Agrégateur de flux

Gurbanguly Berdimuhammedov türkmén elnök szerdától kétnapos hivatalos látogatáson tartózkodik Magyarországon Áder János meghívására. A magyar államfő szerda délelőtt fogadta a Sándor palota előtt katonai tiszteletadással a türkmén vezetőt, majd tárgyaltak egymással a palotában. Áder a megbeszélés után azt is mondta, reméli, gyarapodnak majd a két ország közötti gazdasági, oktatási és kulturális kapcsolatok.

Bár a Magyarország és Türkmenisztán közötti kereskedelmi forgalom viszonylag szerény, a közép-ázsiai ország olyan gazdasági modernizációs programba kezdett, amely jó együttműködési lehetőségeket kínál a magyar vállalatoknak – nyilatkozta Áder János köztársasági elnök a türkmén elnökkel folytatott megbeszélése után.

A türkmén vezető látogatásával egyidejűleg rendeznek Budapesten egy energetikai  konferenciát, melyen Európa számos gázkereskedő cége képviselteti magát.

Berdimuhammedov második elnöki ciklusát tölti a közép-ázsiai gázkitermelő ország élén. Legutóbb 2012-ben választották meg, akkor a szavazatok 97 százalékát kapta, pedig számos kihívója volt. Ezek azonban mind saját pártjának tagjai voltak, akik Berdimuhammedov támogatására szólították fel szavazóikat. A választások tisztaságára számos országban megfigyelőivel ügyelő Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) a 2012-es türkmén választások előtt visszautasította, hogy megfigyelőket küldjön. Azt mondták semmi értelme, mivel alig érvényesülnek a szabadságjogok, és a szabad politikai verseny is ismeretlen fogalom az országban.

The Pentagon, already seeking to keep F-35 Joint Strike Fighter costs from soaring sky high, has now put the entire fleet on the ground. The Department of Defense grounded all F-35's over the weekend, The Wall Street Journal reported, concerned over an engine oi

The acquisition of Offshore Patrol Vessels (OPVs) by African states has attracted significant attention. But are such vessels truly the answer to Africa's issues? A series of questions must be asked to determine their suitability including what threat are they being used to reduce,

The U.S. Department of Defense  has released a list of its top 30 suppliers in a move to increase competitive contracts in the sector and boost incentives for its “top performers.&rdqu

19/06/2014 00:00:00

A Bizottság felméri, milyen előrelépés történt a bürokrácia csökkentése terén, és új terveket terjeszt elő az uniós szabályok egyszerűsítése céljából, hogy ezáltal is lendületet adjon a gazdasági növekedésnek és a munkahelyteremtésnek. ...

19/06/2014 00:00:00

The Commission assesses progress towards cutting red tape and announces new plans for simplifying EU rules to boost growth and jobs. ...

A helyezet igencsak összetett, Irak valószínűleg megszűnik. A térségben Irán és Szaúd-Arábia, mint regionális nagyhatalmak küzdelme is zajlik.

Az ISIL (vagy ISIS ; Iraki és Levantei Iszlám Állam, franciául EIIL)
- mint az Al-Kaida része
Az ISI 2006-ban jött létre, akkor még Iraki Iszlám Állam néven. E szalafista dzsihádista csoport arab rövidítése DAESH. A szervezet a mezopotámiai Al-Kaida ágból (vezetője : al Muhajer) és a volt baathista (szunnita), Szaddamhoz hű iraki hadsereg maradványaiból született. (Egyes vélemények ezt cáfolják, szerintük a baathista volt szaddami hadsereg nem vallásos és nem támogatna vallásos alapú dzsihádot, tehát lehet, hogy ők már nem tartoznak ide, illetve kiléptek.)
A kezdeti kereteket hamar kinőtte a mozgalom és mintegy 30 szunnita törzs csatlakozott hozzá Nyugat-Irak (Al Anbar) tartományban. Elterjedt becslések szerint kb. 10.000 fegyveressel rendelkeznek Irakban és 7-8000-el Szíriában. Francia elemzők ugyanakkor ezzel nem értenek egyet és összesen több mint 60.000 harcossal kalkulálnak, mert az ISIS számos zsoldossal rendelkezik és jelenleg kvázi ez a világon a legnagyobb privát hadsereg.
Már a kezdetektől saját maguk térségét tekintették az "igazi Iraknak", 2013 áprilisa óta pedig Szíriát is maguknak követelik. (Nevük akkor változott ISIL-re : Iraki és Levantei Iszlám Állam; Levante alatt pluszban Libanon is értendő!).
A szervezet vezetője al-Bagdadi.

