A Tanács 2017. április 6-án további korlátozó intézkedéseket fogadott el a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal szemben. Az új intézkedések kiegészítik és megerősítik az ENSZ szankciórendszerét, amelyet a Biztonsági Tanács (ENSZ BT) által elfogadott határozatok szabnak meg.
Az EU úgy határozott, hogy új ágazatokra terjeszti ki az Észak-Koreába irányuló beruházásokra vonatkozóan bevezetett tilalmat. Ezek a következők: a hagyományos fegyverekkel kapcsolatos iparágak, a kohászat és fémmegmunkálás, valamint a repülés- és űrtechnika. A Tanács továbbá arról is megállapodott, hogy megtiltja bizonyos szolgáltatások nyújtását észak-koreai személyek és szervezetek részére. A szankciók értelmében tilalom hatálya alatt állnak a számítástechnikai szolgáltatások, a bányászathoz kapcsolódó szolgáltatások, valamint a vegyipari, bányászati és finomítási gyártási ágazathoz kapcsolódó szolgáltatások.
A Tanács arra tekintettel hozta meg ezeket a további korlátozó intézkedéseket, hogy Észak-Korea a tevékenységeivel több ENSZ BT-határozatot is megsért, és az észak-koreai tevékenységek súlyos fenyegetést jelentenek a nemzetközi békére és biztonságra nézve a térségben és azon túl is. Az EU újra felszólítja Észak-Koreát, hogy folytassa a hiteles és érdemi párbeszédet a nemzetközi közösséggel, hagyjon fel a provokációval, továbbá teljes körűen, valamint ellenőrizhető és visszafordíthatatlan módon semmisítse meg valamennyi nukleáris fegyverét és szüntesse be meglévő nukleáris programjait, valamint más tömegpusztító fegyverekkel és ballisztikus rakétákkal kapcsolatos programjait.
A Tanács ezen túlmenően úgy határozott, hogy további négy személyt felvesz azon személyek jegyzékébe, akik Észak-Korea nukleáris tevékenységekkel, ballisztikus rakétákkal vagy más tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos programjainak támogatásában vagy előmozdításában való felelősségük miatt uniós korlátozó intézkedések hatálya alatt állnak. Ezzel 41-re emelkedett azon személyek száma, akikkel szemben utazási korlátozás és vagyonieszköz-befagyasztás van érvényben. A vagyoni eszközök befagyasztása a személyeken túl hét szervezetet is érint.
A kapcsolódó jogi aktusokat a Hivatalos Lap 2017. április 7-i száma tartalmazza. A jogi aktusok elfogadására írásbeli eljárással került sor.
Az EU 2006. december 22-én vezetett be korlátozó intézkedéseket Észak-Koreával szemben. A meglévő intézkedések minden olyan határozatot végrehajtanak, amelyet az ENSZ BT az Észak-Korea általi kísérleti atomrobbantásokra és ballisztikus rakétatechnológiát alkalmazó rakétakilövésekre válaszul fogadott el, illetve további önálló uniós intézkedéseket is tartalmaznak.
Az intézkedések Észak-Korea nukleáris fegyverekkel kapcsolatos programjára és nukleáris programjára, illetve más tömegpusztító fegyverekkel és ballisztikus rakétákkal kapcsolatos programjára irányulnak. Többek között az olyan fegyverek, áruk, szolgáltatások és technológia exportjára és importjára vonatkozó tilalmakat is magukban foglalnak, amelyek felhasználhatók ezekben a programokban.
A Tanács megállapodott abban, hogy növeli az Európai Beruházási Bank által a migrációs problémákkal foglalkozó, Unión kívüli projekteknek nyújtott pénzügyi támogatást.
Legfeljebb 3,7 milliárd eurót irányoznának elő olyan projektekre, amelyek a migráció kiváltó okainak kezelésével, valamint a tranzit- és befogadó közösségek szükségleteinek kielégítésével foglalkoznak.
Az állandó képviselők 2017. április 5-én felkérték az elnökséget, hogy kezdjen tárgyalásokat az Európai Parlamenttel. A Tanács nevében jóváhagyták a tárgyalási megbízást.
A Parlamenttel és a Bizottsággal tartandó első háromoldalú egyeztetésre 2017. április 12-én kerül sor.
„Nincsen kétségem afelől, hogy e kérdésben gyors megállapodás fog születni az Európai Parlamenttel” – nyilatkozta Edward Scicluna, a Tanács soros elnökségét ellátó Málta pénzügyminisztere. „Mindkét intézmény egyetért abban, hogy nagy a szükség és égető a helyzet. Reményeink szerint más uniós programokon keresztül további segítséget is nyújthatunk. Az Ecofin Tanács e héten Máltán tartandó informális ülésén feltérképezzük majd e lehetőségeket.”
Az állandó képviselők elviekben a következőkről állapodtak meg:
A határozati, illetve a rendeletjavaslat az EBB külső hitelezési megbízatása félidős felülvizsgálatának része. 2014-ben arról született megállapodás, hogy a hárommilliárd euró igénybevételére csak a felülvizsgálatot követően kerülhet sor.
Az Unión kívüli projektek az EBB összes finanszírozási tevékenységének kevesebb mint 10%-át teszik ki.
A javaslatokat a Tanácsnak minősített többséggel, az Európai Parlamenttel létrejött megállapodás alapján kell elfogadnia. (Jogalap: az Európai Unió működéséről szóló szerződés 209. és 212. cikke.)