You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Magyar feltalálók: Zsélyi Aladár és a repülőgép-technika

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 09/06/2015 - 15:29

A repülés történetében több kiemelkedő találmányt tartunk számon, melyeket mind a biztonságosabb közlekedés érdekében fejlesztettek ki. Hosszú időnek kellett eltelnie, hogy eljussunk a XXI. század műszaki vívmányaihoz. A tudósok és kutatók között több magyar származású szakembert is számon tartunk. Ezek egyike Zsélyi Aladár, aki a biztonságos repülés érdekében fejlesztett ki számos értékes megoldást.
Zsélyi Aladár 1883-ban született a Nógrád megyei Bussán – olvashatjuk Köteles Viktória 88 magyar találmány című könyvében. Jómódú családból származott, taníttatása apja halála után is biztosított volt számára. Középiskoláit Londonban végezte, majd a Budapesti Királyi József Műegyetemre iratkozott be.
Egyetemista korában jutott el hozzá az első repülési kísérletek híre, melyek abban az időben nagy port kavartak. A téma megragadta, s mérnök lévén, figyelme rögtön az új technikai találmányok felé fordult. Aerodinamikai kutatásokat végzett. Nem sokkal diplomája megszerzése után 1909-ben meg is jelent első kötete A repülőgép-technika alapelvei címmel. Ezt követően rövidesen ő is hozzálátott saját gépei megépítéséhez. Ezeknél számos olyan megoldást alkalmazott, melyekkel megelőzte korát, ezért a többi repülőgép-konstruktőr számára iránymutatóak voltak. Gépeit mérnöki számítások alapján építette. Elismerését növelte, hogy nem csak mérnök és kutató, hanem okleveles pilóta is volt, aki saját tervezésű gépeit általában szintén maga is vezette. Saját gépével nem volt megelégedve, ezért annak továbbfejlesztett változatában már olyan forradalmian új megoldásokat alkalmazott, melyek a kor legnagyobb szakembereit is meghökkentették.
Újításainak egyike volt a motor merőben új elhelyezése. A repülőgépébe egy 100 lóerős motort épített be oly módon, hogy azt 180 fokkal beforgatta a törzsbe, így annak hengerei nem zavarták a pilótát a kilátásban, emellett jelentősen csökkent a légellenállás is. Megoldását világszerte alkalmazni kezdték. Ezzel a minimális légellenállású repülőgépek előhírnöke lett.
Másik újítása a Zsélyi-féle kormánymű, melynek segítségével a repülőgép valamennyi irányba mozdíthatóvá vált. A feltaláló zsenialitásának bizonyítéka a rugózó futószerkezet, a landolás biztonságát szolgáló csúszótalp, mely szerencsétlenebb leszállásoknál megvédte a gépet a durva sérülésektől, illetve a szárny merevítésének egyedi megoldása is.
Fejlesztései mellett arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy már 1911-ben megalkotta gázturbinájának első kísérleti példányát, hogy kiküszöbölje az addig hiányos szerkezeteket. Száz év után visszatekintve ma már láthatjuk, hogy fejlesztései és szerkezetei messze megelőzték korát és az akkori technikát. Megállapításai pedig örökérvényűek, tehát ma is elengedhetetlen részei a repüléstechnikának.
Zsélyi nemcsak mérnök, hanem okleveles pilóta is volt. 1910-ben két versenyt is megnyert, s abban a korban egyedülállónak számító 18 km-t sikerült megtennie. Repülőgépeivel gyakran történt baleset, de csak kétszer szenvedett súlyos sérüléseket, igaz, ezek egyike később végzetesnek bizonyult. Először 1910. június 1-jén zuhant le, gépe teljesen összetörött, karja kificamodott, és súlyos agyrázkódást szenvedett. Elhivatottsága azonban ezáltal sem szűnt meg, és tovább folytatta kísérleteit. Második balesete 1914. április 15-én történt, ekkor gépe motorja hibásodott meg és a szükséges sebesség hiányában lezuhant. A pilóta a jobb alkarján nyílt törést szenvedett. A seb később sajnos elfertőződött és a tetanuszmérgezésen az orvosok már nem tudtak segíteni, így rövidesen, 1914. július 1-jén meghalt.
Budapest XVI. kerületében, a mátyásföldi repülőtér közelében utca viseli nevét, mely méltó helyen emlékezteti az utókort a magyar repülés zseniális tehetségű úttörőjére.

