You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Jó zsaruk, rossz zsaruk, szállítmányok, útonállók…

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sun, 10/07/2016 - 11:00

Középkorú olvasóink még emlékezhetnek fiatalságunk T.I.R. című olasz–német–magyar filmsorozatára, mely a kamionsofőrök világát mutatta be, s mely világ igencsak érdekes és egzotikus a kívülállók – vagyis a nagy többség – szemében. Már csak azért is, mert ők – hatalmas gépjárműveik nyergében – keresztül-kasul bejárják a vén Európát (is). Vidékünk vékonypénzű lakosai számára pedig a kamionsofőrnek való elszegődés jelenti az egyik legnagyobb esélyt arra, hogy világot lássanak. S nem kevés kárpátaljai magyar csakugyan kamionosként keresi a kenyerét.

Egyikük a feketepataki Százszem Mihály, aki hosszú évek kemény munkája után, két hónappal ezelőtt „tette le a lantot”…

– 1986-ig teherautósofőrként dolgoztam, majd az említett esztendőben egy ilosvai vállalat egyik kamionjának a nyergébe kerültem – tekint vissza beszélgetőtársam a kezdetekre. – Mi vonzott? A világot látás vágya, és az az idő tájt futó T.I.R. c. filmsorozat is felkeltette az érdeklődésemet. De aztán egy időre kiábrándultam belőle. Abban az időben a Szovjetunióban sok bandita „utazott” ránk, kamionosokra, nem lehetett nyugodtan megállni a pihenőhelyeken, és eltölteni ott, gépjárműveink kabinjában ülve az éjszakáinkat. Egyszer például – Hmelnickij közelében – arra riadtam fel, hogy rám akarják törni az ajtót. Egy 7-8 fős banda fejébe vette, hogy kirabol. Én persze, azonnal beindítottam a motort, rátapostam a gázpedálra, és gyorsan elhúztam a csíkot. Szerencsémre, az útonállók gyalogszerrel jöttek, s így nem tudtak üldözni… 1989-ben átmenetileg abba is hagytam a kamionsofőrséget, és nyugisabb munkahelyet választottam…

– Mikor tért vissza a pályára?

– 2000-ben. Előbb Munkácson, a Zakarpatevrotransz vállalatnál helyezkedtem el, majd hamarosan Magyarországon vállaltam munkát, a Bal-Tóth Kft.-nél Nyírbogáton, később a VÉSPED-nél Mátészalkán. Ekkor már Nyugatra, Ausztriába, Olaszországba is eljutottam, de sokat jártam Oroszországba, a Baltikumba, valamint Kazahsztánba is. Az ukrajnai fizetésem kétszeresét kaptam kézhez…

– Visszatérése után is „meg­lá­to­gat­ták” a bűnözők?

– Hogyne… Egyszer Oroszországban, Tambovban öt percre betértem egy üzletbe. Előtte természetesen kulcsra zártam a kamion ajtaját, amit bezártan is találtam. Mit sem sejtve továbbindultam, és már 300 kilométert is megtettem, amikor valamiért benyúltam a kesztyűtartóba – és „felfedeztem”, hogy hiányzik a pénzem, több mint ezer dollár, valamint az okmányaim. Új útlevelet és jogosítványt kellett csináltatnom. Az meg sohasem derült ki, hogy ki volt a tettes… Cseljabinszk környékén meg fegyveres útonálló bandák tevékenykednek, kocsival vágnak be elénk, megállásra kényszerítenek, és védelmi pénzt követelnek, mi pedig kénytelenek vagyunk fizetni, ha nem akarunk drámai következményeket. Amikor pedig fizetünk az útonállóknak, kapunk egy névjegykártyát telefonszámmal, hogy ha a banda területén haladva még egyszer megállítana a banda más része, hívjuk fel a névjegykártya tulajdonosát (valami nagyfejes a bandában), és tisztázzuk, hogy mi már fizettünk…

– És a rendőrség?

