Blogroll

az évszázad zuhanása vagy törvényszerű átmenet?
Nagy Marcell
az EuVI gyakornoka

Az elmúlt másfél hónap igen eseménydúsan telt Kínában. Míg a nyugati közvélemény a görög válság aktuális fejleményeire összpontosított, addig a Távol-Keleten, Kínában jóval nagyobb tételek mozogtak, jobban mondva tűntek el az érintettek virtuális pénztárcáiból.

2015. június 12.-e után a sanghaji értéktőzsde (SSE) több mint 30%-ot esett vissza. Ha pusztán a számadatokat nézzük, valóban párját ritkítja az az összeg - 2400 milliárd dollárnyi befektetetés tűnt el egyetlen hónap alatt. Válaszul a kínai központi bank csaknem 1,9 százalékkal, majd másnap újabb 1,6 százalékkal alacsonyabban állapította meg a jüan dollárral szembeni középárfolyamát - ezzel lényegében leértékelte a jüant.

A lépés eredményeként szerdán négyéves mélypontra süllyedt a kínai valuta árfolyama a dollárral szemben. A tiencsini ipartelepen történt katasztrófa mintegy pontot tett az i-re: több száz halott, milliós károk. Tömegek vonultak utcára, az illegálisan működő raktárban tárolt, határértéket jóval meghaladó mennyiségű nátrium-azid nemcsak a kikötői hatóságok korrupt ügyintézését mutatják példásan, de egész Kína legkomolyabb társadalmi feszültségforrását: a mindent átható korrupciót.

Bár még korai messzemenő következtetéseket levonni, annyit érdemes megjegyezni: a kínai gazdaság kezdi a kifulladás jeleit mutatni. Érdemes megnézni mi vezetett idáig, milyen gazdasági és pénzügyi döntések eredményezték a kialakult helyzetet.

Annak ellenére, hogy a kínai értéktőzsde a Teng Hsziao-ping által fémjelzett nyitással indult újra, az elmúlt években pedig Hongkonggal együtt már a világ második legnagyobb tőzsdéje piaci kapitalizáció alapján(1), több faktor is árnyalja a tőzsdepánik képét.
Egyrészt a kínai tőzsderendszer (hasonlóan politikai berendezkedéséhez – és abból kifolyólag) sajátosan megosztott. Míg Hongkongban a százhúsz éves HKEx teljesen nyitott a külföldi tőke, cégek és befektetők előtt, addig a sanghaji értéktőzsde szinte teljesen zárt rendszerben működik: külföldi cégek és állampolgárok nem kereskedhetnek. A kínai társadalom az elmúlt évtizedben óriási tömegekben kezdett tőzsdézni: jelenleg több mint 90 millióan birtokolnak részvényeket az ázsiai országban, csak májusban 12 millió tőzsdei számlát nyitottak. (2) Ehhez törvényszerűen kapcsolódik, hogy ekkora tömeg nem „tanul meg” pár év alatt a piaci folyamatokra reagálni, azokat a rendszer felépítéséből következően megfelelően használni. Így Kínában mára több tíz millió tőzsdéző teljesen laikusan és fogalmatlanul ad el és vásárol Sanghajban.

A befektetők 80 százaléka kisrészvényes, ráadásul legtöbbjük nem is a saját pénzét teszi fel, hanem hitelből vásárol – bár ez sok helyen bevett szokás, Kína ezen a téren is vezető. Természetesen, ha valaki bukik egy adott részvényen, el kell adnia egy másikat is, hogy fedezze tartozását a hitelezőjének. Ennek következtében a kínai tőzsde a végletekig polarizált tud lenni: egyik nap milliókat lehet nyerni, másnap milliárdokat lehet veszíteni rajta.

Az egyedi részvények folyamatos esése mellett nagyon fontos megemlíteni a nagyon divatos kínai cégeket összegyűjtő befektetési alapokat, részvénycsomagokat. A korábban a kínai régió erőteljes gazdasági növekedéséből profitáló kínai ázsiai alapok már 30% körüli mínusznál járnak, további csökkenésnél pedig még alacsonyabb szintre is kerülhetnek. Annak ellenére, hogy ilyen ingadozások jellemzik az SSE-t, a külföldi piacokra elenyésző hatással bír, a külföldi tőke hiánya miatt. Amíg a nyitott hongkongi tőzsdére nem gyűrűzik át ez a folyamat komolyabban, addig a „kínai tőzsdepánik” intő jel maradhat az ország gazdasági növekedésének lassulását illetően.

