Az új, 2015 szeptemberében benyújtható pályázati lehetőség célja a szellemi alkotások hazai, és/vagy nemzetközi iparjogvédelmi oltalmát szolgáló újdonságkutatási, oltalomszerzési és oltalom-fenntartási, valamint a szellemi vagyon értékelés és audit tevékenységek támogatása.
A szeptemberben beadható pályázati felhívás indításának indokoltsága a hazai kutatási infrastruktúra nemzetközi versenyképességének erősítése, a nemzetközileg versenyképes tudás-centrumok létrejöttének támogatása, segítve ezzel a sikeres nemzetközi kutatási együttműködések kialakítását, elmélyítését.
Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet
projektmenedzser
munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
határozott idejű 2016. március 31-ig tartó közalkalmazotti jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Somogy megye, 7400 Kaposvár, Tallián Gyula utca 20-32.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2015. szeptember 1.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Bankó Gabriella humánpolitikai osztályvezető nyújt, a 82/501-300/1246 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázat elbírálásának módja, rendje:
A pályázatot egy eredeti példányban kell benyújtani. Az elbírálás rendje a vonatkozó jogszabályok szerint történik.
A pályázat elbírálásának határideje: 2015. szeptember 8.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.kmmk.hu honlapon szerezhet.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2015. augusztus 17.
A pályázati kiírás közzétevője a Nemzeti Közigazgatási Intézet (NKI). A pályázati kiírás a munkáltató által az NKI részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Budapest Főváros I. ker. Budavári Polgármesteri Hivatal
Beruházási, Közbeszerzési és Pályázati Iroda
a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján
pályázatot hirdet
Pályázati és közbeszerzési referens
munkakör betöltésére.
A közszolgálati jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közszolgálati jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Budapest, 1014. Budapest, Kapisztrán tér 1.
A közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet alapján a munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök:
1.számú melléklet 24. Koordinációs feladatkör
Ellátandó feladatok:
Feladata:
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
Önkormányzat pályázataival kapcsolatos teljes körű ügyintézés; önkormányzati közbeszerzésekkel kapcsolatos teljes körű ügyintézés.
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény, valamint a(z) Hivatal hatályban lévő Közszolgálati Szabályzatának és Cafetéria Szabályzatának, valamint egyéb hivatali szabályzatainak rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
Elvárt kompetenciák:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban 2015. szeptember 15. napjától tölthető be.
A pályázat benyújtásának határideje: 2015. szeptember 1.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázat elbírálásának határideje: 2015. szeptember 11.
A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:
Kizárjuk a pályázati eljárásból azokat, akik nem felelnek meg a pályázati feltételeknek, vagy nem csatolják a szükséges mellékleteket, késve küldik el a pályázatukat. A pályázat alapján kiválasztott jelöltekkel személyes elbeszélgetést folytatunk. A kiválasztott pályázót írásban, elektronikusan értesítjük. A kiíró jogosult a pályázatot eredménytelennek nyilvánítani.
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.budavar.hu honlapon szerezhet.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2015. augusztus 17.
A pályázati kiírás közzétevője a Nemzeti Közigazgatási Intézet (NKI). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által az NKI részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Veszprém Megyei Tüdőgyógyintézet
a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet
projektmenedzser
munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
határozott idejű 2015. november 30-ig tartó közalkalmazotti jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Részmunkaidő, heti 20 órás
A munkavégzés helye:
Veszprém megye, 8582 Farkasgyepű, 049/2 hrsz.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
TIOP-2.2.6-12/1B-2013-0049 “Struktúraváltás támogatása a járó- és fekvőbeteg ellátás fejlesztésével” című pályázati konstrukcióban nyertes projekt menedzselése.
Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2015. augusztus 31.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Papp Lászlóné gazdasági igazgató nyújt, a 89/358-013 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázat elbírálásának határideje: 2015. augusztus 31.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:
A projekt menedzsment támogatásból finanszírozott pozíciót nem tölthetik be olyan személyek, akik: a pályázónál vagy más közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál kötelezettségvállalást tehetnek, más közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál projektmenedzsment feladatokat látnak el.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2015. augusztus 16.
A pályázati kiírás közzétevője a Nemzeti Közigazgatási Intézet (NKI). A pályázati kiírás a munkáltató által az NKI részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján
pályázatot hirdet
TAO pályázati referens
munkakör betöltésére.
