Vous êtes ici

Pályázatok

Kísérleti projekt a kultúra megőrzésére és népszerűsítésére

PAFI - lun, 05/10/2020 - 21:55
Pályázatot hirdet az Európai Bizottság Regionális és Várospolitikai Főigazgatósága Kísérleti projekt a kultúra megőrzésére és népszerűsítésére a legkülső régiókban, valamint a tengerentúli országokban és területeken címmel.
Catégories: Pályázatok

Magyar vagyok, magyarnak születtem

PAFI - lun, 05/10/2020 - 21:54
irodalmi antológia
Catégories: Pályázatok

Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program

PAFI - lun, 05/10/2020 - 21:54
A pályázat célja Magyarország kiválóan képzett, hivatástudattal és megfelelő gyakorlati tapasztalattal rendelkező pedagógus-utánpótlás biztosítása. A pályázat célja továbbá a tanári, gyógypedagógusi vagy tanítói pályát választó hallgatók motiválása a hivatásuk szerinti tartós elhelyezkedésre, egyúttal az oklevél megszerzését követően részükre álláshely biztosítása, valamint a tanárszakot, illetve szakpárt - elsősorban az 1. számú mellékletben megadott szakokat, szakpárokat - választó pedagógusjelöltek számának növelése, a hazai köznevelési rendszer tanári ellátottságának megerősítése.
Catégories: Pályázatok

450 milliós pályázatot hirdet a kormány a rendezvénytechnikusoknak

Pályázati Hírek - lun, 05/10/2020 - 14:04

A kormány pályázatot hirdet, hogy a rendezvénytechnikusok közül minél többen maradhassanak a szakmájukban - jelentette ki a kormányszóvivő a közösségi oldalán vasárnap közzétett Kormányinfó Plusz tájékoztató videóban. 

Catégories: Pályázatok

Meghosszabbított megvalósítási határidő a magánszálláshelyek fejlesztésére

Pályázati Hírek - lun, 05/10/2020 - 13:32

A TFC-M-1.1.2-2020 kódszámú Magánszálláshelyek és egyéb szálláshelyek fejlesztése című pályázat esetén a fejlesztés megvalósítási határidejét 3 hónappal meghosszabbították. 

Catégories: Pályázatok

GMO mentes takarmány szójabab termesztési technológiáját fejlesztették

EU pályázat blog - jeu, 01/10/2020 - 13:27

A Széchenyi 2020 program „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása” című pályázata keretében 209,22 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a GALLDORF Takarmánygyártó és Kereskedelmi Zrt. által vezetett konzorcium. A 341,37 millió forint összköltségű projekt során a GMO mentes, minőségi takarmány szójabab termesztési technológiáját és feldolgozási lehetőségeit vizsgálták a sertéstakarmányozásban.

Mérlegelve a jelenlegi magyarországi időjárási szélsőségeket, az ennek egyre jobban kitett termőhelyeket, a konzorcium célja egy olyan szója szortiment vizsgálata volt, mely alkalmas a közép-magyarországi klímán való termesztésre, és minőségi takarmány szója alapanyagot biztosít minden körülmény között, magas (33% fölötti) fehérjetartalommal. A hazai gazdálkodók lehetőségeikhez mérten csak olyan technológiai eljárásokat alkalmaztak, amelyek a legtöbb egyéni gazdálkodónál is megtalálhatók annak érdekében, hogy az előállítási költségek optimálisak maradjanak, míg a minőség és terméshozam emelkedjen a hazai takarmányipar igényeinek megfelelően.