- szakítás az Al-Kaidával és az al-Nosra
Az Al-Kaidával szövetségben kezdetben jól együtt tudtak működni. A 2013 eleji szíriai sikerek azonban az ISI tagjait nagyon felbátorították és az Al-Kaida által favorizált egyetemes (és utópisztikus) iszlám forradalom és állam megteremtése helyett egy sokkal realistább, lokális, új síita állam létrehozását határozták el, immár Szíriát is ide értve.
Ezen a felek jól összekülönböztek, valamint az Al-Kaidát zavarja, hogy az ISIL Szíriára is kivetette csápjait és ott "konkurrenciát képez". A szakításra 2014 májusában került sor. Az Al-Kaida Szíriában a 2012 elején létrehozott Jabhat al-Nosra Frontot tekinti a szervezet legitim képviselőjének : Ezt eredetileg éppen az ISI hozta létre, de az al-Nosra a szakításkor nem az ISI-t, hanem az al-Zavahiri féle Al-Kaidát választotta. Másrészt az Al-Kaida fő ellensége az USA és Izrael, míg az ISIL fő ellensége Irán és a többi síita lett.

- az ISIL nyugati és szaúdi kapcsolatai
2014 tavaszán az ISIL, előkészítve szakítását az Al-Kaidával, elengedte nyugati (német, francia, olasz, dán, amerikai) foglyait. Szír titkosszolgálati jelentésekből származó információk szerint ekkor még támogatták titokban az ISIL-t francia, amerikai és szaúdi magas rangú katonai tanácsadók. A CIA most mindhárom csoportot támogatja.

Al-Baghdadi mellett (egyesek szerint : felett) az ISIL koordinálásában nagy szerepet vállal a szaúdi Abdul Rahman al-Fejszal (Szaúd al-Fejszál herceg, szaúdi külügyminiszter fivére) és Turki al-Fejszál (titkosszolgálatokat felügyelő volt miniszter, volt washingtoni és londoni nagykövet).
2014 májusában a Fejszálok megvettek egy ukrán fegyvergyárat. Az itt felhalmozott nehézfegyver-készletet repülőkön egy török katonai reptérre szállították, ahol a MIT (török titkosszolgálat) speciális vonatokon szállította le a készletet az ISIL számára. Elemzők szerint lehetetlen, hogy a NATO egy ilyen akcióról ne szerezzen tudomást, illetve, hogy hallgatólagos beleegyezése nélkül kerüljön sor ilyesmire.

- az ISIL pénzügyi forrásai
Míg az ISIL nem fordult az Al-Kaida ellen és nem akarta Szíriát, addig legfőbb finanszírozója (az USA-szövetséges) Szaúd-Arábia (!) volt, egyéb öböl-menti államokkal. Azóta "hivatalosan" egyik öböl-menti állam sem támogatja, de továbbra is kapnak egy-egy ottani milliárdos üzletembertől támogatásokat, de adót is szednek, valamint lopásokkal, és emberrablásokkal egészítik ki büdzséjüket.

A szír felkelők sorai pedig még inkább megosztottak : ISIL-pártiak, Al-Kaida pártiak (al-Nosra) és azok, akik mindkét szervezetet visszautasítják. Az USA 2012 végéig vegyes érzelmekkel tekintett az al-Nosra-ra, amikor is feltette a terrorista csoportok listájára. Ezt a legjobban Franciaország ellenezte, mert Laurent Fabius szerint "ők a legjobb szövetségeseink Assad ellen".

