Őszintén szólva tőlünk egy fejvakarásnál többre aligha futotta volna eddig, ha meg kell neveznünk akár egyetlen filmet is (vagy bármi mást), amely az amerikai FBI testületét mint egy megkülönböztetett, üldözött etnikai kisebbség egyetlen jótevőjét ábrázolja. Azt pedig végképp nem gondoltuk volna, hogy egy ilyen alkotás nemcsak hogy el is készül, hanem ez ráadásul a megfelelő hírverés mellett a nagy Scorsese keze nyomán történik meg. A nálunk Megfojtott virágok címen forgalmazott film nem illeszkedik ugyan podcastunk szokásos témáiba, de mivel a híres rendező egyik filmjét már gorcsó alá vettük (New York bandái), ahogy botrányos pereket bemutató egyéb filmeket is (Tiszt és kém, Nem hagytak nyomokat), úgy véltük, ennyi erővel miért ne tehetnénk meg ezzel az igen terjedelmes bűnügyi drámával is podcastunk 101. adásában.
Kedves hallgatóink! A KatPol Kávéház a századik alkalomhoz - reményeink szerint - méltón egy különleges adással jelentkezik. Az eddig megszokottaktól eltérően nem egy filmet vagy sorozatot elemzünk, hanem egy regényt. Könyvből is elég rendhagyót választottunk, méghozzá Trenka Csaba Gábor 1991-es művét, az Egyenlítői Magyar Afrikát. Csapatunk elsőkörben igyekezett tisztázni a kötet műfaji sajátosságait, mivel ez egy alternatív történelmi mű és egyfajta karrierregény keveréke, ami egy terjedelmes önéletrajzként került leírásra.
Kedves közönség! Podcastunk 99. adásában a téma egy olyan film lesz, amely kevéssé ismert eseményeket dolgoz fel a kései európai gyarmatosítás történetéből. Líbia napjainkig fontos geopolitikai fekvésű Európa számára: míg a területet korábban a kontinens partjait fosztogató berber kalózok uralták, majd névleges oszmán uralom alá került, az 1911-12 közötti olasz-török háborúban a terület Olaszország uralma alá került. Ezt követően a helyi berber törzsek részéről ellenállási mozgalom bontakozott ki a gyarmatosítókkal szemben, amelynek vezéralakja egy idős muszlim tanító, Omar Mukhtar volt. Az 1981-ben líbiai-amerikai koprodukcióban készült A sivatag oroszlánja című film az ő felkelésének fasiszták általi vérbe fojtását mutatja be.
Vannak viharos múltú települések, ahol sosem felejtik el a háborút, amely átgázolt rajtuk, és egyfajta helyi hagyományt teremtve rendszeresen meg is emlékeznek róla (hacsak külsö politikai körülmények ezt nem akadályozzák meg). Ilyen pl. a hollandiai Overloon, melynek idegenforgalmi nevezetességeit a KatPol Kávéház 45. adásában már részletesen ismertettük, vagy a belgiumi Bastogne, amely valószínűleg ismertebb, és amely az egyik téma a mai, 98. adásban.
Azért "csak" az egyik, mert podcastunkban most negyedik alkalommal mutatunk be összefoglaló útleírást több külföldi hadimúzeumról ill. az ezekhez kapcsolódó rendezvényről. Egyben élménybeszámolóval is több mint három éves kihagyás után jelentkezünk, továbbá az egyik mai résztvevő, az adás ötletgazdája és a Hadak útján c. egykori hadtörténelmi rádióműsor szereplője, Salvaje, akit a 81. adás óta nem hallhatott a kedves közönség.
Kedves hallgatóink! Podcastunk mai adásában a nyári moziszezon legnagyobb durranásával foglalkozunk. Csapatunk körbejárta Christopher Nolan legújabb filmjét, az Oppenheimert, ami az American Prometheus c. könyvön alapul.
