Vous êtes ici

Agrégateur de flux

Az utcai morál partizánjai

Postr.hu Az orosz ok blog - mar, 25/03/2014 - 07:05

2010-ben az egészen furcsa képződmény, a Наши (= Mieink) nevű, leginkább a hatalom körül sündörgő fiatalok társaságának tekinthető mozgalom vezetői arra jöttek rá, hogy úgy tudnak több embert bevonni, ha beindítanak népszerű, értelmesnek is vélhető projekteket. A Röfik ellenzik néven például fogyasztóvédelmi akciósorozatot indítottak, de van vállakozásfejlesztő, környezetvédelmi, sportos projekt is. És van a StopHam,  ami szintén így indult, aztán két évvel később önállósodott. Azt találták ki a fiatalok, hogy megtanítják az autósokat szabályosan közlekedni. Aki volt már Moszkvában, látta azt az őrületet, ami közlekedés címén megy, az értheti, hogy egy ilyen mozgalomnak van létjogosultsága.

Catégories: Oroszország és FÁK

Kövesse Ön is az EU jövőjéről szóló vitát március 27-én!

Európai Bizottság hírei - lun, 24/03/2014 - 00:00

24/03/2014 00:00:00

Az EU meghívására több mint 150 uniós polgár vesz részt március 27-én, Brüsszelben az Európa jövőjéről megrendezendő vitán. Ha Ön is részt szeretne venni a vitában, írja meg kérdéseit, észrevételeit a Facebookon vagy a Twitteren az #EUdeb8 címke segítségével. ...

Join the debate on Europe's future on 27 March

European Commission - lun, 24/03/2014 - 00:00

24/03/2014 00:00:00

On 27 March, over 150 EU citizens will be in Brussels to debate the future of Europe, at the EU's invitation. To get involved in the debate, post your questions and comments on Facebook and Twitter - #EUdeb8. ...

Catégories: European Union

A francia helyhatósági választások első fordulójának értékelése

EuVI Blog - lun, 24/03/2014 - 00:00

Franciaroszágban március 23-án és 30-án tartanak/tartottak helyhatósági választásokat, melyeken hagyományosan fel lehet mérni az éppen regnáló párt(ok) erejét, népszerűségét. Meglepetés nincs, ahogy vártuk a PS gyengült, az UMP kisebb az FN nagyobb mértékben erősödött.

A 23-ai választás 62,5 %-os - újabb rekord alacsony - részvétel mellett zajlott, ez pedig lényegében az egész politikai elitből való kiábrándultságot jelzi a hagyományosan politizálni szerető és aktív francia polgárok részéről. 2008-ban még 66,54%-os volt a részvétel. Ugyanakkor az is elmondható, hogy ez az országos eredmény igencsak széles skála között mozog. Ile-de-France központi régió egyes városaiban volt kiemelkedően alacsony a részvétel (47-43%). Dél-Keleten ugyanakkor megugrott a részvétel, 70% körüli értékekkel.
Párizsban viszont kicsit emelkedett (56,51%), a baloldal fellegváraiban pedig elmaradt az átlagtól a választási hajlandóság. Született néhány meglepetés is, Marseille-ban arra számított a PS, hogy simány nyer, erre a jelöltje csak 3. lett, Niortban 60 éve a balodal volt uralmon, most jobboldali jelölt van az első helyen.

Igaz országos baloldali kampány nem is volt, nehogy a kormány/elnök rossz megítélése rányomja a bélyegét az eredményre. (Hollande népszerűsége 20% körül.) Ehhez képest a PS eredménye nem is annyira katasztrofális, főképp ha azt nézzük az első fordulóban 12 város maradt baloldali (PS, PC és egyéb) kézen, míg csak 5 jobboldalin. Igaz utóbbiak esélyei jobbak a második fordulóra nézve.

A baloldali szavazók tehát nem mentek el - mert alig volt mozgósítás - ezzel összességében 5-15%-al kevesebb szavazathoz "juttatták" a PS-t. De ez még nem jelenti azt, hogy más esetben - ha a mozgósításra sokkal jobban ráfekszenek - akkor ezek a most távolmaradt szavazók majd automatikusan a FN-ra vagy az UMP-re szavaznának. Ugyanakkor a jobboldalnak is lehetnek még tartalékai, mert a kampány ideje alatt szinte csak jobboldali - főként több éves - botrányok miatt volt hangos a sajtó.

