Úrvacsorás záró istentisztelettel ért véget az idei Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó szombaton Debrecenben – közölték a szervezők az MTI-vel.
Az ötnapos találkozón – amelyen 30 koncert, 200 kulturális, közösségi és lelki program várta a résztvevőket – mintegy ötezer kárpát-medencei magyar református fiatal vett részt.
A találkozót először 2003-ban rendezték meg, az idei, nyolcadik fesztivált 2005 után immár második alkalommal fogadta be Debrecen.
A találkozó idei központi témája – igazodva a lutheri tételek megjelenésének 500., és a Második Helvét Hitvallás debreceni elfogadásának 450. évfordulójához – a reformáció volt. A lelki gyakorlatok résztvevői egyebek mellett arról elmélkedtek, mi változott a reformációval, mit jelentett Jézus számára a reformáció, mit jelent nekik a Jézussal való kapcsolat, és hogy ők hogyan viszonyulnak a reformációhoz – jelezték közleményükben a szervezők.
A Csillagpont zenei programjában három színpadon összesen harminc koncerten mások mellett a Margaret Island, a Kelemen Kabátban, a holland Hanne de Vries és csapata lépett fel. Az utolsó estén előbb Mező Misi új formációja, a NAZA mutatkozott be a találkozó közönségének, majd Pintér Béla dalai hangoltak rá a szombati úrvacsorai közösségre. A kisszínpadon visszatérő vendégeket – Petruska, Keresztkérdés, Parno Graszt – és a Kávészünet együttes által megzenésített verseket hallhattak a fiatalok, a hazai keresztyén dicsőítő zene kedvelői pedig kedvükre válogathattak a dicsőítő színpad különböző hátterű és stílusú fellépői közül.
A lelki és a könnyűzenei programok mellett mintegy kétszáz kulturális és sportolási lehetőség, közösségi program várta a találkozón a fiatalokat: táncházak, színházi előadások, komolyzene, interaktív kiállítások, szabaduló szobák a reformáció jegyében, kézműves foglalkozások és játékok szerepeltek a kínálatban.
A Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán rendezett fesztiválon nagy hangsúlyt fektettek a példaképekre: mások mellett olimpikonnal, sikeres üzletemberrel, közgazdászokkal, és a nagyszínpados fellépőkkel is szerveztek beszélgetést, az emberi kapcsolatokra pedig az önmagunk elfogadásával, a felnőtté válással, avagy a párkereséssel kapcsolatos előadások hívták fel az érdeklődők figyelmét.
Bemutatkoztak a találkozón a társadalmunk peremén élőket segítő református missziók, s egy kis időre a résztvevők is belebújhattak a szegények, a sérültek és az elesettek bőrébe. Emellett a teremtett világ védelmének fontosságára is felhívta a figyelmet a találkozó: a szelektív hulladékgyűjtés mellett filmklubbal, biciklis tanulmányúttal, barkácsolással, játékkal, előadásokkal és házi szörpökkel készült a Csillagpontra a református egyház ökogyülekezeti mozgalma.
A nyolcadik Csillagpont Református Ifjúsági Találkozón naponta 500 méteres váltófutást is tartottak a reformáció kezdetére emlékezve.
Családunk, nemzetünk, országunk múltjának, történelmének ismerete nem lenne lehetséges a levéltárakban felhalmozott több száz éves alapító oklevelek, gazdasági összeírások, anyakönyvek, térképek és levelek nélkül. Elmondhatjuk, hogy a levéltár története egyidős a magyar államisággal, hiszen eleink a kezdetektől őrizték ezeket az iratokat. Ennek köszönhetően maradhatott fenn a Szent István király által 1001-ben a pannonhalmi monostornak adott kiváltságlevél, az 1055-ös Tihanyi Alapítólevél vagy legkorábbi nyelvemlékünk, az Ómagyar Mária-siralom.
Kárpátalján ‒ az Ung, Ugocsa, Máramaros és Bereg vármegyékben ‒ a XVIII. századtól foglalkoztak levéltári feladatokkal. Először Ung vármegye főjegyzője gondoskodott térségünk iratainak megőrzéséről, melyeket az ő otthonában, az ungvári jezsuitáknál és az ungvári várban tároltak. 1790-től külön levéltárost bíztak meg az okmányok rendezésével és őrzésével, a levéltár pedig átköltözött az új ungvári megyeházára.
Bereg vármegyében szintén a főjegyző feladata volt az iratok kezelése, melyeket a helyi megyeházán tároltak, annak 1776-os és 1880-as leégéséig, melyek során a dokumentumok egy része is megsemmisült. Ezután új városháza épült, amelyben helyet kapott a levéltár is. A csehszlovák érában az iratok Ungvárra kerültek, ám 1939-től ismét Beregszászban találjuk azokat. 1944-ben újból Ungvárra viszik a dokumentumokat, melyek 1953-ban kerülnek vissza véglegesen a Vérke-parti városba, ahol a helyi börtönből alakítanak ki levéltárat. Azóta is itt őrzik az okmányokat.
