Vous êtes ici

EU Pályázati Portál

S'abonner à flux EU Pályázati Portál
EU Pályázati Portál
Mis à jour : il y a 1 mois 3 semaines

Navigációval személyre szabott helyreállító implantátumokat fejlesztenek

ven, 07/10/2016 - 14:08

A Széchenyi 2020 „K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések” című konstrukciója keretében 677,040 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a Sanatmetal Kft. által vezetett konzorcium a 962,296 millió forintot meghaladó összköltségű projektjéhez.

A Sanatmetal Kft. 100%-ban magyar tulajdonú, orvosi eszközöket gyártó és forgalmazó vállalkozás, amely jelenleg Magyarország piacvezető, illetve meghatározó vállalata a traumatológiai és ortopédiai eszközök gyártásának szakterületén. A projekt megvalósulása két konzorciumi partner bevonásával történik. A megvalósítás alappillérei a Szegedi Tudományegyetem által biztosított orvostudományi és műszaki tudományi háttér, valamint a Sanatmetal Kft. és a DicomLAB Kft. vállalkozásoknál felhalmozott innovatőri tudás, a hazai- és nemzetközi piaci ismeretek birtoklása, és a rendelkezésre álló magas színvonalú technológiai háttér.

A projekt révén hazánkban elérhetővé válik egy modern, a nemzetközi tudományos irodalomban fellelhető trendeknek megfelelő, személyre szabott műtéti tervezést, illetve személyre szabott műtéti navigációs segédeszközök létrehozását lehetővé tevő rendszer, a hozzá tartozó kompatibilis váll- és térdízületi protetikai elemekkel és lábsebészeti implantátumokkal.

A projekt során bevezetendő eszközök és eljárások megbízható támogatást nyújtanak az operatőrök számára a műtéti tervezésnél a beteg specifikus anatómiai viszonyainak átlátásában. A sebészek számára a nehéz esetekben szintén hasznos lehet a műtéti tervezés által kínált vizualizáció, valamint szintúgy előnyös lehet számukra a műtéti segédeszköz által kínált biztonság, illetve a műtéti időtartam csökkentésének lehetősége.

A GINOP-2.2.1-15 számú pályázati kiíráson 677,040 millió forintos támogatást elnyert, 962,296 millió forint összköltségvetésű fejlesztés várhatóan 2018. május 31-én zárul.

Catégories: Pályázatok

Közbeszerzési referens

jeu, 06/10/2016 - 23:32

Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság
Központosított Közbeszerzési Főosztály, Üzemeltetés-technológiai Osztály
    

a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján

pályázatot hirdet

közbeszerzési referens

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony.

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Budapest, 1119 , Andor utca 47-49.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

  • közbeszerzési eljárások teljes körű lefolytatása az előkészítéstől a szerződéskötésig (felhívások, dokumentációk, hirdetmények készítése; az eljáráshoz kapcsolódó iratok elkészítése; a bíráló bizottság tagjaként az ajánlatok bírálatában történő részvétel; az eljáráshoz kapcsolódó események megszervezése),
  • közbeszerzés eredményeként megkötött szerződés teljesítésével kapcsolatos közbeszerzési feladatok ellátása,
  • közbeszerzési véleményezés (szakvélemények, állásfoglalások készítése, konzultáció),
  • kapcsolattartás az ajánlatkérőkkel és az ajánlattevőkkel, valamint a felügyeleti szervekkel, a Közbeszerzési Döntőbizottsággal és a Közbeszerzési Hatósággal,
  • közbeszerzési tárgyú szabályok, illetve egyéb szabályozások tervezetének véleményezése.

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a(z) a 68/2013. (XI.22.) NFM rendelet, valamint a Főigazgatóságnál hatályban lévő kollektív szerződés és a KEF szabályzataiban rögzített rendelkezései az irányadók.  

Pályázati feltételek:

  • Főiskola,
  • főiskolai/egyetemi végzettség és közbeszerzés tárgyú képzettség/végzettség,
  • legalább az utóbbi 5 évben szerzett 2 éves közbeszerzések teljes körű lefolytatása területén szerzett gyakorlat,
  • magyar állampolgárság,
  • büntetlen előélet,
  • cselekvőképesség,
  • vagyonnyilatkozat tétel,
  • magas felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások) programok ismerete.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • központosított közbeszerzési gyakorlat,
  • költségvetési szervnél szerzett gyakorlat.

Elvárt kompetenciák:

  • magas színvonalú problémamegoldó-, és tárgyalóképesség, valamint kommunikációs készség,
  • felelősségteljes, önálló munkavégzésre való alkalmasság,
  • felelősségvállalás, megbízhatóság, pontosság,
  • jó szervezőkészség, gyors reagálási készség, terhelhetőség.

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • a pályázó fényképes szakmai önéletrajza a közbeszerzési gyakorlat (a lefolytatott eljárások listája a megkezdése évének és az eljárás fajtának feltüntetésével), szakmai érdeklődési terület, továbbá az elbírálásnál előnyt jelentő egyéb tényezők ismertetésével,
  • 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, vagy annak kiállítására tett kötelezettségvállalási nyilatkozat,
  • a végzettséget, képzettséget igazoló oklevelek másolatai,
  • a pályázó hozzájáruló nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagát az eljárásban résztvevők megismerhetik.

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. október 12.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Elektronikus úton Seres Krisztina részére a krisztina.seres@kef.gov.hu e-mail címen keresztül.

A pályázat elbírálásának határideje: 2016. október 21.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

  • profession.hu – 2016. szeptember 27.

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:

Próbaidő: 4 hónap

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2016. szeptember 27.

A pályázati kiírás közzétevője a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság (KSZF). A pályázati kiírás a munkáltató által a KSZF részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Catégories: Pályázatok

Pályázati referens

jeu, 06/10/2016 - 23:27

Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete
Ökológiai Kutatoközpont

a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján

pályázatot hirdet

Pályázati referens

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozott idejű 1 évig tartó közalkalmazotti jogviszony.     

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Pest megye, 2163 Vácrátót, Alktmány utca 2-4.

Budapest, 1113 Budapest, Karolina út 29.

Veszprém megye, 8237 Tihany, Klebelsberg Kuno utca 3.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

Elsősorban az Europai Uniós pályázatok, de egyben hazai és nemzetközi pályázati szerződések kezelése, elektronikus nyilvántartása. Teljes körű pénzügyi nyomon követése, az időszakos elszámolások határidőre történő elkészítése a szerződések kötelezettségvállalásának figyelemmel kísérése, elemzések készítése a vezetők és a témavezetők részére. Önálló levelezés angol nyelven, kapcsolat tartása a támogatók pénzügyi referensével.

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.  

Pályázati feltételek:

  • Felsőfokú képesítés,
  • Angol nyelv tárgyalási szintű nyelvtudás,
  • EU-s pályázatokban való jártasság,
  • Felhasználó szintű számítógépes ismeretek (Ms Office)
  • Pénzügyi-gazdasági ismeretek,
  • Magyar állampolgárság,
  • Büntetlen előélet.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • Felsőfokú pénzügyi vagy közgazdasági végzettség,
  • Mérlegképes könyvelői végzettség
  • Költségvetési területen szerzett tapasztalat,
  • CT EcoSTAT integrált ügyviteli rendszer ismerete.

Elvárt kompetenciák:

  • Önálló, felelőségteljes, precíz munkavégzés.,
  • Magas szintű problémamegoldó és kommunikációs képesség.,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • Szakmai önéletrajz, iskolai végzettségről és szakképzettségről szóló bizonyítványok másolata, erkölcsi bizonyítvány.

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. október 12.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Elektronikus úton humanpolitika@okologia.mta.hu oldalon keresztül.

A pályázat elbírálásának módja, rendje:

A döntés a benyújtott dokumentumok alapján alkalmasnak ígérkező jelöltekkel folytatott személyes interjú alapján történik.

A pályázat elbírálásának határideje: 2016. október 21.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

  • MTA ÖK honlapja

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2016. szeptember 19.

A pályázati kiírás közzétevője a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság (KSZF). A pályázati kiírás a munkáltató által a KSZF részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Catégories: Pályázatok

Pályázati referens

jeu, 06/10/2016 - 23:24

Pallasz Athéné Egyetem
Kancellári Hivatal Pályázati Iroda

a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján

pályázatot hirdet

pályázati referens

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony.

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Bács-Kiskun megye, 6000 Kecskemét, Izsáki út 10.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

Részvétel az Egyetem pályázati tevékenységének koordinációjában. Pályázatokkal kapcsolatos nyilvántartások vezetése, adatszolgáltatásokkal kapcsolatos feladatok ellátása. Pályázatfigyelési, pályázat előkészítési, előterjesztési feladatok ellátása.

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a(z) 395/2015. (XII.12.) kormányrendelet rendelkezései az irányadók.                     

Pályázati feltételek:

  • Főiskola,
  • hasonló területen szerzett legalább 1-3 éves szakmai tapasztalat
  • magyar állampolgárság vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, illetve bevándorolt vagy letelepedett személy
  • büntetlen előélet, cselekvőképesség

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • részletes szakmai önéletrajz
  • a pályázó nyilatkozata, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul. A pályázati anyagokat a pályázati eljárás alatt, annak lezárulásáig kezeljük, ezt követően a Kjt. 20/a §. (7) bek. alapján járunk el
  • 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, amennyiben a pályázó még nem áll közalkalmazotti jogviszonyban a Pallasz Athéné Egyetemmel
  • végzettséget, képesítéseket igazoló dokumentumok másolata

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban 2016. október 24. napjától tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. október 11.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Postai úton, a pályázatnak a Pallasz Athéné Egyetem címére történő megküldésével (6000 Kecskemét, Izsáki út 10. PSZI Munka- és Bérügy Iroda ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: KÖZIG6/2016. , valamint a munkakör megnevezését: pályázati referens. VAGY
  • Elektronikus úton Szabó Tamás részére a szabo.tamas@kefo.hu e-mail címen keresztül VAGY
  • Személyesen: PSZI Munka- és Bérügyi Iroda, Bács-Kiskun megye, 6000 Kecskemét, Izsáki út 10.

A pályázat elbírálásának módja, rendje:

A pályázatok elbírálása a Pallasz Athéné Egyetem Foglalkoztatási Követelményrendszerében foglaltak szerint történik.

A pályázat elbírálásának határideje: 2016. október 23.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

  • www.uni-pae.hu – 2016. szeptember 27.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2016. szeptember 27.

A pályázati kiírás közzétevője a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság (KSZF). A pályázati kiírás a munkáltató által a KSZF részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Catégories: Pályázatok

Megint vizsgálat indult egy volt uniós biztos ellen

jeu, 06/10/2016 - 19:06
Nem vallott be egy offhore-céget. Közben a volt főnökének is magyarázkodnia kell egy másik ügyben.
Catégories: Pályázatok

Verekedésbe torkollt a brit EU-ellenes párt elnökválasztási küzdelme

jeu, 06/10/2016 - 18:06
Az egyik jelölt súlyos állapotban kötött ki a kórházban. A legfontosabb célja és arca nélkül szétesőben a UKIP.
Catégories: Pályázatok

Pénzügyi és projekt adminisztrátor

mer, 05/10/2016 - 20:40

Eötvös Loránd Tudományegyetem
Rektori Kabinet Nemzetközi Iroda

a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján

pályázatot hirdet

pénzügyi és projekt adminisztrátor (EU projektekhez)

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozott idejű 2017. december 31-ig tartó közalkalmazotti jogviszony. 

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Budapest, 1056 Budapest, Szerb utca 21-23.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

A beosztáshoz tartozó lényeges feladatok: Az Erasmus+ KA103 és KA107 alprogramjainak illetve az EGT és egyéb a Nemzeti Iroda központi koordinálásában megvalósítható mobilitási programokhoz kapcsolódó pénzügyi és adminisztrációs feladatok ellátása. Szerződések, utalványrendeletek és beszámolók készítése, ösztöndíj utalások ügyintézése, rögzítés, nyilvántartás, iktatás, pénzügyi és adminisztratív jellegű összefoglalók készítése.

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek:

  • Főiskola, felsőfokú, főiskolai vagy egyetemi szintű végzettség,
  • felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások), különös tekintettel az Excel és Word alkalmazásokra
  • felhasználói szintű internetes alkalmazások
  • projekt adminisztrációban szerzett tapasztalat
  • az angol nyelv középfokú szintű ismerete
  • magyar állampolgárság
  • büntetlen előélet

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • Az Erasmus+ KA103 és KA107 illetve az EGTAalap programok ismerete
  • Nemzetközi projektadminisztrációban szerzett tapasztalat
  • Pénzügyi projekt adminisztrációban szerzett tapasztalat

Előnyt jelentő kompetenciák:

  • pontosság, precizitás, önállóság
  • rugalmasság
  • kiváló folyamat és rendszerszemlélet
  • kiváló együttműködési készség, kiváló szervezői és kommunikációs készség
  • jó monotonitás tűrés

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • a pályázó részletes szakmai önéletrajza, beleértve a pályázó eddigi munkahelyeinek, munkaköreinek és szakmai tevékenységének ismertetését
  • motivációs levél (maximum 1,5 oldal terjedelemben)
  • iskolai végzettséget, szakképesítését tanúsító okiratok másolata
  • nyilatkozat arról, hogy a pályázó hozzájárul személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. október 17.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Postai úton, a pályázatnak a Eötvös Loránd Tudományegyetem címére történő megküldésével (1056 Budapest, Rektori Kabinet Nemzetközi Iroda, Szerb utca 21-23. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: ELTE/10542 (2016) , valamint a munkakör megnevezését: pénzügyi és projekt adminisztrátor (EU projektekhez). VAGY
  • Elektronikus úton a Rektori Kabinet Nemzetközi Iroda részére a nemzetkozi@rk.elte.hu e-mail címen keresztül.