– Amikor az útonállók lestoppolnak minket, még csak a közelben sincsenek. Tudnak mindenről, de hagyják. Lepaktáltak a bűnözőkkel. Bezzeg a külföldi kamionosokat megkopasztják. A GAI-ellenőrzőpontokon leállítanak, mindig találnak valamit, amibe beleköthetnek, és kérik a „kávéra valót”. Hát, jó drága kávé lehet, ha egyszer 500, 1000, 2000 rubelt követelnek… De „természetesen” az ukrajnai DAI-ellenőrzőpontokon is kérik a zsaruk a „kávéra valót”… Persze, az ukrán meg az orosz határon is zsebre dolgoznak a vámosok, a határőrök. Az ukrán határőrök 30-50 hrivnyával, az oroszok 100-200 rubellel, az orosz vámosok meg 500 rubellel rövidítenek meg minket. Bezzeg Nyugaton… Ha betartjuk a közlekedési szabályokat, semmi bajunk sem lehet a rendőrökkel. Sőt segítenek, ha gondban vagyunk. Egyszer például Ausztriában, Bécsben elnéztem egy útkereszteződést, és nem tudtam továbbmenni. Erre egy osztrák rendőr leállította a forgalmat, és „jó útra vezetett”…

– A civilek körében is tapasztalt segítőkészséget?

– Hogyne. Oroszországban is segítőkészek a helybeliek. Egyszer például eltévedtem, és nem tudtam, hogy jutok el ahhoz a céghez, ahová vinnem kellett a szállítmányomat, erre egy ember, akitől útbaigazítást kértem, beültetett a kocsijába, és elvitt a vállalathoz. Itt, Ukrajnában meg érdekes, hogy míg a kelet-ukrajnaiak segítőkészek, addig a nyugat-ukrajnaiak nem. Hogy miért? Nem tudom.

– Volt balesete?

– Csak egyszer, és akkor sem én voltam a szenvedő alany. A moszkvai körgyűrűn, a leállósávból elém vágott egy Opelt vezető hölgy. Harminc métert toltam magam előtt, mire meg tudtam állni… Szerencsére a nőnek nem esett baja, de a kocsija összetört… A helyszínelők, persze, kijöttek, tisztázták a dolgokat, visszaadták a jogosítványomat, és elmehettem.

– Miként tudja összehasonlítani a különböző, országok útviszonyait?

– Nyugaton, természetesen, kitűnőek az utak, de Oroszországban, Kazahsztánban, Belorussziában is elég jó a helyzet. Csak itt, Ukrajnában rosszak az utak. Télen még a főutakat sem tisztítják, menjünk, ahogy tudunk… A hegységeken átvezető utak? Az Alpokban sok alagút van, így könnyebben átvághatunk a hegyvidéken. Az Urálban azonban fel kell kötni a felkötni valót. Az emelkedők hosszúak, és magasabbra is kell felhajtani, mint akár itthon, akár Romániában a Kárpáti hágóknál. Jut eszembe, Erdélyben a Királyhágón is átmentem, akárcsak a nótában a huszár…

– Általában milyen termékeket fuvarozott, hol járt a legmesszebb, és hol érezte a legjobban magát?

– Ausztriából például mosószereket, köztük Henkel márkájút vittem Ukrajnába, Magyarországról hűtőalkatrészeket ugyanide, telekommunikációs eszközöket Moszkvába, Budapestről, illetve Romániából – ottani Michelin-üzemekből – gumiabroncsokat egy Moszkva környéki városba… A legtöbb viszont, amit szállítottam, az az Always volt… A legmesszebbre Alma Atába fuvaroztam árut, ami 6000 kilométerre van tőlünk. És hogy hol éreztem magam a legjobban? A Baltikumban. Ott mindenütt tisztaság és rend van…

– Sok karácsonyt töltött távol az otthonától?

– Sokat. És nem volt könnyű… De hát a kamionosok számára nincs ünnepnap. Ha valamit el kell valahová szállítani, akkor neki kell vágni az országútnak. Három hétre is búcsút kellett vennem a családomtól.

– És miért vett most végső búcsút a kamionozástól?

– Fél éve Belorussziában infarktust kaptam az egyik pihenőhelyen. Szerencsémre egy földim is ott volt, kihívta a mentőket, bevittek a legközelebbi kórházba, Cserikovba, és megmentettek. Haza is hoztak a kollégák, itthon meg már három műtéten is átestem. Az operációk sikeresek voltak, de már nem bírok kilométerek százain, ezrein át vezetni, így két hónapja kiléptem, és már rokkantnyugdíjasként élem a napjaimat.

Lajos Mihály

Agyonlőttek egy kormánybíráló politikai elemzőt Kambodzsában

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 10/07/2016 - 10:55

A rendőrség szerint Kem Lej egy személyes pénzügyi konfliktus áldozata lett, de a hírügynökségek kiemelik, hogy a délkelet-ázsiai országban jövőre lesznek helyhatósági, 2018-ban pedig parlamenti választások, és ezek közeledtével egyre nagyobb a politikai feszültég a 30 éve hatalmon lévő Hun Sen miniszterelnök és az ellenzéki Kambodzsai Nemzetmentő Párt (CNRP) között.

