You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Gondolatok a választás felelősségéről – Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség

A cserkészet pártpolitikától mentes szervezet világszerte, ez azonban nem azt jelenti, hogy egyénenként nem vállaljuk véleményünket. Alapelveink közé tartozik a jó állampolgárrá nevelés is, így számunkra egyértelmű, hogy véleményt nyilvánítsunk az idei parlamenti választásokon is. Meggyőződésünk, hogy a választásokon való részvétellel mi is hozzájárulunk ahhoz, hogy azok a képviselők vegyenek részt a következő választási időszak döntéseinek meghozatalában, akik a nekünk fontos értékek mellett állnak ki.

Felelős állampolgárként élnünk kell a jogainkkal és lehetőségeinkkel, hisz annak a közösségnek az életére gyakorolhatunk szavazatunkkal közvetve befolyást, amelynek részesei vagyunk. Tagságunkat – a szlovákiai magyar ifjúságot – arra neveljük, hogy a döntések meghozatala előtt alaposan tájékozódjanak a pártok programjairól, majd értékrendünket szem előtt tartva hozzák meg saját döntésüket. Ne feledjük, minden felnőtt ember cselekedete példa a jövő számára. Járjunk elöl jó példával!

a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség elnökségének nevében
Csémi Szilárd – Kismedve

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/en_US/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

A cserkészet pártpolitikától mentes szervezet világszerte, ez azonban nem azt jelenti, hogyegyénenként nem vállaljuk vé…

Posted by Szlovákiai Magyarok Kerekasztala on Friday, March 4, 2016

Válasszunk erős magyar képviseletet!

Szombaton választás jön. Az állam és a társadalom az elmúlt években nagyot változott, nem ritkán olyanok jutottak hatalomhoz, akik nem a nép javával törődtek és a világunkat a maguk érdekei szerint alakították. Csak úgy juthattak pozícióikba, hogy voltak olyanok, méghozzá sokan, akik megválasztották őket. Ezen a helyzeten nem lehet változtatni máshogy, csak ha azok is sokan lesznek, akik másokat választanak.

Sokan a kedvüket veszítették, mindannyian érezzük az apátiát és a beletörődést. Ám a lemondás, a letargia semmin sem változtat. A választástól való távolmaradás éppen azokat segíti, akiknek nagy a befolyásuk és tömegeket tévesztenek meg. A választások figyelmen kívül hagyása nem segít! Ha mi magyarok nem választunk, megteszi majd más. A távol maradottak szavazatait pedig elosztják egymás között a pártok, tehát olyanok is kapnak a le nem adott voksunkból, akiket a hátunk közepére sem kívánunk.

Választani akkor jó, ha értelme van. Amennyiben nem csodát, hanem kitartó munkát várunk képviselőinktől, akkor tudatosítanunk kell, hogy az erős és tekintélyes magyar parlamenti képviselet attól is függ, mennyien ülnek a törvényhozásban a képviselőink közül. Az a cél, hogy ezt az erőt se a kormányban, se az ellenzékben ne lehessen figyelmen kívül hagyni!
Szlovákia története során megtapasztalhattuk: hiába várjuk másoktól, hogy a mi ügyünket, problémáinkat képviseljék, nem teszik. A következmény: jogaink csorbítása, iskoláink fenyegetése, az általunk lakott régiók elmaradottságban és szegénységben tartása.

Nézzünk hát szembe a valósággal: elsősorban magunkra számíthatunk! Ezért szavaznunk kell! Most, és ezután minden esetben. Sőt, többre van szükség: győzzünk meg mindenkit magunk körül ugyanerről!

Tegyük megint erőssé, a magyar képviseletet! Ismét juttassunk be 18-20 magyar képviselőt a parlamentbe! Kerüljön be mindegyik magyar politikai erő, amelyik jelentős súllyal bír a szlovákiai magyarság körében!

Választóként felelős vagyok azért, kik és hogyan fognak kormányozni – Zsámbokné Szakál Piroska

Az emberek szeretik hangsúlyozni, hogy demokráciában élnek. A demokrácia lényege, hogy az állampolgárok választott képviselőik által kormányozzák saját országukat. A választók, feltételezem, megbíznak azokban az emberekben, azokban a pártokban akikre rábízzák a következő választási időszakban a hazájukat és tágabb értelemben a családjukat. A választás egyszerre bizalom, de ugyanakkor felelősség kérdése is. Választóként tehát felelős vagyok azért, hogy kik és hogyan fogják kormányozni az elkövetkezendő négy évben azt az országot, amelyben élek gyermekeimmel , idős szüleimmel, barátaimmal, munkatársaimmal, nemzettársaimmal.

