Feed aggregator

Bár az elmúlt napokban a párizsi események kiszorították a nemzetközi hírek fősodrából, de továbbra is az egyik legaggasztóbb probléma – különösen régiónk szempontjából – az ukrán válság eszkalálódása. A Dialógus Intézet és a Keresztény-Zsidó Társaság közös szervezésében tartott előadáson Dr. Tálas Péter, a Nemzetközi Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának igazgatója ismertette a válság értelmezési kereteit.

Kapcsolódó hírek:  A külügy visszahívta az egyik ukrajnai főkonzulátus diplomatáit Az ukránok is rúghatnak magyar kisebbségbe az EU-közepén Újra vonzó lehet Ukrajna

tovább

Tegnap írtam néhány gondolatot a Kouchai testvérek vélt vagy valós profizmusáról. Az egyik ismerősöm elolvasása kapcsán néhány új, gyakorlatibb szemponttal is megkínált, amit szíves engedélye után is most közzéteszek további okulásunkra. Az elemzés, akkor is jól érthető, ha valakinek nincs ideje megnézni a hozzá ajánlott videos elemzést.

Kedves Péter

Olvasva a blogododat arra gondoltam megosztom a véleményemet a témáról - szigorúan taktikai szempontok alapján. Valóban sok videót lehet látni, ahol félelmetes vérprofiknak állítják be a srácokat. Nekem ez volt a kedvencem:



Az a gond a SkyNews riporjában látható újságíróval (szakértővel?), hogy pont olyan dolgokat akar belemagyarázni a videóba, amiket cáfolnak az egyébként elég rossz minőségű - tehát nehézkesen elemezhető felvételek. És mindent milyen meggyőző erővel teszi!

00:45-nél kimerevít egy képet, és arról magyaráz, hogy milyen szakszerűen tartják mindketten a fegyverüket, és hogy ez komoly tapasztalatra és rutinra utal. Persze az látszik a srácokon, hogy volt már a kezükben fegyver, de ami leginkább árulkodik róluk, az a kimerevített képen a sötét mellényes srác jobbos tüzelési fogása balos fedezék mögül. Persze szeret mindenki arról a válláról lőni, amilyen kezes, de minimális katonai kiképzés után mindenki megtanulja, hogy a világon két féle fedezék létezik - balos és jobbos. Jobbosból a jobb vállunkba szorított fegyverrel lövünk, balosból a bal vállunkról, mivel így lehet elérni, hogy a lehető legkisebb felület lógjon ki a fedezék mögül. Persze fegyvertelenekre bármilyen módon lehet büntetlenül lövöldözni, de a képen a srác a rendőrt semlegesíti éppen - úgy, hogy a törzsének legalább a fele kilóg a furgon mögül, szóval igencsak indokolt lett volna, hogy a lehető legkisebb felületet mutassa. Miután a rendőr a földre kerül, mindketten odafutnak hozzá, hogy egyikük kivégezze kb két méterről - hát azért ez sem a magabiztos lőkészségről árulkodik. Egy mezei lövész katona simán eltalál egy ennél sokkal kisebb célt is ötven méterről, azért ez a srác ennél sokkal kevésbé magabiztos.

02:36-nál a kézjelből következtet a kiképzettségre, ez is elég laikus megközelítés. Attól, hogy az akciófilmekben folyamatosan ez van (mert jól néz ki), a kézjelek jelentősége koránt sem ilyen nagy. Tűzpár mozgása során csaknem felesleges, hiszen bőven hallótávon belül vannak, és jelen szituban semmi jelentősége nincs annak, hogy a környezetük hallja-e a párbeszédjüket (hiszen már akcióba lendültek). A kézjelek a kb szakasz (30 ember) méretű csoportoknál fontosak, ahol a parancsnoknak így nem kell átüvöltenie a harcmezőt / gyakteret, hanem mutat egy jelet, amit a többiek továbbadnak. Ráadásul az olcsó kézirádiók elterjedésével a kézjelek jelentősége is jelentősen csökkent - ma inkább csak vészhelyzeti híradásként használjuk őket.