Arról, hogy mit jelent ma Kárpátalján levéltárosként tevékenykedni, s milyen feladatok, tervek állnak a Kárpátaljai Állami Levéltár Beregszászi Osztálya előtt, annak osztályvezetőjével, Jeremkina Máriával beszélgettem, aki harminc éve van a pályán.
‒ Mária! Milyen családból származik!
‒ Beregszászban nőttem fel vegyes nemzetiségű családban. Édesanyám a magyar, édesapán az orosz nyelvet gyakorolta. Nekem mind a kettőt sikerült általuk elsajátítanom.
‒ Hol tanult?
– Az orosz tannyelvű Beregszászi 2. Sz. Középiskolába jártam, majd az érettségit követően egy tanárom biztatására az Ungvári Állami Egyetem történelem szakára adtam be a jelentkezésemet. Első alkalommal nem jutottam be az egyetemre, s egy évet kellett várnom, hogy újra megpróbáljam a felvételit.
‒ Mivel foglalkozott az alatt az egy esztendő alatt?
‒ Azt a tanácsot kaptam Ungváron, hogy könnyebb bekerülni az egyetemre, ha levéltárból küldenek, vagy ha úttörővezetőként jelentkezem.
Így kerültem be a beregszászi levéltárba. Mint mindenki, én is a szamárlétra alján, a raktárban kezdtem, majd áttettek az iratkezelőkhöz. Másfél év után pedig a restaurátor-műhelyben kezdtem dolgozni.
‒ Később újból megpróbálta az egyetemi felvételit?
‒ Igen, ám időközben annyira megtetszett a levéltáros munka, hogy már nem akartam nappali tagozaton tanulni, hanem levelezőn végeztem el az egyetem történelem szakát.
‒ Maradt a restaurátoroknál?
‒ Nem. Iratrendszerezéssel, leltározással foglalkoztam. Később pedig bekerültem az olvasóterembe és az információs osztályra.
A Kárpátaljai Állami Levéltár Beregszászi Osztálya (Fotó: www.archivportal.hu)
‒ Mi volt a feladata az információs osztályon?
‒ Az iratok kikeresésével, a kutatók eligazításával, valamint a levéltári kutatások engedélyeztetésével foglalkoztam. Számtalan együttműködés alakult ki az évek alatt külföldi levéltárakkal, kutatókkal.
‒ A külföldi szakemberek szerint megfelelően tárolják Kárpátalján az okmányokat?
‒ Vannak kivetnivalók, ám azt mondják, hogy Magyarországon is működik olyan levéltár, ahol nem tudják biztosítani a szükséges körülményeket. Nálunk szovjet rendszer szerint rendszerezték az iratokat, ami eltér a magyarországi levéltározási szokástól. Ebből adódóan nehezebb az anyaországi kutatók feladata, amikor hozzánk jönnek. Egymillió háromszázezer irategyüttes található nálunk, ezekről fondjegyzék készült, ezek alapján tudjuk eligazítani őket.
A másik problémánk az iratok tárolása. A földszinti raktárunk egy része nedves, zsúfoltan vannak benne a dokumentumok. Szükséges lenne újabb raktárakat építeni. Így jobban szét tudnánk szedni az okmányokat, melyek nagy része tisztításra és restaurálásra szorul.
‒ Milyen iratokat tárolnak a beregszászi levéltárban?
‒ A kezdetektől 1944-ig összegyűlt okmányok vannak nálunk. Ezek közé tartoznak a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye anyagai, az Ung megyei főispáni iratok, a többi között az 1869-es népszámlálási dokumentumok, melyeknek csak egy része maradt fenn. Szintén nagyon fontos az 1921-es népszámlálás iratanyaga. Ez utóbbit digitalizáltuk, ám egyelőre csak szolgálati célokra használható. Budapest Főváros Levéltárával szoros a kapcsolatunk, ennek keretében igyekszünk minél több okmányt digitalizálni. Így dolgoztuk fel a kataszteri térképeket is, valamint okleveleket is restauráltak a számunkra.
A levéltár iratanyagának egy része (Fotó: www.archicportal.hu )
‒ Manapság nagy divatja van a családfakutatásnak. Hol induljon el az, aki kíváncsi a felmenőire?
‒ Mindenképpen az anyakönyvi kivonatokkal kell kezdeni. Ezek Ungváron találhatóak. Ezután érdemes átnézni az iskolai és egyházi iratanyagokat is. Nekem sikerült kikutatnom a felmenőim történetét. Láttam a nagyapám 1928-as iskolai bizonyítványát.
‒ Milyen nyelvűek az iratok?
‒ Ónémet, latin, ómagyar, magyar, ruszin, cseh, román és orosz nyelvű dokumentumok találhatóak nálunk. Nagy gond, hogy nincs latinul tudó kollégánk.
‒ Vannak ritka, különleges okmányok is?
‒ Igen. Számos olyan könyvünk van, amelyet csak nálunk lehet fellelni. Nemrég különleges térképekre bukkantunk az egykori Máramaros vármegye területéről. Az is előfordult már, hogy egy régóta ismert dokumentumban új információra találtam.
‒ Hány munkatársa van a levéltárnak jelenleg?
