Megkezdődött 53 korrupcióval vádolt záhonyi határrendész tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken csütörtökön. Az ügyészség szerint a vádlottak 2015-ben a magyar-ukrán határon pénz fogadtak el azért, hogy eltekintsenek a szabálysértések miatti hivatalos eljárásoktól.
A törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a vádlottak Záhonyban, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság határrendészeti kirendeltségén, a magyar-ukrán határon voltak határrendészek, illetve főhatárrendészek feladata a zöldhatár, valamint a közúti és vasúti személy- és teherforgalom ellenőrzése volt. A vádbeli időszakban több mint kétmillió embert és mintegy 900 ezer járművet ellenőriztek.
Külföldi állampolgárok gyakran lejárt útlevéllel, tartózkodási engedéllyel vagy vízummal érkeznek a határra, ami helyszíni bírságot vagy idegenrendészeti eljárást von maga után. A külföldi utasok lejárt okiratok esetén 50 eurót, hosszabb idejű túltartózkodás, valamint úti okmány hiánya esetén pedig 100 és 400 euró közötti összeget fizettek a határrendészeknek a büntetés elkerüléséért – áll a vádiratban.
A közlemény szerint előfordult olyan is, hogy az unió országaiban dolgozó ukrán állampolgárokat szállító kisbuszok össztömege a csomagok miatt meghaladta a KRESZ-ben meghatározott megengedett legnagyobb értéket. Ilyenkor a határon átlépők 20, ha pedig jelentős volt a túllépés mértéke, akkor 50 eurót fizettek az útlevélkezelőnek, hogy elkerüljék a helyszíni bírságot.
A megszerzett pénzt az útlevélkezelői szolgálatot teljesítők általában megosztották egymás között, valamint a más szolgálati feladatot és az ügyeletesi szolgálatot teljesítőkkel is .
A Központi Nyomozó Főügyészség debreceni osztálya 2017 augusztusában előnyért hivatali helyzetével visszaélve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emelt vádat.
A szerdai első tárgyalási napon az ügyész ismertette a vádiratot, majd a bíróság megkezdte a vádlottak meghallgatását, amely várhatóan több tárgyalási napon keresztül tart majd – írta csütörtöki közleményében a törvényszék.
A tárgyalás május 9-én folytatódik.
Épp csak hogy beléptem a házba
Amikor kitört az a Vihar
Mindenki befutott valami fedezékbe
Amikor kitört az a Vihar
Kialudt a Nap, kiürültek az utcák
Amikor kitört az a Vihar
Tudtuk hogy így lesz és mégsem izgultunk
Pedig tudtuk hogy jön a Vihar
Hogy kifogy a Fény mert kiürültek a lelkek
És fölüvölt a Csönd és jön a Vihar
Kifakadt az éj s gennyel borította a Földet
Égeti nyomorultak bőrét savaival
Mennykapun gyávák vacogó keze zörget
Szánunk-bánunk mindent mert ver a Vihar
És fogytán az idő és a Kegyelem sem elég már
Fülünkbe ítéletnek szava rivall
Megrendül hazugságaink menedéke e légvár
Betemet rommá lőtt falaival.
A Kölcsei Határrendészeti Kirendeltség munkatársai április 23-án ellenőrzést tartottak egy uszkai lakóingatlan udvarán. A rendőrök átvizsgálták az udvaron parkoló gépkocsit is, melyben különböző rejtekhelyeken nagy mennyiségű, feltehetően csempészett cigarettát találtak.
A rendőrök az átvizsgált gépkocsiban több mint 3 millió forint értékű dohányárut találtak.
A rendőrök az ingatlanról előállítottak egy 30 éves ukrán állampolgárságú férfit, aki a gépkocsit és a benne lévő cigarettát is magáénak ismerte el. Időközben kiértesítették a Nemzeti Adó-és Vámhivatal munkatársait, akiknek a további eljárás lefolytatása érdekében az ukrán férfit és a több mint 3 millió forint értékű dohányárut átadták.
A Kőröstej a kárpátaljai Nagydobronyban lévő Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon működéséhez egymillió forinttal járult hozzá, s emellett a termékeket is megkóstolhatták az otthon lakói április 13-án.
A támogatás a Magyar Református Szeretetszolgálat közreműködésével ért célba. A helyszínen Katkó László, az intézmény vezetője, Katona Viktória intézményi lelkész és Bátori József, az Ungi Református Egyházmegye főgondnoka vette át Nagy Bélától, a Kőröstej marketing és PR-vezetőjétől az adományt. A Magyar Református Szeretetszolgálatot Balogh Barnabás lelkész és Juhász Márton ügyvezető igazgató képviselte.
– A Kőröstej Kft. kiemelt figyelmet fordít a társadalmi felelősségvállalásra. Rendszeresen támogatunk alapítványokat, jótékonysági szervezeteket és egyesületeket, a rászoruló gyermekek támogatása pedig különösen fontos a számunkra. Reméljük, egyre több vállalkozás csatlakozik hozzánk, hogy többet tudjunk tenni másokért – mondta el Nagy Béla.
