Vous êtes ici

Erdély FM (Románia/Erdély)

S'abonner à flux Erdély FM (Románia/Erdély)
Erdély FM, a bizalom hangja
Mis à jour : il y a 1 mois 4 semaines

Magyarország biztosan támogatja Románia felvételét az OECD-be

ven, 20/04/2018 - 12:18

 Közölte tegnap Liviu Dragnea PSD-elnök az Antena 3 televízió műsorában. Elmondta, hogy a téma kapcsán többször is egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel, legutóbb pedig a magyar kormányfő és a magyar külügyminiszter is megígérte, hogy támogatni fogják Románia felvételét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe. Magyarország a marosvásárhelyi katolikus gimnázium megszüntetése és újraalapításának megakadályozása miatt vetette fel, hogy megvétózza Románia felvételét a szervezetbe. A PSD elnök szerint jogos volt Magyarország felháborodása. A pártelnök elmondta, hogy Kelemen Hunor RMDSZ-elnök közbenjárására sikerült beszélnie Orbán Viktorral, akivel tudatta, hogy találtak megoldást az iskola megalapítására.

Gyertyát gyújtottak a MOGYE épülete előtt tegnap este

ven, 20/04/2018 - 12:15

600 diák fejezte ki csalódottságát az egyetemek egyesülése kapcsán. A diákok által kezdeményezett spontán összejövetelen a magyar oktatók, számos politikus és a város vezetőségének egyes tagjai is megjelentek. A kezdeményezéshez csatlakozott a Budapesten és Debrecenben tartózkodó diákok csapata is. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a Petru Maior Egyetem egyesítésre vonatkozó határozatot szerdán fogadták el.

Minden iskolában indul nulladik osztály Marosvásárhelyen

ven, 20/04/2018 - 11:09

Közölte Fejes Réka szaktanfelügyelő a Vásárhelyi Hírlappal, aki azt is elmondta, a Bolyai Farkas Gimnázium iránt idén is nagy az érdeklődés, de a Bernády György Általános Iskolában nincs a tavalyihoz hasonló túljelentkezés. Az őszi iratkozáskor további gyerekek jelentkezésére számítanak. Megyei szinten is megtelnek az osztályok, ott ahol kevesebb a gyerek, átcsoportosítások lesznek.

Nem akar háborúzni Oroszország és Amerika

ven, 20/04/2018 - 11:09

 Biztos, hogy sem az orosz, sem az amerikai elnök, illetve a két ország katonai vezetői sem engedik meg, hogy katonai szembenállás alakuljon ki a két ország között – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy ma megjelent interjúban. Lavrov ezzel arra reagált, hogy az április 7-i dúmai vegyifegyver-támadás után az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország légicsapásokat mért Szíriára, a világsajtó és szakértők pedig azt latolgatták, hogy emiatt fennállhat-e egy amerikai-orosz katonai konfliktus veszélye.

Az államfőt nem tájékoztatták az izraeli nagykövetség áthelyezéséről

ven, 20/04/2018 - 10:32

Klaus Iohannisnak a véleményét sem kérték ki az izraeli nagykövetség Tel Avivból Jeruzsálembe való költöztetésének tervéről – szögezi le az Államelnöki Hivatal mai közleménye. Egy ilyen jellegű döntést csakis mélyreható elemzést követően lehet meghozni, felmérve annak minden külpolitikai következményét és hatását. Az államfő ezzel Liviu Dragnea PSD-elnök tegnap esti kijelentésére reagált, aki azt mondta az Antena 3 televízióban, hogy a kormány memorandumot fogadott el, melynek értelmében megkezdi a lépéseket annak érdekében, hogy Románia Jeruzsálembe helyezze át izraeli nagykövetségét. Jelenleg a hatályos nemzetközi jogszabályok áthágását jelentené ez – figyelmeztet az államfői közlemény.

Az RMDSZ udvarhelyszéki elnökévé választották Bíró Barna Botondot

ven, 20/04/2018 - 09:41

Az elkövetkező időszak egyik legfontosabb feladatának tartja, hogy sikeresnek érezze magát a közösség. Továbbá fontosnak tartja az egyházakkal, iskolákkal, és a különböző intézményekkel való törődést, illetve a vidékfejlesztést is. Megválasztása után kijelölte az elnökség, illetve a különböző bizottságok tagjait, ügyvezető elnököt viszont csak ősszel nevez meg.