Nem is annyira az volt a kérdés, hogy a PS gyengül-e, hanem, hogy elvesztett szavazóit képes-e a FN megkaparintani.

Az UMP nagyágyúit többnyire már az első fordulóban újraválaszották méghozzá igen kényelmes többséggel (60-73%). Tendenciájában elmondható, hogy az UMP lassan ugyan, de kezd magára találni botrányos elnökválasztása óta és jó esélyei vannak a második forduló megnyerésére.

A FN - harmadik erőként - történelmi eredényt ért el, fennállása óta először első fordulóban megszerzett egy polgármesteri helyet (Hénin Beaumont, Nord Pas de Calais régió), 50,26%-al. Az FN északon a bányaipari központokon túl a nagyobb városokban is jól szerepelt : Lille, 17,15% ; Roubaix 20%, Dunkerque 23,15%. Összesen 10 városban végeztek élen a jelöltjei, észak mellett délen Provence - Alpes - Côte d`Azur régióban ; Marseille-ban a második helyen végeztek.
Becslések szerint 270, 30.000 lakosunál több városból 114-ben három jelölt közül lehet választani a második fordulóban, ez főként a FN-nak köszönhető ahol jelöltjeik 10% feletti eredményt értek el. (77 ilyen városban 4, 22-ben 5 jelölt maradt állva a második fordulóra).

A kommunisták sem szerepeltek rosszul, Haut-Seine régióban bázisaikon Gennevilliers, Nanterre, Bagneux, Malakoff a kommunista polgármestereket már az első fordulóban újraválasztották. Sőt Montreux és Aubervilliers esetében reménykedhet abban, hogy e 2008-ban elvesztett városokat visszaszerzi.
A második forduló ad majd pontosabb képet az átszavazásokról és a mozgósítások végső eredményéről.

Nehmen Sie teil an der Live-Debatte über die Zukunft Europas am 27. März!

Europäische Kommission (Nachrichten) - lun, 24/03/2014 - 00:00

24/03/2014 00:00:00

Am 27. März werden über 150 EU-Bürgerinnen und -Bürger in Brüssel auf Einladung der EU über die Zukunft Europas diskutieren. Wenn auch Sie sich daran beteiligen wollen, können Sie Ihre Fragen und Anmerkungen über Facebook und Twitter ( #EUdeb8) einsenden. ...

Catégories: Europäische Union

European Council: President Barroso welcomes agreements on Ukraine, climate and energy policy and tax

Európai Bizottság hírei - ven, 21/03/2014 - 00:00

21/03/2014 00:00:00

President Barroso has welcomed the ambitious common positions reached at the March European Council on Ukraine, climate and energy, and savings tax, all of which he said reinforced the EU's global ambitions. ...

European Council: President Barroso welcomes agreements on Ukraine, climate and energy policy and tax

European Commission - ven, 21/03/2014 - 00:00

21/03/2014 00:00:00

President Barroso has welcomed the ambitious common positions reached at the March European Council on Ukraine, climate and energy, and savings tax, all of which he said reinforced the EU's global ambitions. ...

Catégories: European Union

European Council: President Barroso welcomes agreements on Ukraine, climate and energy policy and tax

Europäische Kommission (Nachrichten) - ven, 21/03/2014 - 00:00

21/03/2014 00:00:00

President Barroso has welcomed the ambitious common positions reached at the March European Council on Ukraine, climate and energy, and savings tax, all of which he said reinforced the EU's global ambitions. ...

Catégories: Europäische Union

Ig Nobel Peace Prize for the Royal Navy

CSDP blog - jeu, 20/03/2014 - 00:00

The British Royal Navy had won the Ig Nobel Peace Prize in 2000 (an irreverent alternative to the real Nobel Peace Prize) for ordering its sailors to save money on cannon shells during training exercises by shouting “BANG!” instead of actually firing any. Well the Royal Navy is now favourite to be the first outfit to pick up the Ig Nobel Peace prize for a second time.

On this occasion, the Royal Navy actually managed to fire a real weapon: a Stingray anti-submarine torpedo from the starboard side of HMS Argyll, a Duke-class Type 23 frigate, on 12 March 2014. The problem was that the ship was in port at the time. Thankfully, despite flying through the air onto the dockside, no-one was hurt by the weapon as it did not have a live warhead. The only thing “sunk” was a security fence and a metal container on the Devonport dockside in Plymouth.
Thank goodness the Royal Navy does not see fit to arm its torpedoes with live warheads when in harbour. And thank heavens they are not scooting around in space armed with Star Trek-style “photon” torpedoes either.

