You are here

Euroatlanti Esték

Ázsiai óriások játszmája : Kína és India geopolitikai versengése
2010 május 19.

Tálas Barna, Kína-szakértő
Székely-Dobi András, Ázsia-szakértő, a Világgazdasági Kutatóintézet tudományos munkatársa
Háda Béla, India-szakértő, ELTE BTK Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék

Cikk
Ázsiai óriások játszmája
Kitekinto.hu - Mészáros Tamás

Az Europa Varietas Intézet és az Euroatlanti Klub által szervezett Euro-Atlanti Esték programsorozat legutóbbi rendezvényén az ázsiai térség két nagyhatalma, Kína és India került górcső alá. A Budapesti Corvinus Egyetemen megrendezésre került előadáson három Ázsia-szakértő elemezte a két ország geopolitikai és gazdasági versengését.

Rácz Lajos, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tanszékvezető egyetemi docense a kínai haditengerészet fejlődését és felkészültségét mutatta be. A volt katonai attasé a kínai flotta történeti hagyományaival kapcsolatban kiemelte: a „kontinentális Kína” tradicionálisan szárazföldi ország, történelme során nem hódítóként lépett fel, hanem döntően külső hódítások elszenvedője volt. Ugyanakkor Rácz rámutatott: Kína napjainkra tengeri hatalommá nőtte ki magát, habár ez egyelőre inkább az ország kereskedelmi, mintsem katonai erejének köszönhető.

A védelmi kiadások tekintetében a katonai szakember prezentációja alapján Peking az egyre növekvő ráfordítás ellenére mind a GDP arányában, mind pedig nominálisan számítva jelentősen elmarad az Egyesült Államoktól. Washingtoni számítások szerint a kínai hadi kiadások az elmúlt évtizedekben a GDP növekedésénél magasabb arányban emelkedtek, a Pentagon szerint a valós adatok a kínai kormány által közzétettek háromszorosára tehetők. Ugyanakkor jelenleg a távol-keleti ország katonai kiadásai a GDP 1,38 százalékára tehetők, míg a NATO-standard 2 százalékot ír elő, az USA pedig a nemzeti össztermék 4,5 százalékának megfelelő összeget fordít hadászati célokra.

A kínai hadiflotta potenciálját elemezve a ZMNE tanszékvezetője megjegyezte: a kelet-ázsiai ország védelmi politikájában központi szerepet betöltő haditengerészete az elmúlt évtizedek során jelentős fejlesztéseken ment keresztül, ugyanakkor a flotta harci képessége jelenleg még sok tekintetben elmarad a tengeri nagyhatalmak műveleti kapacitásától: a kínaiak például a mai napig sem rendelkeznek rombolókkal vagy repülőgép-hordozó anyahajókkal. Ennek ellenére a fokozatos fejlesztésekkel a haditengerészet egy partvédelmi erőből fokozatosan mélytengeri, illetve óceáni erővé válik.

India katonailag erősebb

Háda Béla, az ELTE BTK Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszékének munkatársa India hadiiparának evolúcióját mutatta be. Az India-szakértő szerint az ország tengeri hatalmiságának kezdete az 1970-es évekre tehető, ugyanakkor a hadiflotta fejlesztése csak az elmúlt évtizedben vált kiemelten fontossá. A szakember a haditengerészet fejlesztésének motivációját több szemponttal magyarázta: egyfelől a nukleáris fegyverkezéssel párhuzamosan a második csapás, azaz egy atomtámadás utáni visszacsapás képességének kialakítását, másrészt az energiabiztonság garantálását, illetve ezzel összefüggésben az Indiai-óceán északi régiójának ellenőrzését jelölte meg az indiai fegyverkezés fő okaiként. Ezzel párhuzamosan felhívta a figyelmet az ázsiai ország hadifejlesztéseinek történelmi vonatkozásaira is: az indiai biztonságpolitikai és stratégiai gondolkodás alapját döntően a külső beavatkozástól való félelemben látja.

