Az Europa Varietas Institute magyar nyelvű blogja, uniós szakpolitikákról, konferenciákról, biztonságpolitikáról, diplomáciai eseményekről

You are here

Miért « nem szeretjük » az EU-t ?

Elsőre talán furcsa ez a kérdésfelvetés tőlünk, akik számtalan elemzést, könyvet írtunk-szerkesztettünk az európai integrációról, védelempolitikáról, jogi fejlődésről és egyebekről. Vagy talán éppen ezért ? A kérdés azért nem ennyire egyszerű. Jelen írás apropóját az Európai Bizottság némiképpen "öntömjénezés", "önigazolás szagú" facebook bejegyzése adta (ld. legalul), melynek több pontjában is fájó ellentmondást tapasztaltunk a valóság és a propaganda között. Vigyázat, "beszólogatós" poszt következik.

Elsőre az a melldöngetés szúrt szemet, amit a diplomák kölcsönös elismerése terén említettek. Tényleg jó, hogy egy román érettségit, BA diplomát elismernek a franciáknál is. Más kérdés, ha egy szenegáli diák teljesíti a felvételi követelményt egy francia egyetemre (nem nagyon fogja, de ha mégis), úgy az ő érettségije, BA-je is automatikusan el lesz ismerve. Tényleg nagy eredmény…

Sokkal fontosabb lenne a felső(bb) fokú diplomák valódi kölcsönös elismerése, ahol a tagállamok sokkal rafináltabb módon védik a munkaerőpiacaikat. Akkor most nézzük, mi történik a gyakorlatban. Vegyük a francia példát. Orvosi képzés esetén, Bologna ide vagy oda, egyáltalán nincs meg a diploma elismerése. Ha valaki a kinti képzésbe akar (még nem szakorvosi szinten) bekapcsolódni, gyakorlatilag az összes egyetemi vizsgát újra le kell tennie.

Mert nyilván annyira mást és « rosszat » tanítanak ugyanazokra a nyugati tankönyvekre (is) alapozva mondjuk Romániában és tényleg másról sem hallunk, csak a kelet-európai orvosok műhibapereiről Nyugat-Európában. Ha pedig az illető végzett, éppenséggel elhelyezkedhet francia kórházban dolgozni, csak éppen az ottani adott (szak)orvosi bér feléért : a francia kórház ezeket a helyeket nyíltan kelet-európai munkavállalóknak (a kvázi másodrendű uniós állampolgároknak) tartja fent, pusztán költséghatékonysági szempontból. Végül is mindkét fél jól jár, a francia kórház spórol, a bolgár orvos meg mégiscsak többet keres így, mintha Plovdiv-alsón helyezkedne el.

Ezekre a helyekre esetlegesen jelentkező francia állampolgároknak - akiknek a (francia mértékkel mérve) gyanúsan alacsony bérígéret nem szúrt eléggé szemet - a kórházak meg is « súgják » – ez a hely barátocskám bizony nem neked lett meghirdetve. Az pedig, hogy ez nyíltan szembemegy az EU alapvető elveivel, értékeivel, jogrendszerével... ugyan kit érdekel, és ugyan mi a következménye ?

Ha a francia rendszerbe mégis bekerülsz orvosként, akkor is csak kórházi szinten dolgozhatsz. Arról álmodni se merj, hogy mondjuk magánrendelőt nyiss. Ez esetben a francia orvosi kamara azonnal kigolyóz, mert a képzésedet nem Franciaországban végezted… Nem állítjuk, hogy minden egyes európai ország egészségügyi rendszerét ismerjük, és mindenhol ez a helyzet. Mégis, egy igen nagy, az integráció motorjának számító országról beszélünk, talán nem mindegy, hogy éppen ez az ország milyen követendő példát mutat.

Tudunk viszont olyan európai országról Európa szívében - az unión kívül - ahol az, hogy melyik országban végezted a tanulmányaidat gyakorlatilag nem számít, már ha nem zugegyetemre jártál és bizonyítottan megvan a kellő tudásod és tapasztalatod. Nem kell különbözeti vizsgák sorozatát letenni, ráadásul ott akár magánpraxist is nyithat az illető. (Mert akkora az orvoshiány.)

