Hatodszor idézte meg Bethlen Gábor erdélyi fejedelem alakját és a vidék aranykorát a Pro Cultura Subcarpathica október 7-én Huszton.
A civil szervezet idei utolsó fesztiválját ökomenikus istentisztelet előzte meg a helyi római katolikus templomban, majd benépesült a városközpont: ingyenes kézműves foglalkozásokkal – hímzés, szövés, gyöngyözés, bőrözés, fafaragás, horgolás, pólófestés, dekupázs, stb. – magyaros ételekkel, méz- és pálinkakülönlegességekkel és zamatos borokkal várták a helyszínre látogatókat.
Fotó: Fülöp László
A salánki hagyományőrzők közreműködésével Erdély fejedelme is színre lépett, majd a hivatalos megnyitót követően környékbeli magyar, ukrán és ruszin népzenei együttesek uralták a színpadot.
Már az V. Bethlen-nap sztárfellépője, a punk/rock zenét játszó Anna and the Barbies is osztatlan sikert aratott a helyi lakosok körében, így a szervezők nem érezték nagy vállalásnak, ha idén bekeményítenek, és a magyarországi rock/metal világából adnak ízelítőt: a fesztivált a Leander Kills együttes zárta. A csapat körüli ováció pedig ismét bizonyította, hogy a zene hidat képezhet nyelvek, kultúrák és nemzetiségek között. (A Leander Kills frontemberével készített interjúnkat rövidesen olvashatják honlapunkon).
Fotó: Fülöp László
A VI. Bethlen-nap a magyar kormány támogatásával, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Huszti Alapszervezete, a Huszti Polgármesteri Hivatal, valamint a huszti református és római katolikus egyházközség társszervezésében valósult meg.
Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma
Megnyitották a Hagyományok Háza felújított székházát. A 7,5 milliárd forintból megvalósult teljes körű rekonstrukció nyomán az egykori Budai Vigadó épülete méltón szolgálhatja a Kárpát-medencei néphagyomány ápolását.
A Budai Vigadó épületét, a Hagyományok Háza székházát ünnepélyes keretek között adták át október 4-én. A 2011-ben műemlékké nyilvánított épület felújítása 2016-ban kezdődött. Nagy Csaba Ybl-díjas építész, a rekonstrukció vezetője az eredeti állapot lehetőség szerinti legteljesebb visszaállítását tartotta szem előtt, egyben törekedett arra, hogy a patinás épület a XXI. század elvárásainak is megfeleljen, többfunkciósan szolgálja az intézmény szerteágazó munkáját.
„A Hagyományok Háza 2001-es megalapítása óta többször álltunk egy-egy ajtóban, a küszöbön – mondta megnyitó beszédében Kelemen László főigazgató. – Ilyen volt például a zeneakadémiai népzenei tanszék megalapítása, a Fölszállott a páva televíziós vetélkedő elindítása, vagy ilyen lesz reményeink szerint az erdélyi Sapientián a néptáncos képzés beindítása. Most ismét egy küszöbön állunk: a Budai Vigadó rekonstrukciójának befejezéseként a Hagyományok Háza kiemelt nemzeti intézményi feladatait fogja tudni méltó körülmények között ellátni.”
A sajtóbemutatón tapasztaltak alátámasztják az elmondottakat. Elkészült a földszinti helyiségek rekonstrukciója, a befedett udvar akusztikailag is alkalmas koncertek, táncházak rendezésére. Az 1951-es alapítása óta az épületben működő Magyar Állami Nép Együttes végre korszerű próbateremben végezheti ezentúl munkáját. Tágas könyvtár szolgálja a kutatókat, a bibliotéka folyamatosan bővül, s tárolóiban kapott helyet Lajtha László zeneszerző-népzenekutató, Martin György tánctörténész-néprajzkutató, Halmos Béla, a magyarországi táncházmozgalom egyik elindítója és első prímásának hagyatéka s Farkas Gyulának, a Rajkó Zenekar alapítójának gyűjteménye is. A földszinti kiállítóhely a Várnegyed újabb kulturális színfoltja, első tárlata az elmúlt évben elhunyt Makoldi Sándor festőművész-néprajzkutató hagyatékát mutatja be a közönségnek. A gyermekfoglalkoztató az ifjabb nemzedék hagyományszeretetre való nevelését szolgálja.
A Budai Vígadó épületét a századfordulón adták át. Kallina Mór és Árkay Aladár eklektikus, jellemzően neoreneszánsz, szecessziós belső díszítésű alkotása két év alatt készült el, s hamarosan a budai társasági élet kedvelt központjává vált. Bálterem, kávéház, étterem, klubszobák vonzották a társasági életre vágyó budaiakat. A háború alatt hadigondozó hatóság működött falai között. A harcok során jelentős károkat szenvedett, az ötvenes évek elején állami tulajdonba került: a Népművészeti Intézet és a Magyar Állami Népi Együttes székháza lett. Az épület külső homlokzatát – a megújuló Corvin térrel összhangban – 2007-ben újították fel, a belső részek továbbra is elhanyagolt állapotban várták a megújulást. A mostani átadással ez magvalósult, a főváros egy újabb színvonalas kulturális létesítménnyel gazdagodott.
