A tárgyalások folytatására, valamint a minszki egyezményben vállalat tűzszünet és nehézfegyverzet-kivonás betartására szólította fel a kelet-ukrajnai konfliktusban szemben álló feleket pénteken Kijevben Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter az ukrán fővárosban megrendezett biztonságpolitikai fórumon elhangzott felszólalásában.
A német diplomácia vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a február közepén életbe léptetett fegyvernyugvást azóta is minden nap megsértik a Donyec-medencében. Steinmeier a tűzszünet betartása, valamint a nehézfegyvereknek a frontvonaltól való hátrébbvonása mellett sürgette, hogy mihamarabb álljon helyre Kijev ellenőrzése az ukrán-orosz határ teljes hosszán.
Meggyőződésének adott hangot, hogy a minszki egyezségek betartása az egyetlen módja a kelet-ukrajnai válság rendezésének. “A további konfrontáció nem vezet a válság megoldásához. A jelenlegi helyzetnek nincs katonai megoldása, az csakis az európai értékeken alapulhat” – hangoztatta a külügyminiszter.
A távolabbi jövőre nézve fontosnak nevezte, hogy párbeszédbe bevonják a Donyec-medence civil szervezeteket.
“Minden, amit teszünk, Ukrajna népéért tesszük, bízunk az ukrán kormányban, hogy végrehajtja a reformokat, Oroszországnak pedig határozottan a tudomására hozzuk, hogy az ellene elrendelt nemzetközi szankciók feloldása összefüggésben áll a minszki egyezségek teljesülésével. Mi Európában partnerei vagyunk Ukrajnának minden formátumban, a normandiait is beleértve” – fejtette ki Steinmeier.
A legutóbbi minszki megállapodást Kijev és a szakadárok képviselői között az úgynevezett normandiai négyek vezetői, azaz a német kancellár, valamint a francia, az orosz és az ukrán elnök hozta tető alá február 12-én.
Steinmeier kifejezte meggyőződését, hogy nem Ukrajna EU-társulása miatt törtek ki a harcok a Donyec-medencében. “A Krím elcsatolása, a nemzetközi jog minden normájának megsértése, a harci cselekmények Kelet-Ukrajnában, mindez a konfrontáció útja, amelyet Oroszország választott. A válság gyökere nem abban van, ahogy egyesek mondják, hogy Ukrajna az unióval való együttműködést választotta, hanem abban, hogy Oroszország a szembenállás mellett döntött” – hangsúlyozta a német külügyminiszter.
Ahhoz ugyanis, hogy hétfőtől ismét adómentes legyen a borravaló, az adóról szóló jogszabályt vissza kellett volna vonnia a parlamentnek, és ezt ki kellett volna már hirdetnie az államfőnek. Eugen Teodorovici két hete bejelentette, hogy törlik a borravaló megadózására vonatkozó kormányrendeletet, mindössze egy héttel azután, hogy bevezették azt. A tárcavezető akkor azt mondta, a turisztikai szolgáltatók képviselői kérték, hogy töröljék el az intézkedést, vagy legalább jövő év elejéig halasszák el a 16 százalékos adó bevezetését.
A szövetségi elnök a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány meghívására látogat Washingtonba és amerikai kongresszusi képviselőket, magas rangú külügyminisztériumi tisztviselőket, emberi jogi és vallásügyi szakértőket, valamint az amerikai magyar közösség tagjait tájékoztatja többek között a Mikó-ügyről. Az Magyar Emberi Jogok Alapítvány hónapok óta dolgozik azon, hogy Markó Attila számára lehetőséget biztosítson arra, hogy az Egyesült Államokban ismertesse a romániai restitúciós folyamatok visszásságait. Az előkészített látogatást azért kellett elhalasztani, mert időközben a román hatóságok nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Markó Attila ellen. Az alapítvány ezt követően döntött úgy, hogy Markó Attila helyett Kelemen Hunor szövetségi elnök ismertesse a magyarsággal szembeni visszaéléseket. Az erdélyi küldöttséget meghívták a Tom Lantos Emberjogi Bizottsághoz is, mindkét alkalommal videó-közvetítéssel bekapcsolják Markó Attilát is.
