Alapvetően ha nem jár erőszakkal és súlyos élethelyzetekben szenvedő állampolgárok fényképeinek terjedésével a közösségi médiában, a nemzetközi közösség meglehetős távolságtartással szemléli egyes országok belső politikai harcait, főleg, ha az adott ország egy olyan aprócska kis hely, mint a nyugat-afrikai Bissau-Guinea. A harmadnyi Magyarország területével bíró országban 2015 óta rendkívül nagy a politikai instabilitás, azóta, hogy Jose Mario Vaz (avagy szimplán csak “Jomav”) elnök még 2015. augusztusában menesztette pozíciójából Domingos Simoes Pereirát, az Afrikai Párt Guinea és Zöld-Fok Függetlenségéért( PAIGC) elnökét, akivel nagyjából semmiben sem értettek egyet, ráadásul felelősségi körük is átfedést mutatott egymással.
Ez nem sokkal azután történt, hogy a PAIGC 15 “dezertőr” képviselője a parlamentben kihátrált Pereira mögül, aki így elveszítette parlamenti többségi támogatását. A szálak még mindig eléggé keszekuszák és nehezen átláthatóak, de az biztos, hogy a PAIGC jelöltjeként 2014-ben elnökké választott Vaz (és PAIGC-n belüli támogatói) és a PAIGC-t vezető Pereira közötti ellentétek azok, amelyek most teljes politikai patthelyzetbe sodorták az államot és csak reménykedni lehet, hogy az ország helyzetének alakulását mindig is eldöntő hadsereg továbbra is tétlen szemlélő marad. Pereira távozása után amúgy az a Baciro Dja lett miniszterelnök két hónapra, akinek ezután egy bírósági ítélet alapján távoznia kellett posztjáról, ugyanis a döntés értelmében kinevezése alkotmányellenes volt – mégis, 2016. májusától egészen 2016. novemberéig ismételten ő ült a miniszterelnöki székben Vaz jóbarátjaként.
A fő problémát az okozta és okozza, hogy Pereira mögött igen erős támogatók sorakoztak fel a PAIGC berkein belül, így nagyjából a Dja első mandátuma után következő Carlos Correiának és Djának másodszor is azért kellett távozniuk pozíciójukból, hogy eleget tegyenek a PAIGC elégedetlen frakciójának. Na de 2016. novemberében Vaz a PAIGC egykori főtitkára és a PAIGC által teljes mellszélességgel támogatott Augusto Olivais helyett az ellenzék által támogatott Umaro Sissoco Embalót nevezte ki miniszterelnöknek, ami óriási pofonként érte a PAIGC keményvonalasait. Annyira óriási pofonként, hogy azóta bojkottálják a kormány működését, megakadályozzák a költségvetés jóváhagyását vagy nemzetközi segélyekről szóló tárgyalások eredményének elfogadását, konkrétan egyetlen törvény vagy rendelet nem került jóváhagyásra azóta és a képviselők a fizetésük felvételén kívül semmit nem tesznek az ország embereiért a parlamentben.
A teljes politikai leállás eredménye az lett, hogy az iskolák, kórházak, a rendőrség, az igazságszolgáltatás, a posta és nagyjából semmilyen állami funkció nem üzemel normálisan, a köztisztviselők nem kapnak fizetést, a nemzetközi támogatók nem folyósítják segélyeiket és így tovább. A PAIGC vezetői pedig, akik a mai napig Pereira támogatói, kizárták soraik közül azt a 15 képviselőt, akik még 2015-ben fordultak Pereira ellen és elutasítottak bármiféle együttműködést “Jomavval” és az általa létrehozott új kormánnyal. Ezek után jött ismét egy erőtlennek tűnő bejelentés, ugyanis tegnap (12.16) egy nigériai csúcstalálkozón, a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségének (ECOWAS) államai egyöntetűen felszólították Mario Vazt, hogy kezdjen hozzá haladéktalanul a politikai helyzet rendezésének, ellenkező esetben az ország szankciókkal lesz kénytelen szembesülni (nem mintha Vaz ezt a fenyegetést nem kapta volna meg már korábban).
Egyben az ECOWAS felkérte a korábban már közvetítő guineai elnököt Alpha Condét és a togói elnököt, Faure Gnassingbét, hogy két hónapon belül segítsenek egy egységkormány létrehozásában és egy új miniszterelnök kijelölésében Bissau-Guineában, mert egyértelműen látszik, hogy ez a béke alapfeltéte lesz – Embalóval a minisztelnöki székben semmi jóra nem számíthatunk. És ha a szankciók kilátásba helyezése nem lenne elegendő, Nigéria azt is bejelentette, hogy záros határidőn belül kivonja Bissau-Guineából azokat a katonáit, akik a 2012-ben történt puccs után érkeztek az országba egy ECOWAS békefenntartó misszió keretein belül. Szóval a politikai élet nagyjából leállt, a mindennapokban az emberek életszínvonala a korábbiakhoz képest is mélypontra zuhant, egyszóval Bissau-Guinea továbbra is irtó kemény helyzetben van.
twitter.com/napiafrika
Karácsonyi, ünnepi hangulatban telt a Savannah Bellydance Night 25.jótékonysági estje a bamakói sérült-fogyatékos gyermekek javára.
A Lalibela Etiópiai Étterem pontosan 1 éve biztosítja a helyszínt ennek a családias, meghitt hangulatú rendezvény-sorozatnak,melynek szervezője Balogh Cecilia.
A karácsonyi esten természetesen jelen volt a télapó is ,aki szorgalmasan osztogatott finomságokat a nézőknek, csinos táncos-krampuszai kíséretében az egész műsor alatt!