Az így kapott alapanyagokat nem csak a megszokott három paraméterre (nedvesség-, fehérje- és olajtartalomra) vizsgálták, hanem takarmány analizátor (NIRSTM DS2500) segítségével teljes vizsgálatot folytattak, hogy lássák, a szójababok különböző beltartalmi mutatóira miként hat a hazai tápanyag-utánpótlás és termesztés technológia. A jelenlegi eredmények alapján, akkor érhető el kimagasló termésátlag, ha biztosított a megfelelő nitrogén-hatóanyag mind a szántóföld, mind a szójabab számára. Ez jelen esetben 54 kg/ha nitrogén-hatóanyagot jelentett, amivel elérték az igen korai/ korai szójafajtánál a 2,6-3,3 t/ha hozamot. A sortávolság 24 cm volt, öntözést, állománykezelést (lombtrágyázást és mechanikai sorközművelést) nem végeztek a növényállományban. A kiemelkedő hozamhoz jó fehérje (34-36%)-, olajtartalom (20%), Nyerszsír: 72-83 g/100g, Nyersrost: 13-45 g/100g, NDF- érték: 10,7-12 g/100g és ADF- érték: 9,25-9,61 g/100g párosult, ami a sertés takarmányozáshoz kiválóan megfelelt.

A projekt következő eleme a sertés etetési kísérlet volt, mely alapján a legjobb (legmagasabb) fehérje tartalommal bíró szójafajtát vitték tovább, hisz a hazai takarmányipar igényeinek egyik hangsúlyos eleme a szója fehérje tartalma. Első periódusban megvizsgálták a full-fat szójabab táplálóanyag emészthetőségét három különböző hőkezelés mellett, amit gabona alapú takarmányokhoz viszonyítottak. A modellkísérletek eredményei rávilágítottak arra, mely hőkezelés (full-fat) ajánlott a különböző sertésállományok számára (bélsárból mért fehérje tartalom összehasonlításával), valamint a véghízlalásnál etetett full-fat szója hatása kiértékelhetővé vált SEUROP minősítéssel. Az eredmények alapján kezdődött meg a prototípus takarmány receptúrájának összehasonlító elemzése, az új receptek kidolgozása. A receptúra megalkotásánál nem csak az állatállományok korát (malac, süldő, hízó), hanem annak ár-érték arányát is úgy határozták meg, hogy az a mindenkori piaci igényekhez igazodjon. A nyomonkövetést az új takarmányoptimalizáló receptszámító szoftver és az ún. „okos raktár” teszi még könnyebbé, amely megakadályozza az alapanyagok keveredését, a takarmányok túlgyártását és folyamatosan ellenőrizhetővé válik a rendelkezésre álló készlet, félkész és befejezett áru, valamint az ügyfeleink rendelése és annak állapota. A projekt eredményeként a GALLDORF Zrt. partnereinek és vevőinek kiszolgálása még hatékonyabbá és gyorsabbá vált.

A VEKOP-2.1.1-15 számú pályázati kiíráson 209 223 935 forint uniós támogatást elnyert, 341 372 697 forint összköltségvetésű fejlesztés 2017. október 1-én indult és 2020. szeptember 28-án zárult.


Catégories: Pályázatok

Pályázati ügyintéző

EU Pályázati Portál - jeu, 01/10/2020 - 09:12

Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal
Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Iroda

a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján

pályázatot hirdet

pályázati ügyintéző

munkakör betöltésére.

A közszolgálati jogviszony időtartama:

határozott idejű 2021. december 31-ig tartó közszolgálati jogviszony.

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Pest megye, 2000 Szentendre, Városház tér 3.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

Pályázatfigyelés, pályázatok előkészítése, benyújtása, a pályázati folyamat figyelemmel kísérése, sikeres pályázat dokumentációjának gondozása, támogató hatósággal való kapcsolattartás, pályázat zárásával kapcsolatos feladatok ellátása, az önkormányzati beruházások és fejlesztések lebonyolításával kapcsolatos operatív feladatok ellátása, így különösen: ajánlatkérések, megrendelések, szerződések előkészítése, engedély kérelmek elkészítése, hatóságokkal való egyeztetés, együttműködés, a szerződések teljesítésének figyelemmel kísérése, építési beruházások, felújítások terveztetése, szakvélemények elkészíttetése, az indokolt és szükséges igények meghatározása, a beruházásokhoz szükséges engedélyek beszerzéséről való gondoskodás, az irodavezető iránymutatása szerint egyeztetés az érintett hatóságokkal, garanciális és szavatossági ügyek intézése, a pályázatok önkormányzati kommunikációjában való közreműködés