Azt pedig már ne is említsük, hogy a Ph.D diplomákat sem ismerik el általában automatikusan az uniós tagállamok, azokat ugyanis honosíttatni kell, pontosan úgy, mintha Tuvaluból érkeznénk. Akkor hol itt az előny abból, hogy uniós országból mentél (volna) uniós országba, ahol állítólag elismerik a diplomádat ? Akkor most hol van az a tényleges (és szükséges) integráció, amire annyire büszke a Bizottság?
Mindenütt jó, de legjobb máshol…

Arról már ne is szóljunk, hogy állítólag közös európai védelmet is építünk. (Időről időre felröppen egy-egy újdonságnak egyáltalán nem mondható, ám annál nagyszabásúbb terv a megvalósításról, amire az elemzők már jó előre legyintenek.) Kaparjuk meg kicsit itt is az alsóbb szinteket : az uniós tagállamok hadseregei minden szinten gyakorlatilag hermetikusan zártak egy másik tagállam állampolgára előtt. Mert egy magyar bizonyára komoly érdekeket sértő kémtevékenységet tudna folytatni az alig pár darab hajóból álló dunai aknamentesítő és -telepítő flotilla számára a francia haditengerészetnél. Vagy szerintük a magyarok még mindig az oroszoknak dolgoznak, mint ahogyan a britek az amerikaiak trójai falovai az unióban ? Ez nem is annyira kérdés volt…

Ennyit az egymás között évtizedek alatt felépített bizalmi rendszerről, melyre szintén szokás hivatkozni, (nemcsak bizottsági berkekben), mint az integráció egyik fontos eredményére. Pár éve ennek az egymás előtti fokozott titkolózásnak hála ütközött össze két szupertitkos útvonalon járőröző nukleáris tengeralattjáró (egy brit és egy francia) és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem lett az egészből komolyabb katasztrófa.
Egy utolsó mondat a bizalomról. Német-francia-brit (és egyéb) konferencia- és munkatapasztalataim : egymás előtt smúzolás, vigyorgás, a háttérben irígység, egymás lenézése, mutogatás. (Itt megint tisztelet azon köröknek akik tényleg komolyan veszik azt, hogy együtt, összefogva kéne haladni, nem csak beszélnek róla, hanem meg is valósítják. Nagyon kevesen vannak.)

Még egy gyakorlati példa. A « mezei » uniós polgárnak Schengen jelent(ett) némi kézzelfogható bizonyítékot arra nézve, hogy valóban egységet alkotunk (v.ö. …because we love to travel freely). Hiszen lám, nincsen határ, nyugodtan mehetek shoppingolni a szomszédba, mert ott olcsóbb. Nos, a migráns-válság következményeként a német-osztrák határon folyamatossá vált az ellenőrzés az autópályán. Sok uniós, szükségéppen német, osztrák polgár, család mobilitását nehezítve meg teljesen feleslegesen. Sőt, gyakorlatilag a felső-ausztriai osztrákok saját országukon belüli mozgása is hátráltatva lett ezzel, mivel az észak-osztrák autópálya (A1) az Alpok hegyei miatt szükségképpen a szomszédos Bajorországon keresztül vezet egy szakaszon. (Ez a legrövidebb autópályás lehetőség, hogy eljussunk mondjuk Salzburgból Innsbruckba.)

Embercsempészünk is majd nyugodtan fütyörészgetve végigaraszolja a sort a barátságosan mosolygó Guten Tag !-ig. Mindez csak azért történik így, mert nem bízunk meg az osztrák, illetve a magyar kollégák munkájában, a politikai « erődemonstrációról » most nem is beszélve. De nini, a svájci-osztrák határon ennél sokkal szorványosabb az ellenőrzés, ők ezek szerint jobban megbíznak bennünk, mint mi egymásban. (A svájciak csak kelet felől készülnek a saonok általános támadására, illetve a lichtensteiniektől tartanak.)
Ki hol bízik, ott fél…

Van itt más eredmény is, a béke kérdése. Az, hogy az európai államok nem estek egymásnak, az jórészt sajnos nem az európai integrációnak köszönhető, hanem annak a döntésnek, hogy az Egyesült Államok a NATO révén rájuk tette (és rajtuk tartja) a « szájkosarat » és adott némi kezdőtőkét a gazdasági boom beindításához. (Az is megérne egy misét, hogy ezért hol, mikor és hányszor nyújtották be amerikai partnereink a számlát, avatkoztak be az európai belpolitikába. Hiszen naívság lenne azt gondolni, hogy az amerikaiak bármikor bárhol is ingyen tennének szivességet. Erről ebben a könyvben sokat írtunk.)