Az elmúlt hét egyértelműen legfontosabb afrikai eseménye a francia elnök, Emmanuel Macron afrikai látogatása és Burkina Fasóban tartott “Afrika-beszéde” volt és nem azért, mert más nem történt a hatalmas fekete kontinensen ezekben a napokban, hanem mert jól tudjuk, hogy a frankofón Afrika számára mennyire meghatározó Párizs jelenléte, támogatása és aktuális helyzete. Macron beszéde alapvetően egy elég sablonos és kiszámítható szónoklat volt, a francia nyelvi közösség hangsúlyozásával, az Afrikát fenyegető veszélyek kifejtésével és ismétlésével – például a túlnépesedéssel, a migrációval vagy a terrorizmussal kapcsolatban.
Ahogy korábban Hollande, úgy Macron is aggasztónak nevezte az egy nőre jutó megdöbbentően magas gyermekszámot (7-8 gyermek) és elég sok általánosságot el is puffogtatott az “Afrika az afrikaiaké” témakörben, még Thomas Sankarától is idézett és ismételten hangsúlyozta, hogy a rabszolgaság problémája alapvetően afrikai probléma volt, az európaiak csak belesodródtak az eseményekbe, de aztán amikor az Ouagadougoui Egyetem előadóját zsúfolásig megtöltő diákok és látogatók elkezdték bombázni kérdéseikkel a francia elnököt, akkor már nem volt egyszerű az alapvetően mindig nyugodt és felkészült Macronnak tartani a profi szónok szerepét. Többször láthatóan kihozták sodrából a kérdések, például az, amikor egy kérdező a francia katonák afrikai jelenlétét és akcióit kérdőjelezte meg vagy amikor emlékeztették rá, hogy éppen abban az épületben tart beszédet, amelyet még Kadhafi, egykori líbiai elnök építettett, az az elnök, amely uralmának megdöntésében nagy szerepet játszottak a franciák is. A beszéd mélypontját akkor érte el, amikor egy diák azt a kérdést dobta oda Macronnak, hogy vajon miért nincs általában megfelelő elektromosság vagy légkondicionáló az egyetemen és az iskolákban, mert válaszában a francia elnök a támadást a szintén jelenlévő Christian Kaboré burkina fasói elnöknek pattintotta tovább, hangsúlyozva, hogy Franciaország már nem gyarmatosító ország, az ilyen kérdéseket Kaborénak kell megoldani.
Utóbbi erre nem sokkal később fogta magát, felállt és távozott a teremből – Macron pedig beszédében ki is szólt a távozó politikusnak, azzal viccelődve, hogy biztos a légkondicionálót ment megjavítani. És nem, nem helyes az ilyen kérdéseket politikai támadásoknak, fizetett bujtogatók művének nevezni, hiszen a diákok legtöbb kérdése olyan kérdés, ami tényleg érdekli a mindennapok emberét – bár fontos, a napi élet szintjén vajon mennyire számít a francia geopolitikai viselkedés, amikor nincs mondjuk áram az iskolában? És bár a sajtóban Macron beszédéből kiragadtak és kiemeltek részeket (főleg a fentebb már említett légkondicionálósat), amelyeket támadásnak és az afrikaiak lenézésének tekintenek sokan, azért a francia elnök konvoját ért támadások és az egyetem körül, a beszéd idején zajló tüntetések is azt mutatják, hogy Afrika nehezen felejti a régi kinyilatkoztatásokat is, mint amikor Macron azt hangsúlyozta, hogy az afrikaiak nem elég civilizáltak, mert túlságosan szaporodnak.
És azért ne felejtsük el, hogy Macron beszédét abban a Felső-Voltában tartotta, amelynek forradalmi vezetője, Thomas Sankara egy valóban független, önellátó, anti-imperialista államot akart megalkotni, mielőtt 1987-ben meggyilkolták az akkorra már Franciaországgal is komoly konfliktusban álló marxista politikust. Visszatérve Macronra és beszédére, ha visszagondolunk a francia elnökválasztásra, akkor látnunk kell, hogy az ő győzelme volt talán a legjobb az afrikai kontinens számára, hiszen alapvetően egy liberális elnökről van szó, akinek nincs problémája továbbra is pénzzel támogatni afrikai országokat, akinek nincs problémája a bevándorlás szabályozott keretek közötti növekedésével és francia katonák jelenlétével az afrikai biztonság megteremtésével. És hát azért Macron beiktatási ünnepségén az elefántcsontparti Magic System zenekara is fellépett, amit mondjuk Le Pen esetében nehezen tudtunk volna elképzelni. Szóval a beszéd alapján összefoglalhatjuk, hogy nincs új a nap alatt, Macron nagyjából ugyanazt az afrikai retorikát viszi tovább, amit elődei, azaz az afrikai országok számára a fő üzenet az lehet, hogy továbbra is saját maguknak kell megoldaniuk problémáikat.
twitter.com/napiafrika
Afrikakutatás Magyarországon – átfogó könyv jelent meg a fekete földrészről (az évkönyvsorozat első tagjaként).
A 21. században Hollywood egyre inkább hajlamos arra, hogy igaz eseményekből, vagy hús-vér személyekről készítsen filmet.
1954 óta az UNICEF kezdeményezésére szeptember 20-án tartjuk A GYERMEKEK VILÁGNAPJÁt.
Jelenleg is zajlik a BLS-AED alapfokú elsősegélynyújtás képzése általános iskolás tanulók számára.
Októberben elindult a Magyar Afrika Társaság Ko nipa Afrika! – Taníts Afrikáról! nevű oktatási projektje.
Kamerun angol nyelvterületén az ott dúló politikai konfliktusok miatt a gyerekek másfél éve nem járnak iskolába.