Az ENSZ BT a leghatározottabban elítélte a véres dél-szudáni összecsapásokat

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 10/07/2016 - 10:35

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a leghatározottabban elítélte szombaton a dél-szudáni elnökhöz hű katonák és az ellenzék fegyveres csoportjai közötti véres összecsapásokat, amelyeknek - legfrissebb hírek szerint - százötvennél több halálos áldozata volt.

Rendkívüli biztonsági készültség a döntő estéjén Párizsban

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sun, 10/07/2016 - 10:21

Rendkívüli rendőri készültség várható vasárnap este a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság döntőjét követően Párizsban a Champs-Elysées sugárúton, amelyet francia győzelem esetén elözönlenek majd a hazai szurkolók.

Függetlenül attól, hogy a portugál vagy a hazai válogatott nyeri a döntőt, 3400 rendőrt és csendőrt mozgósítanak a világ egyik leghíresebb sugárútján – közölte szombat este Michel Cadot párizsi prefektus. “Nevezhetjük rendkívülinek az intézkedést, mindesetre példa nélküli egy ilyen jellegű eseményen” – tette hozzá.

A rendőrkapitány szerint a tömegmozgást nagyon nehéz biztonságosan kezelni. Példaként említette az 1998-as labdarúgó világbajnokság utáni utcai ünneplést, amikor is egy gépkocsi belehajtott a tömegbe a Champs-Elysées-n, 150-en megsérültek, közülük egy ember bele is halt a sérüléseibe. Ezenkívül a terrorfenyegetettségre és a tömegrendezvényeken rendszeresen feltűnő randalírozókra is fel kell készülniük a hatóságoknak.

A rendőrség viszont nem engedélyezte, hogy hétfőn a győztes csapat egy nyitott tetejű busszal végighajtson a sugárúton és onnan üdvözölje a tömeget, ahogy az a franciák 1998-as győzelme után történt. A prefektus a július 14-i nemzeti ünnep hétfőn kezdődő előkészületeire hivatkozott. A katonai felvonulás legfőbb helyszíne ugyanis a Champs-Elysées lesz. A rendőrkapitány nem említett más helyszínt, de a francia hírtelevíziók úgy értesültek, hogy francia győzelem esetén a hazai válogatott tagjai a szomszédos Foch sugárúton fogják üdvözölni a szurkolókat.

A döntő helyszínéül szolgáló Stade de France nemzeti stadiont 1300 rendőr és csendőr, az Eiffel-torony tövében található 90 ezer férőhelyes szurkolói zónát közel 1400 rendőr biztosítja vasárnap este, a tömegközlekedési járművökön pedig 700 járőr teljesít majd szolgálatot, ami szintén megerősített biztonsági intézkedést jelent.

A prefektus egyébként sikeresnek ítélte meg az Európa-bajnokság biztosítását a fővárosban, ahol nagyobb incidensek nélkül zajlott a torna. A szurkolói zónában mintegy 1,2 millióan fordultak meg az elmúlt egy hónapban, a Stade de France pedig 650 ezer szurkolót fogadott.

Félelem, felmentések, bosszú

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 10/07/2016 - 10:15

Amikor nyolc évvel ezelőtt Amerika megválasztotta első fekete bőrű elnökét, kétféle érzelem árasztotta el a lelkeket: a remény és a gyűlölet. A tisztességes emberek – bőrszíntől függetlenül – felszabadultan tekintettek a jövőbe: még egy történelmi szakadékot betemetett az amerikai szellem hibákon és gaztetteken túllépő ereje. Azok viszont, akik lelkük mélyén még mindig felsőbbrendűnek érzik magukat világosabb pigmenseik alapján, bosszút hirdettek egy rendkívüli képességű alkotmányjogász sikere miatt. Mindkét tábor nagyot csalódott.

Újvidék: Mozgalmas éjszakájuk volt a mentősöknek

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 10/07/2016 - 10:12
Mozgalmas éjszakájuk volt az újvidéki mentőszolgálaton dolgozóknak, hiszen csak az Exitről 94 esetben riasztották őket.