A pályázat elbírálásának határideje: 2016. október 24.

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:

“Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, mint álláspályázatot hirdető a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 18. § (1) bekezdés d) pontjában foglaltak szerint az álláspályázati jelentkezés keretében benyújtott személyes adatokat a pályázat elbírálásáig kezeli. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem munkatársai és vezetői munkaköri feladatuk, illetve vezetői megbízatásuk ellátásával összefüggésben, az ahhoz szükséges mértékben a személyes adataihoz hozzáférhetnek, azokat kezelhetik. A személyes adatok kezelésének, védelmének, valamint az ezzel összefüggő jogorvoslatnak törvényben és egyetemi szabályzatban rögzített szabályairól az ELTE honlapján a Közérdekű információk, közzéteendő adatok, adatkezelés menüpontban (www.elte.hu/kozerdeku) szerepel részletes tájékoztatás.”

A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.elte.hu honlapon szerezhet.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2016. október 1.

A pályázati kiírás közzétevője a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság (KSZF). A pályázati kiírás a munkáltató által a KSZF részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Catégories: Pályázatok

Az alaptörvény-módosítás nem védene a kvótától

lun, 03/10/2016 - 12:37
A kormánynak az alaptörvényt is módosítania kellett, amikor ütközött az uniós joggal.
Catégories: Pályázatok

20 éves a Joób!

lun, 03/10/2016 - 07:43
Alapításának 20 éves évfordulóját ünnepelte a nyíregyházi Joób Olivér Szeretetintézmény október 2-án, vasárnap. A rendezvény hálaadó istentisztelettel kezdődött, melyen dr. Fabiny Tamás püspök hirdetett igét.    Az istentiszteletet követően az intézmény igazgatótanácsának ünnepi ülésén került sor az emléklapok és emlékérmék átadására. (A képen az alapító Magyar László lelkész és Laborczi Géza) Buda Annamária, a diakóniai osztály vezetője „Szociális alapszolgáltatások a Magyarországi...
Catégories: Pályázatok

Nem kellenek migránsok Magyarországon!

dim, 02/10/2016 - 21:49
Kőkemény üzeneteket küldtek a belgiumi magyarok Brüsszelnek az ottani szavazáson.
Catégories: Pályázatok

Magyarok is élnek a brüsszeli no-go zónában

sam, 01/10/2016 - 17:35
Mármint amit a magyar kormány annak állít be. Nézze meg ön is, mennyire félelmetes hely Molenbeek!
Catégories: Pályázatok

Pályázati referens

ven, 30/09/2016 - 15:05

Pápai Szakképzési Centrum

a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján

pályázatot hirdet

Pályázati referens

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony.

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Veszprém megye, 8500 Pápa, Erkel F. utca 39.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

Aktív közreműködés a pályázatok összeállításában, lebonyolításában, menedzselésében. Már meglévő pályázatok nyomon követése. Pályázatok figyelése.

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók. 

Pályázati feltételek:

  • Főiskola,
  • büntetlen előélet, cselekvőképesség

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • Hasonló területen szerzett tapasztalat

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • Szakmai önéletrajz, iskolai végzettséget igazoló bizonyítvány másolata, erkölcsi bizonyítvány másolata

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban 2016. október 17. napjától tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. október 10.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Elektronikus úton Szabó Béláné Gazdasági főigazgató-helyettes részére a titkarsag@papaiszc.hu e-mail címen keresztül.

A pályázat elbírálásának határideje: 2016. október 14.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2016. szeptember 23.

A pályázati kiírás közzétevője a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság (KSZF). A pályázati kiírás a munkáltató által a KSZF részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Catégories: Pályázatok

Pályázati referens

ven, 30/09/2016 - 15:02

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. • (1) bekezdése alapján

pályázatot hirdet

pályázati referens

munkakör betöltésére.

A kormánytisztviselői jogviszony időtartama:

határozott idejű 2017. június 30-ig tartó kormánytisztviselői jogviszony.  

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Budapest, 1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

A közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet alapján a munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök:

3. melléklet 47. Gazdálkodással kapcsolatos feladatkör és 66. pontja alapján: pénzügy gazdálkodási és számviteli feladatok munkaterületen

Ellátandó feladatok:

részt vesz a pályázati felhívások pályázóbarát előkészítésében és továbbfejlesztésében; befogadja és értékeli a pályázatokat, kezeli a hiánypótlásokat; gondoskodik a program eredményeinek láthatóvá tételéről; segítséget nyújt a pályázóknak az eredményes megvalósításban; áttekinthetően nyilvántartja a pályázatokat;

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

Lehetővé teszi magyarországi diákok számára a Kárpát-medence megismerését a Határtalanul! programhoz tartozó pályázatok eredményes lebonyolítása által.

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény , a(z) Közszolgálati Szabályzat rendelkezései az irányadók.     

Pályázati feltételek:

  • Magyar állampolgárság,
  • Cselekvőképesség,
  • Büntetlen előélet,
  • Főiskola, felsőfokú pénzügyi/számviteli végzettség,
  • Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások),
  • Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • közigazgatási gyakorlat; pályázati területen szerzett tapasztalat; monitoring tapasztalat – Legalább 1-3 év szakmai tapasztalat
  • pályázatkezelő informatikai rendszerek (EPER, EUPR, stb.) ismerete

Előnyt jelentő kompetenciák:

  • Kiváló szintű problémamegoldó készség, kezdeményezőkészség, önállóság; jó kommunikációs készség;
  • Kiváló szintű átlag feletti precizitás

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • a szakmai életutat részletesen bemutató önéletrajz, motivációs levél, iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló okiratok másolata, alap- és szakvizsgát, nyelvvizsgát igazoló bizonyítványok másolata.

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. október 8.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Elektronikus úton a Humánerőforrás Osztály részére a allaspalyazatok@emet.gov.hu e-mail címen keresztül.

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:

Az előszűrés az önéletrajz és a motivációs levél alapján történik. Munka alkalmassági tesztre kerülhet sor az interjúk előtt. A személyes meghallgatásra a behívottak közül a munkáltatói jogkör gyakorlója dönt a foglalkoztatott személyéről. A személyes meghallgatáson eredetiben bemutatandó iratok: végzettséget, képesítést igazoló oklevelek, bizonyítványok.

A pályázat elbírálásának határideje: 2016. november 8.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

  • www.emet.gov.hu – 2016. szeptember 28.

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:

A Kttv. 39. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a kinevezés feltétele a büntetlen előélet.

A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.emet.gov.hu honlapon szerezhet.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2016. szeptember 28.

A pályázati kiírás közzétevője a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság (KSZF). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a KSZF részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Catégories: Pályázatok

Közbeszerzési referens

ven, 30/09/2016 - 14:58

Pest Megyei Kormányhivatal
Pénzügyi és Gazdálkodási Főosztály

a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. • (1) bekezdése alapján

pályázatot hirdet

közbeszerzési referens

munkakör betöltésére.

A közszolgálati jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közszolgálati jogviszony.    

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Budapest, 1052 , Városház utca 7.

A közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet alapján a munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök:

3. számú melléklet 68. pontjának megfelelő közbeszerzési koordinációs feladatkör.

Ellátandó feladatok:

Részt vesz a közbeszerzések tervezésében, a közbeszerzési terv összeállításában, az előzetes összesített tájékoztatók, éves statisztikai összegzések elkészítésében, a közbeszerzési szabályzat elkészítésében. Koordinálja a közbeszerzési eljárás lebonyolítását. Nyomon követi a közbeszerzési eljárás alapján kötött szerződések teljesítését. Közreműködik az eljárás kiírásához szükséges, illetve az eljárás során az egyes eljárási cselekményekhez kapcsolódó dokumentumok elkészítésében. Gondoskodik a hirdetmények közzétételre történő megküldéséről. Közreműködik az esetleges jogorvoslati eljárásokban. Gondoskodik az eljáráson való részvételhez szüksége dokumentumok, igazolások beszerzéséről. Összeállítja a részvételi jelentkezést, illetve az ajánlatot és képviseli szervezetét az eljárásban. Közreműködik a jogorvoslati eljárásokban. Ellátja a közbeszerzési eljárásokban jelentkező feladatokat. Különösen figyelemmel kíséri a megjelent közbeszerzési illetményeket. Javaslatot tesz az eljárásban való részvételre és koordinálja az eljárásban való részvétellel, valamint az esetleges jogorvoslattal kapcsolatos feladatokat, és részt vesz az ajánlat/részvételi jelentkezés összeállításában.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

A Pest Megyei Kormányhivatal szervezeti és működési szabályzatáról szóló 7/2015. (03.31) MvM utasítás V. fejezetének 32. pontjában foglalt feladatok ellátása.

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései az irányadók.     

Pályázati feltételek:

  • Magyar állampolgárság,
  • Cselekvőképesség,
  • Büntetlen előélet,
  • Egyetem, egyetemi szintű jogász vagy közgazdász szakképzettség; okleveles közigazgatási szakértő szakképzettség, főiskolai szintű igazgatásszervező vagy pénzügyi szakképzettség; műszaki felsőoktatásban szerzett szakképzettség; egyetemi vagy főiskola szintű, a közbeszerzési eljárásokkal összefüggő egyéb végzettség,
  • Közigazgatási (közbeszerzési) területen szerzett gyakorlat – Legalább 1-3 év szakmai tapasztalat,
  • Közbeszerzési referensi végzettség (OKJ 52 343 01) – Legalább 1-3 év szakmai tapasztalat,
  • Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása,
  • Felhasználói szintű MS Office számítógépes ismeret

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • Ajánlatkérői oldalon szerzett közbeszerzési tapasztalat
  • műszaki végzettség

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • A 45/2012. (III.20.) Korm. rendelet 1. sz. melléklete szerinti fényképes önéletrajz
  • Iskolai végzettséget, szakképzettséget, nyelvismeretet igazoló okiratok másolata
  • Nyilatkozat arról, hogy az elbírálásban részt vevő személyek a benyújtott pályázati anyagot megismerhetik
  • Nyilatkozat annak tudomásulvételéről, hogy a munkakör vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség alá esik
  • 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. október 7.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Takács Tibor szakmai főtanácsadó nyújt, a 06 (1) 328-5850 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Elektronikus úton Pest Megyei Kormányhivatal részére a allaspalyazat@pest.gov.hu e-mail címen keresztül.

A pályázat elbírálásának határideje: 2016. október 14.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2016. szeptember 16.

A pályázati kiírás közzétevője a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság (KSZF). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a KSZF részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Catégories: Pályázatok

Várható pályázat: Vállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseinek támogatása a közép-magyarországi régióban kombinált hiteltermékkel

jeu, 29/09/2016 - 21:59
Társadalmi egyeztetése a "VEKOP-5.1.1-5.1.2-16 Vállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseinek támogatása a közép-magyarországi régióban kombinált hiteltermékkel" című felhívás - Budapesten és Pest megyében működő cégek részére!
Felhívom szíves figyelmét, hogy a Pályázati Felhívás a tervezettől eltérhet, a végleges pályázati felhívásról értesíteni fogom.
A felhívás célja:Jelen Felhívás hozzájárul az épületek energiatakarékosságának és energiahatékonyságának megújuló energiaforrások felhasználásával történő javítására irányuló beruházások megvalósításához vissza nem térítendő támogatás és kölcsön formájában. Egyszerre szolgálja a környezettudatos gazdasági versenyképesség erősítését, a környezetterhelés és a felhasznált primer energia mennyiségének csökkentését, illetve a vállalkozások rezsiköltségekhez kötődő terheinek enyhítését.
A támogatási kérelmek benyújtása várhatóan 2016. november 15-től 2018. november 15-ig lehetséges. Ezen időszak alatt a támogatási kérelmek értékelése folyamatosan történik.

