Vous êtes ici

Erdély FM (Románia/Erdély)

S'abonner à flux Erdély FM (Románia/Erdély)
Erdély FM, a bizalom hangja
Mis à jour : il y a 1 mois 4 semaines

Az Európai Néppárt támogatja a kisebbségvédelmi kezdeményezéseket

ven, 27/04/2018 - 12:20

 Ezt hangsúlyozta a tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatón az EB Külügyi Bizottságának elnöke, az Európai Néppárt alelnöke. A megbeszélés egyik fő témája a Minoroty Safe Pack volt, amely kapcsán a német politikus kifejtette, hogy az Európai Néppárt mindig támogat egy olyan kezdeményezést, mely a kisebbségvédelmi rendszerről szól és amely az európai demokrácia lényegét érinti. Szerinte ez csak akkor valósulhat meg, ha a kezdeményezés a többség érdekeit is szolgálja és arra is felhívta figyelmet, hogy a kivitelezésben Románia jóváhagyására is szükség lesz. A megbeszélésen Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke és Soógor Csaba RMDSZ-es EP képviselő is részt vett.

Békét köt egymással a két Korea

ven, 27/04/2018 - 11:49

A mai Korea-közi csúcstalálkozó tárgyalásainak végén Kim Dzsongun észak-koreai vezető és Mun Dzsein dél-koreai elnök közös nyilatkozatot adott ki, amiből kiderült, hogy idén hivatalosan aláírnának egy békeegyezményt, amivel formálisan lezárnák az 1950 és 53 között zajló koreai háborút – írja a CNN. A konfliktust ugyanis annak idején nem békekötés, hanem csak fegyverszünet zárta. A két elnök egyet értett abban, hogy a félsziget teljes atommentesítéséért dolgozik majd.  Legutóbb tíz évvel ezelőtt tartottak csúcstalálkozót a jogilag egymással még mindig hadban álló két Korea vezetői, de még sosem fordult elő a háború óta, hogy phenjani vezető Dél-Korea területére lépett volna. Kim Dzsongun várhatóan néhány hét múlva találkozik Donald Trump amerikai elnökkel is.

Klaus Johannis: Fontos szerepe lesz a magyar ifjúsági szervezeteknek a magyar-román félreértések tisztázásában.

ven, 27/04/2018 - 11:09

Ezt hangsúlyozta Klaus Johannis államfő válaszként a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke által felvetett kérdésekre. A Bakó-Románia Ifjúsági Fővárosa program tegnapi zárórendezvényén Oltean Csongor a MIÉRT elnöke a fiatalok interkultúráslis szerepéről kérdezte az államfőt, valamint egy szakamai gyakorlati program létrehozását kérte az államfői hivatalban.

Hosszabbított programmal látogatható a marosvásárhelyi Kultúrpalota

ven, 27/04/2018 - 11:09

 Az év első három hónapjában harminc százalékkal több turista látogatott el a Kultúrpalotába, mint az előző év hasonló időszakában – közölte Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója és Fülöp Anna Tímea osztályvezető. A turistaszezon kezdetével, azaz május 2-tól augusztus 30-ig hosszabbított programmal, keddtől péntekig 9 és 18 óra között, hétvégén pedig 9 és 16 óra között tart nyitva a Kultúrpalota. A hivatalos munkaszüneti napokon zárva vannak.

Lemondásra szólította fel Klaus Johannis a miniszterelnököt

ven, 27/04/2018 - 10:29

 Az államfő megvonta a bizalmat Viorica Dăncilă kormányfőtől, aki szerinte nem tud helytállni a kormányfői tisztségben. Az elnök szerint a kormányfő megkérdőjelezte a román jegybank függetlenségét, az államfő szerepét az ország külpolitikájának kialakításában, képtelennek bizonyult az állam más intézményeivel folytatott lojális együttműködésre, és csak a pártjától kapott utasításokat hajtotta végre. A z alkotmány szerint a kormányfőt csak a parlament válthatja le, az elnöknek semmilyen eszköze nincs ennek kikényszerítésére.

Alkotmánybírósági különvéleményt fogalmaztak meg a katolikus iskola ügyében

ven, 27/04/2018 - 10:11

A taláros testület tegnap tette közzé annak a határozatnak az indoklását, amelyben alaptörvénybe ütközőnek minősítette a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapításáról rendelkező törvényt.  A kilenc alkotmánybíró közül öten értékelték úgy, hogy a helyi autonómia elve sérülne, ha a parlament iskolaalapítóként lépne fel. A négy romániai alkotmánybíró, aki különvéleményt fogalmazott meg a marosvásárhelyi római katolikus iskola ügyében pedig azt állítja, hogy nem lehet megtiltani a törvényhozásnak, hogy közbelépjen, ha a helyhatóságok nem teszik meg a szükséges intézkedéseket a kisebbségek védelmében. A katolikus gimnázium akár ősztől is újraindulhat, amennyiben az RMDSZ és az oktatási minisztérium közösen megtalálja a jogi megoldást. Novák Csaba Zoltán szenátor a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, hogy folyamatos az egyeztetés, hetente találkoznak és keresik a jogi lehetőségeket.