Vasárnapi üzenet

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sun, 10/07/2016 - 10:00

„Ki tehát a hű és okos sáfár, akit az úr szolgái fölé rendel, hogy idejében kiadja élelmüket? Boldog az a szolga, akit, amikor megérkezik az úr, ilyen munkában talál!”
(Lk 12,42–43)

Régi, már-már elavult kifejezésünk a sáfár: azokra a különleges, képzett szolgákra vonatkozik, akik jellemzően írni-olvasni, számolni tudó tagjai voltak a személyzetnek. Ha a ház urának messzire kellett utaznia, ezekre bízta a ház vezetését, a vagyon kezelését, az élelmezést, és sok egyéb dolgot. Egyfelől óriási megtiszteltetés, másfelől hatalmas felelősség. A jó sáfár kiváltságos helyzetben volt, mind az életszínvonala, mind a rangja egyre nőtt. A hanyag sáfár azonban akár az életével is fizetett a mulasztásaiért.

Életünk egésze tulajdonképpen egyfajta sáfárság. Megbízatás. Konkrét talentumokat, képességeket és erényeket, időt, erőt, egészséget, anyagi forrásokat bíz ránk Isten, s ezekkel együtt feladatokkal is megbíz. Sőt, embereket bíz ránk. A megbízatás nemcsak munkát jelent, de kiváltságot is: embertársaink előrehaladása, boldogsága múlik rajtunk. S egyszersmind vissza is hat ránk a sáfárságunk: ha jól csináljuk, mi magunk is azt tapasztaljuk, egyre többet bíz ránk az Isten.

Jézus úgy beszél a gazda megérkezéséről, mint ami váratlanul, előreláthatatlanul következik be. Bármilyen élethelyzetben legyen a szolga – úgy találja őt a gazdája. Fontos ezt is látnunk hívő emberként. Istent nem érdekli az általunk gondosan felépített Patyomkin-díszlet. Ő pontosan látja és tudja, mivel és kivel töltjük ki az életünk nagy részét, és megteheti, hogy tetten ér, sőt számon kér. A számonkérés tárgya pedig mindenkor a hűség. Nem teljesítményt, nem számszerű eredményeket kér számon az Isten, hanem a lelkületet, az odaadást. Ez pedig csakis hitből fakadhat. A görög nyelv szava a hitre, a bizalomra és a hűségre egyazon tőről fakad. Aki igazán hisz, az megbízik Isten bölcsességében, és a körülményekkel is dacolva teszi a dolgát. Tudva, hogy a jutalma Istennél van. S aki a kevésen képes hűségesnek lenni, arra Isten sokat tud bízni azután. Jézus szava szerint itt nem csupán eredményekről vagy elismerésről beszélünk. Így mondja az Úr: boldog a szolga, akit ura munkában talál. A hűséggel, odaadással végzett küldetés, az önmagunkra való rátalálás, önazonosságunk megélése boldoggá tesz. Azaz legfőképpen nem a körülményeink, szerzett dolgaink, avagy a pozíciónk, hanem a tudat, hogy a helyemen vagyok, és azt teszem, amivel megbízott az Alkotóm. Ez ad belső békességet, valódi biztonságérzetet, ez tesz igazán boldoggá. Adja Isten, hogy mindnyájan lehessünk ilyen hűséges sáfárai, a világunkat előremozdító, az Ő Országát építő, s mindeközben boldoggá váló emberek!

Szimkovics Tibor
ráti, nagygejőci és minaji lelkipásztor

Az ausztrál ellenzéki Munkáspárt elismerte választási vereségét

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 10/07/2016 - 09:56

Elismerte választási vereségét az ausztrál ellenzéki Munkáspárt vasárnap, több mint egy héttel az előre hozott választás után, Malcolm Turnbull miniszterelnök pedig bejelentette, hogy az általa vezetett konzervatív koalíciót újraválasztották.

Az atkák ellen külön kell védekezni

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sun, 10/07/2016 - 08:45

Itt a nyár, azt hinnénk, hogy ilyenkor a gazda megnyugodhat, hisz a körülmények kiválóak a növények számára. Gyönyörűen süt a nap, száraz a levegő, ám vannak olyan kártevők és növénybetegségek, amelyek ilyenkor is megtámadhatják az eddig szépen fejlődő növényeket. Például az uborkatermesztőknek a peronoszpóra ellen folyamatosan védekezniük kell, mert ez a gombabetegség melegben állandóan támadhat, különösen egy csapadékos nap vagy éjszaka utáni magas relatív páratartalom segíti a terjedését. De ezt a termesztők tudják, és remélhetően folyamatosan védekeznek ellene.