Mindezek tudatában nem lehet kérdés, hogy választópolgárként élek-e szavazati jogommal. Nem lehet kérdés, hogy vállalom-e a saját felelősségemet a következő négy esztendőért. Nem lehet kérdés, hogy elmegye-e szavazni.
Mindannyian vállaljuk felelősségünket! Szavazzunk azokra, akik megérdemlik a bizalmunkat!

Zsámbokné Szakál Piroska – Gicei Lámpás PT

//

Gondolatok a választás felelősségéről – Öllös László

Az ember akkor lehet hatással a maga és szerettei sorsára, ha nem a lemondást választja, hanem cselekszik. Sorsunkra a politikai döntéseinkkel hathatunk. Ennek feltétele, hogy részt vegyünk a parlamenti választáson. Ha nem tesszük, helyettünk megteszi más, és az ő általa megválasztottak döntenek rólunk is. Magyarként megtapasztalhattuk, mit is jelent ez: régióink fejlesztésének elmaradását, iskoláink veszélyeztetését, nyelvi jogaink korlátozását.

Ne hagyjuk! Magunk döntsünk a jövőnkről!
Juttassunk nagyszámú, erős magyar képviseletet a parlamentbe! Szavazzunk be minden jelentős magyar politikai erőt, amely ezt szolgálja! Megtehetjük, mert sokan vagyunk! Megtehetjük, ha mindannyian elmegyünk választani! Menjen el választani az erős magyar politikai képviselet érdekében!

Fórum Kisebbségkutató Intézet

//

Gondolatok a választás felelősségéről Öllös László – Fórum Kisebbségkutató Intézet

Posted by Szlovákiai Magyarok Kerekasztala on Tuesday, March 1, 2016

Kevés a hazai élelmiszer az ületek polcain

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Fri, 26/02/2016 - 19:16
POZSONY. Üzleteink polcain még mindig kevés a hazai termékek aránya. Ennek oka, hogy a szlovákiai szállítók még mindig nagyobb árréssel tudják csak eladni termékeiket, mint a külföldek. A hazai termelők kénytelenek megemelni termékeik árát, hogy költségeiket fedezni tudják.

Idén is a nézők döntenek A Dal győzteséről

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Fri, 26/02/2016 - 18:49
BUDAPEST. Idén is a nézők hozzák meg a végső döntést arról, melyik előadó nyeri A Dalt, ki fogja képviselni Magyarországot a májusi Eurovíziós Dalfesztiválon. Szombaton A Dal 2016 fináléjába jutott nyolc produkcióból először a négytagú zsűri választja ki a négy legjobbat, majd a végeredményről a tévénézők döntenek.

FIFA - Gianni Infantino az új elnök

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Fri, 26/02/2016 - 18:14
ZÜRICH. A svájci Gianni Infantinót választották a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) új elnökének a szervezet pénteki, Zürichben rendezett rendkívüli kongresszusán.

Fico: A Brexit óriási gondot jelentene

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Fri, 26/02/2016 - 17:47
POZSONY. Amennyiben a britek a júniusi népszavazás során nemet mondanak az EU-tagságra, az óriási problémát jelentene Szlovákia mint az Európai Unió Tanácsa elnöke számára – nyilatkozta Robert Fico miniszterelnök.

Jelentősen növelték a katonai létszámot a magyar-szerb határon

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Fri, 26/02/2016 - 17:21
BUDAPEST. Több száz fővel növelték a katonai létszámot a magyar-szerb határon - közölte az Alföldi Ideiglenes Alkalmi Kötelék parancsnoka pénteken Hódmezővásárhelyen az MTI-vel.

Ismét csökkent a benzin és a gázolaj ára

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Fri, 26/02/2016 - 16:52
POZSONY. Az üzemanyagárak alakulása során, a 2016. év 8. hetében, összehasonlítva a 7. heti árakkal, jelentősen csökkent a 95 és a 98 oktános benzin illetve a gázolaj ára, az autógázé viszont emelkedett.