Gál Adél
Kárpátalja.ma

Kormánytámogatást kapnak a bevándorlókat befogadó városok Olaszországban

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 09/06/2015 - 15:26

Matteo Renzi olasz miniszterelnök kedden bejelentette, hogy hamarosan költségvetési különtámogatásban részesülnek az ország partjaira érkező illegális bevándorlókat befogadó önkormányzatok. Lombardia tartomány elnöke ugyanakkor a helyi polgármestereknek megtiltotta a bevándorlók befogadását.

A miniszterelnök és Angelino Alfano belügyminiszter rendeletet dolgozott ki, amely szerint az illegális bevándorlókat befogadó olasz városok felmentést kapnak az országos pénzügyi megszorítások alól és állami anyagi támogatásban részesülnek. A bejelentések szerint a kormány már az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek június 25-én kezdődő csúcstalálkozója előtt elfogadja az intézkedést.
Az olasz kabinet a bevándorlókat befogadó városok támogatásával válaszol Lombardia, Veneto, Liguria és Valle d’Aosta tartomány elnökeinek azon bejelentésére, hogy nem hajlandóak több illegális bevándorlót befogadni a Dél-Olaszországba érkezők közül.
Roberto Maroni, Lombardia elnöke, az Északi Liga politikusa levélben utasította az északnyugat-olaszországi tartomány prefektusait, hogy függesszék fel az illegális bevándorlók befogadását, amíg a kormány nem talál más megoldást az elhelyezésükre.
Flavio Tosi, a venetói Verona polgármestere viszont azt hangsúlyozta, hogy ő nem a tartományi elnök, hanem az olasz belügyminiszter utasításait követi.
Romano Prodi volt kormányfő az olasz nemzeti egység elleni támadásnak nevezte az északi tartományi elnökök engedetlenségét.
A kormány a következő napokban megkezdi a Szicíliába és a szintén déli Calabriába érkező illegális bevándorlók országos szétosztását. A tartományi kvóták szerint a tízmillió lakosú Lombardiának valamivel több mint 2000 illegális bevándorlót kell befogadnia azokból, akik az elmúlt hetekben az olasz partokon kötöttek ki.
Roberto Maroni arra emlékeztetett, hogy Lombardia az illegális bevándorlóknak már eddig is 19 százalékát vállalta magára, és ebben a tartományban él a legálisan Olaszországban letelepedett bevándorlók egyötöde is.
Olaszországba tavaly 170 ezer illegális bevándorló érkezett, ami a mindenkori legmagasabb migrációs áradat volt. 2014 végén több mint 80 ezren voltak az olaszországi befogadóállomásokon. A belügyminisztérium adatai szerint már az idén is mintegy 53 ezren érkeztek az országba.

Vadkerti az ukránok elleni Eb-selejtezőn búcsúzik a kéziválogatottól

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 09/06/2015 - 15:17

Az ukránok elleni szombati Európa-bajnoki selejtezőn búcsúzik a magyar férfi kézilabda-válogatottól Vadkerti Attila.
“Megkaptam a meghívót, pénteken kell csatlakoznom a csapathoz. Izgalommal készülök az utolsó válogatott meccsre” – nyilatkozta a 33 éves szélső a klubja, a MOL-Pick Szeged honlapjának.
Vadkerti felnőtt játékosként csak a Tisza-parti együttesben szerepelt, a következő idényben azonban már biztosan nem játszik a csapatban.

Bocskor Andrea az aknaszlatinai sóbánya állapotáról beszélt az EP ülésén

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 09/06/2015 - 15:16

A fideszes Bocskor Andrea Aknaszlatina sóbánya-település elhanyagolt állapotáról beszélt az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén, az úgynevezett egyperces felszólalások sorában, hétfőn késő este.

A kárpátaljai származású Bocskor Andrea, aki a Fidesz színeiben szerzett EP-képviselői mandátumot, az ukrán-magyar-román határ közelében található, Ukrajnához tartozó Aknaszlatina elhanyagolt állapotára, és a Tisza töménysóoldattal való folyamatos szennyezésére hívta fel a figyelmet. Elmondta, hogy Aknaszlatina Európa legkiterjedtebb sómezője fölött jött létre. A kilencvenes évektől a sóbányák műszaki állapota egyre romlott, a rendszeres pénzhiány veszélybe sodorta a sóbányák vízbetörés-védelmének a hatékonyságát. Rendszeressé váltak a bányaomlások, hatalmas méretű kráterek keletkeztek a sóbányák közelében, közvetlenül veszélyeztetve a település lakosait és infrastruktúráját.