A nagyon meleg nyarak idején speciális védekezés szükséges a tripszek és a takácsatkák ellen is, ezeknek a kártevőknek a hőigénye meghaladja a 25ºC-ot. Ha számukra ideális meleg van, robbanásszerűen szaporodnak. Hajtatásos termesztésben a fűtőberendezések környékén bármikor megjelenhetnek ezek a kártevők, de hideg hajtatásban a nyári hőségnapokon szintén jelentkezhetnek. Az atkák szúró-szívó szájszerű, gyorsan fejlődő kártevők. Nagyságuk 0,5 mm és 0,2 mm közötti. A zöldségféléken elsősorban a takácsatka okoz károkat. A takácsatka mellett növényházi paprikatermesztésben a szélesatka is veszélyes kártevő lehet.

A takácsatka sok tápnövényű kártevő. Az uborka, a görögdinnye, a paprika, a bab és a padlizsán – mind a kedvenc tápnövénye. A termesztett növényeken kívül a gyomnövényeken is elszaporodhat. A levélzet fonáki részén a takácsatkák számára rendkívül kedvező feltételek alakulnak ki. A levelek fonákán pókhálóra emlékeztető, de annál finomabb szövedék védelmében szívogatják a leveleket. A károsított növény párologtatása a szívogatáskor ejtett sebek nyomán ugrásszerűen megnő, a teljesítőképessége csökken. A levelek sárgulnak, barnulnak, majd elszáradnak.

A takácsatka szárazság- és melegkedvelő állat. A fűtött növényházakban télen is folyamatosan szaporodik. A kályha vagy egyéb fűtőberendezés környékén szokott megjelenni először. Alacsony hőmérsékleten (15–20°C) fejlődése 3-4 hétig is eltart. Magasabb, 25–30°C közötti hőmérsékleten akár két hét alatt is kifejlődhet egy nemzedék. Az egyed fejlődése során a tojásból kikelt lárvát mozgó és nyugvó nimfa állapotok követik. A mozgó stádiumban az állat táplálkozik, ilyenkor érzékenyebb a növényvédő szerekre is.

Az uborkán a szívásnyomok először a levelek alapi részén jelennek meg csupán tűszúrásszerű világos foltok formájában, majd a folyamatos károsítás nyomán az egész levél márványosodik, később elszárad. A lombozat elpusztítása után a terméseket is megtámadják, amelyek parásodnak.

A paradicsomon csak az alsóbb leveleken károsítanak, általában nem terjednek feljebb. Az utóbbi időben megjelent egy vörös színárnyalatú takácsatka-változat, amelynek a szívogatása nyomán a paradicsom lombozata nekrotikusan elszárad.

A takácsatkák megjelenését követően a védekezés nem tűr halasztást. Kémiai védekezésre a speciális atkaölők és atkaölő mellékhatású rovarölők használhatók. Mivel az atkaölő készítmények többsége az atkánál csak bizonyos fejlődési alakjai ellen hat, a permetezést a várakozási idő figyelembevételével 7–10 napos időközzel, 2-3 alkalommal indokolt megismételni. A vegyszeres védekezésen kívül a fóliaház páratartalmának a növelése is visszafogja az atkák elszaporodását.

Speciális atkaölő szerek:
Mitak 20 EC 2,4 l/ha
Nissorun 10 WP 0,4 kg/ha
Omite 57E 1,0–1,5 l/ha
Torgne 50 WP 0,5-0,6 kg/ha

Atkaölő mellékhatású szerek:
Bi–58 EC 0,6-1,0 l/ha
Danitol 0,3-1,0 l/ha
Sanmite 20 WP 0,75-1,0 kg/ha
Talstar 10 EC 0,2 l/ha
Unifosz 50 EC 0,1 %
Vertimec 1,8 EC 0,025%

A permetezéseket nagy vízmennyiséggel, áztatásszerűen végezzük.

A szélesatka a hajtatott zöldségfélék közül egyedül a paprikán okozhat jelentős károkat. A szélesatka tömegesen csak a legfiatalabb növényi részeken táplálkozik, így a fiatal leveleken, hajtásokon, virágkocsányon, terméskezdeményeken és a fiatal bogyókon. A károsított levél kanalasodik, torzul, idősebb korban a fonáki rész sokszor ólomfényűvé válik. A hajtások a fejlődésben visszamaradnak, a növekedésük szinte teljesen leáll.

Legszembetűnőbb a paprikatermésen okozott kártétel. A bogyókon hálószerű, barnás, parásodás keletkezik, amely torzulásokkal jár együtt. A göcsörtös formátlan termés sokszor felreped, és előtűnik a magház.

A szélesatka védekezés nélkül a paprika százszázalékos pusztulását okozza. A legerősebb fertőzési gócok mindig a növényházak legmagasabb páratartalmú részén alakultak ki.

