You are here

5. Bizottsági jelentés a kohéziós politikáról

EuVI értélekés:
A 2010 november 10-én megjelent Jelentés egy fontos újdonságára kell felhívni a figyelmet. A jelenlegi felállás szerint a kb. 300 európai régióból a 75%-os GDP küszöb alattiak részesülnek a strukturális akciók keretének túlnyomó többségéből. Egy új, harmadik objektíva új „statisztikai kategóriaként“ kerülne bevezetésre (az első objektívához hasonlóan) és a tervek szerint azon régiókat fogja érinteni, melyek a 75-90% közötti GDP-sávban helyezkednek el.

Az új kategória révén a fejlettebb országok régiói számára nyílna lehetőség eddigi forrásaik megőrzésére (pl. 7 francia régió). Mindez lényegében a szegényebb kelet-európai régiók kárára, lévén a költségvetés keretösszege várhatóan nem fog változni. A fejlettebb államok régiói Brüsszelben 2011 február elején kiálltak a bizottsági jelentés vonatkozó pontjai mellett. Erre tehát a magyar EU-elnökségnek is kiemelt figyelmet kell fordítania.

A strukturális alapok első objektívája akkor érhető el egy ország számára, ha a regionális szinten mért egy főre eső GDP értéke a közösségi átlag 75%-a alatt van. A 2. objektíva az unió összterületi jelenlétét hivatott biztosítani, nem statisztikai, hanem gazdasági kritériumok szerint (foglalkoztatottság, népsűrűség, különleges nehézségek, stb.) érhető el.

(Türke András István)

--

Bővebben itt
(Jelenleg csak a nagyobb nyelveken érhető el a jelentés, 2011 április középére várhatóak a fordítások.)

Undefined