Tikrit elfoglalása az ISIL-nek szimbólikus jelentőségű, hiszen Szaddam Husszein innen származott. Ugyan az ISIL vezetői videoüzenetekben Bagdad és egyéb iszlám városok elfoglalását tűzték ki célnak, de a szakértők ezeket nem tartják reális céloknak. Mindenesetre az iraki hadsereg bombázásai számos civil célpontot is értek, kontraproduktív hatást érnek el, a lakosságot az ISIL felé közelítik egyesek szerint. Mások szerint épp ellenkezőleg, az ISIL Szíriában véres hírnevet szerzett magának, a szunnita polgári lakosság körében végzett vérengzésekkel (torok-elvágások) míg a keresztény lakosságot "szimplán" keresztre feszítik. A dzsihád elől jelenleg már 550.000 iraki menekült el Irakból.

A Peshmergák
Az ISIL egyik fő ellenfelei a térségben. A peshmerga kifejezés a kurd harcosokat jelöli, valamint hivatalosan az iraki kurdisztán fegyveres erőit. Ezek inkább laikus (tehát nem vallásos) erők. Számukra Kirkuk városa szimbólikus jelentőségű, mint ősi fővárosuk, miközben ott találhatóak a legjelentősebb iraki kőolajtartalékok. A Peshmergák - miután az iraki föderális hadsereg elhagyta - elfoglalták a várost az ISIL-től és mivel eddig is a központi kormányzatra való tekintet nélkül, függetlenül termeték ki az olajat területeiken, most Kirkukban is ez várható. Kirkukot aligha ürítenék ki önszántukból, tehát jelenleg a legfontosabb iraki tartalékok kurd kézen vannak és csak belháborúval lennének visszaszerezhetők az iraki hivatalos kormány számára.

Egyesült Államok
Az USA "hivatalosan" az iraki központi erőket támogatja az ISIL ellen. A térségben ő viseli a politikai felelősséget, mert Szaddam bukásáig Irakban nem létezhetett az Al-Kaida, és az ISI(L) sem. Egyes szakértők szerint csapatokat kellene a térségbe küldeni, de ezt a döntéshozók kategorikusan kizárták, mint lehetőséget, és csak az ISIL bombázására hajlandóak. Ezzel az USA megsérti az Irakkal aláírt stratégiai szerződését (és rossz üzenetet küld szövetségeseinek) mely katonai beavatkozást ígért Iraknak olyan esetre, amikor külső támadás éri. (Szerintünk ez nem külső támadás.)

Mit lép Irán?
Ugyanakkor az amerikai szárazföldi beavatkozás több szempontból sem kívánatos : A síita Irán, Bagdad szövetségese kijelentette, hogy nem tűr meg (szunnita) dzsihádistákat a területén, de ha az iraki (síita) kormány kéri akkor átküldi a jól képzett és felfegyverzett pasdaran egységeit, és melyek vallásilag is "kompatibilisek" a sítia többségű iraki területek lakosságával. Eddig viszont csak fegyvereket és katonai szakértőket küldtek, harcoló egységeket nem. Irak szétesése a térségben Irán érdekét nem szolgálja, Szaúd-Arábiáét viszont annál inkább. Jelenleg a két fél a tárgyalásos megoldást szorgalmazza.
(Megj. Irakban Szaddam rendszere szunnita volt, a 2003-as megszállás óta az USA a többségi síitákra támaszkodik az "újjáépítésben", mely világosan kódolta előre a konfliktusokat. A síiták Irakban csak 1930 óta alkotnak többséget, és csak a XIX. sz-ban tértek át. Főként a szegény falvak lakóinak és a beduinoknak a vallása.)