Cserében Európának halgass a neve, különben, - hogy klasszikust idézzünk - « f.ck the EU ». A « történelem végétől » a Krím orosz elszakításáig vezető folyamat záróakkordja nem egy európai országban okozott páni rémületet, mert több mint fél évszázados rutinnal az uniós államok saját maguk területvédelmi költségeinek jelentős részét elspórolják. Kvázi potyautasai a közös védelemnek. Négy évente többnyire megismétlődik egyfajta európai csengőfrász, amikor az amerikai elnökválasztási kampány során egyes jelöltek fel-felvetik, hogy Európa aránytalanul keveset fizet a NATO fenntartásához.

A potyautasság a védelem terén tehát az amerikai adófizetők számlájára történik, a felszabaduló forrásokkal növelve az európai államok jólétét, és megtermetve ezzel a lehetőséget arra, hogy – némi képzavarral élve – megmaradt globális játszótereiken vadászhassanak. Már amelyik tagállamnak volt ilyen - lásd a francia beavatkozásokat Afrikában.
Hogy is van ez akkor, a szuverenitás egyik alapvető pillérét feladva akarunk « szuverén », a saját érdekeit megvédeni tudó (hangsúlyozottan megnyomva a « megvédeni » szót) Európai Uniót felépíteni a globális kihívásokra reagálva ?
Fából Patyomkin-falu…

Ugyanakkor egy csak érettségivel rendelkező munkavállaló nem sokat ér a munkaerőpiacon, egy azzal nem rendelkező pedig szinte semmit. Bevalljuk tévedtünk, pontosabban minden esetben igaz ez, hacsak nem mondjuk Martin Schulzok vagy Margot Wallströmök vagyunk. A jéghegy csúcsai. Ja, bocsánat, tudom, hogy a román - és ki tudja még melyik távoli - Tudományos Akadémia, egyetem, tiszteletbeli tagjai, meg tiszteletbeli díszpintyei (értsd.: díszdoktorai). A fügefalevelet mindig kitermelik a rendszer talpnyalói. (Ezek a - csupán a kultúrdiplomácia kelléktárát képző - elemek nagyjából azok a címek, amelyeket egy valódi doktor csípőből visszautasít.)

Wallström, a kábeltévé-királynő legalább tehetséges… De próbálnál csak te, egyszerű állampolgár csupán a tehetségedre hivatkozva « papírok » nélkül boldogulni. A politikai kapcsolatok viszont képesek bármit felülírni, sőt, a tőkés kapcsolatokkal párosulva egész egyszerűen csodákra képesek. Ilyen az elitista Európai Unió – nem mintha tagállami szinteken nem lenne a helyzet hasonló. Csak az a baj, hogy a sok báb között elvész a gyerek.
Amit szabad Jupiternek, abból is megárt a sok…

Te, az egyszerű állampolgár ott vagy 2-3 diplomával 2-3 felsőfokú nyelv ismeretével, mint alappal az uniós karriered elején. Gyakran még ez is kevés. Az uniós adminisztrációba bekerüléshez egy olyan kommunikáció-specifikus tesztet kell megoldani, amit Bourdieu (1) is « megirigyelhetne ». Főként a kelet-európai államok oktatási rendszere nagyon nem ezekre van még mindig kihegyezve. Nem állítjuk, hogy a PISA tesztek, melyeket csak futólag ismerünk – vagy az ezekre nagyon is hajazó uniós felvételi tesztek, melyeket viszont alaposan megismertünk - ördögtől valóak lennének, de szerintünk sokkal inkább a jelölt összezavarására játszanak irreálisan rövid időt adva a válaszokra, mint a valódi szaktudásra. (Szerintünk a megoldás valahol az arany középút lenne a tárgyi tudás és a képességfejlesztő « alkalmazás-centrikus » tudás között.)

