Vous êtes ici

Pályázatok

Megjelent a "Foglalkoztatásbővítés ösztönzése" című GINOP pályázati felhívás

Pályázati Hírek - mar, 10/12/2019 - 11:28

Megjelent a Foglalkoztatásbővítés ösztönzése című pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében, amely 12 milliárd forintos keretösszegével segíti majd a mikro-, kis- és középvállalkozások foglalkoztatotti létszámának növelését. Bővebb információ és előminősítésre jelentkezés alább!

Catégories: Pályázatok

Újra lehet pályázni erdészeti gépekre

Pályázati Hírek - lun, 09/12/2019 - 13:39

Ismét megnyílt az „Erdészeti technológiákra, valamint erdei termékek feldolgozására és piaci értékesítésére irányuló beruházások” című (VP5-8.6.1-17 kódszámú) pályázati felhívás. A támogatási kérelem benyújtásának utolsó határideje 2020. december 31-re módosult.

Catégories: Pályázatok

Tartaléklistáról hirdetnek nyerteseket a Magyar Falu Programban

Pályázati Hírek - ven, 06/12/2019 - 14:33

Az idei év végén 5,5 milliárd forint támogatást nyújt a kormány a kistelepüléseknek a Magyar Falu Program keretében. Az összeg egy része szolgálati lakások építésére, másik része pedig a korábbi 13 pályázati felhívás esetében a tartaléklistára került pályázók részére áll rendelkezésre. 

Catégories: Pályázatok

Kapacitást bővítő eszközbeszerzés a TOM-FERR Zrt-nél

EU pályázat blog - ven, 06/12/2019 - 13:09

A Széchenyi 2020 program „Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című konstrukciója keretében 212,55 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a TOM-FERR Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. A Társaság 472,32 millió forint összköltségvetésű projektje során eszközparkját és technológiáját fejlesztette.

A megvalósult fejlesztési beruházás három részre tagolható: a gyártási kapacitásokat és adottságokat bővítő gépfejlesztésekre, a korszerű mérési technológia kialakítására, valamint az anyagmozgatási kapacitások bővítésére.

A gyártási kapacitásokat és adottságokat érintő gépfejlesztések során a vállalkozás 1 db 32 mm-es, és 1 db 52 mm-es mérettartományig működő CNC vezérlésű csőhajlító gépet vásárolt a csőhajlítási kapacitások – piaci igények szerinti – bővítéséhez. A társaság eddig nem tudta kiszolgálni a csővégek megmunkálása iránti megrendeléseket, ezért 1 db 30 mm-es kisebb, és 1 db 50 mm-es nagyobb átmérőjű csövek megmunkálására alkalmas csővég-megmunkáló berendezés beszerzését valósította meg a technológiai adottságok fejlesztéséhez. A vállalkozásnak továbbá bővítenie kellett a cső- és a persely alakú acélalkatrészek megmunkálására alkalmas kapacitásait, amelyhez 1 db CNC automata megmunkáló központot vásárolt.

A TOM-FERR Zrt. a csősorják megfelelő kezelése érdekében a korábbi, elavult kapacitását váltotta ki és bővítette 2 db csősorjázó berendezés beszerzésével. A 3D lézer megmunkáló központ használatával pedig nem csak egyenes csövek darabolására, végkiképzésére nyílt lehetőség, hanem egy korábbi műveletben már lehajlított cső méretre vágása mellett, annak palástjára tetszőleges mennyiségű és alakú kivágása is megvalósulhat.

A korszerű mérési technológia kialakításához 1 db 3D koordináta mérőgép került beszerzésre, a telephelyen belüli anyagmozgatási kapacitások bővítéséhez pedig a társaság 2 db bázis és 2 db magas emelésű gyalogkíséretű elektromos targoncát, valamint 1 db dupla és 1 db tripla emelési magasságú, 2 tonna teherbírású homlokvillás elektromos targoncát állított üzembe.

A GINOP-1.2.1-16 számú pályázati kiíráson 212,55 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást elnyert, 472,32 millió forint összköltségvetésű fejlesztés 2018. március 6-án indult és 2019. december 1-én zárult.


Catégories: Pályázatok

Közel 212 milliárd forint támogatást kaptak ebben az évben a gazdálkodók

Pályázati Hírek - mar, 03/12/2019 - 12:44

Lezárult a 2019. évi agrártámogatások előlegfizetési időszaka, a Magyar Államkincstár 2019. október 16. és november 30. között közel 212 milliárd forint támogatást fizetett ki a gazdálkodók számára. Az előlegfizetés komoly segítséget jelentett az őszi mezőgazdasági munkák zavartalan elvégzéséhez, biztosítja a termelők pénzügyi stabilitását és likviditását. 