Egy iráni beavatkozás akár dominó-effektust is okozhat, mivel nyílt provokációval érne fel a dzsihádista ISIL-t támogató államokkal (Szaúd-Arábia, Katar, EAA) szemben. Újabb erőre kapna a síita-szunnita háború, mely Irakban végérvényesen egymás ellen fordítaná a síita többséget a szunnita kisebbséggel és lényegében Irak megszűnne létezni. A szakértők még megemlítik a síita Szíriát, mely Iránnal jó kapcsolatokat ápol és szintén kész segítséget nyújtani Iraknak az ISIL ellen. Síita iraki önkéntesek eddig is érkeztek Damaszkuszba, hogy Assadnak segítséget nyújtsanak, illetve megvédjék a síita szentélyeket. A logika is azt diktálja, hogy Assad és Irak összefogjon az országukat destabilizáló ISIL ellen.

2001 óta az USA hadvezetése - az amerikai nagypolitikai tervekkel szembe menve - félig-meddig titkos terveket sző arról, hogyan lehetne a Közel-Keletet etnikailag homogén államokra bontani. 2006-ban publikáltak egy térképet, mely Irakot 3 részre : kurd-síita-szunnita osztaná fel. Mivel Izrael 2006-ban sikertelenül vette fel a harcot a libanoni Hezbollahhal szemben, és 2011 óta Franciaország és Nagy-Britannia is hiába próbálja a szíriai Assadot eltávolítani a célt az USA - egyesek szerint - közvetett módon, a dzsihádista szövetségesek révén tervezik elérni.

Jelenleg lényegében 1 hét leforgása alatt az ISIL mindent meghódított, ami elég lehet egy szunnita emirátus megalapításához és úgyszintén a kurdok is megszállták azokat a részeket, melyeket a független Kurdisztán alapjának tartottak.

Közben Irakban az amerikai hadsereg segítségével képzett iraki hadsereg és hadvezetési rendszer teljesen becsődölt (Megjegyezhetjük, nem először és nem utoljára történik ilyen, például Maliban pontosan ugyanez történt.). Plusz az iraki csapatmozgások minden fázisához miniszterelnöki engedély kell, mely mindenfajta önálló ötletet vagy gyors reakciót csírájában megfolyt. Ráadásul az iraki parlament nem szavazta meg a rendkívüli állapotot.
Így a hadsereg átengedte Ninivét az ISIL-nek (az ottani körzet pénztára 429 millió USD jelentett készpénzben, jól jött a zsoldosok kifizetéséhez; valamint számos Humwee-t és 2 harci helikoptert is szereztek) és Kirkukot a kurdoknak.

Az ISIL és a Pesmergák akciói régóta készülődtek és nem lepték meg a térségben Szaúd-Arábia barátait. 2003 óta a kurdok egyik legfőbb szövetségese Izrael és Kirkuk bevétele mögött is izraeli segítséget sejt a szakértő. Az USA és szövetségesei nyílt színen elítélik az ISIL-t, miközben a háttérben lényegében támogatják. Az USA-ban ugyan a színfalak előtt zajlik némi demokrata-republikánus műsor, utóbbiak a nyílt beavazkozás mellett vannak, míg a háttérben már nyugodtan zajlik a katonai héják forgatókönyve.

A török szál
A fentebb említett fegyverszállítási akción túl a török érintettség több vonása is érdekes. Az ISIL célja ugyanis, hogy megszerezze a Sülejman sah sírja feletti ellenőrzést Szíriában, a Raqqa körzetben s ez érzékenyen érinti a török diplomáciát : Ez a hely ugyanis az 1921-es ankarai szerződés értelmében extraterriotoriális jogokkal bír, és török felségterület, van is itt egy kis török laktanya. Ez a támadás tehát Törökország számára ürügyként szolgálhat egy esetleges szíriai beavatkozásra.
Ennél súlyosabb viszont, hogy Moszul elfoglalásakor az ISIL foglyul ejtett 15 török diplomatát családjaikkal együtt valamint katonai szakértőiket, a török speciális egységek 20 tagját. Mindez Ankarát igencsak bosszantja, és átverve érzik magukat annak a fényében, hogy lényegében "rajtuk keresztül" ment (megy?) az ISIL-nek a logisztikai segítség. (Megjegyezhetjük, a helyzet igencsak hasonlít az eddigi legsúlyosabb török-amerikai krízisre, amikor 2003-ban az USA 11 török katonát tartóztatott le és alázott meg Irakban, erről szól a Farkasok völgye : Irak c. film is.)

Mindez akár azt eredményezheti, hogy Törökországra az USA nem vagy kevésbé számíthat az "iraki rendezés" további fázisaiban. A törökök eddig is sérelmezték, hogy már 2003-ban az USA lényegében a független Kurdisztán létrehozását szorgalmazta, destabilizálva a dél-keleti török határvidék kurd kisebbségét. Plusz ez a Kurdisztán - a 2006-os amerikai vezérkari térkép szerint - tartalmazna Törökországból kihasított részeket is (!)
Egyes vélemények szerint az ISIL fellépése a török diplomaták szerint amerikai jóváhagyással történt és ezek most lényegében túszok, amivel az USA a törököket sakkban tartja, hogy ne tegyenek keresztbe. (Nincs rá bizonyíték, de ismerve a török-amerikai kapcsolatok hátterét, tudniillik a NATO-n belül az USA többször zsarolta azzal Törökországot, hogy adott krízishelyzetben "el tudja intézni, hogy ne vonatkozzon Törökországra, vagy csak nagyon is késleltetve a kollektív védelem paragrafusai" - egyáltalán nem lenne meglepő.)

Dr. Türke András István

19/06/2014 00:00:00

Die Kommission prüft die Fortschritte beim Bürokratieabbau. Ihre neuen Pläne zur Vereinfachung des EU-Rechts sollen Wachstum und Beschäftigung fördern. ...

Chinese H-6 Medium-Range Bomber

Face à la baisse du prix des communications, les opérateurs cherchent à diminuer leurs coûts. Optimisation des achats, partage des tours de télécoms, externalisation des services... Tous les moyens sont bons pour dépenser moins.

Read more ...

The 1973 coup in Chile is often included in indictments of U.S. covert action during the Cold War, during which the United States, at the direction of a number of presidents, sometimes took actions of questionable wisdom to prevent or reverse the rise of leftists who Washington feared might lead their countries into the Soviet orbit. In truth, the CIA did not plot with the Chilean military to overthrow Allende.

General Dynamics European Land Systems displayed the newest member of the Piranha family this week at Eurosatory in Paris. The Piranha 3+ is the new generation of the company’s successful Light Armoured Vehicle (LAV) family featuring improved protection and mo

CMI Defence and BAE Systems Hägglunds unveiled a new medium tank concept at Eurosatory this week based on the Cockerill XC-8 tur

Avenir de la mémoireEditorial de la Lettre de l'IRSEM n°4-2014




En ces temps de commémorations importantes, et structurantes pour la société qui est la nôtre, interrogeons le statut politique et social de la mémoire, ainsi que son avenir. Concept fort mobilisé dans les politiques d'Etat, mais réputé en sciences sociales pour sa complexité et ses pièges, la mémoire est d’autant plus mouvante qu’elle s’examine aux confins d’autres notions, comme l’identité, l’histoire, la culture, l’éducation… La mémoire a-t-elle des fonctions ? Comment se fabrique-t-elle et s’entretient-elle ? Comporte-t-elle des dangers ? Comment la réinventer demain ?
Des fonctions, la mémoire en a assurément, et les auteurs sont légion à s’y être penchés (A. HOUZIAUX, La mémoire pour quoi faire ?, P. RICOEUR, La mémoire, l’histoire, l’oubli, M. HALBWACHS, Les cadres sociaux de la mémoire, Y. DELOYE, Sociologie historique du politique…). Ciment national, armature de socialisation, raison d’un vivre ensemble, la mémoire est à la fois un agrégat de souvenirs individuels et collectifs vécus, pour les uns, la représentation transmise d’un passé non vécu, pour d’autres. Elle fait revivre, par le souvenir direct ou le témoignage, des moments forts qu’elle sacralise à l’occasion pour en faire des points de repère collectifs, dont la lecture peut d’ailleurs varier avec le temps (comme la « Grande guerre patriotique » en URSS puis en Russie). Elle permet à cet égard de rassembler, de respecter, de se situer. Rassembler d’abord, en permettant à des individus qui ne se rencontreront jamais physiquement, de faire communauté autour de ces points de repères (B. ANDERSON, Imagined Communities). Presque toutes les familles françaises ont été touchées par la Grande guerre : elles savent avoir cela en commun, même si elles n’en parleront jamais toutes ensemble. Respecter, ensuite, en rappelant ce qu’a signifié pour d‘autres avant nous, parfois venus d’ailleurs, le prix de la liberté et de la démocratie que l’on goûte aujourd’hui. La célébration du débarquement du 6 juin 1944, des soldats qui l’ont réalisé, des concepteurs qui l’ont pensé, des résistants qui l’ont préparé à leur échelle et dans les conditions que l’on sait, participe de cet apprentissage nécessaire du respect. Se situer ensuite, car les peuples ont des histoires communes qu’ils ont appris à maintenir (pour les Alliés américains, britanniques et français), ou à surmonter (avec nos voisins allemands). Dans les deux cas, le travail commun de mémoire est gagnant : se rappeler ce qui nous a unis, savoir ce que nous avons su dépasser pour vivre désormais ensemble, façonne chaque jour l’identité.
Cette mémoire ne tombe pas de nulle part. Elle s’entretient et fait l’objet de politiques publiques. Par les commémorations (O. IHL, La fête républicaine), par la production d’un discours (M-Cl. LAVABRE, « de la notion de mémoire à la production de mémoires collectives »), ou d’une éducation (L. de COCK, E. PICARD, La fabrique scolaire de l’Histoire), elle se diffuse. Elle s’écrit, surtout, et s’élabore : qui la fabrique, et a-t-elle des arrière-pensées ? Le débat sur l’écriture de l’histoire comme paramètre de la mémoire est connu (P. VEYNE, Comment on écrit l’Histoire, M. FERRO, Comment on raconte l’histoire aux enfants), et mène à la question de l’usage politique du passé  (F. HARTOG, J. REVEL, Les usages politiques du passé). On glisse alors vers les pièges de la mémoire, à ne jamais sous-estimer. Le premier d’entre eux est celui de l’occultation, qui transforme les pages peu glorieuses en tabous, puis en abcès de fixation. La mémoire est alors « empêchée », ce qui – les psychanalystes le savent – finit toujours mal. Dans la mémoire de guerre, éviter ces zones d’ombre est chose particulièrement difficile, et le rôle des historiens dans les démocraties n’en est que plus fondamental. Le deuxième piège est celui de la division, ou « l’Histoire comme champ de bataille » (E. TRAVERSO), lorsque la mémoire se fait plurielle, s’écrit dans le divorce, chacun de son côté, parfois au sein d’une même nation. C’est là tout le défi de la problématique mémoire et réconciliation, pour les sociétés convalescentes, du Cambodge à l'Afrique du Sud, des Balkans à l’ancien bloc de l’Est en passant par les anciennes dictatures sud-américaines, lorsque la