Felhasználható készítmények:
Applaud 25 WP 0,5–1,0 kg/ha
Lannate 20 L 1,2–3,6 l/ha
Mitac 20 EC 2,4–3,0 l/ha
Sanmite 20 WP 0,75–1,0 kg/ha
Talstar 10 ECV 0,2–0,4 l/ha
Torgne 50 WP 0,5–0,6 kg/ha
Unifosz 50 EC 0,1%
Vortimec 1,8 EC 0,025%

A felhasználható vízmennyiség 1000–2500 l/ha 5-7 naponként, és 2-3 alkalommal meg kell ismételni a kezelést.

Őrhidi László,
a „Pro agricultura Carpathica”
Kárpátaljai Megyei Jótékonysági
Alapítvány szaktanácsadója

Balog: a keresztény érékeket elsősorban nem megvédeni, hanem képviselni kell

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sun, 10/07/2016 - 08:44

A keresztény értékeket elsősorban nem megvédeni, hanem képviselni kell, mert ez a legjobb védelem – mondta Balog Zoltán a Föld sója Közép-európai Keresztény Találkozón szombaton Budapesten.

Az emberi erőforrások minisztere a reformáció és az egyházak európai jövőjéről tartott előadásában hangsúlyozta: a keresztény értékeket csak közösségként lehet képviselni.
A legfontosabb feladat tehát, hogy “olyan közösséget, közösségeket alkossunk és erősítsünk, amelynek tagjai képesek egymásra figyelni, és akik számíthatnak egymásra”, hiszen “először egymásra kell tudnunk figyelni ahhoz, hogy később tudjunk kifelé, másokra is” – fogalmazott.
Balog Zoltán rámutatott: az a közösség, amelyik nem tudja magáról, hogy “kicsoda”, hogy milyen erkölcsi, kulturális struktúrában él, az mások integrálására is képtelen. Integrálni csak erős identitással rendelkező közösségek képesek, ma azonban Európa keresztény identitása gyenge – tette hozzá a miniszter.
Balog Zoltán kitért arra is, hogy háromszáz évvel ezelőtt Jézus Krisztus nevében “beverték egymás fejét a katolikusok és a protestánsok”. “Háromszáz év kellett hozzá, hogy megtanuljuk, erőszakkal nemhogy terjeszteni, de megvédeni sem lehet a hitet”. A hitet csak meggyőződéssel, hitelességgel lehet védelmezni, és ez nem az állam, hanem az egyházak feladata.
Hozzátette: a keresztényeknek sokszor rossz a lelkiismerete a misszióval kapcsolatban, a misszió ugyanis évszázadokon keresztül összefonódott a gyarmatosítással. Mintha a “misszió sokszor véres és szomorú története elvette volna a kedvünket és a bátorságunkat attól, hogy büszkén és bátran képviseljük identitásunkat kifelé is” – fogalmazott. Csakhogy misszionálni és küldetést megvalósítani toleránsan is lehet.
Balog Zoltán arra is figyelmeztetett, hogy veszélyes kiválasztani egy súlyos társadalmi problémát – manapság leginkább a migráció kérdését – és az ahhoz való viszony alapján meghatározni, hogy valaki igazi keresztény-e vagy sem. Az ilyen status confessionis létezik, de óvatosan kell bánni vele, mert könnyen vezethet egyházszakadáshoz – tette hozzá.
Ma sokszor a kontextus határozza meg hogy mit mond az egyház. Ha azonban a “megrendelő” kérdéseire válaszolnak, akkor már benne vannak az ő struktúrájában, és azon belül válaszolhatnak vagy igennel vagy nemmel. Végül pedig csak az marad a kérdés, hogy a magyar egyházak a magyar kormány politikáját támogatják-e vagy Angela Merkelét. Ez azonban az egyházak “csőbe húzása” – mutatott rá.
Ezért fontos a belső szabadság megőrzése nemcsak egyéni, hanem közösségi szinten is – mondta.

NATO-csúcs – Átfogó támogatási csomagot hagytak jóvá Ukrajna számára

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sun, 10/07/2016 - 08:04

A NATO tagállamai átfogó támogatási csomagot hagytak jóvá Kijev számára, Ukrajna NATO-tagsága ugyanakkor egyelőre nem kerül napirendre – jelentette be szombaton Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára.

