You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Román hadsereg – jövőre 2.700 önkéntes?

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Sat, 27/08/2016 - 08:29
A honvédelmi tárca várakozásai szerint jövőre mintegy 2700 önkéntes tartalékost sikerül bevonni a katonai kiképzésbe. Az ezt megalapozó törvény január elsején lép életbe – mondta Mihnea Motoc miniszter. Elsősorban azokra a civilekre számítanak, akik rendelkeznek a korszerű eszközök kezelésének elsaj...

Zenta: Önkormányzati sajtótájékoztató az ellenzék vádjaira reagálva

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 27/08/2016 - 08:13
Augusztus 26-án, pénteken Zenta Város Önkormányzatának illetékes képviselői sajtótájékoztatót tartottak a két nappal korábban megtartott ellenzéki találkozón elhangzottakra reagálva.

Felújítják a Szolyva – Dolha – Lipcse útszakaszt

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sat, 27/08/2016 - 07:54

Több mint huszonöt év után felújítják a Szolyva – Dolha – Lipcse útszakaszt – adta hírül a Novini Zakarpattya hírportál augusztus 26-án.

Az elmúlt években a helyi lakosok számos alkalommal tüntettek az utak rossz állapota miatt. A munkálatok elkezdését most maga Hennagyij Moszkal, a Kárpátalja Megyei Állami Közigazgatási Hivatal vezetője sürgette.

A kormányzó tájékoztatása szerint a Huszti járásban a Lipcse – Kálló (Krajnye) közötti utat is rendbe hozzák, amely egyáltalán nincs leaszfaltozva. Emellett Lipcsemezőn az útmenti támfalakat is megerősítik, ahol már földcsuszamlás veszélye fenyegeti a lakóházakat.

Kárpátalja.ma

2016. augusztus 27., szombat

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sat, 27/08/2016 - 00:00
Névnap Gáspár – perzsa eredetű; jelentése: kincset megőrző. Idézet

“Minden ember külön világ, egy sem ismétli meg önmagát.”

Szabó Magda

MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

- Mészöly Dezső író, költő születése (1918).

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.

IMÁDKOZZ CSAK TOVÁBB KITARTÓAN!

„Bízzatok benne mindenkor, ti népek, öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a mi oltalmunk!” (Zsoltárok 62:9)

Anna mindennél jobban szeretett volna egy fiút. Ám az évek csak teltek, és ő csalódottsággal és kétségbeeséssel küzdött. „Az asszony lelke mélyéig elkeseredve könyörgött az Úrhoz, és keservesen sírt” (1Sámuel 1:10). De bármennyire is el volt keseredve, két olyan dolgot tett, ami működött – és nálad is működni fog! 1) Ahelyett, hogy hátat fordított volna Istennek, inkább hozzá fordult. Nem kevesebbet, hanem többet imádkozott. Tudta, hogy ha a férje nem is tud neki gyermeket adni, Isten tud. Lehet, hogy nem örült Isten időzítésének, de sosem kételkedett Isten jóságában. Sajnos van egy dolog, amit hajlamosak vagyunk tenni, amikor a dolgok rosszul alakulnak: kerüljük Isten jelenlétét. Ez nagy hiba, mert éppen őrá van ilyenkor legnagyobb szükségünk! Igen, nehéz imádkozni, amikor a szíved épp megszakad, de ha nem imádkoztál összetört szívvel és igazán mély szükségérzettel, akkor soha nem öntötted ki igazán a szívedet Isten előtt, és nem értetted meg igazán, mit ért a Biblia imádságon. 2) Nemcsak arra gondolt, amit ő szeretne, hanem arra is, amit Isten. „Azután erős fogadalmat tett, és ezt mondta: Seregek Ura! Ha részvéttel tekintesz szolgálólányod nyomorúságára, gondod lesz rám, és nem feledkezel meg szolgálólányodról, hanem fiúgyermeket adsz szolgálólányodnak, akkor egész életére az Úrnak adom…” (1Sámuel 1:11). Nem sokkal ezután megfogant Sámuel. Ha kész vagy olyan ígéretet tenni Istennek, amit aztán számon kérhet rajtad (lényegében ez a fogadalom), akkor kezded komolyan venni az imádságot. És ekkor Isten is komolyan veszi az imádságodat! Tehát öntsd ki szívedet az Úr előtt!

A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

Szent Mónika özvegy

Mónika az imádkozó édesanya. Fia jó útra téréséért imádkozott, majd megérve fia megtérését, távozott a földi életből. Az igazi szeretet mindig megtalálja a segítés legmegfelelőbb módját.

