Vous êtes ici

EU Pályázati Portál

S'abonner à flux EU Pályázati Portál
EU Pályázati Portál
Mis à jour : il y a 1 mois 3 semaines

VEKOP-1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása Pest megyében

dim, 15/05/2016 - 21:51
A hazai ipar fejlesztése érdekében jelen felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai KKV-k termelési kapacitásainak bővítése Pest megyében, amely során korszerű termékelőállítási képességek megteremtésének és bővítésének céljából lehetőség nyílik a modern eszköz- és gépparkok, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására, a szektor szereplői számára a versenyképesség feltételeinek megteremtésére, fenntartására.
A jelen felhívás célcsoportjába azon vállalkozások (és vállalkozók) tartoznak, amelyek hozzáadott értéknövekedési potenciállal vagy exportnövekedési potenciállal bírnak, a fejlesztésük eredményeként helyi, nemzeti, de főleg nemzetközi hálózatokba kapcsolódnak be vagy részvételük intenzitása ilyen tekintetben növekszik.
A támogatási kérelem benyújtásának határideje:A támogatási kérelmek benyújtása 2016. június 17-től 2018. június 18-ig lehetséges.
A támogatás mértéke, összege:a) Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 5.000.000 Ft, maximum 24.000.000 Ft.b) A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 30%-a, de legfeljebb 55%-a az alábbiak szerint:– beleértve a projekthez más forrásból igénybe vett állami támogatást - az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011.(III. 22.) Korm. rendelet 25. §-a szerint meghatározott mérték az alábbiak szerint:a) Abony, Alsónémedi, Áporka, Aszód, Bag, Bernecebaráti, Cegléd, Csemő, Dabas, Domony, Dömsöd, Dunaharaszti, Ecser, Érd, Farmos, Felsőpakony, Galgagyörk, Galgahévíz, Galgamácsa, Gödöllő, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Hévízgyörk, Iklad, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Jászkarajenő, Kartal, Kemence, Kiskunlacháza, Kisnémedi, Kocsér, Kóspallag, Kőröstetétlen, Letkés, Lórév, Maglód, Makád, Márianosztra, Mikebuda, Monor, Nagybörzsöny, Nagykáta, Nagykőrös, Nagytarcsa, Nyársapát, Ócsa, Örkény, Pécel, Perőcsény, Péteri, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Ráckeve, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetszentmiklós, Szob, Szokolya, Táborfalva, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tatárszentgyörgy, Tésa, Törtel, Tura, Újhartyán, Újszilvás, Üllő, Vác, Váckisújfalu, Valkó, Vámosmikola, Vecsés, Verőce, Verseg és Zebegény településeken 35%,b) Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisvörösvár és Solymár településeken 20%.
A támogatási intenzitás - a nagyberuházások kivételével - kisvállalkozás esetén 20 százalékponttal, középvállalkozás esetén 10 százalékponttal növelhető, ha a beruházó a kérelem benyújtásakor, valamint a döntés meghozatalakor is megfelel az adott vállalkozási méret feltételeinek.
Jelen felhívás keretében támogatott projektek esetében az utófinanszírozású tevékenységekre igénybe vehető maximális előleg mértéke mikro-, kis- és középvállalkozás kedvezményezett esetén a megítélt támogatás 50%-a, de legfeljebb 12 millió Ft.
Támogatást igénylők köre:1. mikro-, kis-, és középvállalkozásoka) amelyek rendelkeznek legalább két lezárt (beszámoló/SZJA bevallással alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel (az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele),b) amelyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt.c) amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyéni vállalkozók, egyéni cégek vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező szövetkezetek vagy kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei.A támogatást igénylőnek az 1. pontban szereplő kritériumok mindegyikének meg kell felelnie.2. jogi forma szerint:a) kettős könyvvitelt vezető jogi személyiségű gazdasági társaságok,b) SZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók, egyéni cégek,c) szövetkezetek.Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában nincs lehetőség.
A rendelkezésre álló forrás:A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 3,58 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 120-500 db.
Önállóan támogatható tevékenységek:A Felhívás keretében az alábbi, kizárólag a Felhívás 1. számú szakmai mellékletében felsorolt TEÁOR besorolás szerinti fejlesztésekhez kapcsolódó tevékenységek támogathatóak:a) Új termelő eszköz beszerzése – kötelező projektelem (VTSZ lista alapján)
Önállóan nem támogatható tevékenységek:Önállóan kizárólag az a) pontban meghatározott tevékenység támogatható a b), c) pontokban felsorolt tevékenységek csak az a) ponthoz kapcsolódóan támogathatók.Az a) pontban meghatározott tevékenységhez kapcsolódó költségeknek legalább a projekt összköltségének 50%-át el kell érniük.b) Információs technológia-fejlesztés, kizárólag az új termelő berendezéshez kapcsolódó új informatikai eszközök és szoftverek – önállóan nem támogatható projektelem (TESZOR lista alapján)c) Az új termelő eszköz beszerzéséhez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések – önállóan nem támogatható projektelem
Kötelező vállalások:A támogatást igénylőnek a Felhívás 3.5.1. a), b) és c) pontban foglalt feltételeket együttesen kell vállalnia. A b) pontban foglalt feltétel teljesül, amennyiben a támogatást igénylő a ba) vagy bb) pontban foglalt vállalások közül egyet teljesít. A c) pontban foglalt feltétel teljesül, amennyiben a támogatást igénylő a ca), cb) vagy cc) pontban foglalt vállalások közül egyet teljesít.
a) Létszámtartás:A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt fizikai befejezésétől számított legalább két lezárt üzleti éven keresztül fenntartja.- a bázislétszámot és- a bázislétszám és a kölcsönzött munkaerő összegét.Bázislétszámnak minősül a támogatási kérelem beadását megelőző üzleti év éves átlagos statisztikai állományi létszáma.Bázislétszámnak akkor is a támogatási kérelem benyújtását megelőző üzleti év átlagos statisztikai állományi létszáma számít, amennyiben a támogatási kérelem benyújtásakor nem áll rendelkezésre a benyújtást megelőző üzleti évre vonatkozó éves beszámoló. Támogatói döntés esetén a vonatkozó vállalások az éves beszámoló rendelkezésre állását követően kerülnek aktualizálásra.
b) Személyi jellegű ráfordításA projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő két teljes üzleti év személyi jellegű ráfordítása (egyéni vállalkozók esetén az alkalmazottak részére kifizetett bér, megbízási díj, alkalmazottak után kötelezően befizetett társadalombiztosítási járulék, a munkáltatói és kifizetői minőségében megfizetett egészségügyi hozzájárulás SZJA bevallás szerinti vonatkozó sora)ba) a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő két üzleti évben átlagosan legalább 5%-kal növekszik a bázisévhez képestVAGYbb) a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő két üzleti évben legalább a támogatási összeg 5%-ával növekszik a bázisévhez képest
c) Éves nettó árbevétel/adóalapba beszámított bevételA támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti évben az éves nettó árbevétel (egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevétel) növekménye:ca) a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő két év alatt összesen eléri a támogatási összegetVAGYcb) a projekt fizikai befejezési évét követő második üzleti év végére eléri az 5%-otVAGYcc) a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő két év átlagában eléri az 5%-ot
A projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam:A projekt fizikai befejezésére a projekt megkezdését, vagy amennyiben a projekt a Támogatási Szerződés hatályba lépéséig nem kezdődött meg, a Támogatási Szerződés hatályba lépését követően legfeljebb 12 hónap áll rendelkezésre.
A projekt területi korlátozása:Pest megye területén megvalósuló projektek támogathatók.A fejlesztés megvalósulásának helyszíne a támogatást igénylő bejegyzett magyarországi székhelye, telephelye vagy fióktelepe lehet. A megvalósulási helynek a támogatási kérelem benyújtásáig kell bejegyzésre kerülnie.A támogatott fejlesztéseket (beleértve az informatikai fejlesztéseket) a támogatást igénylő köteles a megvalósítás helyszínén üzemeltetni.
Forrás: Széchenyi 2020
A pályázat pontozásos, az előzetes pontozás elkészítését ingyen vállalom, mely alapján kiderül, hogy az Ön cége pályázhat-e. Ehhez töltse ki az alábbi űrlapot (ha az nem jelenik meg, kattintson ide).
Üdvözlettel:Baksa Eszter, az Ön pályázatírója Betöltés...
Catégories: Pályázatok