A kormánytisztviselői jogviszony időtartama:
határozatlan idejű kormánytisztviselői jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Budapest, 1055 Budapest, Szalay utca 10-14.
Ellátandó feladatok:
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
Részt vesz a Támogatáskezelő feladatkörébe tartozó támogatások, pályázatok eredményes lebonyolításában, a pályázatok előkészítésétől egészen a pályázatok lezárásáig.
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény , a(z) Közszolgálati Szabályzat rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
Előnyt jelentő kompetenciák:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2015. augusztus 31.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:
Az előszűrés az önéletrajz és a motivációs levél alapján történik. Munka alkalmassági tesztre kerülhet sor az interjúk előtt. A személyes meghallgatásra a behívottak közül a munkáltatói jogkör gyakorlója dönt a foglalkoztatott személyéről. A személyes meghallgatáson eredetiben bemutatandó iratok: végzettséget, képesítést igazoló oklevelek, bizonyítványok.
A pályázat elbírálásának határideje: 2015. szeptember 30.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:
A Kttv. 39. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a kinevezés feltétele a büntetlen előélet.
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.emet.gov.hu honlapon szerezhet.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2015. augusztus 19.
A pályázati kiírás közzétevője a Nemzeti Közigazgatási Intézet (NKI). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által az NKI részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
A 2,4 milliárd forint összköltségvetésű projekt során polikarbonát bőröndgyártó kapacitások kiépítése történt új, 4400 négyzetméteres korszerű csarnoképület megépítése mellett.
A Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára mintaprojektnek nevezte a Samsonite 717 millió forint európai uniós támogatásban részesített beruházását, „amelyhez hasonlót a magyar kormány a következő években nagy számban kíván támogatni”. Mint mondta, olyan típusú fejlesztések támogatása a cél, amelyek nagy számban hoznak létre munkahelyeket, hozzájárulnak az ország versenyképességéhez és az export bővítéséhez.
A szekszárdi cég 2013-ban kezdte el a projekt keretében az üzem építését, melyet az új, napi 800 db-os gépi kapacitások elhelyezése tett szükségessé. A Kft. gyártó kapacitását 28 százalékkal növelő beruházás eredményeként az új technológiával készülő, polikarbonát anyagú bőröndök gyártása idén márciusban elindult. Az új típusú bőrönd bővíti a Társaság termékportfólióját és növeli a termelési volument a piaci fogadtatástól függően.
A Samsonite Hungária Kft. hat év alatt mintegy 17 millió euró értékű fejlesztést hajtott végre Szekszárdon, amelyhez 5 millió euró európai uniós támogatást használt fel.
A jelen projekt keretében kiépített polikarbonát bőröndgyártó kapacitás a Samsonite számára teljesen új, magasabb hozzáadott értéket biztosító technológiát jelent. Az új innovatív, formatervezett polikarbonát bőröndöket a „curv” technológiával készülő korábbi sikeres modellek megtartása mellett – a bőröndpiacon jelentkező valós keresletre válaszul – vezették be, hiszen a különleges eljárással készülő innovatív termékek nagyon keresetté váltak az európai piacon.
A fejlesztés eredményeként a Társaság termékportfóliója diverzifikálódott, termelési kapacitása 28 %-kal bővült, tevékenységi köre új, magas hozzáadott értékű tevékenységgel egészült ki. Mindezek teljesülésével a termelés Magyarországon és ezen belül a dél-dunántúli régióban tartása hosszú távon biztosítottá vált.
A beruházással a Samsonite-Hungária Kft. 50 új munkahelyet is teremtett, javítva ezzel hazánk egyik legalulfejlettebb régiójának foglalkoztatási helyzetét, egyúttal megerősítve a Társaság kiemelkedő foglalkoztatói és gazdasági pozícióját Szekszárdon és a kistérségben.
A GOP 2.1.3-12 „Komplex technológiai fejlesztés és foglalkoztatás támogatása” című pályázati kiíráson 717 214 196 forint uniós támogatást elnyert fejlesztési beruházás 2013. július 8-án indult és 2015. július 30-án zárult.