Catégories: Pályázatok

Közbeszerzési referens

EU Pályázati Portál - lun, 02/12/2019 - 10:02

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Kancellária
Közbeszerzési és Beszerzési Osztály

a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

közbeszerzési referens (2019/339)

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony.    

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Budapest, 1111 Budapest, Egry József utca 20-22.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

Részvétel a közbeszerzési eljárások teljes körű előkészítésében, lebonyolításában. Közbeszerzési eljárásokhoz szükséges tervek, statisztikák, adatszolgáltatások összeállítása a helyi és uniós irányelveknek megfelelően; közbeszerzési állásfoglalások, szakvélemények elkészítése; beszerzési igények közbeszerzési minősítése. Aktuális tenderek nyomon követése. Adatbázisok és kapcsolódó iratok naprakész karbantartása. Szerződések előkészítésének támogatása; kapcsolattartás a társosztályokkal.

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései , valamint a(z) Humánpolitikai Szabályzat és a Kancellár rendelkezései az irányadók.                    

Pályázati feltételek:

  • Egyetem, felsőfokú végzettség (jog, közigazgatás-szervezés, közgazdaságtan, műszaki),
  • Minimum 3 év releváns szakmai tapasztalat ajánlatkérői oldalon
  • Jogszabályi előírások ismerete
  • MS Office ismeretek
  • Közalkalmazotti jogviszony létesítése estén 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány melyben igazolnia kell, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20.§ (2) bekezdés a) és d) pontjában meghatározott feltételeknek megfelel, büntetlen előéletű, valamint nem áll foglalkozástól vagy tevékenyégtől eltiltás hatálya alatt

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • Okleveles közgazdász végzettség
  • Felsőoktatási intézményben végzett közbeszerzési szakértői, referensi munka

Elvárt kompetenciák:

  • Pozitív életszemlélet, csapatmunka szeretete,
  • Pontos és precíz munkavégzés, megbízhatóság,
  • Kiváló kommunikációs készség, jó szervezőkészség,
  • Önálló munkavégzés, proaktivitás.

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • Szakmai önéletrajz
  • Végzettséget és/vagy képzettséget, nyelvtudást igazoló okiratok másolata
  • Nyilatkozat arról, hogy a pályázó hozzájárul személyes adatainak pályázattal összefüggő kezeléséhez

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2019. december 11.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Elektronikus úton Humánerőforrás Igazgatóság részére a humaneroforras@mail.bme.hu e-mail címen keresztül.

A pályázat elbírálásának módja, rendje:

A pályázatban foglalt és maradéktalanul beküldött dokumentumok fényében tekintjük érvényesnek a jelentkezést.

A pályázat elbírálásának határideje: 2019. december 13.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

  • www.bme.hu

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:

A Pályázatot kiíró fenntartja magának a jogot, hogy a pályáztatási folyamatot felfüggessze, megszakítsa vagy eredménytelennek nyilvánítsa bármiféle jogi és/vagy anyagi következmény nélkül. Az eljárás indoklás nélkül eredménytelenné nyilvánítása esetén a Pályázó kárigényt semmilyen jogcímen nem érvényesíthet. Jelentkezéskor a munkakör megnevezése mellett található azonosítószámot kérjük feltüntetni. Amennyiben a pályázati felhívások szövegében eltérés található, az Egyetem honlapján közzétett pályázati kiírás szövegét kell irányadónak tekinteni.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2019. november 26.

A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a munkáltató által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Catégories: Pályázatok

Projektmenedzser

EU Pályázati Portál - lun, 02/12/2019 - 09:57

Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzati Hivatal
Területfejlesztési és Területrendezési Iroda
       

a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján

pályázatot hirdet

projektmenedzser

munkakör betöltésére.

A közszolgálati jogviszony időtartama:

határozott idejű 2020. december 31-ig tartó közszolgálati jogviszony.

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Győr-Moson-Sopron megye, 9021 Győr, Városház tér 3.

Ellátandó feladatok:

pályázatok menedzselése

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

Európai Uniós és hazai pályázatok koordinálása, menedzselése, az elnyert projektek teljes adminisztrációja, projekt jelentések készítése, projekt pénzügyi és szakmai beszámolójának elkészítése, kifizetési kérelmek előkészítése, fenntartási jelentések megalapozott előkészítése, kapcsolattartás a projekt partnereivel, illetve a projekt célcsoportjaival.