Többet tud az EU-ról, mint egy hátrányos helyzetű iskolás?

sam, 14/05/2016 - 11:32
Az Európai Unió rögtön érthetőbb, ha Mézga családdal vagy a Family Guy-jal magyarázzák. A Pillar Alapítvány játékos órákkal mutatta be az EU-t.
Catégories: Pályázatok

VEKOP-2.1.7-15 Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés Budapesten és Pest megyében

ven, 13/05/2016 - 20:00
A Felhívás célja, hogy a Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégiában (a továbbiakban: S3) megfogalmazott intelligens gyártás specializációt támogassa azzal, hogy a KKV-k széles körének jelentős szellemi értéket tartalmazó, műszaki, technológiai fejlesztéseihez kiszámítható forrást nyújt. Az S3 a teljes innovációs folyamatból a termékfejlesztés és piaci bevezetés megfelelő támogatásának szükségességét is nevesíti. A Felhívás az előzőekhez igazodva a fejlesztések két, piaci alapon nehezen finanszírozható fázisára koncentrál, a KKV-k házon belüli prototípusfejlesztésére és az ezek eredményeként létrejövő innovatív termékek, szolgáltatások és eljárások forgalomba hozatalára. A támogatások révén a tudományos eredményekből piacképes termékek, termékcsoportok és szolgáltatások jönnek létre, amelyek hozzájárulnak a KKV-k versenyképességének, innovációs tevékenységének fokozásához, új nemzeti K+F+I képességek megjelenéséhez.
 A Felhívás a következő termékfejlesztési fázisokat támogatja:
- prototípusfejlesztés, tesztelés és a termék végső tulajdonságainak kialakítása, (továbbiakban: prototípusfejlesztés)
- a piacra vitel és azt megalapozó tevékenységek (továbbiakban: piacra vitel).

A projektek keretein belül a prototípus elkészítése kötelező, emellett piacra vitelre is lehet támogatási kérelmet benyújtani. Kizárólag piacra viteli fázis támogatására nem lehet támogatási kérelmet benyújtani.
 