03:00-nál a srácok mozgására próbálja ráfogni a tűz és mozgás ("bounding") alapvető eljárásának végrehajtását, de ez is elég rendesen sántít. A tűz és mozgás lényege, hogy a tűzpár egyik tagja fedezékből tűztámogatást nyújt a társának, aki elmozog a következő fedezékig. Itt valójában az történt, hogy egyikük lövöldözött az utca közepén, a társa pedig nem tudott (vagy nem mert) ellőni mellette, ezért felzárkózott mellé, hogy ő is elereszthessen pár lövést.

04:05-nél a csávó az AK-74-es lövésnél kifejtett hátralökő erejéről beszél, meg arról, hogy ehhez képest milyen stabilan kezelik a fegyvereiket - ez is elég durván kapufa. A kalasnyikov gépkarabélyok gázelvételes rendszerűek, az elsütésük és a stabilitásuk hihetetlenül jó. A laikus általában azt hiszi, hogy egy karabélyt sokkal nehezebb kezelni, mint egy súlyzáras pisztolyt (merthogy sokkal erősebb a lőszer), valójában a kalasnyikovok viszonylag hatásos kezelését egy néhány perces lövészet alatt meg lehet tanulni. Ezért is olyan népszerűek.

04:20-nál a szóráskép nem rossz, de nem is estem tőle hanyatt - 300 méterről ez aránylag jó eredmény lenne, szerintem ennél sokkal közelebbről lőtt a srác. A végén még firkálja a csávó a kalasnyikovot, szerinte az "ugrál" sorozatlövésnél. Valójában csak egész más az anatómiája, mint a nyugati fegyvereknek, ennek megfelelően aki M16-on nevelkedett, az általában szarul lő AK-val. Nyugaton azért terjedt el, hogy az orosz fegyverek pontatlanok, mert a szakértők, akik tesztelik őket, általában rosszabb eredményeket érnek el vele, mint azokkal a fegyverekkel, amikkel sok éves rutinjuk van. A Kalasnyikov attól még pontos, hogy valaki nem tud vele lőni.

Szóval az a gáz az ilyen videókkal, hogy szerintem először kitalálják, hogy miről fog szólni a mondanivaló, utána meg belemagyarázzák a videó egyes képkockáiba a szakértelmet. Nem azt mondom, hogy totál balfaszok voltak az elkövetők, csak azt, hogy látszik rajtuk, hogy nem kaptak komoly katonai kiképzést. Katonai kiképzés amúgy sem kell ahhoz, hogy valaki merényletet hajtson végre, szóval felesleges is lett volna. A tálibok eljárásai sem igazán jutnak eszembe róluk - igazából ezt a teljesítményt egy néhány napos gyorstalpaló után el lehet érni - szerintem.

xy

Brazilian Taurus PT92 Pistol

A január elsejétől tizenharmadikáig tartó napok bizony kiesnek. A régi újév napjáig azt a 12 napot elveszett időnek tekinthetjük az oroszok életében. 40 évvel ezelőtt Andrej Voznyeszenszkij, az egyik legnagyobb orosz-szovjet költő írt is erről egy verset, amit aztán persze jól elfelejtettek volna, ha a 80-as évek közepén nem zenésítik meg, és nem énekli el az akkor éppen fénykorát élő Alekszandr Abdulov színész-sportoló-szívtipró. Persze, kissé lekerekítették Voznyeszenszkij szúrósabb sorait (pl. kikerült a szövegből az, hogy "elsejétől tizenharmadikáig a feleségek nem keresik férjeiket"; és milyen kár, a poszt címadó sora is kihullott), és egy nyálas refrént is írtak hozzá.

Így viszont bekerült az orosz kultúra alapkincstárába, és azóta ragyogó népi feldolgozásversenyek zajlanak minden évben, sőt, jelen pillanatban is a moszkvai utcákon és lakásokon.  

Az eredeti verzió...

és ahogyan azt igazából énekelni kell, konyhában, haverokkal, poharak között.

Sajnos, nincs több alibi, muszáj belekezdeni az évbe. Mi is megigérjük, hogy idén többet írunk, jobban igyekszünk, ilyenek.