Nézzünk egy európai felvételi versenyvizsga példát. Mondjuk alapból statisztikus vagy. Van egy angol szöveged, a végén kérdésekkel. Az idő arra elég, hogy egyszer sebesen végigolvasd a szöveget, majd ott van több állítás között ez is, amiről el kell döntened, hogy igaz, vagy hamis : "A jéghegyek az Antarktiszról leszakadva Észak felé úsznak". Te bejelölöd, hogy az állítás igaz, végül is ezt írta a szöveg. Nyugodt vagy. Mint később kiderül nagyot tévedtél, a szövegben a "sodródnak" kifejezés szerepel, ami - a tesztet készítők logikája alapján - lassabb mozgást feltételez az úszásnál, meg az úszik az "aktív", míg a "sodródik" az passzív. Megdönthetetlen érvelés a "nem" válasz mellett.

Ergo most rádbizonyult : te nem is tudsz angolul, tehát teljesen alkalmatlan vagy uniós munkavégzésre. Teljesen mellékes, hogy tudod az egész fizikai-kémiai hátterét az üvegházhatásnak meg El Nino-nak, meg miegymásnak. Senki nem kérdezte, kit érdekel. Az meg még inkább kit érdekel, hogy írtál/védtél előtte egy doktori tézist - éppen angolul, summa cum laude. (Ergo szaknyelvet használtál a legmagasabb szinten.) Hogy egyébként fiatal, de már nemzetközileg is elismert statisztikus vagy, ismerve az EU e téren jelentkező problémáit, tele megoldási javaslatokkal? Bocs, a rendszer ezeket nem tudja figyelembe venni, nem elég kocka a fejed, már az első körben kiestél...

Ez tehát az a bizonyos valódi, szükséges versenyképes tudás. Azt már meg se említsük, hogy "nyelvészeink" uniós szakmai anyagokban, hivatalos, természetesen anyanyelvi szaklektorokkal rendelekző kiadványokban minimum 4, azaz négyféleképpen tudják konzekvensen - tehát nem véletlen, egyszeri elgépelésekről van szó - leírni a "tagállam" kifejezés francia megfelelőjét : Etat-membre, État-membre, état-membre, État membre... de azért te vagy a sötét kelet-európai, ha nem olyan a franciád, mint a született párizsiaké.

Ha kicsit is többet tudsz, tehetségesebb vagy, a rendszer már a legelső input-nál kidob máshol is : Nem tudsz bizottsági-parlamenti stb. gyakornoki helyet szerezni, mert túlképzett vagy és bizonyára tiltakoznál a fénymásolásból - kávéfőzésből álló gyakornoki munkád miatt. Mégis, enélkül minimális az esélyed a kellő kapcsolati tőke kiépítésére.
Nem csoda, hogy valódi szaktudás helyett lényegében minimális basic tudással rendelkező, de kiemelkedő kommunikációs képességű szakemberből (tisztelet a kivételeknek) áll az EU stábja. Bizonyára azért is tartunk itt a közös problémák megoldásában.

Kételkednek ? Mikor az EUISS-nél, az EU kül- és biztonságpolitikai kutatóintézetében dolgoztunk, az első mítingen külön kis eligazítás volt, hogy elemzéseinkben kerüljük az összetett mondatokat, mert Brüsszelben ezeket képtelenek értelmezni, valamint a legalapvetőbb rövidítéseket (mint pl. NATO) is dekódoljuk… Mondta ezt egy tényleg elismert és kutatási területén valóban hozzáértő, szaktekintélynek számító kolléga. Akinek azonban - tegyük hozzá - frissen felvett, afrikás kutatótársa bevallotta, hogy ő még életében nem foglalkozott Afrikával. De legalább jók a kapcsolatai, így idekerült. (Az illető javaslatára aztán nem mehetett ki nyilvános anyagként a Szudán-elemzésünk merthogy az túl sok tagállami érdeket sért. Itt t.i. nem érdekel senkit az, hogy mik egy konfliktus okai és miként lehetne megoldani azokat. De barátságosan javasolta, hogy azért írhatnék valamit az EU-misszió jelenlegi aktivitásáról a térségben. Mikor ez a beszélgetés lezajlott, a nevezett uniós misszió már fél éve befejeződött. (Nem, nem ironizált...)

Csodálkozunk? Nem kéne, az új igazgatót azután nevezték ki összeurópai konszenzussal, hogy sikeresen a csőd szélére vitt egy regionális kutatási hálózatot. Fél évre rá pedig csodák csodája, az EUISS-nek hirtelen arra sem lett elég pénze, hogy a saját szokásos időszakos kiadványait megjelentesse...
És, igen, kedves fenti « kivételek » nem egy esetben ismerünk titeket és egyben nagyon sajnálunk is titeket, mert láthattuk, tapasztalhattuk – gyakran éppen a ti elmondásaitok alapján - , hogy az uniós középszer mennyire megfojt benneteket, mert túl kevesen vagytok. Ti meséltétek azt is, milyen lázasan kell minden félév végén kamudokumentumok sokaságát legyártani, hogy adott szervezeti egység létezési jogalapját bizonyítani tudjátok.
Aki korpa közé keveredik, betörik a fejét.