Az afrikai Tagastében született 331-ben, sötétbőrű pún keresztény családból. Kislány korában megtanulta az önmérsékletet és a mértéktartást. Már fiatal lányként férjhez adták egy pogány férfihez, Patríciushoz. Több fia volt. Mónika igyekezett a családnak katolikus nevelést nyújtani, de férje és gyermekei lenézték vallásosságát, elhúzódtak, sőt gúnyolták miatta. Nehéz természetű férjét csodálatos türelemmel viselte el. Anyósát is türelemmel változtatta meg, barátnővé, sőt kereszténnyé tette.

Az igazi édesanya példaképe: hitét imádsággal táplálta és erényeivel ékesítette. Nem adta fel a reményt, hogy környezetét megtérítse. Rendíthetetlen türelemmel igyekezett a kicsapongó Ágostont is jobb útra téríteni. Minden eszközt megragadott volna, hogy fiát megváltoztassa, de Ágoston megátalkodottságán minden próbálkozás megbukott.

Pogány férjét jóságával és szelídségével segítette a megkeresztelkedésre, az halálos betegen megtért, megkeresztelkedett, 372-ben, egy évvel halála előtt. Ágoston szabadulni szeretett volna anyjától, ezért félrevezetve azt, suttyomban utazott el Rómába. Szökevény fiát Milánóban találta meg, Szent Ambrus tanítását hallgatta. A rossz úton járó fiút 14 éven át hullatott könnyeivel és állhatatos imádságával térítette meg. Kitartó könyörgése többet eredményezett, mint amennyit várt volna. Ugyanis nem csak fia, de Ágostonnak házasságon kívül született fia is, és barátja is együtt vették fel a keresztséget 386. húsvét hajnalán.

Megtért fia karjaiban halt meg 387-ben, Ostiában. Először az ostiai Szent Aurea templomba temették el. 1430-ban V. Márton pápa az ereklyéket felemeltette, és most Rómában a Szent Ágoston templomban van eltemetve.

Az oly parányi vízcsepp is – állandóan csepegve – átfúrja a kemény sziklát!

bacskaplebania.hu

Fidesz: a baloldal hazudik a kvótákról és a kényszerbetelepítésről

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Fri, 26/08/2016 - 23:50

A Fidesz szerint a baloldal hazudik a "kényszerbetelepítésről", és meg kéne mondania, hogy igent vagy nemet mondanak-e a betelepítésre.

Török kormányfő: a török haderő addig marad Szíriában, amíg meg nem tisztítja a határt a terroristáktól

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Fri, 26/08/2016 - 23:10

A török haderő addig marad Szíriában, amíg meg nem tisztítja a határ mentét az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet fegyvereseitől és a többi terrorszervezettől - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Binali Yildirim török kormányfő, miután öngyilkos merénylő robbantott a szíriai határ mellett fekvő Cizre város egyik közúti ellenőrzőpontjánál, és 11 rendőr meghalt.

Őrizetbe vettek öt férfit terrortámadás előkészületének a gyanújával Angliában

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Fri, 26/08/2016 - 22:58

Terrorcselekmény előkészítésének a gyanújával őrizetbe vettek pénteken öt férfit az angliai Birminghamben és környékén pénteken. Az egyik letartóztatás nyomán katonai tűzszerészeket vezényeltek ki Birmingham Lee Bank kerületébe - közölték a helyi hatóságok.

Ki látja meg elsőként a tengert?

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Fri, 26/08/2016 - 22:13

Ez volt a kérdés, amikor még gyerekként kanyargott velünk a vonat a tengert szegélyező hegyeken át Split felé. És mindannyian szinte rátapadtunk a tisztának nem mondható ablakra. Ha sikerült leengedni – mert abban az időben sem volt minden tökéletes, és nem minden vagonablak működött –, ha tehát sikerült leengedni, a büdös vagonbelsőt elárasztotta a fenyőfa, a tenger illata, a behemót motoros mozdony nyögését pedig túlharsogták az énekes kabócák.

Hatan megsérültek a görögországi Híosz szigetén tomboló erdőtűzben

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Fri, 26/08/2016 - 21:55

Legalább hatan megsérültek, egyikük súlyosan, a Görögországhoz tartozó Híosz szigetén tomboló erdőtűzben, amely miatt egy falut ki is kellett üríteni - közölte pénteken a polgári védelem.

Elbúcsúztatták Tamás Ilonkát

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Fri, 26/08/2016 - 21:49

Sok százan búcsúztatták Tamás Aladárnét, Ilonka nénit, ahogyan a sajtóban is nevezték. A szlovákiai magyarság immár ikonikus személyiségét a rimaszombati temetőben csütörtökön helyezték végső nyugalomba.

Nincs népszavazási lázban a határon túli magyarság?

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Fri, 26/08/2016 - 21:40

Hetente átlagosan alig ezren kérik felvételüket a levélben szavazók névjegyzékébe több mint egy hónappal a betelepítési kvótáról szóló népszavazás előtt – írja a Magyar Nemzet a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai alapján. Ha az utolsó három hétben nem következik be komolyabb változás, akkor alig több mint negyedmilliónyi külhoni magyar szavazhat majd az október 2-ai népszavazáson.

