Kishegyesen, a Nyugati temetőben, a Hegyesi csata emlékművénél tartottak megemlékezést a1848/49-es forradalom és szabadságharc utolsó győztes csatája 166. A cikk folytatása …
Roland – német eredetű; jelentése: vakmerő hős. Idézet „Mindnyájan úgy választjuk meg társaságunkat és a környezetünket, hogy az tükrözzön minket.”
Frank Herbert
EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:
Hodinka Antal (Ladomér, 1864. január 13. – Budapest, 1946. július 15.). Történész, egyetemi tanár, az MTA tagja. Iskoláit Máramarosszigeten és Ungváron végezte. Érettségi után a munkácsi egyházmegye papnövendéke lett. 1882-ben a budapesti központi teológiai akadémiára került. Az egyetem bölcsészkarán történelmi és szláv filológiai előadásokat is hallgatott. Tanulmányai befejezése után, 1888-ban a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában helyezkedett el, ahol a szláv nyelvű kéziratok rendezésével bízták meg. A ruszin és a magyar mellett jól ismerte egyházának liturgiai nyelvét, az egyházi szláv nyelvet, de tudott oroszul, szerbül, latinul és németül is. 1889-ben a bécsi Osztrák Történeti Intézetbe küldték, ahol diplomáciával, paleográfiával és szláv filológiával foglalkozott. Több délszláv vonatkozású munkát is írt. 1891-ben Bécsből hazatérve doktorátust szerzett, 1892-1906 között Bécsben levéltáros, könyvtáros. 1895-96-ban Rómában is kutatott. 1906-ban a pozsonyi jogakadémián a magyar művelődéstörténet, 1914-től a pozsonyi egyetemen a magyar történelem professzora, 1918-tól az egyetemes történeti tanszéket vezette. 1923-tól 1935-ig, nyugalomba vonulásáig a pécsi egyetemen volt tanár, 1932-33-ban rektor. Tudományos munkásságának jelentős részét a munkácsi egyházmegye, s ezzel együtt a ruszinság, illetve a vidék múltját megvilágító gazdasági, társadalompolitikai, valamint településtörténeti források összegyűjtése és megjelentetése képezi.
Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)
MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:
- Szabó Gyula színész (1930) népi hősök szerepében vált ismertté.
- Pest és Vác között elindulnak az első vonatok (1846)
- Medveczky Ádám karmester, az Operaház örökös tagja születése (1941)
Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.
TE IS EGY „ISTVÁN” VAGY? (2)
„… válasszatok ki magatok közül, atyámfiai, hét férfit… akik telve vannak Lélekkel…” (Apostolok cselekedetei 6:3)
Istvánt azért is választották az újszövetségi gyülekezet vezetői közé, mert telve volt Szentlélekkel. Miért fontos ez? Mert Jézus azt mondta tanítványainak: „…erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld legvégső határáig” (ApCsel 1:8).
Pál azt írja: „Ne részegeskedjetek, mert a borral a léhaság jár együtt, hanem teljetek meg Lélekkel” (Efezus 5:18). Egyszer meglátták, hogy egy lelkipásztor vacsorához elfogyasztott egy pohár bort is. A gyülekezet vezetősége Pál szavaiba kapaszkodott: „meg ne részegedjetek a bortól” (Efezus 5:18 Károli), és azonnali lemondást követelt a lelkipásztortól. A lelkész erre így válaszolt: „Akkor mindannyian adjuk be a lemondásunkat! Azt mondjátok, és nem teljesítettek a parancs első felét: »ne részegedjetek meg a bortól«, közületek azonban senki sem teljesítette a második felét: »hanem teljesedjetek be Szentlélekkel«!” Értsd meg, folyamatosan töltekezned kell Isten Lelkével. Az autód sem azzal a benzinnel megy, amit legelőször beletankoltál, amikor vetted, nem igaz? Vagy a Szentlélek vezet – vagy a saját lelked. Azt mondod, vannak talentumaid? Igen, és Isten használni is fogja őket. De amikor arról van szó, hogy felépítsük, amit ő akar felépíteni, ahhoz nem elég az emberi tehetség. „Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! – mondja a Seregek Ura” (Zakariás 4:6).
A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.
, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.
Szent Bonaventura püspök, egyháztanító
1218 körül született Viterbo közelében. A hagyomány szerint a Bonaventura (jószerencse) név a súlyos beteg gyermek Szent Ferenc imájára történt csodás gyógyulásának emléke. 1218 körül, anyja fogadalmához híven, belépett Szent Ferenc Rendjébe. Elöljárói, felismerve tehetségét, a noviciátus után Orvietóba küldték a Rend első hittudományi főiskolájára, de már egy év múlva a párizsi egyetemre. 27 éves korában pedig a híres párizsi egyetemen kezdte meg tanári működését. A fiatal ferences egykettőre Aquinói Szent Tamás mellett a legünnepeltebb tanár lett. 1257-ben, 36 éves korában a Rend generálisává választották. X. Gergely pápa, a II. lyoni egyetemes zsinatra rendelte Szent Tamást is, Bonaventurát pedig kinevezte bíborosnak. Egyhangúlag neki tulajdonították, hogy a görögök visszatértek az Egyház egységébe, mikor letették a hitvallást. Bonaventura hatalmas beszédében adott kifejezést a jelentős eseménynek. Már halálos betegen ment el a zsinat következő ülésére. Visszavonult, készült a halálra. A pápa kezéből vette a szentkenetet, és a feszületre függesztette tekintetét. Így halt meg 1274. július 15-ére virradó éjjel.
bacskaplebania.hu
Victoria Nuland, az Amerikai Egyesült Államok európai és eurázsiai kérdésekkel megbízott helyettes államtitkára kedden Belgrádban Tomislav Nikolić köztársasági elnökkel, Aleksandar Vučić kormányfővel, Ivica Dačić külügyminiszterrel és Bojan Pajtić tartományi kormányfővel, a Demokrata Párt elnökével találkozott.