A rendelkezésre álló forrás:
A Felhívás meghirdetésekor a támogatási programra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 11,76 milliárd Ft.
- amelyből vissza nem térítendő támogatás összege: 5,88 milliárd Ft,
- kölcsön összege: 5,88 milliárd Ft.A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 170-280 db.
Támogatást igénylők köre:
Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be azon mikro-, kis-, és középvállalkozások
a) amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámolóval/SZJA bevallással alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, melybe az előtársaságként való működés időszaka nem számít bele;
b) melyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt;
c) amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei;
 Gazdálkodási formakód szerint:
113 Korlátolt felelősségű társaság
114 Részvénytársaság
116 Közkereseti társaság
117 Betéti társaság
226 Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe
 Jogi forma szerint:
aa) kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok.
A támogatás mértéke, összege:
a) Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 3 millió Ft, maximum 50 millió Ft.
b) Az igényelhető visszatérítendő támogatás összege: minimum 3 millió Ft, maximum 50 millió Ft.
c) Az igényelhető kölcsön összegének meg kell haladnia a vissza nem térítendő támogatás összegét.
d) A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 45%-a lehet, figyelembe véve a Felhívás 5.9.1 pontjában foglaltakat, ami alapján a támogatás mértéke csökkenhet. 
A támogatási intenzitás középvállalkozás esetében nem haladhatja meg az elszámolható költségek 40%-át, mikro- és kisvállalkozás esetében az 50%-át. A támogatási intenzitás 5 százalékponttal növelhető, amennyiben a beruházás a következő települések valamelyikén valósul meg: Abony, Alsónémedi, Áporka, Aszód, Bag, Bernecebaráti, Cegléd, Csemő, Dabas, Domony, Dömsöd, Dunaharaszti, Ecser, Érd, Farmos, Felsőpakony, Galgagyörk, Galgahévíz, Galgamácsa, Gödöllő, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Hévízgyörk, Iklad, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Jászkarajenő, Kartal, Kemence, Kiskunlacháza, Kisnémedi, Kocsér, Kóspallag, Kőröstetétlen, Letkés, Lórév, Maglód, Makád, Márianosztra, Mikebuda, Monor, Nagybörzsöny, Nagykáta, Nagykőrös, Nagytarcsa, Nyársapát, Ócsa, Örkény, Pécel, Perőcsény, Péteri, Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisvörösvár, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Ráckeve, Solymár, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetszentmiklós, Szob, Szokolya, Táborfalva, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tatárszentgyörgy, Tésa, Törtel, Tura, Újhartyán, Újszilvás, Üllő, Vác, Váckisújfalu, Valkó, Vámosmikola, Vecsés, Verőce, Verseg, Zebegény.
Előleg igénylése:
Jelen Felhívás keretében támogatott projektek esetében az utófinanszírozású tevékenységekre igénybe vehető támogatási előleg maximális mértéke a megítélt vissza nem térítendő támogatás 50 %-a, legfeljebb 25 millió Ft lehet.
Támogatásban nem részesíthetők köre (a felsorolás nem teljes!):b) amely jelen projektjének az elszámolható összköltsége meghaladja a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti árbevétel összegét;o) amelynek természetes személy kezese illetve az egyéb biztosítékot nyújtó természetes személy adósként, adóstársként, illetve egyéb kötelezettként adósságrendezési eljárás hatálya alatt áll;s) amelynek a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti árbevétel összege 15 millió Ft alatti;
t) amely az Európai Unió működéséről szóló szerződés 1. sz. mellékletében (Annex I.) szereplő mezőgazdasági termékek elsődleges termelésében, feldolgozásában vagy forgalmazásában tevékeny vállalkozásnak minősül; egy vállalkozás abban az esetben minősül az Európai Unió működéséről szóló szerződés 1. sz. mellékletében (Annex I.) szereplő mezőgazdasági termékek elsődleges termelésében, feldolgozásában vagy forgalmazásában tevékeny vállalkozásnak, amennyiben a cégkivonatában szereplő bármely tevékenysége megfelel a TEÁOR ’08 szerinti besorolás alábbi kódszámokkal jelölt tevékenységei valamelyikének: 01.11-03.22; 10.11-12.00; 46.11; 46.17; 46.21-46.39; 47.11; 47.21-47.29; 47.81;
A projekt keretében megvalósítandó tevékenységek:
Jelen Felhívás keretében csak energiahatékonyság fokozását valamely megújuló energiaforrás felhasználásával kombináló projektjavaslatot lehet benyújtani (továbbiakban: komplex projekt).
 A komplex projektjavaslatra vonatkozó előírások:
a) A benyújtott támogatási kérelmek esetében az energiahatékonyság fokozására irányuló projektrész – B) tevékenység – aránya alátámasztottan el kell, hogy érje legalább az 50%-ot a projekt összes elszámolható költségén belül.
b) A megújuló energia felhasználásra irányuló projektrész – C) tevékenység – aránya alátámasztottan el kell, hogy érje legalább a 10%-ot a projekt összes elszámolható költségén belül.
c) A kombinációnak projektenként szükséges megfelelni.
Önállóan nem támogatható tevékenységek:
A Felhívás keretében az alábbi tevékenységek önállóan nem támogathatóak:
 A) Projekt-előkészítési tevékenységek:
Előzetes tanulmányok, engedélyezési dokumentumok elkészítése
a) műszaki tervek, kiviteli és tendertervek,b) épületenergetikai melléklet (a Felhívás 6. fejezet 7. pontja szerint), mely magában foglalja az Épületenergetikai Tanúsítványt is a fejlesztés előtti és a tervezett állapotra vonatkozóan),
c) statikai szakvélemény,
d) környezeti hatástanulmány (amennyiben jogszabály szerint kötelező).
 B) Energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek:
I. Az épületek hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségének csökkentése
a) Fűtött és fűtetlen teret elválasztó, nem nyílászáró szerkezetnek minősülő épülethatároló szerkezetek hőszigetelése
Támogatott a külső fal, lapostető, padlásfödém, fűtött tetőteret határoló szerkezetek, alsó zárófödém árkád felett, alsó zárófödém fűtetlen pince feletti szerkezetek hőszigetelése és a kapcsolódó munkálatok elvégzése.
Az épülethatároló szerkezet fűtött tér felé eső oldali szigetelése esetén az energetikai számítást végző szakember részletes szöveges indoklása, és a tervezett szerkezetre vonatkozóan elkészített páratechnikai számítás támogatási kérelemhez csatolása szükséges.
Amennyiben a funkcióból adódóan a fűtési rendszer helységenkénti szabályozása indokolt, abban az esetben a fűtési rendszer helységenkénti szabályozását biztosítani kell.
Épülethatároló szerkezetnek nem minősülő, fűtött és fűtetlen terek közötti szerkezetek hőszigetelése nem támogatható.
b) Fűtött és fűtetlen teret elválasztó, nyílászáró szerkezetnek minősülő épülethatároló szerkezetek cseréje / energia-megtakarítást eredményező korszerűsítése
Támogatott a fa, fém, vagy PVC keretszerkezetű homlokzati üvegezett nyílászáró, a tető-felülvilágító, tetősík ablak, homlokzati üvegezetlen kapu, bármely homlokzati vagy fűtött és fűtetlen terek közötti ajtó, a nyílászárócseréhez kapcsolódó hő- és füstelvezető rendszer szükség szerinti korszerűsítése, kiépítése és a kapcsolódó munkálatok elvégzése.
c) Az épületek nyári hővédelmének javítása, árnyékoló- vagy árnyékvető szerkezetek beépítése
A projektelem megvalósítása csak és kizárólag az I. a) és/vagy b) projektelem megvalósítása esetén támogatható tevékenység.
Támogatott olyan mozgatható vagy fix külső árnyékolók alkalmazása, melyek a napfény egy részét igény szerint képesek kiszűrni, de alkalmazásukkal nem jelenik meg a mesterséges megvilágítás használatának igénye, és az épület nyári szoláris terhelését megfelelő mértékben csökkentik anélkül, hogy a téli sugárzási nyereség számottevően csökkenne.
A szerkezeteket az adott homlokzati oldalon egységes módon szükséges alkalmazni.
II. Épületek fűtési, hűtési és használati melegvíz-rendszereinek korszerűsítése
Csak és kizárólag olyan gépészeti korszerűsítések támogathatóak, melyek egyértelműen megakadályozzák a szénmonoxid mérgezés veszélyét, és egyben a hatályos tűzvédelmi és a Műszaki Biztonsági Szabályzatnak (a gáz csatlakozóvezetékekre, a felhasználói berendezésekre, a telephelyi vezetékekre vonatkozó műszaki biztonsági előírásokról és az ezekkel összefüggő hatósági feladatokról rendelkező 11/2013. (III. 21.) NGM rendelet) is eleget tesznek.
Csak és kizárólag olyan berendezések beszerzése és beépítése támogatható, melyekre a Bizottság 811/2013/EU, 812/2013/EU, 813/2013/EU és 814/2013/EU rendelet vonatkoztatható, és 2015. szeptember 26. után is forgalomba hozhatóak.
a) Fűtési- és/vagy használati melegvíz-rendszerek korszerűsítése:– hőtermelő berendezések korszerűsítése, cseréje korszerű, fosszilis tüzelőanyaggal üzemelő, nagyhatásfokú berendezésekre (pl. kondenzációs kazánok beépítése, felületfűtés kialakítása);
– hőleadó berendezések korszerűsítése vagy cseréje;
– szükséges kéménytechnikai fejlesztések elvégzése;
– automatikus központi (hőforrás oldali) és helyi (hőleadó oldali) szabályozások kiépítése;
– egyedi mérési lehetőségek kialakítása;
– energiatakarékos megoldások alkalmazása;
– gőz hőhordozó közeg váltása forró vízre;
– távhőrendszerre való csatlakozás feltételeinek megteremtése.
b) Központi szellőző-, hűtési rendszerek energiatakarékos korszerűsítése, kialakítása:
– meglévő központi szellőző- és hűtő berendezések cseréje korszerűbb rendszerre;
– hővisszanyerő berendezés korszerűsítése, létesítése (létesítés kizárólag gépi szellőztetéssel rendelkező épületrészekben támogatható);
– VRV típusú hűtési rendszer kiépítése (kizárólag korábban is hűtött épületrészekben).
c) Meglévő hőelosztó rendszerek korszerűsítése, veszteségeinek csökkentése.
III. Meglévő bel- és kültéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítása
A III. projektelem megvalósítása csak és kizárólag az I. és/vagy a II. projektelem megvalósítása esetén támogatható tevékenység.
a) Fényforrások, világítótestek és előtétek cseréje,
b) Meglévő kül- és beltéri világítási rendszerek korszerűsítése, és az ehhez kapcsolódó az igényekhez térben és időben alkalmazkodó műszaki megoldások (pl. szakaszolások, mozgásérzékelők) kialakítása, amennyiben energia-megtakarítást eredményeznek.
 C) Megújuló energiafelhasználás növelését célzó tevékenységek:
Csak és kizárólag a fejlesztéssel érintett épület / azonos fűtési körön lévő épületekből álló épületcsoport teljes releváns – villamos- és/vagy fűtési és/vagy használati melegvíz (HMV) előállítási hő – energiaigényének minimum 15 százalékának fedezésére szolgáló rendszerek beépítése támogatható.
Csak és kizárólag olyan rendszerek kiépítése támogatható, melyek megfelelnek a Felhívás 5. számú mellékletét képező műszaki követelményekben foglalt előírásoknak.
Csak és kizárólag a hő- és/vagy villamos energia termelői oldal támogatható (biomassza kazán-rendszer esetén: a biomassza kazán szekunder csonkjáig, napkollektoros rendszer esetén: a hőtároló kimenő csonkjáig, továbbá a szabályzáshoz szükséges eszközök; napelemes rendszer esetén az inverter kimeneti részéig). Támogathatóak továbbá a szabályozáshoz és méréshez szükséges eszközök.
 I. Napkollektoros rendszer telepítése a fejlesztésben érintett épület HMV igényének részbeni, vagy teljes kielégítése céljából, és/vagy fűtésrásegítésre
Támogatott a napsugárzás energiatartalmát felvevő berendezés és kapcsolódó szerkezeti- és tartóelemek beszerzése és telepítése, az épületgépészeti rendszerhez való kapcsolódáshoz, rendszerben működéshez szükséges eszközök, berendezések vásárlása és telepítése.
 II. Brikett, pellet, faapríték, faelgázosító kazánrendszer kiépítése a fejlesztésben érintett épület fűtési és HMV igényének részbeni vagy teljes kielégítése céljábólTámogatott a mezőgazdasági fő és melléktermék, kertészeti melléktermék, energianövény, erdészeti fő és melléktermék, faipari és egyéb ipari hulladék és melléktermék vagy ezek vegyes felhasználására alkalmas rendszer beszerzése és telepítése épületgépészeti rendszerhez való kapcsolódás esetén. Támogatottnak minősül biomassza kazán vásárlása és telepítése, ennek kapcsolódása HMV és fűtési rendszerhez, az alapanyag előkészítéséhez szükséges rendszerbe épített eszközök, tároló eszközök, berendezések és építmények, füstgáztisztító, porleválasztó, kéményrendszer, hamukihordó, automatikus tüzelőanyag adagoló, valamint, a visszamaradó anyagok mezőgazdasági célú hasznosításra történő előkészítéséhez szükséges beruházási elemek vásárlása és beépítése.
 III. Napelemes rendszer telepítése hálózati, vagy autonóm (hálózatra nem kapcsolódó) villamosenergia-termelés céljából, kizárólag a fejlesztésben érintett épület villamosenergia-ellátásához
Támogatott a napelemes rendszerek beszerzése és telepítése; a kapcsolódó szerkezeti- és tartóelemek beszerzése és telepítése, az épület elektromos rendszeréhez illetve a hálózathoz való csatlakozáshoz és a műszakilag biztonságos működéshez szükséges elemek beszerzése és ezek kiépítése; mérő- és szabályozó berendezések beszerzése és felszerelése.
 IV. Hőszivattyú rendszerek alkalmazása fűtésre és/vagy hűtésre és/vagy használati melegvíz-termelésre és/vagy fűtésrásegítésre
Támogatott a hőszivattyús rendszerek beszerzésének és telepítése; primer és szekunder oldal kialakítása, beüzemelése; Geothermal Heat Response test; monitoring rendszer kialakítása és telepítése mellyel a COP, SPF értékek számíthatók és ellenőrizhetők; a berendezés energiaellátását biztosító energiavételezési és csatlakozási pont(ok) kialakítása.
A Felhívás 5. számú mellékletét képező műszaki követelményekben foglalt határértékek teljesülését méréssel kell ellenőrizni, ezért mérő és adatrögzítő műszerek beépítése, monitoring rendszer kiépítése kötelező. A rögzített adatokból a monitoring rendszernek automatikusan kell számítania és rögzítenie a COP értékeket, valamint a fűtési idényekre vonatkozó SPFprim értékeket.
 Támogatásban részesíthető rendszertípusok:
- Földhő-víz hőszivattyús rendszer
- Víz-víz hőszivattyús rendszer
- Levegő-víz hőszivattyús rendszer
Nem támogatható tevékenységek különösen (a felsorolás nem teljes!):
a) Új építmény létrehozására ebben a konstrukcióban nem lehetséges pályázni, kivéve a megújuló energiatermelő létesítmények, illetve hőtermelő cseréje esetén az új energiatermelő berendezések köré épített, technológiai célú, és az energiahordozók tárolására szolgáló indokolt nagyságú, de maximum 20 m2-s építmény építésére.
b) Nem nyújtható támogatás épületenergetikai fejlesztéshez, amennyiben az ingatlan hasznosítása során lakás/lakhatás célú fejlesztés valósulna meg.
c) Nem támogathatóak azok a projektek, melyeknél a megújuló energia hasznosításával villamos energiát termelő rendszer által éves szinten – szakértői számítások alapján – megtermelhető villamos energia mennyisége meghaladja az érintett épület fejlesztés utáni éves villamosenergia-igényét.
d) Távhőrendszerről való leválás ebben a konstrukcióban nem támogatható, kivételt képez a gőzközegű távhő.
e) Olyan épületek felújítása, melyek nem tartoznak a 176/2008 (VI.30.) kormányrendelet hatálya alá.
Olyan projektek támogathatóak, melyek esetében (a felsorolás nem teljes!):
a) a támogatható tevékenységek beruházási költsége a következő fajlagos költségeket nem haladhatják meg:
- az energiahatékonyság javítására irányuló tevékenységek éves szintű 1 GJ primer energia megtakarításra vetített nettó beruházási költség nem haladja meg a 100.000 Ft/GJ értéket.
- napelemes rendszer esetében az inverter teljesítményre vetített nettó beruházási költség nem haladhatja meg a 450.000 Ft/kW értéket.