Háda az indiai haditengerészet jelenlegi műveleti képességeinek bemutatásakor kiemelte: az ország a világ egyik legerősebb flottájával rendelkezik, globális szinten az ötödik, Ázsiában pedig a legnagyobb ütőerejű vízi haderő áll rendelkezésére. Ennek következtében az ország képes lehet az Indiai-óceán északi medencéjének teljes ellenőrzésére, egészen a Hormuzi-szorostól a Malaka-szorosig. E terület jelentősége az itt található kiemelt fontosságú kereskedelmi útvonalakban rejlik: a Közel-Keletről induló olaj- és földgázszállítmányok, valamint a Szuezi-csatornán áthaladó forgalom jelentős része is erre halad el.

Kína és India haditengerészeti erejének összehasonlításakor az India-szakértő megjegyezte: ugyan India fegyverkezési programjának hajnalán, az 1960-as években még hátrányból indult, azonban a jelentős ráfordítás és a katonai iparnak tulajdonított kiemelt figyelem következtében mára már jelentősen felülmúlja Kína erejét. Emellett India számottevő földrajzi előnyt is élvez Kínával szemben, tekintve, hogy Kína nem rendelkezik hozzáféréssel a fontosabb szorosokhoz és tengeri útvonalakhoz. Ennek következtében Peking komoly katonadiplomáciai erőfeszítések árán próbál kijutni az Indiai-óceánra: Pakisztán, Mianmar és Sri Lanka tekinthetők Kína fő szövetségeseinek a térségben.

Gazdasági versengés

Székely-Dobi András, a Világgazdasági Kutatóintézet tudományos munkatársa a két ország gazdaságát hasonlította össze. Ő arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenlegi gazdasági tendenciák alapján készített, Kína dominanciáját jósló előrejelzések csalókák lehetnek, hiszen az aktuális trendeket a jövőre kivetítő elemzések számos esetleges akadályt és aspektust szem elől tévesztenek. A Budapesti Corvinus Egyetem oktatója szerint a kínai gazdasági fejlődés kulcsmozzanata a vidéki kommunák megszüntetése, illetve a „vidéki/falusi vállalkozások” kiépülése volt, mely a központosított gazdasági modelltől való távolodással teret nyitott az egyéni gazdasági érdekek realizációjának. Peking gazdasági nyitásának kezdete az 1970-es évek végére tehető, az új irányítási technikák kezdetben lokalizált szinten, különleges gazdasági övezeteken belül jelentek meg, ahol a kínai vezetés „kipróbálta” és felmérte az intézményi változtatások hatásait. Székely-Dobi szerint a kínai gazdaság erőteljes fejlődési üteme kiemelte a fejlődő országok közül, így mára már közepesen fejlett országként kell tekinteni Kínára. Ugyanakkor arra figyelmeztetett: egy közepesen fejlett szintről fejlett országgá válni jóval nehezebb és hosszabb folyamatot jelenthet annál, mint azt sokan várják. A gazdasági szakember szerint elsősorban a szocialista beidegződésű pénzügyi rendszer modernizálása jelenthet komoly akadályt Kína fejlődésére nézve: a távol-keleti országban még nem alakultak ki az Egyesült Államok és a nyugat-európai országokéhoz hasonló financiális mechanizmusok, melyek elengedhetetlenek a gazdasági fejlődés további elősegítéséhez. Ezen túl a hatalmas mértékeket öltő környezetszennyezés, a politikai berendezkedés jövőbeli stabilitásának kérdése, valamint a fokozatosan öregedő népesség merült fel, mint a növekedést hátráltatható tényezők.

Indiát illetően Székely-Dobi megjegyezte: Újdelhi nagyjából egy évtizeddel Pekinget követően nyitotta meg gazdaságát, ugyanakkor a magántulajdon szerepe és fontossága már ezt megelőzően is jelentős volt. Az ország helyzetével és kilátásaival kapcsolatban az Ázsia-szakértő úgy vélte, Indiának Kínához képest nagyobb akadályokkal kell szembenéznie: a merevebb társadalom, illetve – az egyébként Kínában is igen hangsúlyosan jelen lévő – mélyebb vidék–város fejlettségbeli különbség egy „kétarcú” gazdaságot hozott létre. A kettősségre jellemző, hogy a vidék modernizálása rettenetesen problémás, az erre irányuló kormányzati intézkedések pedig igen ineffektívek, ugyanakkor a városok fejlődése Kínához képest jóval „nyugatiasabb” és „szabadabb” karakterű. A lassabb gazdasági növekedést produkáló India ugyanakkor egy szempontból előnyösebb helyzetben van: demográfiai mutatói jobbak Kínáénál.