Csermák Zoltán
Az 1848-as forradalom és szabadságharc megtorlásaként 1849. október 6-án, a bécsi forradalom évfordulóján végezték ki Aradon azt a 13 honvédtisztet, akiket az utókor aradi vértanúkként tart számon. Ugyanezen a napon Pesten agyonlőtték gróf Batthyány Lajost, az első felelős magyar kormány miniszterelnökét. Erről a gyásznapról emlékezett meg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RFKMF), valamint a II. RFKMF Felsőfokú Szakképzési Intézete október 8-án.
A megemlékezés felvezetéseként Király Katalin, a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének tanára szólalt fel. Kiemelte, hogy a múlt felelevenítése által mártírjainkból kell erőt merítenünk a jelenhez. Ezután a Szakképzési Intézet diákjainak műsorát tekinthettük meg. Erő, hűség, remény — így foglalhatnánk össze az elhangzottakat. Az előadás nem csupán az aradi eseményeket, hanem annak előzményeit is felidézte az 1848-as forradalomig visszamenőleg.
Az ünnepség a Szózattal zárult.
Szabó Kata
Kárpátalja.ma
Nagyszabású többnemzetiségű légi hadgyakorlat kezdődött Ukrajnában amerikai harci repülőgépek részvételével – írta hétfőn az Egyesült Államok kijevi nagykövetsége a Facebookon.
A közlemény szerint – amiből az UNIAN ukrán hírügynökség idézett – a 12 napos, Tiszta Égbolt-2018 fedőnevű gyakorlaton kilenc ország vesz részt: Ukrajna és az Egyesült Államok mellett Belgium, Nagy-Britannia, Dánia, Észtország, Hollandia, Lengyelország, valamint Románia. A hadgyakorlatra egy F-15C Eagle típusú vadászrepülőgép és egy C-130J Super Hercules csapatszállító gép érkezett az Egyesült Államokból.
A gyakorlatok célja, hogy növeljék a regionális képességeket a légtér szuverenitásának védelme, a béke és a biztonság megerősítése érdekében az együttműködés javításával – áll a közleményben. Korreszpondent ukrán hírügynökség kiemelte, hogy Ukrajna függetlenné válása óta ez lesz az eddigi legnagyobb légi gyakorlat, amelyen összesen több mint 40 repülőgép, több tucat légvédelmi rendszer és több szász katona vesz részt. Ukrán részről mintegy 20 különböző típusú repülőgép, valamint helikopterek és drónok is gyakorlatoznak.
A gyakorlatban részt vevő gépek a Hmelnickij megyei Sztarokosztjantyiniv légitámaszpontjáról szállnak fel. A légi műveletek végrehajtása során éles fegyvereket nem használnak majd, a manővereket főleg az ország nyugati részén tartják, de Lengyelország és Románia légterét is érintik.
Forrás: MTI
A magyarok hallatják a hangjukat és imájukat egész Európában – mondta Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi püspök a Szent Péter-bazilikában bemutatott magyar misén hétfőn, amellyel egy időben megnyílt a Kereszt-tűzben című magyar kiállítás a közel-keleti keresztélyüldözésről.
A magyar nyelvű misét a Szent Péter-bazilika főoltára mögötti úgynevezett Katedra-oltárnál mutatták be a Magyarok Nagyasszonya október 8-i ünnepe alkalmából, amely a Szent Péter-bazilika altemplomában található Magyarok Nagyasszonya magyar kápolna búcsúnapja is.
Palánki Ferenc homíliájában azt mondta, a vatikáni magyar kápolna üzenete az, hogy az anyaországban és külhonban élő magyarok Európa békéjén munkálkodnak, és a krisztusi értékeket képviselik Európa közepén. Hozzátette: mi magyarok “hallatjuk a hangunkat és imánkat egész Európában, hogy valóban a Szűzanya népe vagyunk”.
A püspökkel, aki a fiatalokról szóló vatikáni szinódus miatt tartózkodik a Vatikánban, Kocsis Fülöp, a hajdúdorogi főegyházmegye érsek-metropolitája koncelebrált, valamint a Rómában szolgáló magyar papok. A mise megemlékezett Márton Áron püspöki kinevezésének 80. évfordulójáról is, akinek boldoggá avatási eljárása folyamatban van a Vatikánban.
Márton Áron az erdélyi Csíkszentdomonkoson született. A bazilikában bemutatott magyar misén a felcsíki plébániák 400 tagú közös kórusa énekelt Balánbánya, Csíkszentdomokos, Csíkdánfalva, Csíkmadaras, Göröcsfalva-Rákos-Vacsárcsi, Madéfalva, Csíkcsicsó, Csíktaploca, Csíkszereda, Csíkdelne-Csíkpálfalva, Csíkborzsova-Csíkszentmiklós, Szépvíz, Gyimesfelsőlok és Gyimesközéplok képviseletében. Ince Sándor karnagy vezényletével a népviseletben levő kórus magyar egyházi énekekkel töltötte meg a bazilikát.
A kórus Ferenc pápa szerdai általános audienciáján is részt vesz.
A hétfői misén ott volt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is, aki a Vatikánban Pietro Parolin szentszéki államtitkárral tárgyal.
