A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete harmadik alkalommal hirdeti meg a Brassaď Sajtófotó pályázatot. Romániai magyar és külhoni fotóriporterek, újságírók jelentkezését várjuk 2017-ben készült alkotásaikkal, továbbá magyarországi vagy a világban másutt élő magyar fotósok Romániában készült vagy a külhoni magyarok életével foglalkozó képeit.
A felhívás célja a hazai partnerek támogatása magyar-portugál együttműködésben megvalósuló projektekben
Az Innovative Medicines Initiative 2 (IMI 2) PPP kezdeményezés keretében megjelentek a legújabb nemzetközi pályázati felhívások.
Az Európai Unió 2020 után jelentősen átalakítja pályázati rendszerét. Az új rendszerben a következő évtizedben a vállalkozások már kisebb mértékű vissza nem térítendő európai uniós támogatásokhoz juthatnak majd.
Az Európai Bizottság előterjesztette a 2019-re vonatkozó uniós költségvetési tervezetet, amelynek összege kötelezettségvállalási előirányzatokban 166 milliárd euró, a 2018-asnál 3 százalékkal magasabb. A költségvetés kiemelten kívánja kezelni a migrációval kapcsolatos kérdéseket.
Az elmúlt idők botrányai után Mark Zuckerbergnek meg kellett jelennie az Európai Parlament előtt, ahol tizenkét képviselő másfél órán keresztül kérdezte. Habár a formátum miatt a Facebook-vezér simán ki tudta kerülni a kínosabb témákat, és még az ideje is lejárt, azért olyan, elég komoly kérdések legalább felmerültek, mint hogy nem kellene-e feldarabolni a Facebook-birodalmat.
2018. április hónapjában az Emberi Erőforrások Minisztériumának (továbbiakban: EMMI) Oktatásért Felelős Államtitkársága meghirdette a tudományos teljesítmények ösztönzését célzó pályázatait. Emiatt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (továbbiakban: NKFI Hivatal) Elnöki Állásfoglalást bocsát a különböző kutatások/kutatói munkák támogatása iránt érdeklődők számára, az összeférhetetlenségi szabályokra vonatkozóan.
Az Iszlám Állam terrorszervezet több százezer dolláros bevételre tesz szert Afganisztánban a babahintőpor alapanyagául szolgáló zsírkő (talkum) illegális bányászatából, amely ásványból jelentős mennyiségben jut az Egyesült Államok és Európa piacaira is - közölte a Global Witness (GW) nevű nemzetközi jogvédő szervezet.
Nyerje meg osztályával vagy óvodai csoportjával a Scottie Go! társasjáték augusztus végén megjelenő magyar változatát!
A feladat egyszerű: Scottie egy robot, aki az univerzumot járja és gyerekeket tanít a programozás és a robotika nyelvére. Sajnos az űrhajója tönkrement és nem tud továbbmenni - pályázatunkon most óvodás és alsótagozatos-osztályok segíthetnek neki robottársak építésével.
Örökbefogadó szülők és (egykori és mai) örökbefogadott gyermekek, valamint a gyermekéről lemondó édesanyák valós élettörténeteit várjuk pályázatunkra, amelyek alkalmasak arra, hogy az olvasók megismerhessék az örökbefogadás lelki és társadalmi vetületeit.
Fiatal képzőművészeknek hirdet pályázatot a németországi Lazar Knuth Art Consulting Zwischenstand címmel.
A 2018. július 7-én megrendezésre kerülő Kis-Duna Vízi Fesztiválra a fesztiváldekorációt Veletek együtt szeretnénk megalkotni.
A feladat, hogy készítsetek fára rögzíthető lampionokat.
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes pályázatot hirdet gyerekeknek Legyél 1 napra a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosa! címmel.
A Veszprém Megyei Védelmi Bizottság az idei évben megjelenő balatoni lakosságtájékoztató kiadványhoz kapcsolódóan rajzpályázatot hirdet 6-10 éves gyerekek részére.
Az Elherdált Műemlékeinkért Egyesület (EME) országos fotópályázatot hirdet! A pályázat témája: Elherdált Örökségünk.
A pályázat célja: a kiemelkedő minőségű elektronikus oktatási anyagok és a jelentős eredményeket elért alkalmazók népszerűsítése.
A díjat az az alkotó (szerző, alkotószerkesztő, szakfordító, stb.) nyerheti el, aki az elmúlt 3 évben megjelent szakirodalmi művel (könyv, tanulmány, szakcikk nyomtatott, vagy elektronikus formátumban) jelentősen hozzájárult a hazai MIR, KIR, MEBIR stb. fejlesztéséhez.
A címet az a személy nyerheti el, aki jelentősen közreműködött Magyarországon működő - termelő vagy szolgáltató - gazdálkodó szervezet vezetésébe hatékonyan beépült, bizonyíthatóan eredményes irányítási rendszerének (MIR, KIR, MEBIR, KES stb.) fejlesztésében. A pályázó mutassa be, hogy a munkája mennyiben járult hozzá a szervezet működésének jobbításához, stratégiai, gazdasági és piacpolitikai céljainak eléréséhez.
A pályázat célja: Hazai, kiemelkedő minőségű termékek, fejlesztések és szolgáltatások népszerűsítése, a fogyasztók tájékoztatásának elősegítése.
Pályázati cél: Nagy hagyománnyal rendelkező, innovatív, jelentős tudományos ismeretterjesztő, kulturális, társadalmi és művészeti értékkel bíró országos, vagy fontos regionális szereppel rendelkező magyarországi kiadású és határon túli magyar nyelvű múzeumi sajtótermékek, valamint könyvtári és levéltári szakmai sajtótermékek támogatása.
Pages