A két nap alatt végrehajtott több mint 3 százalékos jüanleértékelés apropóján több dolgot tisztázni kell. Bár mondhatni váratlan döntés volt a Kínai Központi Bank ez irányú döntése, ám már jó pár éve látni, hogy az ország gazdasági növekedése folyamatosan lassul, és mára nem éri el a vezetés (és nem utolsósorban a társadalom) által elvárt számokat. Idén a hivatalos előrejelzések szerint 7 százalék körül lehet a gazdaság bővülése Kínában. (4)

Ezen adatokkal szemben azonban a külföldi gazdasági szakértők egyöntetűen szkeptikusak. A kínai vezetés hagyományosan „szépít” minden olyan adatot, mely a nyugat szemében kedvezőtlenebbül tüntethetné fel az ázsiai országot. (5) A jüan leértékelésével Kína ezen szokása megbicsaklott: a gyengébb fizetőeszközzel nem titkoltan az exportteljesítmény felpörgetése. Az elmúlt napok történései eddig nem hozták a várt eredményt: a piacok ijedten reagáltak, a sanghaji tőzsde további zuhanásba kezdett. Mára egész Kelet-Ázsiába átgyűrűzött ez a bizonytalanság: Kazahsztántól Japánig csökkenésbe kezdtek a tőzsdék.

Xi Jin-ping 2012-es hatalomra jutása óta meghirdetett reformjai (korrupció felszámolása, hadsereg fejlesztése, gazdasági nyitás) nemcsak, hogy nem párosulnak politikai reformokkal, de mára keményebben ellenőrzik a médiát, a szociális reformok leálltak, Xi ráadásul az állampárt egészét is egyre több helyen próbálja kihagyni a döntéshozatalból, és saját belső körére támaszkodik. Az út (melyre Teng Hsziao-ping állította Kínát a 80-as években) Xi alatt elérte azt a szakaszát, amikor Peking elkezdte az exportra termelő, olcsó munkaerőt kihasználó, feltörekvő gazdaságát átalakítani, hogy egy magas hozzáadott értékkel bíró, nagyobb középosztállyal rendelkező Kína jöhessen létre.

A jüan leértékelése részben ezen célt is szolgálja: a dollár kihívójának szánt fizetőeszköz értékét szigorúan őrzi a Kínai Központi Bank. Az évek alatt nagyon kevés alkalommal változtattak a jüan értékén, ez a politika pedig évek óta visszatérő példa volt Washington számára, amikor Kína felemelkedését kellett „tompítani” a médiában, mondván: amíg Peking nem teszi ki valutáját a nemzetközi pénzügyi folyamatoknak, addig felesleges a dollár kihívójáról beszélni.

A leértékelés egyik pozitív hatása ezen ütőkártya semlegesítése, bár amennyiben a jelenlegi válság hosszú távon megmarad, úgy pont az Egyesült Államok eddigi érvelése igazolódik be. Ezen gazdasági és pénzügyi reformokhoz képest Peking a politikai reformokat teljesen figyelmen kívül hagyja, mi több, az eddig meglévő szabadságokat is, ahol lehet, óvatosan megpróbálja visszanyesni – ezt láthatjuk Hongkongban is. Törvényszerű, hogy ez a hatalomkoncentráció Kínában is kitermeli a maga párton belüli ellenzékét, bármennyire is mutat kifelé egységes képet a kommunista párt.

Az államhatalom az elmúlt húsz évben példa nélküli helyzetbe kerülhet: a Tienanmen téri események óta először kell újradefiniálni kapcsolatát és legitimitását a társadalommal szemben. Az 1990-es évektől ugyanis a gazdasági növekedés és prosperitás volt a fő támasza és ígérete az állampártnak. Amennyiben ez elvész, úgy újra „kellemetlen” helyzetbe kerülhet Peking, mivel pont annak a rétegnek kell továbbra is támogatnia, mely a leginkább hasznot akart húzni a GDP emelkedéséből és a tőzsde meredek felfelé íveléséből – ezért a legnagyobbat is bukja rajta ezekben a hetekben.