Közben a Szent Péter-térre vezető sugárúton levő Cesi-palotában hétfőtől látogatható a Kereszt-tűzben, keresztényüldözés a Közel-Keleten című kiállítás. A Magyar Nemzeti Múzeum kiállítása Budapest, New York és Washington után látható Rómában. A multimediális tárlat főkurátora Speidl Bianka, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója. Az Emberi Erőforrások Minisztérium Üldözött Keresztények Megsegítéséért felelős államtitkársága és a Hungary Helps program támogatásával megvalósított kiállítás hivatalos megnyitója kedden este lesz Sölch Gergeny az EMMI stratégiai helyettes államtitkára és Varga Benedek a Nemzeti Múzeum főigazgatója részvételével. A kiállítás megnyitásán részt vesz Ignatius Joseph III Younan antióchiai szír pátriárka, valamint húsz, Magyarországon ösztöndíjjal tanuló szíriai keresztény fiatal is felszólal.
Szerdán Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára tárgyal a Vatikánban.
Forrás: MTI
Áder János köztársasági elnök fogadja Recep Tayyip Erdogan török elnököt a Sándor-palota előtti Szent György téren 2018. október 8-án. Recep Tayyip Erdogan Áder János köztársasági elnök meghívására érkezett kétnapos látogatásra Magyarországra.
Forrás: MTI
A munkahely biztonságát és a fizetést tekintik a legfontosabbnak a pályaválasztás előtt álló hetedik osztályos fiatalok a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) idei pályaorientációs kutatása alapján.
Az MKIK hétfői közleménye szerint a megkérdezett 9071 diák 95 százaléka szeretne továbbtanulni. A kutatás szerint 32-32 százalék a hivatásos sportot vagy az állatgondozói pályát választaná, 30-30 százalék pedig számítógépes munkával szeretne foglakozni vagy szakácsként helyezkedne el.
A megkérdezettek 36 százaléka diplomát, 23 százalékuk szakmát és érettségit szeretne, 15 százalékuk szakképzettség megszerzését tervezi, 12 százalék pedig szakgimnáziumi érettségit tenne.
A diploma, valamint a szakma és az érettségi megszerzését a diákok negyedének-negyedének javasolják a szülei, 22 százalékukat pedig nem befolyásolják a döntésben.
A pályaválasztás jelentős részben összefügg a szülők iskolai végzettségével, sokan az internetről tájékozódnak – írták. Hozzátették, hogy a döntést az életkörülmények is meghatározzák, hiszen a hátrányos környezetben felnövők kevésbé törekvők. A diplomaszerzést leginkább a fővárosi szülők szorgalmazzák – olvasható a közleményben.
Forrás: MTI
A Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai vezetője 2017 szeptemberétől elindította több településen a mentorprogramot, melynek célja, hogy magyarországi táncpedagógusok helyben segítsék a működő együtteseket és vezetőiket. Júliusban Tiszapéterfalván volt a program zárása, ahol minden csoport színpadi bemutató formájában adott számot a féléves munkájáról.
A bemutató és az azt megelőző időszak tapasztalatai alapján formálódott a gondolat, hogy több és mélyebb ismeretátadásra van szüksége a helyi pedagógustársadalomnak, ha hosszútávra ható, alaposabb szakmai fejlődést szeretnénk elérni az együttesek munkájában.
A Hagyományok Háza és a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja szervezésében lehetőség nyílik Kárpátalján magyar néptáncpedagógus-képzés keretében bővíteni a szakmai ismereteket.
Magyarországon több évtizedes hagyománya van a táncpedagógus-képzésnek, melynek eredményeként több száz felsőfokú végzettséggel rendelkező tanár dolgozik amatőr együtteseknél és tanít művészeti iskolákban magyar néptáncot. Sok-sok gyakorlati tapasztalat, fontos és hasznos módszertani ismeretek halmozódtak fel, melyek birtoklása élményszerű tanítási gyakorlattá formálta a hazai próbatermekben folyó munkát.
Ennek eredményeként sokszínű és változatos ismeretátadási módszerek jöttek létre, ezekből kínálunk egy csokorra valót.
Képzésünk rangját emeli a Magyar Táncművészeti Egyetem oktatóinak közreműködése, így a képzők képzőitől lehet megtanulni a szakma fortélyait.
Lássuk, milyen ismeretekről beszélünk, mivel vértezheti fel magát, aki elvégzi a képzést:
és még sok-sok hasznos ismeret megszerzése. Minden oktató akár tudatosan, akár ösztönösen, ezeket az ismereteket használja, illetve igyekszik jó és hasznos tudást átadni a rábízott gyerekeknek.
Most lehetőséget kínálunk az alapos, elmélyült módszertani munkára.
A képzés októberben indul és jövő tavasszal, májusban zárul. Havi egynapos elfoglaltságot jelent a résztvevők számára.
2018-as oktatási alkalmak:
A további alkalmak egyeztetés alatt állnak. A jelentkezés feltételeiről a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja vezetője, Pál Katalin ad részletes tájékoztatást.
Szeretettel várunk minden tanulni vágyó oktatót!
Babinecz Sándor, néptánc szakelőadó
2018.09.21. Budapest, Hagyományok Háza
A IX. Székelyföld Napokon a Hagyományok Háza immár második alkalommal rendezi a Táncoló Székelyföld eseménysorozatot. Ennek keretében a szervezők több mint egy tucat településre visznek értékes hagyományőrző és táncos programokat.