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései , valamint a(z) Közszolgálati Szabályzat, illetve a helyi költségvetési rendelet 52.000,-Ft-os illetményalapot megállapító rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek:

  • Magyar állampolgárság,
  • Cselekvőképesség,
  • Büntetlen előélet,
  • Főiskola, Felsőoktatásban szerzett műszaki, közszolgálati, jogi, építész, gazdaságtudományi, szakképzettség,
  • a kinevezés feltétele 90 napnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány megléte, amely igazolja, hogy a munkajogviszonyt létesíteni szándékozó személy büntetlen előéletű
  • kinevezés esetén vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • hazai és uniós pályázatok ismerete
  • pályázatírás területén szerzett tapasztalat
  • közigazgatási területen szerzett tapasztalat

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • szakmai önéletrajz a közszolgálati személyügyi nyilvántartásra és statisztikai adatgyűjtésre, a közszolgálati alkalmazottak és a munkavállalók személyi irataira vonatkozó szabályokról, valamint a kormányzati igazgatási szervek álláshelyeinek nyilvántartásáról szóló 87/2019. (IV.23.) Korm. rendelet 1. sz. melléklete szerinti adattartalommal
  • motivációs levél
  • iskolai végzettségek és egyéb szakképesítések másolata
  • nyilatkozat arról, hogy a benyújtott pályázatot és személyes adatait a pályázati eljárásban résztvevők megismerhetik.

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban 2020. november 1. napjától tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: 2020. október 20.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Alföldiné Petényi Zsuzsanna nyújt, a 26/785-087 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Elektronikus úton dr. Schramm Gábor részére a allas@ph.szentendre.hu e-mail címen keresztül.

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:

A pályáztató fenntartja magának a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítsa.

A pályázat elbírálásának határideje: 2020. október 30.

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:

Próbaidő 6 hónap.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2020. szeptember 30.

A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Catégories: Pályázatok

Pályázati referens

EU Pályázati Portál - jeu, 01/10/2020 - 09:08

Dunakeszi Tankerületi Központ
Gazdálkodási és Üzemeltetési Főosztály Pénzügyi és Számviteli Osztály

a Kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. tv. 83. § (1) bek. alapján

pályázatot hirdet

Pályázati referens

munkakör betöltésére.

A kormányzati szolgálati jogviszony időtartama:

határozatlan idejű kormányzati szolgálati jogviszony.  

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Pest megye, 2120 Dunakeszi, Állomás sétány 4.

Ellátandó feladatok:

Hazai és uniós pályázatok figyelemmel kísérése, lebonyolítása, az intézményi pályázatok kezelése, elkészítése, benyújtása, a megvalósítás koordinálása, felügyelete, ellenőrzése. Az SAP rendszerben a projektek önálló pénzügyi nyilvántartásának vezetése, a szükséges módosítások kezdeményezése; pályázati pénzügyi jelentések és kimutatások elkészítése. A pályázatok megírásában aktív segítségnyújtás a tankerület oktatási intézményeinek; pályázatfigyelés; pályázati adatbázis vezetése. A támogatási szerződések és módosításainak ellenőrzése, különös tekintettel a változások pénzügyi vonatkozásaira; adatszolgáltatások teljesítése, pályázati projektek nyomon követése, teljesítésének figyelemmel kísérése és ellenőrzése valamint a végrehajtásának szervezése, és a megvalósulásának, valamint a megvalósulás minőségének biztosítása, ellenőrzése, koordinálása a pályázat és a támogatási szerződés tartalma alapján; a projektben vállalt indikátorok, eredménymutatók teljesülésének ellenőrzése.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

Pályázatkezeléssel kapcsolatos feladatkör.

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény rendelkezései az irányadók.                    

