Emberi Erőforrások Minisztériuma
Projektfejlesztési Főosztály
a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. • (1) bekezdése alapján
pályázatot hirdet
Projektfejlesztési referens
munkakör betöltésére.
A közszolgálati jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közszolgálati jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Budapest, 1054 Budapest, Hold utca 1.
Ellátandó feladatok:
Támogatást nyújt a kiemelt, standard és egyszerűsített felhívások szakmai koncepcióinak operacionalizálásához. A szakmai koncepciókban foglaltak véleményezését figyelemmel kíséri, valamint közvetlenül információt kérhet a projektgazdától, illetve a kedvezményezettől. Részt vesz a felhívások véleményezésében, valamint a kiemelt felhívások esetén az irányító hatóság kezdeményezése nyomán megvalósított projektfejlesztésben. Egyeztetést kezdeményezhet a szakmai koncepció előkészítéséhez, illetve a szakmai koncepció megvalósíthatóságához kapcsolódó kérdésekben. Közreműködik a területi célzású programok célrendszeréhez igazodó ágazati kiemelt projektek nyomon követésében. Munkája során együttműködik a minisztérium államtitkárságainak keretében működő, ezen a területen feladatokat ellátó szervezeti egységekkel, illetve tájékoztatást nyújt számukra a szakterületet érintő ügyekben. Jogosult a kapcsolattartásra az érintett kormányzati szervekkel, illetve a minisztériumi szintű álláspont képviseletére.
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
A kormánytisztviselő feladata az Emberi Erőforrások Minisztériuma európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkárának irányítása alá tartozó szervezeti egységek feladatairól és eljárásuk rendjéről szóló 48/2016. (X. 14.) EMMI utasítás 1. sz. melléklete 7.7 pont 23. § a)-e), valamint i)-k) pontokban foglalt véleményezési, egyeztetési és értékelési feladatok ellátása.
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
Elvárt kompetenciák:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2017. július 20.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Jakubisz Réka nyújt, a +36 1 795 3595 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:
Pályázatok előszűrése a munkakör betöltéséhez elvárt követelményeknek való megfelelőség alapján, személyes interjú. Minden csatolandó dokumentumot egyszerre kérünk benyújtani, a beküldött dokumentumok pótlására, kiegészítésére nincs lehetőség és csak a hiánytalan dokumentációt tekintjük érvényesnek.
A pályázat elbírálásának határideje: 2017. július 31.
A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:
A munkakör betöltéséhez elvárt követelmények megléte.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2017. július 11.
A pályázati kiírás közzétevője a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság (KSZF). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a KSZF részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Összesen 807 millió forintos keretösszeggel került kiírásra a hazai forrásból finanszírozott három tanyafejlesztési pályázat. A támogatást az alföldi tanyás térségben található települési önkormányzatok, önkormányzati társulások, egyházi jogi személyek, civil szervezetek, nonprofit szervezetek, magánszemélyek, őstermelők vagy egyéni vállalkozók igényelhetnek augusztus 7-től. Ingyenes előminősítésünkre a cikk alján jelentkezhet.
Az Agrárgazdasági Kutató Intézet rendszeresen közöl az agrár- és vidékfejlesztési támogatások összetételéről, a főbb célokra történő felhasználásának aktuális állásáról, valamint a lízingcégek és az ágazati csődráták alakulásának helyzetéről tájékoztatást. Az idei első összesítés néhány napja jelent meg - írja a nak.hu.
Magyar Államkincstár Fejér Megyei Igazgatóság
a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. • (1) bekezdése alapján
pályázatot hirdet
pályázati támogatási referens
munkakör betöltésére.
A kormánytisztviselői jogviszony időtartama:
határozatlan idejű kormánytisztviselői jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Fejér megye, 8000 Székesfehérvár, Ősz utca 11-13.
Ellátandó feladatok:
A vis maior pályázatokkal kapcsolatos pénzügyi feladatok elvégzése, a támogatások folyósítása, elszámolásának vizsgálata; a gyermek születését követően járó apás szabadságok igénybevételének vizsgálata; a megváltozott munkaképességű dolgozók munkabérének támogatásainak vizsgálata, az elszámolások ellenőrzése a feladatok elvégzéséhez kapcsolódó jogszabályok és azok változásainak ismerete, alkalmazása; felelős a pályázatok kezelésére kifejlesztett informatikai rendszerek naprakész, pontos adatokkal történő feltöltéséért, a szükséges módosítások aktualizálásáért; a benyújtott kérelmek érkeztetése, befogadása, a megadott szempontok alapján történő ellenőrzése; a feladatkörébe utalt pályázatok támogatási szerződéseivel, támogatási okirataival kapcsolatos feladatok ellátása; helyszíni ellenőrzések elvégzése.