--
(1) SCHELL, Orville: Why China’ stock market bubble was always bound to burst. The Guardian. Forrás: http://www.theguardian.com/world/2015/jul/16/why-chinas-stock-market-bub... (Hozzáférés: 2015. június 19.)
(2) Why China’s stock market so volatile? Financial Times. (2015. július 2.) Forrás: http://www.ft.com/intl/cms/s/e5af8da0-1fc7-11e5-aa5a-398b2169cf79,Author... (Hozzáférés: 2015. augusztus 22.)
(3) Érdemes kiszállni a kínai részvénybefektetésekből? (ProfitLine.hu)
http://profitline.hu/hircentrum/hir/337893/Erdemes-kiszallni-a-kinai-res... (Hozzáférés: 2015. augusztus 20.)
(4) Whether to believe China's GDP figures. The Economist. (2015. július 15.)
Forrás: http://www.economist.com/blogs/freeexchange/2015/07/chinese-economy (Hozzáférés: 2015. augusztus 24.)
(5) Whether to believe China's GDP figures. id. mű.

L'exercice d’alerte "Noble Jump" en Pologne a mis en lumière les défauts de la Force de réaction rapide de l’OTAN (NATO NRF) face à la Russie. La capacité de déploiement de la nouvelle force de réaction rapide de l'Otan, testée du 9 au 19 juin sur le camp d'entraînement de Zagan (ouest de la Pologne), est insuffisante face à la réactivité militaire russe, car les forces de l'Alliance ont besoin d'un mois au moins afin de déployer 30.000 militaires en Europe de l'Est. De son côté, la Russie a réussi en 24 heures à déplacer jusqu'à 100.000 soldats avec des équipements au cours de manœuvres militaires réalisées fin mai dans le District militaire central.

Les manœuvres en Pologne occidentale impliquent plus de 2.000 soldats provenant de neuf pays de l'OTAN. Les troupes aéroportées tchèques et néerlandaises, l'infanterie mécanisée allemande et norvégienne, les forces spéciales lituaniennes et polonaises, l'artillerie belge, des hélicoptères américains et une unité hongroise de coopération civilo-militaire y prennent part. L'exercice Noble Jump a été conçu pour tester les troupes de préparation élevée de l'OTAN dans les conditions du champ de bataille et veiller à ce que les concepts et les procédures soient prêts en cas de véritable crise. Le Pentagone a également révélé son intention de déployer en Europe de l'Est des chars, des véhicules blindés et des stocks d'armes lourdes, nécessaires afin d'équiper 5.000 soldats. En plus, il est prévu de créer un groupe "très mobile" fort de 30.000 soldats capables d'être rapidement déployés dans les pays Baltes, en Pologne, en Roumanie ou en Bulgarie en cas d'éventuelle "agression russe".

La formation qui se déroule en Pologne fait partie d'une série plus vaste d'activités de formation prévue en juin et appelée Allied Shield. La série comprend, outre Noble Jump :
- Baltops 2015, un exercice naval allié majeure en Pologne;
- Sabre Strike, un exercice de terrain dans les pays Baltes;
- et Trident Joust, un exercice de commandement et contrôle en Roumanie.
Au total, environ 15.000 soldats de 19 pays, dont le Canada, et trois pays partenaires participeront à cette série d'événements de formation qui se déroulent au sein de l'Alliance en 2015.

Sur fond de crise ukrainienne, l'OTAN a multiplié les manœuvres militaires conjointes dans les pays baltes ainsi qu'en Pologne. Moscou a exprimé ses préoccupations face au renforcement de la présence militaire de l'Alliance à proximité de ses frontières.

Source :
http://fr.sputniknews.com/international/20150615/1016545578.html

Project 23000E or Shtorm (Storm) is a multi-purpose, heavy aircraft carrier project being designed by the Krylov State Research Center for the Russian Navy. The cost of the supercarrier is estimated as being between $1.8 billion and $5.63 billion (at August 2015 exchange rates), with development expected to take ten years. The carrier is being considered for service with the Russian Navy's Northern Fleet. Nevskoye Design Bureau is also reported to be taking part in the development project.

A scale model of the ship is going to be demonstrated for the first time at the International Maritime Defence Show 2015 in St Petersburg from 1-5 July. The Project 23000E multipurpose aircraft carrier is designed to conduct operations in remote and oceanic areas, engage land-based and sea-borne enemy targets, ensure the operational stability of naval forces, protect landing troops, and provide the anti-aircraft defence. The design has a displacement of 90-100,000 tons, is 330 m in length, 40 m wide, and has a draft of 11 m. It has a top speed of 30 kt, cruising speed of 20 kt, a 120-day endurance, a crew of 4-5,000, and designed to withstand sea state 6-7. Currently it has been designed with a conventional power plant, although this could be replaced by a nuclear one, according to potential customers' requirements.

