Üdvözlöm Önöket! Orbán Viktor miniszterelnök sürgősen tárgyalni kívánt velem és az európai intézmények más vezetőivel a Magyarországon kialakult helyzetről. Nem mindenki fogadja örömmel a miniszterelnök által javasolt ellentmondásos megoldásokat, és ezt meg is tudom érteni. Egy dolog mindenképpen világos: Orbán Viktor lépéseket tett az uniós határok védelmének megerősítésére.
Az óriási és egyre növekvő menekültáradat azonban ennél többet követel az európai országoktól. Mindenki számára nyilvánvaló, hogy az uniós országok migrációs politikája nem fog egyik napról a másikra megváltozni. Látni kell azonban azt is, hogy a menekültkérdéshez való mai hozzáállásunk nem más, mint az európai szolidaritás Európán belüli kifejeződése. Elvárjuk, hogy a közvetlenül nem érintett országok, amelyek a múltban már megtapasztalhatták az európai szolidaritást, most hasonló szolidaritást vállaljanak a menekültválsággal küzdő országokkal. Valódi paradoxonnal állunk szemben: ma a legnagyobb európai országoknak, például Németországnak és Olaszországnak van szüksége a szolidaritásunkra. És Magyarországnak is.
Ugyanakkor komolyan kell vennünk azt a feladatot, hogy határaink megerősítésével megfékezzük a menekülthullámot, és Európa kulcsait visszaszerezzük a csempészektől és gyilkosoktól. E két megközelítésnek, a szolidaritásnak és a megfékezésnek meg kell férnie egymás mellett. Megbocsáthatatlan lenne, ha Európa két részre szakadna, és egyik fele a magyar határon húzódó kerítéssel jelképezett megfékezést, másik fele pedig a teljes nyitottságot – egyes politikusok szóhasználatával élve a nyitott ajtók és ablakok politikáját – támogatná.
Ma az Európai Unió minden tagjának komoly próbát kell kiállnia. Ezért minden uniós vezetőt arra szólítok fel, hogy kettőzze meg erőfeszítéseit, amikor szolidaritást kell vállalni azokkal a tagállamokkal, amelyek e példátlan mértékű menekülthullámmal szembesülnek. Több menekült befogadása nem az egyetlen, de mindenképpen fontos megnyilvánulása a valódi szolidaritásnak. Legalább 100 000 menekültet kell igazságosan szétosztanunk a tagállamok között.
Ha az uniós vezetők nem tesznek tanúbizonyságot a jó szándékukról, akkor a szolidaritás üres szólammá válik, és helyébe lép a politikai zsarolás, a megosztottság és az egymásra mutogatás.
A menedékjog iránti kérelmeket feldolgozó befogadóközpontokat közelebb kell vinni az Európán kívüli, konfliktus sújtotta területekhez, a már meglévő menekülttáborokhoz. Így a menedékkérők ezek közvetítésével juthatnának el az Európai Unióba. Az Európai Uniónak fokozottabb támogatásban kell részesítenie a konfliktus sújtotta területekkel határos országokat ahhoz, hogy ezek védelmet tudjanak biztosítani a veszélyben lévőknek. Itt elsősorban Törökországról, Jordániáról, Libanonról, Marokkóról és a régió egyéb partnerországairól van szó.
Ehhez igen komoly erőforrásokat kell mozgósítani az uniós intézményeken belül is. A migrációs áramlatok megfékezését szolgáló humanitárius segítségnyújtáshoz Európa sokkal nagyobb szerepvállalására lesz szükség, ami természetesen a kiadások jelentős megnövekedésével jár együtt. Az új befogadóközpontok, a határok erőteljesebb védelme vagy az Unión kívüli országoknak nyújtott gazdasági fejlesztési támogatás az eddigieknél jóval több pénzt tesz szükségessé. Az Európai Tanács októberi ülésén a vezetőknek erről is határozniuk kell.
Befejezésül egy személyes megjegyzést szeretnék tenni Orbán Viktor miniszterelnöknek a Frankfurter Allgemeine Zeitungban megjelent cikkével kapcsolatban. Hangsúlyozni kívánom, hogy számomra a kereszténység a közéletben és a társadalmi életben azt jelenti, hogy felelősek vagyunk a szükséget szenvedő testvéreinkért. Ha a migrációról szóló nyilvános vitában a kereszténységet emlegetjük, ennek mindenekelőtt azt kell jelentenie, hogy készek vagyunk a szolidaritásra és az áldozatvállalásra. Egy keresztény ember számára nem lehet kérdés, hogy a szükségben lévő milyen fajhoz, valláshoz vagy nemzetiséghez tartozik. Köszönöm figyelmüket.