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumba látogatott a Görög Játszóház január 27-én.A játszóház elsősorban azért jött létre, hogy összehozza azokat keresztény a fiatalokat, akik időről időre szívesen gyűlnek össze és töltenek el együtt néhány órát más hasonló korú és hasonló értékrendű fiatallal. A játszóház tulajdonában lévő, csaknem száz különféle társas és személyiségfejlesztő játék között mindenki megtalálhatja a számára legérdekesebb, legszórakoztatóbb játékokat.
Így volt ez Karácsfalván is, ahol egyszerre majdnem 50 fiatal vetette bele magát a közös játék örömébe. A fergeteges hangulat és a minőségi szórakozás garantált volt.
Ezúton is köszönjük Varga Csabának, a játszóház megálmodójának, hogy hozzánk is elhozta, egészen Kárpátaljáig, ezt a kezdeményezést, és megmutatta nekünk a közös időtöltés felbecsülhetetlen értékét, valamint köszönjük Kaskötő Miklósnak, a Petőfi-program ösztöndíjas papnövendékének, hogy mindezt lehetővé tette.
Reméljük, a jövőben is fogadhatjuk még a Görög Játszóházat Karácsfalván, illetve Kárpátalja más településein.
A fogfájás rendkívül kellemetlen lehet, de az intenzitása széles skálán mozoghat. Bár bizonyos esetekben érdemes fogászati ügyeletre menni, máskor egyszerű házi módszerekkel is elviselhetővé mérsékelhetjük a fájdalmat addig, míg el nem jutunk a fogorvoshoz.
A fokhagyma régóta ismert antibakteriális és gyulladáscsökkentő hatásairól, ezeket a tulajdonságait fogfájás esetén is kihasználhatjuk. Törjünk össze egy gerezd fokhagymát, keverjük össze egy kevés sóval, majd tegyük az érintett fogra. Naponta akár többször is megismételhetjük. Hasonló hatásai lehetnek az egyszerű vöröshagymának is, ezért ha fáj a fogunk, egyszerűen rágcsáljunk el egy kis darab nyers hagymát (koncentráljunk arra az oldalra, ahol a fájós fog van).
Az egyik legnépszerűbb fogfájás elleni háziszer a szegfűszeg: nemcsak gyulladáscsökkentő és fertőzések ellen védő hatásai is vannak, de érzéstelenítő és fájdalomcsillapító is egyben. Törjünk össze vagy daráljunk meg két egész szegfűszeget, keverjük össze egy kiskanál olíva- vagy kókuszolajjal, hogy sűrűbb pasztát kapjunk, majd ezt vigyük fel az érintett területre. Ha van otthon szegfűszeg illóolaj, akkor egy fültisztító pálcikára téve néhány cseppet, be is ecsetelhetjük a fájó területet. A szegfűszeg olajával bánjunk óvatosan, mert igen irritáló hatású lehet, igyekezzünk elkerülni, hogy a nyelvünkhöz érjen, és ne alkalmazzuk abban az esetben, ha nagyon érzékeny az ínyünk.
Nagyon egyszerű, de igen hatékony fogfájás elleni szert kapunk, ha egy teáskanál sót feloldunk egy pohár meleg vízben, és ezzel öblögetünk. A sós víznek antibakteriális és fájdalomcsillapító hatásai is vannak, emellett az öblögetéssel eltávolíthatjuk a fogak közül (esetleg a lyukas fogból) azokat a törmelékeket, ételmaradványokat, melyek irritálhatják a fájó részt. Legalább harminc másodpercig öblögessünk, majd köpjük ki a sós vizet! Napota többször is megismételhetjük!
A vaníliát is kipróbálhatjuk a sajgó fogakra: ennek a fűszernek enyhe fájdalomcsillapító, érzéstelenítő hatása van, az illatáról pedig úgy tartják, hogy pozitív hangulatba hoz (a jókedv pedig szintén fájdalomcsillapító hatású). Mártsunk egy fültisztító pálcikát vaníliakivonatba, és ezzel ecseteljük be az érintett területet – figyelem, az üzletekben kapható vaníilaaroma nem alkalmas a fájdalomcsillapításra!
A jégnek nemcsak fájdalomcsillapító és érzéstelenítő hatásai vannak, de segít lelohasztani a duzzanatot is. Egy kevés jeget zúzzunk meg, csavarjuk gézbe vagy egy tiszta textilpelenkába, és tegyük az arcunkra, oda, ahol a fájós fog található. Néhány percig tartsuk ott, de többször is megismételhetjük.