A január elsejétől tizenharmadikáig tartó napok bizony kiesnek. A régi újév napjáig azt a 12 napot elveszett időnek tekinthetjük az oroszok életében. 40 évvel ezelőtt Andrej Voznyeszenszkij, az egyik legnagyobb orosz-szovjet költő írt is erről egy verset, amit aztán persze jól elfelejtettek volna, ha a 80-as évek közepén nem zenésítik meg, és nem énekli el az akkor éppen fénykorát élő Alekszandr Abdulov színész-sportoló-szívtipró. Persze, kissé lekerekítették Voznyeszenszkij szúrósabb sorait (pl. kikerült a szövegből az, hogy "elsejétől tizenharmadikáig a feleségek nem keresik férjeiket"; és milyen kár, a poszt címadó sora is kihullott), és egy nyálas refrént is írtak hozzá.

Így viszont bekerült az orosz kultúra alapkincstárába, és azóta ragyogó népi feldolgozásversenyek zajlanak minden évben, sőt, jelen pillanatban is a moszkvai utcákon és lakásokon.  

Az eredeti verzió...

és ahogyan azt igazából énekelni kell, konyhában, haverokkal, poharak között.

Sajnos, nincs több alibi, muszáj belekezdeni az évbe. Mi is megigérjük, hogy idén többet írunk, jobban igyekszünk, ilyenek.

Ahead of his presentation on operational experiences with counter-piracy in the Gulf at the Fast Interception and Riverine conference from 9 - 11 February 2015 in London, Captain Jeffrey McCauley, NAVCENT, 5th Fleet US CENTCOM, spoke to Defence IQ about a number of issues, including Co

For the past two years, the Search and Rescue Europe  conference has brought together leading SAR practitioners to discuss how we can move towards better integration between different SAR agencies, and has established itself as the premie

During the height of last year’s Ukrainian conflict, hundreds of soldiers lost their lives to the bloodshed in the east of the country. Read this case study to understand more about the logistics efforts by volunteers during the conflict.  

Ahead of his briefing at Defence Logistics 2015 , Brigadier General Dionigi M

The following by Jonathan Spyer is reposted here with permission of Middle East Forum:

Reflections on the Murders in Paris
by Jonathan Spyer
PJ Media
January 12, 2015http://www.meforum.org/4970/reflections-on-the-murders-in-paris


The Islamic world is currently in the midst of a great historic convulsion. This process is giving birth to political trends and movements of a murderously violent nature. These movements offer a supposed escape route from the humiliation felt at the profound societal failure of the Arab and to a slightly lesser extent the broader Muslim world.
The escape is by way of the most violent and intolerant historic trends of Islam, into a mythologized and imagined past. The route to this old-new imagined utopia is a bloody one. All who oppose or even slight it must die. The simple and brutal laws of 7thcentury Muslim Arabia are re-applied, in their literal sense. The events of last week in Paris were a manifestation of this trend.

These trends exist not only in the Arab and Muslim worlds themselves. Because of mass immigration from the Arab and Muslim world to western European countries, they are also powerful and present in immigrant communities in these countries. The Kouachi brothers and Amedi Coulibaly are the latest, and no doubt not the last representatives of this political world to impose themselves on us.
The political trend in question is called political Islam. It manifests itself in its most extreme form in the rival global networks of the Al Qaeda movement and the Islamic State. But these, alas, are only the sharp tip of a much larger iceberg.