A Felhívás keretében kizárólag olyan projektek támogathatóak, melyek
1. technológiai fejlesztést valósítanak meg vagy ahhoz kapcsolódnak;
2. jelentős újdonságot és szellemi hozzáadott értéket tartalmaznak;
3. üzletileg hasznosíthatóak;
4. valamint kizárólag új (vagy alapvetően átdolgozott) termékek, szolgáltatások és eljárások prototípusfejlesztését VAGY prototípusfejlesztését és piacra vitelét célozzák.
Támogatást igénylők köre:
Mikro-, kis- és középvállalkozások
, amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető jogi személyiségű gazdasági társaságok, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező kettős könyvvitelt vezető jogi személyiségű gazdasági társaságok fióktelepei, amennyiben nem tartoznak az EVA hatálya alá.VEKOP-2.1.7-15 felhívás esetében nem nyújtható támogatás azon támogatást igénylő részére, amely számára a VEKOP-2.1.1-15 (Vállalati K+F+I tevékenységek támogatása) felhívás keretéből az adott naptári évben már került megítélésre támogatás. Amennyiben a támogatást igénylő rendelkezik a két felhívás bármelyikében megítélt támogatással, akkor nem nyújthat be újabb támogatási kérelmet jelen felhívásra a támogatás évében. 
A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja: A támogatási kérelmek benyújtása 2016. június 13-tól 2018. június 13-ig lehetséges.
Az alábbi értékelési határnapokig benyújtásra került projektek kerülnek együttesen elbírálásra:
  • 2016. július 15.
  • 2016. szeptember 12.
  • 2016. december 12
  • 2017. március 13.
  • 2017. június 27.
  • 2017. december 31.
  • 2018. június 13.
A támogatás mértéke, összege:
a) Azon támogatást igénylők esetében, amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámoló/SZJA bevallással alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel (az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele) az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 10 millió forint, maximum 80 millió forint.
b) Azon támogatást igénylők esetében, amelyek nem rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámoló/SZJA bevallással alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel (az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele) a támogatás összege: minimum 10 millió forint, maximum 50 millió forint.
c) A támogatás mértéke 35-70% közötti.
A rendelkezésre álló forrás:
A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 6 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma 75-600 db.
Önállóan támogatható tevékenységek:
Kutatás-fejlesztési projekthez nyújtott támogatás keretében (minimum a projekt elszámolható költségeinek 40%-a):
a) Kísérleti fejlesztés:
Jelen Felhívás keretében kísérleti fejlesztés tevékenységet kötelező végezni, önállóan kizárólag ez a tevékenység támogatható.
Kísérleti fejlesztés: a meglévő tudományos, technológiai, üzleti és egyéb, vonatkozó ismeretek és szakértelem megszerzése, összesítése, alakítása és felhasználása új vagy javított termékek, eljárások vagy szolgáltatások kidolgozása céljából. Ide tartozhatnak például az új termékek, eljárások vagy szolgáltatások fogalmi meghatározását, megtervezését és dokumentálását célzó tevékenységek is.
A kísérleti fejlesztéshez tartozhat az új vagy javított termékek, eljárások és szolgáltatások prototípusainak és kísérleti modelljeinek kidolgozása, illetve kiállítása, az ilyen termékeknek a tényleges működési körülményeket reprezentáló környezetben történő tesztelése és jóváhagyása abban az esetben, ha e tevékenységek elsődleges célja a véglegesnek még nem tekinthető termék, eljárás vagy szolgáltatás továbbfejlesztése. Ide tartozhat a kereskedelmileg felhasználható olyan prototípusok és kísérleti modellek kifejlesztése, amelyek kereskedelmi végterméknek minősülnek, mert előállításuk túlságosan költséges ahhoz, hogy az kizárólag demonstrációs és hitelesítési céllal történjen.
A kísérleti fejlesztésbe még akkor sem tartoznak bele azok a szokásos vagy időszakos változtatások, amelyeket meglévő termékeken, gyártósorokon, előállítási eljárásokon, szolgáltatásokon és egyéb folyamatban lévő műveleteken végeznek, ha e változtatások fejlesztésnek minősülnek.
Önállóan nem támogatható tevékenységek:Csekély összegű (de minimis) támogatás keretében (kizárólag azon vállalkozások esetében támogatható, amelyek a támogatást nem elsődleges mezőgazdasági termeléshez veszik igénybe)
a) Projekt előkészítési tevékenység jelen Felhívás 5.5. és 5.7. pontja szerint.
b) Projektmenedzsment tevékenység jelen Felhívás 5.5. és 5.7. pontja szerint.
c) Iparjogvédelmi tevékenység támogatása jelen Felhívás 5.5. és 5.7. pontja szerint.
d) Hazai vagy külföldi kiállításon vagy vásáron való részvétel, valamint piacra jutás tevékenység támogatása jelen Felhívás 5.5. és 5.7. pontja szerint.
e) Kötelező nyilvánosság biztosítása tevékenység jelen Felhívás 5.5 és 5.7 pontja szerint.
Regionális beruházás keretében (kizárólag azon vállalkozások esetében támogatható, amelyek a támogatást nem elsődleges mezőgazdasági termeléshez veszik igénybe)
a) Eszközbeszerzés
Technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése. A tevékenység önállóan nem támogatható.
b) Immateriális javak beszerzése:
Harmadik féltől piaci áron megvásárolt szabadalmak és egyéb immateriális javak (pl. licenc, oltalom), valamint ezen immateriális javakhoz (szellemi termékekhez) kapcsolódó hasznosítási jogok beszerzése, amennyiben a tranzakcióra a piaci feltételeknek megfelelően került sor.
Olyan tárgyi eszközök vagy immateriális javak beszerzésére irányuló beruházás támogatható, amely új létesítmény létrehozatalát, meglévő létesítmény kapacitásának bővítését, létesítmény termékkínálatának a létesítményben addig nem gyártott termékekkel történő bővítését vagy egy meglévő létesítmény teljes termelési folyamatának alapvető megváltoztatását eredményezi, valamint a részesedésszerzés kivételével olyan létesítmény eszközeinek az eladótól független harmadik fél beruházó általi felvásárlása, amely létesítmény bezárásra került vagy bezárásra került volna.
A regionális beruházás keretében beszerzett eszközök vagy immateriális javak a projekt megvalósítási időszakának végéig a termelési célra nem használhatóak.
 A kis- és középvállalkozás részére tanácsadáshoz nyújtott támogatás (maximum a projekt elszámolható költségeinek 20%-a)
a) Kis- és középvállalkozás részére nyújtott tanácsadási tevékenység:
A külső szakértő szervezet által nyújtott, a marketing és üzleti tanácsadási, szabványok alkalmazásával kapcsolatos, valamint a szellemi tulajdonra épülő innováció-menedzsment tanácsadás szolgáltatás díja, amely nem lehet időszakos vagy folyamatosan visszatérő tevékenység, illetve nem kapcsolódhat a vállalkozás szokásos működési költségeihez (pl. folyamatos adótanácsadáshoz, rendszeres jogi szolgáltatáshoz).
Kötelező vállalások:
Az a) pontban meghatározott vállalás kötelezően megvalósítandó minden támogatott projekt esetében.
a) Tesztelt prototípus létrehozása
A támogatást igénylő vállalja, hogy a projekt pénzügyi befejezéséig tesztelt prototípust és/vagy piacra
vihető terméket állít elő.
b) Üzleti hasznosíthatóság
A támogatást igénylő vállalja, hogy a K+F+I tevékenység eredményéből (létrehozott prototípus,
termék (beleértve az alkatrész és/vagy részegység), technológia vagy szolgáltatás értékesítéséből)
származó árbevétele a projekt pénzügyi befejezési évét követően a fenntartási időszak bármely 2 egymást követő üzleti évben összesen eléri a támogatási összeg legalább 30%-át.A b) pontban részletezett feltétel vállalása abban az esetben kötelező, amennyiben a projekt
keretében piacra vitelt is megvalósítanak, vagyis a támogatási kérelemben az alábbi tevékenységek
bármelyike megjelölésre kerül:- kis- és középvállalkozás részére nyújtott tanácsadási tevékenység (felhívás 3.1. pontja szerinti A kis- és középvállalkozás részére tanácsadáshoz nyújtott támogatás igénybevétele );
- hazai vagy külföldi kiállításon vagy vásáron való részvétel valamint piacra jutás tevékenység (felhívás 3.1. pontja szerinti Csekély összegű (de minimis) támogatási kategória Hazai vagy külföldi kiállításon vagy vásáron való részvétel, valamint piacra jutás tevékenység igénybevétele);
- immateriális javakra és tárgyi eszközökre irányuló beruházási tevékenység (felhívás 3.1 szerinti Regionális beruházási támogatás igénybevétele).
Ha a projekt keretében a fent említett három tevékenység közül egyik sem kerül megjelölésre a támogatási kérelemben, vagyis a projekt csak prototípus fejlesztését tűzi ki célul, úgy a b) pont vállalása opcionális.
A projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam:
A projekt fizikai befejezésére a projekt megkezdését, vagy amennyiben a projekt a Támogatási szerződés hatályba lépéséig nem kezdődött meg, a Támogatási szerződés hatályba lépését követően legfeljebb 24 hónap áll rendelkezésre.
A projekt területi korlátozása:
A fejlesztés megvalósulásának helyszíne a támogatást igénylő bejegyzett közép-magyarországi régió területén (Budapesten vagy Pest megyében) lévő székhelye, telephelye vagy fióktelepe lehet. A megvalósulási helyszínnek a támogatási kérelem benyújtásáig kell bejegyzésre kerülnie, a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában per- és igénymentesnek kell lennie, (kivéve, ha a kedvezményezett az igény jogosultja) továbbá alkalmasnak kell lennie a projekt megvalósítására. A megvalósulási helyszín akkor tekinthető alkalmasnak, ha projekt tárgyát képező kutatás-fejlesztési tevékenység elvégezhető a helyszínen, a projekt megvalósításhoz biztosított a megfelelő infrastruktúra. A megvalósítási helyszín alkalmasságát a támogatási igény benyújtásakor a projektjavaslatban szükséges bemutatni.

Forrás: Széchenyi 2020

Amennyiben érdekli a pályázat, töltse ki az alábbi űrlapot és mielőbb felveszem Önnel a kapcsolatot.

Üdvözlettel:
Baksa Eszter, az Ön pályázatírója Betöltés...
Catégories: Pályázatok

Politico: Orbán miatt páriák a brüsszeli magyarok

ven, 13/05/2016 - 14:40
A Politico szerint Orbán Viktor rossz megítélése miatt szenvednek az EU vezetésében dolgozó magyarok. Messze nem mindenki érez így.
Catégories: Pályázatok

Szolidaritás a prágai Diakóniával – Fabiny Tamás püspök kiáll a félelemkeltéssel szemben

ven, 29/04/2016 - 15:17
Dr. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöke, egyben a Lutheránus Világszövetség kelet-közép-európai régióért felelős alelnöke szolidaritásáról biztosította a cseh Diakóniában dolgozókat a hétvégén történt támadás után, mely során ismeretlenek idegenellenes, fenyegető feliratokat festettek több prágai kávéház, intézmény és a Diakónia épületének bejáratára. Az eseményekről itt olvashat. Fabiny Tamás - kiemelten fontosnak tartva a Lutheránus Világszövetség tagszervezeteiben folyó...
Catégories: Pályázatok