A Székelyföld Napok immár hagyományt jelent Erdélyben, kilencedik alkalommal rendezik meg. Október 12–21. között a három székelyföldi megye, Kovászna-, Hargita- és Maros megye különleges kulturális programokkal várja az érdeklődőket. A rendezvény jelmondata – Örökségünk: a múlt és a jövő találkozása – híven fejezi ki megálmodóinak célkitűzéseit. A rendezők a tíznapos műsorfolyammal a Kulturális örökség európai éve programsorozathoz is csatlakozni kívánnak, remélve ezzel, hogy a kulturális örökség védelmére, a közösségi tradíciók ápolására nemzetközi szinten is nagyobb figyelem összpontosulhat.
„Az elmúlt évben kérték fel a Hagyományok Háza Hálózat –Erdély szervezetet, hogy tapasztalataival színesítse az eseménysorozatot – idézi az együttműködés kezdeteit Molnár Szabolcs, az Intézmény munkatársa. – Megtiszteltetésnek éreztük a feladatot, s egy újszerű kezdeményezést, a Táncoló Székelyföldet indítottunk el.”
A tavalyi siker nyomán idén is folytatódik a táncbemutató. Kiváló amatőr, javarészt székelyföldi táncegyüttesek különböző vidékeket keresnek fel, a helyi befogadó és a vendég tánccsoportok közös, székelyföldi összeállítással lépnek fel. Az egyórás előadást – lehetőség szerint – az elmaradhatatlan táncház és tánctanítás követi. A program keretében felkészült szakemberek Székelyföld néprajzi tájegységeit, gazdag kultúráját, hagyományait bemutató előadás-sorozattal készülnek.
A tíznapos fesztiválba, megyénként négy-öt települést vonnak be a szervezők.
Csermák Zoltán
Tizenegyedik alkalommal rendezi meg a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes akciót három történelmi egyház Magyarországon október 11. és 14. között – hangzott el a M1 aktuális csatornán hétfőn.
Böjte Csaba, a rendezvény fővédnöke a program kapcsán úgy fogalmazott, az önzetlenül vállalt, másokért végzett jó szeretetnél nagyobb, tisztább öröm nincsen. Ezt pedig mindenki önkéntesen tudja megtapasztalni – tette hozzá.
A fővédnök azt mondta, jó lenne, ha az eseményen nemcsak a tizenévesek, hanem minden korosztály részt venne, valamint ha a kezdeményezés három nap helyett egész évben tartana.
A katolikus, a református és az evangélikus egyház által szervezett országos önkéntes ifjúsági programban évről évre olyan közhasznú feladatokban vesznek részt a fiatalok, mint intézmények és játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, valamint kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek.
A kezdeményezés Németországból indult 2002-ben, Magyarországról először Szombathely és Győr csatlakozott 2006-ban a háromnapos összefogáshoz, 2007 óta azonban már országszerte szerveznek akciókat.
Forrás: MTI
Különleges évaddal tér vissza a közmédia népzenei és néptáncos tehetségkutató műsora, a Fölszállott a páva – hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti műsorában.
Az előző öt évad legtehetségesebb versenyzőit hívta vissza a zsűri a Fölszállott a páva idei különleges szériájába, amelyben az egyes előadók továbbjutása már csak a nézőkön fog múlni, a zsűri csupán véleményezi a produkciókat – mondta el Morvai Noémi, a Fölszállott a páva műsorvezetője.
Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a Fölszállott a páva zsűrijének elnöke kiemelte: nagyon fontos, hogy ezek a táncosok és zenészek a képernyőre kerülnek, hogy az egész ország láthatja, “milyen remek fiatalságunk van”, mennyire értékes szórakozás a néptánc, a népzene.
A Döntők döntője alcímet viselő új évad első adása október 26-án várja a közönséget a Duna televízióban.
Forrás: MTI
A debreceni körzeti megbízottak igazoltatták a férfit és utasát. A gépkocsiban több ezer doboz cigarettát találtak a rendőrök.
A Debreceni Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai 2018. október 5-én 19 óra körül Debrecen, Biczókert utcán intézkedés alá vontak egy gépkocsit.
A rendőrök igazoltatták a sofőrt és utasát, valamint átvizsgálták a járművet, amelyben 2100 doboz zárjeggyel ellátott és zárjegy nélküli cigarettát találtak, amelyek eredetéről a járműben utazók nem tudtak elszámolni.
A körzeti megbízottak a 39 és 44 éves férfiakat bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. A rendőrök értesítették az eljárás lefolytatásra illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársait.
A Turisztikai Világszervezet (UNWTO) döntése értelmében idén szeptember 27-én Budapest ad otthont a turizmus világnapja rendezvényeinek, a nyílt naphoz 46 programmal csatlakoztak a budapesti szolgáltatók – jelentette be Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) ügyvezetője sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten.
Jelentős elismerésnek nevezte a magyar idegenforgalom számára, hogy idén az UNWTO képviselőivel együtt, Budapesten ünnepelhetik a világnapot.
Bán Teodóra közölte, hogy a BFTK nemcsak koordinálja a világnapi programokat, hanem saját programot is szervez: a világnapon 3 alkalommal régi Ikarus kabrió buszból lehet megnézni a fővárost. A programok egy része ingyenes, más részük kedvezményes, a legtöbb azonban előzetes regisztrációhoz kötött. A BFTK megrendezi a hagyományos nyílt napot, és egyebek mellett a csatlakozott szervezetek vezetett sétákat, tárlatvezetéseket, épületlátogatásokat tartanak múzeumokban, galériákban.