Bár a sóbányák működését beszüntették, mára az omlások hatalmas méreteket öltöttek. Az ukrán hatóságok a megoldást a lakosság kitelepítésében látják, 45 kilométernyire a jelenlegi sóbányától.

“A lakosság nem fogadja el ezt a kitelepítést, ezért itt az utolsó pillanat, hogy segítsünk ennek az ökológiai és szociális katasztrófának a megakadályozásában” – mondta Bocskor Andrea.

Kárpátalja ma: Parisel cukrászda

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 09/06/2015 - 15:13

Beregszászban a Bohdan Hmelnickij utca 16. szám alatt immár kilencedik éve működik cukrászda.

Az akkor még Melani nevet viselő cukrászüzlet mára teljesen átalakult. A cukrászda termeiben lévő ódon hatású fehér asztalok, székek, szekrények, karosládák, virágmintás falak és régi fényképek romantikus és rusztikus hatást keltenek. Ennek fényében elmondható, a cukrászat a franciaországi könnyed, természetes és mediterrán provance-i stílust képviseli. Mielőtt megnéznénk a sajátos belsőépítészeti stílust, már eszünkbe jut Franciaország, ugyanis 2015-ben a cukrászat az új dizájn miatt a Parisel nevet kapta.

A Parisel cukrászda hagyományos házi süteményeket, tortaszeleteket, gyümölcsös, túrós könnyű édességeket, tejszínes, habos, krémes süteményeket, pitéket, fagylaltot, fagylaltkelyheket és desszertkülönlegességeket kínál. A kezdetektől fogva a legnépszerűbb a macskanyelv, a túrós sütemény és a képviselőfánk. Ezen kívül körülbelül harmincféle sütemény kapható. Közkedvelt a habroló, a tiramisu, a tropic nevű gyümölcsszelet, az aszalt szilvás süti, a mézes szelet, a raffaello és a bounty nevű kókuszos édességek. A sütemények mellé kínálnak üdítőket, ásványvizeket, kávékat, teákat, meleg italokat, hűsítőket. A vásárlói igényeket kielégítve rendelhetők modern technológiával finom alapanyagokból készült születésnapi, esküvői és menyasszonyi torták is.

A Parisel fő profilja az édességkészítés, de nemcsak desszertek kaphatóak. A felújítás óta a vendégek meg is ebédelhetnek a cukrászdában. Rendelhető babgulyás, bogrács, pelmenyi, kremzli, derelye, egytálételek, túrós, lekváros, pudingos, csokoládés és húsos palacsinta, túrógombóc és túrós lepényke (szirnyiki) is.


A Parisel cukrászdára mindenképp érdemes felfigyelni. A hely új külsővel, megőrizve az eredeti ízeket Beregszász édességkedvelő lakosainak és turistáinak biztos célpontja kíván lenni.

Pallay Katalin
Kárpátalja.ma

Szerbia 34 új diplomatát helyez ki

Vajdasághírek / Szerbia - Mon, 08/06/2015 - 12:19

By tklaura

Pozitív előrelépés észlelhető Szerbia külpolitikai törekvéseinek terén – nyilatkozta Ivica Dačić. A szerb külügyminiszter elmondta, hogy ebben az évben 34 új diplomatát helyeznek ki.

A B92 televízió műsorában Dačić arról is beszélt, hogy tisztában van azzal, hogy egyes országokban Szerbiának nincs kiküldött konzulja, de ez a helyzet pár napon belül A cikk folytatása …

Read more here: Pannon RTV

    

Az USA-ban nagydíjat nyert a Liza, a rókatündér magyar mozifilm

Vajdasághírek / Szerbia - Mon, 08/06/2015 - 12:19

By tklaura

Seattle-ben fesztiváldíjat kapott a Liza, a rókatündér magyar mozifilm. Ujj Mészáros Károly alkotása nyerte az Új rendezők versenyprogram nagydíját a 41. Seattle-i Nemzetközi Filmfesztiválon – jelenti az MTI.

A Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült Liza, a rókatündért az indoklás szerint “élénk, ötletes, leleményes és szokatlan látványvilágáért” jutalmazták a hétvégén véget A cikk folytatása …

Read more here: Pannon RTV

    

Magcsempész agrárközgazdász bukott le Horgoson

Vajdasághírek / Szerbia - Mon, 08/06/2015 - 11:51

By tklaura

Nem mindennapi fogásuk volt a horgosi vámosoknak az elmúlt hétvégén. Lefüleltek ugyanis egy 25 éves agrárközgazdászt, aki megpróbált 500 ezer hibrid brokkoli magot Szerbiába csempészni. A csempészáru, amelyet Szegeden vásároltak, körülbelül 700 ezer dinár értékű. A fiatal férfi a hibrid brokkoli magot 180 tasakba csomagolva két, az ülések mögé rejtett A cikk folytatása …

Read more here: Pannon RTV

    

A Magyar Nemzeti Tanács fél a vajdasági magyarság helyzetének megvitatásától

Vajdasághírek / Szerbia - Mon, 08/06/2015 - 11:00

By haraszthy.agoston@delhir.rs (Haraszthy Ágoston) Gondolatok az MNT „hagyományos jogi tanácskozásáról”. Június 5-én és 6-án Palicson megtartották a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) „hagyományos jogi tanácskozását. A kétnapos rendezvény során a résztvevők ezúttal az Európai Unió és Szerbia, illetve a csatlakozási folyamat kontextusában hallhattak előadásokat a nyelvi jogokról, a nemzeti kisebbségek védelméről, a regionális együttműködésről, valamint a A cikk folytatása …

Read more here: Délhírportál

    

Az eurómilliós botránylista

Vajdasághírek / Szerbia - Mon, 08/06/2015 - 11:00

By haraszthy.agoston@delhir.rs (Haraszthy Ágoston) Hathatós politikusi segédlettel és a nyilvánosság teljes kizárásával osztottak el eurómilliókat egymás között a vajdasági magyar vállalkozók. Igaz, egyelőre még csak „papíron”, mégis ettől a botránytól volt hangos az elmúlt napokban/hetekben az egész Délvidék.

Pásztor István, a legnagyobb vajdasági magyar politikai szervezet vezetője az utóbbi 25 év legnagyobb fejlesztési A cikk folytatása …

Read more here: Délhírportál

    

Pásztor István: Trianon önmagunk ünnepe

Vajdasághírek / Szerbia - Mon, 08/06/2015 - 11:00

By szerk@delhir.rs (Szerkesztő)

Pásztor István a jelek szerint egyszerűen nem tud betelni Trianon ünneplésével, ezért aztán egyre újabb és újabb lehetőségeket ragad meg arra, hogy elmondja számára mekkora nagy ünnep az ország szétszabdalásának napja.

Tegnap a magyarországi Kelebia Trianon megemlékezésén Pásztor István a VMSZ elnöke a Pannon TV-nek nyilatkozva elmondta: “Örömmel jöttem el a A cikk folytatása …

Read more here: Délhírportál

    

Gazdasági találkozó Belgrádban

Vajdasághírek / Szerbia - Mon, 08/06/2015 - 11:00

By tklaura

Ma kezdődik Belgrádban a 15. Gazdasági találkozó diplomaták és a kormány képviselőinek részvételével. A rendezvény elsődleges témája Szerbia gazdasági előrehaladása és a jövő kihívásai.

A szervezők szerint elsősorban az elmúlt évek eredményeire kívánják helyezni a hangsúlyt, valamint elsődleges szerepet kap a munkahelyteremtés. Beszédet mond David McAllister, az Európai Parlament szerbiai A cikk folytatása …

Read more here: Pannon RTV

    

Horgosi vödörkészítő mester

Vajdasághírek / Szerbia - Mon, 08/06/2015 - 11:00

By K. R.

Szinte anakronisztikusnak hat a kép, ahogyan Pavlov Mirko ma is több órát tölt az udvarán üldögélve lemezek hajlításával, kalapálásával. Igaz, már csak megrendelésre készít vödröket, a megélhetéshez nem is volna elég az ebből származó bevétel, mégsem tud elszakadni a régi cigánymesterségtől, amelyet még a szüleitől tanult.