Támadás a Diakónia prágai irodája ellen

ven, 29/04/2016 - 15:08
Forrás: romea.cz, Czech Press Agency Az egyik legnagyobb csehországi protestáns egyház, a Cseh Testvérek Evangélikus Egyházának vezetése szolidaritását fejezte ki a prágai Diakóniát ért támadás után, mely során jobboldali radikálisok fenyegető üzeneteket írtak festékszóróval a központi iroda épületére múlt hétvégén. A tegnap kiadott nyilatkozatban az egyházi vezetés arról foglalt állást, hogy az agresszió és a halálos fenyegetés sérti az evangélium szellemiségét. Eddig azonosítatlan...
Catégories: Pályázatok

Szíriai menekülteket török menekültekre cserélné az EU?

ven, 29/04/2016 - 08:13
Az uniós-török alku júniusban összedőlhet, és nem a bevándorlók, hanem a török vízummentesség miatt.
Catégories: Pályázatok

Nukleáris támadástól tart a belga kormány

jeu, 28/04/2016 - 16:36
Megelőző jelleggel jódtablettát szedetnének a lakossággal, ami radioaktivitás ellen védi a pajzsmirigyet.
Catégories: Pályázatok

EMVA vidékfejlesztési referens

jeu, 28/04/2016 - 14:47

Miniszterelnökség
EMVA Stratégiai Főosztály, Vidékfejlesztési Osztály

a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján

pályázatot hirdet

EMVA vidékfejlesztési referens

munkakör betöltésére.

A kormánytisztviselői jogviszony időtartama:

határozatlan idejű kormánytisztviselői jogviszony.

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Bács-Kiskun megye, 6000 Kecskemét, Ipoly utca 1.

A közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet alapján a munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök:

a 3. számú melléklet 35. pontjának megfelelő Európai uniós feladatkör.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

EMVA LEADER-típusú intézkedésekkel kapcsolatos feladatok teljes skálája (EU jogi szabályozók ismerete, hazai szakmai- és jogi környezet kialakításában való részvétel, a támogatási lehetőségek feltételeinek kialakításában való részvétel, végrehajtás követése).

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései az irányadók.   

Pályázati feltételek:

  • Magyar állampolgárság,
  • Cselekvőképesség,
  • Büntetlen előélet,
  • Egyetem, vagy főiskolai szintű vidékfejlesztési mérnök, vagy településfejlesztési mérnök, vagy gazdasági mérnök végzettség,
  • EU munkanyelvek (angol, vagy francia, vagy német) középfokú ismerete,
  • Vidékfejlesztési és LEADER alapelvek ismerete, és gyakorlati megvalósításukban szerzett tapasztalat,
  • Hozzájárulás nemzetbiztonsági ellenőrzés lefolytatásához,
  • Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • Angol, vagy francia, vagy német szakmai nyelvtudás,
  • Közigazgatási tapasztalat,
  • Közigazgatási alap- vagy szakvizsga megléte,
  • Agrár, közgazdasági vagy jogi területen szerzett tapasztalat,
  • Közösségépítés- és szervezési tapasztalat,
  • Uniós tapasztalat kiemelten előnyben, uniós regionális programokban és kezdeményezésekben szerzett tapasztalat (pl. Duna Régió).

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • A pályázó szakmai életútját részletesen bemutató fényképes önéletrajz a 45/2012. (III. 20.) Korm. rendelet 1. sz. melléklete szerint,
  • Motivációs levél,
  • Végzettséget, szakképzettséget igazoló okirat(ok) másolata,
  • Nyelvtudást igazoló dokumentum(ok) másolata,
  • Nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagot az eljárásban résztvevők megismerhetik,
  • Az e-mail tárgyában kérjük megjelölni a munkakör azonosítóját: GF/HUM/745 EMVA vidékfejlesztési referens.

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. május 20.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Elektronikus úton Bognár Tünde részére a emva.palyazat@me.gov.hu e-mail címen keresztül.

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:

A bizalmasan kezelt pályázatok a benyújtási határidőt követő 15 napon belül kerülnek elbírálásra. A kiválasztott pályázók személyes interjún vesznek részt, ahol szakmai és személyes rátermettségüket vizsgáljuk. A pályázat eredményéről az elbírálásra előírt napot követő 15 napon belül a pályázók elektronikus úton értesítést kapnak.

A pályázat elbírálásának határideje: 2016. június 6.

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:

A jogviszony létesítéséhez 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány szükséges. A határidőn túl benyújtott pályázatokat nem áll módunkban figyelembe venni. A pályázatokat csak akkor tekintjük érvényesnek és kerülnek elbírálásra, amennyiben valamennyi – jelen felhívásunkban feltüntetett – formai és tartalmi feltételnek megfelelnek. A kiírt munkakörre határozatlan idejű kormányzati szolgálati jogviszonyt létesítünk 6 hónap próbaidő kikötésével. Tájékoztatjuk a pályázókat, hogy eredménytelen pályázat esetén – amennyiben pályázati anyagukban külön mellékelt nyilatkozattal kifejezetten kérik – önéletrajzuk egy később megüresedő pozíció betöltése érdekében bekerül a Miniszterelnökség kiválasztási adatbázisába [adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-87129/2015.], legfeljebb 6 hónapos időtartamra. Ha ilyen nyilatkozatot a pályázó nem tesz, akkor –eredménytelen pályázat esetén– pályázati anyaga az adatvédelmi előírásoknak megfelelően megsemmisítésre kerül. Az adatkezelés hozzájáruláson alapul, hozzájáruló nyilatkozatában foglaltakkal Ön kifejezetten, írásban hozzájárul az önéletrajzában foglalt valamennyi személyes adatának kezeléséhez. Az önéletrajz részletes tartalmát a 45/2012. (III. 20.) Korm. rendelet 1. sz. melléklete szabályozza. Az adatokat a Humánpolitikai Főosztály toborzási adatbázisát kezelő munkatársai dolgozhatják fel, valamint kizárólag ők és az esetlegesen megüresedő pozíció szerinti szervezeti egység vezetői ismerhetik meg. Tájékoztatjuk, hogy Ön tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, törlését, zárolását, illetve adatainak a megjelölt célra vagy annak egy részére történő kezelésének megszüntetését. Tájékoztatjuk, hogy a további együttműködést bármikor, indokolás nélkül megtagadhatja. Az adatkezeléssel kapcsolatban Önt megilletik az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. tv-ben biztosított jogorvoslati lehetőségek (21.-22 §).

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2016. április 25.

A pályázati kiírás közzétevője a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság (KSZF). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a KSZF részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Catégories: Pályázatok

Közbeszerzési referens

jeu, 28/04/2016 - 14:41

Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora       

a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

a Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Gazdasági Hivatal

közbeszerzési referensi

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony.

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Budapest, NKE székhelye és telephelyei

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

  • végzi a közbeszerzési egybeszámítási feladatokat
  • pénzügyi szakértőként részt vesz az egyetem közbeszerzési eljárásaiban
  • költségvetési tervezésben való részvétel
  • adatszolgáltatások készítése
  • riportok készítése

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a(z) jogviszonyra vonatkozó hatályos előírások rendelkezései az irányadók.    