Pályázati feltételek:

  • Magyar állampolgárság,
  • Cselekvőképesség,
  • Büntetlen előélet,
  • Főiskola, vagy egyetemi végzettség, egyetemi vagy főiskolai szintű gazdálkodási szakon szerzett közgazdász szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű végzettség és felsőfokú pénzügyi, számviteli szakképesítés,
  • Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások),
  • Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása,
  • Uniós és hazai pályázatok lebonyolításában legalább 1-3 év szakmai tapasztalat

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • SAP integrált szoftver használatában szerzett gyakorlat.

Elvárt kompetenciák:

  • Együttműködés, csapatmunka,
  • Megbízható, precíz, pontos munkavégzés,
  • Kiváló kommunikációs készség szóban és írásban egyaránt,
  • Problémamegoldó képesség,
  • Koordinációs készség,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • A pályázó szakmai életútját részletesen bemutató fényképes önéletrajz a 87/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet 1. sz. melléklete szerint,
  • Motivációs levél,
  • Végzettséget, szakképzettséget igazoló dokumentum(ok) másolata,
  • Három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány vagy ennek kiállítására tett kötelezettségvállalási nyilatkozat,
  • Nyilatkozat arról, hogy a pályázó hozzájárul a teljes pályázati anyagának sokszorosításához, továbbításához (3. személlyel történő közléséhez),
  • Nyilatkozat arról, hogy a pályázó hozzájárul személyes adatainak pályázattal összefüggő kezeléséhez.

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2020. október 15.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Kristóf Éva főosztályvezető nyújt, a +36 30 237 9667 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Elektronikus úton Szabóné Forgács Gabriella tankerületi igazgató részére a dunakeszi@kk.gov.hu e-mail címen keresztül.

A pályázat elbírálásának határideje: 2020. október 20.

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:

A pályázat kiírója fenntartja magának a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítsa. A kiíró nem vállalja semmilyen, a beadott pályázat eredményéből keletkező kár, vagy a pályázat beadásával felmerülő költség megtérítését

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2020. szeptember 28.

A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Catégories: Pályázatok

Pénzügyi projektmenedzser

EU Pályázati Portál - jeu, 01/10/2020 - 09:03

Nemzeti Védelmi Szolgálat
Gazdasági és Humán Igazgatóság
Gazdasági Főosztály

a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

pénzügyi projektmenedzser

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozott idejű 2023. december 31-ig tartó közalkalmazotti jogviszony.

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Budapest, 1101 Budapest, Kerepesi út 47-49.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

A Közigazgatás- és Közszolgáltatás- Fejlesztési Operatív Program (KÖFOP) finanszírozásában megvalósítandó projektek pénzügyi és menedzseri feladatainak ellátása: A projekt kifizetési kérelmeinek összeállításában való közreműködés, a kifizetések nyomon követése és kapcsolódó szakmai megvalósításban való részvétel, a támogatásból történő kifizetések adminisztratív és pénzügyi támogatása. A projekt megvalósítás során szükségessé váló változás-bejelentések és szerződésmódosítások pénzügyi és szakmai tartalmának véglegesítésének támogatása. A projekt kötelezettségvállalásainak, teljesítésigazolásainak előzetes ellenőrzése. A projekt költségeinek időbeli ütemezésének nyomon követése, a pénzügyi terv aktualizálásában való közreműködés. A szakmai és pénzügyi feladatok koordinációjában való részvétel és támogatás, szakmai előrehaladás menedzselése. Adatszolgáltatások elkészítése.

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.                       

Pályázati feltételek:

  • Középfokú képesítés, pénzügyi, gazdasági szakirányú végzettség,
  • Európai uniós támogatás felhasználásával megvalósított projekt keretében szerzett – Legalább 1-3 év szakmai tapasztalat,
  • EPTK, SSO felület kezelésében való jártasság – 1 év alatti szakmai tapasztalat,
  • Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások),
  • Nemzetbiztonsági ellenőrzés lefolytatása,
  • Magyar állampolgárság, büntetlen előélet.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • Egyetem, pénzügyi, gazdasági szakirányú végzettség,
  • Angol nyelvből középfokú C típusú általános nyelvvizsga, tárgyalási szintű nyelvtudás,
  • Közbeszerzési és beszerzési eljárások lebonyolítása során szerzett – Legalább 1-3 év szakmai tapasztalat,
  • Projekt előrehaladás jelentésben és projekt zárásban szerzett – Legalább 1-3 év szakmai tapasztalat,
  • Pályázatkezelői rendszerek használatában szerzett – Legalább 1-3 év szakmai tapasztalat,
  • Érvényes nemzetbiztonsági ellenőrzés
  • B kategóriás jogosítvány