Szerdán délután Csókára látogatott Dobai János tartományi környezetvédelmi titkárhelyettes, akit a községházán Balázs Ferenc polgármester és munkatársai fogadtak. A csókai önkormányzat és a tartományi titkárság között évek óta sikeres együttműködés folyik. Az önkormányzat a környezetvédelmi titkárság pályázatán 480 000 dináros támogatást nyert – az erről szóló szerződést írták alá szerdán –, amelyet a községi költségvetésből egymillió dinárral megtoldva újabb 650 darab 120 literes szemeteskuka vásárlására fordítanak. Amint azt a község polgármestere hangsúlyozta, az újabb, környezetvédelmi szempontból jelentős beruházásnak köszönhetően az év végéig Hódegyháza, Feketetó, Kanizsamonostor és Egyházaskér miden háztartásából az új kukák alkalmazásával szervezik meg a háztartási hulladék begyűjtését és elszállítását.
Ónodi Ibolyka, a Csóka Kommunális Közvállalat igazgatója kiemelte, hogy a több mint hatszáz kuka beszerzésével a község minden háztartásából egyformán el tudják szállítani a szemetet, ami jelentős előrelépés az illegális hulladéklerakók fokozatos felszámolása terén.
By szerkx@delhir.rs (Szerkesztő 2.)
Rendkívül kegyetlen bűncselekmény történt Versecen. Egy 61 éves személy megerőszakolta a szomszédban lakó, enyhén szellemi fogyatékos 17 éves lányt, T. J.-t.
A lány a nevelőszüleinél él húgával együtt. Állítólag kedves családról van szó, amely példásan gondoskodik a kislányokról.
Živko B. szomszéddal sem volt semmi bajuk. Mindeddig.
Amikor megkérte T. J. nevelőanyját, adjon neki A cikk folytatása …
Read more here: Délhírportál
By tklaura
Rövid időre megszakadt a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség ülése, mert egyes jelentések szerint a zürichi konferenciaközpontban bomba található.
A rendőrség rövid időn belül átkutatta az épületet és engedélyezte az esemény folytatását. A mai szavazáson derül ki, hogy Sepp Blatter jelenlegi elnök maradhat-e a FIFA élén, vagy kihívója Ali bin al-Huszein jordániai herceg szerzi A cikk folytatása …
Read more here: Pannon RTV
A Szerbiai Villanygazdaság átalakításáról meghozott döntés egy, a Vajdaságban meglehetősen vegyes visszhangokat kiváltott megoldást is előirányoz: egy vállalatba tömöríti, pontosabban a belgrádi áramszolgáltatóhoz kapcsolja az összes regionális szolgáltatót. Ezáltal, az újvidéki székhelyű, többi regionális vállalatnál sokkal jobb eredményeket megvalósító Elektrovojvodinának is az a sors jut, hogy hamarosan megszüntetik, s az egész vajdasági részleget odacsatolják a belgrádihoz. Ezt az összevonást Vajdaságban már csupán azért is problémásnak tartják sokan, mert egy nyereséges céget olvasztanak be egy veszteségesbe. A tavalyi üzleti adatok kimutatták, hogy míg az Elektrovojvodina ebben az évben 2,3 milliárd dináros nyereséggel dolgozott, addig a belgrádi szolgáltató 3,4 milliárdos veszteséget halmozott fel.
Tavaly márciusban még abban bízott Juan Manuel Santos Calderón kolumbiai elnök, hogy az év végéig sikerül véget vetni a hazájában évtizedek óta dúló polgárháborúnak. Jövő heti vatikáni látogatásán azonban már Ferenc pápától kérne tanácsot és támogatást a béketárgyalások sikeres befejezéséhez.
A kormány és az ellene harcoló legerősebb gerillaszervezet, a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) képviselői ugyan a múlt héten Havannában ismét tárgyalóasztalhoz ültek, nem sokkal utána viszont a terepen „kellemetlenségek” adódtak. A hadsereg végzett a szélsőbaloldali FARC 26 gerillájával, mire a lázadók múlt csütörtökön felmondták a tűzszünetet, amelyet tavaly decemberben egyoldalúan hirdettek meg.