HMS Argyll was on a "training exercise" at Devonport dockyard in Plymouth when the torpedo "unexpectedly jettisoned onto the wharf", said the Royal Navy.
It said the Test Variant Torpedo was a dummy weapon with no explosive content, but it did cause minor damage. The result of the investigation will determine what actions will be necessary to avoid any repeat of this incident in the future." Plymouth-based HMS Argyll, which was built in the late 1980s, is the longest-serving Type 23 frigate in the Royal Navy.

- See more at: http://seradata.com/SSI/2014/03/on-a-lighter-note-royal-navy-makes-its-b...

Tag: Royal NavyIg Nobel Prize

Krím és Artek: a krími (úttörő)tábor és az orosz-ukrán turizmus jövője

Postr.hu Az orosz ok blog - mer, 19/03/2014 - 07:00

A több háborút megélt Krím déli sarkában 1925-ben alapították meg a szinte újszülőtt Szovjetunió legnagyobb úttörőtáborát, melynek célja a tbc-s gyerekek üdültetése, majd az új generáció kiválasztottjainak felkészítése volt a kommunizmus építésének kiemelt feladataira. Az Artek a félsziget egyik legszebb részén fekszik, Gurzuf nevű településen, az Artek folyó mellett. Az artek jelentése vitatott, vannak tatár (különleges), ill. görög (medve-hegy melletti, kenyér) eredetre mutató magyarázatok. A tábor kiemelt nemzetközi szereppel rendelkezett: itt fogadták a szocialista országok delegációit, illetve a nagyvilág diplomatáit.

Látogatását tette itt többek között Leonyid Brezsnyev, Jurij Gagarin, Indira Ghandi, Otto Schmidt, Valentyina Tyereskova, a gyermekpszichológus Benjamin Spock, az olasz kommunista párt főtitkára Palmiro Togliatti.

A II.vh kitörése után az Arteket Sztálingrádba, majd az Altájba menekítették, ahol a Krímben nyaralt gyerekek szibériai társaikkal húzhatták meg magukat. A háború lezárása után Jaltán tartózkodó Churchill felesége meglátogatta az akkor újjáépülő Arteket, és katonai sátrakat adományozott. A kémtörténet izgalmas epizódja, hogy amikor Averell Harriman, amerikai nagykövet, az amerikai kormány nevében a jaltai konferencia egyezkedés idején egy csekket nyújtott át a tábor újjáépítésére, a válogatott úttörők egy különleges, értékes fákból készített amerikai címert nyújtották át tiszteletük jeléül. A címer többéven át díszítette az egymást váltó nagykövetek irodájának falát: később jöttek rá, hogy poloskát rejt, a szemben lévő ház adóvevője hullámain működött. A műveletet állítólag maga Berija vezényelte le, az artekeseknek fogalmuk sem volt az egészről.

Kép: Palmiro Togliatti Artekben, 1964 augusztusában.

Az EU fellép a tiszta vízhez és a megfelelő higiénés körülményekhez való jog védelmében

Európai Bizottság hírei - mer, 19/03/2014 - 00:00

19/03/2014 00:00:00

Az első európai polgári kezdeményezés sikere kapcsán az Európai Bizottság elkötelezi magát amellett, hogy a jövőben még többet tesz a vízminőség, a vízügyi infrastruktúra és a szennyvízhálózatok javításáért. ...

EU backs right to clean water and sanitation

European Commission - mer, 19/03/2014 - 00:00

19/03/2014 00:00:00

The Commission will step up efforts to improve water quality, infrastructure and sanitation, following success of first European Citizens’ Initiative. ...

Catégories: European Union

EU unterstützt Recht auf sauberes Wasser und Abwasserentsorgung

Europäische Kommission (Nachrichten) - mer, 19/03/2014 - 00:00

19/03/2014 00:00:00

Die Kommission wird sich dafür einsetzen, die Trinkwasserqualität und -infrastruktur sowie die Abwasserentsorgung zu verbessern. Sie stützt sich auf die erste erfolgreiche europäische Bürgerinitiative. ...

Catégories: Europäische Union

Pages