Az Europa Varietas Institute magyar nyelvű blogja, uniós szakpolitikákról, konferenciákról, biztonságpolitikáról, diplomáciai eseményekről

You are here

Észak-Korea sakkot adott a tripla hibát elkövető USA-nak

Dél-Korea válságos helyzetben van, Kína miatt lényegében Észak-Korea is „érinthetetlenné“ vált, a gyengülő USA nem vállalna fel egy ilyen konfliktust

2010 november 23-án Észak- és Dél-Korea között kitört az 1950 óta legsúlyosabb incidens. Francia vélemények szerint Észak-Korea azt demonstrálta, hogy regionális hatalomként kell számolni vele a térségben, és azzal, hogy Kim Jong-il, kinevezte utódjának fiát, Kim Jong-un-t, az ezzel együtt azt is jelenti, hogy vége a bizonytalansági időszaknak és eldőlt, Észak-Korea (amennyiben nem történik rendkívüli esemény) még évtizedekig az ortodox kommunizmus országa lesz.

Másrészt az ország ismét bebizonyította, hogy egy (atom)háború kirobbantásához elegendő nukleáris arzenál áll rendelkezésére, míg Obama politikája e téren is kudarcot vallott : Az Egyesült Államok ugyanis stratégiai okokból nem szakította meg a párbeszédet Phonjanggal, a „stratégiai türelem“ elve mentén, ezzel azonban csak azt érte el, hogy lényegében időt adott és legitimizálta Észak Koreát nukleáris fegyverei tökéletesítésének terén.
Lényegében ignorálták a kiszivárgó figyelmeztetéseket és az amerikai adminisztráció, akárcsak a dél-koreai, megelégedett az Észak-Korea ellenes szankciók erősítésével. Ezzel pedig – mint megannyi esetben, ld. Irak – a lakosságot büntették és lényegében szabad teret engedtek az észak-koreai rezsimnek a fejlesztésekhez, azt gondolva, hogy még messze nem rendelkeznek a kellő kapacitásokkal. Most, hogy nyilvánosságra került, hogy komoly dúsító-potenciállal rendelkeznek, előbbiek kénytelenek lesznek (lennének) megváltoztatni politikájukat, de az USA még hezitál: A két stratégia közül (párbeszéd és szankciók, contra párbeszéd és atomfejlesztés) be kell látni, az északiaké vált be.

Siegfried Hecker stanfordi egyetemi professzor úgy ítéli meg, hogy az incidens a dél-amerikai, de főleg az amerikai hírszerzés komoly kudarcának is tekinthető, Hecker saját szemével is látta a nyilvánosságra került 2000 centrifuga-eszköz létezését. Úgy vélik ezek ilyen nagyságrendű előállítására Korea saját maga nem (lett volna) képes az ENSZ szankciók mellett, így azt felételezik, hogy a háttérben a koreai és az iráni kapcsolatok fonódtak szorosabbra, azaz az észak-koreai rakétákért cserébe Irán szállította le a dúsításhoz szükséges technológiát. Vagy Kína... (Sőt, lényegében az sem zárható ki, hogy a koreaiak blöfföltek és az orruknál fogva vezetik az USA-t.)

Kérdéses, hogy az incidens mennyire eszkalálódhat a jövőben. Észak-Korea láthatóan nagyon biztos magában, hidegvérrel teszteli Dél-Korea és az ENSZ reakcióidejét, és hogy meddig mehet el. Az eredmények eddig őt látszanak igazolni, Obamaék nem szívesen vállalnának be egy újabb háborút a térségben, a világot nagyon leköti a gazdasági válság kezelése.
Az USA lényegi tétlenkedése ellenére - ill. mellett - Dél-Korea már radikálisan változtatott a politikáján és az enyhülés időszakát úgy tűnik a keménykedés, konfrontáció időszaka fogja felváltani, miközben lényegében válságos helyzetbe navigálta magát : Észak-Korea ugyanis szintén felvette a kesztyűt, sőt, lényegében felsorakoztatta maga mellé Kínát, míg az USA inkább lazítaná a viszonyt Dél-Koreával és nem menne bele egy „újfajta hidegháborúba“ Kína ellen (mint ahogy lényegében az Irán elleni támadás elhalasztása / lemondása (?) mögött is ez állhat : nem vállalni fel a konfrontációt Kínával).

Kína lényegében a dél-koreai fregatt észak-koreai megtorpedózása ügyében zárkózott fel először (pontosabban : újra) hivatalosan a rezsim mellett, és ezen felbátorodva haladnak tovább az északiak. Közös érdekük, hogy a Kínát régóta sértő dél-koreai hadgyakorlatokat (melyeken az USA is részt vett) megakadályozzák. A politikai és hírszerzési hibák mellett az USA elkövetett egy komoly taktikai hibát is, hogy nem számolt e hadgyakorlatok politikai hatásával mely lényegében meggyorsította, hogy Kína és Észak-Korea közös platformra kerüljön.

Katonaliag a helyzet még kétségbeejtőb a déliek számára : egy magát fenyegetve érző Észak-Korea jó célbajuttatási eséllyel indíthatna mind nukleáris, mind biológiai támadást a határhoz közeli Szöul 15 millió lakosa ellen, mielőtt bárki bármit is tehetne ennek a megakadályozására.
Kína egyébként megpróbál hatni az északiakra, hogy javítsák a munkások és parasztok helyzetét. Ez részben jó, részben rossz : egyrészt javíthatná a lakosság helyzetét, másrészt viszont segítené a rezsim túlélését, melynek bizony egyre inkább (és ijesztőbb mértékben) csökken a tömegbázisa. A felpuhulás viszont felveti a kérdést, hogy „kínaizálódhat-e“ Észak-Korea, vagy sem.

Mivel a lakosság 1/3-a a kínaiaktól függ, a helyzet megoldását csak az jelentheti, ha Kínával kezdünk meg komolyabb tárgyalásokat e regionális probléma rendezésére. Kínát engedményekkel vagy egyéb eszközökkel kell (el)távolítani Észak-Korea mellől. Vagy legalább valamiféle kínai kontrollt kéne kieszközölni az északiak ABC fegyvereinek bevetése fölött.
További bizonytalansági tényező Kim Jong-il sógora, akit mellőztek, majd visszaintegráltak, és aki nem nagyon ismeri el az utódlást. Ő igencsak Kína-párti, míg a hadsereg a sztálini hagyományok megőrzésének legfőbb letéteményese...

Türke András István

Undefined