You are here

Az ECLAC / CEPAL XXXI. ülése

„Találjuk ki az elérhető, szolidáris, finanszírozott szociális rendszer jövőjét”
2006.04.09. | Paczuk Miklós
ETTDK Papers - Nr. 9

A fenti jelszóval szervezték meg a Latin-amerikai és Karib-térségi Gazdasági Bizottság (ECLAC / spanyolul: CEPAL) XXXI. Ülését az uruguayi Montevideo-ban 2006. március 20-24. között, melynek fő témái a szociális védelmi háló átalakítása, valamint a térség fejlesztése voltak.

Mi is az ECLAC?

A ma Chilében, Santiago-ban székelő szervezetet (akkor még Gazdasági Tanács néven) 1948-ban hozta létre az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának határozata annak érdekében, hogy regionális szakosított szervként segítsen összehangolni a térség fejlesztési politikáját, s erősítse a latin-amerikai országok közti együttműködést. Mára az ECLAC 43 teljes jogú és 8 társult tagot tömörít, melyek között szerepel az Egyesült Államoktól délre fekvő térség összes állama, valamint a régió gazdasági partnerei közül Japán, USA, Kanada, illetve néhány európai ország.

Mik az ECLAC legfontosabb célkitűzései?

Az ENSZ szakosított szerveként az ECLAC elő kívánja mozdítani a térség gazdasági és társadalmi fejlődését, azáltal, hogy támogatja a tagállamok közti szubregionális, illetve regionális kapcsolatok elmélyítését. Így a globális társadalmi, gazdasági, környezeti problémákat a régión belül kívánja rendezni. Emellett tanácsadó véleményért fordulhatnak hozzá a kormányok, nem-kormányzati szervezetek, valamint konferenciákat (köztük a legfontosabb a kétévente – idén harmincegyedik alkalommal - megrendezésre kerülő üléssorozat), kormányközi és szakértői tárgyalásokat is szervez.

Melyek a régió mai gazdasági problémáinak legfőbb okai?

Az egykor spanyol, portugál, francia gyarmati latin-amerikai, valamint a főleg angolszász uralom alatt álló, a század közepétől folyamatosan függetlenné váló karib-térségi államok importhelyettesítő iparosítást vezettek be az 1929-33-as nagy gazdasági világválság után, annak érdekében, hogy függetleníteni tudják magukat a világgazdasági piacon bekövetkező hátrányos eseményektől, melyhez nagymértékű hitelfelvételre volt szükség.

Mivel a gazdaságpolitika nem érte el célját, illetve nőtt az államok eladósodottsága is, a tagállamok felismerték a gazdasági nyitottság szükségességét, s strukturális átalakításokat hajtottak végre.

A ’60-as években – az Európai Gazdasági Közösséget sikerét alapul véve – a megalakított Latin-Amerikai Szabadkereskedelmi Társulás és Karib-tengeri Országok Szabadkereskedelmi Társulása keretében - adminisztratív korlátokat bontottak le. A társulások a vártnál sikertelenebbek lettek, mivel az országok közti különbségek jelentősebbek voltak, mint az európai modellben, s a helyzet inkább a külföldi (értsd nem latin-amerikai és karib-térségi) társaságoknak kedvezett, tovább növelve a társadalmi egyenlőtlenséget, kiszolgáltatottságot.

A ’60-as évek végén lezajló, néhány éves gazdasági növekedést az olajválságot követő, 1973 utáni világgazdasági árrobbanás törte meg, melyre az államok nagy összegű hitelfelvétellel, illetve saját valutájuk többszöri leértékelésével válaszoltak.

Mivel hiteleiket nem tudták visszafizetni, az országok a ’80-as szélsőséges mértékben eladósodtak, melynek következtében romlott az életszínvonal, nőtt a társadalmi szakadék, a GDP csökkent, miközben a népszaporulat mértéke csak kismértékben esett vissza.

A ’90-es évek elején a térség kormányainak elsődleges célja a kölcsönök visszafizetése, ennek érdekében deficitfinanszírozást, pénzteremtést hajtottak végre, valamint túlköltekeztek, melyet követően lényegesen megugrott az inflációs szint. (pl.: 1994.: 465%)

A ’90-es évek felétől az államháztartást sikerült részben stabilizálni (bár időközben egyes országokban továbbra is egyensúlyzavarok léptek fel), megkezdődhetett az IMF kölcsönök törlesztése. 2005 végén a térség államai közül Argentína és Brazília bejelentette, hogy vissza kívánja fizetni a nemzetközi kölcsöneit.

Milyen társadalmi kihívások jellemzik a XXI. század Latin-Amerikáját és Karib-térségét?

A ’80-as adósságválságának következtében jelentős mértékben megnőtt a társadalmi szakadék mind a társadalom egyes rétegei, mind a városok, illetve „vidék” között.

A kevesebb vidéki munkalehetőség hatására emberek milliói áramlottak városokba, sok helyen nyomornegyedeket létrehozva, melynek következtében Latin-Amerika és a Karib-térség a világ legurbanizáltabb térségévé vált.

A nyomornegyedekben kiemelkedően rossz a közbiztonság, mely helyzet javítása a kormányok elsődleges feladatai közé tartozik. (legfőbb problémák kábítószer-kereskedelem, prostitúció, gyermekek illegális dolgoztatása stb.)