Idén először hét gasztrohely is csatlakozott a felhíváshoz, ahol kedvezményekkel, ajándékokkal várják a látogatókat – ismertette.
Elmondta, hogy az idei világnap fő témája a digitális turizmus, és a BFTK támogatja a digitális fejlesztéseket. Ezek között kiemelte a guide.me Budapest alkalmazást, ami turisztikai weboldal és alkalmazás egyben, és angolul mutatja be a külföldieknek a fővárost.
A sajtótájékoztatón megnyitották a BFTK információs irodahálózatának új, hetedik irodáját a Bálna Budapestinfo Point irodát. A BFTK az irodákon kívül 22 közterületi információs pontot üzemeltet.
Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes köszöntőjében rámutatott: a turisták felfedezték Budapestet, 2010-óta megkétszereződött a fővárosba és az országba látogató turisták száma, a tavalyi és az azt megelőző is rekordév volt. Várhatóan az idei is az lesz az ágazatban – mondta.
Közölte, az eredmények tükrözik az eddig megvalósított fejlesztéseket. Úgy vélte, a BFTK munkája elengedhetetlen a turizmus fejlődéséhez, a várost értékesíti a Budapest Card-on keresztül.
Az új irodában a hivatalos turistainformációkon kívül klasszikus hajós, buszos, és gyalogos városnéző programokat is értékesítenek – ismertette. Az irodahálózat bővítését elengedhetetlennek nevezte az egyre növekvő számú turista minőségi kiszolgálásához – mondta.
Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének kezdeményezésére a turisztikai ágazat 1980 óta minden évben szeptember 27-én ünnepli a turizmus világnapját.
Több mint ötven lakóházat temetett maga alá egy sárlavina a Fülöp-szigetek középső részén: a 22 emberéletet követelő földcsuszamlás az előző napon történt a Cebu tartománybeli Naga településen; egy nap leforgása alatt csak kilenc túlélőt találtak, és közel ötvenen eltűntek – tájékoztattak pénteken a hatóságok.
A katonaság és a rendőrség erővel telepített ki mintegy 1200 embert öt környékbeli faluból, tartva attól, hogy a heves esőzés és az erősen felázott talaj miatt újabb földcsuszamlások alakulhatnak ki.
A veszély ellenére a helybéliek zöme nem akarta elhagyni otthonát. A hatóságok mintegy 270 katonát és rendőrt vezényeltek a helyszínre, megakadályozandó a hazatérésüket. A földcsuszamlás egy folyó útját is elzárta, ezért sebtében egy csatornát kellett kiépíteni a víz elvezetéséhez.
A Fülöp-szigetek a természeti csapások szempontjából a világ egyik legveszélyeztetettebb országa. Évente átlagban mintegy húsz trópusi vihar söpör végig rajta, a szeizmikus aktivitás miatt pedig földrengések és vulkánkitörések is gyakran előfordulnak.
Egyre gyakoribbá váltak a kárpátaljai magyar újságírók, képviselők és közalkalmazottak elleni vegzálások az ukrán államhatáron – erről számoltak be magyar nemzetiségű tisztségviselők Kárpátalján. K. Debreceni Mihály riportja következik:
Nyilatkozatban tiltakozik a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség az ukrán határőrizeti és állambiztonsági szervek indokolatlan intézkedései ellen, amelyekkel a magyar nemzetiségű kárpátaljai értelmiségieket igyekeznek megfélemlíteni az államhatár átlépése során. A KMKSZ elnöksége felháborítónak tartja, hogy az ukrán határőrség és a biztonsági szolgálat nyomásgyakorlással próbálja megfélemlíteni a kárpátaljai magyarokat. A KMKSZ magyarázatot követel az illetékesektől arra, hogy az ukrán államhatár átlépése során milyen indokkal tartják fel és vetik kiterjedt ellenőrzés alá – akár több órás várakoztatással, jegyzőkönyv kiadása nélkül – a magyar nemzetiségű kárpátaljai ismert közéleti személyiségeket.
A határátkelőkön, az ukrán határ átlépése során kárpátaljai magyar köztisztviselőket, közalkalmazottakat, tanárokat, orvosokat, újságírókat zaklatnak, több órás átfogó vizsgálat alá vetik őket – nyilatkozta Darcsi Karolina, a KMKSZ kommunikációs titkára. – A KMKSZ elnöke levélben fordult az országos nemzetbiztonsági főnökhöz, hogy adjanak magyarázatot arra, hogy milyen okkal, milyen jogcímen tartóztatják fel a határátlépés során a kárpátaljai magyar értelmiségieket.
A jelzett esetek kirívóan magas száma miatt a történteket a szövetség a kárpátaljai magyar értelmiségiek vegzálásaként értékeli. Orosz Gézát, Beregszász alpolgármesterét például nyolc és fél órán át vizsgálták a határátkelőn, jegyzőkönyvet pedig nem voltak hajlandóak kiállítani a megalázó intézkedésről. Hasonlóan járt Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Járási Középszintű szervezetének a vezetője, járási képviselő is, akit több mint négy órán át tartóztattak fel a Csap és Záhony közötti határállomáson.