Közlekedési lámpákat helyeztek el a B. Hmelnickij, illetve a Muzsalyi úton lévő gyalogosátkelőknél.
A lámpák már a napokban működni fognak tesztüzemmódban, így megváltozik a forgalom korábbi rendje ezeken az útszakaszokon.
Kárpátalja.ma
Megerősítették a Jobb Szektor (PSZ) emberei Lemberg (Lviv) környékén a Kárpátaljára vezető utakon létesített ellenőrző pontokat, amelyeket a szélsőséges szervezet a hétvégi munkácsi fegyveres konfliktus miatt állított fel.
A PSZ tagjai huszonnégy órás üzemmódban ellenőrzik Lemberg megye útjain a Kárpátalja felé tartó átmenő forgalmat. Állításuk szerint arra ügyelnek, hogy a biztonsági erők ne jussanak át Munkács felé, és ott ne szervezhessenek újabb provokációkat – írta kedden a Zaxid.net lembergi hírportál.
Az orgánum szerint a kijevi autóút lembergi bevezető szakaszán, Hamalijivka községben felállított ellenőrző ponton felváltva állandóan mintegy 20 férfi tart éjjel-nappali ügyeletet. Mindegyikük golyóálló mellényt és acélsisakot visel, de a fegyvereik nem láthatók. Azt figyelik, hogy katonai járművek, haditechnika ne haladhasson át Kárpátalja irányába. A PSZ-ben azt állítják, ez csak megfigyelőpont. „Az itt szolgálatot teljesítők békés emberek. De ha át akarnak törni, erőszakot alkalmaznak, bűnös parancsra cselekszenek, akkor más módon állítjuk meg őket” – mondta el a híroldalnak Tarasz Hamer, a PSZ katonai szárnyának számító Önkéntes Ukrán Hadtest (DUK) 2. tartalékos zászlóaljának parancsnoka.
A beszámoló szerint a terepruhások az út négy sávjából csak az egyiket zárták le, és szelektálva állítják meg a buszokat, civil személygépkocsikat. Az ellenőrzés félelmet kelt a közlekedőkben, mert nem tudják, milyen okból tartóztatják fel őket – olvasható a riportban.
A PSZ részlegesen lezárta a Ternopil felé vezető autóutat is Zolocsiv város mellett – áll a beszámolóban, amely szerint a közlekedésrendészet és a rendőrség itt sem avatkozik be. Petro Kovalcsuk helyi rendőrparancsnok ezzel kapcsolatban elmondta, megállapodtak a PSZ embereivel, hogy azok nem létesítenek teljes útzárat, csak akkor állítják le a forgalmat, ha haditechnika akar áthaladni.
Ugyanakkor Dmitro Zaharia, Lemberg megye rendőrparancsnoka figyelmeztette az útlezárókat, hogy ne lépjék túl a törvényesség határát, mert az állampolgárok jogainak és szabadságjogainak a korlátozása büntetőjogi felelősségre vonással jár.
A Jobb Szektor (PSZ) mintegy tíz fegyveresét kerítették be Kárpátalján – közölte Olena Hitljanszka, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) sajtószóvivője keddi kijevi sajtótájékoztatóján.
A szóvivő elmondta, nem tudja, hogy pontosan hányan lehetnek a Munkács környéki erdőkben rejtőzködő fegyveresek, a számuk szerinte meghaladja a tízet, de nem sokkal. Hozzátette, annyi biztosan tudható, hogy valamennyien helyiek, azaz Kárpátalja megyéből valók – adta hírül a 112.ua ukrán hírportál.
„Állandóan tárgyalunk velük, lezártuk a környéket, ahol ezek az emberek tartózkodnak. Követeljük, hogy tegyék le a fegyvert, és adják meg magukat, szavatoljuk számukra ügyük tisztességes és tárgyilagos kivizsgálását, beleértve azokat a körülményeket, amelyek az ismert eseményekhez vezettek” – idézte az Unian hírügynökség Hitljanszkát, aki azt is elmondta, nem fogják megengedni a további vérontást.
A szóvivő hangsúlyozta, hogy az SZBU mindent megtesz az állampolgárok biztonsága érdekében, és meggátolja azok tevékenységét, akik destabilizálni akarják a helyzetet Ukrajnában. Említést tett arról, hogy hétfő este az SZBU munkatársai elfogták a PSZ két fegyveresét, akik részt vettek a hét végi munkácsi konfliktusban. Őket a kérésükre külön repülőgéppel Kijevbe szállították, ahol jelenleg folyik a kihallgatásuk.
Ugyanakkor Andrij Sztempickij, a PSZ katonai szárnyának számító Önkéntes Ukrán Hadtest (DUK) parancsnoka kedd reggeli Facebook-bejegyzésében azt állította, hogy két harcosuk önként adta meg magát az SZBU-nak, alaposan megfontolt döntés nyomán. A kelet-ukrajnai konfliktusra utalva hozzátette: „az egész egység az első vonalban volt, a fiúk mindegyike hősiesen harcolt.”