‒ Ez fájó kérdés. Eddig ugyanis az ungvári és beregszászi levéltárakban összesen 38-an dolgoztak. Az állam azonban 25 főre akarja csökkenteni a számunkat. Ez azt jelenti, hogy itt, Beregszászban el kell bocsátanunk két munkatársat. Pedig így is kevesen voltunk, s nem győztük a munkát.
‒ Mióta dolgozik a beregszászi levéltárban?
‒ 25 éves voltam, amikor az információs osztály vezetője lettem, s a mai napig ebben a munkakörben vagyok. Idén augusztusban lesz harminc éve, hogy bekerültem a levéltárba. De azt tartom, hogy ez nem véletlen: a levéltári munkát csak elhivatottsággal lehet végezni. Szeretni kell azt a papírt, iratot, ami a kezünkbe kerül.
‒ Isten áldja meg a további munkáját!
Marosi Anita
Kárpátalja.ma
Monda pedig a tanítványoknak: Lehetetlen dolog, hogy botránkozások ne essenek; de jaj annak, aki által esnek. Jobb annak, ha egy malomkövet vetnek a nyakába, és ha a tengerbe vettetik, hogynem mint egyet e kicsinyek közül megbotránkoztasson. Őrizzétek meg magatokat: ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, dorgáld meg őt; és ha megtér, bocsáss meg néki. És ha egy napon hétszer vétkezik ellened, és egy napon hétszer tehozzád tér, mondván: Megbántam; megbocsáss néki. (Lk17,1–4)
Lukács különlegessége: az érzékenység. Tudott együtt érezni a másikkal. Az együttérzés az evangelizáció leghatékonyabb eszköze. Amikor úgy és azt adjuk tovább Jézus bűnbocsátó kegyelméből, amit a másik átél. Itt a botránkozás mint átélendő jelenség mutatkozik meg.
Jézus a tanítványoknak szól, akik már felvállalták a Krisztus-követést és meglátták, hogy nincs értelme az életüknek a jézusi szolgálat nélkül. Csak Jézussal tudnak teljes életet élni és az életük értelme fontosabb az életük tényénél.
Itt két képről van szó, amely szorosan összetartozik: botránkozás és bocsánat. Egyik kétségbe ejt, a másik felold.
Lehetetlen, hogy ne essenek botránkozások. A botránkozás az, ami elhajtja az embert valamitől. Itt az Istentől. Ezt az erős tudatosítást a botránkozás meglétéről azért tudatosítja Jézus, mert ha nem számítanánk erre, akkor mi is elmennénk Jézus mellől, amikor más botránkoztat meg, valamint a szolgálatunk feladásával másokat is elűznénk Jézus mellől. Kétoldalú a figyelmeztetés: 1) Mások is fognak minket botránkoztatni. Akikre korábban felnéztünk és példaképeink voltak az Úrhoz való közeledésben, azokban csalódni fogunk. 2) Mi is meg fogunk botránkoztatni másokat. Erre is számítani kell. Ha nem számítanánk rá, felhagynánk a krisztusi szolgálattal, mert hatalmasat csalódnánk magunkban.
A megbocsátás kényszerében vagyunk. Ha értelmesen akarunk élni, akkor Isten szolgái kell, hogy legyünk. De ezt nem tudjuk megtenni, mert képtelenek vagyunk rá. Ha Isten szolgája akarunk mégis lenni, akkor azt csak úgy tudjuk tenni, ha megbocsátunk. A megbocsátás a tanítvány sorsa. A megbocsátás módszere: az énközlés („vétkezik ellened”). Vagyis elmondani, miként esett a vétek (feltárni magamat). Az énközlés egyfajta provokációja az empátiának. Amely elindíthatja a másik ember (a testvér – „atyafi”) felismerését saját maga felé (hol van és helyre kell állnia), illetve a bocsánatkérését.
Isten is megbocsátott minekünk. S a megbocsátást ezért tudjuk megtenni. A megbocsátás-adagunk elég arra, hogy a világ bármennyi velünk szembeni bűnét megbocsássuk. Nem akkor készítjük elő a bocsánatot, amikor arra szükség van (mert megbántottak), hanem már készen van a bocsánattartalék egy életre szólóan.
Radvánszky Ferenc
református lelkész, Mezőkaszony, Bótrágy
Az Ungvári Városi Tanács honlapján megjelent beadvány szerint kitiltanák a városból az állatokat kizsákmányoló cirkuszokat, valamint a vándor-állatkerteket – adta hírül a pmg.ua hírportál július huszonhatodikán.
A kérelmet érdemben akkor fogják vizsgálni az ungvári tisztviselők, amennyiben augusztus tizennegyedikéig összegyűl legalább 250 kampánytámogató aláírás.
A cirkusz nem mindig móka és kacagás, főként azon állatok számára nem az, akiket silány körülmények között tartanak és idomítanak be a szórakoztatásunkra.
Munkács városa már kitiltotta az effajta szórakozást nyújtó intézményeket.
Ön is szavazhat, hogy ez döntés Ungváron is megszülessen!
Kárpátalja.ma