Oscar-díj - Meghitt hangulat és kényelem várja a díjátadókat

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Fri, 26/02/2016 - 16:33
LOS ANGELES. Életnagyságú Oscar-szobor, bekeretezett filmkockák, kényelmes kanapék gondoskodnak a kellemes hangulatról a Dolby Színház pihenőszobájában, ahol a díjátadásban résztvevő sztárok kapcsolódhatnak ki mielőtt színpadra lépnének. A közmédia élőben sugározza a gálát.

Tőkés nem számít arra, hogy Iohannis visszavonja a kitüntetését

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Fri, 26/02/2016 - 16:19
KOLOZSVÁR. Tőkés László nem számít arra, hogy Klaus Iohannis román államfő az elnöki hivatal keretében működő becsületbíróság javaslatának megfelelően visszavonja tőle a Románia Csillaga érdemrendet.

Klimatológus: abnormálisan korán köszönt be a tavasz

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Fri, 26/02/2016 - 15:46
POZSONY. Egyre több szélsőség tapasztalható az időjárás terén. Hamarosan befejeződik az a téli időszak, amely során Szlovákiai történetében az eddigi legmagasabb hőmérsékletet mérték. Pavol Matejovič klímaszakértő szerint a jövőben is mérsékelten hideg telekre számíthatunk, amikor az időjárás a korai tavaszt idézi.

Nem tudják hova tűnt több mint 140 ezer menedékkérő

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Fri, 26/02/2016 - 15:38
BERLIN. Képtelen követni a több mint egymillió bevándorló tartózkodási helyét a német bevándorlásügyi minisztérium. A döbbenetes számokból egyértelműen következik, hogy 142 ezer ember nem érkezett meg oda, ahol eredetileg elszállásolták volna.

Putyin: a menekültválságot nem a szíriai orosz légicsapások váltották ki

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Fri, 26/02/2016 - 15:11
MOSZKVA. Az orosz elnök bizonyos abban, hogy nem az orosz légierő szíriai légi hadjárata váltotta ki az európai menekültválságot, mert szerinte az már jóval előtte elkezdődött.

Kiengedték a kórházból a zikavírus-fertőzés gyanújával kezelt nőt

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Fri, 26/02/2016 - 14:47
EPERJES. Elhagyhatta az eperjesi egyetemi kórházat az a nő, aki zikavírussal való fertőzés gyanúja miatt került az intézménybe szerdán – tájékoztatott Nataša Špiláková, a fertőző osztály főorvosa. A betegtől levett minták elemzésének eredményei még nem érkeztek meg.

Szarka László: hiányzik a kölcsönös bocsánatkérés a lakosságcsere ügyében

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Fri, 26/02/2016 - 14:32
A történészek megtették a kötelességüket az elmúlt huszonöt évben az 1947-es csehszlovák-magyar lakosságcsere ügyében, de a történet akkor ér véget, amikor a két ország kölcsönösen bocsánatot kér az érintettektől - mondta Szarka László történész az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

A kormány nagymértékben megnehezítette a vállalkozók életét

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Fri, 26/02/2016 - 14:14
POZSONY. A vállalkozói környezet jelentős sebeket szenvedett el az Irány-Szociáldemokrácia kormányzása alatt. A cégek és vállalkozók szerint a Robert Fico vezette kabinet idején ezen a téren erőteljes romlás következett be. Az egyes miniszterek által bevezetett intézkedések nagy részét a vállalkozók rossznak és előnytelennek tartják.

Kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Fri, 26/02/2016 - 13:49
BRÜSSZEL. Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság (EB) a nem nyereséges szupermarketek szankcionálásáról elfogadott törvény miatt, mert úgy véli, hogy az korlátozhatja a vállalkozások letelepedési szabadságát.

Meredeken csökkent a Horvátországba érkező migránsok száma

Hírek.sk (Szlovákia/Felvidék) - Fri, 26/02/2016 - 13:25
ZÁGRÁB. Meredeken csökkent a Horvátországba érkező migránsok száma a nyugat-balkáni útvonalon fekvő országok szigorításai miatt - közölte a Jutarnji List című horvát napilap pénteken.

Pages