Legalább 27 polgári személy halt meg, miután a szíriai kormányerők légiereje és tüzérsége Aleppó város lázadók kezén lévő keleti negyedeit bombázta szombaton, a hadsereg offenzívájának ötödik napján – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH). Az ENSZ elítélte az erőszakos cselekmények kiterjedését és a civilek elleni támadások leállítását követelte.
Reince Priebus, a Fehér Ház leendő kabinetfőnöke kizárta a muzulmánok vallási alapon történő regisztrációját és ellenőrzését.
A nacionalizmus erősödése a gazdag országokban aggasztó kihívást jelent a háború elől menekülők számára az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát (UNHCR) vezető Filippo Grandi szerint.
Furcsa bolti történetről számolt be a Blikk. Egy bolti eladó hölgy perverz képet küldött magáról egy vásárlónak. A férfi bement az üzletbe reklamálni, de nagyon meglepődött. A hölgy egy szót sem szólt, csak tett egy mozdulatot, majd a férfi szégyenkezve távozott…
Két halálos vasúti baleset történt a hétvégén – az egyik ma délután Sarlókajszán (Lužianky – Nyitrai járás) és egy 74 éves néni volt az áldozata, aki szörnyű kínok között halt meg a kórházban, a másik pedig tegnap következett be Eperjesen, ahol egy 34 éves nő vesztette az életét – írta a Čas.sk.
Rekordáron, 1,55 millió euróért kelt el egy párizsi árverésen a híres riporterfiú, Tintin kalandjainak egy képregényoldala - számolt be róla a hétvégén a BBC News.
Kolár Péter, a Csemadok kassai választmányának elnöke, a Thália Színház volt igazgatója kapta az idei Pro Probitate - Helytállásért díjat, amelyet a kitüntetett ma Kassán, a Kelet-szlovákiai Galéria dísztermében rendezett ünnepélyes átadón vett át.
Petro Porosenko ukrán elnök szerint a Kremlnek az a célja, hogy folyamatosan destabilizálja a belső helyzetet Ukrajnában, előrehozott parlamenti választásokat kényszerítsen ki, amelyen megerősödnének az oroszbarát erők, és általuk visszafordítsa az ukrán külpolitika európai integrációs irányvonalát.
LONDON. Vasárnapi brit sajtóértesülés szerint a brit uralkodó már jövőre állami látogatásra hívná Donald Trumpot, az Egyesült Államok januárban hivatalba lépő következő elnökét.
BÉCS. Hegyméretű kőzettömböket mozdított el becsapódásakor az aszteroida, amely 66 millió évvel ezelőtt a dinoszauruszok kihalását okozta.
BUDAPEST. Magyarország köszönetet mond azon három ország sportolóinak, akik 1956-ban a melbourne-i olimpiától való távolmaradásukkal fejezték ki szolidaritásukat a magyar forradalom és szabadságharc leverése miatt - mondta Schmitt Pál volt köztársasági elnök, kétszeres olimpiai bajnok, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja az M1 aktuális csatornán vasárnap.
LONDON. Tíz évig tartó tatarozási munkálatok kezdődnek tavasszal a Buckingham-palotában, a brit uralkodó világhírű, ám jó ideje omladozó londoni rezidenciáján. A brit kormány és a palota közös bejelentése szerint a felújításra a költségvetés 369 millió fontot szán.
POZSONY. Harminckilenc olyan oktatási intézményben tervez ellenőrzést végrehajtani az Állami Tanfelügyelet, ahol az érettségi extern részének irásakor csalás gyanúja merült fel. Az ellenőrzés a pedagógusokat sem kerüli el.
BUDAPEST. Angela Merkel kancellár "nagyon elkötelezett a hatalom iránt", ezért nagy a valószínűsége, hogy bejelenti, újra vállalná a jelöltséget a jövő évi választásokon - mondta Galló Béla politológus az M1 aktuális csatorna műsorában.
POZSONY. Szlovákiában 2006 óta drámai mértékben sikerül csökkenteni az úgynevezett "klasszikus bűnözést", mint például az autólopást vagy a betöréseket - jelentette ki Robert Kaliňák belügyminiszter.
BÉCS. Plácido Domingo színre viszi Verdi Aida című operáját, amelyet különböző európai futballstadionokban és arénákban mutatnak majd be jövőre Erwin Schrottal az egyik főszerepben.
BUDAPEST. Magyarországnak joga van megvédeni határait, az Amerikai Egyesült Államok nincs abban a helyzetben, hogy kritizálja a bevándorlással kapcsolatos magyar intézkedéseket - ezt nem más, mint az amerikai nagykövet mondta egy interjúban. Ami azért is érdekes, mert egy éve még Colleen Bell jóval kritikusabban fogalmazott. Egy év alatt azonban sok minden történt, Európában is, és Amerikában is - hangzott el az M1 Híradójában.
POZSONY. A standard politikai pártoknak még mindig van értelme, csakúgy, mint a politikai pártok programjainak. Nem elég egzotikusnak lenni – vélekedett Ján Baránek és Michal Horský politológus.
ÚJDELHI. Legalább kilencvenen meghaltak és több mint százötvenen megsérültek abban a súlyos vonatszerencsétlenségben, amely India északi, Uttar Prades államában történt vasárnap - közölte a rendőrség és vasúti tisztségviselők.
VATIKÁNVÁROS. "A megosztottság és ellenségeskedés vírusának" a katolikus egyházban és a szélesebb társadalomban fenyegető terjedésére figyelmeztetett Ferenc pápa szombaton a 17 új bíboros beiktatására összehívott bíborosi találkozón.
Pages