A film a Universal Pictures stúdió gondozásában jelent meg, ami ezért érdekes számunkra, mert a film konkurensét, a Barbie-t Nolan korábbi munkahelye, a Warner Bros jegyezte. A fenti tény is meghatározó abban, hogy kialakult az úgynevezett „Barbenheimer” láz a nyár két sikerfilmjének neveiből. Érdekességként megemlítjük, hogy elkészült egy Barbenheimer film előzetes is a mesterséges intelligencia segítségével. Az Oppenheimer jelenleg az év harmadik legtöbb bevételét hozó filmje, az előbb említett Barbie és a Super Mario után, megelőzve ezzel a Galaxis őrzői harmadik részét. A legutóbbi Nolan-film, ami elérte a globális harmadik helyezést, a 2012-es A sötét lovag: Felemelkedés volt. A filmet jelen ajánló felvétele idején is vetítik a mozikban, streaming szolgáltatásra legkorábban október 29-től kerülhet fel, mivel Nolan a Universalnál direkt kikötötte ezt
"...for the rest of time, it'll be like no one ever knew we was even here."
Kedves közönségünk egyöntetű tetszését aligha fogjuk ezzel megnyerni, de podcastunk mai, 96. adása sajnos (vagy nem sajnos; ez ugye csak nézőpont kérdése) zsinórban a harmadik, melynek témája az amerikai polgárháború ottani kulturális ábrázolása. (Mindenesetre a következő adás már biztos másról fog szólni, de ennél többet egyelőre inkább nem árulunk el.) Lényeges különbség viszont, hogy az ezt megelőző kettővel ellentétben a ma vizsgált film műfaját tekintve nem háborús, hanem inkább bűnügyi/politikai jellegű, azonkívül is egy örökzöldnek nevezhető témát, mégpedig nagyvárosi bűnbandák tevékenységét mutatja be, ahogy azt címe is azonnal elárulja.
Podcastunkban többször foglalkoztunk már az amerikai polgárháború kérdéskörével, annak kulturális hatásaival és ábrázolásaival, a legismertebb filmektől kezdve (pl. a Gettysburg) egészen az idehaza ismeretlennek tekinthető feldolgozásokig (pl. Josey Wales). Ez a téma talán idegennek hathat a magyar közönség számára, de a polgárháború kulturális öröksége a mai napig meghatározó, pl. a BLM-mozgalom képében, amely a polgárjogi aktivizmus és a Fekete Párducok egyfajta folytatásának tekinthető a htvanas-hetvenes évekből. Volt azonban még egy időszak, amikor az Amerikában élő rasszok közötti konfliktus kiéleződött, mégpedig rögtön a polgárháború után. Ezzel is foglalkozik a mai, 95. adásunkban bemutatott Free State of Jones (magyarul a némileg semmitmondó Harc a szabadságért címet kapta).
1974-ben a félig cherokee származású cowboy és egyben feltörekvő amerikai regényíró, Forrest Carter először kapott lehetőséget arra, hogy az egész ország tévéközönsége előtt reklámozhassa magát, amikor az NBC Today Show c. műsorában a híres Barbara Walters interjúvolta meg. A széles karimájú kalapjáról, amit a szemébe tolt, a nézők joggal gondolhatták, hogy egyszerűen az imidzsének a része; valójában viszont hevenyészett kísérlet volt a rejtőzködésre. "Forrest" személyazonossága, múltja és félig indián származása ugyanis merő kitaláció volt csupán, és eléggé kínos politikai előéletének leplezésére szolgált.
A második kínai-japán háború nyugaton kevésbé ismert előzménye a második világháborúnak, pedig az 1937 és 1945 között zajló konfliktus összességében a keleti fronthoz mérhető nagyságú területen zajlott, több tízmillió életet követelve. Ez a hadszíntér sem volt mentes a kegyetlenkedésektől és háborús bűnöktől, de az európaihoz hasonló szervezettséget ezek sosem értek el. Ebből is kimagaslóan fontos a nankingi mészárlás, amire a háború elején került sor, mikor Kína fővárosát elfoglalták a japán császári csapatok. A KatPol Kávéház 93. adásában ennek az eseménynek több filmművészeti feldolgozásáról is beszélünk; ezekből nincs hiány, hiszen a téma kiemelten fontos a kínai emlékezpolitika számára. A tárgyalt filmek: City of Life and Death, Flowers of War, John Rabe és a Children of Huangshi.