- napkollektoros rendszer esetében az abszorber felületre vetített nettó beruházási költség nem haladhatja meg a 270.000 Ft/nm értéket.
- szilárd biomassza kazán rendszer esetében a kazán teljesítményre vetített nettó beruházási költsége nem haladhatja meg a 150.000 Ft/kW értéket.
- hőszivattyú rendszerek alkalmazása esetén a hőtermelő teljesítményre vetített nettó beruházási költség nem haladhatja meg a
- földhő-víz hőszivattyús rendszer esetén a 325.000 Ft/kW értéket,
- víz-víz hőszivattyús rendszer esetén a 225.000 Ft/kW értéket,
- levegő-víz hőszivattyús rendszer esetén a 185.000 Ft/kW értéket.- a kivitelezési munkálatok támogatható munkadíja a támogatás szempontjából elismerhető anyagköltség 60%-ánál nem lehet több.
- új építés esetén legfeljebb nettó 200.000 Ft/nm költség tervezhető, illetve számolható el maximális kiadásként.
b) a belső megtérülési rátája (BMR) eléri a 2,00%-ot, illetve nem haladja meg a 15,00%-ot.
2. Egy támogatási kérelem maximum 10db külön álló épület és/vagy azonos fűtési körön lévő épületekből álló épületcsoport energetikai fejlesztésére irányulhat.
3. Nem nyújtható támogatás olyan beruházáshoz, amely nem járul hozzá a hazai megújuló energiaforrás hasznosítás abszolút értékben történő növeléséhez, figyelembe véve az Európai Parlament és Tanács 2009/28/EK irányelve szerinti elvárásokat.
4. Olyan épületek korszerűsítéséhez nyújtható támogatás, amelyek
a) fejlesztése egyértelműen igazolható energia-megtakarítást eredményez;
b) korszerűsítése abszolút értékben csökkenti hazánk üvegházhatású gáz-kibocsátását, kivéve azon épületek energiahatékonysági fejlesztéseit, amelyek jelenleg és a fejlesztést követően is megújuló fűtési rendszert alkalmaznak;
c) 2006. december 31. napjáig kiadott építési engedéllyel rendelkeznek;
d) 2006. december 31-ét követően nem estek át a jelen támogatási kérelemben fejlesztéssel érintett szerkezeti elemek uniós, költségvetési vagy egyéb támogatás igénybevételével energetikai korszerűsítésen;
e) a fejlesztés előtti állapotban – a támogatási kérelem benyújtását megelőző 2 évnél nem régebbi statikai szakvéleménnyel igazoltan – nem rendelkeznek állékonysági problémával;
f) a támogatási kérelem benyújtását megelőző 1 évben rendeltetésszerűen használatban álltak. A rendeltetésszerű használatot a támogatási kérelem benyújtását megelőző 1 évet/fűtési szezont lefedő időszak fűtési célú energiaszámláival szükséges igazolni. E fűtési célú energiaszámlákat az irányító hatóság a záró projekt fenntartási jelentés elfogadásáig ellenőrizheti.
5. Tetőszerkezeten elhelyezendő megújuló energiát hasznosító rendszerek támogatása csak abban az esetben lehetséges, amennyiben az épület tetőszerkezete a fejlesztést követő állapotban alkalmas a megújuló energiát hasznosító rendszer fogadására. A tartószerkezet megfelelőségét statikai szakvéleménnyel szükséges igazolni. Amennyiben a statikai szakvélemény alapján a tartószerkezet megerősítése szükséges, legkésőbb a záró beszámolóhoz szükséges csatolni a statikai szakvéleményt a tartószerkezet megfelelőségéről.
6. A 3.1.2./C)/II. projektelem megvalósítása esetén a kazánrendszerhez szükséges tüzelőanyag rendelkezésre állását igazoló minta (jelen Felhívás 6. számú szakmai melléklet) szerinti tüzelőanyag szállítási szándéknyilatkozat vagy előszerződés benyújtása szükséges a támogatási igény mellékleteként. Kizárólag olyan szándéknyilatkozat kerülhet elfogadásra, mely alapján a tüzelőanyag szállítása maximum 60 km-es távolságról történik a projekt megvalósítási helyszínre.
7. A beépítendő hőtermelők teljesítménye nem haladhatja meg az épület hőigénye által indokolt teljesítmény 110%-át. Ha az épület hőigényének megfelelő teljesítményű hőtermelő nem beszerezhető, illetve nincs forgalomban olyan hőtermelő, amely teljesíti a 110%-os elszámolhatósági határértéket, a beépítendő hőtermelő teljesítménye és az épület hőigénye közötti lehető legkisebb különbségre kell törekedni. Kizárólag ebben az esetben olyan hőtermelő is támogatható, melynek teljesítménye meghaladja a 110%-os határértéket.
8. A támogatási kérelemnek részét kell képezze a 176/2008. (VI.30.) Kormányrendelet 9 § (1) bekezdése szerinti feltételeknek megfelelő, energetikai szakértői jogosultsággal is rendelkező és az energetikai tanúsítói - Magyar Mérnöki Kamara és/vagy Magyar Építész Kamara - névjegyzékben szereplő szakértő személy által, az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról szóló 176/2008.(VI. 30.) Korm. rendelet szerinti, épületek/ azonos fűtési rendszerrel rendelkező épületek meglévő állapotára készített, hitelesített energetikai minőségtanúsítványok és a projektszintű minta szerinti szakértői nyilatkozat.
9. A támogatási kérelemnek részét kell képezze a 7/2006. (V.24.) TNM rendelet szerinti egyszerűsített módszerrel elvégzett számítás a fejlesztés előtti és a tervezett állapotra vonatkozóan.
10. Az energetikai minőségtanúsítványt és számításokat a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében szereplő TÉ (illetve jogutód szerinti besorolása), és/vagy a Magyar Építész Kamara névjegyzékében szereplő SzÉS6 (illetve jogutód szerinti besorolása) jogosultsággal rendelkező szakértőnek kell elvégeznie és a szakértői nyilatkozatot a számításokat készítőnek szükséges hitelesítenie.
11. Az épületet érintő beavatkozások esetén az épületnek meg kell felelnie az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló 7/2006. (V. 24.) TNM rendeletben (továbbiakban: Rendelet) foglalt követelményeknek, különös tekintettel az alábbiakra:
1. Az épületburkot érintő beavatkozások esetén a beépíteni tervezett új szerkezeteknek meg kell felelnie a 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet 5. számú mellékletének 1. számú táblázatában meghatározott épülethatároló szerkezetek hőátbocsátására vonatkozó költségoptimalizált követelményszintnek. A megmaradó releváns (támogatási kérelem keretében korszerűsítéssel/cserével nem érintett) szerkezeteknek meg kell felelniük a 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet 1. számú mellékletének I. részében foglalt követelményeknek.
2. Az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló 7/2006. (V. 24.) TNM rendeletben foglaltakkal összhangban az épület jelentős felújítása vagy 2018. január 1-je után megkezdett nem jelentős felújítása esetén az épületnek – a 3.4.1.1./11./1. pontban foglaltakon túl – meg kell felelnie a 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet 1. számú mellékletének IV-V. részében és az 5. melléklet II-III. részében foglalt követelményeknek. Jelentős felújításnak minősül a határoló szerkezetek összes felületének legalább a 25%-át érintő korszerűsítés, azonban nem minősül jelentős felújításnak a földszintes épület pincefödémének vagy padlásfödémének utólagos hőszigetelése, amennyiben más korszerűsítés az épületen nem történik.
3. 2018. január 1-je előtt megkezdett nem jelentős felújítás esetén az épületek energetikai jellemzőinek, beleértve a megmaradó szerkezeteket is – a 3.4.1.1./11./1. pontban foglaltakon túl – meg kell felelnie a 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet 1. számú mellékletének I-V. releváns részében foglalt követelményeknek.
12. Amennyiben releváns, a beépített építési termékek és szerkezetek tűzvédelmi – az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról rendelkező 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet –, valamint minőségi megfelelőségét – az építési termék építménybe történő betervezésének és beépítésének, ennek során a teljesítmény igazolásának részletes szabályairól szóló 275/2013. (VII. 16.) Korm. rendelet szerinti teljesítménynyilatkozat bemutatásával – igazolni kell. Az erre vonatkozó igazolásokat legkésőbb a projekt zárásakor be kell mutatni, vagy a műszaki ellenőr nyilatkozatában fel kell tüntetni ezek meglétét.
13. A kivitelezés során, a Magyar Mérnöki Kamaránál vagy a Magyar Építész Kamaránál regisztrációval rendelkező műszaki ellenőr alkalmazása kötelező.14. A projekt fizikai befejezését követően a záró beszámolóhoz csatolni szükséges az energetikai szakértő által aláírt, 2. számú melléklet szerinti nyilatkozatot, mely igazolja, hogy a hatályos Támogatói Okiratban megjelölt fejlesztés valósult meg, és a Támogatói Okiratban rögzített indikátorok teljesíthetőek, továbbá a megvalósított beruházás állapotát rögzítő, tanúsító program használatával készített hitelesített tanúsítványt a 7/2006. (V.24.) TNM rendelet szerinti számítással, mely a CO2 kibocsátási értékeket tartalmazza.15. Az energetikai szakértő (2. számú melléklet szerinti) záró beszámolóhoz csatolandó nyilatkozatának és a megvalósított beruházás állapotát rögzítő, tanúsító program használatával készített hitelesített tanúsítvány együttes költsége maximum nettó 250 000 Ft lehet.
16. Hőszivattyús rendszer kiépítését tartalmazó projekt esetén a vízjogi létesítési/bányakapitánysági engedélyt - amennyiben releváns - legkésőbb az első kifizetési kérelem mellékleteként szükséges benyújtani.
17. Brikett, pellet, faapríték, faelgázosító kazánrendszer kiépítése esetén környezetvédelmi engedély benyújtása szükséges az első kifizetési kérelem mellékleteként, amennyiben egy kéményhez (légszennyező pontforráshoz) kapcsolódó kazánoknak az összes bemenő hőteljesítménye a 140 kW-ot meghaladja.
18. Napelemes rendszer kiépítése esetén a hálózati engedélyessel kötött / módosított hálózathasználati szerződést a záró kifizetési igénylés mellékleteként szükséges benyújtani.
19. A fentieken túlmenően, a projekt megvalósításának elindításához szükséges releváns hatályos jogszabályok szerinti jogerős engedély(ek)et legkésőbb az első kifizetési kérelem mellékleteként (beleértve az előlegre vonatkozó kérelmeket is) be kell nyújtani.
20. A projekt keretében kizárólag új, kereskedelmi forgalomban, vagy gyártótól beszerezhető, első üzembe-helyezésű gépek, technológiai berendezések, eszközök, anyagok beszerzése és beépítése támogatható.
21. A beszerezni kívánt eszközöknek meg kell felelniük a vonatkozó európai irányelveknek, szabványoknak, illetve az azokat harmonizáló magyar rendeleteknek, szabványoknak, környezetvédelmi előírásoknak.
22. A projektben beszerzett eszközöket az érintett eszközök kereskedelmi forgalmával üzletszerűen foglalkozó, kereskedőnek, vagy gyártónak minősülő szállítótól kell vásárolni, a piacon szokványos jótállási és szavatossági feltételek biztosítása mellett.
A projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam:
A projekt fizikai befejezésére a projekt megkezdését, vagy amennyiben a projekt a Támogatói Okirat hatályba lépéséig nem kezdődött meg, a Támogatói Okirat hatályba lépését követően legfeljebb 12 hónap áll rendelkezésre.
A kölcsön törlesztése:
A tőketartozás törlesztését a türelmi idő lejártát követően meg kell kezdeni. A türelmi idő a rendelkezésre tartás végétől számított maximum 12 hónap, de legfeljebb a szerződéskötéstől számított 24 hónap.
A törlesztés a türelmi időt követően havonta egyenlő tőketörlesztő részletekben történik, kerekítés miatt az utolsó törlesztőrészlet eltérhet. Esedékessége a tárgyhónap 25. napja. Az első tőketörlesztés azon naptári hónapot követő hónap 25. napján esedékes, amelyben a türelmi idő lejárt. Ha a tárgyhó 25. napja nem munkanap, akkor a következő munkanapon esedékes.
A kamatfizetés tekintetében türelmi idő nincs. A kamatfizetés első napja azon naptári hónapot követő hónap 25. napja, amelyben az első folyósítás megtörténik. Ha a tárgyhó 25. napja nem munkanap, akkor a kamatfizetés a következő munkanapon esedékes. A kamatfizetés esedékessége ezt követően a tárgyhónap 25. napja.
Amennyiben nem történik meg a teljes kölcsön lehívása, a le nem hívott tőkeösszeg az utolsó tőketörlesztések összegéből kerül levonásra, így a futamidő rövidül, és az utolsó törlesztő összeg eltérhet a többitől. A törlesztő részletek pontos összegéről a MFB Pont a rendelkezésre tartási időszakot követően, írásban értesíti a Kedvezményezettet.
Előtörlesztés megengedett. Az előtörlesztés esetére külön kamat, díj, illetve költség nem kerül felszámításra, így a Végső Kedvezményezett kamat-, díj-, és költségmentesen jogosult előtörleszteni, azzal, hogy az előtörlesztési értesítő benyújtásával egyidejűleg minden addig felgyülemlett, a kölcsönszerződéshez kapcsolódó esedékes költséget, összeget köteles megfizetni.
A Kedvezményezett részéről már előtörlesztett bármely tőkeösszeg nem vehető újra igénybe.
A Kölcsön kondíciói:- Kamat: 2% / év- Kezelési költség, Rendelkezésre tartási jutalék, Előtörlesztési díj: Nem kerül felszámításra.- A Végső Kedvezményezett által kezdeményezett szerződésmódosítás díja: Fennálló Kölcsönösszeg 1,5%-a, de minimum 50.000 Ft- Egyéb költségek: A hitelkérelem bírálatával, a Kölcsönszerződés megkötésével és az MFB Zrt. által kezdeményezett módosításával, valamint a Kölcsön folyósításával összefüggésben nem számítható fel díj, kivéve az, amely harmadik felet illet (pl. értékbecslői, közjegyzői díj).
A Végső Kedvezményezett által kezdeményezett szerződésmódosítás díja, valamint a követelésbehajtás költségei felszámíthatók.
A Kölcsön a Végső Kedvezményezett által bármikor előtörleszthető anélkül, hogy az a Kölcsön kondícióinak romlását, vagy terheinek, költségeinek növekedését eredményezné.- A kölcsön futamideje: A kölcsönszerződés megkötésétől számított legfeljebb 10 év.- Rendelkezésre tartási idő: A projekt fizikai befejezésétől számított legfeljebb 12 hónap, de nem lehet több, mint a Kölcsönszerződés megkötésétől számított legfeljebb 24 hónap.- Türelmi idő: A rendelkezésre tartás végétől számított max. 12 hónap, de max. a Szerződéskötéstől számított 24 hónap.
A projekt területi korlátozása:
Nem támogathatóak a Közép-Magyarországi régió területén kívül megvalósuló projektek. Csak a Budapesten és Pest megyében megvalósuló projektek támogathatók!
Biztosítékok köre:
A kölcsön vonatkozásában az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság a vissza nem térítendő támogatásoktól eltérően biztosítékadási kötelezettséget ír elő. Az alábbi biztosítéki formák fogadhatók el:
- ingatlanon alapított jelzálog,
- ingó dolgon alapított jelzálog (gépen, berendezésen, járművön),
- fizetésiszámla-követelésen alapított óvadék,
- gazdasági társaság és az EGT területén székhellyel rendelkező vállalkozás magyarországi fióktelepe esetén a tulajdonos készfizető kezessége,
- egyéb természetes vagy jogi személy készfizető kezessége.
Önerő:
A támogatást igénylőnek a projekt összköltségének az igényelt támogatási összeggel és a kölcsönnel csökkentett részét kitevő önerővel kell rendelkeznie. Az önerő csak saját forrásból állhat. Saját forrásnak a kedvezményezett által a projekthez igénybevett állami támogatást, valamint az Európai Unió intézményei, ügynökségei, közös vállalkozásai vagy más szervei által központilag kezelt, a tagállam ellenőrzése alá sem közvetlenül, sem közvetve nem tartozó uniós finanszírozást nem tartalmazó forrás minősül.
A támogatást igénylőnek legalább a projekt elszámolható összköltségének 10%-át kitevő igazolt saját forrással kell rendelkeznie, melynek mértéke – figyelembe véve a Felhívás 5.9.1 pontjában foglaltakat – a támogatást igénylő vállalkozás méretétől függően növekedhet.
Forrás: Széchenyi 2020 - ide kattintva olvashatja el a tervezetet
Amennyiben pályázni szeretne, töltse ki az alábbi űrlapot és mielőbb felveszem Önnel a kapcsolatot. Ha nem jelenik meg az űrlap, kattintson ide.
Üdvözlettel:Baksa Eszter, az Ön pályázatírója