Modern berendezésekkel felszerelt helyiségekbe költözött a Hargita megyei tűzoltóság, illetve a mentőszolgálat összevont diszpécserszolgálata

ven, 27/04/2018 - 10:10

A katasztrófavédelem csíkszeredai székhelyén felújított termeket tegnap adták át. Az életmentő egységek munkájának hatékonyabb összehangolása, a reakcióidő csökkentése és a személyzet munkakörülményeinek jobbá tétele érdekében nagy szükség volt a költözésre – emelte ki a tegnapi átadón Alina Maria Ciobotariu, a katasztrófavédelem szóvivője. A felújítási munkálatok egyébként tavaly decemberben kezdődtek Hargita Megye Tanácsa mintegy 125 ezer lejes anyagi hozzájárulásával.

A kétfordulós polgármester-választásra való visszatérést szorgalmazza Klaus Iohannis

ven, 27/04/2018 - 09:17

 Szerinte  mind a polgármesterek, mind a megyei tanácselnökök esetében vissza kellene térni a kétfordulós választásra. Bebizonyosodott, hogy az egyfordulós választási rendszer nem hozta meg a várt eredményt – állítja az államfő.

Megkezdte a tárgyalásokat Észak-és Dél-Korea

ven, 27/04/2018 - 09:06

Kim Dzsongun az első észak-koreai vezető, aki átlépett Dél-Koreába a koreai háború lezárása óta. Rövid időre Mun Dzsein dél-koreai elnök is átlépett a demilitarizált zónában az északi részre. A két Korea vezető  már túl van egy tárgyalási szakaszon a történelmi, harmadik Korea-közi csúcson, de újabb megbeszélések következnek. Eddig szó volt a legfontosabb témákról, a Koreai-félsziget atommentesítéséről, a kapcsolatok javításáról, és egy esetleges békeegyezményről is. Legutóbb tíz évvel ezelőtt tartottak csúcstalálkozót a jogilag egymással még mindig hadban álló két Korea vezetői, de még sosem fordult elő a háború óta, hogy phenjani vezető Dél-Korea területére lépett volna.

Több utcában is szünetelni fog a vízszolgáltatás Marosvásárhelyen

ven, 27/04/2018 - 08:19

Az AQUASERV értesíti fogyasztóit, hogy hétfőn, április 30-án, reggel 9 és este 7 óra között szünetel az ivóvízszolgáltatás a Fortuna útkereszteződés környékén. A munkálatok ideje alatt ezen a környéken forgalomkorlátozásra lehet számítani. A balesetek elkerülése érdekében arra kérik a lakosságot, hogy vegye figyelembe az ideiglenes forgalmi táblák előírását is.

Megint nőtt a bankközi hitelkamatláb

mer, 25/04/2018 - 11:31

A lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb a tegnapi 2,28%-ról 2,42%-ra emelkedett ma. Derül ki a Román Nemzeti Bank által közzétett adatokból. A ROBOR négy egymást követő napon nőtt. Legutóbb 2014. októberében állt ugyanezen a szinten. Ennek következtében több mint 100 lejjel emelkedik egy hitel havi törlesztőrészlete.

Bíróság elé állhat májusban Románia a magas légszennyezettség miatt

mer, 25/04/2018 - 10:32

 Az Európai Bizottság májusban viheti bíróság elé a légszennyezettségi határértékek túllépése miatt az érintett kilenc uniós tagállamot, köztük Romániát. Eredetileg már múlt hónapban meg kellett volna történjen. Viszont Jean-Claude Juncker bizottsági elnök a testület sűrű napirendjére hivatkozva jövő hónapra időzítette a döntéseket. Romániában évente 28 ezer személy veszíti életét a szennyezett levegő miatt.

Donald Trump Amerika legrégebbi és legjobb szövetségesének nevezte Franciaországot

mer, 25/04/2018 - 10:18

Az amerikai és a francia elnök, a tegnapi washingtoni tárgyalásokat követő sajtótájékoztatón elsősorban az iráni atomszerződés jövőjéről, a szíriai helyzetről és az amerikai védővámok okozta kereskedelmi vitáról beszélt. Trump újból rossznak minősítette a 2015-ben Teheránnal megkötött többhatalmi atomalkut, és azt hangsúlyozta, hogy a Közel-Kelet megannyi problémájának hátterében Irán húzódik meg. Emmanuel Macron leszögezte, hogy „szeretnénk kidolgozni egy új megállapodást Iránnal”. Szíriáról szólva az amerikai elnök elmondta, hogy minél előbb kivonultatná katonáit onnan. Kitért arra is, hogy  az egész világ biztonsága érdekében rövidesen találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel és hangsúlyozta, hogy Észak-Koreára változatlanul a lehető legnagyobb nyomást kell gyakorolni.