Transzilvanizmus, 1956, Ellenpontok, Echinox, Securitate, anyaországi és határon túli irodalom régen és most – többek között ezekről esett szó szeptember 20-án a harmadik alkalommal tartott beregszászi Irodalmi Kilátón.
A rendezvény a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet és Magyarország Beregszászi Konzulátusa közös szervezésében, valamint a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság közreműködésével valósult meg. Az Irodalmi Kilátó vendége ezúttal Szőcs Géza Kossuth-díjas és József Attila-díjas erdélyi magyar költő volt. Az eseményre a konzulátus Gulácsy-kiállítótermében került sor.
A találkozót Beke Mihály András első beosztott konzul nyitotta meg, majd Szilágyi Mátyás, beregszászi főkonzul köszöntötte a költőt és a megjelenteket. Ezután Fornosi Júlia beregszászi színésznő előadásában Szőcs Géza Az 56-os villamos című versét hallhattuk. A beszélgetést Csordás László, a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság elnöke moderálta. A kérdések és válaszok között Fornosi Júlia olvasott fel Szőcs Géza műveiből. A közönség megtudhatta, hogyan és milyen körülmények között alkottak az erdélyi irodalmárok, s betekintést nyerhetett a rendszerváltás előtti Erdély hétköznapjaiba. Ezután a költő röviden bemutatott néhány saját és általa lektorált kiadványt.
Az esemény zárásaként Szőcs Géza a 2010-ben megjelent Nyestbeszéd kötetéből olvasta fel az Indián szavak a rádióban című művét.
Szabó Kata
Kárpátalja.ma
Ma van a magyar dráma napja, ebből az alkalomból a színházak magyar szerzők műveivel, nyílt próbával, díjátadóval és rendhagyó programokkal várják a közönséget.
A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg ezen a napon, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire és új művek születését ösztönözzék.
A budapesti Bajor Gizi Színészmúzeumban díjátadóval ünnepelnek: péntek délután adják át a drámaírók számára alapított Szép Ernő-díjakat. Az elismerést ebben az évben Tasnádi István, Hajdu Szabolcs és Závada Péter veheti át.
A magyar dráma napjára Magyarországon és a határon túl is több színház készül ünnepi programmal. A Nemzeti Színházban pénteken tartják Székely János Caligula helytartója című darabjának budapesti bemutatóját; a Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház közös produkcióját Szász János rendezésében láthatja a közönség. Szombaton a Nemzeti Színház nyílt nappal várja a látogatókat, gyermekeknek szóló programokkal, kulisszajárással, nyílt próbákkal, kiállítással és koncerttel várják az érdeklődőket.
Az Átrium programján a magyar dráma napján Pintér Béla Újabb drámák című kötetének bemutatója szerepel. Az este folyamán Pintér Béla író-rendező-színész a kötetben szereplő drámákról és keletkezésükről beszél, a nézők kérdéseire válaszol, majd dedikálja két kötetét.
A Vígszínház a Pesti Színházban ünnepli a magyar drámát szeptember 21-én: Vecsei H. Miklós Mondjad, Atikám! című József Attila-estjét játsszák.
A debreceni Csokonai Nemzeti Színházban felolvasószínház szerepel a programban: Kovács Dominik és Kovács Viktor, az idén műsorra tűzött monodráma, a Mintapinty szerzői lesznek a színház vendégei az idei magyar dráma napján. Oláh Zsuzsa színművész közreműködésével a monodráma egy-egy rövid részletét és az ikerpár egy-egy novelláját is megismerheti a közönség.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház is ünnepi eseményt szervez a magyar dráma napján. Pénteken két időpontban, délután 5 és este 9 órától szerepel a Tompa Miklós Társulat műsorán Pozsgai Zsolt kortárs magyar szerző Liselotte és a május című tragikomédiája. A két előadás között este 7 órától megkoszorúzzák Aranka György felvilágosodás kori erdélyi művelődésszervezőnek, az első állandó magyar színházalapítási kérelem megfogalmazójának szobrát. Az ünnepségen elhangzik Spiró György drámaíró a színház felkérésére a magyar dráma napja alkalmából írt üzenete.
A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház szeptember 17. és 22. között rendezi meg 10. alkalommal a dráMA Kortárs Színházi Találkozót, amelynek keretében a magyar dráma napján többek között Dragomán György Vasvonó című művét, a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának produkcióját láthatja a közönség.
Visszadobták a tagállami vezetők az uniós határőrizeti javaslat Magyarország által is kifogásolt részét – nyilatkozta telefonon csütörtökön az MTI-nek Rogán Antal, aki beszámolt arról is, hogy Orbán Viktor távollétében akarta kizáratni Juncker a Fideszt az EPP-ből.
Orbán Viktor azzal a szándékkal érkezett, hogy világossá tegye, Magyarország nem engedi át a határőrizet jogát Brüsszelnek és a Frontexnek – jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter. Rogán Antal az MTI-nek elmondta, Orbán Viktor miniszterelnök távollétében tett javaslatot a Fidesz kizárására az Európai Néppártból (EPP) Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke Salzburgban, a kezdeményezést azonban visszautasították.