Új feltételekkel indulhatnak 2015. őszétől a fiatal gazdák az új Vidékfejlesztési Programban. A fiatal gazdák induló támogatása volt az egyik legnépszerűbb jogcím az elmúlt években. Az új, 2014-2020 közötti időszakra szóló Vidékfejlesztési Programban (VP) továbbra is megmarad a lehetőséget a 40 év alatti gazdálkodók induló támogatására, ugyanakkor már megváltozott feltételekkel.
Regisztráljon ingyenes előminősítésünkre és felkészítő tanácsadásunkra alább!
2015 őszén várható újra európai uniós társfinanszírozással a vállalkozásoknak átlagosan 50%, önkormányzatoknak, civil szervezeteknek, egyházi jogi személyeknek akár 100% támogatási intenzitású pályázat meghirdetése a Széchenyi 2020 - KEHOP keretein belül.
A pályázat a napelemes áramtermelő rendszerek kiépítését fogja támogatni.
A felkészülést már most érdemes megkezdeni, hiszen a benyújtás feltétele a tervek és az energetikai számítások megléte, valamint a területen illetékes Hálózati Engedélyes (pl. EON) előzetes hozzájáruló nyilkatkozata.
Az új vidékfejlesztési program az eddiginél több lehetőséget biztosít a gazdák számára - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) vidékfejlesztésért felelős alelnöke.
A kormány keddi ülésén döntött arról, hogy 2017. június 30-ig kiírják a 2014-2020 közötti európai uniós költségvetési ciklus minden magyar pályázatát - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára.
A Samsonite-Hungária Bőrönd Kft. több mint 2,39 milliárd forint összköltségvetésű projektje során polikarbonát bőröndgyártó kapacitások kiépítése történt új, 4400 négyzetméteres korszerű csarnoképület megépítése mellett.
A szekszárdi cég 2013-ban kezdte el a projekt keretében az üzem építését, melyet az új, napi 800 db-os gépi kapacitások elhelyezése tett szükségessé. A Kft. gyártó kapacitását 28 százalékkal növelő beruházás eredményeként az új technológiával készülő, polikarbonát anyagú bőröndök gyártása idén márciusban elindult. Az új típusú bőrönd bővíti a Társaság termékportfólióját és növeli a termelési volument a piaci fogadtatástól függően.
A Samsonite Hungária Kft. hat év alatt mintegy 17 millió euró értékű fejlesztést hajtott végre Szekszárdon, amelyhez 5 millió euró európai uniós támogatást használt fel.
A jelen projekt keretében kiépített polikarbonát bőröndgyártó kapacitás a Samsonite számára teljesen új, magasabb hozzáadott értéket biztosító technológiát jelent. Az új innovatív, formatervezett polikarbonát bőröndöket a „curv” technológiával készülő korábbi sikeres modellek megtartása mellett – a bőröndpiacon jelentkező valós keresletre válaszul – vezették be, hiszen a különleges eljárással készülő innovatív termékek nagyon keresetté váltak az európai piacon.
A fejlesztés eredményeként a Társaság termékportfóliója diverzifikálódott, termelési kapacitása 28 %-kal bővült, tevékenységi köre új, magas hozzáadott értékű tevékenységgel egészült ki. Mindezek teljesülésével a termelés Magyarországon és ezen belül a dél-dunántúli régióban tartása hosszú távon biztosítottá vált.
A beruházással a Samsonite-Hungária Kft. 50 új munkahelyet is teremtett, javítva ezzel hazánk egyik legalulfejlettebb régiójának foglalkoztatási helyzetét, egyúttal megerősítve a Társaság kiemelkedő foglalkoztatói és gazdasági pozícióját Szekszárdon és a kistérségben.
A GOP 2.1.3-12 „Komplex technológiai fejlesztés és foglalkoztatás támogatása” című pályázati kiíráson 717 214 196 forint uniós támogatást elnyert fejlesztési beruházás 2013. július 8-án indult és 2015. július 30-án zárult.
Több mint 170 millió forinttal támogatja a professzionális színház- és táncművészeti szervezetek, zenekarok, énekkarok kiemelt művészeti céljainak megvalósítását az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), ebből a független társulatok vendégjátékaira 10 millió jut - tudatta a tárca kultúráért felelő államtitkársága.
A hazai pályázóknak már kifizették a 2007-2013-as uniós ciklus forrásainak 96 százalékát, az ősszel befejeződhet az uniós keret teljes lehívása - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára.