ETTDK Papers - Nr. 5
2005.10.12. | Hudanik Dóra
2005. október 3-án az Európa Tanács által előre megalkotott ütemtervet – éppen hogy - tartva, megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások Törökországgal. A 25 uniós tagállam közül egyedül Ausztria húzódozott megkezdeni a teljes jogú tagságról szóló tárgyalásokat, végül az utolsó pillanatban ők is zöld jelzést adtak Törökországnak.
Történeti áttekintés
Az ország már 1959-ben társult tagságra jelentkezik, amely szerződést 1963. szeptemberében meg is köt az Európai Gazdasági Közösséggel. Hosszú idő eltelte után 1986. szeptemberében felújítják a csatlakozási folyamatot majd 1987. április 14-én benyújtja csatlakozási kérelmét, amit a Közösség elutasít. Majd a társulási szerződésben foglaltakra hivatkozva vámunióról szóló tárgyalásokat kezdeményeznek az EU-val, amit 1995. márciusban kötnek meg. Az 1997-es luxemburgi csúcson meghatározzak azon tagjelölt országok névsorát, akikkel elkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások, de Törökországnak nem adják meg a tagjelölt státust. Erre egészen az 1999. decemberi helsinki csúcsig kell az országnak várnia, de csak 2002. decemberében kapnak ígéretet arra, ha a koppenhágai kritériumokat teljesítik, akkor elkezdik velük a csatlakozási tárgyalásokat. Az 1993-as csúcson hozott kötelezően teljesítendő kritériumokat három fő csoportba osztották. Politikai kritérium, hogy a tagjelölt országnak stabilan működő demokratikus intézményrendszere legyen, amely garantálja a jogállam és az emberi jogok tényleges érvényesülését, valamint biztosítja a kisebbségek védelmét és jogaik tiszteletben tartását. Gazdasági kritérium a működő piacgazdaság, amely képes megbirkózni az uniós versennyel, a harmadik kritérium a tagságból eredő kötelezettségek végrehajtására való képesség, vagyis a megfelelő intézményrendszer kiépítése, megléte.
Pro és kontra
Az Európai Unió tagja legyen-e Törökország? Ez a kérdés évek óta heves és szenvedélyes vitákra gerjeszti a szakértőket és az európai polgárokat is. A Nizzai Szerződés 49. cikkelyében foglaltak szerint, bármely európai állam jelentkezhet európai uniós tagságra. A szerződés olyan fogalmat használ, amely nincsen pontosan definiálva: mit is jelent az, hogy európai állam? Ha földrajzi szempontból közelítjük meg a kérdést, akkor Törökország nem mondható európai országnak, területének nagyobbik hányada Kis-Ázsiához tartozik, szomszédos Iránnal, Irakkal. Geopolitikai szempontból éppen ezért értékelődött fel az ország már a hidegháború idején is. 1952-től NATO tagállam, az USA fontos stratégiai partnere volt a két világrend harca idején az Észak- Atlanti Szervezet második legjelentősebb haderejével rendelkező ország. Most a balkáni és Közel-Keleti régió államainak stabilizációjában és szabadkereskedelmi övezet kialakításában számítanak a törökökre. Ez a szerepkör a Clinton-doktrína meghirdetése után vált hangsúlyossá, amely szerint USA külpolitikájának feladata a demokrácia és a piacgazdaság elterjesztésének elősegítése. Emiatt USA érdekévé vált, hogy Ankara az EU tagja legyen, ezzel bizonyítva, hogy irányított reformok után egy iszlám ország is képes a fejlett nyugati civilizációba integrálódni. Ezzel az egyik legbefolyásosabb szövetségesre tett szert Törökország, aki adott esetben az EU-ra is nyomást tud gyakorolni pártfogoltja érdekében. A tárgyalások időben elkezdéséthez nem kis részben hozzájárult az amerikai külügyminiszter Condoleeza Rice jelenléte és diplomáciai érzéke.
Tagadhatatlan tény, hogy Törökország elindult a reformok útján, de az utóbbi idők törvényi és alkotmányos reformjai ellenére politikai kultúrája még mindig nem nevezhető európainak. Az ország, ahol a hadsereg árgus szemekkel figyeli, és bármikor beavatkozhat a neki nem tetsző belpolitikai döntésekbe, az nem a jogállamiság mintapéldája. Németországban a hatályos törvények szerint az, aki tagadja a holocaust tényét, a gázkamrák létezését, börtönbüntetést kap. A törökországi törvények szerint, aki más véleményen van az örmény, a kurd vagy a ciprusi kérdésben, mint a kormány, azt börtönbüntetésre ítélnek. A szólásszabadságon kívül az emberi- és kisebbségi jogok sem érvényesülnek, az előbbinél elsősorban a nők hátrányos helyzetére gondolok. Ez év márciusában demonstráció volt Isztambul utcáin, ahol a békésen tüntető nők azonos munka után egyenlő béreket követeltek, ezt a tüntetést a rendőrség brutálisan szétverte. Törökország elmaradott, rurális területein a nőknek alárendelt státuszuk van még a családon belül is. Idén áprilisban emlékeztek meg az örmény genocídium 90. évfordulójáról, arról az eseményről, amely a hivatalos ankarai álláspont meg sem történt. Törökország a mai napig nem ismerte el, hogy 1915-ben másfélmillió örményt mészároltak le az ország területén, szerintük polgárháború zajlott, ahol az örmények szövetkeztek a megszálló orosz csapatokkal és több ezer törököt gyilkoltak meg. A napokban Orhan Pamuk török írót fél év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, amiért műveiben és közszerepléseikor az örmény kérdésben a történelmi tényeket hangoztatta és nyíltan beszélt a kurdok helyzetéről. Olli Rehn bővítésügyi uniós biztos ezért meg is dorgálta Törökországot, miszerint egy európai országban a szabad véleménynyilvánítás jogát mindenkinek meg kell adni. Ez is a koppenhágai kritériumok között szerepel és eredetileg, amíg ezek a feltételek nem biztosítottak a csatlakozási tárgyalásokat el sem lehetett volna kezdeni, de mivel elkezdődtek, így az igen hosszadalmasnak ígérkező többéves tárgyalássorozat időszakában kell megfelelniük az EU elvárásainak. Szakértők egybehangzó véleménye szerint a török tárgyalás elveit rögzítő tárgyalási keret eddig a legszigorúbb, amit egy tagjelölt kapcsán elfogadtak. Ha a törököknek túl magas a mérce, akkor az EU leállíthatja a tárgyalásokat, vagyis a csatlakozási tárgyalás nyitott végű folyamat, aminek nem feltétlenül a teljes jogú tagság elnyerése lesz a befejezése, de mindkét fél erre törekszik. Az első lépéseket ez irányba október 20-án fogják megtenni az átvilágítások megkezdésével. Az európai közvélemény mégsem ujjong, hogy a körülményekhez képest simán elkezdődtek a tárgyalások, sőt a statisztikai adatok szerint az európai polgárok 52%-a ellenzi a törökök csatlakozását. Külön érdekesség, hogy az ellenzők aránya a régi tagállamok körében a legmagasabb, főleg Franciaországban, Hollandiában és Ausztriában. Az osztrák kormány szívós ellenállása talán a belpolitikai körülményekkel is magyarázható, itt a lakosság 90% ellenzi a törökök uniós tagságát.
Vajon miért tartanak jobban a törököktől az unió polgárai, mint a kelet-európai országok csatlakozásától annak idején? Ebben az estben is az első helyen szerepel a szegény tömegek áradatától való félelem, a franciák többek között emiatt utasították el az alkotmány elfogadását. Másrészt a kulturális különbség, ami az eddigi tagjelöltek közül a törökök esetében a legmarkánsabb. Az, hogy Törökország iszlámvallású politikai szinten nem okoz gondot, mert az atatürki időktől kezdve szekularizált állam és az EU tagság feltételei között sem szerepel, hogy a tagjelölt országnak keresztény államnak kell lennie. Társadalmi szinten viszont több súrlódáshoz is vezethetnek az eltérő kulturális gyökerek, gondoljunk csak a németországi török vendégmunkások zárt közösségeire, akik így próbálják védelmezni ősi tradícióikat a nyugati kultúrával szemben, vagy az ominózus franciaországi csador törvényre.
Az európai közvélemény megnyugtatásaként a politikusok minden adandó alkalommal hangsúlyozzák, hogy az EU új tagországok csatlakozásával gazdaságilag mindig erősebb lett, másrészt riogatnak az elöregedő Európa képével, aminek egyetlen hathatós megoldása a friss török munkaerő lehet.
Azon is érdemes elgondolkodni, hogy a soros elnök Nagy-Britannia miért támogatja ilyen lelkesen a törökök ügyét, és itt most feledkezzünk el a régi toposzról, hogy az USA álláspontját, érdekeit képviseli. Ha az EU tagja lesz egy iszlám állam, akkor a régóta halogatott mélyebb integráció – amitől a britek, mint minden szorosabb elkötelezettségtől tartanak- szinte lehetetlen lesz végrehajtani.
Így továbbra is megkülönböztetett figyelemmel fogja kísérni az európai közvélemény a tárgyalásokat.