Juan Manuel Santos azután adott parancsot a (légi)támadásokra, hogy április 15-én a FARC megölt tizenegy katonát. Ez nagy felháborodást váltott ki az országban, ahol sokan kételkednek a lázadók a béke iránti elkötelezettségében. A hadsereg azóta több csapást mért az ellenségre; csak az utóbbi nyolc napban mintegy negyven gerillát ölve meg.
A múlt heti sikeres rajtaütés után az államfő a béketárgyalások folytatását sürgette, miközben új offenzívával fenyegetőzött. A hadsereg még nem lendült átfogó támadásba, de a napokban ismét lecsapott. Az ország északnyugati részében végrehajtott akciójában állítólag több személyt megölt, közöttük Alfredo Alarcón Machadót, a FARC egyik népszerű parancsnokát, akit társai – mozgalmi nevéről – inkább Román Ruízként ismertek. A hivatalos közlés valóságtartalma azonban kétséges, hiszen a parancsnok halálhírét már tavaly is világgá kürtölték. Az viszont igaz lehet, hogy Ruizt tartják Pastro Alape jobbkezének. Az utóbbi a FARC-küldöttség tagjaként egyezkedik a békéről a kubai fővárosban.
A szembenállók 2012 novemberében kezdték meg hivatalosan az egyeztetéseket norvég és kubai közvetítők segítségével. A tárgyalásokat az elmúlt napok rajtaütései ellenére sem függesztik fel, de a FARC képviselői kétoldalú és tartós tűzszünetet követelnek.
A megbeszélések fő célja a háború befejezése. A küldöttségek már több eredményt értek el: a tárgyalások öt kiemelt pontja közül háromban sikerült megegyezniük. A maradék két vitás kérdés közé tartozik a békefolyamatból születő új politikai mozgalmak demokratikus részvételének garanciája, valamint a konfliktus áldozatainak kárpótlása.
A FARC 1964 óta azért küzd a kormány ellen, hogy több jogot és megélhetést biztosító mezőgazdasági földterületeket harcoljon ki a nagybirtokosok által kisemmizett vidéki szegényeknek. Hivatalos adatok szerint a konfliktusban 220 ezren vesztették életüket; más források ennek a háromszorosára becsülik az áldozatok számát, a menekültekét pedig 3–5 millióra.
By tklaura
Ana Ivanović bejutott a francia nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjébe, miután a harmadik fordulóban 6-0, 6-3 arányban legyőzte a horvát Dona Vekićet.
Már a mérkőzés elején Ivanović ellenfele tudtára adta, hogy nem sok esélye van, hiszen az első játszmát nullára nyerte. A második szettben Vekić nagyobb ellenállást tanúsított, egy alkalommal el is A cikk folytatása …
Read more here: Pannon RTV
By tklaura
Harmincnégy hátrányos helyzetű, tehetséges általános és középiskolás diák írt alá szerződést ma a Magyarországról érkező Ady Endre-ösztöndíjról Szabadkán. Az egyszeri támogatásról szóló dokumentumot a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács elnöke kézbesítette.
<span A cikk folytatása …
Read more here: Pannon RTV
Határozatlan időre elnapolta a koszovói parlament a háborús bűnöket vizsgáló különleges bíróságról szóló, péntekre tervezett vitát – jelentette honlapján a Koha Ditore című pristinai napilap. A cikk folytatása …
Read more here: VajdaságMa – Szerbia
A vajdasági nagycsaládos mozgalom fennállásának húszéves évfordulóját ünnepelte mai rendes éves közgyűlésén a Vajdasági Nagycsaládosok Egyesületének Szövetsége (Vancsesz) a vajdasági képviselőház nagytermében. A cikk folytatása …
Read more here: VajdaságMa – Vajdaság
By tklaura
Több mint 480 vajdasági magyar pályázatot bírált el a Szekeres László Alapítvány tegnap este. Azokra a kisösszegű programokra, projektekre és egyesületek működésének támogatására pályázhattak a szervezetek, intézmények, amelyek a magyar nemzeti azonosságtudatot erősítik.
A Szekeres László Alapítvány határozati javaslatai Budapestre, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez kerülnek, ahol várhatóan június közepén A cikk folytatása …
Read more here: Pannon RTV