The ship carries a powerful air group of 80-90 deck-based aircraft for various combat missions. The model features a split air wing comprising navalised T-50 PAKFAs and MiG-29Ks, as well as jet-powered naval early warning aircraft, and Ka-27 naval helicopters. The carrier's flight deck is of a dual design, features an angled flight deck, and four launching positions: two via ski-jump ramps and two via electromagnetic catapults. One set of arrestor gear is included in the design. The design also features two islands; a feature only previously seen on the latest UK design.

Protection against air threats will be provided by four anti-aircraft missile system combat modules. An anti-torpedo armament suite is available. The electronic support complex includes integrated sensors, including a multifunction phased array radar, electronic warfare system, and communications suite.

Source
http://www.janes.com/article/51452/russia-developing-shtorm-supercarrier

Tisztelt Cikkíró!
Kissé megkésve fedeztem fel a cikkét. Köszönöm, hogy alapos újságíróként elolvasta a véleményemet a Kitekintőn is - a cikk eredeti helyén - és utánanézett tevékenységemnek. Megtiszteltetésnek veszem, hogy figyelemre méltónak találta és hivatkozott rám a cikkében. Örülök, hogy kifejtette a véleményét és arra bíztatom, máskor is tegye meg ezt nyíltan, félelem nélkül.

De kérem nyugodjon meg, Önt félrevezették!

1.) Biztosíthatom, a Kitekintő nem tekinthető "jobbos" , "balos" vagy "liberális" elkötelezettségű orgánumnak. Ha az lenne, nem publikálnék ott.
2.) Másrészt a szoknyák méretével nekem soha nem volt bajom. Őszintén szólva ez nem képezte soha tudományos tevékenységem tárgyát - de elismerem, ez utóbbi lehet mégis hibának számít (?)
3.) A kisdolgomat sem szoktam ravatalozókban végezni, emiatt sem kell aggódnia. Az elhunytak meggyalázását legalább annyira elítélem, mint a humortalan blaszfémiát. Elkerülhette a figyelmét a véleményem alábbi mondata (is) : "A mészárlást természetesen minden jólelkű ember elítéli, jómagam is."
4.) Végezetül Ön természetesen azt sajnál, akit akar. A sajnálat szubjektív érzés, és talán a véleményszabadság jegyében Ön sem kívánja kötelezővé tenni. De kérem nézze el nekem – a szabad véleményalkotás jegyében – hogy az én sajnálatom nem terjed ki azon újság újságíróira, mely az eddigi legnagyobb profitját munkatársainak halálából termelte ki, és inkább azon afrikai gyerekeket érinti, akiket csak lefényképezünk – dögkeselyűk társaságában - , majd pedig otthagyjuk őket éhenpusztulni.
Tisztelettel
Dr. Türke András István

A válasz erre az írásra készült.

A terroristák elmebetegek
Neményi Márton
2015- február 14.
Hír24

Ezzel együtt is mindig jelen lesznek, bármit is csinálunk. A muszlimkérdés nem a bevándorlásról szól, két-három Magyarországnyi ember sorsa a kérdés, a harcosokat pedig mi, európaiak termeljük ki. Minikonferencia a terrorról.

Terror határok nélkül címmel rendeztek minikonferenciát külpolitikai és biztonsági szakértőkkel, nagykövetekkel és egy – a Hír24 olvasóinak talán már ismerős – karikaturistával csütörtök este a Bálint zsidó közösségi házban. Bár a témát – ezt az előadók is tudták – lehetetlen körbejárni húsz-húszperces előadásokkal, sok érdekes gondolat elhangzott, amely hozzátesz, vagy – inkább – elvesz a kormány által elővett, a bevándorlóveszélyről szóló, legfeljebb hangulatkeltésre alkalmas retorikájából. Sokat megtudtunk az Európában mára hatalmas iszlám közösségről és a terroristák lelkivilágáról is. Nézzük a három alapgondolatot!

1 A muszlimok nem szeretik a fegyvereket

Igaz, hogy vannak muszlimok, akik részt vesznek az Iszlám Állam-párti tüntetéseken, de ha demonstrációról van szó, az iszlám közösség sokkal inkább a békéért vonul az utcára – mondta Csicsmann László egyetemi docens. A mostani párizsi és a korábbi európai terrortámadásokból úgy tűnik, a közösség radikalizálódik, de ez egyszerűen nem igaz, a valódi kérdéssel, a beilleszkedéssel viszont nem foglalkozunk.

Európában 20-30 millió muszlim él.