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései az irányadók                       

Pályázati feltételek:

  • Magyar állampolgárság,
  • Cselekvőképesség,
  • Büntetlen előélet,
  • Középiskola/gimnázium,
  • Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • Egyetem, gazdaságtudományi,
  • projektmenedzseri tevékenységben jártasság – Legalább 1-3 év szakmai tapasztalat,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • 45/2012. (III.20.) Korm.rendelet szerinti önéletrajz, erkölcsi bizonyítvány, vagy annak igényléséről a bizonylat, végzettséget igazoló dokumentumok másolata, hozzájáruló nyilatkozat a személyes adatok kezeléséhez,vagyonnyilatkozattételi kötelezettség vállalása

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2019. december 10.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt dr. Szalay Zoltán jegyző nyújt, a 96/522-204 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Postai úton, a pályázatnak a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzati Hivatal címére történő megküldésével (9021 Győr, Városház tér 3. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: HR/63/2019 , valamint a munkakör megnevezését: projektmenedzser.
  • Személyesen: Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzati Hivatal dr. Szalay Zoltán, Győr-Moson-Sopron megye, 9021 Győr, Városház tér 3.

A pályázat elbírálásának határideje: 2019. december 13.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

  • www.gymsmo.hu – 2019. november 30.

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:

A pályázat beérkezésének határideje: 2019. december 10. 16 óra.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2019. november 30.

A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Catégories: Pályázatok

Projekt referens

EU Pályázati Portál - lun, 02/12/2019 - 09:52

Kisvárdai Tankerületi Központ  

a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján

pályázatot hirdet

projekt referens

munkakör betöltésére.

A kormánytisztviselői jogviszony időtartama:

határozatlan idejű kormánytisztviselői jogviszony.       

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, 4600 Kisvárda, Kodály Zoltán utca 15/A.

A munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök:

a közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III.7.) Korm. rend. 3. melléklet 47. sorszám szerinti, gazdálkodással kapcsolatos feladatkör

Ellátandó feladatok:

pályázati lehetőségek feltérképezése, pályázati anyagok összeállítása, elnyert projektek esetében az előrehaladás nyomon követése, pénzügyi folyamatok menedzselése – együttműködve a közreműködő szervekkel, valamint a projektek utógondozása.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

A Kisvárdai Tankerületi Központ illetékességébe tartozó intézmények szakmai és gazdasági fejlesztése, gyarapodása érdekében projekt referensi feladatok ellátása.

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései , a(z) A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései az irányadók. az irányadók.                     

Pályázati feltételek:

  • Magyar állampolgárság,
  • Cselekvőképesség,
  • Büntetlen előélet,
  • Főiskola, gazdálkodási szak, pénzügyi – számviteli szakképesítés,
  • Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások),
  • Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • pályázatok menedzselése – Legalább 3-5 év szakmai tapasztalat,
  • köznevelési intézmény-rendszer ismerete; szakirányú szakmai tapasztalat.

Elvárt kompetenciák:

  • Kiváló szintű kommunikációs képesség,
  • Kiváló szintű tervezői és szervezői készség,
  • Kiváló szintű interperszonális készség,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • Europass-típusú szakmai önéletrajz, a szakmai munka részletes ismertetésével.
  • Iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló iratok, bizonyítványok másolatai.
  • Nyilatkozat, amelyben a pályázó vállalja, hogy a munkakör betöltésével együtt járó vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének eleget tesz.
  • Nyilatkozat, amelyben a pályázó hozzájárul a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez.

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2019. december 8.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Budáné Aros Judit gazdasági vezető nyújt, a +3645795246 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Elektronikus úton Pásztor Gyula Csabáné tankerületi igazgató részére a kisvarda@kk.gov.hu e-mail címen keresztül.

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:

A pályázat kiírója fenntartja magának a jogot, hogy a pályázati eljárás bármely szakaszában a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. A kiíró nem vállalja semmilyen, a beadott pályázat eredményéből keletkező kár, a pályázat beadásával felmerült költség megtérítését.

A pályázat elbírálásának határideje: 2019. december 10.

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:

Elektronikus úton, a pályázatnak a Kisvárdai Tankerületi Központ e-mail címére történő megküldésével (kisvarda@kk.gov.hu). Kérjük a tárgymezőben feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot, valamint a munkakör megnevezését: „projekt referens”.

A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.kk.gov.hu honlapon szerezhet.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2019. november 23.

A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Catégories: Pályázatok

Pályázati referens

EU Pályázati Portál - lun, 02/12/2019 - 09:48

Eötvös Loránd Tudományegyetem
Oktatási Igazgatóság, Külhoni Pályázatok Osztálya

a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

pályázati referens

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozott idejű 1 évig tartó közalkalmazotti jogviszony.