Betöltés...
Catégories: Pályázatok

Várható pályázat: Felhőalapú (IaaS, PaaS, SaaS) vállalati szolgáltatások, IKT megoldások fejlesztésének és piaci bevezetésének támogatása

jeu, 29/09/2016 - 20:37
Társadalmi egyeztetés alatt a "GINOP-3.2.4-8.2.4-16 Felhőalapú (IaaS, PaaS, SaaS) vállalati szolgáltatások, IKT megoldások fejlesztésének és piaci bevezetésének támogatása" című felhívás
Felhívom szíves figyelmét, hogy a Pályázati Felhívás a tervezettől eltérhet, a végleges pályázati felhívásról tájékoztatni fogom.
A felhívás célja: A konstrukció a magyar IT alkalmazás szolgáltatók azon szegmenseit célozza elsősorban, amelyek felhőalapú megoldásaikkal olyan ágazatokat kívánnak kiszolgálni, amelyekben jelenleg informatikai ellátottság tekintetében hiátus mutatkozik, de nemzetgazdaságilag fontos szektorok. Ilyen kiemelt ágazatnak minősülnek:
- mezőgazdaság, élelmiszeripar (TEÁOR’08 A 01-03; C 10-11))
- járműipar (TEÁOR’08 C 29-30)
- építőipar (TEÁOR’08 F 41-43).
- turisztika (TEÁOR’08 I 55-56).
 A támogatás célja olyan felhőszolgáltató központok létrehozásának támogatása, amelyek professzionális informatikai
- infrastruktúrát (Infrastucture as a Service, IaaS) és/vagy
- platformokat (Platform as a Service, PaaS) és/vagy
- alkalmazásokat (Software as a Service, SaaS),
mint szolgáltatást nyújtanak mikro-, kis- és középvállalkozások számára. Ezzel elérhetővé válik a kkv szektor számára, hogy működésüket, külső és belső folyamataikat olyan infokommunikációs megoldásokkal támogassák, melyeket saját egyszeri beruházásból nem vagy csak nagy anyagi áldozatok árán lennének képesek megvalósítani, ezzel növelve a szolgáltatást igénybe vevő kkv-k hatékonyságát, csökkentve a teljes bekerülési és üzemeltetési költségeket és javítva a bruttó hozzáadott érték termelő képességét.
A támogatási kérelmek benyújtása várhatóan 2016. november 2-tól 2018. november 2-ig lehetséges. 

