A köztársasági elnök ma a Sándor-palotában felkérte az új kormány megalakítására Orbán Viktor kormányfőt, az országgyűlési választáson győztes Fidesz-KDNP pártszövetség miniszterelnök-jelöltjét, aki a felkérést elfogadta. A találkozó utáni sajtónyilatkozatában Orbán Viktor ígéretet tett az államfőnek arra, hogy odaadással és hűséggel fogja szolgálni Magyarországot. Az új kormány legfontosabb feladatául Magyarország biztonságának és keresztény kultúrájának megőrzését jelölte meg Orbán Viktor.
A Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési ügynökség vezetője arra kéri a gazdákat, hogy mihamarabb nyújtsák be kérelmeiket, hogy elkerüljék a hosszas várakozást az utolsó napokban. Eddig a gazdák 85 százaléka, azaz mintegy 22 ezer mezőgazdálkodó nyújtotta be kérelmét. A határidő május 15, kedd.
Ezen a héten zajlik a Seah Shield 18 nevű NATO nemzetközi hadgyakorlat a román tengerparton, amelyen több mint 2300, többek között amerikai, brit, görög és román NATO katona vesz részt. Idén ez az Észak Atlanti Szövetség legnagyobb katonai gyakorlata amit a dél-keleti övezetben tartanak, hasonló gyakorlatra március elején került sor. A román haditengerészet által szervezett és irányított hadgyakorlaton összesen 21 hadihajó, 10 harci repülőgép és egy tengeralattjárót vetnek be. A gyakorlat pénteken zárul.
A hétfői és keddi élő sportközvetítések:
május 7., hétfő:
M4 Sport
19.45: Röplabda, férfi NB I, döntő, 2. mérkőzés, Kaposvár-Kazincbarcika
Sport 2
20.15: Jégkorong, világbajnokság, Kanada-Dánia
Eurosport 1
15.00 és 20.00: Sznúker, világbajnokság, Sheffield, döntő
Eurosport 2
14.30 és 17.30: Motorsport, superbike brit bajnokság, Oulton Park, 1. és 2. futam
Digisport 1
12.00: Tenisz, ATP-torna, Madrid
20.30: Tenisz, WTA-torna, Madrid
Digisport 2
12.00: Tenisz, WTA-torna, Madrid
20.00: Tenisz, ATP-torna, Madrid
Digisport 3
20.00: Tenisz, WTA-torna, Madrid
május 8., kedd:
M4 Sport
19.45: Labdarúgás, Magyar Kupa, elődöntő, visszavágó, DVSC-Puskás Akadémia
Sport 1
20.00: Jégkorong, világbajnokság, Csehország-Svájc
Eurosport 1
13.15: Kerékpár, Giro d’Italia, 4. szakasz
Digisport 1
12.00: Tenisz, ATP-torna, Madrid
22.00: Tenisz, WTA-torna, Madrid
Digisport 2
12.00: Tenisz, WTA-torna, Madrid
Digisport 3
20.40: Labdarúgás, skót bajnokság, Aberdeen-Rangers
Pivárcsi István – Reményi József Tamás: Barangolások Kárpátalján. Palatinus, Budapest, 2010.
Égbenyúló bércek, Verecke, a Tiszahát, kristálytavak és gyógyvizek, rengeteg erdők és csatamezők, Árpád-kori templomok, Huszt és Munkács vára, völgyekben alvó falucskák Kárpátalja legendás tájai, amelyekről nagyon keveset tudunk. Pivárcsi István, akinek Székelyföldi legendáriuma mára az Erdélybe utazók kézikönyve lett, most megírta az első olyan összefoglaló munkát, amely részletes földrajzi, történelmi, művelődéstörténeti képet nyújtva végigkísér Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros településein, mesél az itt egymásra torlódó népek, népcsoportok sorsáról, behatóan tárgyalja az el- és visszacsatolások, különböző vallási felekezetek történetét. Barangolások Kárpátalján térben és időben, azon a vidéken, ahol egykor zászlót bontott Rákóczi fejedelem, ahonnan útjára indult Munkácsy Mihály, s ahol, vajon hányan tudják, Európa középpontját találjuk hogy pontosan melyik falu határában, arra is választ kap az illusztrált kötet olvasója.
A Szolyvai járási Szolocsin (Királyfiszállás) község egyik magánportáján jelent meg a közel háromméteres sikló. Az állatot a házigazda szülők megölték, mert féltették gyerekeiket tőle – adta hírül május 3-án a mukachevo.net hírportál.
A siklóról készült fényképet a Facebookon tették közzé. Mint kiderült, az állat valójában ártalmatlan, sőt, kihalófélben van, Ukrajna Vörös Könyvében is szerepel.