Stoltenberg közös sajtóértekezletet tartott Petro Porosenko ukrán elnökkel, miután az észak-atlanti szövetség varsói csúcstalálkozója keretében megtartották a NATO-Ukrajna találkozót.
“Ma megerősítettük az Ukrajnának szóló tartós támogatásunkat, jónak értékeltük az ukrán reformprogramot is” – mondta Stoltenberg.
Porosenko nagyon fontosnak minősítette azt az átfogó támogatási csomagot, melyet a NATO-Ukrajna találkozón egyhangúlag megszavaztak, és mely – mint mondta – a vagyonkezelő alapok által felügyelt 40 területre vonatkozik. “A történelemben eddig soha nem ajánlottak ilyen erős segítséget” – hangsúlyozta. Mint mondta, a Varsóban hozott döntések lehetővé teszik, hogy Ukrajna bővített NATO-partnerségi státust kapjon, ami biztonsági téren az együttműködés elmélyítésével jár.
Stoltenberg a sajtóértekezleten kijelentette: a NATO nem ismeri el, és soha nem is fogja elismerni a Krím elcsatolását. “Elítéljük a kelet-ukrajnai helyzet szándékos destabilizálását” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a térségben naponta sértik meg a minszki tűzszüneti megállapodást.
“Arra hívjuk fel Moszkvát, hogy szüntesse be a szeparatisták politikai, katonai és pénzügyi támogatását” – jelentette ki a főtitkár. Kiemelte: a megállapodást a konfliktus “minden résztvevőjének teljességgel végre kell hajtania”, a helyzet politikai megoldására kell törekedni.
A lehetséges ukrán NATO-tagságot illetően Stoltenberg elmondta: a kérdés egyelőre nincs napirenden. “Egyelőre arra összpontosítunk, hogy növeljük Ukrajna együttműködési képességét”, hogy Kijev teljesítse a NATO kritériumait – fejtette ki, aláhúzva: az atlanti szövetség továbbá is fogja támogatni Kijevet, ám “a tagságról majd később beszélünk”.

Lövöldözés Újvidéken, két személy megsebesült

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 10/07/2016 - 07:55
Két személy megsebesült abban a fegyveres leszámolásban, amely szombaton este 11 óra körül történt az újvidéki Liman II.

Nyilvántartás készül a kárpátaljai hulladéklerakókról

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sun, 10/07/2016 - 07:45

Elrendelte a kárpátaljai hulladéklerakók nyilvántartásba vételét Hennagyij Moszkal kormányzó – tette közzé a Novini Zakarpattya hírportál július 6-án.

Külön bizottságot alakítottak erre a célra, melynek tagjait az egyesített községek-közösségek, a kis- és nagyközségek tanácsainak vezetői, valamint más szakértők alkotják.

A munkában a megyei ökológiai, továbbá a lakásügyi és kommunális hivatal is segít.

A bizottság munkájának eredményei alapján dolgozzák ki a hulladéklerakók további működésének rendszerét.

A járási közigazgatási hivatalok és a városi végrehajtó bizottságok adatai szerint jelenleg megyénkben 131 szemétlerakó hely van (129 szemétlerakó és két szilárdhulladék-gyűjtő), melyeknek összterülete 139,5 hektár, a szemét összsúlya pedig négymillió tonna. Ezek közül mindössze 68 működik. Ezenkívül további 230 illegális hulladéklerakót találtak, amelyek 117,7 hektárt foglalnak el. Legtöbbjük természetvédelmi területeken és nemzeti parkokban található: a Técsői járásban 11, a Rahói járásban 4, a Nagybereznai járásban 25, a Perecsenyi járásban 5.

Kárpátalja.ma

2016. július 10., vasárnap

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sun, 10/07/2016 - 00:00
Névnap Amália – germán eredetű; jelentése: az Amálok (gót királyi család) + védelem.

Alma – 1. germán eredetű; jelentése: erőfeszítés a harcban + védelem;
2. latin eredetű; jelentése: tápláló, felfrissítő;
3. angol eredetű; jelentése: az almai csata nyomán. Idézet „Egyetlen ember sem léphet kétszer ugyanabba a folyóba, mert az már nem ugyanaz a folyó, és ő már nem ugyanaz az ember.”

Hérakleitosz

EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:

Tabódy Jenő (Budaháza, 1839. május 16. – Ungvár, 1898. július 10.) Királyi tanácsos, megyei főjegyző.  Középiskoláit Ungváron, Sátoraljaújhelyen és Pesten végezte. 1861-ben fejezte be a pesti egyetemet. 1869-71-ben esküdt volt a dobóruszkai járásban. 1874-ben a perecsenyi járás szolgabírájává választották, 1877-83 között a kaposi járás szolgabírája volt. 1887. február 26-án lett Ung vármegye főjegyzője. 1892-től haláláig szerkesztette az Ung című politikai hetilapot.

Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)

 

MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

-         Már 707 lámpa ég Pesten (1803). Elindultak az első lámpagyújtogatók esténként a gázlámpák gyújtogatására, hajnalban pedig az oltogatásra.

-         Megszületett Kandó Kálmán mérnök (1869), a világhírű Ganz-Kandó villamos-mozdonyok konstruktőre. Hetven találmányát lajstromozták a világ különböző országaiban.

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.

TANULD MEG ELNÉZNI A HIBÁKAT!

„… a szeretet sok bűnt elfedez.” (1Péter 4:8)

Az ember önértékelése gyakran a környezetében lévők pozitív vagy negatív visszajelzésein alapul. Beszéded és viselkedésed tehát szó szerint építhet vagy rombolhat másokat. Dr. Paul Brand katonaorvos volt a második világháború idején. Egyik könyvében egy Peter Foster nevű tervezési hibája: az egyetlen motorja elöl volt, és az üzemanyag-vezeték a pilótafülkén át vezetett. Találat esetén a pilótát azonnal lángok borították el, mielőtt még kapitulálni tudott volna. A következmények tragikusak voltak. Néhány pilótának, akik ebbe a pokoli tűzcsapdába kerültek, tíz vagy húsz műtét kellett arcuk helyreállításához. Peter Foster is ilyen pilóta volt, az arca a felismerhetetlenségig összeégett. De Fosternek ott volt támogatásul a családja és a menyasszonya szerelme. A lány biztosította őt arról, hogy semmi sem változott, csupán néhány milliméternyi bőr. Két évvel később összeházasodtak. Foster ezt mondta a feleségéről: „Ő lett a tükröm. Tőle kaptam új énképemet. Amikor ránézek, meleg, szeretetteljes mosolya azt mondja, hogy semmi baj sincs velem.” A te házasságodnak és más fontos kapcsolataidnak is így kellene működnie – még ha veletek nem is történt ilyen szörnyű baleset. Házasságodnak a „kölcsönös csodálat egyesületének” kellene lennie, ahol egymás önbecsülését építitek, és elnézitek a hibákat és fogyatkozásokat, melyek különben rombolóak lennének. Van egy bibliai szó az ilyen elkötelezettségre: szeretetnek hívják.

A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

Orosz pilótákat lőttek le Szíriában

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 09/07/2016 - 23:32

Két orosz helikopterpilóta halt meg még pénteken a szíriai Palmüra közelében, mikor lelőtték azt a szír helikoptert, amellyel repültek - jelentette be szombaton az orosz védelmi minisztérium.

Obama: az USA nem fogja cserben hagyni Európát

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 09/07/2016 - 23:24

Az Egyesült Államok nem fogja soha cserben hagyni Európát, bármilyen idők is járjanak - ezt a gondolatot fejtette ki szombaton Varsóban Barack Obama amerikai elnök, aki szerint a NATO fennállásának hetven éve során még soha nem nézett szembe egyszerre ilyen sok kihívással.

Hajdu Szabolcs filmje fődíjat nyert Karlovy Varyban

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 09/07/2016 - 22:46

Szombat este adták át a Karlovy Vary Filmfesztivál díjait: a magyar film, az Ernelláék Farkaséknál stábja kétszer is örülhetett, mert két díjat is kaptak: a legjobb filmnek járó Kristályglóbuszt, amivel 25 ezer dollárt is nyertek, valamint Hajdu Szabolcs rendező színészi teljesítményét ítélték a legjobbnak, és ő kapta a legjobb színész díját.

Védelem és közös alapértékek

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 09/07/2016 - 22:21

A minden irányból érkező fenyegetésekkel, így a terrorizmussal szembeni védelmi és elrettentő erő fokozását, az euroatlanti térség és Európa egységét, az Oroszországgal folytatandó értelmes párbeszédet tartották egyebek mellett a legfontosabb szempontnak a NATO varsói csúcstalálkozójának résztvevői, akik szombaton elfogadott nyilatkozatukban a migránsválság kezelésében is fokozott segítséget akarnak nyújtani, hitet téve a demokrácia, az emberi szabadságjogok és a jogállamiság értékei mellett.

Merkel, Obama és Hollande is szóba hozta a britek EU-kilépését

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 09/07/2016 - 21:29

Barack Obama amerikai elnök szombaton kérte Angela Merkel német kancellárt, hogy a britek EU-ból távozása, a Brexit után az EU és Nagy-Britannia között legyen "szoros kapcsolatrendszer", s egy ehhez vezető "rendezett átmenet".

Pages