A Felhívásra beérkező támogatási kérelmek standard kiválasztási eljárásrend alapján kerülnek kiválasztásra. Az alábbi értékelési határnapokig benyújtásra került projektek kerülnek együttesen elbírálásra:
- 2016. december 1.
- 2016. december 1-jét követően minden második hónap 1. napja.
A rendelkezésre álló forrás:
A Felhívás meghirdetésekor a támogatási programra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 4,5 milliárd Ft.
- amelyből vissza nem térítendő támogatás összege: 2 milliárd Ft,
- kölcsön összege: 2,5 milliárd Ft.
A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 20 db.
Támogatást igénylők köre:
Jelen Felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be azon devizabelföldinek minősülő, Magyarország területén székhellyel, illetve az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarország területén fiókteleppel rendelkező, gazdaságilag potenciálisan életképes, azonban finanszírozási forrásokhoz nem, vagy nem megfelelő mértékében hozzájutó, kettős könyvvitelt vezető jogi személyiségű, IKT ágazatban működő gazdasági társaságok, amelyek:
a) mikro-, kis- és középvállalkozások
b) amely rendelkezik legalább három lezárt (beszámolóval alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele, tovább
c) árbevételének legalább 50%-a infokommunikációs tevékenységből (lásd TEÁOR’08 lista lentebb) származott a támogatási kérelem benyújtását megelőző legutolsó három lezárt, teljes üzleti év összesített adatait vizsgálva,
d) éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelem benyújtását megelőző legutolsó, lezárt, teljes üzleti évben minimum 5 fő volt,
e) a kevésbé fejlett régiókban székhellyel, fiókteleppel vagy telephellyel rendelkeznek (és ott legalább egy fő állandó foglalkoztatottat legkésőbb a projekt megkezdésétől alkalmaz).
IKT ágazatba tartozónak a legutolsó lezárt üzleti évben az árbevételük több, mint 50%-át az alábbi TEÁOR-kódokból és alcsoportjaikból (igazoltan) származó értékesítésből szerző vállalkozások tekinthetők:
- 2620 Számítógép, perifériás egység gyártása
- 5821 Számítógépes játék kiadása
- 5829 Egyéb szoftverkiadás
- 6110 Vezetékes távközlés
- 6120 Vezeték nélküli távközlés
- 6130 Műholdas távközlés
- 6190 Egyéb távközlés
- 6201 Számítógépes programozás
- 6202 Információtechnológiai szaktanácsadás
- 6203 Számítógép-üzemeltetés
- 6209 Egyéb információ-technológiai szolgáltatás
- 6311 Adatfeldolgozási szolgáltatás
- 6312 Világháló-portáli szolgáltatás
- 6399 M.n.s. egyéb információs-szolgáltatás
A támogatást igénylő tevékenységéhez kapcsolódó feltételek:
a) A konstrukcióban csak olyan támogatást igénylő részére nyújtható támogatás, amelynek az infokommunikációs szolgáltatásokból származó árbevétele a legutolsó két lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján összesítve meghaladja a 100 millió Ft-ot;
b) Nem nyújtható támogatás azon igénylő részére, amely nem felel meg az alábbi szolgáltatási feltételek közül legalább egynek:
- az elmúlt 5 naptári vagy üzleti év vonatkozásában legalább 50 millió Ft értékben értékesített olyan saját fejlesztésű szoftvert, amelyre alapozva az Iaas/PaaS/SaaS üzleti felhőszolgáltatást el kívánja indítani;
- az elmúlt 5 naptári és üzleti év vonatkozásában legalább 50 millió Ft értékben adott el rendszerintegrációs szolgáltatást olyan harmadik fél által fejlesztett szoftver vagy hardver termékkel kapcsolatban, amelyre alapozva az üzleti felhő infrastruktúra/platform/alkalmazás szolgáltatást nyújtani kívánja;
- a támogatási kérelem beadási évét megelőző évben átlagosan legalább 15 ügyfelet szolgált ki, amelyektől a 4.1. pontban nevesített TEÁOR számokhoz rendelhető IT szolgáltatásokból (kivétel: TEÁOR 2620, 5821, 6110, 6120, 6130, 6190 kódok és alcsoportjaik)..bevétele keletkezett
Gazdálkodási formakód szerint:
113 Korlátolt felelősségű társaság
114 Részvénytársaság
116 Közkereseti társaság
117 Betéti társaság
141 Európai részvénytársaság (SE)
226 Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe
Nem ítélhető meg támogatás az alábbi esetekben (a lista nem teljes!):c) amely jelen projektjének elszámolható összköltsége meghaladja a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti árbevételétd) amely a támogatást harmadik országokba vagy tagállamokba irányuló exporttal kapcsolatos tevékenységekhez kívánja felhasználni, nevezetesen az exporttal kapcsolatos tevékenységhez, exportált mennyiségekhez közvetlenül kapcsolódó támogatás; értékesítési hálózat kialakításával és működtetésével vagy exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokkal kapcsolatos támogatás. A szakkiállításokon való részvétel, illetve egy új, vagy már meglévő terméknek egy új piacra történő bevezetéséhez szükséges tanulmányok vagy tanácsadói szolgáltatások költségeire adott támogatások általában nem jelentenek a fentiek szerinti exporttámogatást;g) amely vállalkozás mezőgazdasági vállalkozásnak minősül – azaz olyan természetes vagy jogi személyek részére, amelyek nettó árbevételének vagy adóalapba beszámított bevételének több, mint 50%-át TEÁOR szerinti mezőgazdasági tevékenység (TEÁOR szám: 01.11-03.22) teszi ki;
Támogatási kérelem csak az alábbi (TEOR’08 lista) Fejlesztendő tevékenységre irányulhat: - 5829 Egyéb szoftverkiadás - 6201 Számítógépes programozás - 6202 Információtechnológiai szaktanácsadás - 6203 Számítógép-üzemeltetés - 6209 Egyéb információ-technológiai szolgáltatás - 6311 Adatfeldolgozási szolgáltatás - 6312 Világháló-portáli szolgáltatás - 6399 M.n.s. egyéb információs-szolgáltatás
A támogatás mértéke, összege:
a) A vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 17.5 millió Ft, maximum 175 millió Ft lehet.
b) A vissza nem térítendő támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség maximum 35%-a lehet.
c) A kölcsön összege: minimum 20 millió Ft.
d) A vissza nem térítendő támogatás és a kölcsön összegének aránya a projekt összköltségen belül maximum 75%-a lehet.
e) A vissza nem térítendő támogatás összegének kisebbnek kell lennie a kölcsön összegénél.
Előleg igénylése:
Jelen felhívás keretében támogatott projektek esetében az utófinanszírozású tevékenységekre igénybe vehető maximális előleg mértéke a megítélt vissza nem térítendő támogatás 50%-a, de legfeljebb 87.5 millió Ft lehet.
Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek:
a) projekt előkészítése
- megvalósíthatósági tanulmány elkészítése, helyzetelemzés készítése;
- előzetes igényfelmérés, célcsoport elemzése;
- piackutatás, szakértői műhelymunkák megvalósítása;
- szükséglet felmérés és helyzet feltárás
- üzleti és műszaki tervek, specifikációk, marketing és kommunikációs stratégia elkészítése;
- egyéb előkészítéshez kapcsolódó szakértői tanácsadás;
- közbeszerzés előkészítési tevékenységei
b) a projekt szakmai, operatív és gazdasági végrehajtásával összefüggő tevékenységek
- üzleti felhőszolgáltatásokat nyújtó szolgáltató központok felépítése és továbbfejlesztése,- architektúra tervezése, hardver és szoftver infrastruktúra elemek installálása,- specifikációk, szabványok, bevezetési módszertanok kidolgozása,
- alkalmazás(ok) kifejlesztése, implementálása, integrációja, bevezetése, paraméterezése, testre szabása, interfész fejlesztés, konfigurálás, tesztelés,
- üzleti felhőszolgáltatás kidolgozásához és fejlesztéséhez igénybevett külső szakértői támogatás,
- szervezet- és folyamatfejlesztés;üzleti felhőszolgáltatás kidolgozásához és fejlesztéséhez igénybevett oktatás
- kommunikációs és marketing stratégia, információs- és médiakampány megvalósítása
- online marketing tevékenység
- rendezvényekhez kapcsolódó marketing tevékenység - eseménymarketing
- nyomdai produkciós anyagok készítése, PR és grafikai tevékenység
- partnermegkeresések lefolytatása;
c) további szakmai tevékenységek:
- kötelezően megvalósítandó nyilvánosság biztosítása;
Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek:
a) beruházáshoz kapcsolódó tevékenységekI. Immateriális javak beszerzése
- üzleti alkalmazás, szoftver licenc díjakII. Eszközbeszerzés: szakmai megvalósításhoz kapcsolódó IT és telekommunikációs eszközök
- közvetlenül a megvalósításhoz rendelhető hardver eszközök
- közvetlenül a megvalósításhoz rendelhető hálózati eszközök;
- közvetlenül a megvalósításhoz rendelhető okostelefonok és tabletek
b) projektmenedzsment
- projektmenedzsmenthez kapcsolódó foglalkoztatott alkalmazása, projektmenedzsment feladatok ellátása;
c) a projekt szakmai, operatív és gazdasági végrehajtásával összefüggő tevékenységek
- szakmai munkához kapcsolódó munkavállalók alkalmazása;
- felhőalapú IT infrastruktúra szolgáltatás igénybevétele más szolgáltatóktól a projekt megvalósítás ideje alat
- szolgáltatási (SLA) szerződés elkészítése;
- üzleti felhőmegoldások szolgáltatásával kapcsolatos minőségbiztosítási rendszerek (ISO 20000-1, ISO 27001) bevezetése.
d) további szakmai tevékenységek:
- könyvvizsgálat
- közbeszerzési eljárások lebonyolítása.
Műszaki és szakmai elvárások:
A projekt műszaki, szakmai tartalmának meghatározásához az alábbi elvárások figyelembe vétele szükséges:
a) mikro-, kis és középvállalkozások működési folyamataihoz ad interneten keresztül emelt szintű infokommunikációs támogatást alapvetően a következő területek közül egyen vagy többen:
o Integrált vállalatirányítás / szervezeti menedzsment (pénzügy, számlázás, könyvelés, beszerzés, termelés/szolgáltatás, logisztika, értékesítés, HR),
- Ügyfélkezelés (CRM) - csak ágazat-specifikus megoldás elfogadható,
- Internetes, online kereskedelem (beszerzés, értékesítés),
- Menedzsment- és döntéstámogatás,
- Folyamatmenedzsment, csoportmunka,
- Speciális szakrendszerek (pl. IT biztonság).b) A szolgáltatás menedzselt informatikai infrastruktúra/platform/alkalmazás biztosítását jelenti, így:
ba) az infrastruktúra/platform/alkalmazás napi működtetését, üzemeltetését, felügyeletét a szolgáltató végzi, ezért szerződéses felelősséget vállal;
bb) GINOP-3.2.4-16 és a GINOP-8.2.4.-16 konstrukciók támogatásából megvalósított infrastruktúra/platform/alkalmazás szerver oldali infrastruktúrafejlesztés, illetve a platform- és alkalmazás-licence beszerzés esetén azok a szolgáltató (támogatást igénylő) eszközei között lesznek nyilvántartva.
c) A szolgáltató a szolgáltatást írásban foglalt szolgáltatási szerződésen keresztül biztosítja az igénybevevő számára.d) A felhőben levő infrastruktúra/platform/alkalmazás kapacitás igényét dinamikusan és rugalmasan tudja bővíteni vagy csökkenteni.
e) A szolgáltatást igénybe vevő az igénybe vett kapacitások/szolgáltatás alapján fizet a szolgáltatás nyújtójának, a szolgáltatás ellenértéke rendszeres időközönként kerül elszámolásra szolgáltatási díjként (a szolgáltatási díj nem lehet a piaci árszintnél alacsonyabb).
f) Ugyanazokon az erőforrásokon több vállalat is osztozhat úgy, hogy a különböző vállalatok adatai és szolgáltatásai ugyanolyan vagy közel olyan magas szinten védettek, üzembiztosak és megbízhatóak, mintha külön dedikált infrastruktúrákon futnának.
Kötelező vállalások:
A támogatást igénylőnek a Felhívás 3.4.1.3.1 a) és b) pontban foglalt feltételeket együttesen kell vállalnia. 
a) a KKV-ban kiszolgált átlagos felhasználók számával súlyozott szolgáltatást igénybe vevő vállalkozások száma
A támogatást igénylőnek vállalnia kell a projektmegvalósítás befejezési évét közvetlenül követő 3. üzleti év végére a KKV-ban kiszolgált átlagos felhasználók számával súlyozott szolgáltatást igénybe vevő vállalkozások számára vonatkozó elvárás teljesítését.
A szolgáltatást igénybe vevő vállalkozások meghatározása:
Az adott jelentéstételi periódus (év) végén élő szerződéssel rendelkező, minimum a periódus utolsó 6 hónapjára felhő szolgáltatási díjat fizető, a hazai kevésbé fejlett régiókban (is) működő, vagyis ott székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel, illetve azokon legalább 1 fő teljes munkaidejű foglalkoztatottal rendelkező, adott esetben a többletpontszámért (lásd Felhívás 4.4.2 rész 5.szempont) megjelölt, kiemelt (TEÁOR’08 szerint az 1.1. részben felsorolt főtevékenységű) ágazatban tevékenykedő KKV. A támogatás elnyerésekor már szolgáltatási szerződéssel rendelkező a támogatást elnyerő projektből megvalósuló szolgáltatást igénybe venni kívánó, azonban már azonos szolgáltatásra vonatkozó szerződéssel rendelkező, azonos szolgáltatást már igénybe vevő KKV-k, illetve egyéb (pl. nagyvállalati vagy csak KMR-ben működő) ügyfelek nem vehetők figyelembe szolgáltatást igénybe vevő vállalkozásként (csak a támogatás eredményeképp szolgáltatást igénybe vevő vállalkozások vehetők figyelembe).
Viszonteladókon keresztül van módja a kedvezményezettnek ügyfeleket szerezni (közvetített szolgáltatás). Ez esetben követelmény, hogy a viszonteladóval a konstrukcióban előírtaknak megfelelő szerződéses (ÁSZF) viszonnyal rendelkezzen a kedvezményezett, a valós végfelhasználók kilétéről, a szolgáltatás igénybevételének helyéről, az igénybevevő jogi személyek számáról és az egyes igénybevevő KKV-k fele nyújtott szolgáltatásra jutó, közvetített szolgáltatási díjról megbízható, auditálható adatokkal rendelkezzen, ezekről a Felhívásban és mellékletében előírt adatközlést biztosítson. Így a csatlakoztatott KKV számban elismertethető a végfelhasználók száma, valamint a csatlakoztatott KKV-ra jutó árbevételnél elismertethető a közvetített szolgáltatás díja (melyet a viszonteladó az adott KKV vonatkozásában a szolgáltatónak megfizet).
b) Kötelező vállalás továbbá minden olyan vállalt számszerű, nyújtott szolgáltatatást, annak komplexitását mérő érték, amely az értékelés alapját (12-es és 13-as tartalmi értékelési szempont) képezi, így:- KKV-ban kiszolgált átlagos felhasználó szám: Kiszolgált összes felhasználói létszám / szolgáltatást igénybe vevő vállalkozások száma- A támogatási összeg hasznosulása: Támogatási összeg / vállalt mutatószám
A kedvezményezett vállalja továbbá, hogy a GINOP-3.2.4-16 támogatásból és a GINOP-8.2.4-16 kölcsönből kifejlesztett és piacra bevezetett felhőalapú üzleti megoldását, szolgáltatását a GINOP-3.2.1-15 „Infokommunikációs motivációs, szemléletformáló és kompetencia fejlesztő program kkv-knak” (projektgazda: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara) kiemelt projektben létrehozott úgynevezett „voucher” rendszerben elérhetővé teszi az ügyfelek számára. A GINOP 3.2.1 projekttel és annak voucher rendszerével kapcsolatosan a http://www.vallalkozzdigitalisan.hu honlapon találhatók információk.
A projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam:
A projekt fizikai befejezésére a projekt megkezdését, vagy amennyiben a projekt a támogatási szerződés aláírásáig nem kezdődött meg, a támogatási szerződés aláírását követően legfeljebb 24 hónap áll rendelkezésre.
A kölcsön törlesztése:
A tőketartozás törlesztését a türelmi idő lejártát követően meg kell kezdeni. A türelmi idő a rendelkezésre tartás végétől számított max. 6 hónap, de max. a szerződéskötéstől számított 36 hónap.
A törlesztés a türelmi időt követően havonta egyenlő tőketörlesztő részletekben történik, kerekítés miatt az utolsó törlesztőrészlet eltérhet. Esedékessége a tárgyhónap 25. napja. Az első tőketörlesztés azon naptári hónapot követő hónap 25. napján esedékes, amelyben a türelmi idő lejárt. Ha a tárgyhó 25. napja nem munkanap, akkor a következő munkanapon esedékes.
A kamatfizetés tekintetében türelmi idő nincs. A kamatfizetés első napja azon naptári hónapot követő hónap 25. napja, amelyben az első folyósítás megtörténik. Ha a tárgyhó 25. napja nem munkanap, akkor a kamatfizetés a következő munkanapon esedékes. A kamatfizetés esedékessége ezt követően a tárgyhónap 25. napja.
Amennyiben nem történik meg a teljes kölcsön lehívása, a le nem hívott tőkeösszeg az utolsó tőketörlesztések összegéből kerül levonásra, így a futamidő rövidül, és az utolsó törlesztő összeg eltérhet a többitől. A törlesztő részletek pontos összegéről a MFB Pont a rendelkezésre tartási időszakot követően, írásban értesíti a Kedvezményezettet.
Előtörlesztés megengedett. Az előtörlesztés esetére külön kamat, díj, illetve költség nem kerül felszámításra, így a Végső Kedvezményezett kamat-, díj-, és költségmentesen jogosult előtörleszteni, azzal, hogy az előtörlesztési értesítő benyújtásával egyidejűleg minden addig felgyülemlett, a kölcsönszerződéshez kapcsolódó esedékes költséget, összeget köteles megfizetni.
A Kölcsön kondíciói:- Kamat: 2% / év- Kezelési költség, Rendelkezésre tartási jutalék, Előtörlesztési díj: Nem kerül felszámításra.- A Végső Kedvezményezett által kezdeményezett szerződésmódosítás díja: Fennálló Kölcsönösszeg 1,5%-a, de minimum 50.000 Ft- Egyéb költségek: A hitelkérelem bírálatával, a Kölcsönszerződés megkötésével és az MFB Zrt. által kezdeményezett módosításával, valamint a Kölcsön folyósításával összefüggésben nem számítható fel díj, kivéve az, amely harmadik felet illet (pl. értékbecslői, közjegyzői díj).
A Végső Kedvezményezett által kezdeményezett szerződésmódosítás díja, valamint a követelésbehajtás költségei felszámíthatók.
A Kölcsön a Végső Kedvezményezett által bármikor előtörleszthető anélkül, hogy az a Kölcsön kondícióinak romlását, vagy terheinek, költségeinek növekedését eredményezné.- A kölcsön futamideje: A kölcsönszerződés megkötésétől számított legfeljebb 10 év.- Rendelkezésre tartási idő: A projekt fizikai befejezésétől számított legfeljebb 12 hónap, de nem lehet több, mint a Kölcsönszerződés megkötésétől számított legfeljebb 30 hónap.- Türelmi idő: A rendelkezésre tartás végétől számított max. 6 hónap, de max. a Szerződéskötéstől számított 36 hónap.
A projekt területi korlátozása:
A felhívásra csak a kevésbé fejlett régiók területén megvalósítani tervezett projektekre nyújthatók be támogatási kérelmek. A projekt több helyszínen is megvalósítható, de ebben az esetben is minden megvalósítási helyszínnek a kevésbé fejlett (Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Közép-Dunántúl) régiókban kell lennie.
Nem támogatható a Közép-Magyarország régió (Budapest, illetve Pest megye) területén megvalósuló fejlesztés.
A projekt keretében tervezett minden tevékenységnek, a költségek felmerülésének a megvalósítás helyszínén kell történnie. A megvalósítás helyszínének működő telephelynek/fiókteleptelepnek kell lennie, melynek igazolására szolgáló dokumentumok többek között:
a) iparűzési adó bevallás és fizetésigazolás,
b) engedélyköteles tevékenység esetén hatósági engedélyek megléte,
c) közüzemi számla (önmagában a rendelkezésre állási díj vagy alapdíj megfizetése nem elegendő).
 A munkaszerződésnek és vagy munkaköri leírásnak a munkavégzés helyét minden esetben tartalmaznia kell.
Munkavállalók tényleges a projekthelyszínen történő foglalkoztatásnak igazolására szolgáló dokumentumok, amelyek egyikének rendelkezésre állása a munkajogi iratokkal együtt igazolja a foglalkoztatást:- a projektben foglalkoztatott munkavállalók a projekttel azonos megyében, vagy a megvalósítás helyszínéhez képest napi munkába járással elérhető távolságban lévő állandó/ideiglenes lakcímének igazolása,
VAGY
- a munkába járás dokumentumainak, egyéb, a foglakoztatáshoz kapcsolódó személyi jellegű költségek felmerülésének igazolása munkahelyi beléptető, biztonsági rendszerek naplóinak/felvételeinek rendelkezésre állása.
Biztosítékok köre:
A Kedvezményezett biztosíték nyújtására kötelezett, amelynek formája lehet:
- garanciavállaló nyilatkozat,
- ingatlan jelzálogjog,
- garanciaszervezet által vállalt kezesség,
- biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvény.
- A biztosítéki értéknek fedeznie kell legalább a kifizetési igénylésben igényelt, továbbá a már kifizetett támogatás (beleértve az előleget is) együttes összegét.
 Nem köteles biztosítékot nyújtani kérelemre az a kedvezményezett, amely rendelkezik legalább egy lezárt, teljes (12 naptári hónapot jelentő) üzleti évvel, és a támogatási kérelem benyújtásakor szerepel az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 178. § 32. pontja szerint közzétett köztartozásmentes adózói adatbázisban.
Önerő:A támogatást igénylőnek legalább a projekt összköltségének az igényelt támogatási összeggel, illetve a kölcsönnel csökkentett részét kitevő önrésszel kell rendelkeznie. Az önrész saját forrásból és az államháztartás alrendszereiből származó egyéb támogatásból (pl. beruházási hitelből) állhat.
Forrás: Széchenyi 2020 - ide kattintva olvashatja el a tervezetet
Amennyiben pályázni szeretne, töltse ki az alábbi űrlapot és mielőbb felveszem Önnel a kapcsolatot. Ha nem jelenik meg az űrlap, kattintson ide.
Üdvözlettel:Baksa Eszter, az Ön pályázatírója