Elvárt kompetenciák:

  • Kiváló szintű önállóság,
  • Kiváló szintű pontosság,
  • Kiváló szintű precizitás,
  • Kiváló szintű megbízhatóság,
  • Kiváló szintű elhivatottság,
  • Kiváló szintű rugalmasság,
  • Jó szintű folyamattervezési és stratégiai tervezési kompetenciák,
  • Jó szintű projektirányítási eljárások, eszközök ismerete és alkalmazása,
  • Jó szintű Elemzések készítésében való jártasság,
  • Jó szintű Adatbázis ismeretek és elemzések készítésében való jártasság,
  • Kiváló szintű csapatmunka és együttműködési készség,
  • Kiváló szintű problémamegoldó képesség,
  • Kiváló szintű kommunikációs és kapcsolattartási készség,

Előnyt jelentő kompetenciák:

  • Kiváló szintű Elemzések készítésében való jártasság
  • Kiváló szintű Adatbázis ismeretek és elemzések készítésében való jártasság
  • Kiváló szintű projektirányítási eljárások, eszközök ismerete és alkalmazása
  • Kiváló szintű folyamattervezési és stratégiai tervezési kompetenciák

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • Szakmai életutat részletesen bemutató, fényképes önéletrajz
  • Iskolai végzettséget igazoló okirat(ok) másolata
  • Nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatoknak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul.

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2020. október 16.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Elektronikus úton Nagy Beatrix részére a nagybeatrix@nvsz.hu e-mail címen keresztül.

A pályázat elbírálásának módja, rendje:

A formai és tartalmi követelményeknek megfelelő pályázatokról a munkáltató által összehívott szakmai bizottság dönt. Személyes meghallgatásra csak a pályázatok alapján legesélyesebb jelentkezők esetében kerül sor.

A pályázat elbírálásának határideje: 2020. október 30.

A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.nvsz.hu honlapon szerezhet.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2020. szeptember 25.

A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a munkáltató által a BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Catégories: Pályázatok

ÚJ - 100%-os támogatás templomfelújításra - megjelentek a pályázatok

Pályázati Hírek - mer, 30/09/2020 - 16:07

Megjelentek a jövő évi egyházi támogatási felhívások, amelyek elsősorban kistelepüléseken lévő templomok külső felújítását célozzák. A támogatás keretében akár 15 millió forint 100%-os támogatás is igényelhető.  Regisztráljon előminősítésre alább!

Catégories: Pályázatok

GMO mentes takarmány szójabab termesztési technológiáját fejlesztették

EU Pályázati Portál - mer, 30/09/2020 - 15:19

A 341,37 millió forint összköltségű projekt során a GMO mentes, minőségi takarmány szójabab termesztési technológiáját és feldolgozási lehetőségeit vizsgálták a sertéstakarmányozásban.

Mérlegelve a jelenlegi magyarországi időjárási szélsőségeket, az ennek egyre jobban kitett termőhelyeket, a konzorcium célja egy olyan szója szortiment vizsgálata volt, mely alkalmas a közép-magyarországi klímán való termesztésre, és minőségi takarmány szója alapanyagot biztosít minden körülmény között, magas (33% fölötti) fehérjetartalommal. A hazai gazdálkodók lehetőségeikhez mérten csak olyan technológiai eljárásokat alkalmaztak, amelyek a legtöbb egyéni gazdálkodónál is megtalálhatók annak érdekében, hogy az előállítási költségek optimálisak maradjanak, míg a minőség és terméshozam emelkedjen a hazai takarmányipar igényeinek megfelelően.