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Budapest, 1056 Budapest, Szerb utca 21-23.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem által lebonyolított, az Emberi Erőforrás Minisztériuma által a külhoni közneveléssel foglalkozó szervezetek számára kiírt pályázatok adminisztrációja:

  • kapcsolattartás a pályázókkal, ügyfélszolgálat
  • pályázatok népszerűsítése
  • pályázati folyamatok előkészítése
  • az osztály munkájának napi szintű segítése

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.                     

Pályázati feltételek:

  • Főiskola, / Egyetem,
  • B2-es szintű angol nyelvtudás szóban és írásban
  • felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások, különös tekintettel az Excel programra)
  • levelezőrendszerek ismerete
  • büntetlen előélet, cselekvőképesség

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • szerb, ukrán, román nyelv legalább alapfokú ismerete
  • felsőoktatásban szerzett tapasztalat
  • külhoni magyarság helyzetével való naprakészség

Elvárt kompetenciák:

  • pontosság, precizitás,
  • rendszerszemlélet,
  • pályázati folyamatok átlátásának és nyomon követésének képessége – kiírástól az elszámolásig ,
  • önállóság,
  • kiváló együttműködési és alkalmazkodó készség,
  • jó problémamegoldó készség,
  • jó szervezői és kommunikációs készség,
  • interkulturális kompetenciák,
  • újító, innovatív szemlélet,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • szakmai önéletrajz
  • motivációs levél
  • sikeres pályázat esetén 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány
  • nyilatkozat arról, hogy a pályázó hozzájárul személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléshez

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2019. december 11.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Dr. Badinszky Áron nyújt, a +36 1 411 6500/2877 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Elektronikus úton Dr. Cseszregi Tamás, oktatási igazgató részére a oktig@oktig.elte.hu e-mail címen keresztül.

A pályázat elbírálásának módja, rendje:

A közalkalmazotti jogviszony 4 hónap próbaidő kikötésével tölthető be.

A pályázat elbírálásának határideje: 2019. december 15.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

  • www.elte.hu/allaspalyazatok – 2019. november 26.

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, mint álláspályázatot hirdető a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 18. § (1) bekezdés d) pontjában foglaltak szerint az álláspályázati jelentkezés keretében benyújtott személyes adatokat a pályázat elbírálásáig kezeli. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem munkatársai és vezetői munkaköri feladatuk, illetve vezetői megbízatásuk ellátásával összefüggésben, az ahhoz szükséges mértékben a személyes adataihoz hozzáférhetnek, azokat kezelhetik. A személyes adatok kezelésének, védelmének, valamint az ezzel összefüggő jogorvoslatnak törvényben és egyetemi szabályzatban rögzített szabályairól az ELTE honlapján a Közérdekű információk, közzéteendő adatok, adatkezelés menüpontban (www.elte.hu/kozerdeku) szerepel részletes tájékoztatás.

A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.elte.hu honlapon szerezhet.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2019. november 26.

A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a munkáltató által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Catégories: Pályázatok

Közbeszerzési referens

EU Pályázati Portál - jeu, 28/11/2019 - 21:25

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal
Vagyonkezelői Iroda

a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján

pályázatot hirdet

Közbeszerzési referens

munkakör betöltésére.

A közszolgálati jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közszolgálati jogviszony.  

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Budapest, 1173 , Pesti út 165.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

Közreműködés a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata, valamint Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal által indított közbeszerzési eljárások koordinálásában, lefolytatásában az előkészítéstől a szerződéskötésig. Éves közbeszerzési terv elkészítése. Közbeszerzési eljárásokhoz szükséges tervek, statisztikák összeállítása a helyi és uniós irányelveknek megfelelően. Adatbázisok és kapcsolódó iratok naprakész karbantartása. Szerződések előkészítése, az eljárásokkal összefüggő adminisztratív és technikai feladatok ellátása. A közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos dokumentálási, engedélyeztetési és adatszolgáltatási kötelezettség elvégzése.

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései , valamint a(z) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának a Polgármesteri Hivatal köztisztviselőinek juttatásairól szóló Egységes Közszolgálati Szabályzat rendelkezései az irányadók.                      

Pályázati feltételek:

  • Magyar állampolgárság,
  • Cselekvőképesség,
  • Büntetlen előélet,
  • Egyetem,
  • Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása,
  • Egyetemi szintű végzettség, jogász, közgazdász vagy műszaki szakképzettség,
  • Közbeszerzésben szerzett releváns szakmai gyakorlat,

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • Közigazgatási szakvizsga,
  • Közbeszerzési referens OKJ-s szakképzettség
  • Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó regisztrációhoz szükséges feltételek teljesülése.