Olaszországi földrengés - Tovább emelkedett a katasztrófa halálos áldozatainak száma

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Fri, 26/08/2016 - 21:27

Legkevesebb 278-ra emelkedett pénteken a Közép-Olaszországot sújtó, óriási pusztítást okozó földrengés halálos áldozatainak száma - jelentette a RaiNews24 olasz televíziós csatorna hivatalos forrásokra hivatkozva.

A szoftver kisöpörheti a szmogot

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Fri, 26/08/2016 - 21:04

Biztatóak és reménykeltőek korunk autóipari újdonságai, különösen az önvezető (sofőr nélküli, vagyis autonóm) és az elektromos járművek. Bár sokan még csak most ismerkednek velük, az új típusú autók fokozatosan teret hódítanak a piacon. Eljön majd az a nap is, amikor már ezek a járművek uralják az utakat.

Súlyos pollenhelyzet Zomborban

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Fri, 26/08/2016 - 20:57

Szerbiában a becslések szerint mintegy másfél millióan allergiásak a parlagfűre, vagyis minden ötödik lakos megszenvedi e gyom virágzási időszakát, ami éppen most kezdődött. Egy magyarországi fölmérés azt mutatta, hogy egyetlen évtized alatt megduplázódott az allergiások száma, jelenleg a lakosság egynegyede szenved tőle.

Kisebb a júliusi átlagbér

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Fri, 26/08/2016 - 20:45

Júliusban Szerbiában összesen 46.280 dinárt tett ki az átlagfizetés, amely névlegesen 0,4 százalékkal, reálisan pedig 0,3 százalékkal kevesebb, mint a júniusi átlag – olvasható a Köztársasági Statisztikai Intézet közleményében.

Éves viszonylatban ez a bérérték névlegesen 1,5 százalékkal, reálisan pedig 0,3 százalékkal magasabb, mint a 2015-ös július átlagfizetés.

A bruttó júliusi bér 2016-ban 63.699 dinárnak felel meg, ez nominálisan 0,5 százalékkal, valósan pedig 0,4 százalékkal kisebb a múlt havi bruttó bérnél, a tavaly júliusinál pedig névlegesen 1,6 százalékkal, reálisan 0,4 százalékkal nagyobb.

A 2016-os év januárjától júliusáig kifizetett bérek névlegesen 3,9 százalékkal, reálisan pedig 2,9 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly ugyanebben a vizsgált időszakban.

Kézre került a fegyveres támadó

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Fri, 26/08/2016 - 20:35

Belgrádban mintegy húszórás őrködés és megfigyelés után pénteken kora délután elkapta a rendőrség azt a fegyveres támadót, aki csütörtökön este beszökött a Jurij Gagarin utca 241. alatti tömbházba – adta hírül a Tanjug.

Hamupipőke is táncra perdült

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Fri, 26/08/2016 - 20:19

Csütörtökön délután a világzenei kisszínpadon Uruguay zenészei tartottak koncertet, nem sokkal azután pedig a táncszínpadon egy rendhagyó előadásra került sor. A Hamupipőke című tánc-mesejátékot mutatta be első ízben a Népkör MMK táncegyüttese. A néptáncolás új irányainak kutatása már nem új a Népkör táncosainak, tavaly a Szerelem című táncelőadással rukkoltak elő. A Hamupipőke létrejöttéről Juhász Szécsi Viktóriát, a produkció rendező koreográfusát kérdeztük:

Roma integrációs tanács és intézmények felújítása

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Fri, 26/08/2016 - 20:05

Roma integrációs tanács alakult a tartományi kormány tegnapi ülésén, amelyen Igor Mirović kormányfő elnökölt. A tanács kilenc tagból áll, feladata pedig a roma nemzeti közösség hatékonyabb integrációját szolgáló intézkedések kidolgozása lesz. 

Megtartotta ülését az MNT

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Fri, 26/08/2016 - 20:00

A Magyar Nemzeti Tanács pénteken megtartott tizenkilencedik rendes ülésén 67 napirendi pontot vitattak meg, köztük szó volt több iskoláskor előtti és oktatási intézmény igazgatójának a megválasztásáról, tankönyvek jóváhagyásáról, több iskola átképzésre, pótképzésre és specializációra vonatkozó beiratkozási tervéről és több középiskolai diákotthon előzetes ranglistájának a jóváhagyásáról is. A legtöbb napirendi pont a 15 főnél kisebb létszámú magyar tannyelvű osztályok megnyitására vonatkozott.

A Földet borító vízfelület változását vizsgálták műholdas felvételek alapján holland tudósok

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Fri, 26/08/2016 - 19:45

A NASA műholdas felvételeinek segítségével a Földet borító vízfelület változását vizsgálta meg egy holland kutatócsoport az elmúlt harminc év távlatában.

Pages