124-re emelkedett az influenza áldozatainak száma

ven, 20/04/2018 - 09:23

 Közölte az Országos Közegészségügyi Intézet járványtani központja. Legutóbb egy 48 éves, Brassó megyei férfi hunyt el, aki nem volt beoltva influenza ellen és  nem szenvedett más betegségben.

Nem támogatják a MOGYE és a Petru Maior Egyetem egyesítését magyar diákszervezetek

ven, 20/04/2018 - 09:14

 Az Országos Magyar Diákszövetség, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetséggel és a többi magyar egyetemista szervezettel egységesen tiltakozik a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a Petru Maior Egyetem egyesítése ellen.  A diákszervezetek közös álláspontja, hogy az egyesülés veszélybe sodorja az anyanyelven való oktatást, a magyar tagozat döntőképességét, illetve az egyetlen magyar nyelvű orvosképzést az országban. Az egyesítésre vonatkozó határozatot szerdán fogadták el.

Elégedett az olasz miniszterelnök az Olaszországban élő románokkal

ven, 20/04/2018 - 09:14

 Paolo Gentiloni szerint az Olaszországban élő román közösség integrációs szintje folyamatosan javul. A bukaresti látogatásán tartózkodó olasz kormányfő találkozott Viorica Dăncilă miniszterelnökkel is.  Sajtótájékoztatón elmondta, hogy tavaly a két ország közötti kereskedelmi forgalom elérte a rekordnak számító 14 milliárd eurót, és ezzel Olaszország Románia második legfontosabb kereskedelmi partnerévé vált.  Viorica Dăncilă miniszterelnök bejelentette, hogy amint megalakul az új olasz kormány, együttes ülést tart a két kabinet.

Sepsiszentgyörgy polgármestere fellebbezett az 5000 lejes büntetése ellen

ven, 20/04/2018 - 08:40

 Antal Árpád tegnap sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy fellebbezett a bíróságon a múlt hónapban rárótt 5 ezer lejes büntetés ellen, amelyet azért szabott ki a Kovászna megyei prefektusi hivatal, mert március 15-én nem tűzte ki Románia zászlaját a városban kitűzött magyar zászlók mellé. Antal Árpád szerint a büntetést jogtalanul szabták ki rá, mert kormányhatározat értelmében a szervezetekbe, szövetségekbe vagy országos szintű egyesületekbe tömörülő nemzeti kisebbségeknek saját rendezvényeiken jogukban áll saját szimbólumaikat használni.

300 facsemetét ültetnek Csíkszeredába

mer, 18/04/2018 - 12:12

 Elkezdte a csíkszeredai önkormányzat és a hulladékgazdálkodással megbízott vállalat közös városszépítési akcióját. A fametszések és virágágyások rendezése mellett mintegy 300 facsemetét ültetnek a munkások a hiányos fasorokba. Mindemellett pedig az utcabútorzatok felújítására is sor kerül hamarosan – közölte a Csíki Hírlappal Burista Csilla, a városi kertészet vezetője.

 

Plusz adót vetnének ki a magas cukortartalmú italokra

mer, 18/04/2018 - 12:11

Adrian Wiener USR-s szenátor  hamarosan egy olyan törvénytervezetet fog benyújtani a szenátusba, amely alapján plusz adót vetnének ki a magas cukortartalmú üdítőitalokra. A cél az, hogy ezek a termékek dráguljanak és ezáltal csökkenjen a fogyasztásuk.  Európa egyre több országában vezetnek be hasonló intézkedéseket. A tervezetet nagy valószínűséggel minden parlamenti párt támogatni fogja.

Nem hirdeti ki az államfő a referendumtörvényt

mer, 18/04/2018 - 12:11

Közölte ma Klaus Johannis. Hozzátette: alkotmányossági kifogást emel a jogszabály ellen. A család meghatározásának módosítására kiírandó népszavazásról az elnök úgy fogalmazott: mivel azt jelentős számú állampolgár kérte, sor fog kerülni erre a referendumra, amennyiben a parlament is annak szükségességéről dönt.

Bűnvádi eljárás indul emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt a TVR volt főszerkesztő-helyettese ellen

mer, 18/04/2018 - 11:35

Büntetőjogi eljárást indított a katonai ügyészség a román közszolgálati televízió hírműsorának egykori főszerkesztő-helyettese ellen emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények gyanúja miatt a Forradalom-dosszié kapcsán.  Teodor Brateş felelős az ügyészek szerint a terrorista fenyegetésre vonatkozó, 1989. decemberében elterjedt rémhírek keltéséért, amelyek súlyos következményekkel jártak Románia lakosságára nézve. A Forradalom-dosszié kapcsán többek közt Ion Iliescu ellen is bűnvádi kivizsgálás folyik.