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
Lásd részletesen az ellátandó feladatoknál
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény , a(z) ,valamint a Magyar Államkincstár belső szabályzatai, rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
Elvárt kompetenciák:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2017. július 19.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Pereces Ágnes irodavezető nyújt, a 22/584-953 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:
FONTOS! Felhívjuk a Tisztelt Pályázók figyelmét, hogy minden mellékletet egy e-mailben csatolva kérünk benyújtani. Az E-mail tárgyába kérjük feltüntetni a FEJ-IG/78/2017 iktatószámot, valaminta munkakör pontos megjelölését ” pályázati támogatási referens”. A hiányosan beküldött pályázati anyag pótlására, kiegészítésére semmilyen formában nincs lehetőség, ezért csak a hiánytalan pályázati anyagot tekintjük érvényesnek. Pályázati anyagában valamennyi jogviszonyát szíveskedjen taxatíve feltüntetni
A pályázat elbírálásának határideje: 2017. július 24.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:
A kinevezés 6 hónapos próbaidő kikötésével határozatlan időre, teljes munkaidőben történő foglalkoztatásra szól. A meghirdetett munkakör betöltésének feltétele a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 42.§ (1) és (3) bekezdés szerinti megfelelést igazoló 90 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, amelyet legkésőbb a jogviszony létesítésekor eredeti példányban kell benyújtani. Az erkölcsi bizonyítvány igénylésével kapcsolatban további részleteket a Magyar Államkincstár honlapján (http://www.allamkincstar.gov.hu/hu/lakossagi-ugyfelek/allashirdetes) ismertetett „Útmutató hatósági erkölcsi bizonyítvány igényléséhez” menüpontban olvashat. Az illetmény és az egyéb juttatások meghatározása a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény és a Magyar Államkincstár belső szabályzatai alapján történik. A jogviszony létesítés feltétele a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítése. A pályázat benyújtásával egyidejűleg a Pályázó hozzájárul adatainak kezeléséhez, valamint ahhoz, hogy a pályázati anyagát a kiválasztási eljárásban részt vevők megismerjék. Tájékoztatjuk, hogy a beküldött pályázati anyagokat az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 4. § (1) bekezdése szerint kezeljük. A jelentkezéshez csatolt önéletrajzot hozzájárulása esetén nyilatkozatának beérkezésétől számított 6 hónapig álláspályázati adatbázisunkban tároljuk. A pályázati felhívás közzétételre kerül a Magyar Államkincstár honlapján is. Amennyiben a pályázati felhívások szövegében eltérés található, a Magyar Államkincstár honlapján közzétett pályázati kiírás szövegét kell irányadónak tekinteni.
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.allamkincstar.gov.hu honlapon szerezhet.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2017. július 7.
A pályázati kiírás közzétevője a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság (KSZF). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a KSZF részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Eszterházy Károly Egyetem
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet
a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján
pályázatot hirdet
EFOP-3.2.2 kiemelt projektben, szakmai, projekt-koordinátor
munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
határozott idejű 2019.02.28-ig tartó közalkalmazotti jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Pest megye, 1143 Budapest, Szobránc utca 6-8.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
Az EFOP-3.2.2 kiemelt, Európai Unió támogatásával megvalósuló projekt keretein belül:
Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a(z) Szervezeti és Működési Szabályzat rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2017. július 19.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázat elbírálásának módja, rendje:
Az állás betöltéséről a benyújtott pályázatok tartalma alapján a munkáltatói jogkör gyakorlója dönt. A benyújtott pályázatok tartalma, valamint a munkáltató által megbízott Pályázat Értékelő Bizottság mérlegelése alapján meghallgatásra, illetve az elvárt ismeretek ellenőrzésére is sor kerülhet.
A pályázat elbírálásának határideje: 2017. augusztus 3.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2017. július 4.