Kedves hallgatóink! Legutóbbi, keletnémet témájú adásunkban, A mások élete c. film kapcsán elismételtük azt a kritikát, hogy az sajnos minden pozitívuma ellenére valószerűtlen képet fest a Stasi megfigyelési módszereiről. Nos, ellenpélda ill. kontraszt gyanánt ajánlunk most a közönség figyelmébe két filmet is. Ezek A vizsga (2011) és annak tizenegy(!) évvel később megjelent folytatása, A Játszma.
Kedves hallgatóink! Podcastunkban régebben már foglalkoztunk keletnémet filmekkel, ezúttal pedig a Német Demokratikus Köztársaság filmes ábrázolását beszéljük ki. A témában megjelent két kortárs német film, a 2000-es években nemzetközileg is sikeres A mások élete, és a 2018-as Néma forradalom elemzését végeztük el.
Hadik András a magyar hadtörténelem egyik legendás alakja, aki Mária Terézia idején harcolt több meghatározó európai konfliktusban, és igen kiváló lovassági parancsnoknak bizonyult. A nevéhez fűződő legnagyobb haditett alighanem az volt, amikor a Hétéves Háború kezdeti szakaszában csapataival beszivárgott az ellenséges Poroszországba, és a védtelenül hagyott fővárost, Berlint elfoglalta és megsarcoltatta. Fordított nap lehetett ez: végre egy alkalom, amikor a német vérszomját nem mi szenvedtük meg, hanem csak ők. Olyannyira nagy dolog ez, hogy amikor a hazai filmgyártás is végre felfedezte alakját, természetesen ezt a motívumot filmesítette meg. Podcastunk 90. adása így nem szól hát másról, mint a Hadik című filmről!
Az egyetlen alkalommal, amikor blogbejegyzést a nemzetközi nőnap szocialista ünnepe alkalmából jelenttettünk meg, kitértünk arra, hogy a II. világháborúban a szovjet légi haderőnem mondhatni halmozottan egyedülállónak számított az egész világon abban, hogy lehetővé tette női önkéntesek csatlakozását, méghozzá frontszolgálatra, kifejezetten női repülőezredekben is. Azt viszont nem tettük hozzá - mivel akkor nem volt releváns -, hogy ez a kivételesség csak a II. világháború idejére, illetve tágabb értelemben a (szintén szocialista értelmezés szerinti) "legújabb korra" érvényes. Ugyanis a történetírás bizony ismer más - mármint nem mitológiai, hanem tényekkel is alátámasztható - példákat is kizárólag nőkből kiállított fegyveres alakulatokra.
Két évvel ezelőtti áttekintésünket követően podcastunkban újra visszatérünk a Star Wars: Csillagok Háborúja világába, hogy áttekintsük, mi történt az elmúlt időszakban abban a bizonyos messzi-messzi galaxisban. A kérdés aktualitását és az Enz, Grodin és Rammjäger83 részvételével készült mai folytatás témáját ezúttal az űruniverzum Andor című sorozata adja, melynek első évadát, annak is tizenkét epizódját 2022 szeptemberétől novemberéig tette elérhetővé a Star Wars teljhatalmú jogaival továbbra is rendelkező Disney.
A KatPol Kávéház előző adásában már foglalkoztunk Ion Antonescu román marsall életével, illetve annak utólagos megítélésével, amelyben a mai napig nincs egyetértés. Ennek részeként említettük a ’90-es években kiépülő Antonescu-kultusz kapcsán a Tükör (Oglinda) című román filmet, amely, ha nem is dicsőíteni, de legalábbis rehabilitálni igyekszik az egykori conducătort. Ezen film bemutatása a témája a mai adásunknak.