A gyermekotthonban nehéz körülmények között élő árva, félárva, illetve sérült lánygyermekek élnek. Az intézmény a kezdetektől törekedett az önellátásra, saját gazdaság létrehozására. Az itt élők kétkezi munkával, napról napra közösen teremtik elő a mindennapi megélhetésüket, hiszen a cél az, hogy az itt nevelkedők az intézetből kikerülve a társadalom teljes értékű tagjai legyenek.
Juhász Márton hangsúlyozta, hogy a Magyar Református Szeretetszolgálat számára kiemelten fontos a kárpátaljai segítségnyújtás, hiszen 2006-os megalapítása óta a Kárpát-medencét tekinti elsődleges tevékenységi területének. – Hisszük, hogy mindenki tud segíteni, csak más-más formában. Értékeljük, ha akár egy magánszemély, akár egy vállalat meglátja a szükséget, hiszen szervezetünk valamennyi akcióját az adományozók jóvoltából tudja megvalósítani – tette hozzá Juhász Márton.
Korábban már írtunk a Kárpátalja anno rovatban a Jean Henri Dunant által 1863-ban megalapított Nemzetközi Vöröskeresztről.
A ma már az egész világon jelen lévő segélyszervezet a két világháború alatt Beregszászban is működött.
Az egykori vöröskeresztes, a kenézlői származású Reho Etelka (1917–2001), másik nevén Anikó nővérről szóló visszaemlékezés így ír erről:
„1939. szeptember 16-án megkapta behívóját a Magyar Vöröskereszt újonnan létesített beregszászi testvérképző intézetébe. A kétéves tanfolyam havi tandíja 50 pengőre rúgott. Az édesanyja halála után örökségként kapott házat eladták és a kapott pénzből fizette tanításának költségeit. Szorgalmának köszönhetően az első évet kitűnő eredménnyel zárta, így a második tanévre tandíjmentességet kapott. A második évbe már gyakran asszisztált sebészeti műtéteknél, amiért anyagi juttatásban részesült. Ebből tudta fenntartani magát. 1941. július 1-től a férfiosztály osztályvezető főnővérévé nevezték ki. A megnevezése ettől kezdve hivatásos vöröskeresztes testvér lett. A 100 fős férfiosztályon megfeszített munka folyt. Napi 10-12 műtétet hajtottak végre, amelyeknél legtöbbször ő aszisztált. 1942. szeptember 24-ig látta el ezt a feladatát.”
(Anikó nővér teljes története itt olvasható el.)
A fent látható fénykép Beregszászban készült, Anikó nővér a padon ülők közül balról a második.
Marosi Anita
Kárpátalja.ma
Ismeretlen tettesek rongálták meg a beregszászi református templom falát április 26-ára virradó éjszaka – számolt be Babják Zoltán, Beregszász polgármestere hivatalos Facebook-oldalán.
Az elkövetők piros festékkel firkálták össze a nemrég felújított templom oldalát.
A város központját ékesítő épület külső renoválása 2016-ban kezdődött, azóta folyamatosan szépítették. 2018-ban a templom belső terét is megújítják, a munkálatok lassan befejeződnek.
A rendvédelmi szervek már keresik a vandálokat.
Kárpátalja.ma
Megkezdődtek a felújítási munkálatok a Latorca-parti város várában – tudatta a mukachevo.net internetes hírportál április 24-én.
A vár rekonstruálásához szükséges anyagi fedezetet a létesítmény által tavaly összegyűjtött közel tízmillió hrivnyából biztosítják.
Első lépésként felszedik a Latorcából származó folyami köveket a középső vár udvarán, melyeket még a 90-es években raktak le, s helyettük macskakővel burkolják a teret. A folyami köveket az alsó várban rakják le, ahol a közeljövőben kisebb közművesítést hajtanak végre.
A középső várban teljes körű tatarozást végeznek, melynek során felújíjták a homlokzatot, kicserélik a vasrácsokat, újravakolják és -festik az épületet.
Kárpátalja.ma
A kutatók az Északi-sark körül öt különböző térségből vett mintákat elemeztek. A vizsgálatok literenkénti tizenkét ezer mikroműanyag-részecskét mutattak ki a tengeri jégben bizonyos részeken.
A szakértők, akik különböző a jégmintákat spektrométeres vizsgálatokkal elemezték, kedden ismertették eredményeiket a Nature Communications című tudományos lapban. A mintákat a Polarstern jégtörő 2014-ben és 2015-ben gyűjtötte.