Pályázati feltételek:

  • Főiskola,
  • büntetlen előéletű és cselekvőképes
  • magyar állampolgár, vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, illetve bevándorolt vagy letelepedett személy
  • felsőfokú szakirányú végzettség

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • közbeszerzési területen szerzett végzettség
  • mérlegképes könyvelő (államháztartási szakirányon)
  • felhasználói szintű MS Office ismeret (irodai alkalmazások)
  • 1-3 éves igazolt pénzügyi-számviteli területen szerzett tapasztalat
  • szükséges számviteli, adózási és pénzügyi ismeretek
  • költségvetési szervnél szerzett szakmai tapasztalat
  • felsőoktatásban szerzett tapasztalat
  • Forrás SQl program ismerete
  • stratégiai és proaktív gondolkodásmód, határozott döntési képesség
  • idegen nyelv ismerete
  • referencia előző munkahelyrő

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • fényképpel ellátott részletes szakmai önéletrajz
  • a végzettséget és szakképzettséget tanúsító okiratok hiteles másolatai vagy a pályázati anyag benyújtásakor az okiratok eredetiben való bemutatása
  • a feltételek között meghatározott tapasztalat/ok, gyakorlat/ok hitelt érdemlő igazolása
  • egyetemen kívüli pályázó esetén három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány (ha a pályázó erkölcsi bizonyítványhoz kötött munkakörben dolgozik, az erről szóló munkáltatói igazolás)
  • vagyonnyilatkozat tételi kötelezettség vállalása
  • nyilatkozat fennálló foglalkoztatási jogviszonyairól, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyairól, azok tartalmáról és időbeni behatároltságáról
  • nyilatkozat arról, hogy a pályázó a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak kezeléséhez a pályázati eljárással összefüggésben hozzájárul

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. május 12.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt a Költségvetési Iroda vezetője, dr. Nászné Brózsely Tünde nyújt, a +36 (1) 432-9000/29820 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Postai úton, a pályázatnak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora címére történő megküldésével (1441 Budapest, Pf. 60 . ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: NKE-HR/319/2016., valamint a munkakör megnevezését: közbeszerzési referensi. VAGY
  • Személyesen: NKE Humán-erőforrás Iroda, Budapest, 1083 , Ludovika tér 2. I. emelet 135. szoba.

A pályázat elbírálásának határideje: 2016. június 30.

A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.uni-nke.hu honlapon szerezhet.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2016. április 27.

A pályázati kiírás közzétevője a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság (KSZF). A pályázati kiírás a munkáltató által a KSZF részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Catégories: Pályázatok

Magyarország Brüsszelben: a legerősebbek között

jeu, 28/04/2016 - 11:22
A Politico uniós erőrangsorában előkelő helyen áll Orbán Viktor és a brüsszeli magyar állandó képviselő.
Catégories: Pályázatok

„NAGYJÁBÓL RENDBEN VAGYOK”

jeu, 28/04/2016 - 10:20
Forrás: oltalomszolgalat.hu, szöveg: Nagy MiklósVolt, hogy napi, akár 20 000 Ft - t is elfüstölt az egyre jobban vágyott "frenetikus" élmény miatt Szikszó Ádám, aki ma az egyik gyorsétteremben dönti sorra a dolgozói rekordokat. A 22 éves fiatalember 14 éves korában kezdte a herbálozást, s egy felfüggesztett börtönbüntetés fenyegetésében tette le a "szert". Ma az Oltalom Szeretetszolgálat átmeneti szállójában tervezi a jövőjét.  Már teljesen tiszta, vagy még függő?Egy év és...
Catégories: Pályázatok

Azt hitte, minden rendben a görögökkel?

mer, 27/04/2016 - 17:08
Bedőltek a tárgyalások a hitelezőkkel, lázadnak a migránsok, a kormánytöbbség egy hajszálon múlik, és magyarázkodniuk kell az elégtelen határvédelem miatt. Görögország egyik napról a másikra működik.
Catégories: Pályázatok

„Beteg voltam, és nem látogattatok meg…” – Amikor a hozzátartozó látogatása elmarad

mer, 27/04/2016 - 12:19
Forrás: evangélikus.hu, Szöveg: Kalocsa ZsuzsannaBudapest - Elég merész témához nyúltunk a tavaszi önkéntes beteglátogatók találkozóján, melynek ismét a fasori evangélikus gyülekezet adott otthont.Természetesen nagyon építő és megerősítő, ha a beteglátogatás "ideális" helyzetben történik. Bekapcsolódhatunk a gyógyuló örömébe vagy vigaszt adhatunk, de fontos beszélnünk azokról az élethelyzetekről is, amikor az emberi élet legnagyobb fájdalma szólal meg: "Nincs emberem..." (Jn 5,7).A kezdő áhítat...
Catégories: Pályázatok

VEKOP-7.3.2-16 Tanoda programok támogatása Budapesten és Pest megyében

sam, 19/03/2016 - 13:37
A felhívás célja a résztvevő hátrányos helyzetű tanulók körében a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentése, a képzettségi szint növelése és az iskolai sikeresség előmozdítása a minőségi oktatáshoz, neveléshez való hozzáférésének elősegítésével extrakurrikuláris tevékenységek megvalósításán keresztül. Ennek érdekében jelen felhívás lehetőséget teremt a hátrányos helyzetű, köztük roma tanulók igényeire és a helyi szükségletekre rugalmasan reagálni tudó tanodák továbbfejlesztésére és a tanodai programok megvalósítására.

Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be:
  • Egyéb egyesület (GFO 529)
  • Egyházi jogi személy (GFO 525, 551, 552, 555, 559)
  • Alapítvány, Közalapítvány, Egyéb alapítvány (GFO 561, 562, 563, 569)
  • Egyéb, jogi személyiségű nonprofit szervezet (GFO 599)
  • Nonprofit gazdasági társaság (GFO 572, 573, 575, 576).
Egy szervezet egy megvalósítási helyszínre egy támogatási kérelmet nyújthat be. Amennyiben egy szervezet több helyszínen kíván projektet megvalósítani, akkor az egyes helyszínekre külön támogatási kérelmet szükséges benyújtani. Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában nincs lehetőség.

A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 350 millió forint. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 10-15 db.

A támogatási kérelmek értékelése az alábbiakban meghatározott időközönként, szakaszos elbírálással történik:
  • Az első szakaszban a támogatási kérelmek benyújtására 2016. április 18-tól 2016. június 30-ig van lehetőség.
  • A második szakaszban a támogatási kérelmek benyújtására 2016. július 1-jétől 2016. október 31-ig van lehetőség.
  • A harmadik szakaszban a támogatási kérelmek benyújtására 2016. november 1-től 2018. április 3-ig van lehetőség.
A támogatás mértéke, összege
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 25 millió Ft, maximum 30 millió Ft.
A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 100%-a.
Előleg igénylése
Jelen felhívás keretében támogatott projektek esetében az utófinanszírozású tevékenységekre igénybe vehető maximális előleg mértéke a megítélt támogatás 25%-a, civil szervezet és egyházi jogi személy kedvezményezett esetén 50%-a.

Támogatható tevékenységek bemutatása

I. PROJEKT ELŐKÉSZÍTÉS

1. Előzetes igényfelmérés, háttérelemzés, melynek keretében be kell mutatni legalább
a. a Tanoda környezetét, beleértve az elérhető közelségében lévő szegregátumokat,
b. a Tanoda által megszólítani kívánt célcsoportot és az elérés módját
Annak felmérését, hogy a tanoda működése során milyen módon tud nagyobb teret biztosítani az alsó tagozatos, valamint középfokú iskolákban tanulók részére
c. a köznevelési intézményekkel való kapcsolatot,
d. a korábban megvalósított programok tapasztalatait (elsősorban Tanoda, emellett rövidebben kifejtve egyéb szociális hátrányt kompenzáló, esélyteremtő programok tapasztalatai).