A róluk szóló diskurzus a szakértő szerint „biztonságiasodik” a megmagyarázhatatlan tragédia hatására, sokan a civilizációk összecsapásaként hivatkoznak az eseményekre Huntington elmélete után, amelyet egyébként a szakértők már rég bírálnak. Nem a különböző kultúrák közti feszültségről van szó ugyanis, hanem „csupán” az iszlám – még csak nem is túl nagy létszámú – radikális szárnya és a szintén radikálisan iszlámellenes európaiak szemben állásáról. Tény persze, hogy a szélsőséges muszlimok jelen vannak Európában, dühüket a múltbéli események, botrányok (mecsetvita, börtönök, karikatúrák) szítják. Így sokaknak az iszlám vallás olyan ideológiává vált, mint a hetvenes évek politikai tiltakozásainál: szinte mindegy is, miről szól, a lényeg, hogy lehet harcolni a nevében. Sok francia úgy ment ki harcolni Szíriába a dzsihád oldalán, hogy amúgy köze sincs a valláshoz.

A nyugati társadalom eközben főleg sztereotípiáktól és az ismeretlentől való félelemtől vezérelve fenyegetve érzi magát, mondván, hogy „jönnek a bevándorlók”. Ez azonban Csicsmann szerint már rég nem migrációs kihívás, hanem belső, európai probléma, hiszen az itteni muszlimok többsége már itt született és nevelkedett. Százalékos arányuk már minden nyugat-európai nagyvárosban kétszámjegyű. Arról pedig szó sincs, hogy a muszlim közösség homogén lenne: nagyon is különbözőek a csoportok az etnikum, származási ország, vallásjogi iskola, generáció, a beilleszkedés és a radikalizáció foka szempontjából. Arról nem is beszélve, hogy – ahogy most arra Magyarország elvileg készül – Európa már rég bezárta kapuit: már csak főleg családegyesítés okán lehet bejutni.

Az pedig, hogy Merkel – és most Orbán – elvetette a multikulturalizmust, nem azt jelenti, hogy nem élhetnek békében egy területen a különböző kultúrák, hanem azt, hogy megbukott a holland modell, amely szó szerint próbálta értelmezni a fogalmat. Bár utópiának tűnhet, de Csicsmann szerint igenis megvalósulat az „euro-iszlám” irányzat, azaz, hogy a muszlimok visszatérnek eredeti vallási értékeikhez úgy, hogy megszabadulnak a történelem során az iszlámra „ragadt” főleg negatív sajátosságoktól és elfogadják az európai értékeket. „A kettő között nem kellene, hogy ellentmondás legyen”, mondta a szakértő.

2 A terroristák elmebetegek

Legalábbis az elkövetők 83 százaléka biztosan – mondta Végh József klinikai szakpszichológus, gyakorlott túsztárgyaló. „Elmebetegek mindig is voltak és lesznek is, éppen ezért terrorizmus is az ősidők óta létezik és mindig is létezni fog” – fogalmazott. „Mindig lesznek olyanok is, akiknek fontos, hogy valahol elhelyezzék magukat, köztük pedig lesznek olyanok, ahol odaát találják meg a helyüket, a rendszer ellenében, függetlenül attól, mi a rendszer. Ezeket a harcosokat tehát mi, európaiak termeljük ki, az itteni válság miatt vonzó számukra, hogy fegyvert ragadjanak. Az európai radikális muszlim a tagadáson, az ellenségképen keresztül keresi identitását. Reménytelenül küzd a kisebbségi lét ellen, képtelen magát pozitívan értelmezni, érzi, hogy nem értik meg, ami erősíti a rendszerrel szembeni szubkulturális értékeket. A rendszer pedig ellent tart, amitől további értelmet nyer az azzal harcolók ellenállása.”

„A terror vezérelve a félelemkeltés:

a terroristák a félelem nyelvét beszélik és azt is értik meg.

Ebből az következik, hogy oda kell lépni keményen, ahol a legérzékenyebb. Kipusztítani viszont így sem lehet őket. Az ember arra teszi fel az életét, hogy megmutassa: itt vagyok, létezem és értek valamihez. Az pedig, aki nem érti meg a világot, teremt magának egy egyszerűbb szabályrendszert, mint például a terrorizmus.”