Betöltés...
Catégories: Pályázatok

Várható pályázat: Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése

jeu, 29/09/2016 - 18:59
Társadalmi egyeztetés alatt a "GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési
kapacitásainak bővítése
" című felhívás
Felhívom szíves figyelmét, hogy a Pályázati Felhívás a tervezettől eltérhet, a végleges pályázati felhívásról tájékoztatni fogom.
A felhívás célja:A támogatott beruházásnak olyan kapacitásbővítést kell eredményeznie, amelyre tényleges piaci igény mutatkozik, illetve javítja a technológiai felkészültséget, versenyképességet és erőforrás-hatékonyságot.
A támogatási kérelmek benyújtása várhatóan 2016. november 15-től 2018. november 15-ig lehetséges.
A Felhívásra beérkező támogatási kérelmek a vissza nem térítendő támogatás vonatkozásában standard kiválasztási eljárásrend alapján, szakaszosan kerülnek elbírálásra. Az alábbi értékelési határnapokig benyújtásra került projektek kerülnek együttesen elbírálásra:
- 2016. december 15.
- 2016. december 15-ét követően minden hónap 15. napja.
A rendelkezésre álló forrás:A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 24 milliárd Ft.A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 150-250 db.
Támogatást igénylők köre:Jelen Felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be:1. mikro-, kis-, és középvállalkozások,a) amelyek, vagy amelyeknek 50%-nál nagyobb tulajdonrésszel rendelkező tulajdonos vállalkozása vagy magánszemély tulajdonoson keresztül kapcsolódó vállalkozása rendelkezik legalább egy lezárt (beszámoló/SZJA bevallással alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel (az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele),b) amelyek, vagy amelyeknek 50%-nál nagyobb tulajdonrésszel rendelkező tulajdonos vállalkozása vagy magánszemély tulajdonoson keresztül kapcsolódó vállalkozása éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt.c) amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyéni vállalkozók, egyéni cégek vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező szövetkezetek vagy kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei.
Jogi forma szerint:a) kettős könyvvitelt vezető jogi személyiségű gazdasági társaságok,b) SZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók, egyéni cégek,c) szövetkezetek.
Gazdálkodási formakód szerint:113 Korlátolt felelősségű társaság114 Részvénytársaság116 Közkereseti társaság117 Betéti társaság121 Szociális szövetkezet122 Takarék- és hitelszövetkezet123 Iskola szövetkezet124 Agrárgazdasági szövetkezet126 Biztosító szövetkezet128 Foglalkoztatási szövetkezet129 Egyéb szövetkezet141 Európai részvénytársaság (SE)142 Európai szövetkezet (SCE)226 Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe228 Egyéni cég231 Egyéni vállalkozó
Támogatásban nem részesíthetők köre (a felsorolás nem teljes!):7) amely a jelen Felhívásra benyújtott támogatási kérelmében rögzített projektjének az elszámolható összköltsége meghaladja a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti árbevétel összegét, vagy egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevételt,9) amelynek fejlesztési igénye a TEÁOR’08 12.00, 05.10-09.10, 19.10-20, 24.10, 30.11-12 és 33.11-20 kód szerinti tevékenységekkel kapcsolatos beruházásokra irányul,10) amely vállalkozás mezőgazdasági termelőnek minősül – azaz olyan természetes vagy jogi személyek részére, amelyek a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott, legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti árbevételének, vagy egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevételének legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származik.

A támogatás összege:
1. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 25.000.000 Ft, maximum 250.000.000 Ft.
 
A támogatás maximális mértéke:
Regionális beruházási támogatás esetén:
A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 50%-a, de legfeljebb – beleértve a projekthez más forrásból igénybe vett állami támogatást - az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 25. §-a szerint meghatározott mérték az alábbiak szerint:
• az Észak-Magyarország, az Észak-Alföld, a Dél-Alföld, a Dél-Dunántúl régiókban megvalósuló projektek esetében a mikro-, kis- és középvállalkozások esetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 50%-a;
• a Közép-Dunántúl régióban megvalósuló projektek esetében a mikro-és kisvállalkozások esetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 50%-a, középvállalkozások esetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 45%-a;
• a Nyugat-Dunántúl régióban megvalósuló projektek esetében a mikro-és kisvállalkozások esetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 45%-a, középvállalkozások esetében a projekt összes elszámolható költségének maximum 35%-a.
 
Megújuló energia termeléséhez nyújtott beruházási támogatás esetén:
A támogatás maximális mértéke az elszámolható költség:
a) 45%-a, de legfeljebb a regionális beruházási támogatás keretében igénybe vehető támogatás maximális mértéke:
aa) Ha a környezetvédelmi beruházási költség a beruházás összköltségén belül külön beruházásként vagy egy már működő létesítmény új, jól azonosítható többletkomponenseként meghatározható.
ab) Ha az elszámolható költség az aa) pont szerint nem határozható meg, a támogatott beruházás költségének és egy, a támogatás hiányában hitelt érdemlően megvalósítható hasonló, kevésbé környezetbarát beruházás költségének a különbsége számolható el.
b) 30%-a, ha kisméretű létesítmény esetén nem létezik az ab) pont szerinti hasonló, kevésbé környezetbarát beruházás.
A támogatási intenzitás középvállalkozás esetén 10 százalékponttal, mikro- és kisvállalkozások esetén 20 százalékponttal növelhető, amely további 15 százalékponttal növelhető az alábbi régiókban megvalósuló fejlesztések esetén, azonban a támogatás mértéke nem haladhatja meg a regionális beruházási támogatás keretében igénybe vehető támogatás maximális mértékét:
- Észak-Magyarország,
- Észak-Alföld,
- Dél-Alföld,
- Dél-Dunántúl,
- Közép-Dunántúl
- Nyugat-Dunántúl