2. Szakmai koncepció a program megvalósításáról (tanodamegvalósítási koncepció), melynek keretében be kell mutatni
a. az előzetes igényfelmérés eredményeit,
b. tervezett fejlesztés céljait, az egyes célcsoportokra külön-külön,
c. a célok eléréséhez hozzájáruló tevékenységeket és azok ütemezést, valamint a megvalósításukhoz szükséges tárgyi és személyi feltételek rendelkezésre állását,
d. az elérni tervezett célok számszerűsíthető eredményeit,
e. a megvalósítás kockázatait és azok kezelésének módját.
A szakmai koncepciót a tanodasztenderd című dokumentummal összhangban kell elkészíteni.

II. PROJEKT SZAKMAI MEGVALÓSÍTÁSA

1. A tanulók bevonása, a programból való lemorzsolódás megakadályozása:
a. tanulók toborzása (kapcsolatfelvétel és tájékoztatás a támogatást igénylő székhelye vagy a projekt megvalósítás helye szerinti település valamennyi általános iskolájával – amennyiben a település 10.000 főnél nagyobb lakosú, úgy legalább három nevelési-oktatási intézménnyel),
b. szülőkkel való aktív kapcsolattartás, családlátogatás, szülők bevonása a programokba, gyermekük oktatását érintő folyamatokba,
c. tájékoztatás nyújtása a hátrányos helyzetű tanulók számára kialakított támogatási rendszerekről, felhívásokról.

2. Tanulástámogatás, kiemelten az alapkészségek fejlődésének támogatása, a tanuló egyéni fejlesztési tervének elkészítésén és megvalósításán keresztül egyéni előrehaladási napló vezetésével:
a. együttműködés a bemeneti mérések elvégzése, kiértékelése érdekében a Türr István Képző és Kutató intézettel,
b. célcsoport igényeinek, szükségleteinek felmérése (pl. ötletláda, interjú, igényfelmérés),
c. egyéni fejlesztési tervek elkészítése, a tanulók fejlesztési igényei szerinti beavatkozások meghatározása rövid és középtávon (pl. 3 hónapra, 12 hónapra, teljes projekt időtartamra),
d. egyéni haladási napló vezetése (fejlesztési alkalmak rögzítése folyamatosan fejlesztési területenként / tantárgyanként, legalább háromhavonta szöveges értékelés és a mérési eredmények rögzítése, annak kiértékelése) és az egyéni fejlesztési tervek kapcsolódó felülvizsgálata.
e. fejlesztő tevékenységek megvalósítása a tanuló egyéni szükségletei (egyéni fejlesztési terv) szerint
- szövegértési képesség fejlesztése
- matematikai alapműveletek elsajátításának fejlesztése
- idegen nyelvi képességek fejlesztése
- IKT kompetenciák fejlesztése
- tanulási részképesség fejlesztés,
- további készségfejlesztő tevékenységek (pl. sportolási lehetőségek biztosítása, zeneoktatás; művészeti tevékenységek, gyógypedagógiai, fejlesztő pedagógiai segítség nyújtása egyéb szakember bevonása)
- tantárgyi felkészítés
f. érzelmi, mentálhigiénés fejlődést segítő tevékenységek,
g. szociális kompetenciák fejlesztése
h. tehetséggondozás
i. tanulási motivációt felkeltő/erősítő tevékenységek megvalósítása,
j. az önálló tanulás képességének kialakítása, a tanulót segítő technikák megtalálása, elsajátítása,
k. a tanoda programban résztvevő tanulók mentorálása,
l. a tanoda programban részt vevő tanulók tutorálása, kortárs segítése (azonos szociális és nyelvi közegből kikerülő – akár nem pedagógus − felnőttek, egyetemista, középiskolás fiatalok, vagy sikeres, jól teljesítő általános iskolások),
m. kimeneti mérések elvégzésében és kiértékelésében történő együttműködés a Türr István Képző és Kutató Intézettel.

3. Életpálya-építés, a továbbtanulást közvetlenül segítő tevékenységek, pályaorientációs tevékenységek megvalósítása:
a. a tanulók önismeretének, pozitív jövőképének fejlesztése (pl. drámapedagógiai foglalkozás, mentálhigiénés szakember alkalmazása),
b. a tanulók identitástudatának erősítése, az anyanyelv ápolását, megőrzését támogató tevékenységek, programok megvalósítása,
c. pályaválasztással kapcsolatos ismeretek bővítése, pályaorientációs alkalmak,
d. középfokú (elsősorban érettségit adó) és felsőfokú oktatási intézmények, roma szakkollégiumok, lehetséges foglalkoztatók látogatása, velük való kapcsolatfelvétel,
e. szerepmodellek bemutatása, bevonása (pl. hasonló társadalmi helyzetből érkező diplomások, egyetemisták, sikeres emberek),
f. pályaorientációt, karriertervezést segítő partnerekkel, munkaerő-piaci szereplőkkel szervezett programok,
g. szülők és tanulók tájékoztatása az iskolarendszer fordulópontjairól, a továbbtanuláshoz kapcsolódó döntési lehetőségekről és annak következményeiről, a (tovább) tanulás megtérülő jellegének tudatosítása,

4. A szociális hátrányok kompenzálása, közösségfejlesztés, integrált közösségi programok megvalósítása a tanodában és a tanodán kívül:

a. szabadidős tevékenységek, kulturális események, klubtevékenységek (pl. szülők/család aktív szerepvállalási lehetőségének biztosítása mellett) szervezése, tanodán belüli és kívüli integrált programok megvalósítása,
b. bentlakásos alkalmak megszervezése (pl. szállás, vendéglátás, rendezvényszervezés),
c. a bevont gyermekek napi egyszeri étkezésének biztosítása (tízórai/uzsonna).

5. Eszközök beszerzése:
a. képességfejlesztő eszközök, anyagok beszerzése,
b. IKT eszközök beszerzése indokolt esetben a projekt megvalósításhoz (figyelembe véve a jelenlegi eszközellátottságot és a korábbi fejlesztési programok keretében beszerzett eszközök rendelkezésre állását): laptop, tablet, scanner, monitor, nyomtató, multifunkcionális gép projektor, asztali számítógép, multimédiás eszköz, diktafon, indokolt esetben egyéb projekthez szorosan kapcsolódó beszerzések)
c. egyéb kis értékű eszközök beszerzése.

6. Hálózatosodás, kapacitásfejlesztés:
a. kapcsolattartás, együttműködés a tanoda programot megvalósított/megvalósító szervezetekkel (pl. tanodák közötti szakmai műhelyek szervezése, bevált gyakorlatok megosztása, konferencia szervezése) – a projekt megvalósításának ideje alatt legalább két különböző tanodával való dokumentált együttműködés),
b. a tanoda programban résztvevő pedagógusok, további szakmai megvalósítók személyiségének karbantartása, ennek érdekében felkészítésük és szupervízióban, tréningeken, képzésekben való részvételük biztosítása.