Elvárt kompetenciák:

  • Önálló, pontos, precíz, konstruktív munkavégzés, ,
  • Kiváló írásbeli, szóbeli kommunikáció,,
  • Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások) valamint az EKR ismerete.,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • A pályázó 87/2019. (IV.23.) Korm. rendelet 9. § alapján készített fényképes szakmai önéletrajza,
  • A végzettséget, szakképzettséget, szakképesítést igazoló okiratok másolata,
  • 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány, vagy annak megkérését igazoló dokumentum másolata,
  • A pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul,
  • A pályázó hozzájáruló nyilatkozata a vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatásához,
  • Motivációs levél,
  • Az esetleges előnyt jelentő tényező meglétét igazoló okirat másolata.

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2019. december 6.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Dr. Bánóczi Zoltán, a Vagyonkezelői Iroda vezetője nyújt, a 06 1/253-3379 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Postai úton, a pályázatnak a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal címére történő megküldésével (1173 Budapest, Pesti út 165. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: Sz-2/98/2019. , valamint a munkakör megnevezését: Közbeszerzési referens. VAGY
  • Elektronikus úton Dr. György-Rúzsa Ágnes jegyző részére a allas@rakosmente.hu e-mail címen keresztül. VAGY
  • Személyesen: Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Csoport , Budapest, 1173 , Pesti út 165. földszint.

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:

Az e-mail tárgy sorában kérjük megadni a következőt: „Jelentkezés Közbeszerzési referens álláspályázatra”. A személyes vagy postai úton történő benyújtás esetén a borítékon kérjük feltüntetni a következőket: „Jelentkezés Közbeszerzési referens álláspályázatra Sz-2/98/2019.” Az érvényes pályázók (akik a pályázati anyagot időben és hiánytalanul benyújtják) személyes meghallgatása után, a polgármester egyetértésével a jegyző dönt, továbbá fenntartja a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelenn

A pályázat elbírálásának határideje: 2019. december 13.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

  • www.rakosmente.hu – 2019. november 15.

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:

A pályázatot időben benyújtottnak kell tekinteni, amennyiben legkésőbb 2019. december 6. éjfélig e-mailen megküldték, illetve postára adták, továbbá személyes benyújtás esetén 2019. december 6. napján ügyfélfogadási idő végéig benyújtották. A munkáltató hat hónap próbaidőt köt ki.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2019. november 15.

A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Catégories: Pályázatok

Projekt referens

EU Pályázati Portál - jeu, 28/11/2019 - 21:20

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzat Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ
Fejlesztési, Képzési és Projekt Iroda- Projekt csoport
 

a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

projekt referens

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony.

Foglalkoztatás jellege:

Részmunkaidő, heti 30 órás

A munkavégzés helye:

Budapest, 1074 Budapest, Dohány utca 22-24.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

A Humán Szolgáltató projekttevékenységeinek előkészítésében, szakmai és pénzügyi megvalósításában való részvétel. Az intézmény kommunikációs, tájékoztatással és nyilvánossággal kapcsolatos tevékenységeinek koordinálása, belső- és külső rendezvények, konferenciák, nyilvános események előkészítése, megvalósítása.

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.                     

Pályázati feltételek:

  • Főiskola,
  • Gyakorlott szintű MS Office (irodai alkalmazások),
  • Magyar Állampolgárság, büntetlen előélet és cselekvőképesség.
  • Foglalkoztatás- egészségügyi alkalmasság.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • Főiskola, szociális munkás és/vagy szociálpolitikus végzettség,
  • hasonló munkakörben szerzett – Legalább 1-3 év szakmai tapasztalat,
  • idegen nyelv ismerete (angol)

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • Szakmai önéletrajz, motivációs levél, az iskolai végzettséget/képzettséget igazoló bizonyítványok/oklevelek másolata.
  • A pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul.
  • Nyilatkozat arról, hogy alkalmazása esetén érvényes hatósági erkölcsi bizonyítványát benyújtja.

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2019. december 6.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Elektronikus úton Hunya Gabriella részére a allas@bjhuman.hu e-mail címen keresztül.

A pályázat elbírálásának módja, rendje:

A pályázat alapján kiválasztott jelölttel személyes elbeszélgetést folytatunk. A kiválasztott munkatársat írásban értesítjük az eredményről.

A pályázat elbírálásának határideje: 2019. december 15.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

  • www.bjhuman.hu – 2019. november 11.

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:

A határidő után, valamint a hiányosan beküldött pályázatokat érvénytelen pályázatnak tekintjük. Kérjük az e-mail tárgyában feltüntetni a pályázat azonosító számát: BJ/35-104/2019., valamint a munkakör megnevezését: projekt referens. A pályáztató fenntartja a pályázati eljárás eredménytelennek nyilvánítási jogát. Amit kínálunk: Szociális ágazati pótlék, Havi 30.000.- Ft Önkormányzati pótlék a tárgyévben.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2019. november 11.