Kárpátalja.ma
Észak-Korea erre tegnap szólította fel Amerikát. A koreai szóvívő szerint a folyamatos amerikai katonai jelenlét és az emberi jogok további megsértése nem segít az Észak és Dél Korea közti feszültség felszámolásában és az atomfegyverkezés leszerelésben. A tervek szerint Donal Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un Észak-Koreai vezető a hónap végén vagy jövő hónapban csúcstalálkozót tart.
A felmérés a másodikosok román nyelv és irodalom, illetve anyanyelv írásbeli vizsgájával indult, holnap olvasásból tesztelik a őket. A matematikavizsgára szerdán kerül sor. A nemzeti kisebbségekhez tartozó iskolások román nyelvből csütörtökön vizsgáznak. A negyedikesek jövő kedden kezdik meg a felmérést. A hatodikosokra május 23-án kerül sor. A kapott minősítések nem kerülnek be a naplókba, hanem személyesen közlik a diákokkal és a szülőkkel.
Kárpátalja-szerte egyre több városban telepítenek térfigyelő kamerarendszert. Az elmúlt napokban a nagyszőlősi járási Tiszaújlakon szerelt fel kilenc kamerát a járás egyik legnagyobb internetszolgáltatója. A kamerákat a község fontosabb pontjainál helyezték el, s nappal és éjszaka is jó minőségű felvételeket készítenek. A felszerelés, az üzemeltetés díját, valamint a havi költségeket a Tiszaújlaki Községi Tanács finanszírozza.
Kovács István polgármester május 6-án elmondta, hogy a térfigyelő rendszert a lakosság és a rendőrség kérésére helyezték üzembe. A rendszer egy hónapig tárolja az adatokat. A lakosok – amennyiben történik valami, és a videofelvételek segítségével szeretnének választ kapni kérdéseikre – a polgármesterhez fordulhatnak kéréseikkel, mivel neki van hozzáférése a felvételekhez.
A térfigyelő kamerák elhelyezése mindannyiunk érdeke, hiszen növeli a közbiztonságot a lakóhelyeinken. Megelőzésképpen, elrettentésül szolgálhatnak, illetve az esetleges balesetek, bűncselekmények után a felvételek nagyban hozzájárulhatnak a történtek tisztázásához.
Kárpátalja.ma
A tüntetésre pontosan egy évvel Macron elnöki beiktatása után került sor. A tüntetők a kormány társadalmi-gazdasági reformpolitikájával szemben fejezték ki ellenérzéseiket. Főleg Macron munkaügyi reformjaival és a rendőrség jogköreinek kiterjesztésével elégedetlenek. Macron bírálói szerint politikája a vállalkozókat és a jobban kereső réteget támogatja. A párizsi tüntetéssel párhuzamosan több francia nagyvárosban is az utcára vonultak. A szervezők szerint a szombati tüntetések mindössze az első lépést jelentik, további ellenzéki megmozdulásokat jeleztek a következő hónapokra.
Újabb hat évre szóló beiktatásának napján a 65 éves Putyin előre láthatóan a moszkvai Kremlben meg fogja nevezni az új orosz kormány miniszterelnökét, akinek jelöltségét az orosz parlament alsóháza kedden meg fogja vitatni – várakozások szerint a miniszterelnök továbbra is Dmitrij Medvegyev lesz, igaz, Pjotr Tolsztoj helyettes házelnök vasárnap óva intett a találgatásoktól.
Vlagyimir Putyin, aki a március 18-i választáson a hivatalos adatok szerint a leadott szavazatok csaknem 77 százalékát kapta meg, jelentős változásokat ígért március 1-jei, önmaga által vízválasztó jelentőségűnek jellemzett kampánybeszédében. „Az előrehaladás, a dinamikus fejlődés érdekében minden szférába ki kell terjesztenünk a szabadságot, és meg kell erősítenünk a demokratikus intézményeket, a helyi kormányzatokat, a civil társadalom struktúráit, a bíróságokat” – mondta.
Emellett tudományos-technikai áttörést vizionált utolsó ciklusára. Azt vetítette előre hallgatóságának, hogy Oroszország, kiszakadva a szénhidrogén-árak függőségéből, egyike lesz a világ öt vezető gazdaságának, a szegénység szintje a jelenlegi felére csökken, és az egy főre eső hazai össztermék (GDP) másfélszeresére nő.
Miként hat évvel ezelőtt, az elnöki beiktatást idén is ellenzéki megmozdulások előzték meg. Szombaton Alekszej Navalnij korrupcióellenes aktivista szervezésében Nem cárunk ő nekünk! jelszóval tartottak tüntetéseket több mint 90 orosz városban.
Kivizsgálást indított a csíkszeredai rendőrség, miután ismeretlen tettesek piros festékkel különböző – többek között obszcén – ábrákat festettek a Hősök temetőjében álló emlékműre. Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, hogy az elkövetők egytől öt évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak. A Hősök temetőjében álló emlékművet két évvel ezelőtt is lefestették, akkor a hatóságoknak sikerült azonosítani a tetteseket.
