A politikus ellen elfogató parancsot adtak ki, azzal vádolják, hogy 2007 és 2014 között 3 és 10 millió euró közötti összegeket kapott több számítástechnikai cégtől, hogy közbenjárjon állami intézményeknél, hogy a szóban forgó cégek közpénzekből finanszírozott, informatikai programok beszerzésére vonatkozó szerződésekhez jussanak. A DNA előzetes letartóztatásba akarta helyezni Sebastian Ghițăt, aki eltűnt az országból. A hírportál információi szerint, a román rendőrség megfigyelte Sebastian Ghiță 2 közeli munkatársát, akik többször is Szerbiába utaztak az elmúlt időszakban és vélhetően találkoztak a politikussal. A román rendőrség két nyomozója immár két hete Szerbiában tartózkodik, felvették a kapcsolatot a szerb kollégákkal annak érdekében, hogy megakadályozzák az üzletember továbbszökését az országból.
A segédanyagokat is tartalmazó csomagot minden diák meg kéne kapja. Pavel Năstase oktatási miniszter azt nyilatkozat, hogy egy olyan, mindenki számára elérhető oktatási csomagot akar kidolgozni a tárca, melyben a tankönyveket, a munkafüzeteket és az oktatók útmutatóit is tartalmazza majd. Elsősorban meg kell vizsgálni, hogy ez mit jelentene költségvetésileg, azonban mindenképp szükség van egy egységes csomagra, hiszen a tankönyvek mellett, több olyan segédanyagot használnak az oktatásban, ami anyagi teher a szülők számára. Azt követően vetette fel ezt a lehetőséget a szaktárca, miután több panasz is érkezett a szülők részéről a plusz anyagi kiadások miatt.
A Vásárhelyi Hírlap beszámolójából kiderül, hogy 1,8 millió euró vissza nem térítendő támogatást kaptak, amihez 52 ezer eurós saját forrást is hozzárendelnek a vár felújítására. A 14. században épült szászkézdi parasztvárat A kategóriás történelmi műemléknek nyilvánították, és felkerült az UNESCO világörökség listájára. Az utóbbi években annyira megrongálódott, hogy most már a látogatók testi épségét fenyegeti, félő, hogy a falak összeomlásával eltűnik egy értékes műemlék, olvasható a szászkézdi polgármesteri hivatal weboldala. Erdélyben jelenleg körülbelül 200 erődítmény van, melyeket fel kell újítani, hogy ne tűnjenek el végleg, mondta el a hírlapnak László Lóránt történész, a Borsos Tamás Egyesület elnök, aki azt is hozzátette, hogy az utóbbi években 25 esetben már elkezdődtek, vagy be is fejeződtek restaurálási munkálatok. Maros megyében többek közt Szászkézden, Zágorban, Apoldon, Dánoson, Szásznádason, Szászbogácson, Hétúron áll olyan szász erődítmény, amelyeket restaurálni kellene.
A tárca tervezetéről a Médiafax hírügynökség számol be, és kiderül, hogy egy különböző színű matricarendszert vezetnének be, melyen feltüntetik a gépkocsi környezeti besorolását és minden autó szélvédőjére kéne ezt felragasztani. Erre tüntetnék fel tehát azt, hogy a gépkocsi Euró 1, 2, 3, 4, vagy 5-ös kategóriába tartózik a gépkocsi, vagy hogy hibrid jármű. Az autótulajdonosok maximum 5 lejt kéne fizessenek a matricáért, véli a környezetvédelmi tárca. A tervezet azt is tartalmazza, hogy 2019-ig minden gépkocsira fel kell kerüljön a matrica, addig azonban a helyi önkormányzatok határoznák meg, hogy bizonyos gépkocsikra milyen környezetvédelmi járulékot kell fizetni, ami a helyi költségvetésbe maradna. Daniel Constantin tárcavezető, egy szebeni sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy ahhoz, hogy ez működhessen, egy életképes rendszert kell egyszer kidolgozni.