Political Islamists are not all, or mainly, young men from slums.Political Islamists are not all, or mainly, young men from slums. On the contrary, its adherents include heads of state, powerful economic interests and media groups, and prominent cultural figures. Some of these, absurdly, were even present at the "solidarity rally" in Paris.They rendered this event an empty spectacle by their presence.
Prime Minister Ahmet Davutoglu of Turkey, for example, came to offer his solidarity to the victims of journalists murdered by Islamists in Paris, just two days after the Turkish courts sentenced a pianist to a 10 month prison sentence, suspended for five years, for the crime of "denigrating religion (ie Islam)." More urgently, Turkey has been an active supporter of both Islamic State and al-Qaeda forces in northern Syria over the last three years. That is, Davutoglu was marching in condemnation of forces to which his own government has offered support.Political Islam is a reaction to profound societal failure. It is also a flight into unreality. It has nothing practical to offer as an actual remedy to Arab and Islamic developmental problems. Economic, legal and societal models deriving from the 7th century Arabian desert are fairly obvious impediments to success in the 21st.
Where they are systematically imposed, as in the Islamic State, they will create something close to hell on earth. Where they remain present in more partial forms — as in Qatar, Gaza, Iran, (increasingly) Turkey, and so on — they will merely produce stifling, stagnant and repressive societies.
But the remedy for failure that political Islam offers is not a material one. It offers in generous portions the intoxicating psychological cocktail of murderous rage and self-assertion, and the desire to strike out and destroy those deemed enemies — infidels who transgress binding religious commandments, Jews and so on.This is not the first time that Europe has encountered political phenomena based on murderous rage and utopias buried in the magical past. The European fascist movements produced precisely such a mix. But of course, this time around, the rage and the utopia derive not from European culture, but from an alien culture which has implanted itself among the Europeans.
Arab and Muslim societies may be basket cases, but they retain an exceptionally strong and vivid sense of themselves.
Here is the second part of the problem. Arab and Muslim societies may be basket cases, but they retain an exceptionally strong and vivid sense of themselves. It is the irony of history that this sense of self is precisely of a type that is bound to keep their societies mired in failure. But history favors irony, and this sense nevertheless remains powerfully experienced and hence politically potent. In this respect, the modern Islamic world resembles western Europe of 80 or 90 years ago, but not the contemporary continent.
In contemporary western European societies, political Islam meets a human collectivity suffering, by contrast, from a profound loss of self. No one, at least in the mainstream of politics and culture, seems able to quite articulate what western European countries are for, or what they oppose — at least beyond a sort of vapid belief in everyone doing what they want and not bothering each other.
The result is that when violent political Islam collides with the satiated, lost societies of western Europe, the response is not defiance on the part of the latter, but rather fear.
This fear, as fear is wont to do, manifests itself in various, not particularly edifying, ways.
In contemporary western European societies, political Islam meets a human collectivity suffering from a profound loss of self.
The most obvious is avoidance ("the attacks had nothing to do with Islam," "unemployment and poverty are the root cause," "the Islamic State is neither Islamic nor a state," etc etc).
Another is appeasement — "maybe if we give them some of what they want, they'll leave us alone."
This response perhaps partially explains the notable adoption in parts of western Europe of the anti-Jewish prejudice so prevalent in the Islamic world.
The ennui of the western European mainstream will almost certainly prevent the adoption of the very tough measures which alone might serve to adequately address the burgeoning problem of large numbers of young European Muslims committed to political Islam and to violence against their host societies.
Such measures — which would include tighter surveillance and policing of communities, quick deportations of incendiary preachers, revocation of citizenship for those engaged in violence, possible imprisonment of suspects and so on — would require a political will which is manifestly absent. So it won't happen. So the events of Paris will almost certainly recur.
And lastly, since the elites will not be able to produce resistance, it will come from outside of the elites. Hence the growth of populist, nationalist parties and movements in western Europe. But Europe being what it is, such revivalist movements are likely to contain a hefty dose of the xenophobia and bigotry which characterized the continent of old.
None of this can, at present, be discussed in polite European society. But all of it is fairly obvious. For this reason, Europe's Jews are at present warily eying the door. As someone who was born in western Europe, and left it 25 years ago for Israel, I am happy to conclude that as a result of the efforts and sacrifice of many, Europe's Jews are this time around neither defenseless nor alone. Nor will their blood be free to be taken with impunity.
Jonathan Spyer is director of the Global Research in International Affairs (GLORIA) Center, and a fellow at the Middle East Forum. He is the author of The Transforming Fire: The Rise of the Israel-Islamist Conflict (Continuum, 2011).

-----
If you found this post interesting or informative, please it below. Thanks!

Technorati Tag: Charlie Hebdo and France and Jihad and Islamists.