De mit is számít mindez - nyelvtudás, diploma, versenyvizsga-eredmény, stb. - mikor mások, « más utakon » zéró tudással jutnak el a csúcsra és lesznek az Európai Parlament elnökei, az Európai Bizottság biztosai, vagy a Főképviselők ?

A kontraszelekció már-már a szocializmus alatti nómenklatúra rendszer « legszebb napjaira » emlékeztet. Pár éve írta egy szerzőtársam egy közös könyvünkben, hogy a túl sok tudás, az túl sok információ, ami csak megzavarná az adminisztrációt, meg a diplomáciát. Nem kell az nekik. Ezek szerint csak hagyjuk őket tovább álmodni, miközben a világ rég elszaladt más irányba. A lényeg, hogy a jelölt « jó elvtárs » legyen és lehetőleg minél kevésbé értsen az adott szakterülethez, annál alkalmasabb.

Most megint lehet nagyot nézni, pedig vegytisztán ez az alapelv például amikor az európai kül- és biztonságpolitikai főképviselőt választják ki. Nem mondhatni hogy a túl sok szaktudás blokkolná a cselekvőkészségüket. Az egyik kinevezése előtt, egy bizottsági meghallgatáson őszintén meglepődött, amikor szembesítették azzal, hogy az EU Afrikában is indított missziókat és hadműveleteket. Hogy ő ezekről eddig még csak nem is hallott… Gondolom azt már mondani sem kell, hogy egyetlen idegen nyelvet sem beszél folyékonyan. Nem baj, így lett az ideális befutó arra nézve, hogy ne zavarja a « nagyok » (franciák, németek, britek) köreit.
Alkalom szüli a főképviselőt, Pelikán elvtárs…

Az anomáliákat hosszan sorolhatnánk. A veszély éppen az, hogy a fent leírt rendszerszintű hibák és tagállami szintű anomáliák gyakorlatilag alapjaiban lejáratják az európai integráció - egyébként jobb sorsa érdemes - eszmerendszerét és céljait. Ledarálják a megmaradt csekély bizalmi alapokat is. Mert jelenlegi formájában az egész nem sokkal több európai kiskirály-képzőnél, az ún. európai dzsentri túlélését biztosító intézményi kereteknél. Olyan intézményi kereteknél, melyeket 3-5 évente gyökeresen átszerveznek, melyekben sok eszköz és program párhuzamosan fut ugyanazokkal a célokkal, ellenőrizetlenül, bizonytalan harmadik országbeli partnerekkel a korrupció melegágyaként, hatékony ellenőrzési mechanizmus nélkül.

Így néha éppen a vérontás elkövetőinek logisztikai ellátását sikerül biztosítanunk. Vagy éppen más-más intézményél van a program és a végrehajtáshoz szükséges pénzügyi eszköz - mindezt a szent transparency és simplification nevében. Olyan intézményi rendszerrel, melynek tagjai (ld. EDA, ld. EEAS, stb.) saját maguk nyilatkozták a sajtónak, hogy lényegében nem is tudják, hogy mit is csinálnak tulajdonképpen. Hogy az átszervezések kaotikusak számukra és maguk nem látják át ezeket belülről, belsősként. Csodálkozik-e akkor ezután még valaki, hogy az oroszok a gázvita idején nem a kis bohócaink "szentháromságával" (Mi is az EU telefonszáma ? A régi jó kissingeri dilemma.) hanem egyenesen a német kancellárral akarnak tárgyalni ?
Alamuszi sok lúd nem ugrik nagyot.