A pályázati kiírás közzétevője a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság (KSZF). A pályázati kiírás a munkáltató által a KSZF részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet
Gazdasági Igazgatóság
a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján
pályázatot hirdet
közbeszerzési referens
munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Budapest, 1096 Budapest, Haller utca 29.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
A közbeszerzési referens a közbeszerzési és ügyviteli csoportvezető közvetlen irányítása mellett:
Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2017. július 18.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázat elbírálásának módja, rendje:
A pályázatot elektronikus úton kell benyújtani Pethőné Tarnai Erzsébet főigazgató gazdasági helyettese részére (pethone@kardio.hu e-mail címre), „közbeszerzési referens pályázat” megjelöléssel.
A pályázat elbírálásának határideje: 2017. július 21.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2017. július 3.
A pályázati kiírás közzétevője a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság (KSZF). A pályázati kiírás a munkáltató által a KSZF részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Beruházás-végrehajtási Főosztály
a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. • (1) bekezdése alapján
pályázatot hirdet
pályázatkezelő referens
munkakör betöltésére.
A közszolgálati jogviszony időtartama:
határozott idejű legfeljebb azonban 2020. december 31-ig tartó közszolgálati jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Budapest, 1134 Budapest, Váci út 45. C.
Ellátandó feladatok:
Pályázati kiírás előkészítésében részvétel.Pályáztatásban való részvétel (meghirdetéstől a benyújtásig). Szerződéskötésben való részvétel. Projekt előrehaladási jelentések/időszaki beszámolók/projekt fenntartási jelentések /előlegigénylési kérelmek ellenőrzése, határidőben történő feldolgozása. Kifizetési kérelmek/kifizetési igénylések ellenőrzése, határidőben történő feldolgozása. A szerződésmódosítási kérelmek és változás bejelentések pályázati kiírásnak, hatályos szabályozóknak és eljárásrendeknek megfelelő ellenőrzése, dokumentáció összeállítása, elbírálás előkészítése, javaslat felterjesztése a programirányítónak/osztályvezetőnek, pályázatok lezárása. A fenntartási időszakban jelentkező feladatok, archiválás, stb. elvégzése.Ellátja a projektek pontos és naprakész nyomon követését, a pénzügyi és szakmai előrehaladását, különös tekintettel az indikátorok és a mérföldkövek teljesítésére.
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
Európai uniós pályázatok kezelése.
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
Elvárt kompetenciák:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2017. július 16.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Majercsik Erzsébet Mária nyújt, a ++6 1 896 2555 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:
Pályázatok előszűrése a munkakör betöltéséhez elvárt követelményeknek való megfelelőség alapján, személyes interjú. Minden csatolandó dokumentumot egyszerre kérünk benyújtani, a beküldött dokumentumok pótlására, kiegészítésére nincs lehetőség és csak a hiánytalan dokumentációt tekintjük érvényesnek.
A pályázat elbírálásának határideje: 2017. július 31.
A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:
A munkakör betöltéséhez elvárt követelmények megléte.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2017. június 17.
A pályázati kiírás közzétevője a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság (KSZF). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a KSZF részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
2017. júniusában módosításra került a 272/2014. Kormányrendelet, mely az európai uniós alapból származó támogatások felhasználásának szabályait tartalmazza. A hivatalos közlemény a módosításról a mai napon jelent meg.
Átmenetileg szüneteltetésre kerül a beadási lehetőség és módosul a GINOP-4.1.1-8.4.4-16 Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása kombinált hiteltermékkel és a VEKOP-5.1.1-5.1.2-16 Vállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseinek támogatása a közép-magyarországi régióban kombinált hiteltermékkel című felhívások 2017. július 20. 14:00-tól. A hivatalos közlemény szerint az Irányító Hatóság az adminisztrációs terhek csökkentése érdekében fog módosításokat végezni a két felhívásban. A szüneteltetés nincs összefüggésben a rendelkezésre álló keretösszeg elfogyásával.
Közel kétmilliárd forintos Népi Építészeti Programot indít a Kormány a népi műemlékeink és a műemléki értéket képviselő vidéki épített örökség megóvásának és fenntartásának érdekében. A program keretében mintaprojektként 2017-ben 300 millió forint, 2018-ban pedig 1,5 milliárd forint forrás jut a központi költségvetésből a magán és a közösségi tulajdonban álló, veszélyeztetett, műemléki értékkel bíró népi építészet emlékeinek megmentésére és helyreállítására. A Népi Építészeti Program célja, hogy megállítson egy közel 2000 népi építészeti emléket érintő pusztulási folyamatot. Ingyenes előminősítésünkre a cikk alján található űrlap kitöltésével jelentkezhet!