A miniszterelnök kabinetfőnöke felidézte, hogy két esemény zajlott le egyszerre. Egyrészt az Európai Néppárt csúcstalálkozója az EPP-hez tartozó kormányfők és pártelnökök részvételével, másrészt az európai uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozója. Utóbbi az elmúlt órákban ért véget – jegyezte meg.
Nem sikerült Juncker kizárási javaslata
Az Európai Néppárt csúcstalálkozóján Jean-Claude Juncker tett egy javaslatot, amely a Fidesz kizárására irányult az EPP-ből. A miniszter sajnálatosnak nevezte, hogy az EB elnöke ezt a javaslatot akkor tette meg, amikor Orbán Viktor már nem tartózkodott a teremben, mert el kellett mennie egy négyszemközti találkozóra Sebastian Kurz osztrák kancellárral; ez előre ismert program volt.
Jean-Claude Juncker tehát megvárta, amíg a magyar miniszterelnök elhagyja a termet – emelte ki Rogán Antal. Ennek ellenére a kormányfő távollétében lezajlott vitán az EPP csúcstalálkozójának résztvevői egyértelműen visszautasították az EB elnökének javaslatát, így nem kerül sor ilyen folyamat elindítására.
Visszadobták a Frontex-indítványt
Másrészt lezajlott az uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozója, amelyre azzal a szándékkal érkezett Orbán Viktor és a magyar delegáció, hogy világossá tegye a határőrizet ügyében előterjesztett brüsszeli javaslatnál: Magyarország semmilyen körülmények között nem mond le a határőrizet jogáról. A magyar határt magyar katonák és rendőrök fogják védeni – nyomatékosította. A javaslatot megvitatták az uniós állam- és kormányfők, és az eredmény az lett, hogy “visszadobták” az indítvány azon részét, amely hatásköröket vont volna el a nemzeti szuverenitásból, például a magyar határőrségtől és rendőrségtől. A csata azonban nem ért véget, a javaslatot év végéig újra napirendre veszik a tagállamok vezetői – közölte Rogán Antal.
Korábban, a csütörtöki tárgyalások megkezdése előtt Orbán Viktor úgy nyilatkozott: semmi szükség arra, hogy a Frontex védje helyettünk a magyar határt. Kifejtette: van egy javaslat az Európai Bizottság részéről, és ez azt mondja, hogy „ha baj van, akkor a nemzeti hatásköröket vegyék el a tagállamoktól, és a határvédelmet az unió menedzselje”. Hozzátette: „szép dolog a Frontex, de a Frontex életében még soha egyetlen méter határt sem védett meg, mi meg több száz kilométert”. Semmi szükség arra, hogy „helyettünk védjék a magyar határt, nem beszélve a szuverenitás elvi kérdéseiről” – jelentette ki a magyar miniszterelnök.
Kocsis László Attila, az Esterházy János Társulás az Emberi és Keresztény Értékekért elnöke közös nyilatkozatot kezdeményezett Magyarország és kormánya mellett való kiállásra buzdítva. A csehországi magyar szervezetek körében azt Kocsis László Attila, Rákóczi Anna, Kosár Árpád, Paluch Zoltán, Palágyi István György, Balga Zoltán és Éles György egyetértésben aláírta.
A Cseh Köztársaságban élő magyarokat tömörítő szervezetek, nevezetesen az Esterházy János Társulás az Emberi és Keresztény Értékekért, a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége, a Coexistentia-Együttélés Magyar Nemzeti Tagozata, a Csehországi Magyar Orvosi és Természettudományi Társaság, a Görgey Artúr Társaság, a Prágai Magyar Katolikus Plébánia és a Prágai Magyar Református Missziói Gyülekezet nagy aggodalommal fogadják az utóbbi időben felerősödő Magyarország elleni bírálatokat az Európai Unió részéről.
Felsorolt szervezetek a nemzeti összetartozás jegyében kialakított közös álláspontjukat az alábbiakban foglalják össze:
„Az Európai Parlamentnek a múlt héten Strasbourgban elfogadott különjelentését a jogállamiság helyzetéről Magyarországon (Sargentini-jelentést) határozottan elutasítjuk. A jelentés egyoldalú, a magyar állam hivatalos szervei véleményének meghallgatása nélkül, csupán a törvényes kormány politikáját ellenző néhány civil szervezet állításai alapján készült. Tele van tárgyi tévedésekkel, félrevezetésekkel, alaptalan vádakkal. Parlamenti megtárgyalása előtt a magyar kormány 108 oldalas cáfolatát minden EP-képviselő megkapta, az mégis figyelmen kívül maradt. Ezért megítélésünk szerint nem objektív, és az uniós alapszerződés 7-es cikkelye szerinti eljárás megindítására vonatkozó javaslatával veszélyezteti Magyarország függetlenségét, emberi jogi, nemzeti és keresztény értékeinek érvényesítését a jövőben.
A különjelentés elfogadása jogi értelemben érvénytelen, mert csak a szavazási szabályok megsértésével sikerült elérni a kétharmados többséget, ugyanis a tartózkodó szavazatokat nem számították be a végeredménybe.
A fentiek alapján úgy véljük, hogy a különjelentés és az eljárás megindítására tett ajánlás valódi célja elmarasztalni Magyarországot az ellenőrizetlen és tömeges migráció, népvándorlás elleni politikája miatt, megakadályozni annak végrehajtását, annak ellenére, hogy azt az idén az ország lakossága népszavazással elfogadta és támogatja.