A hírtelevíziók szerint Maros megyében például 1500 háztartás maradt áramszolgáltatás nélkül, mert a viharos erejű szél megrongálta a vezetékeket. A vihar Erdélyen kívül is károkat okozott, például Piteşti-en a csatornarendszer nem tudta lenyelni a hirtelenül lezúduló csapadékmennyiséget és a város utcáit elöntötte a víz. Slatinán a városi kórház tetőzetének egy darabját pedig leszakította a szél.
Tisztul az ég, vihar könnyei sehol,
Indítékok sora előz, futtában, idővel.
Fél alma a tálban, körte karikázva,
Régholt katonáink váratlan tánca.
Kiüresedett tér, vakító homály,
Földes sátor, fagyott mohák.
Túl messzire menekült az ember:
Küldetés-teli a sorsa, hacsak meg nem előzi a halál.
Tekintély a világ szeme,
Sorsok játéka, udvarról udvarra.
Vihart hoz a goromba kékszín,
S vihar könnyei hullnak:
Tudatosult közérzet,
Megjátszott létforma.
Körülírt selyemkendő
Kísértő szellemének halálnak óráján.
Hozott becsvágy
Indítékok sorsa,
Poháreső, koszorú,
Temetővers mossa.
Lakoma, csúf középszer,
Bűntudat koptatása,
Lopott egészség,
Hozott ABC oktatása.
Derékolló, Sarukő,
Galambmozdony, őrkerítő.
Tekintély a tálalás,
Igazság az éhezés,
Morzsákat kapok,
S mégsem éhezem.
Bölcs, bátor, tehetséges magyarok remek gondolatai, kiváló tettei és nagyszerű teljesítményei hálózzák be a világot – mondta Áder János, köztársasági elnök a Magyarország Barátai program budapesti vendégeit köszöntve vasárnap a Sándor palotában.
Áder János úgy fogalmazott: bárhol is születtek, bárhol is élnek, bárhol is teljesítették ki hivatásukat, mi mindannyian büszkék lehetünk arra, amit elértek.
Büszkék arra, amit mi, magyarok adtunk a világnak – hangsúlyozta az államfő.
Áder János kiemelte: a Magyarország Barátai Alapítvány ma már több mint barátság. Itthoni és külhoni magyarok erős szövetsége, határon inneniek és túliak érdek- és értékközössége.
Áder János hozzátette: idén is szeretné megköszönni mindannyiuknak, hogy a legtermészetesebb módon, munkájukkal, szakértelmükkel óvják és növelik a magyarok becsületét mindenütt a világban.
Dalma – Vörösmarty Mihály névalkotása a dal szóból. Idézet
„A fejlődés művészete azt jelenti, hogy meg tudjuk őrizni a rendet változás közben, és változni tudunk a rend körülményei között is.”
Alfred North Whitehead
EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:
Hladonik István (1914 – 1941. május 7.). Zenetanár, karnagy, a Kárpátaljai Tudományos Társaság tagja. Görög katolikus papi családból származott. Gimnáziumi tanulmányait Munkácson végezte, majd az ungvári teológián tanult. Később zenei tanulmányokat folytatott a prágai konzervatóriumban, de Budapesten szerzett oklevelet. Fiatal papnövendékként lett az ungvári görög katolikus székesegyház aranyérmes énekkarának karnagya és az ungvári királyi görög katolikus líceum zenetanára. Megalapította a Verhovina férfikart, amellyel nemzetközi sikereket is elért. Ruszin népdalok gyűjtésével is foglalkozott.
Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)
MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:
Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.
ISTEN HELYRE TUD ÁLLÍTANI
„Olyanok vagytok a kezemben… mint az agyag a fazekas kezében.”
Jeremiás próféta azt írja: „Elmentem tehát a fazekas házába, aki éppen a korongon dolgozott. De rosszul sikerült az edény, amelyet a fazekas agyagból készített a kezével. Ekkor egy másik edényt készített belőle a fazekas, ahogyan azt jónak látta. Ekkor így szólt hozzám az Úr igéje: Vajon nem bánhatok-e én is úgy veled, Izráel háza, mint ez a fazekas? – így szól az Úr. Hiszen olyanok vagytok a kezemben, Izráel háza, mint az agyag a fazekas kezében.” (Jeremiás 18:3-6). Három fontos tanulság van ebben a történetben: 1) Amíg formálható vagy, és együttműködsz Istennel, ő nem fog eldobni. Inkább valami olyanná alakít, amit használni tud. 2) Míg mások lenyomnak, Isten felemel. A fazekas nem nyomja le a korongon forgó agyagot, hanem folyamatosan felfelé húzza. Így formálja azt. Isten is ezt teszi veled. Dávid azt mondta:”Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és az iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet.” (Zsoltárok 40:3). 3) Figyeld meg, kinek a lába forgatja a korongot. Ha tehetné, a Sátán már régen ledobott volna a korongról – de ezt nem teheti meg. Nézz csak le, és meglátod, kinek a lába forgatja a korongot: a Fazekasé! Semmi sem választhat el Isten szeretetétől (ld. Róma 8:39). A mai üzenet számodra ez: „olyanok vagytok a kezemben, mint az agyag a fazekas kezében.”