A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a munkáltató által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Catégories: Pályázatok

Pályázati ügyintéző

EU Pályázati Portál - jeu, 28/11/2019 - 21:16

Eötvös Loránd Tudományegyetem
Bölcsészettudományi Kar, Gazdasági Hivatal
  

a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

pályázati ügyintéző

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony.

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Budapest, 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

  • napi szintű pályázati adatszolgáltatás,
  • az elnyert pályázatok végrehajtásának koordinálása a pályázat szakmai felelősével együttműködésben és az azt követő monitoring, a támogatási szerződés szerint
  • jogszabályi változások követése
  • pályázatok teljes körű ügyintézése, nyilvántartása, elszámolása, pénzügyi beszámoló készítése
  • folyamatos kapcsolattartás a témavezetőkkel, szakmai megvalósításba bevont munkatársakkal, egyeztetés a Pályázati Központtal
  • a pályázatban elszámolásra benyújtásra kerülő számlák pályázati kiírási feltételeknek való megfelelőségének formai és tartalmi követelmények szerinti ellenőrzése
  • számlák SAP rendszerben való rögzítése (kötelezettségvállalás, megrendelés, kontírozás)
  • fedezetellenőrzés, előirányzat és keretmódosítások végrehajtása, szükség szerint közreműködés a Támogatási Szerződés, vagy Támogatási okirat módosításában
  • ELTE EPER (pályázati nyilvántartó rendszer) rendszerben a pályázatokkal kapcsolatos adatok vezetése
  • pályázatokkal kapcsolatos ellenőrzési tevékenységekhez a szükséges dokumentumok előkészítése, közreműködés az ellenőrzési folyamatban

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.                       

Pályázati feltételek:

  • Főiskola, / Egyetem,
  • felsőfokú gazdasági/pénzügyi szakirányú végzettség és/vagy mérlegképes könyvelői képesítés
  • legalább 1 év pénzügyi területen szerzett szakmai tapasztalat
  • MS Office (irodai alkalmazások), levelező rendszerek felhasználói szintű ismerete
  • magyar állampolgárság, büntetlen előélet, cselekvőképesség

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • hasonló munkakörben szerzett tapasztalat
  • SAP rendszer ismerete
  • angol nyelvből középfokú C típusú nyelvvizsga

Elvárt kompetenciák:

  • önálló munkavégzés,
  • precizitás,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • szakmai önéletrajz
  • iskolai végzettsége(ke)t, képesítés(eke)t igazoló okiratok másolata
  • sikeres pályázat esetén 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány
  • nyilatkozat arról, hogy a pályázó hozzájárul személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléshez „Hozzájárulás adatátadáshoz és adatkezeléshez” – a nyomtatvány az https://www.elte.hu/allaspalyazatok oldalról tölthető le

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2019. december 4.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Elektronikus úton Gazdasági Hivatal részére a gh@btk.elte.hu e-mail címen keresztül.

A pályázat elbírálásának módja, rendje:

A közalkalmazotti jogviszony 4 hónap próbaidő kikötésével tölthető be. A pályázat elbírálása folyamatos, a benyújtott dokumentumok és személyes interjúk alapján történik.

A pályázat elbírálásának határideje: 2019. december 14.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

  • https://www.elte.hu/allaspalyazatok – 2019. november 19.

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, mint álláspályázatot hirdető a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 18. § (1) bekezdés d) pontjában foglaltak szerint az álláspályázati jelentkezés keretében benyújtott személyes adatokat a pályázat elbírálásáig kezeli. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem munkatársai és vezetői munkaköri feladatuk, illetve vezetői megbízatásuk ellátásával összefüggésben, az ahhoz szükséges mértékben a személyes adataihoz hozzáférhetnek, azokat kezelhetik. A személyes adatok kezelésének, védelmének, valamint az ezzel összefüggő jogorvoslatnak törvényben és egyetemi szabályzatban rögzített szabályairól az ELTE honlapján a Közérdekű információk, közzéteendő adatok, adatkezelés menüpontban (www.elte.hu/kozerdeku) szerepel részletes tájékoztatás.

A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.elte.hu honlapon szerezhet.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2019. november 19.

A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a munkáltató által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Catégories: Pályázatok

Közbeszerzési referens

EU Pályázati Portál - jeu, 28/11/2019 - 21:10

Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyeri Polgármesteri Hivatal
Jegyzői Referatúra

a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján

pályázatot hirdet

közbeszerzési referens

munkakör betöltésére.

A közszolgálati jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közszolgálati jogviszony.