Ma döntenek a MOGYE és a Petru Maior Egyetem egyesüléséről

mer, 18/04/2018 - 10:17

 A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozata egyhangú döntést hozott arról, hogy ellenzi a MOGYE és a román nyelven oktató állami Petru Maior Egyetem egyesítését. Nagy Előd, a MOGYE rektorhelyettese a Maszolnak elmondta, hogy nagy esély van arra, hogy szerdán elfogadják a szenátusi határozatot, ő azonban még mindig abban reménykedik, hogy a józanság felülkerekedik. A két egyetem szenátusa várhatóan ma fogad el olyan határozatot, amely elindítja az egyesítés folyamatát. A 2019 őszére tervezett tényleges egyesüléshez az oktatásügyi tárca jóváhagyása is szükséges.

Együttműködést kérnek a Budapest-Székelyföld vasuti kapcsolat fejlesztésére

mer, 18/04/2018 - 10:16

Felkéréssel fordultak a székelyföldi megyék előljárói Orbán Viktor miniszterelnökhöz és a Magyar Államvasutak Zrt. elnökéhez a nemzetközi Corona és Hargita vonatjáratok kapacitásának bővítése érdekében. A közös felkérést tegnap írta alá Borboly Csaba Hargita megyei, Tamás Sándor Kovászna megyei valamint Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke. A vonatok túlzsúfoltságát a lakosság jelezte, miután a szerelvényeken lecsökkent a személykocsik száma. Az önkormáyzati elnökök a MÁV Zrt.-t a jelzett problémák mielőbbi orvoslására kérik.

Nőtt tavaly a hazai sörpiac

mer, 18/04/2018 - 10:15

2017-ben 2 százalékkal emelkedett, így elérve a 16,11 millió hektolitert – derül ki a Romániai Sörkészítők Egyesületének tegnap nyilvánosságra hozott adataiból. Az egy főre eső sörfogyasztás 82 literre volt tehető a múlt évben. Országos szinten 85 ezer munkahelyet teremt az iparág.  A lakosság többnyire Romániában gyártott sört fogyaszt. Az import növekedett, az export csökkent 2016-hoz képest.

Módosította a Nemzetközi Valutaalap a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését

mer, 18/04/2018 - 10:15

 4,4 százalékról 5,1 százalékra emelte. Jövőre azonban jelentősen lassul a hazai gazdaság bővülése. Idén  az európai országok közül Málta és Románia gazdasága fog a leggyorsabb ütemben növekedni. A Nemzetközi Valutaalap Romániára vonatkozó inflációs várakozását is növelte, amely az idei évre 4,7 százalékos pénzromlási ütemet jósol az októberben előrejelzett 3,3 százalékhoz képest.

Júniusban találkozhat Donald Trump és Kim Dzsong Un

mer, 18/04/2018 - 09:19

Az amerikai elnök tegnap közölte, hogy már tartanak a “rendkívül magas szintű” közvetlen tárgyalások Észak-Koreával a leendő amerikai-észak-koreai csúcstalálkozóról. Ha minden jól alakul, akkor már májusban is összejöhet a történelmi találkozó. Trump hangsúlyozta azt is, hogy támogatja a két Korea közötti tárgyalásokat is. Tegnap hivatalosan is elkezdődött az amerikai-japán csúcstalálkozó. Ma zajlanak a tárgyalások Észak-Koreáról, biztonságpolitikai és kereskedelmi kérdésekről.

Egységesítené az uniós személyi igazolványok biztonsági elemeit az Európai Bizottság

mer, 18/04/2018 - 09:10

Tegnap nyújtotta be a brüsszeli testület azt a javaslatot amellyel kötelezővé tennék, hogy a személyi igzolványok chipkártyája biometrikus adatokat, azaz ujjlenyomatot és arcképmást tartalmazzon. Carmen Dan belügyminiszter tavaly jelentette be, hogy Romániában legkorábban idén nyáron kezdődik a fokozatos áttérés a biometrikus információkat tartalmazó  elektronikus személyazonosságira. Ezzel többekközt az internetes ügyintézést is elősegítenék, valamint az új személyik a jelenlegi egészségügyi kártya helyét is átvennék.

Pages