Az így kapott alapanyagokat nem csak a megszokott három paraméterre (nedvesség-, fehérje- és olajtartalomra) vizsgálták, hanem takarmány analizátor (NIRSTM DS2500) segítségével teljes vizsgálatot folytattak, hogy lássák, a szójababok különböző beltartalmi mutatóira miként hat a hazai tápanyag-utánpótlás és termesztés technológia. A jelenlegi eredmények alapján, akkor érhető el kimagasló termésátlag, ha biztosított a megfelelő nitrogén-hatóanyag mind a szántóföld, mind a szójabab számára. Ez jelen esetben 54 kg/ha nitrogén-hatóanyagot jelentett, amivel elérték az igen korai/ korai szójafajtánál a 2,6-3,3 t/ha hozamot. A sortávolság 24 cm volt, öntözést, állománykezelést (lombtrágyázást és mechanikai sorközművelést) nem végeztek a növényállományban. A kiemelkedő hozamhoz jó fehérje (34-36%)-, olajtartalom (20%), Nyerszsír: 72-83 g/100g, Nyersrost: 13-45 g/100g, NDF- érték: 10,7-12 g/100g és ADF- érték: 9,25-9,61 g/100g párosult, ami a sertés takarmányozáshoz kiválóan megfelelt.

A projekt következő eleme a sertés etetési kísérlet volt, mely alapján a legjobb (legmagasabb) fehérje tartalommal bíró szójafajtát vitték tovább, hisz a hazai takarmányipar igényeinek egyik hangsúlyos eleme a szója fehérje tartalma. Első periódusban megvizsgálták a full-fat szójabab táplálóanyag emészthetőségét három különböző hőkezelés mellett, amit gabona alapú takarmányokhoz viszonyítottak. A modellkísérletek eredményei rávilágítottak arra, mely hőkezelés (full-fat) ajánlott a különböző sertésállományok számára (bélsárból mért fehérje tartalom összehasonlításával), valamint a véghízlalásnál etetett full-fat szója hatása kiértékelhetővé vált SEUROP minősítéssel. Az eredmények alapján kezdődött meg a prototípus takarmány receptúrájának összehasonlító elemzése, az új receptek kidolgozása. A receptúra megalkotásánál nem csak az állatállományok korát (malac, süldő, hízó), hanem annak ár-érték arányát is úgy határozták meg, hogy az a mindenkori piaci igényekhez igazodjon. A nyomonkövetést az új takarmányoptimalizáló receptszámító szoftver és az ún. „okos raktár” teszi még könnyebbé, amely megakadályozza az alapanyagok keveredését, a takarmányok túlgyártását és folyamatosan ellenőrizhetővé válik a rendelkezésre álló készlet, félkész és befejezett áru, valamint az ügyfeleink rendelése és annak állapota. A projekt eredményeként a GALLDORF Takarmánygyártó és Kereskedelmi Zrt. partnereinek és vevőinek kiszolgálása még hatékonyabbá és gyorsabbá vált.

A „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása” című, VEKOP-2.1.1-15 számú pályázati kiíráson 209 223 935 forint uniós támogatást elnyert, 341 372 697 forint összköltségvetésű fejlesztés 2017. október 1-én indult és 2020. szeptember 28-án zárult.

Catégories: Pályázatok

Fulbright vendégoktatói ösztöndíj - University of Pittsburgh

PAFI - lun, 28/09/2020 - 17:58
A University of Pittsburgh (Pitt) és a Fulbright Bizottság közötti szerződés értelmében egy oktatói (Visiting Professor) ösztöndíjat ajánlunk a Pitt (Pittsburgh, Pennsylvania) négy intézetébe hungarológia területen a 2021-2022-es tanév tavaszi félévére (4 hónapra)
Catégories: Pályázatok

Vendégoktatói ösztöndíj a Cleveland State University-re (STEM tárgyak)