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Budapest, 1033 Budapest, Fő tér 3.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

A közbeszerzési törvény előírásai alapján a Polgármesteri Hivatal feladatkörébe tartozó döntéselőkészítési és végrehajtási munkák ellátása.

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései , valamint a(z) Közszolgálati Szabályzat, illetve a helyi költségvetési rendelet 52.000,- Ft-os illetményalapot és a 21/2012.(IV.27.)ÖK. rendelet 35%-os illetménykiegészítést megállapító rendelkezései az irányadók.                       

Pályázati feltételek:

  • Magyar állampolgárság,
  • Cselekvőképesség,
  • Büntetlen előélet,
  • Főiskola, a 29/2012.(III.7.) Korm. rendelet 1. melléklet 20. pontjában meghatározott I. besorolási osztályban: Felsőoktatásban szerzett műszaki, közszolgálati, jogi, építész, gazdaságtudományi szakképzettség,
  • közbeszerzési eljárás során ajánlatkérői oldalon minimum 2 éves szakmai tapasztalat

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • jogi végzettség,
  • felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói (FAKSZ) jogosultság,
  • közbeszerzési referensi végzettség.

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • fényképpel ellátott részletes szakmai önéletrajz a 87/2019.(IV.23.) Korm.rendelet 1. melléklete alapján,
  • motivációs levél,
  • iskolai végzettséget és az egyéb feltételeknek való megfeleltetést tanúsító okiratok másolata.
  • a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul.

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2019. december 3.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt a munkaügyi osztályvezető nyújt, a +36 1 437 86 05 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Postai úton, a pályázatnak a Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyeri Polgármesteri Hivatal címére történő megküldésével (1300 Budapest, Pf. 102. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: I/B/595-1/2019 , valamint a munkakör megnevezését: közbeszerzési referens.
  • Elektronikus úton a Munkaügyi Osztály részére a allaspalyazat@obuda.hu E-mail címen keresztül.
  • Személyesen: a Munkaügyi Osztályon, Budapest, 1033 Budapest, Fő tér 3. I. 26.

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:

A pályázat elbírálásáról a benyújtásra előírt határidőt követő 30 napon belül dönt a munkáltatói jogkör gyakorlója. A pályázat eredményéről a pályázó írásban tájékoztatást kap a pályázat elbírálásától számított 8 napon belül. A kiíró a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja.

A pályázat elbírálásának határideje: 2020. január 2.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

  • www.obuda.hu – 2019. november 18.

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:

A pályázat akkor érvényes, ha a pályázati kiírásban feltüntetett valamennyi formai és tartalmi feltételnek megfelel. A kinevezés határozatlan időre szól, hat hónap próbaidő kikötésével. A kinevezés feltétele az érvényes hatósági erkölcsi bizonyítvány (szerepelnie kell benne: „A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 39.§ (1) bekezdés c) pontjában meghatározott bűncselekmények tekintetében büntetőeljárás hatálya alatt nem áll, valamint nem áll foglalkoztatástól vagy tevékenységtől eltiltás hatálya alatt.”).

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2019. november 18.

A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Catégories: Pályázatok

Már lehet pályázni az új gyakornoki programra

Pályázati Hírek - mer, 27/11/2019 - 11:32

Már beadhatók a támogatási kérelmek az Új gyakornoki program című pályázati felhívásra - közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára kedden az MTI-vel.

Catégories: Pályázatok

ÚJ - Országfásítási Program indult

Pályázati Hírek - mer, 27/11/2019 - 11:30

Magyarország erdős, fás felületeinek erőteljesebb növelése érdekében indította el az Agrárminisztérium az Országfásítási Programot. Magyarországon az erdővel borított területrészek az ország területének mintegy 21 százalékát adják, ezt szeretnék a következő 15-20 évben mintegy 26-27 százalékra emelni, hiszen ez jelentős mértékben hozzájárul a környezet megóvásához és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez.

Catégories: Pályázatok

Csaknem az összes EFOP-os fejlesztési forrást odaítélték már

Pályázati Hírek - mer, 27/11/2019 - 11:25

A teljes összeg 99 százalékát odaítélték már az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) csaknem ezermilliárd forintos, 2014-2020-as keretéből, ez több mint 968 milliárd forintot jelent - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára kedden Pécsen. 

Catégories: Pályázatok

Projektmenedzser

EU Pályázati Portál - mar, 26/11/2019 - 10:43

Eötvös Loránd Tudományegyetem
Pedagógiai és Pszichológiai Kar, Dékáni Hivatal, EFOP projektiroda

a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

projektmenedzser

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozott idejű 2021.09.30-ig tartó közalkalmazotti jogviszony.