III. PROJEKTMENEDZSMENT
A projektgazdának vállalnia kell, hogy a projekt menedzsmentjének ellátása érdekében az alábbi személyeket a projekt teljes hossza alatt biztosítja:
- Projektmenedzser: felsőfokú végzettség, 2 év projektmenedzsmentben szerzett tapasztalat
- Pénzügyi vezető: felsőfokú végzettség, 2 év releváns szakmai tapasztalat
- Szakmai vezető: legalább heti 10 órában, felsőfokú végzettség és összesen 5 év tapasztalat hátrányos helyzetű tanulók nevelése, integrált nevelés terén, melyből legalább 2 év tanoda-megvalósítási tapasztalat (oktató-menedzsment)

Speciális elvárások
1) A tanodában kötelező legalább 3 – releváns felsőfokú végzettséggel rendelkező- szakembert alkalmazni, akik közül egynek mindenképpen pedagógiai végzettséggel kell rendelkeznie. Amennyiben nincs mobilizálható pedagógus kapacitás, akkor a tanoda program megvalósításába bevonhatók azok a felsőoktatási hallgatók, akik pedagógusképzésben vesznek részt, vagy a felsorolt végzettségek valamelyikének megszerzésére irányuló tanulmányokat folytatnak.
 2) A projekt szakmai koncepciójában be kell mutatni, hogy a tanoda milyen formában alakít ki szoros kapcsolatot az együttműködő partnerekkel, az együttműködésről szándéknyilatkozatot kell aláírni. A támogatási igényben szükséges kitérni ezen kapcsolatok tartalmi elemeire és az együttműködés módjára, különösen a tanoda program megvalósítása vonatkozásában. Az együttműködésekről szóló szándéknyilatkozatokat a támogatási igényben be kell nyújtani, majd a támogatás elnyerése esetén együttműködési megállapodások megkötése szükséges a partnerekkel legkésőbb a projekt megkezdését követő három hónapon belül.
 3) A tanoda helyszínének kiválasztása során – amennyiben ez megoldható - figyelemmel kell lenni arra, hogy a megvalósítás helyszínén az alapvető tisztálkodási lehetőségek biztosítottak legyenek.
 4) Együttműködések biztosítása:
- szoros együttműködés azon köznevelési intézményekkel, amelyeknek a bevont gyermekek a tanulói (tanulók nyomon követése, rendszeres szakmai kapcsolattartás),
- a 10.000 fő alatti lakosságszámú települések esetében az együttműködésnek a település valamennyi általános iskolájára ki kell terjednie.
- 10.000 fő feletti település esetében a tanodába bevont vagy bevonni tervezett tanulók szerint legalább három, nevelési-oktatási intézményre kell kiterjednie
- szoros együttműködés a szülőkkel, pl. az iskolai igazolatlan hiányzások csökkentése, pozitív jövőkép kialakítása érdekében,
- együttműködés a Türr István Képző és Kutató Intézettel (a továbbiakban: TKKI), az Intézet tanodai szaktanácsadóival, kiemelten a projekt végrehajtása (pl. bemeneti - kimeneti mérések, képzések, hálózati együttműködés), a projekt megvalósításával kapcsolatos adatszolgáltatás, a szakmai megvalósítók képzése, valamint a szakmai program időközi felülvizsgálata kapcsán.
- együttműködési lehetőségek feltárása, kialakítása és működtetése (az alábbi pontok bármelyike alá sorolható 1 partnerrel kötelező az együttműködés, aktív kapcsolattartás a projekt fizikai megvalósításának időszakában):
- közvetlenül érintett intézményekkel (pl. szociális és gyermekjóléti intézményekkel, települési/területi nemzetiségi önkormányzattal)
- további érintett intézményekkel/szervezetekkel (pl. helyi civil szervezetekkel, Új Nemzedék Központ által működtetett helyi irodákkal)
- felsőoktatási intézményekkel (önkéntesek bevonása, pedagógusjelöltek és egyéb segítő szakmákat tanulók részére gyakorlati hely biztosítása, roma szakkollégiumokkal történő kapcsolatfelvétel)
- a helyi közösségek és az iskola együttműködésének elősegítése
 5) a tanodák közötti együttműködéseknek ki kell terjednie a szakmai tapasztalatcserére is (workshopok, szakmai műhelyek, konferenciák megszervezése, hospitációk megtartása, jó gyakorlatok megosztása). Ezt a tevékenységet a projekt időtartamát tekintve legalább két különböző tanodával való együttműködésben kell megvalósítani, melyből az egyik együttműködő partnernek olyan tanodának kell lennie, mely korábban is valósított már meg tanoda programot. (pl.: HEFOP-2.1.4/B, TÁMOP-3.3.5/A, TÁMOP-3.3.9/A vagy TÁMOP-3.3.9/C kedvezményezettjeként).
 6) a projekt megkezdését követően kell elkészíteni a foglalkozások tantervi menetét és/vagy órarendjét, melyet a projekt tényleges kezdetétől számítva legkésőbb 3 hónapon belül papír alapon meg kell küldeni a Támogató részére. A projekt kezdetét követő hat héten belül a kedvezményezett elektronikus formában megküldi a tanoda nyitvatartási rendjét a Támogató részére. Ekkortól biztosítania kell a nyitva tartást a megvalósítás helyszínén. A nyitvatartási idő bejelentését követően a támogató által felhatalmazott személy fogadását, és részére a projekt működésébe való betekintését biztosítani kell.
 7) szabadidős programokra, kirándulásokra legalább tanévente két alkalommal kell sort keríteni a tanulók legalább 70%-os jelenlétével – ebből legalább tanévente egy alkalommal a település határain kívül.
 8) a Tanoda sztenderdnek megfelelő működést.
 9) a projektdokumentációban részletesen be kell mutatni az egész napos iskolához kapcsolódó tevékenységektől való lehatárolást.
 10) a tanoda helyszínek kiválasztásánál törekedni kell a minél gazdaságosabb megoldásokra, lehetőség szerint más felzárkózást segítő fejlesztéssel közös helyszínek, illetve egyéb közszolgáltatások közösségi tereinek hasznosítására
 11) a bemeneti és kimeneti méréseknek ki kell terjedniük a szociális kompetencia, matematika-logika, szövegértés, tanulási módszertan, szociális kompetencia területeire. További területek felmérése is javasolt (pl. tanult idegen nyelv, IKT kompetenciák).

Egyéni fejlesztési terv kötelező tartalmi elemei:

- bemeneti mérés eredményei
- konzultációk javasolt száma, rendszeressége a felmérés alapján
- a fejlesztendő tantárgyi területek, képességterületek, kompetenciák és a fejlesztést végző pedagógusok meghatározása
- eredmények felülvizsgálatának ütemezése (legalább félévenkénti)

Egyéni haladási napló kötelező tartalmi elemei:
- fejlesztési alkalmak területenként, kronologikusan
- fejlesztési alkalmanként jelenlét igazolása
- köztes értékelések szövegesen, területenként, legalább hathavonta
(Az egyéni haladási naplót nem váltja ki a formális oktatásban használt munkanapló avagy azzal egyenértékű dokumentáció. A két dokumentáció egyéni fejlesztési terv és haladási napló elnevezéssel összevonásra kerülhet, amennyiben a dokumentáció mind az egyéni fejlesztési tervek mind az egyéni haladási naplókban elvárt valamennyi paraméterrel bír.)