„A túszejtő terrorista hozzáállása a világhoz nem arról szól, hogy hogyan él, hanem hogy hogyan hal meg. A halállal van viszonya, nem az élettel, éppen ezért nagyon nehéz tárgyalni velük európai fejjel. Azt tanulják, meg kell halniuk, hogy szeressék őket. A franciaországi túszejtők kategóriájuk szerint bátortalan, demonstráló öngyilkosok voltak. Bátortalanok, mert nem ölték meg magukat, demonstrálóak, mert a hatóságokkal ölették meg magukat és öngyilkosok, mert azonnal látszott, hogy ennek nem lesz békés megoldása, ezek az emberek meg fognak halni. A kérdés csak az volt, hány túszt végeznek ki addig.”

3 Szabad Mohamedet rajzolni, csak nem lehet

A Charlie Hebdo-vita lényege, hogy vannak-e határai a szólásszabadságnak. Csicsmann László szerint vannak, azzal viszont nem ért egyet, amit az európai muszlimok nagy része mond: hogy jogilag kellene rögzíteni őket, nyilván egy muszlim testület véleménye alapján. „Ezt itt, Európában kicsit nehéz elképzelni. Én azokkal értek egyet, akik szerint a multikulturalizmus jegyében a szerzőknek kell, nos, ha nem is öncenzúrát gyakorolni, de vigyázni, hogy ilyesmi ne történhessen meg.” Hasonló a véleménye Türke András István biztonságpolitikai szakértőnek, aki szerint a terroristák egyenesen örülnek a karikatúráknak, hiszen azok hozzájuk terelhetik a bizonytalan iszlamista fiatalokat, akik a provokációt látva „fogékékonnyá válhatnak a szélsőségekre”.

Türke ugyan nem látja a humort a Charlie karikatúráiban, bár szerinte nem is ez a kérdés, hanem, hogy megkérdőjelezhetünk-e bizonyos alapértékeket, belefér-e a vallásgyalázás. Arról nem is beszélve, hogy „az események után arra kényszerülünk, hogy vagy a hetilap, vagy a merénylők oldalára álljunk, mintha nem is lenne semmi a kettő között”. A „Je Suis Charlie”-gesztussal pedig azonosítjuk magunkat a vallásgyalázással is. Pápai Gábor karikaturista – aki a Francia Intézetben pár hete már elmondta a magáét – szerint ezt a vitát most már nem is lehet lefolytatni. „A Charlie karikaturistái hősi halottak. Abba belemenni, hogy hát igen, ez meg ez a poén talán nem kellett volna, már késő. Mint a viccben az intenzív osztály: itt a hosszú sípszó előtt lehet úszni.” Az ízlésbeli vitáról pedig annyit: „Budapest nem Párizs, szekularizációban sehol sem tartunk. Itt dermedt csend fogadja azt, amit odakint röhögés.”

Pápai szerint tehát hibás a rajzokra figyelni:

az, hogy valaki célponttá válik, az elkövetőn múlik, nem az áldozaton.

„Ezek a fegyverek már meg voltak töltve. Persze, ha én az egyik áldozat apja lennék, én is azon keseregnék, hogy miért kellett a gyerekemnek ebbe az egészbe belemennie. Mégis: hiba azon gondolkodni, hogy kellett volna rejtőzködve élni – amiről egyébként nekünk is sok családi sztorink van a vészkorszak előttről. Stockholm-szindróma azon filózni, hogy nem kellett volna provokáló rajzokat közzétenni. Azzal csak lehúzták volna a fejüket, hogy a terroristák a mögöttük ülőt találják el.”

Arról nem is beszélve, hogy Mohamedet le sem lehet rajzolni – függetlenül attól, hogy szabad-e vagy sem. Lehet, hogy lerajzolunk egy figurát – ugye ez volt az ősbűn –, de azt senki sem tudja megmondani, hogy az mitől lesz a próféta profilja. Ezt nem is Pápai állítja, hanem egy iszlám sejk, akivel közös rádióműsorban szerepelt, „és akivel annyira egy nótát fújtunk, hogy az őrületbe kergettük a Kossuth műsorvezetőjét, aki nem éppen baráti céllal hívott meg engem”. Pápai tehát ha akarná, sem tudná lerajzolni Mohamedet, ahogy senki sem. Türke szerint a legzseniálisabb megoldás erre az a Facebookon terjedő paródia, amely az arcképet összeköthető pontokkal oldja meg, mint a foglalkoztató füzetekben – így le is rajzolta és nem is.

Soós Eszter Petronella
MCC Foreign Focus - 2015.01.10.