Reggel 8 órától megnyíltak a szavazóhelyiségek és este 9 óráig várják a szavazókat. A választásokon 28 párt verseng a parlament alsóházának 150 helyéért, 13 millió választásra jogosult állampolgár adhatja le a szavazatát. Hollandiában nincs parlamentbe jutási küszöb. A közvélemény-kutató intézetek felméréseit átlagoló legutóbbi adatok szerint a VVD 24-28 képviselői helyet szerezhet a parlament 150 fős alsóházában, míg a főként muzulmánellenes megnyilvánulásairól ismert Geert Wilders vezette PVV 19-22 mandátumra számíthat. Az előzetes felmérések szerint a kereszténydemokraták maximum 21, a liberálisok maximum 19, a környezetvédők maximum 18, a szocialisták pedig 16, a Munkapárt 12, a Keresztény Uniómaximum 7 helyhez jut a törvényhozás alsóházában.
A képviselőház elnöke egy televíziós interjúban fejtette ki, hogy több egyeztetés volt már az autópályák helyzetéről Romániában. Ezek alapján pedig világosan látszik, hogy mindenki úgy gondolja, hogy prioritás a romániai autópályák kiépítése. Dragnea úgy fogalmazott: “Meg vagyok győződve arról, hogy ebben a mandátumban legalább két autópálya szeli át Romániát: a IV. folyosó, azaz a Konstanca – Bukarest – Piteşti – Nagyszeben – Déva – Nagylak, és az erdélyi autópálya, a volt Bechtel-sztráda.” A Piteşti-Nagyszeben útszakasz megvalósíthatóságáról azt mondta a PSD elnöke, hogy egyelőre keresik a megoldást arra, hogy ezt az a társaság fejezze be, amelyik elkezdte, mert ha elölről kell kezdeni a procedúrát, akkor az 2-3 évvel kitolná ennek megvalósítását.
Ma a Szövetség törvényjavaslatot iktatott a képviselőházban, amelyben azt kezdeményezi, hogy legyen március 15. hivatalos ünnep Romániában, és legyen munkaszüneti nap a romániai magyarok számára. “A romániai magyar közösség jogos elvárása, hogy nemzeti ünnepét méltó módon ünnepelhesse, és ezt az állam tiszteletben tartsa hivatalos ünnepnapként” – nyilatkozott Kelemen Hunor a Szövetség elnöke. A törvénykezdeményezésében azt kéri, hogy igény szerint a magyar közösség tagjai szabadnapot vehessenek ki, amennyiben részt kívánnak venni a március 15. alkalmából szervezett eseményeken. Emellett azt is kéri, hogy a helyi- és megyei önkormányzatok szervezzenek megemlékező eseményeket azokon a településeken, ahol magyarok élnek, és ezek az események támogathatóak legyenek az önkormányzati költségvetésből. A tervezetet első házként a szenátus tárgyalja, az ügyben a képviselőházé a végső döntés.
A román vasúttársaság személyszállítási részlegének igazgatója, Szentes József egy szenátusi beszélgetésen vetette fel, hogy miután ingyenessé vált az egyetemisták vasúti utazása, a forgalom 75 százalékkal nőtt a tavaly ilyenkor regisztrálthoz képest. A CRF azt szeretné, hogy 120 kocsival bővítsék a hétvégi szerelvényeket, különösen a nagyvárosok körzetében. Az egyetemisták február elsejétől utazhatnak ingyenes a belföldi vonatok második osztályán.
A Lordok Háza módosítások nélkül véglegesítette a törvényt. Nem került be tehát a sokat vitatott kitét, miszerint Nagy Britannia vállaljon garanciát a kilépés után is az országuk területén élő uniós állampolgárok jogainak garantálására. Ezután Theresa May miniszterelnök a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelye alapján bármikor hivatalos értesítést küldhet Brüsszelnek arról, hogy az Egyesült Királyság ki akar lépni az Európai Unióból. Előzetes értesülés alapján a brit miniszterelnök már ezen a héten bejelentheti az 50. cikkely aktiválását. A miniszterelnöki hivatal szóvivője szerint a kormányfő várhatóan március utolsó hetében küld értesítést az EU-nak a kilépési folyamat elindításáról.
Közleményében, Matei Vîrtosu a nép ügyvédjének szóvivője arról tájékoztat, hogy hivatalból eljárást indít az intézmény annak a hírnek kapcsán, amit a The Observer brit hetilap hétvégén tett közzé. A riport szerint több ezer román állampolgárságú nő dolgozik Szicíliában farmokon. Az ott dolgozó nők több mint felét szexuális kapcsolatra kényszerítik a munkáltatók, és legnagyobb részük “rabszolgasorsban” él és dolgozik.