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Budapest, 1075 Budapest, Kazinczy utca 23-27.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

  • az EFOP-3.1.2-16-2016-00001 projekt hatókörének betartása, szükség esetén módosítási javaslat kidolgozása,
  • projektmenedzsment team vezetése,
  • projektfolyamatok működtetése és nyomon követése és a szükséges feladatok ellátása, koordinálása,
  • a projekt működéséhez kapcsolódó nyilvántartások és adatbázisok karbantartási, rendszerezési feladatainak ellátása,
  • a projekttel kapcsolatos belső és külső kapcsolattartás, egyeztetés az érintett intézmények, szervezetek, szakterületek vezetőivel,
  • a projekt szerződéseinek elkészítésében és adminisztrációjában való közreműködés,
  • a Regionális Képzési Központ munkájának – támogatása és segítése,
  • a projekt EU támogatással kapcsolatos feladatainak végrehajtatása, a minisztérium, az Irányító Hatóság, az EU Bizottság és az ellenőrző szervek által meghatározott előírások, szabályozások betartatása, a szükséges információk, adatok rendelkezésre állásának biztosítása,
  • a projekt adminisztrációs és dokumentációs folyamatainak koordinálása

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.                      

Pályázati feltételek:

  • Főiskola, / Egyetem,
  • legalább 1-3 év szakmai tapasztalat
  • felhasználói szintű számítógépes ismeretek (Word, Excel, levelező rendszerek stb.)
  • magyar állampolgárság, büntetlen előélet, cselekvőképesség

Elvárt kompetenciák:

  • jó problémamegoldó-, és szervezőképesség,
  • precíz, pontos, gyors, szorgalmas, önálló munkavégzés,
  • jó kapcsolatteremtő, kommunikációs készség,
  • nyugodt, kiegyensúlyozott személyiség,
  • csapatmunkára nyitott, együttműködő személyiség,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • részletes szakmai önéletrajz
  • motivációs levél
  • végzettséget igazoló bizonyítványok másolata
  • sikeres pályázat esetén 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány
  • nyilatkozat arról, hogy a pályázó hozzájárul személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléshez

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban 2020. január 1. napjától tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: 2019. december 1.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Kertész Gábor nyújt, a +36 1 461 4500/3812 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Elektronikus úton Pedagógiai és Pszichológiai Kar részére a efop312@ppk.elte.hu e-mail címen keresztül.

A pályázat elbírálásának módja, rendje:

A pályázatok elbírálása folyamatos, a beérkezett pályázatok sorrendjében történik.

A pályázat elbírálásának határideje: 2019. december 5.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

  • www.elte.hu/allaspalyazatok – 2019. november 4.

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem mint álláspályázatot hirdető a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 18. § (1) bekezdés d) pontjában foglaltak szerint az álláspályázati jelentkezés keretében benyújtott személyes adatokat a pályázat elbírálásáig kezeli. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem munkatársai és vezetői munkaköri feladatuk, illetve vezetői megbízatásuk ellátásával összefüggésben, az ahhoz szükséges mértékben a személyes adataihoz hozzáférhetnek, azokat kezelhetik. A személyes adatok kezelésének, védelmének, valamint az ezzel összefüggő jogorvoslatnak törvényben és egyetemi szabályzatban rögzített szabályairól az ELTE honlapján a Közérdekű információk, közzéteendő adatok, adatkezelés menüpontban (www.elte.hu/kozerdeku) szerepel részletes tájékoztatás.

A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.elte.hu honlapon szerezhet.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2019. november 1.

A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a munkáltató által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Catégories: Pályázatok

ÚJ - Testvértelepülési találkozók szervezésének támogatása

Pályázati Hírek - lun, 25/11/2019 - 17:44

Az Európai Unió által támogatott Testvértelepülés-program célja a partnertelepülések széles körének egymásra találása. A projektben partnerként legalább két támogatható ország településeinek, valamint legalább 25 meghívott résztvevőnek kell szerepelnie. A maximálisan igényelhető támogatás 25.000 euró, a pályázat benyújtásának határideje 2020. február 1.

Catégories: Pályázatok

Zártkerti Program - kihirdették a nyerteseket!

Pályázati Hírek - lun, 25/11/2019 - 16:11

Megszülettek az eredmények a 2019-es Zártkerti Programban. A felhívás keretein belül települési önkormányzatok pályázhattak a zártkerti besorolású földrészletek fejlesztésére, ezen belül útfelújításra, víz- és villamosellátás fejlesztésére, vadkerítés telepítésére és gyümölcsös telepítésére.

Catégories: Pályázatok

EKR a gyakorlatban

EU Pályázati Portál - lun, 25/11/2019 - 12:30

EKR-képzés - ekrkepzes.hu – a gyakorlati oktatás

Catégories: Pályázatok

Pages