Bevallom, nagyon irigylem azokat, akiknek kész és kompakt politikai válaszaik vannak a Charlie Hebdo-merényletek kapcsán. Azokat is irigylem, akik a bölcsek köve birtokában teljes bizonyossággal mernek most sarkos állításokat tenni. Bár a napokban magam is felvetettem néhány kezdetleges szakpolitikai javaslatot a terrorizmus elleni franciaországi fellépés céljából, a háttérben húzódó (és hamarosan minden bizonnyal felerősödő) kulturális vitakérdések kapcsán gyakran tanácstalan vagyok. Íme a kérdéseim és gondolatfoszlányaim.

1. Azt hiszem, ebben a percben a legtöbb európait (zsigerileg legalábbis) az a kérdés foglalkoztatja, hogy igaza volt-e Huntingtonnak, amikor a civilizációk összecsapásáról beszélt? Ha igen, miért? Ha nem, miért nem? Elképzelhető-e, hogy egy önbeteljesítő jóslattal állunk szemben? Lehet, hogy nem mindenki Huntingtonra hivatkozik, de az egészen biztos, hogy az iszlám civilizáció ebben a percben számos európai fejében a „Másikként”, hovatovább ellenségként tételeződik. Ezt a kérdést legalább 2001. szeptember 11. óta rágjuk elölről-hátulról, és azt gondolom, hogy továbbra is szükséges foglalkoznunk vele, muszlimoknak, keresztényeknek, ateistáknak egyaránt – nyíltan, őszintén, a sajtó és a közvélemény nyilvánossága előtt.

Különösen azért, mert a francia muszlim közösségek teljes mértékben elhatárolódtak a támadástól és az erőszaktól, és úgy tűnik nekem, borzasztóan félnek attól, hogy ők bűnhődnek majd meg – ártatlanul – a véres merényletekért (a támadás után egyébként azonnal megindultak a mecsetek elleni támadások). A nyugati civilizáción kívülről (különösen az iszlám világból) érkező politikai reakciók sem sokban különböztek azoktól az elhatárolódásoktól, amelyeket nyugaton hallhattunk, szimpátiával csak radikális iszlamisták reagáltak. Ráadásul kell-e arra emlékeztetni, hogy a merényleteknek van muszlim áldozata is (Ahmed Merabet, az egyik rendőr)? Vagy elfelejthetjük-e azt, hogy a kóser boltban éppen egy fiatal muszlim segített elbújni a zsidó túszoknak? A „civilizációk összecsapása” keretben gondolkozókhoz tehát az az első kérdésem, hogy ezek az adalékok hogyan illeszkednek a keretbe (ha egyáltalán)? Hogy illeszkedik ebbe a keretbe az a tény, hogy a terrorizmus áldozatainak elsöprő többsége, több, mint 80%-a – világméretekben – nem nyugati, hanem muszlim országokból származik (Irak, Afganisztán, Szíria, Nigéria, Pakisztán)? Sokszor úgy tűnik, hogy a „Másik” igencsak rugalmas konstrukció, kedvünk és érzelmi állapotunk szerint alakítható – nem árt, ha értjük és átlátjuk ezt a gondolati folyamatot, és végiggondoljuk az ellenérveket is.

2. Az önreflexiós gyakorlat keretében ideje lenne azt is tisztázni egy vitában (amelyben nemcsak a többségi társadalom vesz részt, hanem a „Másik” is, amelynek jelenleg gondolatokat tulajdonítunk ugyan, de valójában nem hallgatjuk meg), hogy mi a különbség terrorizmus és iszlám között. Az elmúlt napok egyes dühös, félelemmel teli reakciói azt mutatják, hogy a terrorizmus hagyományos fogalma (erőszak vagy azzal való fenyegetés politikai nyomásgyakorlás céljából) egyértelműen összekötődött a sivatagban gépfegyverekkel rohangáló, kiképzést kapó, középkori nézeteket valló, majd ártatlan nyugatiakra támadó fanatikus iszlamista képével. Ez az összemosás nyilvánvaló érvelési hiba. És a slippery slope itt még nem ér véget: az iszlámot magát ezután sokan azonosítják az iszlamizmussal és áttételesen a terrorizmussal is – az elmúlt napokban tucatszám lehetett ilyen érveket is hallani. Ebből persze (ezúttal logikusan) következik az az érv, hogy az iszlámnak Európában nincs helye, nem kompatibilis a „Mi” kultúránkkal.

