KAIRÓ. Számos nyugati ország nagykövetsége figyelmeztette egy lehetséges merényletre Egyiptomban tartózkodó állampolgárait, miután egy helyi terrorszervezet támadással fenyegette meg az egyiptomi hatóságokat.
PRÁGA. Szkeptikusan tekintenek az Európai Unió jövőjére a csehek, többségük továbbra is elutasítja az euró bevezetését - derült ki egy országos felmérésből.
POZSONY. Az emberek 62 százaléka nem ért egyet Igor Matovičnak, az OĽaNO-NOVA elnökének azon döntésével, hogy egy ismeretlen férfitól kapott fenyegetés miatt nem hajlandó bejárni a parlamenti ülésekre – derül ki a Polis Slovakia közvélemény-kutató ügynökség által a SITA hírügynökségnek május 13-19. között 1 366 felnőtt személy közreműködésével készített felméréséből. A felmérés eredményeit Ján Baránek, a Polis Slovakia vezetője juttatta el a hírügynökségnek.
Nepáli serpák négy holttestet találtak a Mount Everest legmagasabban fekvő táborában, az idegenforgalmi minisztérium szerint tavalyi eltűntek kerülhettek elő, aki szén-monoxid-mérgezésben halhattak meg. A testeket azok a serpák fedezték fel, akik azért indultak a hegyre, hogy lehozzák Vladimir Štrba 48 éves szlovák hegymászó holttestét.
POZSONY. A szlovákiai tanulók pénzügyi műveltség tekintetében a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet – OECD országok átlaga alatt teljesítenek – derül ki az oktatási minisztérium által megjelentetett PISA 2015 eredményeit összefoglaló tanulmányból. Az OECD országok közül Szlovákiától is jelentősen alacsonyabb eredményt csupán Chile ért el.
MANCHESTER, BRÜSSZEL. A fiatalok ellen intézett manchesteri célzott terrortámadás a pusztítás új mélységeit érte el - jelentette ki Antonio Tajani, az Európai Parlament (EP) elnöke szerdán.
POZSONY. A kormány ma hallgatta meg a Közbeszerzési Hivatal három elnökjelöltjét. A meghallgatáson egyikük sem felelt meg az elvárásoknak, pontosabban egyikük sem kapta meg a szükséges pontszámot, ezért a kormány új pályázatot ír ki.
BERN. A Svájc nyugati részén található Bern kanton lakói népszavazáson utasították el, hogy további 105 millió frankkal támogassák a fiatal migránsokat.
ROZSNYÓ. Szerencse a szerencsétlenségben - így is értékelheti mai balesetét az a gépkocsivezető, aki személyautójával a Szoroskőn lesodródott az útról, majd a 20 méter mély szakadékba zuhant. A gépkocsi teljesen összetört, de vezetőjének nem történt komolyabb baja.
SZEPSI. A Kassa-vidéki járásban szeptembertől 50 magyar kiselsőssel kevesebb lesz, mint tavaly. Legalábbis a beíratási adatok szerint, amik nyár végére sokszor még változnak. A 7 magyar iskolába összesen 124 gyermeket írattak be.
MOSZKVA. Élete 76. évében rákbetegségben elhunyt Alekszandr Burdonszkij orosz színházigazgató, Sztálin egyik unokája.
BUDAPEST. Az Ostrakon Egyesület és az MTA Kisebbségkutató Intézet munkatársainak együttműködésében, a Bethlen Gábor Alap támogatásával kutatás indul, amely a felvidéki magyar fiatalok identitását vizsgálja. A kutatás szervezői közzétették a felmérés kérdéseit, és azt szeretnék, ha minél többen kitöltenék a kérdőívet, hogy a vizsgálat a lehető legpontosabb képet adja a fiatalok véleményéről, magyarságukhoz való viszonyukról.
ALEPPÓ. Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet több parancsnoka, köztük a "hadügyminisztere" is életét vesztette a szíriai hadsereg hadműveleteiben Aleppótól keletre - jelentette szerdán a szíriai állami média egy katonai forrásra hivatkozva.
BUDAPEST. A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet 2017-ben is megrendezi a Kisebbségvédelem Európában c. nyári egyetemet, melyre elsősorban határon túlról származó joghallgatók, fiatal jogászok, ügyvédek jelentkezését várják, de indokolt esetben más tudományterületek hallgatóinak, képviselőinek is lehetővé teszik a részvételt. Jelentkezési határidő: június 30.
POZSONY. Úgy fest, hogy Robert Fico korábbi koalíciós partnereihez hasonlóan a Most-Hidat is kikíséri a politikai történelem szemétdombjára. Az eltérés mindössze abban áll majd, hogy míg Vladimír Mečiar és Ján Slota személyes botrányaikra fizettek rá, addig Bugárt Kaliňák és Danko kapitány temetik majd el – fogalmaz írásában Arpád Soltész publicista a Noviny.sk internetes portál hasábjain. Írását tartalmi változtatások nélkül közöljük.
TÜBINGEN. Vélhetően Európában vált ketté a csimpánzok és az ember evolúciós fejlődési vonala, nem pedig Afrikában, ahogyan azt sokan feltételezik.
VATIKÁNVÁROS. Ferenc pápa félórás magánbeszélgetést folytatott szerdán a Vatikánban Donald Trump amerikai elnökkel, és utána a hagyományoknak megfelelően megajándékozták egymást.
POZSONY. Várhatóan augusztus végéig elkészül a Tanuló Szlovákia elnevezésű nemzeti oktatásfejlesztési program végleges változata – jelezte Peter Plavčan oktatási miniszter.
Vajdaságot sújtja leginkább az egészségügyi dolgozók “exodusa”, itt a legkifejezettebb a generációváltás is, ennek ellenére az újonnan foglalkoztott egészségügyi alkalmazottaknak mindössze 13 százaléka kerülhet a tartományba, derül ki a vajdasági kutató-elemző központ, a VOICE cikkéből.
Zobnaticán megtartották az V.
Pages