– Az édesapám foglalkozott ezzel, A cikk folytatása …

Read more here: Magyar Szó – Magyarkanizsa

    

Földrengés Japánban

Vajdasághírek / Szerbia - Mon, 08/06/2015 - 10:50

By tklaura

Ma erős földrengés rázta meg Japánt. A Rihter-skála szerinti 5 egész 9 tizedes talajmozgás a szigetország északkeleti partjait érintette leginkább. A földrengés epicentruma 80 kilométer mélyen volt. Egyelőre nincs hír sem emberáldozatokról, sem pedig jelentősebb anyagi kárról. (Tanjug, Reuters)

A cikk folytatása …

Read more here: Pannon RTV

    

Az EU „ösztönözné” azokat, akik bizonytalanok az oroszországi szankciók bevezetésével kapcsolatban

Vajdasághírek / Szerbia - Mon, 08/06/2015 - 10:20

By tklaura

Az Európai Unió pénzügyi támogatással ösztönözné azokat az államokat, akik bizonytalanok az oroszországi szankciók bevezetésével kapcsolatban. Erről is tárgyaltak a világ legfejlettebb ipari országait tömörítő G7 konferencia résztvevői.

Barack Obama amerikai elnök arra szólította fel a megbeszéléssorozat résztvevőit, hogy foglaljanak állást az ukrajnai orosz agresszióval szemben. A tanácskozáson a felek emellett A cikk folytatása …

Read more here: Pannon RTV

    

Wawrinka elorozta Đoković elől az első Garros-trófeát

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 08/06/2015 - 07:57

A svájci Stan Wawrinka és a szerb világelső, Novak Đoković egyaránt pályafutása első Roland Garros-trófeájáért szállt harcba a párizsi Grand Slam vasárnapi fináléjában, amelyet nagy meglepetésre végül a világranglista 9. helyén számon tartott svájci klasszis nyert meg. Wawrinka a 2014-es Australian Open után második GS-döntőjét játszhatta, és megtartotta százszázalékos teljesítményét, hiszen négyjátszmás meccsen, 4:6, 6:4, 6:3, 6:4 arányban jobbnak bizonyult Đokovićnál, aki a 2012-es és a 2014-es fináléhoz hasonlóan harmadik párizsi döntőjében is alulmaradt, összességében maradt a korábbi 8 GS-trófea a neve mellett. A szerb nagy esélyt szalasztott el, hiszen esélyesebbnek tartották a svájcinál, és ha Párizsban diadalmaskodott volna, a teniszszakértők szerint képes lett volna idén mind a négy Grand Slam megnyerésére. Erre azonban így várnia kell még.

Juncker nem tárgyal Ciprasszal?

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 08/06/2015 - 06:00

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szombaton nem volt hajlandó fogadni Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök telefonhívását, arra hivatkozva, hogy Athén még mindig nem küldte el csütörtökre ígért reformjavaslatait – közölte az EU egyik meg nem nevezett illetékese. „Nincsenek új fejlemények, ezért nincs mit megvitatni” – mondta a brüsszeli forrás. A telefonbeszélgetést a görög miniszterelnök kérte, de ezt Juncker elutasította.

A két vezető politikus szerdán egy görög reformcsomagban állapodott meg a visszatartott EU-segélypénzek kifizetésének fejében, a reformjavaslatok azonban azóta sem érkeztek meg Brüsszelbe.

Egy görög kormánytisztviselő később cáfolta a hírt a Reutersnek. A brit hírügynökség egy kormányforrásra hivatkozva arról is beszámolt, hogy Ciprasz szombaton telefonon beszélt Angela Merkel német kancellárral és Francois Hollande francia elnökkel, de a beszélgetések tartalmáról nincsenek értesülései.

Ponta nem mond le

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 08/06/2015 - 01:57

Victor Ponta román miniszterelnök sajtótájékoztatón is megerősítette vasárnap, hogy nem mond le hivataláról, továbbra is élvezi a koalíció támogatását, az ellene kezdeményezett bűnvádi eljárást pedig politikai indíttatásúnak minősítette.

A hétvégén a Szociáldemokrata Párt (PSD) megyei szervezetei és a PSD koalíciós partnerei is támogatásukról biztosították Pontát, aki ellen pénteken okirat-hamisítás, pénzmosás, adócsalásban való bűnsegédlet és összeférhetetlenség gyanújával kezdeményezett bűnvádi eljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes, akinek a pártja, a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) a mérleg nyelvét képezi a parlamentben, szombaton azt mondta: Romániának nincs szüksége a kormány menesztésével járó politikai válságra, ezért ha bizalmi voksra kerül sor, az UNPR a Ponta-kormány tisztségben maradását támogatja.