Nézzünk szét főleg a magának egyre több jogot vindikáló - és sajnálatos módon azt gyakorlatilag meg is kapó - Európai Parlamentben. Komoly színvonalon működnek! Görög barátaink hisztizve kivonulnak, amikor török delegáció érkezik. Vagy ahova derogált bejárni a képviselőknek és mikor egy becsületesebb lebuktatta társait, akik a jelenléti ív aláírása után angolosan távoztak, őellene indult eljárás. Eszembe jut erről egykori ezermester szomszédunk története, aki határőrként tökéletesítette a Kalasnyikov egyik alkatrészét, megnövelve a fegyver tűzgyorsaságát, mire dícséret helyett alaposan elővették, hogyan mert mégis hozzányúlni a Nagy Szent Szovjet Hadsereg fegyveréhez.

Felháborító? Tudok durvábbat is: Ismerik az Európai Parlamentben a vita hevében társa fülébe harapó (sic!) munkatárs történetét? Nem, nem érezte úgy a delegáló állam, hogy illene visszahívni a "kis pitbullt". Évekig nyugodtan dolgozhatott tovább...

Mindezeket azért írtuk le, hogy illusztráljuk, sajnos « Brüsszel és társai » lényegében kiváló érv-alapot adnak Európa populista politikusainak a kezébe – azok saját veszélyes politikáik megvalósítását megkönnyítendő. (Ők a maguk részéről éppen a tisztességes nemzetállami szintű politizálást járatják le.) Mert az, hogy a Brüsszelt érő kritikák – ismerjük el – alapvetően teljesen jogosak, az még nem jelenti azt, hogy az alapvető közös értékeket is el kell vetni, meg kell indítani a belső bomlasztást és az unió hibáinak sok esetben ezek nemzeti szintre transzponált változata (elitizmus, haverság szakértelem helyett, korrupció és még sorolhatnánk) a megoldás. Mint ahogy a problémák eltussolása - a közös smúzolás a partnerekkel, mint bevett uniós struccpolitikai attitűd - sem célravezető.
Ha jöttök lesztek, ha hoztok, visztek…

És akkor még bárki csodálkozik, hogy az egyszerű állampolgár vagy az értelmiségi elit egyre kevésbé lelkesedik az Európai Unióért ? Csak legalább ne ünnepelnétek saját magatokat ennyire önfeledten odafent, mert « enyhén » visszatetsző.
Egyébként meg érted haragszom, nem ellened.
Hogy stílszerűen francia idézettel zárjunk : Jamais n`y parler, toujours y penser (2).

-
(1) Pierre Bourdieu : Az oktatási rendszer ideologikus funkciója (Magyarul : http://vmek.oszk.hu/01900/01944/01944.htm#2 ) Bourdieu lényegében azt állítja, hogy adott oktatási rendszer minden elemével, alkalmazott formájával egy adott szociológiai háttérre, illetve e háttér reprodukálására épül, melyet a rendszer tagjai képesek érteni és interpretálni, de a más (oktatási) rendszerekben, más szociokulturális háttérrel rendelkező outsiderek számára viszont egyértelműen hátrányos helyzetet teremt.
(2) francia : Soha nem beszélni róla, (de) mindig rá gondolni. Franciaoszág a porosz-francia háborúban (1870) elvesztette Elzász-Lotharingiát. Utána a politikai szócséplés helyett a tettekre próbálták helyezni a hangsúlyt, azért, hogy a területet az ország a jövőben valamikor visszaszerezze, lakosságát addig is integrálják és francia tudatúnak neveljék. Például a párizsi egyetemi város (CIUP) alapjai is a térség egyetemi hallgatóinak felkarolása, párizsi kitaníttatási igénye hívta életre s e téren az állam és a civil szervezetek, magánalapítványok egyaránt aktív munkát végeztek.

Türke András István Ph.D
A szerző a svájci székhelyű Europa Varietas Institute igazgatója, a Sorbonne doktora, biztonságpolitikai szakértő.
A cikkben megfogalmazottak a szerző magánvéleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Europa Varietas Institute hivatalos állásfoglalásának.

---
European Commission
J’aime cette Page · 14 février ·

…because we love to live in peace
…because we love to be united in diversity
…because we love to travel freely
…because we love having the choice to work and live in another EU country
…because of Erasmus
…because we can receive medical attention abroad with our EU Health Card
…because the EU is the biggest humanitarian donor in the world
…because we love solidarity
…because we love when we get our Bachelor Degree in France and it is also valid in Romania
…because the toys for our kids are safe
…because we love to roam - but we don't like roaming charges
…because we have a common shared history, monuments, art, films
…because we love how the EU protects habitats, forests and the environment
…because my fundamental rights are protected

Undefined