Ez a probléma a társadalmi vita másik fontos eleme kell, hogy legyen, mint ahogy az is, hogy pontosan mi a „Mi” kultúránk – hiszen az is sokszínű, egyesek számára a görög filozófiát, mások számára a kereszténységet, esetleg a nemzeti kereteket, megint mások számára a szekularizációt és a felvilágosodást jelenti – és a vége valószínűleg az, hogy egy kicsit mindenkinek igaza van. Gondoljuk végig, hogy mit takar a „Mi” kultúránk, a „Mi” civilizációnk! A „Másik” definiálja? Esetleg olyan, mint a pornó (nem tudom meghatározni, de felismerem, ha látom)?

3. Áttérve a konkrét francia körülményekre: egy 2013-as felmérés szerint például a megkérdezettek 73%-a negatív véleménnyel volt az iszlámról, és csak 36% gondolta úgy, hogy az iszlám gyakorlása kompatibilis a francia köztársasági törvényekkel (pl. a radikális szekularizációval). A fent ismertetett érvelési összecsúszások ezt a tendenciát nyilvánvalóan erősíteni fogják, nem lennék meglepődve, ha a következő hetekben a 73% felfelé, a 36% meg lefelé indulna el, és mind a többségi társadalom, mind pedig a muszlim kisebbség alapvető érzelmi élménye a félelem és az önmagába fordulás lenne. Ennek az első jeleit máris láthatjuk.

4. Fontos megérteni, hogy az iszlám jelen van Európában, jelen van Franciaországban, és ez egy fait accompli. Lehet azt mondani, hogy „utasítsuk ki mindet” (ilyet is hallottam a napokban és durvábbakat is), de ez egy teljesen irreális, dühös, erőszakos reakció. A francia és európai muszlimok nagy része francia, uniós stb. állampolgár. Itt születtek. Franciák. Európaiak. Ha valakinek ez nagyon nem tetszik (és sokaknak nagyon nem tetszik), akkor lehet ezen dühöngeni, lehet emlegetni a keresztény Európát, fel lehet sorolni, hogy mely politikusok és történelmi figurák ezért a helyzetért a hibásak, de a nyugati muszlim közösség integrációs problémáit – vagyis az adott helyzetet – ez már nem fogja megoldani....

A teljes cikket elolvashatja az MCC FF oldalán.

Míg a francia szocialisták legnagyobb gondja, hogy lehet-e együtt tüntetni Marine Le Pennel, mi úgy gondoljuk, hogy a legnagyobb probléma az, hogy sem a francia társadalom, sem a francia politikai elit, sem pedig a francia államigazgatás nincsen felkészülve arra, hogy a terrorizmus és az iszlamizmus kérdését átfogó problémaként kezelje. Az alábbiakban egy olyan szakpolitikai akciótervre teszünk javaslatot (dr. Türke András István biztonságpolitikai szakértővel, az Europa Varietas Intézet igazgatójával közösen), amely átfogó módon közelíti meg a terrorelhárítás és az iszlamizmus problémáit. Álláspontunk szerint az alábbi témákban és területeken van szükség sürgős lépések megtételére:

A cikket folyamatosan frissítjük!

1) Véget kell vetni a titkosszolgálatok és a belügyi speciális egységek közötti folyamatos konkurenciaharcnak, az állandó átszervezéseknek. Szükség van egy olyan koordinációs szervre, amely a belügy, a szolgálatok, illetve a rendőrség és a csendőrség beérkező adatait átfogó módon értékeli, és az értékeléseket szükség szerint közvetíti. Tekintettel arra, hogy a francia szervek forráshiányra panaszkodnak a sajtóban is, az elérhető költségvetési források kérdését is rendezni kell.

2) Rendbe kell tenni a terrorgyanús személyek adatbázisait.

3) Frissíteni kell a terrorgyanús személyek megfigyelésére, előállítására vonatkozó jogszabályi hátteret.

4) Tekintettel arra, hogy a börtönök Franciaországban is gyakran funkcionálnak bűnöző- és szélsőséges-képző intézményként (különösen a piti bűncselekmények fiatal elkövetői számára), újra kell gondolni a büntető igazságszolgáltatás teljes rendszerét, bármennyire is nagy a társadalmi nyomás, hogy minél több bűnöző kapjon hosszú és letöltendő börtönbüntetést. A visszaesést megakadályozni nem tudó megtorlás helyett a nevelés és az integráció céljai felé kell a rendszer fókuszát fordítani, természetesen a megfelelő költségvetési források biztosítása mellett.

5) Hatékonyabban kell fellépni a szervezett bűnözői körök és városi bandák fegyverellátási útvonalai ellen, szárazföldön és vízi úton egyaránt...

A teljes cikket elolvashatja a Francia Politika Blogon