mémoire, par une douleur trop forte, ne rassemble plus. Lorsqu’elle n’est plus partagée. Enfin, la manipulationde la mémoire reste d’actualité, plusieurs décennies après les grandes époques de la propagande. Manipulation par invention d’un passé qui ne fut jamais celui que l’on veut imposer aux esprits. Manipulation par exhumation, par résurgence, des pages douloureuses destinées à raviver des plaies dans une entreprise de violence à venir (à l’image de Slobodan Milosevic remettant au goût du jour après 1989, et à l’occasion de son 600e anniversaire, la Bataille du Champ des Merles au Kosovo, en même temps que l’ennemi « turc »). Manipulation sur les origines, et donc sur l’appartenance des lieux, des territoires ou des symboles (« cela nous a appartenu, donc cela nous appartient » : l’affaire de Crimée nous le rappelle aujourd’hui).
Quand bien même la vigilance contre ces dangers, en démocratie, serait intacte, à quoi donc doit servir la mémoire ? Pourquoi se souvenir ? D’abord pour assumerson histoire : la guerre en fait presque toujours partie, elle ne fut pas toujours juste ni intégralement héroïque, elle le fut aussi néanmoins, et rares sont les Etats à échapper à cette règle. Le reconnaître, l’examiner, permet ensuite de comprendre, et c’est là un deuxième objectif. Comprendre la sociologie de l’héroïsme et le pourquoi du non-héroïsme, comprendre ce que furent les comportements en temps de guerre, aide notablement à construire la paix. Enfin, la mémoire permet de se projeter, au nom d’une continuité et des acquis parfois chèrement payés : ni la frénésie de l’avenir dans l’ignorance du passé, ni l’obsession du passé (qui peut signifier celle du déclin) sans nouveau grand dessein, sans projet cohérent, ne sont bonnes conseillères d’une nation.
Si ces considérations ne sont pas nouvelles, l’acte de mémoire connaît aujourd’hui un triple défi, de nature à modifier sa signification comme ses modalités. Le premier défi consistera bientôt à devoir se souvenir sans les acteurs, c'est-à-dire sans les vétérans. Passer de la mémoire vécue à la mémoire transmise, comme on le voit déjà pour la Grande guerre après la disparition du dernier Poilu, change naturellement les mécanismes de la mémoire et de son entretien. Car le devoir de mémoire consiste certes toujours, au fil de ce processus, à rendre hommage à des hommes, mais de plus en plus aussi à célébrer des valeurs. Les valeurs en démocratie étant celles de la paix, survient un autre défi : commémorer pour prévenir, et non plus pour célébrer. Prévenir de nouvelles tensions avec l’autre plutôt que lui rappeler sa défaite. Se réjouir de la paix consolidée plutôt que de se satisfaire de la victoire passée. Insister sur le partage de la victoire (par exemple avec ceux qui, en Allemagne, ont résisté au nazisme), plutôt que de capitaliser sur elle, en termes de « réparations » hier, ou de « rang » aujourd’hui. Cela implique, on l’imagine, un travail important sur soi et sur ce qui fut pendant longtemps l’essence du patriotisme. Enfin, il faut imaginer ce qui sera – ce qui est déjà – la commémoration, la mémoire, à l’heure des nouvelles communications (M. CREPON, « La mémoire des guerres. A propos de la modernisation des commémorations », J. GARDE-HANSEN et al., Save as… Digital Memories). Dans son travail de thèse sur Les représentations du passé soviétique dans la Russie actuelle (Paris II, sous la direction de J. CHEVALLIER, 2014), Elena MORENKOVA attire notre attention sur l’individualisation croissante de la mémoire à l’heure du numérique. La 'commémoration en ligne', prévient-elle à partir de l’étude de cas russe, annonce une mémoire davantage familiale que nationale. A l’évidence, et même si les manifestations de ce phénomène ne seront pas les mêmes partout, il importe de se préparer aux nouveaux vecteurs de la mémoire, aux nouveaux instruments du souvenir, aux nouvelles quêtes personnelles de la commémoration.

L’armée de Terre est l’un des principaux recruteurs de France avec pas moins de 10 000 recrutements par an. En ces temps de crise où trouver un travail relève du parcours du combattant, il est surprenant de constater que la jeunesse francaise déserte les centres d’information et de recrutement des forces armées (CIRFA).   Le ...

Indian / Ukrainian KrAZ MPV Mine Resistant Ambush Protected Vehicle