1-1 állami intézkedés végrehajtása ráadásul gyakran az állampolgárok rövid távú érdekeivel is ütközik, mint például Brazíliában, ahol 2005-ben egy népszavazáson a többség arra voksolt, hogy továbbra is tarthasson lőfegyvert magánál minden felnőtt korú személy.

A bűnözők közt rengeteg a fiatalkorú gyermek, akik bandákba verődve próbálnak enyhíteni saját, igen gyakran kilátástalan sorsukon.

Bár a népesség növekedési üteme visszaesett, a szám még mindig magas, mely problémát nehezíti a tény, hogy a régió államai közül egyedül Kubában legális az abortusz, ráadásul egyes államokban büntetik is, így sokan illegálisan, rossz körülmények közt, saját egészségüket megkárosítva vetetik el gyermeküket.

A társadalom rétegei sok esetben a gyarmati korban kialakult rasszok alapján szerveződnek, melyek szegregációja, illetve társadalmi egyenlőtlensége jelentős.

A régió országainak jelentős fejlettségbeli különbsége miatt kiemelkedően magas migránsok - akiknek nagyobb része nő - száma 2005-ben körülbelül 25 millió volt. (a világ migránsainak 13%-a), akiknek legfőbb cél-országai közé tartozik Észak-Amerika két állama, valamint a térségen belül a relatíve fejlettebb Argentína, Chile, Costa Rica és Venezuela. A latin-amerikai és karib-térségi államok egy részének GDP-jéből különösen magas arányban részesedik a külföldön élő honpolgárok által hazautalt pénzmennyiség. (pl.: Haitin 24%-ban)

Melyek voltak a montevideoi ülés legfontosabb megvitatandó pontjai?

Az Ülés elsősorban a latin-amerikai és karib-térségi szociális védelmi háló fejlesztéséből és általánossá tételéből eredő kihívásokkal foglalkozott, figyelembe véve az egészségügyi rendszerek, szociális ellátások és szegénység-csökkentő programok szolidáris alapú megreformálásának szükségét.

Milyen döntések születtek az ECLAC XXXI. Ülésén?

A tárgyalásokon látogatást tett a néhány hete megválasztott új chilei elnök, a szociáldemokrata Michelle Bachelot, aki kiemelte elnöki kampányprogramjának szociális jellegű intézkedéseit, s úgy vélte, hogy Chilében immáron megteremthető egy modern jóléti állam.

Valószínűleg ez a dél-amerikai ország csak a térség 1-2 üdítő kivételeinek egyike a kérdést illetően.

Mivel a ’90-es évek eleji reformok nem vették figyelembe a foglalkoztatási szerkezetet, a munkahelyteremtés lassú folyamatát, ma a foglalkoztatottak alig fele járul hozzá valamilyen formában a szociális rendszer kiadásaihoz, többek között emiatt is jócskán elmarad a fejenkénti egészségügyi hozzájárulás a világ fejlett államainak átlagától.

Az ECLAC szerint egyetlen jó megoldás nem létezik, csupán a munkahelyteremtés nem képes orvosolni a problémát. Ezért a Montevideo-i Ülésen a tagállamok inkább egy szolidáris alapú szociális rendszer megalkotását tűzték ki célul, melyben a társadalmi helyzet relatíve jobban kifejeződne a szociális szolgáltatásokhoz való hozzájárulásban, emellett megfogalmazták, hogy a minimális ellátási feltételeket azok számára is biztosítani kell, akik nem tudnak hozzájárulni a szociális rendszer fenntartásához.

Ráadásul minden erőfeszítés ellenére a 70 év felett lakosok körülbelül csak 40%-a kap valamilyen formában nyugdíjtámogatást. A probléma súlyát növeli, hogy a világ ebben a térségben legmagasabb a társadalom elöregedési üteme. Ezért az ECLAC országainak össze kell fognia, hogy egy olyan egységes nyugdíjrendszert tudjanak kialakítani, melynek segítségével ez az arány javítható.

Az Ülés résztvevői megegyeztek arról, hogy javítani kell a nagyszámú migráns személy emberi jogi védelmét, s csökkenteni kell kiszolgáltatottságukat, valamint új munkalehetőségek létrehozásával vissza kell szorítani az elvándorlást, így a nagymértékű szegénységi ráta is javítható.

A résztvevő országok a fenti célkitűzéseket egy határozatban fogadták el, valamint egy másik határozat keretében elismerték az ECLAC Haiti stabilizációja érdekében végzett tevékenységét.

A tagállamok megállapodtak abban is, hogy az ECLAC tevékenységének középpontjába az országok államháztartásának további stabilizációját, szociális kohézió erősítését, a gazdasági nyitottság és termelékenység növelését, a nemek közötti egyenlőség minden téren történő megvalósítását helyezik.

Végül, de nem utolsó sorban a delegáltak az ECLAC támogatását kérték annak érdekében, hogy meg tudják valósítani a riói akciótervben meghatározott célokat, valamint megegyezés született arról, hogy a soron következő 2008-as ülést a Dominikai Köztársaságban, Santo Domingo-ban rendezik meg.

Források:

1. Alapvető tények az ENSZ-ről (2000) - Magyar ENSZ Társaság kiadványa

2. www.eclac.org – a Latin-amerikai és Karib-térségi Gazdasági Bizottság honlapja