13 milliárdos keretösszeg érhető el márciustól a munkahelyi képzések támogatására, a mikro-, kis- és középvállalkozások számára, illetve 18,5 milliárdos keret a nagyvállalatok részére a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében. A mikro-, kis- és középvállalatok minimum 3 millió és maximum 50 millió forintra, a nagyvállalatok pedig minimum 10 millió, maximum 100 millió forint összegben igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást. A támogatás intenzitása a támogatható tevékenységtől és a vállalat méretétől függően 50-100% közötti. 2018. március 12.-től, a nagyvállalatok, 2018. március 13.-tól a mikro-, kis- és középvállalkozások nyújthatnak be támogatási kérelmet.
Elindult a Civil Iránytű Alapítvány és a Syngenta 2018-as Élelmiszerlavina programja. Az önkormányzatok, oktatási intézmények és civil szervezetek idén is több millió forint értékű zöldség vetőmagra pályázhatnak február 28-ig.
A Designizmus Tervezőiroda minden évben két cég indulását támogatja profi arculattervezéssel. A nyertes pályázó számára a Tervezőiroda elkészíti a logót, megtervezi az arculatot és a weboldalt is, költségmentesen. A profi arculattervezéshez 2018. március 31-ig nyújthatóak be a pályázatok.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közleményük szerint számos kérdést kapott a fiatal mezőgazdasági termelők induló támogatásával kapcsolatban. Az egyik leggyakoribb kérdés az egyéni vállalkozói tevékenység folytatását, illetve az ahhoz kapcsolódó járulékfizetési kötelezettséget érintette. A NAK ezen információk alapján fontos feltételre hívja fel az érintettek figyelmét: a támogatói okirat átvételekor aktív vállalkozónak kell lenni.
2018 március 14-től lesz beadható pályázat a GINOP-4.1.2-18 Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása című, tervezés alatt álló felhívásra. A támogatást vállalkozások igényelhetik, a pályázat keretein belül lehetséges a hőszigetelés, nyílászáró csere, fűtési és HMV hálózat korszerűsítése, világítás korszerűsítése, valamint megújuló energiaforrást hasznosító rendszerek telepítése. Az igényelhető támogatás 1,5 millió és 100 millió forint között lehet, ami a teljes projekt maximum 50%-a. Bővebb információ és ingyenes előminősítésre való jelentkezés alább!
Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Vagyongazdálkodási és Üzemeltetési Osztály
a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján
pályázatot hirdet
Projekt Referens
munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Budapest, 1088 Budapest, Rákóczi út 41.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
Európai uniós pályázatok kezelése:
Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2018. február 16.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Sipos Karolina nyújt, a 477-35-00/12 064 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázat elbírálásának határideje: 2018. február 23.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.kdvvizig.hu honlapon szerezhet.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2018. január 17.
A pályázati kiírás közzétevője a személyügyi központ. A pályázati kiírás a munkáltató által a személyügyi központ részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.