A tanulók személyes dossziéjának alapvető elemei:
Egyéni fejlesztési terv, egyéni haladási napló, alapvető személyi adatok, családlátogatáson tapasztaltak, bemeneti státusz és további releváns dokumentációk, illetve azok elérhetőségének megnevezése (pl. mérési dokumentációk, órai munkák). A személyes anyagok tárolása kizárólag zárható szekrényben valósítható meg az adatvédelmi előírásokra tekintettel.

Elkülönített pénzforgalmi számla nyitása
A projektre elkülönített pénzforgalmi számlát szükséges nyitni (már meglévő bankszámlához alszámla nyitása is elegendő), kivéve azokat a szervezeteket, akiknek a Magyar Államkincstár vezeti a számláját, és az EU-s programok fogadására már nyitottak elkülönített célelszámolási számlát.

Számszerűsített szakmai elvárások
A programba történő toborzás során figyelemmel kell lenni arra, hogy a bevont személyek legalább 70%-ban rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, 49%-ban pedig hátrányos helyzetű gyermekek/tanulók legyenek, illetve hogy a programba bevont tanulók legalább 30 %-a roma származású legyen (Önkéntes nyilatkozat – a jelen útmutató melléklete).
1) A tanodából lemorzsolódott tanulók arányának maximális értéke - 30% tanévenként
2) Azon partnerek száma, akikkel együttműködési megállapodást kötött a projektgazda - 5 db
3) A tanodán kívül megtartott programok/események száma - 6 db
4) Nyitott tanodai programokon részt vettek száma - 180 fő
5) Azon tanulók aránya, akik esetében a szövegértési kompetencia területén minimum 10 % mértékű javulás következik be. Minimális elvárás, hogy az egyéni fejlesztési tervvel rendelkező tanulók minimum 50 %-ánál legalább 10 % mértékű javulás következzen be. Az előrehaladást mérésekkel, illetve azok kiértékelésével szükséges alátámasztani - A bevont tanulók min. 50%-a
6) Az egyéni fejlesztési tervvel rendelkező tanulók közül azon tanulók száma, akiknek eredményei javultak a bemeneti és kimeneti mérések között. Minimális elvárás, hogy az egyéni fejlesztési tervvel rendelkezők 70%-nál minimum 10% legyen a javulás a meghatározott területek legalább 50%-ában, de legalább két területen az alábbiak közül: matematika-logika, idegen nyelv, IKT, szociális kompetencia, tanulási motiváció. Az előrehaladást a mérésekkel, illetve azok kiértékelésével szükséges alátámasztani. Az egyéni fejlesztési terveknek a speciális elvárásoknál megfogalmazott feltételeknek eleget kell tenniük - A bevont tanulók min. 70%-a

A projekt területi korlátozása
A projekt a Közép-magyarországi régióra terjed ki (Budapest és Pest megye települései), abban fejti ki hatását.

Az VEKOP felhívás tekintetében a devizajogszabályok alapján belföldinek minősülő, Közép-magyarországi régióban székhellyel rendelkező szervezet igényelhet támogatást. Konvergencia régiókban (Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarország, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl) lévő székhellyel rendelkező szervezet is igényelhet támogatást, amennyiben megvalósítás helyszínéül szolgáló telephellyel rendelkezik a Közép-magyarországi régióban. Konvergencia régiókban (Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarország, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl) lévő telephely, megvalósítási helyszín nem szerepelhet a projektben.

A projekt keretében elvégzett tevékenységek megvalósítása csak a Közép-magyarországi régióban történhet. Kivételt képez ez alól az esetleges tanulmányutakon, tapasztalatcseréken, konzultációkon, egyeztetéseken, konferenciákon való részvétel.

Amennyiben Ön nem Budapesten vagy Pest megyében szeretne tanodát létrehozni, akkor tekintse meg az EFOP-3.3.1-15 kiírást, kattintson ide.

Indikátor
Támogatott programokban résztvevő tanulók száma: 20 fő (legalább 1000 lélekszámú település esetén 30). Célérték elérésének időpontja: 2018. augusztus 31.

Forrás: Széchenyi 2020

Amennyiben pályázni szeretne, az alábbi űrlapon adja meg elérhetőségeit és felveszem önnel a kapcsolatot! Ha nem jelenik meg az űrlap, kattintson ide!
 
Üdvözlettel:
Baksa Eszter, az Ön pályázatírója

Betöltés...
Catégories: Pályázatok

Orbán Viktor: Több tiszteletet Lengyelországnak!

ven, 18/03/2016 - 15:24
A miniszterelnök szerint kettős mércét alkalmaznak Varsóval szemben, amikor a Velencei Bizottság a lengyel alkotmánybírósági reformot kritizálja.
Catégories: Pályázatok

Törökország még asztalt boríthat

ven, 18/03/2016 - 01:49
Az elvekben egyetértenek az uniós tagállamok: ha egy szabálytalan határátlépőt visszavesz Törökország, cserébe befogadunk egy valódi menekültet. Elvileg az összes tagállam.
Catégories: Pályázatok

Már vasárnap elkezdhetik visszaküldeni a bevándorlókat Törökországba

ven, 18/03/2016 - 00:00
Az újonnan jövöket, ha nem jogosultak a védelemre. A törökök beleegyeztek.
Catégories: Pályázatok

Orbán: Van esély, hogy a menekültcsere önkéntes alapon történjen

jeu, 17/03/2016 - 15:50
A Törökországból érkezőknek a betelepítését önkéntes alapon és nem kényszer alapján rendezné a miniszterelnök.
Catégories: Pályázatok

Projektmenedzser

jeu, 17/03/2016 - 08:21

Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal

a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján

pályázatot hirdet

projektmenedzser

munkakör betöltésére.

A közszolgálati jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közszolgálati jogviszony.  

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Bács-Kiskun megye, 6041 Kerekegyháza, Fő utca 47/A.

A közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet alapján a munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök:

projektmenedzser

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

önkormányzati pályázatok előkészítése, lebonyolítása, megvalósítása, utánkövetése; civil szervezetekkel kapcsolatos feladatellátás, esélyegyenlőségi referensi feladatok ellátása

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései az irányadók. 

Pályázati feltételek:

  • Magyar állampolgárság,
  • Cselekvőképesség,
  • Büntetlen előélet,
  • Felsőfokú képesítés,
  • Angol nyelvből középfokú C típusú általános nyelvvizsga,
  • Gyakorlott szintű MS Office (irodai alkalmazások),
  • Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • pályázatírói – Legalább 1-3 év szakmai tapasztalat

Elvárt kompetenciák:

  • kreativitás, jó kapcsolatteremtő képesség

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. március 31.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Vincze Miklós nyújt, a 06 70 459-0813 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Postai úton, a pályázatnak a Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal címére történő megküldésével (6041 Kerekegyháza, Fő utca 47/A. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 5356/2016. , valamint a munkakör megnevezését: projektmenedzser. VAGY
  • Elektronikus úton Vincze Miklós jegyző részére a vincze.miklos@kerekegyhaza.hu e-mail címen keresztül.

A pályázat elbírálásának határideje: 2016. április 4.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

  • www.kerekegyhaza.hu

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2016. március 16.

A pályázati kiírás közzétevője a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság (KSZF). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a KSZF részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Catégories: Pályázatok

Pages