Több mint 1 millió Audit hívnak vissza szervizelésre

mer, 25/04/2018 - 09:25

Az Audi, a Volkswagen német autógyártócsoport része, világszerte több mint 1 millió audit rendel be vízszivattyú meghibásodásának javítása érdekében – számol be a Der Spiegel. A vállalat szerint a vízszivattyúk túlmelegednek és kigyulladhatnak. A 2012 és 2017 közötti A4-es, A5, A6 és Q5-ös modelleket hívják vissza. A szervizelés ingyenes – írja a Mediafax.

Közvitán a medvepopulációt megcélzó akcióterv

mer, 25/04/2018 - 09:24

A Környezetvédelmi Minisztérium honlapján péntekig még hozzá lehet szólni ahhoz az akciótervhez, mely a romániai medvepopuláció problémáját hivatott megoldani. Ebben az élőhelyeket különböző kategóriákba sorolják, tiltanák a vadászatot azokon a helyeken ahol kisebb a medveállomány, de engedélyeznék ahol túlszaporodás van. Sárkány Árpád, a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács alelnöke szerint a tervezet egyik fontos eleme, hogy a megelőzésre fekteti a hangsúlyt, és nem a medvetámadásokra keres megoldást. A dokumentumban hangsúlyt fektetnek ugyanekkor az emberi életre és a javak megőrzésére. Az Erdészeti Kutatóintézet adatai szerint Romániában jelenleg mintegy 6800 medve él. Erről megoszlanak a vélemények, jelenleg a populáció pontos számbavétele a legfontosabb.  Románia uniós csatlakozásakor 6 ezer egyed védelmét vállalta.

Vádat emeltek a torontói gázoló ellen

mer, 25/04/2018 - 08:37

 Tíz rendbeli gyilkosság és 13 rendbeli emberölési kísérlet miatt emeltek vádat Alek Minassian gyanúsított ellen, aki hétfőn egy bérelt kisteherautóval járókelők közé hajtott Torontóban – jelentette a kanadai sajtó. A gyanúsított 25 embert gázolt el, akik közül tíz meghalt. Torontó rendőrfőnöke korábban azt mondta, hogy szándékosnak tűnik a tett, de hozzátette, hogy továbbra sem ismert a sofőr indítéka.

Szijjártó Péter: Ukrajnában “példátlanul aljas” módon lépnek fel a kisebbségekkel szemben

mer, 25/04/2018 - 08:37

 Mondta tegnap Szijjártó Péter. A magyar külgazdsági és külügyminsizter szerint  az ukrán elnök a parlamenttel együtt lépésről lépésre veszi el a nemzeti kisebbségek szerzett jogait. Ezzel elsősorban arra reagált, hogy az ukrán elnök sürgősséggel kezdeményezte a kettős állampolgárság szankcionálásáról szóló törvény elfogadását.  Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország mindaddig fenntartja Ukrajna NATO-csatlakozásának vétóját, amíg nem állítják helyre a nemzeti kisebbségek korábbi jogait.

Jelentős forrásokat csoportosítana át az EU Kelet-Európából a déli tagországokba

mer, 25/04/2018 - 08:10

Több tízmilliárd euró fejlesztési forrást csoportosítana át az Európai Unió a közép- és kelet-európai tagországoktól a pénzügyi válság által súlyosan meggyötört déli tagállamokba – írta tegnapelőtt a Financial Times. A reformok pontos részletei még kidolgozás alatt állnak, de uniós illetékesek várakozása szerint a végeredmény az lesz, hogy az EU a közép- és kelet-európai tagországoktól forrásokat csoportosít át Olaszországba, Spanyolországba, Görögországba, sőt Franciaország egyes déli térségeibe is. A brit üzleti napilap vélekedése szerint a folyósítási program átalakítása különösen Varsóban és Budapesten kelt majd aggodalmakat. Lengyelország és Magyarország ugyanis nagymértékben kedvezményezettje a kohéziós juttatásoknak, és mindkét országnak voltak összetűzései Brüsszellel a jogállamiság és a demokratikus normák ügyében.

A súlyos betegeknek korlátlan hozzáférésük lesz a kezelésekhez

mer, 25/04/2018 - 06:50

 Az erről szóló sürgősségi kormányrendeletet tegnapi ülésén fogadta el a kormány – közölte Nelu Barbu kormányszóvivő. A jogszabály szerint  korlátlanul hozzáférhetnek az összes gyógyszerhez, nem csak egyetlenhez, ahogy azt az eddigi szabályozás előírta. A rendeletet az egészségügyi miniszter javaslatára fogadták el.

Nem elég a pénz a tanárok fizetésére Hargita megyében

mer, 25/04/2018 - 06:49

 Nem volt elegendő a Hargita megyei tanügyi alkalmazottak márciusi béreire az oktatási minisztérium által kiutalt pénzösszeg. A prefektus és a megyei tanfelügyelőség a helyzet megoldását sürgeti. A Hargita megyei prefektus szerint közel 3  millió lejjel kevesebbet utaltak ki a Hargita megyei tanügyi alkalmazottak bérére, mint amennyire szükség lett volna.  A főtanfelügyelő közölte, hogy a tanügyminisztériumhoz benyújtott igénylések után a hiányzó összeg egy részét átutalták, viszont 500 ezer lej továbbra is hiányzik.

Pages