Pr�vention des �pid�mies, lutte anticontrefa�on, suivi des patients... Les services sp�cialis�s sur mobile se multiplient. Mais leur d�faut de mod�le �conomique freine encore leur progression.

 Classé dans:Uncategorized

Anders Behring Breivik est un terroriste norvégien d’extrême droite, raciste, violemment islamophobe, qui a perpétré et revendiqué la tuerie du 22 juillet 2011 en Norvège, dont le bilan total fut de 77 morts et 151 blessés. Le 22 août 2012, … Lire la suite →

(végre rávettem magamat az írásra)
Utólag már inkább elméleti a kérdés, de szerintem inkább amatőrök voltak. A profizmusuk mellett két dolgot szoktak felhozni: 1. Ahogy párban haladtak és hidegvérűen haladtak a céljuk felé, 2. Hogy pont a szerkesztőségi napon mentek amikor mindenki bent volt.
Érdekes módon különösen ez utóbbi tényt mindenki kész tényként kezeli, lehetőséget sem hagyva a véletlennek. A többi bal(lépésük) igazából azt mondatja velem, hogy iszonyú szerencséjük volt, hogy épp aznap mentek oda lövöldözni. Az eset körülményeiből (nem találják a szerkesztőséget, rossz helyre csengetnek be, stb) nekem az derült ki, hogy nem derítették fel, hogy mikor van ott forgalom, melyik ajtón mennek be az újságírók az épületbe, így az sem tűnhetett fel nekik, hogy egy héten egyszer van szerkesztőségi nap. Ezt az infot vagy fent találták a neten (amit kétlek) vagy a szerencséjük volt. 
Az amatőrizmus valószínűségéhez mások is leírták, hogy az elhagyott személyi talán a legnagyobb bakinak tűnik. Amit nem láttam sehol leírva, a menekülési útvonal, menekülési terv teljes hiánya. Ez nem egy olyan akció volt, amit a filmekben láttunk, hogy autók előre ellopva, eldugva, anonimizálva, menedékhelyek előre kialakítva az országban, hamis útlevelek, táskányi készpénz előkészítve, stb. Az elkövetőknek nem volt semmi ilyen tervük.
A „profizmus-vita” egyébként valahol teljesen téves út az értelmezési erőfeszítéseink során. Nyilván ha ráerőltetjük a testvérpárra, hogy kiképzést kaphattak Irakban, vagy Szíriában (vagy Jemenben, mint később kiderült), akkor hihetjük azt, hogy olyanok lesznek, mint amiket a filmekben látunk, vagy amilyenek a kommandósok a valóságban.
De nem lesznek olyanok, mert nagyon kevesen akarják tudomásul venni, hogy az a fajta kiképzés, nem az a kiképzés, amit egy nyugati (vagy lehet keleti is, mert a kínaiak és az oroszok is nagyon jók), azaz inkább állami szintű intézményrendszer nyújtani tud. Afganisztánban 1990-es évek óta működtek kiképző táborok, ahova a világ minden tájáról mentek önkéntes dzsihadisták. Heteket, hónapokat töltöttek ott, de egy rendes kommandós akciót nem adtak a világnak. A legközelebbi, „rendesen” kivitelezett, dzsihadisták által végrehajtott kommandós akciók, amik eszembe jutnak, azok a különböző pakisztáni tálibok és más dzsihadisták által indított akciók (Mumbai, Karachi haditengerészeti bázis, esetleg a Kandahári reptér), de ott a volt pakisztáni katonatisztek aránya igen magas.
Egy átlag terrorista kiképző tábor az alapokra tanít meg, fegyverismeret, szétszedni a fegyvert, álló célokra lőni. Egy igaz kommandós kiképzése éveket vesz igénybe, nem három napot, amennyit a Kouachi testvérek kaptak Jemenben (arról nem is beszélve, hogy ezt 3-4 évvel ezelőtt lehetett, azóta hol gyakoroltak?
A másik dolog ami értelmetlenné teszi ezt a profizmus/amatőrizmus kérdést, hogy teljes már logika alapján működnek a dzsihadisták, mint egy „átlagos”, régi terrorista, mondjuk a 60-as 70-es évek baloldali vagy palesztin terroristái. Ezek ugyanis a médiavisszhang és a politikai célok mellett túl is akarták élni azért a dolgokat.
A dzsihádisták magányos farkas terroristáinál ez nem szempont, ezért nincs is menekülési terv. Carnajev testvérek esetére emlékszik még valaki Bostonból? Elmenekültek? Nem igazából otthon vártak valamire, de nem tudom mire. Aztán lopott kocsival akartak menekülni. Az elmúlt évek tömegbehajtós, késelős, lefejezős dzsihadistái? Haszan Nidal őrnagy Fort Hoodban?
A testvérpár eltökélt volt, látott már fegyvert, de amatőrök voltak, és az egész tettük lényege a fókuszált bosszú volt, semmint a profi, tökéletes elkövetés kivitelezése.
Utószó: nem csak ennek, de minden hasonló az eset elemzésének a rákfenéje, hogy kik elemeznek kit. Újságírók, szakértők, titkosszolgák szakmájuknál fogva mindig (na jó legtöbbször) logikusan és racionálisan gondolkodnak (hogy cselekszenek azt nem állítom), és amikor másokat, más eseményeket kell megérteniük, elemezniük, ugyanígy mindenben a logikát és a racionalitást keresik, a véletlennek szinte semmi, az irracionalitásnak csak szűkre szabott helyet hagynak, de néha azt is rossz helyen (például az öngyilkos merénylőt, vagy a lefejezős videokat hajlamosak irracionálisnak tekinteni). Ez könnyen félreviszi, félreviheti az elemzést, mert számunkra elemzők számára például kizárt, hogy valaki csak úgy odamenjen egy szerkesztőségbe gyilkolni. „Ha én csinálnám, nyilván úgy és akkor …” Szerintem itt érdemes óvatosnak lenni. Ugyanezt találom megjelenni a titkosszolgálatok utólagos megítélése kapcsán is.  