PAFI - lun, 28/09/2020 - 17:56
Egy oktatói ösztöndíjat ajánlunk a Cleveland State University (CSU), Washkewicz College of Engineering (Cleveland, OH) intézetébe két szemeszterre, a 2021-2022-es tanévre.
Catégories: Pályázatok

Fulbright - American Hungarian Foundation (AHF) kutatói ösztöndíj

PAFI - lun, 28/09/2020 - 17:56
Egy kutatói ösztöndíjat hirdetünk meg elsősorban gyakorlott könyvtáros szakemberek, múzeumi kurátorok, archiváló szakemberek számára az American Hungarian Foundation (New Brunswick, NJ) központjába 5 hónapra.
Catégories: Pályázatok

Fulbright - MTA közös ösztöndíj

PAFI - lun, 28/09/2020 - 17:53
A Fulbright Bizottság és a Magyar Tudományos Akadémia között 2016. március 23-án aláírt együttműködési szerződés szerint az MTA kutatói hálózatának tagjai Fulbright kutatói ösztöndíj elnyerése esetén kiegészítő anyagi támogatásban részesülnek az MTA-tól.
Catégories: Pályázatok

Járművezetési veszélyhelyzetek gyakorlására alkalmas szimulátor berendezések akkreditálása

PAFI - lun, 28/09/2020 - 17:30
Jelen pályázat lehetőséget biztosít a szakmailag és technikailag felkészült képzőszervek számára, hogy képzési tevékenységük során az előírásoknak megfelelő szimulátor rendszereket alkalmazhassanak. Sikeres pályázat esetén a pályázó "Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által akkreditált szimulátor berendezés" akkreditációt kap, amelyet az akkreditáció érvényességéig, illetve visszavonásig a határozatban megjelölt feltételekkel használhat, továbbá képzési engedélye ennek megfelelően módosításra kerül.
Catégories: Pályázatok

Közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzése és vizsgáztatása

PAFI - lun, 28/09/2020 - 17:30
A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (továbbiakban: Kkt.) 18. § (1) bekezdése szerint a közúti járművezetők valamint a közúti közlekedési szakemberek tanfolyami, illetve szaktanfolyami elméleti képzése, továbbképzése - a közlekedési hatóság engedélye alapján - zárt rendszerű elektronikus képzési (e-learning) formában, zárt rendszerű elektronikus képzésmenedzsment rendszer alkalmazása mellett is végezhető. Jelen pályázat lehetőséget biztosít a szakmailag és technikailag felkészült képző szervek számára, hogy képzési tevékenységük során az előírásoknak megfelelő e- learning rendszereket alkalmazhassák.
Catégories: Pályázatok

Segítő kutyák vizsgáztatásával kapcsolatos közreműködő szervezeti feladatok ellátása

PAFI - lun, 28/09/2020 - 17:29
A pályázat célja a közreműködő szervezet kijelölése a rendeletben meghatározott feladatok ellátása érdekében
Catégories: Pályázatok

Az európai zöld megállapodáshoz kapcsolódó pályázati felhívás

PAFI - lun, 28/09/2020 - 17:29
Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy 1 milliárd euró értékű pályázati felhívást tesz közzé olyan kutatási és innovációs projektekre, amelyek az éghajlati válságot kezelik, és hozzájárulnak Európa egyedülálló ökoszisztémáinak és biológiai sokféleségének védelméhez. A "Horizont 2020" keretében finanszírozott, az európai zöld megállapodáshoz kapcsolódó pályázati felhívás - amelyre holnaptól lehet regisztrálni - ösztönzi a koronavírus-válságból való európai kilábalást azáltal, hogy a zöld kihívásokat innovációs lehetőségekké alakítja át.
Catégories: Pályázatok

Gyorsítósáv / 2020-1.1.5-GYORSÍTÓSÁV

PAFI - lun, 28/09/2020 - 17:28
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett felhívás célja a gyors növekedésre képes és jelentős hazai hozzáadott értéket felmutató társaságok KFI tevékenységének támogatása.
Catégories: Pályázatok

Pages