Előleg igénylése:
Jelen Felhívás keretében előleg igényelhető.
Jelen felhívás keretében támogatott projektek esetében az utófinanszírozású tevékenységekre igénybe vehető maximális előleg mértéke mikro-, kis- és középvállalkozás kedvezményezett esetén a megítélt támogatás 50%-a, de legfeljebb 125 millió Ft.
A projekt keretében megvalósítandó tevékenységek:A Felhívás keretében az alábbi, kizárólag a Felhívás 1. számú szakmai mellékletében felsorolt TEÁOR besorolás szerinti fejlesztésekhez (feldolgozóipari tevékenységek) kapcsolódó tevékenységek támogathatóak:
Önállóan támogatható tevékenységek:A felhívás keretében az alábbi tevékenységek támogathatóak önállóan:a) Új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása - VTSZ lista
Önállóan nem támogatható tevékenységek:b) Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása, melyek célja a gazdasági-termelési folyamatok és az üzemen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával - VTSZ listac) Infrastrukturális és ingatlan beruházásd) Információs technológia-fejlesztés - TESZOR lista alapjáne) Új eszközök, gépek beszerzéséhez, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakításához kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések
Az a) pontban meghatározott tevékenységhez kapcsolódó költségeknek legalább a projekt összköltségének 50%-át el kell érniük.
Az infrastrukturális és ingatlan beruházáshoz kapcsolódó tevékenységhez kötődő költségek a projekt összköltségének legfeljebb 25%-át érhetik el, az új eszközök, gépek beszerzéséhez, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakításához kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzésekhez kapcsolódó költségek a projekt összköltségének legfeljebb 10%-át érhetik el.
Kötelező vállalások:Az a) pontban foglalt feltétel teljesül, amennyiben a támogatást igénylő az aa) vagy ab) vagy az ac) pontokban foglalt vállalások közül egyet teljesít.
a) Éves nettó árbevétel/adóalapba beszámított bevétel növeléseA támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti évben az éves nettó árbevétel (egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevétel) növekménye:aa) a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő két üzleti év alatt összesen eléri a támogatási összegetVAGYab) a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő második üzleti év végére eléri az 5%-otVAGYac) a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő két üzleti év átlagában eléri az 5%-ot
A projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam:A projekt fizikai befejezésére a projekt megkezdését, vagy amennyiben a projekt a Támogatási Szerződés hatályba lépéséig nem kezdődött meg, a Támogatási Szerződés hatályba lépését követően legfeljebb 18 hónap áll rendelkezésre.
A projekt területi korlátozása:Nem támogatható a Közép-magyarországi régió területén megvalósuló fejlesztés. (Budapest és Pest megye kizárva!)
A fejlesztés megvalósulásának helyszíne a támogatást igénylő bejegyzett magyarországi székhelye, telephelye vagy fióktelepe lehet. A támogatást igénylő csak a bejegyzett székhelyén, telephelyén, vagy fióktelepén valósíthatja meg fejlesztését.
A megvalósítás helyszínére vonatkozóan a kedvezményezettnek a vonatkozó hatósági engedéllyel/engedélyekkel rendelkeznie kell, azokban az esetekben, amikor a támogatásból megvalósuló fejlesztés engedélyköteles tevékenységhez kapcsolódik.
A beszerzett eszközöket, immateriális javakat a megvalósítás helyszínéül szolgáló ingatlanra (székhelyre, telephelyre, vagy fióktelepre) kell számvitelileg aktiválni. Hardver és szoftver beszerzése esetén a megvalósulási helyszínnek az a telephely vagy fióktelep minősül, amelyre a beszerzett eszközök számvitelileg aktiválásra kerülnek. A támogatott fejlesztéseket (beleértve a informatikai fejlesztéseket) a támogatást igénylő köteles a megvalósítás helyszínén üzemeltetni.
Működő telephely/fióktelep igazolására szolgáló dokumentumok, amelyek egyikének rendelkezésre állása igazolja a valódi működést:- iparűzési adó fizetésigazolás.- engedélyköteles tevékenység esetén hatósági engedélyek megléte.- közüzemi számla (önmagában a rendelkezésre állási díj vagy alapdíj megfizetése nem elegendő).
Munkavállalók tényleges a projekthelyszínen történő foglalkoztatásnak igazolására szolgáló dokumentumok, amelyek egyikének rendelkezésre állása a munkajogi iratokkal együtt igazolja a foglalkoztatást:- a projektben foglalkoztatott munkavállalók a projekttel azonos megyében, vagy a megvalósítás helyszínéhez képest napi munkába járással elérhető távolságban lévő állandó/ideiglenes lakcímének igazolása,VAGY- a munkába járás dokumentumainak, egyéb, a foglakoztatáshoz kapcsolódó személyi jellegű költségek felmerülésének igazolása munkahelyi beléptető, biztonsági rendszerek naplóinak/felvételeinek rendelkezésre állása.
Biztosítékok köre:1) A támogatást igénylő a 2.) pontban foglalt mentesség kivételével biztosíték nyújtására kötelezett, amelynek formája lehet:- garanciavállaló nyilatkozat,- ingatlan jelzálogjog,- garanciaszervezet által vállalt kezesség,- biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvény.- A biztosítéki értéknek fedeznie kell legalább a kifizetési igénylésben igényelt, továbbá a már kifizetett támogatás (beleértve az előleget is) együttes összegét.2) Nem köteles biztosítékot nyújtani kérelemre az a kedvezményezett, amely rendelkezik legalább egy lezárt, teljes (12 naptári hónapot jelentő) üzleti évvel, és a támogatási kérelem benyújtásakor szerepel az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 178. § 32. pontja szerint közzétett köztartozásmentes adózói adatbázisban.
Önerő:A támogatást igénylőnek legalább a projekt összköltségének az igényelt támogatási összeggel csökkentett részét kitevő önerővel kell rendelkeznie. Az önerő saját forrásból és az államháztartás alrendszereiből származó egyéb támogatásból (pl. támogatott hitelből) állhat.
Forrás: Széchenyi 2020 - ide kattintva olvashatja el a tervezetet
Amennyiben pályázni szeretne, töltse ki az alábbi űrlapot és mielőbb felveszem Önnel a kapcsolatot. Ha nem jelenik meg az űrlap, kattintson ide.
Üdvözlettel:Baksa Eszter, az Ön pályázatírója
Betöltés...
Catégories: Pályázatok

Közbeszerzési munkatárs

mer, 28/09/2016 - 15:49

A Nyugat-magyarországi Egyetem kancellárja    

a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján

pályázatot hirdet

a Kancellári Hivatalba

közbeszerzési munkatárs

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony.               

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Győr-Moson-Sopron megye, 9400 Sopron, Bajcsy-Zsilinszky utca 4.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

Közbeszerzési eljárások teljes körű lefolytatása az előkészítéstől a szerződéskötésig (felhívások, dokumentációk, hirdetmények készítése; az eljáráshoz kapcsolódó iratok elkészítése; a bíráló bizottság tagjaként az ajánlatok bírálatában történő részvétel; az eljáráshoz kapcsolódó események megszervezése); Közbeszerzés eredményeként megkötött szerződés teljesítésével kapcsolatos közbeszerzési feladatok ellátása; Közbeszerzési véleményezés (szakvélemények, állásfoglalások készítése, konzultáció); Kapcsolattartás az ajánlattevőkkel, valamint a felügyeleti szervekkel, a Közbeszerzési Döntőbizottsággal és a Közbeszerzési Hatósággal; Közbeszerzési tárgyú szabályok, illetve egyéb szabályozások tervezetének véleményezése.

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.                 

Pályázati feltételek:

  • Főiskola, vagy egyetemi végzettség,
  • A közbeszerzés területén szerzett legalább 1 év szakmai tapasztalat
  • Közbeszerzési referensi végzettség,
  • MS Office (irodai alkalmazások) felhasználói szintű ismerete,
  • Magas színvonalú problémamegoldó-, valamint kommunikációs készség,
  • Felelősségteljes, önálló munkavégzésre való alkalmasság,
  • Felelősségvállalás, megbízhatóság, pontosság,
  • Jó szervezőkészség, gyors reagálási készség, terhelhetőség,
  • Cselekvőképesség,
  • Büntetlen előélet.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • Felsőoktatási intézményben szerzett szakmai tapasztalat
  • Angol nyelvből középfokú “C” típusú nyelvvizsga
  • Az elvártat meghaladó szakmai tapasztalat/gyakorlat
  • Ajánlatkérői minőségben szerzett közbeszerzési jogi tapasztalat
  • A beszerzési tárgyak és eljárásfajták tekintetében széles körű közbeszerzési gyakorlat
  • Európai Uniós támogatásból megvalósuló projektek keretében lefolytatott közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatban szerzett szakmai tapasztalat
  • Felelős Akkreditált Közbeszerzési Szaktanácsadói névjegyzékben történő felvétel

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • Részletes szakmai önéletrajz,
  • Szakképzettséget, idegen nyelvtudást igazoló okiratok hiteles másolata,
  • Három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány,
  • Nyilatkozat arról, hogy a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázati anyagát a jogszabályokban és az egyetemi szabályzatokban rögzített bizottságok, testületek megismerhetik.

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban 2016. október 17. napjától tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. október 7.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Postai úton, a pályázatnak a A Nyugat-magyarországi Egyetem kancellárja címére történő megküldésével (9400 Sopron, Bajcsy-Zsilinszky utca 4. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: NymEközb/16. , valamint a munkakör megnevezését: közbeszerzési munkatárs.

A pályázat elbírálásának határideje: 2016. október 14.

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:

NYME SZMSZ Foglalkoztatási Követelményrendszer

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2016. szeptember 19.

A pályázati kiírás közzétevője a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság (KSZF). A pályázati kiírás a munkáltató által a KSZF részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Catégories: Pályázatok

Városfejlesztési referens

mer, 28/09/2016 - 15:44

Budapest Főváros XIV. Kerület Zuglói Polgármesteri Hivatal

a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. • (1) bekezdése alapján

pályázatot hirdet

Városfejlesztési referens

munkakör betöltésére.

A közszolgálati jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közszolgálati jogviszony.                      

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Budapest, 1145 Budapest, Pétervárad utca 2.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának beruházási, felújítási feladatainak előkészítése, lebonyolítása, városüzemeltetési, karbantartási feladatok ellenőrzése, valamint a városfejlesztéssel kapcsolatos koncepciók elkészítésével, felülvizsgálatával kapcsolatos feladatok ellátása.

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény , valamint a(z) Képviselő-testület 30/2014. (XI.18.) rendelete és a Közszolgálati Szabályzat rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek:

  • Magyar állampolgárság,
  • Cselekvőképesség,
  • Büntetlen előélet,
  • Egyetem, műszaki felsőoktatásban szerzett szakképzettség,
  • Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása,
  • munkakörre vonatkozó egészségügyi alkalmasság.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • műszaki ellenőri képesítés,
  • kivitelezésben szerzett tapasztalat,
  • Kbt. és kapcsolódó jogszabályok alapos ismerete.
  • 1-3 év közigazgatásban szerzett tapasztalat.

Előnyt jelentő kompetenciák:

  • Kiváló szintű együttműködés és kapcsolatteremtő készség
  • Kiváló szintű döntésképesség
  • Kiváló szintű kommunikációs készség írásban és szóban
  • Kiváló szintű precíz munkavégzés
  • Kiváló szintű szakmai ismeret

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • Részletes szakmai önéletrajz a Kttv. 45. § (4) bekezdésében foglalt egységes adattartalommal.
  • Motivációs levél.
  • Iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló okiratok másolata.
  • Három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány vagy igazolás az igénylésről.
  • Nyilatkozat arról, hogy a benyújtott pályázati anyagot a pályázat elbírálásban résztvevők megismerhetik. • Nyilatkozat arról, hogy hozzájárul-e az önéletrajz nyilvántartásba vételéhez, annak érdekében, hogy a Hivatalban végzettségének megfelelő álláshely megüresedése esetén az illetékes szervezeti egység vezetőjének tájékoztatás céljából átadjuk.

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. október 2.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Ferenczi Anikó nyújt, a 872-9111 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Postai úton, a pályázatnak a Budapest Főváros XIV. Kerület Zuglói Polgármesteri Hivatal címére történő megküldésével (1145 Budapest, Pétervárad utca 2. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 1/3986-29/2016 , valamint a munkakör megnevezését: Városfejlesztési referens. VAGY
  • Elektronikus úton www.zuglo.hu oldalon keresztül. VAGY
  • Személyesen: Ügyfélszolgálati Iroda, Budapest, 1145 Budapest, Pétervárad utca 2.

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:

Az állás betöltéséről a jegyző dönt. Eredményes pályázat esetén határozatlan idejű köztisztviselői kinevezésre kerül sor 6 hónap próbaidő kikötésével. A kiíró a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja.

A pályázat elbírálásának határideje: 2016. október 31.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

  • www.zuglo.hu

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2016. szeptember 18.

A pályázati kiírás közzétevője a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság (KSZF). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a KSZF részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Catégories: Pályázatok

Közbeszerzési referens

mer, 28/09/2016 - 15:38

Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság
Központosított Közbeszerzési Főosztály, Üzemeltetés-technológiai Osztály
  

a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján

pályázatot hirdet

közbeszerzési referens

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony.          

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Budapest, 1119 Budapest, Andor utca 47-49.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

Közbeszerzési eljárások teljes körű lefolytatása az előkészítéstől a szerződéskötésig (felhívások, hirdetmények, dokumentációk összeállítása; az eljáráshoz kapcsolódó iratok elkészítése; a bíráló bizottság tagjaként az ajánlatok bírálatában történő részvétel; az eljáráshoz kapcsolódó események megszervezése, levezetése), Közbeszerzés eredményeként megkötött szerződés teljesítésével kapcsolatos közbeszerzési feladatok ellátása, Kapcsolattartás az ajánlatkérőkkel és az ajánlattevőkkel, valamint a felügyeleti szervvel, a Közbeszerzési Döntőbizottsággal, Közbeszerzési Hatósággal, • Közbeszerzési tárgyú szabályok, illetve egyéb szabályozások tervezetének véleményezése.

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a(z) 68/2013. (XI.22.) NFM rendelet, valamint a Főigazgatóságnál hatályban lévő kollektív szerződés és a KEF szabályzataiban rögzített rendelkezései az irányadók.  

Pályázati feltételek:

  • Főiskola,
  • Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása,
  • Kbt. és kapcsolódó jogszabályok alapos ismerete
  • két évet meghaladó egy és két szakaszos közbeszerzési eljárások teljes körű lefolytatásában szerzett gyakorlat (ajánlatkérői oldalon),
  • vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása
  • magyar állampolgárság
  • büntetlen előélet
  • cselekvőképesség
  • magas felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások) programok ismerete
  • gépírás tudás

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • központosított közbeszerzési gyakorlat,
  • költségvetési szervnél szerzett gyakorlat.
  • jogi egyetemi végzettség, közbeszerzési tárgyú képzettség/végzettség

Elvárt kompetenciák:

  • szorgalom, precizitás, jó problémamegoldó képesség,
  • felelősségteljes, önálló munkavégzésre való alkalmasság,
  • jó szervezőkészség, gyors reagálási képesség, terhelhetőség.

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • a pályázó fényképes szakmai önéletrajza a közbeszerzési gyakorlat (a lefolytatott eljárások listája a megkezdése évének és az eljárás fajtának feltüntetésével), szakmai érdeklődési terület, továbbá az elbírálásnál előnyt jelentő egyéb tényezők ismertetésével,
  • 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, vagy annak kiállítására tett kötelezettségvállalási nyilatkozat,
  • a végzettséget, képzettséget igazoló oklevelek másolatai,
  • a pályázó hozzájáruló nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagát az eljárásban résztvevők megismerhetik.

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban 2016. október 11. napjától tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. október 2.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Elektronikus úton dr. Végh Csilla Katalin részére a katalin.csilla.vegh@kef.gov.hu e-mail címen keresztül.

A pályázat elbírálásának határideje: 2016. október 10.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

  • Profession.hu – 2016. szeptember 13.

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:

Próbaidő 4 hónap

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2016. szeptember 13.

A pályázati kiírás közzétevője a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság (KSZF). A pályázati kiírás a munkáltató által a KSZF részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Catégories: Pályázatok

Pages