Nous signons une entrée dans une toute nouvelle publication. Le Dictionnaire encyclopédique de l'Etat, sous la direction de Pascal Mbongo, François Hervouët et Carlo Santulli est un dictionnaire pluridisciplinaire et transnational. Il compte 178 entrées rédigées par 113 universitaires. Nous y signons l'entrée 'Developmental State'. Comment définir se concept ? 
Les définitions de l’État développemental sont essentiellement tirées de l’expérience des pays d’Asie, comme la Corée du Sud, Taiwan, Singapour, le Viêt-Nam et le Japon. Ce dernier fût le premier modèle étudié en 1982. Un État développemental serait, selon la Commission économique pour l’Afrique et la Commission de l’Union africaine, un « État qui place le développement économique comme la priorité première de la politique gouvernementale et est capable de concevoir des instruments efficaces pour promouvoir un tel objectif  ». Cette définition met l’accent sur deux aspects de l’État développemental, à la fois le volontarisme de l’État, qui peut finalement se limiter aux discours, et la capacité de l’État à mettre en place une telle politique. Cette définition peut être complétée en soulignant l’importance de l’interventionnisme étatique dans l’agenda micro et macro-économique, afin de faire augmenter la croissance économique et réduire la pauvreté. L’amélioration du niveau de vie de la population (emplois, industrialisation) participe à la légitimation de l’État développemental. Cette stratégie de promotion du développement contredit une autre stratégie – néo-libérale – qui, à l’inverse, voit l’État non pas comme un agent pouvant servir à produire de la croissance, mais comme un élément problématique dont il faut réduire l’influence pour permettre le décollage économique. Aujourd’hui encore, les principaux débats autour de l’État développemental portent sur la place et le rôle que doit avoir l’État dans le marché ou sur la forme que doit prendre l’intervention de l’État. Pour commander l'ouvrage : ICI 

Shot in both legs, Shahruh Khan survived the Taliban attack on the Army Public School in Peshawar, Pakistan. “The man with big boots,” Al Jazeera quoted Khan as saying, “kept on looking for students and pumping bullets into their bodies.” It

Turkish Otokar Arma 8x8 Armored Personnel Carrier