A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.
Boldog Gizella
Bajorországban, Regensburgban született a 980-as évek elején, Veszekedő (Civódó) Henrik bajor herceg-fejedelem lányaként. Kiváló nevelésben részesült, a család lelki vezetője Szent Wolfgang (Farkas) püspök volt. Testvérei közül II. Henrik tette naggyá az uralkodóházat, Brúnó regensburgi püspök volt, Brigitta nővére pedig a regensburgi kolostor feje volt.
Regensburg után Gandersheimben tanult tovább. Kitűnően megtanult latinul. 996-ban a magyar Géza fejedelem megkérte fia, István herceg számára Gizella kezét. Gizellának más álmai voltak ugyan, de engedve a rábeszélésnek, végül is igent mondott. István herceget meghívták Bajorországba, itt találkozott először Gizellával. Scheyern várában a német császári család jelenlétében világra szóló mennyegzőt tartottak. Gizella ezután népes kísérettel (lovagok, papok, mesteremberek) a magyar fejedelmi udvarba, Esztergomba költözött, és 1000-ben, Géza halála után István is megkapta a magyar koronát és Gizella is királynévá lett koronázva.
Egész életét a királyi család szolgálatára szentelte. Veszprém városát, királynéi városát felfejlesztette. Sajnos nem tudjuk, hogy hány gyermeket szült, de mindegyiket kiváló nevelésben részesítette. Erre Szent Imre példája is ékes bizonyíték. Veszprémben női szerzetes kolostort alapított. Egyházi felszereléseket készítettek. A koronázási paláston, valamint a XVIII. János pápának ajándékozott miseruhán valószínűleg személyesen is dolgozott.
István halála után az utódok nem sokra becsülték az özvegy királynét, előbb Veszprémben tartották fogva, és csak III. Henrik seregei tudták 1045-ben az országból kiszabadítani. Passauban élt ezután, és állítólag 1060-ban (más forrás szerint 115 éves korában, tehát 1110-ben) halt meg. Hazai hagyomány úgy tudja, hogy Veszprémben hunyt el. Halála után nemsokára már szentként tisztelték, 1911-ben kezdődött azonban csak el a szentté avatási eljárás. Passaui sírja a magyarok zarándokhelye.
Példája: Ha több hivatást is felismersz magadban, a magasabbrendűt válaszd!
bacskaplebania.hu
Május 6-án, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Pogány Erzsébet, felvidéki magyar közéleti szereplő.
A Szövetség a Közös Célokért szervezet igazgatója 59 éves volt.
Pogány Erzsébet 1959. december 19-én Pozsonyban született, tősgyökeres somorjai családban, máig ebben a csallóközi városban élt férjével, lányaival, unokáival. Pozsonyban, a Közgazdasági Egyetemen szerzett diplomát 1997-ben. A rendszerváltozás után a Duray Miklós által irányított Együttélés politikai mozgalom (az 1998-ban alakult MKP egyik elődpártja) központi irodájának vezetője volt. Több választási kampányt vitt sikerre, nem csak itthon, hanem Magyarországon, a Magyar Demokrata Fórumnál is. Később a Csoóri Sándor és Dobos László nevével fémjelzett Magyarok Világszövetségében dolgozott, majd 2001-től jött a Szövetség a Közös Célokért időszaka, melyben többek között 2005-ben elindította az első felvidéki magyar hírportált, a Felvidék.má-t. Közben a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaságot is irányította. Elévülhetetlen érdemei vannak a királyfiakarcsai Magyarok Nagyasszonya szobor felállításában, a felvidéki kisebbségi jogsegélyszolgálat működésében, számos kiadvány, könyv megszületésében. Tavaly mérnöki oklevele mellé kiérdemelte a doktori címet is. Családjával Somorján élt, ahol az MKP színeiben önkormányzati képviselőként is dolgozott.
Közéleti tevékenysége elismeréseként 2010-ben Teleki Pál Érdeméremmel, 2014-ben az Esterházy Emlékéremmel, 2015-ben a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével, 2016-ban az Ex Libris Díjjal tüntették ki.
A Kárpátalja.ma szerkesztősége osztozik a hozzátartozók fájdalmában.