Tizenhét műanyagfajtát mutattak ki a tengeri jégben
Ez volt az első alkalom, hogy egy speciális infravörös spektrométert használtak az elemzésekhez, amely akkora részecskéket is képes kimutatni, mint egy hajszál átmérőjének egy hatoda, azaz tizenegy mikrométer. Ezzel a módszerrel kétszer-háromszor magasabb koncentrációjú mikroműanyagot találtak a mintákban, mint a korábbi vizsgálatok alkalmával – mondta Gunnar Gerdts, az Alfred Wegener Intézet (AWI) kutatója.
A megjelent tanulmány szerint a szakértőknek sikerült a jégtáblákból a műanyagrészecskék kémiai lenyomatát elemezni és valószínűsíthető eredetükre fényt deríteni. Tizenhét műanyagfajtát találtak ezzel a módszerrel, amelyek között voltak csomagolóanyagok, például polietilén és polipropilén, lakkok és nejlonok, valamint cellulóz-acetát is. Utóbbi a cigarettafilter alkotóeleme.
A halászat is rányomja a bélyegét a helyi ökoszisztémára
Azokban a jégtáblákban, amelyek a Csendes-óceánnal összeköttetésben álló Amerázsiai-nagymedencében úsznak, különösen sok polietilént találtak. A kutatók azt feltételezik, hogy ez azoknak a csomagolóanyagoknak a maradványa, amelyek az úgynevezett nagy csendes-óceáni szemétszigetben úsznak.
Az Északi-sarkvidék észak-oroszországi partvidékének tengereiből vett mintákban ezzel szemben elsősorban hajófestékből származó lakkrészecskéket és halászhálókból származó nejlonmaradványokat találtak. A mikroműanyag koncentrációja tehát már nem vezethető vissza csakis az Északi-sarkvidéken kívüli forrásokra – fejtette ki Ilka Peeken, az AWI biológusa.
A növekvő hajóforgalom és a halászat is jelentős nyomokat hagyott hátra, melyek az Északi-sarkvidék helyi szennyezésére utalnak.
Nemcsak a víz felszínén okoz problémát a hulladék felhalmozódása
A jégtáblák a jégzajlás során átvonulnak az Arktiszon, eközben megnőnek. Az ezalatt felvett műanyagot különböző rétegekben két-tizenegy évre megkötik. Amikor elérik a Grönlandnál lévő Fram-útvonalat és elolvadnak, ezek a tengeri területek is beszennyeződnek mikrorészecskékkel. A szakértőket nagyon aggasztja a különösen apró részecskék magas aránya. Mivel a műanyagrészecskék több mint fele a milliméter egy huszadánál kisebb, könnyen felfalhatják őket az evezőlábú rákok és a csillós állatok.
Az is nagyon valószínű, hogy a műanyag maradványok viszonylag gyorsan lesüllyednek a tengerfenékre. Az AWI szakemberei szerint ennek oka, hogy algák és baktériumok telepszenek meg rajtuk, ezáltal nehezebbé válnak. Ezt az elméletet támasztják alá a Fram-útvonalon végzett mélytengeri megfigyelések is.
Idén is utazási pályázatot hirdet Kárpát-medencei középiskolásoknak a Rákóczi Szövetség azzal a céllal, hogy a június 4-i Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódva egy másik Kárpát-medencei ország magyar közösségéhez látogassanak.
A programot pályázati formában hirdette meg a Szövetség, amelyre bármely Kárpát-medencei középiskola jelentkezhet.
A pályázat feltétele, hogy az utazó középiskolás csoport a Kárpát-medencében legalább egy határt átlépjen és egy másik iskolával közös programot szervezzen június 4-éhez kapcsolódóan. Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat a pályázat keretében, amelyhez a Rákóczi Szövetség – az utazásban résztvevő diákok számától függően – 200 ezer forint utazási kerettámogatást ajánl fel a sikeres pályázóknak, illetve igény szerint segít a fogadó iskola közvetítésében.
A pályázatokat 2018. május 16-ig nyújthatják be az iskolák.
A múlt évben 375 Kárpát-medencei középiskola több mint 15 ezer diákja kapcsolódott be a Rákóczi Szövetség Diákutaztatási Programjaiba, míg idén már közel 7 ezren utazhattak.
További információk és a pályázati űrlap a Rákóczi Szövetség honlapján található: www.rakocziszovetseg.org
Rákóczi Szövetség
Bernáth Attila aranyérmet nyert a 49 kilogrammos súlycsoportban az olaszországi Roseto degli Abruzziban rendezett ifjúsági ökölvívó Európa-bajnokságon.
A magyar szövetség szerda esti beszámolója szerint a 18 éves Bernáth, valamint Dmitrij Batjaj fináléjának első menete még rendkívül szoros volt, de a második és a harmadik felvonásban már számolni kellett az orosz bokszolóra, így a Debreceni VSC hajdúhadházi sportolója – aki tavaly ezüstérmes volt a korosztályos kontinensviadalon – 5-0-s pontozással győzött.
A női 60 kilogrammos kategóriában Hámori Luca bronzérmet szerzett.