Románia második világháborús részvétele aligha van a közérdeklődés homlokterében idehaza. A románok elég erőteljesen ellenérdekeltek voltak a magyar célokkal, még ha velük egy szövetségesi rendszerben is léptünk hadba 1941-ben. Románia ekkori (hivatalos megnevezés szerint is) vezetője (Conducător), Ion Antonescu marsall a Szovjetunió támadás előtti hónapokban jutott hatalomra, miután a kicsapongó életéről hírhedt Károly király külföldre menekült.
„Mi is ott leszünk a végső csatában, / Én és a többi vörös magyarok / Kik elhulltunk, de a vörös szabadságnak / Ujra életet Ti, Ti adjatok.” – így zárta 1919 júniusában az omszki börtön falára írott versét Ligeti Károly forradalmár újságíró-költő, a bolsevikokhoz csatlakozott hadifoglyok (saját meghatározásukkal élve „katona-internacionalisták”) helyi szervezetének elkötelezett vezetője, mielőtt a fehérgárdisták 150 társával együtt kivégezték. A dolgozó emberiséget üdvözítő végső harc, mint tudjuk, végül nem jött el, de biztosak lehetünk benne, hogy ellenkező esetben a vörös magyar kontigens bizony szép számmal képviseltette volna magát a csatasorban. A dualista állam hadseregének orosz/keleti fronton (mellesleg kiugróan magas arányban) fogságba esett katonái közül ugyanis a magyar nemzetiségűek annyian csatlakoztak a kommunistákhoz, hogy Szabó Miklós politikus-történész szellemes megállapítása szerint „az orosz polgárháború első éve részben idegen pályán megvívott cseh–magyar háború volt”, mivel abban az időszakban a Vörös Hadsereg felét(!) volt magyar hadifoglyok alkották.
"A hűség a becsületem" - a nemzetiszocialista Védőosztag jelmondata a piac kemény viszonyai között élő könyv- és lapkiadók, és az állítólagos barna veszedelemre fixálódott újságírók együttes erőfeszítéseinek hála már egy jó ideje a szélesebb közönség előtt is valószínűleg ismert. Azt viszont már bizonyára jóval kevesebben tudják, hogy az SS nem a kezdetektől fogva használta azt, hanem 1931-ben adományozta nekik Vezérük az elismerése jeléül.
Kedves közönség! Podcastunkban ezúttal a Blokád című, 2022-ben megjelent magyar filmet elemezzük. Tágabb régiónk múltjával legutóbb a Nem hagytak nyomokat című lengyel filmmel kapcsolatban foglalkoztunk, most azonban inkább hazai vizekre evezünk. Ott a film az éppen válságban lévő szocializmus világába engedett betekintést, a mostani filmünkben pedig abba a pillanatba láthatunk bele, amikor az ország hirtelen megértette: nem lesz kolbászból a kerítés a rendszerváltás után sem. Az első demokratikusan megválasztott kormánynak és annak vezetőjének, Antall Józsefnek szembesülnie kell az előző rendszertől megörökölt negatívumokkal, hogy az ország eladósodott, az államkasza üres, a mozgásterük pedig szűkös, miközben az Öböl-háború miatt megemelkedett a kőolaj világpiaci ára. A kormány, más lehetősége nem révén, drasztikusan megemeli az üzemanyag árakat, aminek hatására a taxisok megbénítják az egész ország közlekedését.
A spanyol polgárháború immár visszatérő témává vált nálunk (lásd az 53. adást). Sokan mindössze néhány mondatban leírják a konfliktust, mint a világháború egyik előjátéka, miközben az igencsak összetett volt, mind indokait, mind szereplőit tekintve, és a mai napig tartó hatásokkal bír, nemcsak Spanyolországban. Ezért is örültünk meg a német köztévé, a ZDF négyrészes, Netflixen is megtekinthető (eredetileg 2017-es) dokumentumfilmjének, ami Az Igazság Francoról (Die Wahrheit über Franco) címet viseli.
Aztán elkezdtük nézni…
Erről szól a KatPol Kávéház 82., egyben a 2022-es évet örömmel búcsúztató adása.