Véleményünket alátámasztja az is, hogy mindjárt a különjelentés elfogadása után az Európai Unió legerősebb hangadói, Angela Merkel német kancellár asszony, Emmanuel Macron francia államfő és az Európai Bizottság elnöke, Jean-Cloude Juncker azzal a javaslattal álltak elő, hogy a shengeni külső határok védelmét a nemzetállamok helyett a FRONTEX biztosítsa. Ezzel elvennék Magyarország, mint szuverén állam határvédelmi jogát, és önrendelkezését azt illetően, hogy népe kivel éljen az országban. Következtében minden bizonnyal gyökeresen megváltozna az emberi és keresztény értékekre épült Magyarország és egész Európa etnikai, kulturális és vallási összetétele annak minden politikai, biztonsági, gazdasági és szociális következményeivel.
Mindezek tudatában kinyilvánítjuk eltökéltségünket, hogy kiállunk Magyarország és törvényes kormánya mellett, és támogatjuk igyekezetét továbbra is hozzájárulni egy igazságosabb Európai Unió építéséhez, mely a jövő év májusában esedékes európai parlamenti választásokon dől majd el végérvényesen” – áll a Felvidék.ma szerkesztőségéhez eljuttatott, Prágában, 2018. szeptember 19-én kelt nyilatkozatban.
Aláírók:
PhDr. Kocsis László Attila,
az Esterházy János Társulás az Emberi és Keresztény Értékekért elnöke
Rákóczi Anna,
a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének elnöke
Ing. Kosár Árpád,
a Coexistentia- Együttélés Magyar Nemzeti Tagozatának elnöke
MUDr. Doc. Paluch Zoltán, PhD, MBA,
a Csehországi Magyar Orvosi és Természettudományi Társaság elnöke
Ing. Palágyi István György, DSc.,
Görgey Artúr Társaság elnöke
ICLic. Balga Zoltán,
a Prágai Magyar Katolikus Plébánia plébánosa
Mgr. Éles György,
a Prágai Magyar Református Missziói Gyülekezet lelkésze
Mirella – a Míra olasz becéző továbbképzése. Idézet
„Isten meg fogja bocsátani egy anyának, amit gyermeke boldogságáért tesz.”
Molnár Ferenc
NÉPI KALENDÁRIUM:
Máté hetében vetették egyes helyeken a búzát. Másutt azonban ezen a napon nem szántottak, mert úgy vélték, akkor a földet fel fogja verni a gaz.
Magyar Néprajz VII.
EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:
Thomán István (Homonna, 1862. november 4. – Budapest, 1940. szeptember 22.). Zongoraművész és zongoratanár. Erkel Ferenc, majd Liszt Ferenc tanítványa, később Bartók Béla tanára. Jelentős szerepet játszott Ungvár zenei életében is.
Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)
MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:
– Ezen a napon született Sinkovits Imre (1928) kétszeres Kossuth-díjas színész.
Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.
ÁLLÓKÉPESSÉG
„Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak ne, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe” (2Korinthus 4:8)
Van egy mondás, ami már sokszor igaznak bizonyult: „Ami nem pusztít el, az erősebbé tesz.” Van másik négy mondás, melyekről viszont bebizonyosodott, hogy tévedések: 1) „Ha keresztyén leszel, minden problémád megszűnik.” Bárki is mondta ezt, biztosan nem a Szentírásból vette. Pál azt mondta: „Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de el nem veszünk” (2Korinthus 4:8-9). 2) Minden problémára, amivel valaha is szembesülsz, találsz választ a Bibliában.” Isten ugyan sok mindent elmond nekünk Igéjében, de továbbra is azt várja tőlünk, hogy hitben járjunk, nem látásban (ld. 2 Korinthus 5:7). Ez azt jelenti, hogy útmutatást kapunk a Szentírásból, érezzük a Szentlélek ösztönzését, és tanácsot kérünk istenfélő barátainktól. 3) „Ha problémáid vannak, akkor bizonyára nem vagy elég lelki ember.” Pont az ellenkezője igaz. A Sátán támadásai bizonyítják, hogy még nem győzött le, hogy fenyegetést jelentesz a sötétség birodalma számára, és hogy Isten akaratát cselekszed. Sőt, minél nagyobb a támadás, annál nagyobb áldás vár a túloldalán, tehát tarts ki! 4) „Ha egészséges bibliai tanítást hallgatsz, az automatikusan megoldja minden problémádat.” Kétségkívül segít megoldani a gondjaidat, de nem fogja helyetted megoldani. A te dolgod, hogy az Ige cselekvője és ne csupán hallgatója legyél (ld. Jakab 1:23). Pál azt írja: „Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben.” (Efezus 6:10-11). Másként fogalmazva: állóképességre van szükséged.
A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.
Szent Máté apostol
Máté Kafarnaumban született. A pénzváltóasztal mellől hívta meg őt az Úr. Az első evangélium szerzője. A hagyomány szerint Etiópiában és Perzsiában hirdette az evangéliumot. Etiópiában halt vértanúhalált. Ünnepét azon a napon tartja az Egyház, amikor testét Keletről a 10. század közepén Salernoba vitték át, ahol jelenleg is őrzik.
bacskaplebania.hu