Vasárnap Victor Ponta koalíciós tanácskozást hívott össze, majd a PSD-t támogató kisebb pártok vezetőinek jelenlétében sajtóértekezleten erősítette meg – korábban csak Facebook-bejegyzésben közölt – elhatározását, miszerint nem tesz eleget Klaus Iohannis államfő felszólításának, és nem mond le a miniszterelnöki tisztségről.

Úgy vélte: a DNA ügyészét a politikai közhangulat befolyásolta abban, hogy eljárást indítson ellene. Szerinte ennek egyedüli célja a kormány megbuktatása, mert egyébként az ellene felhozott vádpontokat jogilag megalapozatlanoknak tartja.

Ponta ártatlanságát hangoztatva kifejtette: a kormányt csak választásokon vagy az ellenzék bizalmatlansági indítványának megszavazásával lehet leváltani, de ha ezt egy ügyész tenné meg, az „államcsíny” volna.

Megkezdődött a Hetek csúcstalálkozója

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Mon, 08/06/2015 - 01:20

Minden idők egyik legerősebb szövetségének nevezte az Egyesült Államok és Németország kapcsolatát az amerikai elnök vasárnap egy bajorországi faluban, ahol a német kancellárral tett látogatást a világ hét legfejlettebb ipari államát összefogó G7 csoport csúcstalálkozója előtt.

Barack Obama és Angela Merkel a találkozó helyszínének közelében fekvő Krünben több száz, bajor népviseletbe öltözött helyi lakos társaságában búzasörrel, fehérkolbásszal és sörpereccel indította a napot.

A reggeli előtt mondott köszöntőbeszédében Merkel és Omaba egyaránt a két ország barátságát méltatta. Németországot és az Egyesült Államokat nemcsak a közös érdekek, hanem a közös értékek is összekötik – emelték ki.

A vasárnap délután kezdődött, zárt ajtók mögött folyó kétnapos csúcstalálkozóról szólva Barack Obama hangsúlyozta, hogy a „közös jövőről” tárgyalnak, így a világgazdaság fejlődése, a klímaváltozás  és a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem mellett arra is kitérnek, hogy mit lehet kezdeni „Oroszország ukrajnai agressziójával”.

 A Hetek – a soros elnök Németország mellett az Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Kanada, Nagy-Britannia és Olaszország – állam-, illetve kormányfői másodszor tanácskoznak az orosz államfő nélkül, amióta 1998-ban Oroszország csatlakozott a G7 csoporthoz, és több mint másfél évtizedig G8 csoport néven működött. Tavaly óta ismét hét országból áll, mert Oroszország tagságát felfüggesztették az ukrajnai válságban folytatott tevékenysége miatt.

A legfejlettebb ipari államok vezetőinek informális fórumát Németország legmagasabb hegycsúcsa, a bajor Alpokban fekvő Zugspitze lábánál tartják, az Elmau kastélyszállóban (Schloss Elmau). A találkozó biztosítása a bajor rendőrség történetének legnagyobb szabású művelete, több mint 20 ezer rendőrt mozgósítottak. A Stop G7 Elmau nevű – baloldali, környezetvédő és globalizációellenes civil szervezetek által szervezett – tüntetéssorozat résztvevőinek azonban így is sikerült rövid időre zárlat alá venni a luxushotelhez vezető egyik utat.

A szálloda térségét 3 méter magas szögesdróttal vették körül, a legközelebbi városban, Garmisch-Partenkirchenben pedig több mint 100 bíró áll készenlétben, hogy az esetleges rendbontók ellen induló eljárásokat gyorsan lefolytathassa.

A G7-elnökség programjára – amely több miniszteri szintű találkozót is magában foglal – a soros elnök Németország 359 millió euró közpénzt fordít, ebből 130 millió eurót a kétnapos csúcstalálkozóra. Ez azt jelenti, hogy a tanácskozás percenként 90 ezer euróba kerül a német adófizetőknek. A költségek miatt sok bírálat érte a kormányt. A berlini vezetés szerint azonban a személyes konzultáció lehetősége megéri a ráfordításokat. Az utóbbi évszázadok történelme megmutatta, hogy „az a legdrágább, ha egyáltalán nincs ilyen találkozó” – jegyezte meg Sigmar Gabriel alkancellár.

Pages